1-borza | boseg-elveg | elven-fogad | fogak-hiu | hiv-keszu | ketan-leske | lesut-mulok | mult-rajtu | rakat-szult | szuze-valam | valan-zugol
Fezejet
3010 III| Disabul föltekinte, s ismét lesüté fejét. – Átok reá, miért
3011 III| szemeit zavartan kelle lesütnie, szemérmesen fordulni erre,
3012 IV | alá.~E fájdalmas arc, e lesütött könnyes szemek, e megtört
3013 III| sötétségbe, az érkező alakjára lesve, s visszarezzent, midőn
3014 III| tündökölt, dárdáik hegyével a leszakadó eget képesek lettek volna
3015 III| boglár valakinek?~S azzal leszakítá boglárát süvegéről.~– Netek! –
3016 II | maradjon naptalan. Midőn leszállok én, fiam helyembe kél. Midőn
3017 IV | válaszolt ez –, de majd leszállsz te onnan.~– Hát szép porontyom,
3018 V | kikiáltó szavát, maga Dalma is leszállt trónjából, inte a gyásznőnek,
3019 III| csapatjaink nem messze lesznek tőled.~Ez egyúttal figyelmeztetés
3020 II | kiszabadítani, én hirtelen leszöktem paripámról, s megragadva
3021 I | üdülni egész Dzsingiszkánig. Leszorult saját határai közé, tért
3022 IV | is, a hulla is fátyollal lesztek letakarva; a vérehagyott
3023 IV | hulla is fátyollal lesztek letakarva; a vérehagyott tetem senkinek
3024 II | által bizonyos nemébe a letargiának merültek, hüvelykujjaikat
3025 Uto| mint színművet fogom a letargiás közönséggel inhaláltatni
3026 III| trónusomba, mikor kedvem van őt letaszítani a magáéról?~– Megesküvél
3027 II | amidőn még senki sem tudott létedről, egyedül nőm, álomlátásban
3028 III| láthatatlan Isten, kinek lételét megholt anyám taníta tisztelni
3029 II | hogy meg ne tudja senki női létemet, esküszöm, hogy amennyi
3030 II | eljártunk jó anyád sírjához, én letéptem a virágot a szirt fokáról,
3031 III| rajta!~S azzal egyenkint letépve magáról fejedelmi ékeit,
3032 III| feküdt. Disabul ült egy leterített tevebőrön.~Még tartott az
3033 V | szekeret, melyen fehér lepellel leterítve, s zöld gallyakkal körültűzve
3034 III| Disabul megvető nyugalommal. – Letettem a háborúról. Pap leszek.
3035 I | épület kényelme hírben sem létezett náluk, bornak és kenyérnek
3036 IV | Meg akarom tudni, hogy létezik-e ily nő az ég alatt? Nő,
3037 IV | szüntelen. Elhervadtam, mint a letört gally. Valaki megátkozott
3038 IV | tubafa-gally is számára van letörve. Kubláj csodától elfogva
3039 III| eléggé. Ellenségeim csúfja lettem. Ha az ogurnak láthatlan
3040 II | egyik csillag a másik után letűnt, egyik őrtűz a másik után
3041 III| Kubláj és Halila.~A leányka leült a trón zsámolyára, fejét
3042 III| hajóhadam! Egyik kezem van levágva… Inkább volna egyik kezem… –
3043 III| őrült álmodozással tekinte a levegőbe, határozatlan léptekkel
3044 IV | átlopózva az eléhajló lombok levelein. Benn egy halvány, megtört
3045 IV | fehér volt, körülfűzve zöld levélkoszorúkkal. E népek minden fényűzése
3046 I | státusbölcsészetük alapja levén, hogy oly nép nem harcolhat,
3047 III| gondolatjai az eltávozott leventét kísérték.~Jobb lett volna
3048 III| hogy ott megálljak, ahol őt levertem, amíg világ van jobb és
3049 III| szám előtte szent.~Disabul leverten hallgatá a máguszt.~– Keveset
3050 IV | szereti őt oly nagyon? Végre levették őt lováról, s palotája kapujától
3051 IV | egyetlen leányát.~S ezzel levevé a halavány, reszketeg leány
3052 III| tevé még zordonabbakká, levont szemöldei alól, mint két
3053 IV | vére arcába futott. Azzal lihegő kebellel fordult a vádlott
3054 V | ekkor elő, vadrózsával s liliommal koszorúzva. Pirulva, pihegő
3055 IV | a hölgy szemeiből feléje lobbant.~Apja vére lángolt fel a
3056 IV | mintha sejtené, hogy e fa lombjai csak a holtak számára zöldülnek,
3057 III| áldozatnál az élők szelídjei lőnek válogatva; férgek közül
3058 I | Pannónia rónáin, védfalul a longobárd foglalók rohanó árja ellen.~ ~
3059 IV | jelensz meg előttem? Miért lopod ki belőlem a lelket? Miért
3060 I | Hogy a keleti rege nem lopott eszméje a rómainak, arról
3061 IV | melyen halvány arc nézett lopva ki, s néha az ajtón egy
3062 II | lábadat nem bírtad hirtelen lovad alól kiszabadítani, én hirtelen
3063 II | kell küzdeni hozzám illő lovaggal a harcjátékon, vagy az oroszlánnal
3064 IV | meghaljak – viszonza ez lovagi ábránddal –, s bebizonyítom,
3065 I | békésebb foglalkozások, lovagiasabb harcok és leginkább írásismeretük,
3066 II | bennünket, egymás mellett lovaglánk a futó dámvadat űzve. Egyszerre
3067 III| hogy három ölnyire estem le lovamról. Három oldalbordám törött
3068 IV | nagyon? Végre levették őt lováról, s palotája kapujától kezdve
3069 III| lettek volna feltartani… e lovas dandárok, mik a széllel
3070 I | fölülteté hadait, s kétszázezer lovassal megindult Bertezena nősülési
3071 Uto| Dieses Spektakelstück ist ein Machwerk, welches geeignet ist, durch
