1-borza | boseg-elveg | elven-fogad | fogak-hiu | hiv-keszu | ketan-leske | lesut-mulok | mult-rajtu | rakat-szult | szuze-valam | valan-zugol
Fezejet
3510 IV | szentséges sötétje.~Két hó múlt azóta. A rejtett lak ajtai
3511 II | szóla hozzá.~– Beszélj a múltakról, Elemér. Utolsó időm pillanatjai
3512 II | ikertestvér vált el tőled, négy év múltával sok lesz játszótársnak.
3513 I | úgy hajlandó, mint ahogy munkára nem; házait más építé, földjeit
3514 I | ekként tízezer karddal annyi munkát lehet tenni, amennyit máskor
3515 I | ugye, hogy így beszélsz? Mutasd azt a kardot.~Bertezena
3516 V | hullott.~– És most – kardom mutassa meg: férfi voltam-e, vagy
3517 IV | felmutatott az égre.~– Mit mutatsz ott nekem? – szólt búsan
3518 I | szólt az agg, az ifjúra mutatva.~– Mit? Tinektek vezértek
3519 III| még prófétát kitömve, majd mutogatok én egyet.~– Akkor aligha
3520 III| mártírrá teszem, s ha nem mutogattak még prófétát kitömve, majd
3521 III| szánt barmok, az embertől a nadályig erős hálókba burkolva az
3522 III| állatokat, a férgek rendéből nadályt – a bogarakéból skorpiót –
3523 IV | siheder volt, egy híres nagyevő, ki ülőhelyében meg tudott
3524 IV | körül gyűjté udvara minden nagyjait, sorba veendő az országos
3525 I | lett fejedelmük, s a geoug nagykhán azon vevé magát észre, hogy
3526 I | vakmerőség haragra gerjeszté a nagykhánt; egy fegyverkovácsból lett
3527 III| is hozzá! – mondá csúfos nagylelkűséggel Disabul. – Van-e még, akinek
3528 II | rabszolgái ne legyetek a nagyobbaknak… Szeressetek mindent, mi
3529 III| határozatodért – szólt a hindu, nagyot tartva szavainak hatása
3530 IV | Dalma megroskadt e gondolat nagysága előtt.~Fölemelé a leányt
3531 II | Nem ismered fogadásod nagyságát, Dalma. Feláldozni vagyont,
3532 IV | Most látlak utolérhetlen nagyságodban, oh, én bálványom. Most
3533 IV | tehettem, s íme, láthatod, hogy nálad nélkül is meghalt volna.~–
3534 III| s szövőszékeimet, amik nálam mind nincsenek. Háromszázezer
3535 IV | értesz, akkor rosszabb vagy nálamnál. Pedig jobbnak kell lenned,
3536 I | völgyszorosaikba, s egy tíz napig tartó harcban kiirták hadát
3537 II | esküvés, melyhez uralkodásod napjai vannak mérve.~– Hívjátok
3538 IV | Böjtöt tartottál a „Dev”-ek napján, hogy éjszaka megálmodd,
3539 II | becses. Készülj utadra. Napnyugat előtt megindulj.~Elemér
3540 III| nekik.~– Ez arra mutat, hogy napod még nem ment le végképp,
3541 V | nemzetnek színe java.~Azon napok emlékére volt ez ünnep szentelve,
3542 IV | Az áldás megfogamzott. Naponkint új öröm várt az ifjú uralkodóra;
3543 Uto| ez már mind bombaszt mai napság. De hát ennek az elbeszélésnek
3544 IV | elkészítem a vőlegényi sátort, napsugárból, szivárványból, éjszakfényből,
3545 II | Szemei csukva voltak. Lelke a napsugártól aranyozott felhők között
3546 II | hon ege sohase maradjon naptalan. Midőn leszállok én, fiam
3547 III| feketén állt ott a fényes napvilágban.~Disabul fejét tenyerébe
3548 Uto| enyhébb korszakban láthatott napvilágot: eredetiben ez drámának
3549 III| szemeire, midőn fejére tették a nászkoszorút, s aztán egy nappal később,
3550 I | egyre megy, minden kard néggyel fog felérni, mert négynek
3551 II | baráti kézszorítást, Dalma. Négyévi távollét után e kegy nem
3552 I | néggyel fog felérni, mert négynek a súlya lesz benne.~A férfiak
