1-borza | boseg-elveg | elven-fogad | fogak-hiu | hiv-keszu | ketan-leske | lesut-mulok | mult-rajtu | rakat-szult | szuze-valam | valan-zugol
Fezejet
1002 I | Bertezena nősülési kedvét elvenni.~A varchoniták engedék őt
1003 IV | nem kellek tovább?~– Akár elvessz miattam.~– Örömest szolgálnék
1004 III| erejével.~– Oh, ne hagyj elveszni engem! Ne taszíts el lábaidtól;
1005 III| bálvány irtózatos szája az elvesző állatok halálhangjaihoz
1006 III| volna. Jól tették, hogy elvesztek. Úgy kellett nekik, mért
1007 IV | vége volt lelkem erejének, elvesztém magamat.~E pillanatban kürtszó
1008 IV | félreütve az óriás kopjáját, elveté a magáét, s mint egy kis
1009 I | ország termé, neki csak az elvevésre volt gondja; még fegyvereit
1010 III| követhez. – Vagy mit akarsz elvinni?~– Ifjú khagánom üdvözletét
1011 III| Örömének terhét alig bírta elviselni. Zokogva borult atyja keblére.~–
1012 III| suttogá a leány –, de te ismét elvivéd magaddal! – S gyászoló epedéssel
1013 V | sokáig.~A hét vén rhabonbán elvonult, jött utánuk hat vezér:
1014 III| sugárza szét, a reszkető emberarcokba világítva, s száján és szemein
1015 III| keríté, mindegyik százezer emberből áll. Egyik Chorazan felől
1016 IV | érzelmeket, mik mindennapi embereket boldogítni szoktak. Te a
1017 II | hogy tudjon egyedül állani? Embereknek törvényt írt a természet:
1018 II | idegennél, s hogy három emberélet alatt oly messze távoztunk
1019 III| kiket a gyűlölet annyi emberéleten keresztül elválasztott,
1020 II | hangon, mely ment volt minden emberérzelemtől, monda:~– Vezérek és országnagyok.
1021 I | kiirták hadát az utolsó emberig.~A tatárfaj e csapástól
1022 IV | mind. A dögvész az egész emberiség számát felére leapasztá,
1023 III| sziszegést, majd ordítást, majd emberkiáltást adott vissza.~Disabul elégült
1024 II | megírta útját a csillagoknak; embernek megengedé, hogy írja azt
1025 IV | keserű bosszúval tekinte az emberre, ki őt legszentebb fájdalmai
1026 III| nem lehete férni senkinek, embert nem tűr maga körül. Egyszer
1027 III| halálnak szánt barmok, az embertől a nadályig erős hálókba
1028 I | Ez itt vezérünk, első emberünk, Bertezena – szólt az agg,
1029 IV | rhabonbán.~– Uram, khagán. Emeld föl a leányt. Melletted
1030 IV | kiégett a tűz, homlokát nem emeli többé oly büszkén.~– Erőtlen
1031 II | melyek még a felhőkön is túl emelik fejöket. Engedd, hogy hívhassam
1032 II | emeltem azt a csatákon, most emeljen engem az utolsó csatámban.~
1033 IV | egyik város a másik után emelkedett folyamai partján, a kereskedők
1034 III| E hétszáz elefánt hátán emelt tornyok, mik ijedelmei voltak
1035 II | térdeikre fektetett pajzsra emelték, annak jeléül, hogy fejedelmükké
1036 III| szörnyeteg Astaroth! Azért emeltelek ide, azért hizlallak itt,
1037 II | támaszkodom reá; sokszor emeltem azt a csatákon, most emeljen
1038 III| megaláztatásodat.~Egyszerű emelvény volt a trón, két lépcsővel,
1039 III| Disabul elégült arccal fordult emírjéhez, Kublájhoz, kinek hegyes
1040 III| tekintete majd leányát, majd emírjét érte. Halila félve kelt
1041 IV | világban. Szívemet hölgy emléke nem tudta betölteni. Végre
1042 I | s melyet később diadalok emlékei, gyöngyök és drágakövek
1043 II | engem meghalni lát. Beszéld emlékeidet, hadd haljak meg bennetek
1044 II | legkedvesebben tőlem, ha boldog emlékeiteket hallom. Ne sírjon, aki engem
1045 I | közös eredetüknek a közös emlékeknél, mik firól fira maradtak:
1046 V | nemzetnek színe java.~Azon napok emlékére volt ez ünnep szentelve,
1047 II | világú szemeit Dalmára. – Nem emlékezel reám? Én Elemér vagyok.
1048 II | Oldamúr –, s a túlvilágon emlékezni fogok reá.~– Vigyázz reám
1049 I | biztatták őket, s a vének még emlékeztek boldog, rég elmúlt időkre,
1050 III| azok egyenek meg engem?~– Emlékezzél reá, hogy az igazság legelső
1051 III| de tizenhét éves.~– Mit említed annyiszor? Hozass egyet.~–
1052 II | nép jósai csaták előtt, énekesei csaták alatt és história-írói
1053 II | táltosok esti himnuszaikat éneklék.~Az avar khagán, az ősz
1054 V | gömbölyű vállát és karjait engedé láttatni, miknek gyöngéd
1055 III| bántottalak soha, miért engeded, hogy megöljenek?~– Az ezen
1056 I | kedvét elvenni.~A varchoniták engedék őt hegyeik közé jönni, s
1057 III| meglepé a király szokatlan engedékenysége; egy apró tömpe bajnok jónak
1058 III| egyszer felszólítunk békére.~– Engedelmes férfiút találtok bennem –
1059 IV | Senkinek ne szólj.~Halila engedelmesen távozék.~Dalma reszketve
1060 IV | égő arcát. – Mondd, hogy engedelmeskedel.~– Egy egész világrendszert
1061 III| térdeit.~– Atyám! Te nem engedheted, hogy engemet megöljenek,
1062 IV | imádkozám Istenhez, hogy engedje őt elfelednem. Már győztesnek
1063 III| Gyermekem vagy, s ösztönnek engedsz. De hogy te is itt maradtál