3072 II | fogadás csak egy elvetett mag, de majdan óriási pálmatörzzsé
3073 IV | Halila fürteit:~– Vigyázz magadra az úton, az ég oltalmazzon.
3074 IV | nem értenélek. Megmentesz magadtól, hogy megmenekülj tőlem.~–
3075 III| kedvem van őt letaszítani a magáéról?~– Megesküvél bálványod
3076 IV | visszaszökni orgyilkosát, ki magáért kezde már aggódni, s az
3077 IV | óriás kopjáját, elveté a magáét, s mint egy kis vadkan sebesen
3078 III| vitézeim közül kétezeret magammal hozni kíséretül. Kopjáik
3079 II | Dalmát, s hagyjatok vele magamra, míg ismét hívni foglak –
3080 IV | rejtett mulatólakunkat, ennek magányában töltsétek boldogságtok első
3081 III| taníta tisztelni titkos magányunkban, kit annyiszor kerestem,
3082 II | ég áldozatod füstjét?~– Magasan szálla az fel, mint egy
3083 III| elé lépett s fejét lehető magasra emelve, mondá:~– Magas király!
3084 IV | szerelemmel. Szédülni kezde azon magasságban, melyre felemelkedék. A
3085 III| Disabul arca sötétvörös lett e magasztalástól.~– Az ég tartsa meg soká –
3086 I | kínai bölcsek nem győzik magasztalni császáraik jóvoltát, kik
3087 I | utolsók? Mióta mertek ti magatoknak neveket adni, hogy egyiket
3088 IV | tudva gyanítni a khagán magaviseletének okait.~– Távozzatok! – szólt
3089 I | ráakadtak nemzetebeli férfiak, s magokkal vivék azt, és átadva nejeiknek,
3090 IV | segítségökre nem leend, s azzal magukra hagyták őket.~A harcosoknak
3091 II | király ellen! Félreloptuk magunkat a kísérőktől s felkerestük
3092 III| Megesküvél bálványod hitére máguszaid előtt.~– Mit nekem papjaim
3093 III| idomtalan alaknak itt.~A máguszokföld alatti csöveken át tompa
3094 III| szörnyeteget.~Disabul inte a máguszoknak, s azoknak kellemetlen bántó
3095 III| Disabul leverten hallgatá a máguszt.~– Keveset beszélj, jó ember,
3096 I | vezér lóháton, s elkezdé magyarázni a dolgot.~– Dicső vezér,
3097 III| legészakibb részein, kiket a mahomedanizmus sem tudott kiirtani.~Az
3098 Uto| Biz ez már mind bombaszt mai napság. De hát ennek az
3099 I | melynek sajátságos rúnáit maig is mindenütt feltalálni,
3100 Uto| jelent meg Pesten.) Ez egy maliciózus, rosszindulatú, hóhérnak
3101 III| visszajöttél hozzám, hogy mellettem maradj. Jobbomon fogsz ezentúl
3102 II | hanem azokról, akik élve maradnak itt. – Éltem nagy része
3103 III| akarsz.~– Én itt akarok maradni tenálad.~– Hm. Különös.
3104 II | okának titokban kellett maradnia halálom órájáig. Ím, vedd
3105 IV | gondoltál. Hátha neked itt kell maradnod, míg én tovaszállok? ugye,
3106 IV | mondá Halilának:~– Te itt maradsz. – S ott hagyta a leányt.~
3107 III| engedsz. De hogy te is itt maradtál velem; te skorpiószívű udvaronc,
3108 III| Semmit sem tesz. Elég erős maradtam még azért. Nincs semmi baj.
3109 III| jobbját tartá.~– Hát ti miért maradtatok itten? Nincs semmim, amire
3110 IV | hivé, hogy beszél.~– Ketten maradtunk ismét: te és én. Mit akarsz?
3111 II | hozzá, az ifjabbak leghátul maradva. Oldamúr megfogta Dalma
3112 III| megnövelem prófétai hírét, és mártírrá teszem, s ha nem mutogattak
3113 II | Arca fehér volt, mint a márvány.~– Elégült vagy-e velem? –
3114 IV | hogy iszonyodol tőlem, hogy másért epedsz, oh, mert én sem
3115 I | kezde futni, hogy amazokat másfelé térítve, gyermekét megszabadítsa
3116 I | gyermeket szoptató farkas volt, másiké egy bőrkötény, melyet egykor
3117 III| terült el egyik hegyoromtul a másikig, arany pajzsaikon a nap
3118 I | neveket adni, hogy egyiket a másiktól megkülönböztessétek, holott
3119 IV | akkor tudva leend, mit másként bebizonyítni nem lehet,
3120 IV | elfeledkezve magáról. – Most másképpen lesz. A férj királya nejének,
3121 I | munkát lehet tenni, amennyit máskor negyvenezerrel.~A tatár
3122 I | követei a hatodik század második félében megjelentek Justinián
3123 II | legelső során, keresztül a másodikon, s egy pillanat múlva ellenségtől
3124 IV | testben és lélekben, saját másolatod asszonyi alakban? Van-e
3125 II | látlak, öröm fog el, minőt másutt nem érezek.~Dalma parancsolt
3126 III| bálványaim? Parancsoljanak a másvilágon, e világ az enyim, itt azt
3127 IV | mert vezetőnek küldlek a másvilágra!~Kubláj nem merte őt megtámadni
3128 IV | legéltesebb hölgy, egy ősz tisztes matróna előlépve mondá:~– Országunk
3129 II | közelebb, jer közelebb, fiam.~– Meddig fogsz még fiadnak nevezni
3130 IV | oltalmazlak, akármit kívánj, én megadom. Mondd el bizalmasan, mint
3131 IV | nép előtt egy vezér arcát megalázta, közbeszólt:~– Tán kedvesed
3132 III| Ne vegye észre ez idegen megaláztatásodat.~Egyszerű emelvény volt
3133 III| hajtanom fejem, mely soha megalázva nem volt. Mit ér nekem szépséged,
3134 IV | népem ördögeinek akartak megáldozni, akkor halálos rettegéseimben