3553 I | lehet tenni, amennyit máskor negyvenezerrel.~A tatár odavolt bámulatában.~–
3554 IV | Meghalni könnyű, élni nehezebb. Van egy hölgy, ki téged
3555 III| senkinek se hagyd gyanítani, nehogy észrevegyék, s bennünket
3556 III| tán egy tevehajcsár boldog neje volnék.~– Miért nem vagy
3557 I | magokkal vivék azt, és átadva nejeiknek, azok felnevelék őt ember
3558 IV | másképpen lesz. A férj királya nejének, s a nő férjének rabszolgája!
3559 III| szeretni fogsz?~– Szeretni nemcsak én, hanem azok is, kik előtt
3560 II | Ez egy sajátságos jóslat neme volt a szittya fajoknál,
3561 II | szigorú böjt által bizonyos nemébe a letargiának merültek,
3562 I | hajlamok, költőibb vallás, nemesebb éghajlat, szabadabb szellem,
3563 II | élte van mérlegbe vetve.~– Nemesen szóltál. Írasd fel e mondatot
3564 IV | kezedre? Szép, bátor és nemesszívű?~– Egyike vezéreidnek.~–
3565 I | tiszteltek; az ogurok finomultak, nemesültek külső viseleteikben, házakat
3566 II | álmodott dolgokról. E jóslat nemét hítták „az elrejtőzésnek”.)~–
3567 IV | e pillanatban azon ritka nemével a lélek jelenlétének, mely
3568 I | jelképeiknél, miket szinte nemigen nagy buzgalommal tiszteltek;
3569 III| jövök – hebegé a hírnök.~– Némulj meg örökre… Mért nem tudtad
3570 II | túlélje ellensége családját és nemzete megszabadítójának neveztessék.”~
3571 I | farkasok, akkor ráakadtak nemzetebeli férfiak, s magokkal vivék
3572 IV | napja az égnek, pálmafája nemzetednek, hajnala a dicsőségnek.
3573 IV | Mikor hajtotta meg nyakát nemzetembeli férfi a halálcsapás előtt?
3574 II | egy vérré, egy akarattá a nemzetért.~A vezérek egyenkint odaléptek,
3575 V | varchoniták felkerekedtek egész nemzetestül, s elmentek jobb hazát keresni.
3576 II | ha nem azért, hogy csupán nemzetét szeresse? Miért állam legfelül,
3577 Uto| jajkiáltásai voltak az alvó nemzethez, áthelyezve a khokonorhegyi
3578 V | összegyűlt szent berkeiben a nemzetnek színe java.~Azon napok emlékére
3579 Uto| egy élni akaró tetszhalott nemzettől.~Ez a mű, így regényalakban,
3580 II | rosszabb utóda, folytatni fogja nemzetünk történetét; adja az ég,
3581 V | Dalma, ki népek urává tetted nemzetünket, légy erős, légy hatalmas,
3582 IV | számát felére leapasztá, az ő népe szaporodott. Szárasztó szelek,
3583 III| te dolgod, Disabul. Saját népeddel magad parancsolsz, s ez
3584 II | fejedelmeik hírét, de fogyaszták népeit. Egyszer úgy kifáradt mindkét
3585 I | viharokkal árassza el a népeket, vagy midőn azt akarja,
3586 II | Isten, Ormuzd, Jóél. Hogy népemért mindent föláldozok, ami
3587 III| Én is úgy hiszem. A tatár népet eltörlöm ma, az ogurt holnap,
3588 III| mennyire szoktad tisztelni a népjogokat, nem tartám fölöslegesnek
3589 II | kürtszózat között adták hírül a népnek az új fejedelemválasztást.
3590 III| semmi velünk ellenséges néppel szövetséget nem kötsz.~–
3591 IV | Szárasztó szelek, izgatott népvándorlások éhhalált támasztának a földön,
3592 III| leszakítá boglárát süvegéről.~– Netek! – kiálta, azt a nép közé
3593 IV | nélkül? Oh, dicső khagán! Neved fényéből csak egy sugár
3594 II | légy jelen, és halld meg a nevedre tett esküt.~Dalma a két
3595 I | Mióta mertek ti magatoknak neveket adni, hogy egyiket a másiktól
3596 II | Híreszteld el, hogy fiad lett, s neveld őt annak. Ha majdan erős
3597 II | Terhedre van, hogy férfinak neveltelek?~– Nincs terhemre, apám.