1064 IV | mosoly. A nép tódulása nem engedte őt előre haladni. Aki egyszer
1065 III| alatt; amaz hálaadó, imez engesztelő áldozat volt.~Hét állatot
1066 II | Disabul királyhoz, kinek mint ennen képmásom tudtul adandod,
1067 IV | Több hajnal nem jön föl énreám – sóhajta Elemér. – Légy
1068 III| Nektek szép nőitek vannak, az enyimek szegletes fejűek, nekem
1069 III| elvivéd magaddal! – S gyászoló epedéssel tekinte a távozó ifjú után,
1070 IV | iszonyodol tőlem, hogy másért epedsz, oh, mert én sem szeretlek
1071 I | munkára nem; házait más építé, földjeit más mívelte, selymét,
1072 I | külső viseleteikben, házakat építettek, s azokat csínnal ékíték
1073 IV | harcban bátor leend, akkor építsétek fel házát újra.~Ez volt
1074 I | isteneik nem valának, hajlék, épület kényelme hírben sem létezett
1075 IV | magányos lak egészen fából volt épülve, kívül barna diófával kirakva,
1076 I | előhozza a fegyvernek való ércet, s kardokat és nyilakat
1077 II | felszökellt belőle, s ő szilárd érchangon ismétlé a véresküt, Dalma
1078 IV | tartott pajzsain, mint egy érchídon kellett végighaladnia.~A
1079 IV | feltéve fejére, mintha e hideg ércövtől várná a segélyt indulatai
1080 I | hallák, egy vad, elnyomott, erdei közé szorított nép között
1081 V | rabszolganép voltak, s puszta erdeikben idegen elnyomó számára kovácsoltak
1082 III| ifjonc, kinek nincs egyéb érdeme fölöttem, mint hogy szakálltalan,
1083 IV | hervadsz el velem. Jobb sorsot érdemelnél.~– Ne csüggedj. Még leszünk
1084 IV | töredelmesen. – Öless meg. Úgy érdemeltem.~– Őszinte vallomásod megmenti
1085 II | legmagasabb becsülésemre vagy érdemes. Ismerve lelked és karod
1086 IV | karjai közt leendesz. Szólj, érdemes-e ő kezedre? Szép, bátor és
1087 V | fel voltak koszorúzva, az erdőben elszórt sírok beültetve
1088 I | negyvenezer geougot vert agyon az erdők közt.~E naptól fogva nem
1089 I | eszméje a rómainak, arról eredete kezeskedik; az ismert világrészeken
1090 Uto| korszakban láthatott napvilágot: eredetiben ez drámának született. S
1091 I | maradt egyéb nyoma közös eredetüknek a közös emlékeknél, mik
1092 I | fejedelmei megemlékezzenek eredetükről, mindkét népnél volt egy
1093 IV | véred kell nekem, mely még ereidben tévelyg! Te nem tudod, mit
1094 I | terem azon hegyek keblében: ereik gazdagsága vas; a vad geoug
1095 IV | titkolni szerelmét, lesz-e elég ereje eltitkolhatni fájdalmát?~–
1096 IV | pillanatban vége volt lelkem erejének, elvesztém magamat.~E pillanatban
1097 II | középre kitették az ősi ereklyét, a szerecsendiókelyhet,
1098 III| elvetett tárgyával, azt csak erényed tisztító tüzének tekintsed:
1099 IV | valék, kezdtem büszke lenni erényem diadalára, midőn egy reggelen
1100 III| utasíthatja vissza. A leány szép, erényes és szelíd; királyi szülött.
1101 IV | keresitek fel egyszer az erényt is, s írnátok törvényeket,
1102 IV | diófával kirakva, magas ereszeit cédrusfa oszlopok tarták,
1103 IV | betegséged volt,~– Ahogy érett a szív, a vágyak tárgyat
1104 II | fog el, minőt másutt nem érezek.~Dalma parancsolt szívének,
1105 IV | kerülöd, s szerelmet nem érezél soha. De lásd: e szűz alázatosan
1106 II | az ember ura önmagának. Erezve a terhet, melyet vállaimra
1107 V | férfiak. És Dalma elpirult, érezve, hogy termetére férfiak
1108 II | állt, fölemelt jobbjával érinté azokat, s reszketéstelen
1109 IV | felriadt az ellenszenves érintésre.~– Ki az? mit akarsz? –
1110 I | különféle szomszédokkal érintkezés még nyelvüket is úgy elkülöníté
1111 II | én magam. Ítéleted annyit érjen, mennyit enyim, hogy ahol
1112 III| bámult a sötétségbe, az érkező alakjára lesve, s visszarezzent,
1113 V | gyászhangok mindig közelebb érkeztek, s nemsokára lehete látni
1114 II | urunknak, mint a törököt, vad erkölcseivel, ördögimádó vallásával s
1115 I | világi törvény, de volt erkölcstisztaság.~Egyszer egy varchonita
1116 III| leányom ő. Szép, nyájas és jó erkölcsű leány. Bizonyára jó asszony
1117 II | jövők nem bírnak nyomodba érni. Az ellenség vad ordítással
1118 II | volt a te csapásod, oda egy erősebbet sújtott, míg atyád mentésedre
1119 II | vállaimra tettél, kétszerte erősebbnek érzem magamat.~E szavaknál
1120 IV | midőn trónjába ült.~– Uram, erősítsd meg szíved – monda neki
1121 I | midőn felnőtt és ifjúvá erősödék, s társaival együtt durva
1122 III| országnagyjai fogják őt erőszakolni e házasságra.~– Új vért
1123 IV | férfifájdalom. Inkább jókedvet erőszakolt magára, csakhogy őt ily
1124 III| beszédét, gyöngéd hangokra erőszakolta.~– Te jó, te szelíd leány.
1125 I | szépek voltak, délcegek, erőteljesek, férfiaik mindegyike óriás,
1126 IV | teltek meg szemei, s karjai erőtlenül hanyatlottak alá.~E fájdalmas
1127 III| Astaroth áll?~Elemér büszke erőtudattal mondá:~– Én az ogur nép