3135 III| tanácskozásban. – Ha látod őt, szíved megáll a bámulat miatt – ha nem
3136 IV | szigetparton kikötnek. A hajós megállítja társát. – Uram, nem kellek
3137 IV | karolva át hervadó kedvesét.~– Megállj még, úgy fázom, úgy reszketek.
3138 III| pedig ne gondold, hogy ott megálljak, ahol őt levertem, amíg
3139 IV | egymással tréfálózni.~A törpe megállt a középen, megvetve lábát,
3140 III| ki az országban élt, s megálltak vele a rémbálvány előtt.~
3141 IV | ek napján, hogy éjszaka megálmodd, akit szeretni fogsz?~–
3142 III| látszott a fölkelő naptól megaranyozott pusztán.~Mély csend maradt
3143 IV | az idegen. – A szerelem megárthatott neki. Alszik, mosolyog,
3144 IV | mint a letört gally. Valaki megátkozott engem, s az átok mindkettőnket
3145 III| gyermekjáték; lehet, hogy megbántad hadizeneted; a napvilág
3146 IV | nem tesz-e bátorrá? Tégy megbízottaddá, s én elődbe hozom választottodat.
3147 IV | de azt megtanultam jól, megbocsáss, ha szavaidban bízni nem
3148 II | népem java kívánja, hogy megbocsássak: megbocsátok; és szeressek
3149 II | kívánja, hogy megbocsássak: megbocsátok; és szeressek bár, mint
3150 IV | hibáztál, azt ifjúságodnak megbocsátom. Te kedvesedről akartál
3151 III| visszafoglalja az eget, s megbünteti mindazokat, kik őt egykor
3152 IV | Te engem üdvözölni mersz. Megcsalhatni vélsz-e?~– Üdvözöllek, mint
3153 IV | Felejtsd el, amit mondtam. Én megcsaltalak. Nem igazi nevet mondtam
3154 IV | megszorítva kezét. A nő megcsókolá hideg homlokát.~– Míg visszatérek,
3155 IV | Köszönöm, köszönöm. Hadd megcsókolnom kezedet. Arcodat ne! Elhervadna
3156 V | leányokat, kikben tenmagad légy megdicsőülve. Élj sokáig.~Dalma keserűen
3157 II | esküdni akarok.~– Erős lelked megdöbbent. Jobb szeretném, ha szomorúan,
3158 IV | kérő arc, e fájdalmas hang megdöbbenték Dalmát. Semmi sem oly csábító
3159 III| tekintetbe vevéd.~A hindu követ megelégült öntudattal húzódott vissza. –
3160 I | hogy az ország fejedelmei megemlékezzenek eredetükről, mindkét népnél
3161 II | a csillagoknak; embernek megengedé, hogy írja azt maga. Viharnak,
3162 III| önelégülten mormogva~– Nem megérdemelném-e, hogy bolondok közé legyen
3163 IV | ellenfelére, mely ha azt megéri, ránézve is utolsó leende.~
3164 III| csupán Disabul, a király megérkeztére vártak még, ki, úgy látszék,
3165 IV | hamarább a föld – szólt Dalma, megerősítve magát. – Vonulj a mellékterembe.
3166 I | eseményeire.~Mikor már a gyermek megerősödött, s tudott futni és harapni,
3167 IV | irántam?~Halila nem bírta megérteni a kifejezést Dalma szemeiben;
3168 Uto| és királyleányoknak; de megértve, átgondolva egy élni akaró
3169 IV | gyulák feltartott kard alatt megesketék a bajvívókat, hogy Isten
3170 III| tartózkodtak, minden évben megesketve Disabult, hogy a békét meg
3171 III| ordíta fel:~– Esküszöm rá! Megesküdjem-e még arra is, hogy korábban
3172 IV | szenvedélyem hevült, kértem, megesküdtetém, hogy hagyjon el örökre.
3173 III| letaszítani a magáéról?~– Megesküvél bálványod hitére máguszaid
3174 IV | haldokló arcot, melynek megesküvém, hogy el nem árulom magam,
3175 III| nekem oly hadsereget, aminőt megettél, vagy oly dombot hányatok
3176 III| végire. Minden ellenségemet megettem, csak szövetségeseim vannak
3177 III| tulajdon fenekedre! Hajóimat megettétek. Ezer árbocos, tízezer vitorlás
3178 IV | Úgy bizony kicsiny helyen megfér.~– Kérlek, Dalma, ne nevess
3179 IV | aranyat csodált meg. Ha megfizetsz érte, még az ő sírját is
3180 IV | szükségem.~– Talán mégis. Megfizettél, hogy beszéljek, most már
3181 IV | volna az, midőn egymásnak megfogadtuk, hogy amelyikünk előbb meghal,
3182 IV | Oldamúr utodát. Az áldás megfogamzott. Naponkint új öröm várt
3183 III| gyűlöljön ez ország? Ha megfordítva állana a sors, s te volnál
3184 I | könnyeden, mint egy pálcát megforgatá azt a feje fölött, s azzal
3185 IV | léptekkel ácsorgá őt körül, megforgatva orra előtt a dárdáját.~–
3186 IV | át, s a szent forrásban megfürösztve, mirtusszal megkoszorúzva
3187 III| miatt térdeire roskadt, s meggyalázott arcát kezeibe rejté.~– Látod:
3188 IV | szokás, hogy ha valakit meggyilkolnak, s gyilkosa nem ismertetik,
3189 V | fog, az tartozik kezét a meggyilkolt sebére téve leesküdni a
3190 IV | eddig.~– Akkor téged kell meggyógyítnia – szólt Halila, érzékenyen
3191 III| a napot, s ha őrtüzeiket meggyújták, mintha a föld tükrözte
3192 III| oltárhoz léptek a máguszok, s meggyújtották alatta a tüzet. Az érc izzóvá
3193 Uto| nevére nem emlékezem. Akit meggyűlölök, azt el szoktam felejteni.~
3194 III| mellyel álmos békéteket megháboríthassam. Ez az Omér, ez az elűzött
3195 II | volt kifejezve, szép feje meghajlott az áldás terhe alatt.~–
3196 II | szívén. – Isten veled.~Elemér meghajtá térdét Oldamúr előtt, annak