3598 IV | tégedet tanult imádni. Én neveltem őt, kedvencem, szemem fénye
3599 Uto| született pribék volt. A nevére nem emlékezem. Akit meggyűlölök,
3600 IV | megfér.~– Kérlek, Dalma, ne nevess ki, s ne viseld magad úgy,
3601 IV | Kérlek: engedd meg, hogy nevessek fölötted.~– Nekem fájni
3602 IV | csupán szívemben.~Dalma nevetni kezdett, csak felületes
3603 IV | csodálkozva tekinte rá.~– Te nevetve gyilkolsz meg engem.~– E
3604 IV | megölel, hízelegve kedvesének nevez; arcát arcomra fekteti,
3605 II | ez érzelemre! Ma hálának nevezed azt, holnap szerelem lesz,
3606 I | rövidség okáért csak kutyáknak nevezgetett.~– Te ősz kutya – monda
3607 I | csak öregségnek sem volt nevezhető, s ha nem volt is náluk
3608 I | hosszú láncolatban.~A rómaiak nevezik Imausnak, a csinek Altájnak,
3609 II | Meddig fogsz még fiadnak nevezni engem? – szólt Dalma. –
3610 I | kereskedni, ha szabad így neveznünk a háborút.~Valami tatár
3611 I | mely Kínához közelebb volt, nevezte magát töröknek, amelyik
3612 II | nemzete megszabadítójának neveztessék.”~Dalma kegyeletteljes ihlettel
3613 IV | Te rossz asszony vagy.~– Nevezz szerencsétlennek, óh, khagán.
3614 II | Semmi sem elég nagy, hogy e névvel mérkőzhessék, nincs gondolat,
3615 IV | is oroszlán, s szemedbe néz, és fogat mutat. S ezzel
3616 III| körültekinte. Mindenki bámulva néze rá. – Hát nincs-e férfi
3617 IV | teendlek, megígértem azt. Hiába nézed arcomat. Titkosírás annak
3618 IV | Még mindig ily haraggal nézesz reám?~Azon kérő arc, e fájdalmas
3619 III| meg velök együtt, hogy ne nézhessetek rá! Le fogjátok-e ugatni
3620 III| szíve, így csak asszony nézhet asszonyok szemei közé. Disabul
3621 IV | szemeid, hogy hátaddal is nézhetnél az égre, ha el fogsz esni –
3622 III| fejedelmei éber szemekkel néznek.~– Vakulj meg velök együtt,
3623 II | mint az éjszakai égés, nem néztél hátra, hanem csak előre.
3624 III| világból, s én nagy kegyesen nézzem, mint egy indu bonc, mint
3625 III| ide, lássátok e leányt, s nézzétek meg jól: az én leányom ő.
3626 III| Mindenki bámulva néze rá. – Hát nincs-e férfi az egész országban,
3627 IV | rhabonbán; ugye e bűnre nincsen törvény közöttünk? Mert
3628 IV | boldogítni szoktak. Te a nőarcot kerülöd, s szerelmet nem
3629 III| taszíts el lábaidtól; végy nődül, én szeretni foglak, álmaid
3630 III| örökségbe, a ti vesztetekre növelte meg hírét. Midőn határaitokat
3631 II | s a hasztalan győzelmek növelték bár fejedelmeik hírét, de
3632 I | Romulus és Remus regéje.~Egy nőfarkas meghallá a csecsemő sírását,
3633 IV | kebellel fordult a vádlott nőhöz, s tétova hangon mondá ki
3634 III| rabszolgák kellenek. Nektek szép nőitek vannak, az enyimek szegletes
3635 IV | s bosszúsan válaszolt a nőknek:~– Az esetlen szokás. Nincs
3636 II | tudott létedről, egyedül nőm, álomlátásban egy tündér
3637 III| puszta közepett világítnak a nomád török nép őrtüzei.~A nagy
3638 I | kovácsolta; valami kóbor nomádfaj, melyet leigázott, volt
3639 IV | Nekem nincs kedvem a nősüléshez.~– A leány szép és ártatlan,
3640 I | lovassal megindult Bertezena nősülési kedvét elvenni.~A varchoniták
3641 IV | van ok szeretni.~– De a nősülésre elég ok az, hogy a hon java
3642 Uto| nyomdafesték reprodukálni nem fog a Nr. 1 cenzor szigorúsága miatt,
3643 III| az én leányom ő. Szép, nyájas és jó erkölcsű leány. Bizonyára