1128 II | még úgy is vállain alul értek. Kezei, lábai oly kicsinyek,
1129 III| uram, – szólt Kubláj ravasz értelmességgel –, a szemekből biztosabban
1130 IV | kezdett, csak felületes értelmét tartva meg a szónak.~– Úgy
1131 IV | Nem volnék nő, ha nem értenélek. Megmentesz magadtól, hogy
1132 IV | téged, én is mást imádok. Értesz-e már engem?~Halila szívében
1133 IV | volt, amit nála találtam.~– Értetlenül beszélsz. Ha gyűlölt, miért
1134 Uto| által.~A nyelvünket nem értette senki az államalkotó elemekből:
1135 IV | küldeni?~– Még az éjjel kell értök mennem.~– Miért éjjel?~–
1136 I | űzték vissza elleneiket. Érts alatta adófizetést.~A varchonita
1137 III| az izzó bálvány közelébe érve, annak fényétől megvilágosíttaték.~
1138 IV | sikeres volt. Dalma új erőt érze lelkébe szállni, vas-kemény
1139 V | alaptalan, s te ártatlannak érzed magadat, nincs miért rettegned;
1140 II | nem tudok nevet adni az érzelemnek, amely tehozzád vonz. Örömest
1141 II | játszótársnak. Vigyázz ez érzelemre! Ma hálának nevezed azt,
1142 IV | érzetében elfeledéd azon kisebb érzelmeket, mik mindennapi embereket
1143 II | sem szerető leányt; minden érzelmem csak körüled forog. Tetőled
1144 IV | hogy te dicsőséged magas érzetében elfeledéd azon kisebb érzelmeket,
1145 IV | öröm, melyet mint fejedelem érzett, feledteté vele a fájdalmat,
1146 IV | pillanatra, s mindazt kevésnek érzi, midőn a pillanat elérkezett.~–
1147 I | mitológiában az istenség által érző idegekkel vannak ellátva;
1148 III| lábainál. Az ifjú észrevette esdő pillanatát.~– Valóban, még
1149 I | varchonitákkal rokon fajok eseményeire.~Mikor már a gyermek megerősödött,
1150 IV | válaszolt a nőknek:~– Az esetlen szokás. Nincs szükségem
1151 IV | kezüket a holt sebére téve esküdjenek meg, hogy halálában nem
1152 II | hangon, elfogulatlan kebellel esküdött. – Esküszöm reád, Isten,
1153 III| Kérlek – szólt keserűen. – Esküdtess még meg valamire. Ha már
1154 IV | férfi, kit kerülnöm kelle, esküje ellenére előttem megjelent,
1155 II | hazának.~– Jaj nekem egyedül. Esküm megtartandom – sóhajta a
1156 II | feledjek, feledni fogok… Halld eskümet, és légy tanúm örökké. Isten,
1157 II | halld meg a nevedre tett esküt.~Dalma a két kard alá állt,
1158 III| hogy a régi szövetséget esküvéseddel tedd újjá.~– Oh, kész örömmel –
1159 IV | nézhetnél az égre, ha el fogsz esni – csúfolódék a törpe, ki
1160 II | jelszava ez volt: „Többet ésszel, mint erővel.” Egy óra múlva
1161 IV | ott leszünk. Harmadnap este, hogy én elhagyom a földet,
1162 II | apa, kinek fiai a hazáért estek el, s nem hull annak könyje
1163 III| dárdájával, hogy három ölnyire estem le lovamról. Három oldalbordám
1164 III| mintha nem jutna hirtelen eszébe, hogy mit kérjen, s azzal
1165 V | örömkönnyeket sír: az volt akkor is eszében, hogy e szókat Elemér szájából
1166 II | erejét megpróbálta a harc, eszed hatalmát a tanácskozás,
1167 IV | Majd erőm hagy el, majd eszem!~Az országnagyok megzavarva
1168 IV | Valóban. Most juttatod eszembe. Fogadd ezt, hogy hallgatni
1169 II | majdan erős lesz a csatákon, eszes a tanácskozásban, ki fogja
1170 I | a keleti rege nem lopott eszméje a rómainak, arról eredete
1171 IV | háborgó indulataira, s boldog eszmék hízelgék körül szívét, arcán
1172 IV | borzadály futott végig.~Dalma eszmélni kezde, s halkan rebegé:~–
1173 IV | tudta betölteni. Végre azon eszmére jutottam, mellyel köznépünk
1174 III| sötét, ijesztő, borzadályos eszmét imádtak – az ördögöt.~Kitől
1175 IV | anélkül, hogy e lakot valaki észrevegye. Valami szent tartózkodás
1176 III| hagyd gyanítani, nehogy észrevegyék, s bennünket kijátszanak.~–
1177 III| szólt ez tántorogva. – Észrevehetni arcomon? – s azzal erőt
1178 II | suttogá alig hallható szóval.~Észrevétlenül jött rá a halál. Csak arra
1179 III| Elemér lábainál. Az ifjú észrevette esdő pillanatát.~– Valóban,
1180 II | eljön az hívatlanul. Egynek észt, másnak kart adott a sors,
1181 III| felszolgáltak; most tizenhét esztendeje minden újon született leánygyermeket
1182 III| számára is lesz még nap az esztendőben. Elég egy úr a földön, lám
1183 IV | Lassan ölő mérget kevertem étele közé… – suttogá Halila,
1184 III| Ehetnék? Három hadseregemet ette meg, jóllakhatott vele;
1185 IV | szemöldeit, gondolva, hogy ettől félni kell, mert hízeleg.~
1186 I | felajánlva neki, ha számukra Európában hazát jelölend ki, s kiknek
1187 I | magukat Perzsiával, Kínával és Európával; a kínai olcsó hadsorok
1188 III| aki akkor született, azon évből csak egyetlenegy él.~– Tehát
1189 III| Hozass egyet.~– Most tizenhét éve uram minden leányt a vízbe
1190 Uto| kontúrvonás.~Két cenzor volt ez években a magyar irodalom fölötti
1191 IV | csónak úszik lefelé; az evezőn kívül még egy férfi ül benne.~