3197 II | Ezt izeni Isten neked.~– Meghajtom fejemet – szól Oldamúr átszellemült
3198 IV | megfogadtuk, hogy amelyikünk előbb meghal, a másik azt követni fogja.~–
3199 III| Egyetlen bűne az, hogy él. Meghaljon.~E percben kürtszó hallatszék,
3200 III| két hullakeselyűt az égen meghallották szavam. Jertek! Tiétek vagyok!~
3201 III| csak legjobb lesz teneked meghalnod, kit apja gyűlöl.~– Érzem,
3202 II | Milyen szép lett volna meghalnom ott! Ott! A kardok csattogása
3203 III| sincs több nap egynél. Ha meghaltam, akkor ám jöjjenek elő az
3204 III| Astarothot még jobban.~– Megharagított ő engem eléggé. Ellenségeim
3205 II | kétfelé szakadva, átkos meghasonlásban, örök harcokkal rongálta
3206 III| arra egy fejedelmet, hogy megházasodjék? S még ha tehetnők is ezt,
3207 III| ki engem, sem ígéret, sem meghódolás. Egyetlen bűne az, hogy
3208 III| láthatatlan Isten, kinek lételét megholt anyám taníta tisztelni titkos
3209 III| nem engedi az ember szívét meghűlni. Te nem hagytál el. Ezen
3210 II | hogy alakomat, úgy, ahogy meghűlt, porrá égessék. Hívasd a
3211 IV | szeretni?” Boldoggá teendlek, megígértem azt. Hiába nézed arcomat.
3212 II | ihlettség honolt, bár a megilletődés gyöngébb vonalmait eltiltá
3213 III| szépséged bája s halálkínaid megindítnak, hogy kezedet megkérje tőlem,
3214 II | utadra. Napnyugat előtt megindulj.~Elemér még mindig ott állt
3215 I | s kétszázezer lovassal megindult Bertezena nősülési kedvét
3216 IV | Sírsz?… Nos, miért nevetsz megint? Ah, értelek, ha én meghalok,
3217 II | az erős akarat. Isten megírta útját a csillagoknak; embernek
3218 IV | honalkotóink, kik törvényeinket megírták, hosszú cédrusfa oszlopokra
3219 I | török, majd avar név alatt megismerteték magukat Perzsiával, Kínával
3220 I | de hogy mesterségünket megjavítsuk, négy kardból készíténk
3221 IV | rettentő határán szokott megjelenni, ismerős mosolygást kényszeríte
3222 I | hatodik század második félében megjelentek Justinián trónja előtt,
3223 IV | jóshoz, derék nő, s aztán megjöjj hamar. El ne feledkezzél,
3224 IV | dugva, s vaskos karjaival megkapva lábszárait, olyant rántott
3225 II | hősök alakját láttam.~– Megkérdezéd-e a jósló szüzet a túlvilág
3226 III| tevehajcsárnak, ki kezedet megkéri. Most nem fájna rád Astaroth
3227 III| megindítnak, hogy kezedet megkérje tőlem, légy azé. Astarothnak
3228 V | Nehány hó múlva megkezdé Disabul tatár szövetségesével
3229 IV | megfürösztve, mirtusszal megkoszorúzva hozzák vissza őt férjének.
3230 I | hogy egyiket a másiktól megkülönböztessétek, holott mindnyájan egyenlők
3231 IV | haldoklom, s eljöttél, hogy meglásd, mint múlok ki?~– Áldom
3232 II | rhabonbánok – szólt az agg meglassult, de meg nem törött hangon –,
3233 III| rebegni ahhoz, kit legelébb meglát… A mi hercegünk ehelyett
3234 IV | Lesz hát szebb világ.~– Azt meglátod azonnal! – szólt Kubláj,
3235 III| fájdalommal tekinte szét, s meglátott egy katonát, kinek arca
3236 IV | volt.~Dalma összerendült őt meglátva, kit oly messze hitt, vére
3237 III| még ha tehetnők is ezt, meglehet, hogy ő elárulná magát a
3238 III| általuk.~A többi követeket meglepé a király szokatlan engedékenysége;
3239 III| arcomon? – s azzal erőt véve meglepetésén, újra kemény hangon kiálta: –
3240 III| Egy tizenhat éves ifjú meglepetve lett volna ennyi szépség
3241 IV | Megmentesz magadtól, hogy megmenekülj tőlem.~– Az égre, úgy van.
3242 III| Magam vagyok utolsó, ki megmenekült a harcból.~– Astarothra,
3243 III| szenvedéseim, legyen karod megmenteni belőlük!~– Imádd Astaroth
3244 II | mellette el ne vesszen: s ha megmentésére kell, hogy meg ne tudja
3245 IV | volnék nő, ha nem értenélek. Megmentesz magadtól, hogy megmenekülj
3246 IV | érdemeltem.~– Őszinte vallomásod megmenti éltedet, de bűnöd megtorlásra
3247 IV | Kész megtagadni, hogy megmentse.~Halila nem bocsátá el Dalma
3248 V | dühében. – Nincs hatalom, mely megmentsen bosszúmtól. – Így! Így! –
3249 IV | homlokkal. Kérdjed bűnét, ő megmondja maga.~A gyászba öltözött
3250 IV | fogunk örökké álmodozni, ott megmondod nekem, ki voltál itt e földön?
3251 IV | előtte álló alaktól.~– Ha megmondom, hogy ki vagyok, megtudod,
3252 IV | hogy kezemet nem bírom megmozdítani. Már félig álmodom, és nem
3253 IV | érte, még az ő sírját is megmutatom.~– Nincs rád több szükségem.~–
3254 III| én vérszopó vagyok.~– Azt megmutattad, nagy Disabul. Ebéd végén
3255 I | adófizetést.~A varchonita nép megnagyobbodva, lassankint két részre kezde
3256 IV | megszeretett, megszökött.~Kubláj megnémult, mint kit kővé változtattak.~ ~
3257 III| bolondoknak. De fogadom, hogy én megnövelem prófétai hírét, és mártírrá
3258 V | magától utána tevé: – Ha megnövünk, mink is veled megyünk a