3644 V | hívé: örömkönnyek.~Ekkor nyakába akaszták a fejedelmi kacagányt,
3645 IV | az óriás kardját, s annak nyakára tette lábát.~– Mit izensz
3646 IV | vérét.~– Mikor hajtotta meg nyakát nemzetembeli férfi a halálcsapás
3647 II | hőseink hófehér méneken nyargalva űzik a futócsillagot, s
3648 Uto| regény. – Veszett fejsze új nyélbe sütve.~
3649 III| keresztül. Ha a föld el nem nyeli, meg nem menekül tőlem.
3650 III| elnyelt a víz, kettőt csak nem nyelt el a föld.~Ismét kürtszó
3651 I | szomszédokkal érintkezés még nyelvüket is úgy elkülöníté egymástól,
3652 Uto| cenzúra intézménye által.~A nyelvünket nem értette senki az államalkotó
3653 III| futottak versenyt, s ha nyilaikat kilőtték, elborították vele
3654 I | nemsokára lelőtték az anyát nyilaikkal, mint valami kártékony vadat,
3655 II | villogtak fejed körül, a nyilak pattogtak páncélodon, s
3656 I | való ércet, s kardokat és nyilakat kovácsoljon belőle.~Ezek
3657 IV | A Tula szigetén, magas nyírfáktól árnyékozva állt azon kis
3658 IV | mellyel köznépünk szokott tért nyitni ábrándjainak.~– Böjtöt tartottál
3659 I | utóbb alig maradt egyéb nyoma közös eredetüknek a közös
3660 Uto| frázisoktól duzzadó regényfélét a nyomdafesték reprodukálni nem fog a Nr.
3661 II | utánad jövők nem bírnak nyomodba érni. Az ellenség vad ordítással
3662 IV | khagán jő.~A nép tolakodva nyomult elé. Az üdvkiáltástól reszketett
3663 IV | fogott fel, borzadva tevé le nyugágya zsámolyára, félrefordítá
3664 II | rogyott e szavakra atyja nyugágyára. A szót elfojtá ajkain a
3665 II | elfojtva fölemelkedék apja nyugágyáról, s szilárd tekintettel fordult
3666 II | lehess. Ha én keleten, te nyugaton, így országunk mindenütt
3667 II | csillagokból font koszorú. És íme, nyugot felől egy napsugáros felhő
3668 II | joguk azon földhöz, melyben nyugszanak. El ne feledjétek, hogy
3669 IV | többet erről – szólt Elemér nyugtalanul. Felejtsd el szavaimat.~
3670 IV | magában, s bár meg kelle őt nyugtatni a gondolatnak, mégis fájt
3671 III| vagyok. Ím, egy menekvésre nyújtok utat neked. Ha a nép közül,
3672 II | szívéhez és ajkaihoz szorítá a nyújtott kezet, melyen keresztül
3673 IV | arcára, s kezét nyájasan nyújtva Kubláj elé, nyugodtan szólt:~–
3674 II | tekintet.~Termetét, mely nyúlánk és karcsú volt, mint egy
3675 IV | Az óriás hét láb magas nyurga siheder volt, egy híres
3676 I | Jenyiszej mellett, durva obeliszkokra vésve, a sírokba elásott
3677 III| Én nem voltam rád büszke. Odaadtalak volna az első tevehajcsárnak,
3678 IV | bámulattá nőtt. – Kihez?~Elemér odahajolt hozzá, megfogá kezét, s
3679 II | észrevehető hamv.~Oldamúr odainté őt magához.~– Jer közelebb,
3680 II | nemzetért.~A vezérek egyenkint odaléptek, késeik hegyével megszúrva
3681 IV | magáról elfelejtkezve rögtön odarohanni hozzá, s ha el tudta titkolni
3682 IV | Jó férjem… Alszol-e? – s odasimult, és kezét kinyújtá a kereveten
3683 IV | fog ébredni.~Ezzel halkan odavivé jéghideg kezét Elemér arcához,
3684 I | negyvenezerrel.~A tatár odavolt bámulatában.~– Te nagy kutya!
3685 III| rézbálvány, szétterpedt lábakkal, öblös hassal, iszonyúan feltátott
3686 IV | előtt a dárdáját.~– Kis öcsém! – kiálta le hozzá fitymálva. –
3687 IV | és gömbölyű szemeit, két ökölre fogott dárdával várt ellenfelére,
3688 I | vadászoktól üldöztetve, ölében vitt csecsemőjét elrejté
3689 III| lábaimnál. Jer keblemre, és ölelj meg. Én jó, szerető apád