1192 I | volt egy nagy ünnepnapja az évnek, melyen a fejedelmek és
1193 Uto| irányban), csak még egynéhány exaltált poéta keblében.~No, azokról
1194 II | Hetednapon fölébrede, s amit ezalatt a túlvilágon járt lelke
1195 IV | rám bíztál, elvégezém, s ezennel a hatalmat, mellyel felruháztál,
1196 II | álltak ágya mellett, a vénség ezüstre, az alkony sugárai aranyra
1197 III| kötöttek maguk között, hogy ezután csak füvet egyenek, én elütöttem
1198 I | melegség terjedjen szét fűbe, fába, s bőség és öröm tenyésszen
1199 IV | A magányos lak egészen fából volt épülve, kívül barna
1200 IV | fölemelkedék az emír, s fagyos gúnnyal kiálta~– Nem alszom.~
1201 IV | suttogá magában. „A szív jéggé fagyott. Megszabadultam azoktól,
1202 IV | hold, s a magányos sziget fái susogtak az esti széltől,
1203 I | a háborút.~Valami tatár faj volt ez, fényűzésre, kényelemre
1204 V | Elemér! Kedvesem.~– Hah! Fájdalmad elárult! – harsogá Kubláj
1205 IV | emberre, ki őt legszentebb fájdalmai közepett háborítá.~A bosszú
1206 IV | Még az éjjel ígérte, hogy fájdalmaidtól megszabadulsz. – Még az
1207 IV | érzett, feledteté vele a fájdalmat, melyet mint nő viselt.
1208 IV | elég ereje eltitkolhatni fájdalmát?~– Valóban el fogja árulni
1209 III| hullám.~A király őrjöngő fájdalommal tekinte szét, s meglátott
1210 IV | egy torzvonása sem volt a fájdalomnak utána.~Azzal ördögi vérörömmel
1211 IV | mert erősebb vagy. Elemér fájdalomteljes lemondással nyújtá kezét.~–
1212 III| kezedet megkéri. Most nem fájna rád Astaroth foga, mert
1213 II | Legyetek egyesültek; az avar fajnak csak egy félelmetes ellensége
1214 IV | nevessek fölötted.~– Nekem fájni fog, ha nevetsz.~– S megjelent
1215 II | sorában utolsó. Fiad, dicső fajodnak nem rosszabb utóda, folytatni
1216 I | lenni a varchonitákkal rokon fajok eseményeire.~Mikor már a
1217 II | jóslat neme volt a szittya fajoknál, ideges fiatal szüzek, képzelethevítő
1218 IV | nyugtatni a gondolatnak, mégis fájt neki, hogy ő mást boldogítand.~–
1219 IV | feledkezzél, ha a szent fákhoz jutsz, értem imádkozni.~–
1220 III| várató kényúr közelgését, ki fáklyakíséret nélkül, gyalog jött az áldozathoz,
1221 IV | mondatokkal volt beírva, a falak belseje simított tarka gyökérfából;
1222 IV | vérzem el. – Sebet vágnak a fán is, midőn új ágat oltanak
1223 IV | csaták és áldozatok képei faragva. Körös-körül a vadul összenőtt
1224 I | zászlója egy gyermeket szoptató farkas volt, másiké egy bőrkötény,
1225 II | a fejét földre fektetve, farkával kétfelől a földet korbácsolá,
1226 V | fejedelmi kacagányt, s egy magas fatörzsre, mint trónra, felültették.
1227 IV | szemérmesen takarta azt el fátyolába. – Arcom szégyentől ég.~–
1228 IV | gyűlölök.~– Te is, a hulla is fátyollal lesztek letakarva; a vérehagyott
1229 IV | reszketeg leány fejéről a fátyolt. „Ez árulás!” – gondolá
1230 IV | kedvesét.~– Megállj még, úgy fázom, úgy reszketek. Hiába takargatsz.
1231 IV | vissza?~– Kérdezd meg a fecskét, miért tér vissza a tavaszhoz.
1232 II | leopárdé, kettős selyemdolmány fedé, az alsó hosszú, térdig
1233 IV | földdel egyenlővé, ne lakjék fedél alatt, míg bűnét helyre
1234 III| Leányod szemeiben van minden fegyvered.~Disabul megfogta leánya
1235 I | olcsó hadsorok omlottak fegyvereik alatt türelmesen, mint a
1236 I | elvevésre volt gondja; még fegyvereit is más kovácsolta; valami
1237 I | varchonita ifjak fölkapták a fegyvereket, nem volt az nehéz az ő
1238 I | gerjeszté a nagykhánt; egy fegyverkovácsból lett fejedelem, kinek király
1239 I | vasbányákból előhozza a fegyvernek való ércet, s kardokat és
1240 III| élén, gyémánttal rakott fegyverzeteikkel, s e lobogó sátorok, mik
1241 IV | mik alatt heverészett a fehérbeöltözött nép; a fehér szín kedvence
1242 IV | visszasugárzott rajta, s mentül féhérebb volt az arc, annál fényesebb
1243 III| van fejetek, s nekem ez a fej kell, ha nincs egyéb!~–
1244 I | szikrázó gondolatok támadtak fejében.~– Hát e fegyver nem volna
1245 II | szerecsendiókelyhet, melybe fejedelemválasztáskor egyesülni szokott a hét
1246 II | adták hírül a népnek az új fejedelemválasztást. A csapatok üdvkiáltása
1247 II | vére annak, ki honához és fejedelméhez hűtlen lesz.~Már hat vezér
1248 II | hasztalan győzelmek növelték bár fejedelmeik hírét, de fogyaszták népeit.
1249 III| szavainak hatása felől. – Fejedelmeink örülni fognak, hogy szavaink
1250 IV | Megszoktam igazat mondani fejedelmem előtt.~– Bolondokkal vagyok
1251 I | idegennek.~Bertezena lett fejedelmük, s a geoug nagykhán azon
1252 II | emelték, annak jeléül, hogy fejedelmükké fogadták. – Az éltető hang
1253 IV | tette lábát.~– Mit izensz fejednek, te hosszú láb.~A gyulák
1254 II | állt elő, két kivont kardot fejeik fölött keresztbe tartottak,