3259 IV | félreingatott lombok között megnyílni egy ablakot, melyen halvány
3260 IV | a fájdalom tüzét. Azután megnyugodva kelt föl.~„Meg vagyok mentve” –
3261 III| egymásnak rohantunk, úgy megöklelt dárdájával, hogy három ölnyire
3262 IV | mosolygást ölt arcára, mellém ül, megölel, hízelegve kedvesének nevez;
3263 IV | bocsátkozék előtte:~– Kivallottam; megölhetsz. Ha elhallgatom, szívem
3264 III| szavaiddal, mielőtt a halál megölne. Hisz én nem szeretem az
3265 III| kell sajnálnod, melyet így megölnek, nem saját leányodat, kit
3266 IV | megjelent ama férfi, kit a megölt hajós a szigetre hozott.
3267 II | ellenségeiken, kiket a csatákban megöltek. Ott ültek őseid a szivárványok
3268 IV | kiálta fel Elemér.~– Akkor megöltél, hogyha értesz – szólt Dalma,
3269 V | lásd meg, ki volt az, akit megöltem?~S ezzel felrántá a szemfedőt,
3270 III| erős!~– Ne félj. Ez olajág megoltalmaz téged – szólt biztató hangon
3271 II | országomat, melyet elhagyok, megoltalmazd.~– Vezérek, Isten hozzátok –
3272 IV | kívánja ő, hogy dicsőségedet megoszd vele, nem kívánja, hogy
3273 II | jobb felem volnál. Ezért megosztom veled fejedelmi hatalmamat,
3274 II | hátravan. Karodnak erejét megpróbálta a harc, eszed hatalmát a
3275 IV | kívánsz. Én kész vagyok.~Dalma megragadá hévvel az ifjú jobbját,
3276 III| kituszkolva maguk közül, az megrángatta csuháját, s Disabul elé
3277 III| tüntetve ki.~Kubláj emír megrántá Disabul köntösét, s mondá:~–
3278 I | midőn azt akarja, hogy az megrázkódjék az emberi bűnök terhe alatt,
3279 II | hívásra kijött barlangjából, megrázta aranyos sörényét, s dörgő
3280 IV | akarok állani – szólt a nő, megrázva Kubláj kezét, ki nem vette
3281 III| még fiatal vagy.~Halila megrettent, hogy védője netalán megengedi
3282 IV | apagyilkosságnak, gyermekek megrontójának magadat, de ne adj példát
3283 IV | nem nagy a honért”. Dalma megroskadt e gondolat nagysága előtt.~
3284 IV | szomorúan tekinte Halilára, s megsajnálta a szegény nőt, és azt gondolá,
3285 IV | haraggal tekinte a leányra, ki megsemmisülve állt előtte, azután könnyekkel
3286 IV | hívé, hogy őt halálosan megsértette, nem is sejtheté, mily örömet
3287 IV | magáról. Azután gyöngéden megsimogatá Halila fürteit:~– Vigyázz
3288 III| rá Disabul.~– E hölgyet megszabadítani.~– Szinte elkéstél vele.~–
3289 IV | emberfölötti nyugalommal mondá: „Én megszabadítlak téged”. És amióta ő visszaadta
3290 II | ellensége családját és nemzete megszabadítójának neveztessék.”~Dalma kegyeletteljes
3291 IV | vélsz-e?~– Üdvözöllek, mint megszabadítómat. Ez ember erővel rabolt
3292 I | másfelé térítve, gyermekét megszabadítsa tőlük.~A durva üldözők nemsokára
3293 IV | miért nem iparkodtál innen megszabadulni?~– Azt csak az ő holttestén
3294 IV | ígérte, hogy fájdalmaidtól megszabadulsz. – Még az éjjel – sóhajta
3295 IV | Dalma?~A leány keble majd megszakadt e kínzó kérdések alatt,
3296 II | házat, melyben éjszakára megszálljon. Itt lelkébe szállt mind
3297 II | lelkébe szállt mind a kettő, megszánva önfaját, s kemény szerződést
3298 IV | kit még apja udvaránál megszeretett, megszökött.~Kubláj megnémult,
3299 I | Bertezena a khán egyik leányát megszeretve, azt nőül nem kérte.~E vakmerőség
3300 IV | vétettél? – kérdé Dalma.~– Megszöktem gyáván a táborból egy asszony
3301 Uto| minden. A magyar kezdte megszokni a kényuralmat, a rabrendet,
3302 II | Nincs terhemre, apám. Karom megszokta forgatni a kardot és kelevézt,
3303 IV | nyugodtan viszonozza:~– Megszoktam igazat mondani fejedelmem
3304 V | hangszereiken nemzeti dalokat verve; megszólalt a koboz és tilinkó, s míg
3305 IV | No, jól van. – Nemsokára megszolgáltuk a sírt. Ott is jó lesz feküdni. –
3306 III| vigyorogj, gondolj ki valamit.~A megszólított szurtos-lisztes legény szétmosolygott
3307 I | azon vevé magát észre, hogy megszűnt az Imausnak ura lenni. Békét
3308 II | odaléptek, késeik hegyével megszúrva karjaikat, a kehelybe csorgaták
3309 IV | gondolá Dalma. – Kész megtagadni, hogy megmentse.~Halila
3310 II | paripák dobogásainál. Hiába; megtagadta az élő Isten. Koszorútlan
3311 III| tekintetével ellenkezőleg nem megtalálnád-e imennek szemeiben azt a
3312 IV | maguknak.~– S te azt nagy hamar megtaláltad.~– Sokáig nem az élő világban.
3313 IV | másvilágra!~Kubláj nem merte őt megtámadni többé. A hős azonban érzé,
3314 IV | tudlak elolvasni.~– Majd megtanulsz könyv nélkül is, jó léckirály.
3315 IV | szíven üté, s melytől örökre megtanult hallgatni. – A férfi az
3316 IV | tanultam életemben, de azt megtanultam jól, megbocsáss, ha szavaidban
3317 IV | kérdd: minek? Jól esik, ha megtapinthatom vasát.~Halila odanyújtá
3318 V | Üdv neked, oh, Dalma, ki megtartád, amit apáid szereztek, lásd
3319 II | Jaj nekem egyedül. Esküm megtartandom – sóhajta a gyermek, s könnyeit