3690 IV | megtudni e nevet, hogy őt ölethesd meg. Nem fogom őt elárulni.~–
3691 IV | Miért?~– Mert akkor nem ölhetnélek meg.~– Balga ember. Tehát
3692 I | kenyérnek még nevét sem hallák; ölhette őket, aki akarta, szabadon,
3693 III| mennyországba jutsz.~– Oh, ne ölj meg rémítő szavaiddal, mielőtt
3694 V | Törd össze, semmisítsd meg. Ölje meg a bakó, temessék el
3695 IV | halálcsapás előtt? Orozva jöttél ölni? Tanuld meg hát, hogy az
3696 IV | együtt, míg most meg kell ölnöd, hogy olyan lélekké tégy,
3697 III| megöklelt dárdájával, hogy három ölnyire estem le lovamról. Három
3698 IV | Mit beszélsz?~– Lassan ölő mérget kevertem étele közé… –
3699 IV | ha elalszom, mosolygást ölt arcára, mellém ül, megölel,
3700 IV | még szigorúbb vonásokat ölte.~– Sajnálom, vezér, hogy
3701 V | Magad megvallád, hogy te ölted meg férjemet; jer, tedd
3702 III| s szelíd arcot iparkodék ölteni, s beszédét, gyöngéd hangokra
3703 IV | mutat. S ezzel fölkapta öltönye alá rejtett kardját, megvillantá
3704 V | férfiak, saját kezük szőtte öltönyökben a nők, mint egykor Bertezena
3705 III| félmeztelen, lerongyolt öltönyű férfi állt meg a királyt
3706 II | hajadonoktól sem mulatságaikat, sem öltözetüket, sem guzsalyaikat, de szeretném
3707 IV | megmondja maga.~A gyászba öltözött vádlott lehajtott fővel
3708 V | elejtett vadállatok bőrébe öltözve jelentek meg a férfiak,
3709 III| csúszókból – egy cápát, egy ölyvet, egy tigrist és egy férfit.~
3710 III| kedéllyel fordult Kublájhoz, önelégülten mormogva~– Nem megérdemelném-e,
3711 V | khagánjuk alakjára, büszke önérzettel a férfiak. És Dalma elpirult,
3712 II | mind a kettő, megszánva önfaját, s kemény szerződést kötött,
3713 IV | Várd el, míg a halál önkényt elejt, akkor jöjj nekem.
3714 IV | Dalma, s keblén mintegy önkénytelen mozdulattal szorítá össze
3715 V | kovácsoltak kardot, láncot önmaguknak.~Saját kezüktől elejtett
3716 IV | pillanat iszonyú világot önte Elemér lelkébe, világot,
3717 III| e házasságra.~– Új vért öntöttél belém – szólt büszkén föllélekzve
3718 IV | bízol szívedben? Szerelmed öntudata nem tesz-e bátorrá? Tégy
3719 IV | befejeznem, midőn népem ördögeinek akartak megáldozni, akkor
3720 IV | kit csak te menthetsz meg ördögeitől, s ki téged Istenként imád.~–
3721 IV | fájdalomnak utána.~Azzal ördögi vérörömmel foglalta el a
3722 II | törököt, vad erkölcseivel, ördögimádó vallásával s zsarnoki szokásaival.
3723 II | tengernek, angyalnak és ördögnek van ura; az ember ura önmagának.
3724 III| nép követe vagyok.~– Ki az ördögöké? – kérdi bosszúsan Disabul.~–
3725 III| borzadályos eszmét imádtak – az ördögöt.~Kitől minden nép borzad,
3726 I | százéves kor náluk még csak öregségnek sem volt nevezhető, s ha
3727 III| egy homokpusztát kapott örökségbe, a ti vesztetekre növelte
3728 III| élete nem lesz kívüled, ki örömében hal meg, ha fölemeled, s
3729 I | volt az élethez, nem hogy örömei lettek volna benne. Asszonyai
3730 IV | míg szíve rég elfojtott örömek alatt repesett, s a kedves
3731 III| örült ez édes szavaknak! Örömének terhét alig bírta elviselni.
3732 IV | megsértette, nem is sejtheté, mily örömet szerzett neki.~– Te engem
3733 IV | téged nem szeretlek.~Dalma örömét elrejteni nem tudó arccal
3734 V | beszélt, a nép azt hívé: örömkönnyek.~Ekkor nyakába akaszták
3735 V | sokáig.~A nép azt hívé, Dalma örömkönnyeket sír: az volt akkor is eszében,