1255 III| gyönyörködöl, hogy azon rabszolgáid fejeit rakatod tálaidra, akik felszolgáltak;
1256 II | Isten neked.~– Meghajtom fejemet – szól Oldamúr átszellemült
1257 I | de nehéz volt a tatárok fejének; igazán négy kardot ért
1258 IV | halavány, reszketeg leány fejéről a fátyolt. „Ez árulás!” –
1259 III| Nekem kardom van, nektek van fejetek, s nekem ez a fej kell,
1260 II | közelg: ez élet be lesz fejezve, hogy újra kezdődjék a másik.
1261 II | a felhőkön is túl emelik fejöket. Engedd, hogy hívhassam
1262 Uto| belőle regény. – Veszett fejsze új nyélbe sütve.~
1263 IV | szüntelen változó alakokat fejte az ingatott lombok közül
1264 III| vannak, az enyimek szegletes fejűek, nekem szép rabnők kellenek.
1265 I | éghajlat kényszeríté őket fejüket borotválni, s bő öltönyt
1266 III| sötét volt az éj, s most feketén állt ott a fényes napvilágban.~
1267 IV | boldog ő, hogy lábaidnál fekhetik. Születése óta tégedet tanult
1268 IV | percben, ahogy így keblemen fekszel, e kardot itt a te és az
1269 II | kél. Midőn én a ravatalra fekszem, ő a trónra lép – leáldozó
1270 III| Vitézeim a tengerfenekén fekszenek, gályáimat darabokban hányja
1271 IV | közelebb hozzá:~– A férj itt fekszik lábaimnál. E kardon az ő
1272 II | khagán!” s Dalmát térdeikre fektetett pajzsra emelték, annak jeléül,
1273 IV | kedvesének nevez; arcát arcomra fekteti, s könnyeit ölembe sírja,
1274 IV | férfi haldoklott, mellé fektették a kardot, s azzal együtt
1275 IV | megszolgáltuk a sírt. Ott is jó lesz feküdni. – Tehát menj a vén jóshoz,
1276 IV | Hát szép porontyom, hasra fekügyem-e, s úgy harcoljak veled,
1277 II | kezükbe fogták, s hanyatt fekve visszatarták lélekzetüket
1278 II | közé, s végeiknél fogva felaggatva, s még úgy is vállain alul
1279 I | trónja előtt, kardjaikat felajánlva neki, ha számukra Európában
1280 II | ahhoz képest, ami a szerelem feláldozása. Egy eldobott virág az mind,
1281 IV | ha szívük volna. Dalma feldúlt kedéllyel tért vissza palotájába.
1282 I | a hatodik század második félében megjelentek Justinián trónja
1283 IV | A leány felemelkedék, s félébren suttogá: – Miről beszéltünk?~
1284 III| akarniok, amit én akarok.~– Ne feledd, hogy e szövetségre minden
1285 II | népem java kívánja, hogy feledjek, feledni fogok… Halld eskümet,
1286 II | melyben nyugszanak. El ne feledjétek, hogy apáitok sírhalmait
1287 IV | aztán megjöjj hamar. El ne feledkezzél, ha a szent fákhoz jutsz,
1288 II | kívánja, hogy feledjek, feledni fogok… Halld eskümet, és
1289 IV | melyet mint fejedelem érzett, feledteté vele a fájdalmat, melyet
1290 IV | percben a hölgy szemeiből feléje lobbant.~Apja vére lángolt
1291 Uto| meggyűlölök, azt el szoktam felejteni.~A másik egy becsületes,
1292 IV | búskomoly szemeit Dalmán felejtve, felsóhajtott:~– Igen.~Dalma
1293 IV | megtudod, hogy mit akarok – felele, s leereszté hosszú köpenyét. –
1294 III| Két kérdésedre eggyel felelek. Leányodat kell hozzá nőül
1295 III| hajzata, nagy kék szemeiben félelem ült, és holdas szenvedély.
1296 II | halál verítéke, hanem azon félelemé, hogy te gyönge leendesz
1297 V | Kubláj felé.~Ez düh- és félelemtől reszketve húzódék hátra.~–
1298 IV | Nem tudod? Ez zavart felelet. Tán ismerőseid közül többekhez
1299 III| férhet gyávaság, ez arc félelmet parancsolna még a puszták
1300 II | az avar fajnak csak egy félelmetes ellensége van: saját maga…
1301 IV | beszéltünk?~Elemér nem bírt felelni.~– Arról beszéltünk ugyebár –
1302 II | tekintlek, mintha saját jobb felem volnál. Ezért megosztom
1303 IV | Szidj, uram – szólt Elemér, felemelve szégyenpiros arcát. – Örömestebb
1304 III| fél Ázsia réme, s másik felének prófétája.~– Réme a gyáváknak,
1305 IV | reszketve veté fel vad, félénk szemeit.~– Hát én hova menjek,
1306 IV | elcsábíthatja – más számára. Halila félénken húzódott tőle vissza.~–
1307 IV | az egész emberiség számát felére leapasztá, az ő népe szaporodott.
1308 I | minden kard néggyel fog felérni, mert négynek a súlya lesz
1309 III| rajtunk az adó, engedd el felét.~– Igen szívesen! – szólt
1310 II | ki pajzsával betakart, ki felfogta rólad a halálcsapásokat,
1311 IV | akarod arcomat?~– Jelenléted felháborít! – kiálta Dalma lángra gyúlt
1312 IV | Dalma: az ifjú jelenléte felháborítá őt, de nem haraggal, hanem
1313 IV | bízni tudj.~– Miért vagy hát felháborodva?~– Miért háborog a tenger?–
1314 II | A csapatok üdvkiáltása felhallatszott a völgyek aljából.~– Most
1315 IV | fektetve viszi a khagán elé, s felhívja mindazokat, akikre gyanúja
1316 II | nyugot felől egy napsugáros felhő közeledék, melynek aranyos
1317 IV | léckirály. Köszöntetem a felhőket odafenn.~– Kérlek, nagyon
1318 II | Kivéve azokat, melyek még a felhőkön is túl emelik fejöket. Engedd,