3320 II | bárminő nagy, amit fogadék, megtartom azt. Én amióta éltemet tudom,
3321 Uto| teremtés volt: ennek a nevét megtartottam, Csehallnak hítták. Erre
3322 III| tudhatod, nagy király.~– De megtehetem.~– Vétenél a szövetség ellen.~–
3323 I | jó arannyal vásárlá meg, megtelepítve őket Pannónia rónáin, védfalul
3324 IV | rokonfajok földére húzódtak megtelepülni, egyik város a másik után
3325 II | szerződést kötött, mely megtiltá a további harcolást, s felszabadíta
3326 IV | annak is szívet adtak, s megtilták szeretni?” Boldoggá teendlek,
3327 IV | pillanat hatalmát – mely erődet megtöré – s bűnöd vádja alól föloldalak!~
3328 IV | megmenti éltedet, de bűnöd megtorlásra vár. Bontsátok széllyel
3329 III| csak egy mozdulatával is megtorolja.~– Khagánom örülni fog jó
3330 IV | megmondom, hogy ki vagyok, megtudod, hogy mit akarok – felele,
3331 IV | mosollyal mondá:~– Ismerlek. Megtudtad, hogy haldoklom, s eljöttél,
3332 I | az egész nép előtt egy megtüzesített vasdarabból kardot kovácsoltak.~
3333 IV | fövényen, s nagy tenyerével megüté a földet.~A nép riadalt
3334 IV | Hozott az ég!~Kubláj megütközve tekinte a nő szemébe.~–
3335 IV | rabszolgája! Takarodjatok!~A nők megütődve távoztak el:~– Mi lelte
3336 IV | mint halálos ellensége. Megújulva az öröm rohamától emelkedék
3337 III| ördög, de férfi…~A bálvány megunta a sok beszédet, és bőgni
3338 III| sincsen kifogása.~– De már meguntam ezt. Nekem munka kell. Ez
3339 III| szétmosolygott a levegőben, megvakarva tarkóját, mintha nem jutna
3340 V | szólt közbe Halila. – Magad megvallád, hogy te ölted meg férjemet;
3341 III| én sajnosan kényszerültem megvallani, hogy e kar nem asszonyé!~–
3342 IV | őt szeretheti, hogy ezt megvallhatja előtte. Nagyon szeretheti,
3343 IV | meglátta, nem tudott tőle megválni. Az emberek meg voltak bűvölve
3344 IV | kedvesed van itt, kitől megválnod rosszul esik. Elemér nagy,
3345 I | ősi biztos bércek, hogy megváltak tőlük ismeretlen földeket
3346 III| gyönge volna az olajág, megvéd e kard!~– S ki vagy te? –
3347 III| ha elgázolod.~– Ne félj, megvédelek – szólt Elemér.~– Hát tégedet
3348 V | az első –, ki határainkat megvédted vad ellenségtől, s boldogságot
3349 III| találtok bennem – szólt Disabul megvető nyugalommal. – Letettem
3350 III| Disabul, nem jó az ellenségről megvetőleg szólni. Jusson eszedbe,
3351 IV | törpe megállt a középen, megvetve lábát, mint egy cövek, s
3352 III| közelébe érve, annak fényétől megvilágosíttaték.~Kemény, indulatteljes vonásait
3353 IV | öltönye alá rejtett kardját, megvillantá azt a holdsugárban, kényszerítve
3354 III| lázadó Omért eltiporták, megviszed Dalmának hadizenetünket;
3355 Uto| helytartón, folytatva a megyefőnökön, a rendőrfőnökön, a biztoson,
3356 IV | csillagom e kép. Bárhova megyek, előttem áll; ha elalszom,
3357 IV | majd eszem!~Az országnagyok megzavarva álltak körül, nem is tudva
3358 III| véd meg? – kiálta Disabul, megzördítve kardját.~– Oh, ne hagyd
3359 IV | tétovázva, mint valami bolondos méhe, mely virágok helyett csillagról
3360 III| szabadon bocsátálak, hogy mehess, hová akarsz, még akkor
3361 III| legyen szabad akarata, mehessen ahova akar, tehesse amit
3362 IV | Jöjj. Látod, hogy én nem mehetek – hívá Elemér, félkezével
3363 III| itt? Szabaddá tettelek. Mehetsz, ahová akarsz.~– Én itt
3364 IV | is hallhatá már.~A hold méla fénye szüntelen változó
3365 I | melynek városai vannak; a melegebb éghajlat kényszeríté őket
3366 IV | Perzsia minden préme sem melegít fel engem. Add ide kardomat.
3367 III| Disabul felugrott trónjáról, melle zihált, szemei vérben forogtak.
3368 II | lehunyta az agg, s kezét mellére bocsátá.~A táltos e pillanatban
3369 IV | khagán. Emeld föl a leányt. Melletted üljön ő.~– Ki kérdezett? –
3370 IV | nem találandsz magadhoz méltóbbat.~– A szerelemre nem elég
3371 II | álltak.~– E jelszó esküvés, melyhez uralkodásod napjai vannak
3372 III| valakinek egykorú leánya, melyik apa fogja idehozni saját
3373 II | nekem, s az volt a kérdés, melyikünk éli túl a másikat? Ha én
3374 II | elhullt hőseink hófehér méneken nyargalva űzik a futócsillagot,
3375 III| föld el nem nyeli, meg nem menekül tőlem. Azt pedig ne gondold,
3376 III| föllélekzve Disabul. – Meg nem menekülend kezeim közül.~– E titkot
3377 IV | A khagán meg akart tőlem menekülni, mert ő is mást szeretett.~
3378 III| nem vagy utolsó, mert nem menekültél meg! – ordíta Disabul, s
3379 III| sziklához vágta a hullám, magam menekültem meg úszva, az ottveszett
3380 III| kegyetlen vagyok. Ím, egy menekvésre nyújtok utat neked. Ha a
3381 IV | félénk szemeit.~– Hát én hova menjek, uram? Hát én ki rabszolgája
3382 V | némán inte nekik, hogy menjenek tovább. Egyet sem hívott