1319 III| szólt a leány –, ha látnád félisteni alakodat, egy világgal mernél
1320 II | rossz napot láttak együtt feljőni és lemenni.~– Mi hírt hozál
1321 III| a gyöngébbtől, s ha egy felkapta, elvette tőle tíz, csak
1322 III| Ki tette ezt? – Ordíta, felkapva a kardot. – Ki harcol ellenem
1323 III| hagyj el engem!~A máguszok felkarolták őt, s rohantak vele a bálvány
1324 V | halála után a varchoniták felkerekedtek egész nemzetestül, s elmentek
1325 IV | imádkozott a szent fák alatt, felkereste a jóst, az gyógyszerül egy
1326 II | magunkat a kísérőktől s felkerestük a fejedelmi állat berkét.
1327 IV | nem mehetek – hívá Elemér, félkezével széke karjára támaszkodva,
1328 III| élete lesz.~Jagár meghallá a felkiáltást, s fejcsóválva monda: –
1329 II | bosszultam meg, kiket hozzá felküldék raboknak.~– És fiaidnak
1330 III| főmágusz intésére egyszerre fellángolt az izzó bálvány, tüzet okádva
1331 IV | szivárványból, éjszakfényből, fellegborulásból… Ott fogunk lakni örökké…
1332 II | egy reszketeg szobor, s a fellegekkel egyesült, minek képleteiben
1333 III| örömmel pótolom vissza. Felmagasztallak úgy, hogy amint került eddig
1334 IV | s némán megszorítva azt, felmutatott az égre.~– Mit mutatsz ott
1335 IV | félrefordítá tőle arcát, mintha félne tekintetével találkozni.
1336 I | és átadva nejeiknek, azok felnevelék őt ember módra, s Bertezena
1337 III| pusztára, valamely fenevad felnevelt volna gyermekének, s jobb
1338 II | óriási pálmatörzzsé fog felnőni, melynek viharokkal leend
1339 IV | elfutotta.~E percben halkan felnyílt a hajlék ajtaja, s a küszöbben
1340 IV | tért Dalma, s sötét szemeit felnyitva, körültekinte:~– Hol vagyok?
1341 II | Azok után, miket atyám felőled mondott, legmagasabb becsülésemre
1342 III| világú, ez már nyílt és felragyogó. Avagy száz becsületes ember
1343 V | akit megöltem?~S ezzel felrántá a szemfedőt, mely alatt
1344 IV | addig senki, ekkor egyszerre felrántod róla a leplet. És akkor
1345 III| riadt a leányra a főmágusz, félrántva őt térdeiről, s elborzadva
1346 IV | ki azokat mindannyiszor félrecsapta, de midőn ez ismét vissza
1347 IV | le nyugágya zsámolyára, félrefordítá tőle arcát, mintha félne
1348 IV | vidd őt magaddal – szólt, félrefordítva arcát. Én beleegyezem. Most
1349 IV | lehete látni a széltől félreingatott lombok között megnyílni
1350 V | lakolsz meg.~– De e nő engem félreismer.~– Ismerlek jól – szólt
1351 II | tusát: király, király ellen! Félreloptuk magunkat a kísérőktől s
1352 Uto| Bach-rendszer fennállt. Akkor aztán félretettük, mint ahogy kitesszük a
1353 IV | hirtelen visszafordult, s félreütve az óriás kopjáját, elveté
1354 IV | erre közbeveték magukat, s félrevivék a bajvívókat.~– A vádlott
1355 II | véresküt, Dalma egyszerre felrezzent e csengő férfias hang hallatára,
1356 IV | volt mondva, hogy Elemér felrezzenve állt föl féltérdeltéből,
1357 IV | végigsimítá rajta.~Az ifjú felriadt az ellenszenves érintésre.~–
1358 III| lépni, s annak csörrenése felriasztá.~– Ki tette ezt? – Ordíta,
1359 II | s egy négyszögű pálcára felrótta a mondatot, az ogur írás
1360 IV | ezennel a hatalmat, mellyel felruháztál, kezeidbe visszaadom, s
1361 II | sárga aranyvirágokkal, a felső rövid ujjú, hasított, bíborpiros
1362 IV | uram.~– Érzem kezeden. Te félsz tőlem.~– Ez az egy az, mire
1363 II | megtiltá a további harcolást, s felszabadíta minden szomszédot, hogy
1364 III| kiálta Disabul, ruháit felszakítva, miután a nép eloszlott. –
1365 II | Ott járt, hova őseid felszálltanak, Istenhez közel, az örökké
1366 V | A vér egyszerre elkezde felszökellni a sebből, s elborítá a szemfedőt.~–
1367 II | megszúrta, s a bíbor vér felszökellt belőle, s ő szilárd érchangon
1368 II | te kopjádat hajítád reá, felszökött, s lábadat megragadva, a
1369 III| fejeit rakatod tálaidra, akik felszolgáltak; most tizenhét esztendeje
1370 III| elkéstél vele.~– Vártam felszólításod után, ha lesz-e férfi, ki
1371 III| elő.~Mély csend fogadta a felszólítást.~– Nos? Senkinek sincs kedve
1372 III| mint az éj; mi még egyszer felszólítunk békére.~– Engedelmes férfiút
1373 I | rúnáit maig is mindenütt feltalálni, amerre valaha jártak, az
1374 IV | annak nevét.” A vád, íme, feltámadt, a bajnokok a sorompóban
1375 III| eget képesek lettek volna feltartani… e lovas dandárok, mik a
1376 IV | ruháin keresztül.~A gyulák feltartott kard alatt megesketék a
1377 III| öblös hassal, iszonyúan feltátott szájjal, s négy szarvval
1378 IV | Te nagyon szereted, mert félted őt. Nem kényszeríthetlek,
1379 IV | mint mi, kik egymásra nem féltékenyek. Beszéljünk róla, szép-e?
1380 V | kiválasztott hajadon, nem mert reá feltekinteni, midőn rebegő hangon szólt:~–
1381 IV | csak akkor szerelem, ha félteni kezd.~Az ég nem élő emberek