3383 III| Beszélj, hallgatok rád.~– Menjünk félre. E leány ne hallja,
3384 IV | Még az éjjel kell értök mennem.~– Miért éjjel?~– Tudod,
3385 III| kemény hangon kiálta: – Ha mennybéli követ vagy is, remegj, midőn
3386 IV | felett virrasztani nekem mennyei üdv. Mielőtt a göncöl elfordulna,
3387 IV | bűnösök viselték.~A trón mennyezete is tiszta fehér volt, körülfűzve
3388 Uto| UTÓHANG A „VARCHONITÁK”-HOZ~„Mennyi bombaszt!” – fogja mondani
3389 II | Ítéleted annyit érjen, mennyit enyim, hogy ahol én nem
3390 III| rézgyomrából egyenesen a mennyországba jutsz.~– Oh, ne ölj meg
3391 II | lemondasz, azon üdvöd még a mennyországban sem leled fel többé.~Dalma
3392 III| hogy aki őt meg akarná menteni, magát vesztené el. Eredj
3393 II | erősebbet sújtott, míg atyád mentésedre megérkezék? Emlékezel-e
3394 IV | üldözött angyal, kit csak te menthetsz meg ördögeitől, s ki téged
3395 III| csillagokból. Nem figyeltél-e még menyasszony szemeire, midőn fejére tették
3396 IV | pofával kérdezősködve Dalmától menyasszonya felől. Dalma keserű bosszúval
3397 IV | vagyok, hogy ápolhatlak.~– Menyasszonyéjed óta szüntelen. Elhervadtam,
3398 IV | lelkében, hogy az ajánlott menyasszonyt mindenáron elidegenítse
3399 III| ülve trónján. Senki sem meré őt háborítani.~Egyszer azonban
3400 IV | engem.~– Oh, én remélni sem merem, amit ígértél, őrültség
3401 III| nőnek sírni lehet? – kérdé merész, kihívó hangon.~– Mit akarsz? –
3402 III| új khagán ellen, ki oly merészen küldözi hozzád izeneteit,
3403 III| Maga a király is némán, mereven bámult a sötétségbe, az
3404 I | belsejében, körös-körül kétezer mérföldnyi távolban minden tengerparttól,
3405 III| és bőgni kezdett. Disabul mérgesen fordult vissza.~– Mondjátok
3406 IV | Mit beszélsz?~– Lassan ölő mérget kevertem étele közé… – suttogá
3407 I | mit enni, az ő leányára meri vetni szemeit! Ezt nem lehete
3408 III| folyamodott hozzám, senki se merje bántani: legyen szabad akarata,
3409 II | elég nagy, hogy e névvel mérkőzhessék, nincs gondolat, mely mellette
3410 III| büszke tekintettel. – Jer, mérkőzzél meg velem.” S azzal a harcsíkra
3411 II | nagy, ha a hon élte van mérlegbe vetve.~– Nemesen szóltál.
3412 III| félisteni alakodat, egy világgal mernél szembe szállani. E tekintethez
3413 III| szedett-vedett nép volt, merő csőcselék, csak meghalni
3414 II | visszafojtja.~Dalma ott állt merően, összefont karokkal, míg
3415 IV | szemébe.~– Te engem üdvözölni mersz. Megcsalhatni vélsz-e?~–
3416 IV | a másvilágra!~Kubláj nem merte őt megtámadni többé. A hős
3417 I | mindnyájan utolsók? Mióta mertek ti magatoknak neveket adni,
3418 II | bizonyos nemébe a letargiának merültek, hüvelykujjaikat összeszorított
3419 II | uralkodásod napjai vannak mérve.~– Hívjátok Istent! Esküszöm
3420 I | mikről apáik diadalmak meséit regélték nekik.~Ott körülfogták
3421 IV | hogy azok által mentül messzebbre halassza ez időt, s félve
3422 III| percben kürtszó hallatszék, s messziről kiálták: – Hírnök a tengerről!~
3423 I | kardnak kovácsoltuk; de hogy mesterségünket megjavítsuk, négy kardból
3424 I | élet? Próbáljuk meg, jól metszenek-e a magunk kovácsolta kardok!~
3425 II | föltalálunk: a napsugáros mezőt, a kedves rokonokat, az
3426 III| elhozandók, a többiek azalatt meztelen hátaikat verve szeges szíjkorbácsokkal,
3427 IV | kellek tovább?~– Akár elvessz miattam.~– Örömest szolgálnék még,
3428 III| meghajtva magát az emír.~– Mihelyt seregeink e lázadó Omért
3429 III| jövök, hadsereged közül. – Mije hiányzik hadamnak, hogy
3430 II | el a színtelen vonásokat, mikben emberfölötti erő és fájdalom
3431 V | kovácsolt, egyet azok mintájára, mikből négy ér fel eggyel, s azt
3432 I | boldog, rég elmúlt időkre, mikről apáik diadalmak meséit regélték
3433 III| Kérjetek, parancsoljatok. Mimet adjam oda. Kell e boglár
3434 I | varchonitáknak, várva jobb időkre, mindaddig, míg Bertezena a khán egyik
3435 IV | a törpe felé, ki azokat mindannyiszor félrecsapta, de midőn ez
3436 II | futócsillagot, s uralkodnak mindazon ellenségeiken, kiket a csatákban
3437 IV | elhatározó pillanatra, s mindazt kevésnek érzi, midőn a pillanat
3438 I | délcegek, erőteljesek, férfiaik mindegyike óriás, s a százéves kor
3439 V | kérdé Dalma, miután az mindegyiket elutasítá.~Halila ekkor
3440 IV | az ajánlott menyasszonyt mindenáron elidegenítse magától, s
3441 III| szeméremérzettel hajtá le fejét.~– Mindenféle emberek! – kiáltá Disabul. –
3442 IV | most is az vagy.~– Szívem mindenha tele volt rajongó képzelemmel,
3443 III| Istent hí segélyül.~– Isten! Mindenható! – sikolta a leány, a földre
3444 III| hatalma van, annak joga van mindenhez, nagy király – felelt meghajtva
3445 I | igazán négy kardot ért mindenik, mert azon az egy napon