1382 IV | Elemér felrezzenve állt föl féltérdeltéből, s zavarodottan hebegé:~–
1383 IV | fölébreszté a Dalma szívében a női féltés szenvedélyeit. Egy percig
1384 IV | sietett trónjához, koronáját feltéve fejére, mintha e hideg ércövtől
1385 II | reá.~– Vigyázz reám onnan felül – segíts, ha ingadozom;
1386 IV | Dalma nevetni kezdett, csak felületes értelmét tartva meg a szónak.~–
1387 V | fatörzsre, mint trónra, felültették. Hasonló trónról osztá egykor
1388 III| kezére nem játszod.~Disabul felugrott trónjáról, melle zihált,
1389 IV | mosolyogva. – Te rajta légy, hogy felvidítsd. Szíve nem nyílt meg nő
1390 IV | azt súgja, hogy te újra felvirulsz. Én boldog vagyok, ha arcod
1391 V | szereztek, lásd hazádat felvirulva, és légy áldott. Boldog,
1392 III| száradj ki, és láss tulajdon fenekedre! Hajóimat megettétek. Ezer
1393 II | Figyelmeztetni fogod a régóta fennálló titkos szövetségre, mely
1394 Uto| addig, amíg a Bach-rendszer fennállt. Akkor aztán félretettük,
1395 III| ordíta Disabul –, ki oly fennen beszélsz, midőn előtted
1396 IV | Oh, dicső khagán! Neved fényéből csak egy sugár hiányzik
1397 III| szegi, s örök ígéretek és fenyegetések tilalma alatt tartogatva
1398 III| nem jut egy sem?~– Szavaid fenyegetésképp hangzanak.~– Én is úgy hiszem.
1399 III| Midőn határaitokat kezdte fenyegetni, akkor híttatok fel engem,
1400 IV | ki nem vette észre azt a fenyegető villámot, mely e percben
1401 IV | őt.~Halila percről percre fenyegetőbb indulatokat olvasva le Dalma
1402 IV | szó elhalt ajkán. Kubláj fenyegetőn húzódott közelebb hozzá:~–
1403 IV | Légy nyugodt. Ha arcomat fenyegetőnek látod, attól ne félj. Te
1404 III| ugatni a sasokat az égből? Fenyegették-e valaha az egerek a párducokat?~–
1405 IV | féhérebb volt az arc, annál fényesebb volt rajta a mosoly. A nép
1406 III| bálvány közelébe érve, annak fényétől megvilágosíttaték.~Kemény,
1407 III| pillanta meg egy hosszú sor fénylő kopját a hajnal első sugáriban.~–
1408 IV | levélkoszorúkkal. E népek minden fényűzése a tisztaságban állott.~A
1409 I | Valami tatár faj volt ez, fényűzésre, kényelemre éppen úgy hajlandó,
1410 V | minden mozdulatnál kitűnt a férfi-erőre szoktatott izmok játéka.~
1411 II | egyik fejedelmi családjának férfiága előbb kihal, annak országa
1412 I | délcegek, erőteljesek, férfiaik mindegyike óriás, s a százéves
1413 III| termetét, bőrét simábbnak, mint férfiaké szokott lenni. Egyszer harcjátékon
1414 II | egyszerre felrezzent e csengő férfias hang hallatára, s amint
1415 IV | csábító a nőnek, mint a férfifájdalom. Inkább jókedvet erőszakolt
1416 II | szokásaival. Íme, azonban a férfikor delén túl valánk már, midőn
1417 II | E szavaknál kipirult a férfilelkű gyermek arca, szemei villámokat
1418 III| felszólítunk békére.~– Engedelmes férfiút találtok bennem – szólt
1419 II | született férfinak, legyen férfivá lelke által. Híreszteld
1420 IV | mindig egyenlő jogú volt a férfival.~– Az akkor volt! – kiálta
1421 III| szállani. E tekintethez nem férhet gyávaság, ez arc félelmet
1422 IV | egy tubafa-ágat adott neki férje számára. Halila, mintha
1423 IV | nem hívattalak benneteket, férjeiteket is most küldtem el. Mi dolga
1424 V | Mért nincs tíz életed, hogy férjemért áldozhatnám valamennyit.~–
1425 V | megvallád, hogy te ölted meg férjemet; jer, tedd sebére kezedet,
1426 III| Astarothnak nem kell nő, akit már férjhez adtak.~Halila csüggedten,
1427 III| gyanúmat. Közel nem lehete férni senkinek, embert nem tűr
1428 IV | hogy egyenlők legyünk, fess célkarikát a gyomrodra,
1429 IV | szenvedély mindig halványabbra festé azt, de az öröm, mely lépteit
1430 II | az alkony sugárai aranyra festék hajfürteit, arcán csak a
1431 III| pokollal viselős fenevad, most fiaddz meg, s szülj nekem oly hadsereget,
1432 II | fiam.~– Meddig fogsz még fiadnak nevezni engem? – szólt Dalma. –
1433 II | hogy boldog azon apa, kinek fiai a hazáért estek el, s nem
1434 II | felküldék raboknak.~– És fiaidnak mit mondjak, Fellengúr,
1435 V | családot magad körül, délceg fiakat, szelíd leányokat, kikben
1436 II | menjetek, küldjétek hozzám fiamat, Dalmát, s hagyjatok vele
1437 IV | Hová viszed, te dárda azt a fickót?~Az óriás hét láb magas
1438 I | világnak kezdé a historikusok figyelmét magára vonni.~Egy mesés
1439 III| lesznek tőled.~Ez egyúttal figyelmeztetés volt Disabulnak, hogy vigyáznak
1440 II | az avar trónt elfoglalám. Figyelmeztetni fogod a régóta fennálló
1441 IV | éles szemei minden vonására figyeltek.~– Jól tudjuk, oh, uram –
1442 III| mint a csillagokból. Nem figyeltél-e még menyasszony szemeire,
1443 Uto| volt érteni az átkozott finnugor idiómát.~Amiket most Te,
1444 II | lábai oly kicsinyek, oly finomak, izmai oly gömbölyűek, idomzatosak,
1445 I | buzgalommal tiszteltek; az ogurok finomultak, nemesültek külső viseleteikben,