3446 III| lépett a hölgykoszorú közé, mindeniket külön nyájasan üdvözlé,
3447 II | kart adott a sors, szívet mindenkinek. Hiába mondja a virág: én
3448 IV | szent tartózkodás tilta mindenkit ott kikötni. A hagyomány
3449 V | jutalmazzon szerelemmel a sors, mindenkitől légy szeretve, s legjobban
3450 IV | örökre. Ő elhagyott, s én mindennap imádkozám Istenhez, hogy
3451 IV | azon kisebb érzelmeket, mik mindennapi embereket boldogítni szoktak.
3452 IV | hogy akkor azután vége lesz mindennek.~A halál sejtelme csalhatatlan.~
3453 III| jobban. Oh, a chorazani sereg mindezt ki fogja pótolni!~Alig mondá
3454 IV | beszéltünk – szólt Elemér mindinkább összeroskadva a gondolat
3455 IV | kísértet.~A holdfény úgy illik mindkettőjük arcához.~– Jer, ülj e kerevetre –
3456 V | Szent a törvény, és áll mindnyájunk felett!~A férfiak néma főhajtással
3457 Uto| hírlapokat. (Könnyű volt neki: mindössze négy hírlap jelent meg Pesten.)
3458 V | utána tevé: – Ha megnövünk, mink is veled megyünk a harcba!~
3459 II | minőt nem teremte Isten, minőre nem gondoltak az emberek
3460 III| vérben forogtak. Oly dühvel, minővel a kalitkába zárt tigris,
3461 V | kardot kovácsolt, egyet azok mintájára, mikből négy ér fel eggyel,
3462 IV | gondolá Dalma, s keblén mintegy önkénytelen mozdulattal
3463 V | elhagyták ősi országukat, mintsem rabszolgák maradtak volna
3464 IV | forrásban megfürösztve, mirtusszal megkoszorúzva hozzák vissza
3465 I | azúrkék színe.~Így szól a pars mitológia.~De nem arany és nem smaragd
3466 I | földnek öve, melyek a pars mitológiában az istenség által érző idegekkel
3467 I | fogva kezdenek a farkasok mítoszi befolyással lenni a varchonitákkal
3468 IV | Mondd, hogy nem vagy az, mivel vádoltatál. Nevezd inkább
3469 I | más építé, földjeit más mívelte, selymét, bíborát idegen
3470 III| a gyanúra, más azonban a mód azt napfényre hozni.~– Mondjad.~–
3471 I | azok felnevelék őt ember módra, s Bertezena nevet adtak
3472 III| másik a tengeren kerül háta mögé, a harmadik egyenesen a
3473 III| Kopjáik hegyét láthatod hátad mögött.~A nap éppen akkor kezde
3474 III| midőn előtted Disabul, mögötted Astaroth áll?~Elemér büszke
3475 II | a nap Irgana-Kon bércei mögül, a kék Túla partjain égtek
3476 III| lány megpillantá atyjának mogorva arcát, hirtelen kiragadá
3477 III| ekkor nem is született, s Mohamed buzgó hívei azon időben
3478 III| szoktak, ha bántalmakat mondanak nekik.~– Ez arra mutat,
3479 IV | vezér, hogy szemedbe kell mondanom, miként lelked nem oly erős,
3480 IV | arany betűkkel ragyogott e mondat: „Semmi áldozat nem nagy
3481 IV | kígyós tekervénye szent mondatokkal volt beírva, a falak belseje
3482 IV | elárulnak.~– Én semmit sem mondék.~– Szívedbe látok.~– Ha
3483 II | tanácskozásban, ki fogja mondhatni, hogy ő nem férfi! Az ég
3484 III| mód azt napfényre hozni.~– Mondjad.~– Nőt kell neki adni.~–
3485 III| közé. Disabul kedvetlenül mordult reá~– Tehát ebből áll egész
3486 III| fordult Kublájhoz, önelégülten mormogva~– Nem megérdemelném-e, hogy
3487 IV | sem indult e szóra, keserű mosollyal mondá:~– Ismerlek. Megtudtad,
3488 IV | annál fényesebb volt rajta a mosoly. A nép tódulása nem engedte
3489 IV | hízelgék körül szívét, arcán mosolyban törve ki, midőn egyszerre
3490 IV | arca ugyanazok. Könnyei és mosolygása, jövése és távozása oly
3491 IV | boldogságod. Könnyem, ha távozol, mosolygásom, ha jössz. Áldjon meg az
3492 IV | tartandja magát, ha egy mosolyodban részesülend. Nézd, miként
3493 IV | megárthatott neki. Alszik, mosolyog, álma nyugtalan. Szerelemről
3494 IV | belőlem a lelket? Miért mosolyogsz rám? Itt és ott, és amott
3495 IV | szomorú fiú – szólt Dalma mosolyogva. – Te rajta légy, hogy felvidítsd.
3496 III| torzvonásait nemes arca csak egy mozdulatával is megtorolja.~– Khagánom
3497 V | gyöngéd idomza tán minden mozdulatnál kitűnt a férfi-erőre szoktatott
3498 IV | keblén mintegy önkénytelen mozdulattal szorítá össze palástját.~
3499 IV | csukva legyen, szíve meg ne mozduljon, midőn kebelébe ütendi vasát…~–
3500 IV | jöjj nekem. De míg egy ízem mozdulni tud, addig ne közelíts,
3501 IV | Azt hiszem, hogy látok, mozgok és beszélek, pedig szemem
3502 I | saját sokaságától nem bírt mozogni, bezárták völgyszorosaikba,
3503 Uto| tetszhalott nemzettől.~Ez a mű, így regényalakban, csak
3504 IV | Tula-szigeten ismered rejtett mulatólakunkat, ennek magányában töltsétek
3505 V | meg a háttérben, s míg a mulatozók botránkozva tekintének az
3506 II | a többi hajadonoktól sem mulatságaikat, sem öltözetüket, sem guzsalyaikat,
3507 II | Utolsó időm pillanatjai így múlnak el legkedvesebben tőlem,
3508 III| már! Egyetlen, soha el nem múló Isten! Légy velem! S ha
3509 IV | eljöttél, hogy meglásd, mint múlok ki?~– Áldom a sorsot, hogy
|