1446 I | közös emlékeknél, mik firól fira maradtak: egyiknek hadi
1447 I | a közös emlékeknél, mik firól fira maradtak: egyiknek
1448 Uto| székbe ültetve.~Az egyik firtatta a könyvalakú termékeket
1449 IV | öcsém! – kiálta le hozzá fitymálva. – Láttál-e már cserebogarat
1450 I | neki.~De benne volt már a fiúban a szabad vadállat teje,
1451 IV | hogy beszéljek, most már fizess meg, hogy hallgassak.~–
1452 III| tisztviselőknek kevés a fizetésünk.~– Legyen kétannyi! Jertek;
1453 IV | szolgálnék még, mert jól fizetsz.~– Első vagy a varchoniták
1454 II | Jóél. Hogy népemért mindent föláldozok, ami enyém:éltet és halált,
1455 II | tőrlék szemeiket.~Ekkor Dalma fölállt, nyugodt, hideg arccal körültekinte
1456 IV | volt soha, ki azt idegen földbe tudta volna átültetni.~–
1457 I | megváltak tőlük ismeretlen földeket bevándorolni?…~
1458 IV | országának. A rokonfajok földére húzódtak megtelepülni, egyik
1459 II | hamvaknak is van joguk azon földhöz, melyben nyugszanak. El
1460 I | munkára nem; házait más építé, földjeit más mívelte, selymét, bíborát
1461 I | mesés „aranyhegyek” – a földnek öve, melyek a pars mitológiában
1462 II | eltemetve a sírban. Hetednapon fölébrede, s amit ezalatt a túlvilágon
1463 IV | álom, és nem tudok belőle fölébredni! oh, ez érzés öl meg engem!
1464 IV | tekinte rá. A kimondott név fölébreszté a Dalma szívében a női féltés
1465 V | a vérpad! – szólt Dalma fölegyenesedve fájdalmas dühében. – Nincs
1466 II | keblükre kent balzsamok által fölélesztettek halálmerevségükből s beszéltek
1467 III| ki örömében hal meg, ha fölemeled, s lábaid porát csókolja,
1468 III| őt egykor szidalmazák, s fölemeli azokat, kik oltárain áldoztak:~
1469 III| akinek valami kell? – kiálta fölemelkedve trónjában, s keserű jókedvvel
1470 II | Dalma a két kard alá állt, fölemelt jobbjával érinté azokat,
1471 III| Tehát ebből áll egész fölfedezésed? Ha titkodnak nincs egyéb
1472 IV | visszatért. Köszönve inte fölfelé.~– Érzem hideg lehelleted. –
1473 IV | és fogat mutat. S ezzel fölkapta öltönye alá rejtett kardját,
1474 I | erdő; a varchonita ifjak fölkapták a fegyvereket, nem volt
1475 III| élén távozni látszott a fölkelő naptól megaranyozott pusztán.~
1476 II | feje körül; ki előtt mind fölkeltek a királyi székeikben ülő
1477 III| öntöttél belém – szólt büszkén föllélekzve Disabul. – Meg nem menekülend
1478 IV | üldözöttet az, ki védelmére föllépett. Egész éltem egyetlen szenvedés
1479 II | esküszöm, hogy úgy lesz – monda fölmagasulva, mint egy pálma vihar előtt.~–
1480 II | mint azelőtt.~E pillanatban fölnyilák a sátor szőnyegeit, s beléptek
1481 III| a népjogokat, nem tartám fölöslegesnek az olajág mellé kardot is
1482 IV | engedd meg, hogy nevessek fölötted.~– Nekem fájni fog, ha nevetsz.~–
1483 III| kinek nincs egyéb érdeme fölöttem, mint hogy szakálltalan,
1484 IV | megtöré – s bűnöd vádja alól föloldalak!~Azzal délceg, haragos tekintettel
1485 IV | kiálta Dalma, hevesen fölpattanva trónjáról. – E bűn nem létezik.
1486 IV | tett, és boldogtalanná.~– S föltaláltad-e e tündértüneménynek testi
1487 II | alant. Amott túl mindent föltalálunk: a napsugáros mezőt, a kedves
1488 III| Halila, a te leányod.~Disabul föltekinte, s ismét lesüté fejét. –
1489 IV | lángolt fel szívében, s föltevé, hogy élni fog.~Kubláj hitetlenül
1490 I | bosszulatlan hagyni. Rögtön fölülteté hadait, s kétszázezer lovassal
1491 II | hetedik vezér?~Az ifjú fölveté sötét, búskomoly világú
1492 IV | egész hosszában végigesett a fövényen, s nagy tenyerével megüté
1493 IV | neki szerelmese volt, nem fog-e magáról elfelejtkezve rögtön
1494 III| Most nem fájna rád Astaroth foga, mert nem volnál hajadon.~–
1495 V | elő, Dalma izmos kezébe fogá a nehéz pörölyt, s a nép
1496 V | férfiak néma főhajtással fogadák a kikiáltó szavát, maga
1497 II | előtt lássad. Még most e fogadás csak egy elvetett mag, de
1498 II | bimbókorukban. – Nem ismered fogadásod nagyságát, Dalma. Feláldozni
1499 II | rebegé:~– Óh, atyám érzem fogadásom terhét!~– Ily korán! – sóhajta
1500 IV | Most juttatod eszembe. Fogadd ezt, hogy hallgatni tudj.~
1501 II | Legyen bárminő nagy, amit fogadék, megtartom azt. Én amióta
1502 IV | könyörögjünk előtte, hogy fogadjon el téged rabszolgálói legutolsójának.~
1503 III| Látod: senki sem akar nejévé fogadni – szólt Disabul. A főmágusz
1504 III| Semmi ok sincs őt el nem fogadnia. De van az ellenkezőre.
1505 II | átszellemült arccal. Mint fogadó az ég áldozatod füstjét?~–
1506 Uto| olvasóm, furcsa bombasztoknak fogadsz, abban az időben egy refractárius
1507 II | jeléül, hogy fejedelmükké fogadták. – Az éltető hang oly szomorúan
1508 II | hányatott: én nyugodt lélekkel fogadtam, amit Isten adott, s íme,
|