3736 III| szavadat. Életemnek egyetlen örömnapja sem volt. Ha csecsemő koromban
3737 IV | arcán eltitkolni az iszonyú örömöt, mely szívében támadt.~–
3738 III| ha gyászünnep volt, imezt örömünnep alatt; amaz hálaadó, imez
3739 III| Oldamúr halálának hírére örömünnepet tartott a török nép. Keserű
3740 IV | szeret valakit. A leány szép, őérte tért vissza parancsom ellen.
3741 V | mindnyájan vagyunk. Láss örülő családot magad körül, délceg
3742 IV | arcát szemlélhessem. Minek örülsz?~Halila nem bírta arcán
3743 III| csókolhatja.~Szegény leány, úgy örült ez édes szavaknak! Örömének
3744 IV | egyszerre Elemér szívében. Örvendetesbet nem mondott neki soha senki,
3745 V | tekinte szét. Mindenütt örvendő arcok vették körül. A nép
3746 II | tartottak, s azokat hétszer összecsapva, csendesen kiálták:~– Isten.
3747 V | A honalapítás ünnepére összegyűlt szent berkeiben a nemzetnek
3748 III| s ha többi kortársaival összehasonlítám, sokkal gyöngédebbnek találtam
3749 IV | ott szoktak a fejedelmek összejönni az Istennel, midőn nagy
3750 IV | kettészakadt országát ismét összeköthetni. Még név szerint sem ismer
3751 III| gúnnyal, s a kezei közt összelapuló kenyéren látszott, mit gondol
3752 IV | faragva. Körös-körül a vadul összenőtt lombok szentséges sötétje.~
3753 IV | királyom nevében.~Dalma összeráncolta szemöldeit, gondolva, hogy
3754 IV | ifjú Elemér volt.~Dalma összerendült őt meglátva, kit oly messze
3755 II | halálom órája jelen van.~Dalma összerezzenve rogyott e szavakra atyja
3756 IV | sóhajtá még egyszer, s azzal összerogyott.~Kubláj fogait csikorgatá,
3757 IV | szólt Elemér mindinkább összeroskadva a gondolat terhe alatt,
3758 IV | Mit beszélsz?~Halila összeszedé minden bátorságát.~– Mert
3759 III| nép között.~Nehány paraszt összeszólalkozott, egyet kituszkolva maguk
3760 II | merültek, hüvelykujjaikat összeszorított kezükbe fogták, s hanyatt
3761 III| ily fehér?~– Omér khánnal összetalálkozánk.~– A végin kezdd… Győztetek-e?~–
3762 I | Bertezena vasnál keményebb kezei összetörték? Miért vándoroltak idegen
3763 IV | elérhetetlen tündérképekről. Kubláj összeveté azokat, amiket Elemértől
3764 III| van őt még gyermekkorában összezúzni.~– Akinek hatalma van, annak
3765 IV | tudod miért: valami titkos ösztön azt súgja lelkednek, légy
3766 III| csodálnom. Gyermekem vagy, s ösztönnek engedsz. De hogy te is itt
3767 III| nejévé fogad: vízhordó, öszvérpásztor, vagy bármely rabszolga,
3768 I | készítünk, minden kard leend ötfontos. Készítsünk csak tízezeret,
3769 I | Krisztus születése után ötszáznegyvenötödik évben egy addig ismeretlen
3770 I | aranyhegyek” – a földnek öve, melyek a pars mitológiában
3771 III| vetve. – Kell kardom Hát övem kinek kell? Kormánybotom?
3772 IV | csapásai látogatták, az övét kikerülte mind. A dögvész
3773 IV | Jobban remegett Dalma az övétől.~– Jer, fejedelmi leány –
3774 II | ellenség vad ordítással özönle körül, a kardok villogtak
3775 I | vasdarabból kardot kovácsoltak.~Az ogurokat különbözőkké tették elvált
3776 III| harcot nem kezd, sem az ogurokkali kötését meg nem szegi, s
3777 IV | volt a gyávák büntetése az oguroknál. A rhabonbán egy másik férfit
3778 III| tatár népet eltörlöm ma, az ogurt holnap, a hindut holnapután,
3779 IV | az ő vére piroslik. Nem óhajtod-e, hogy a tieddel egyesüljön?~
3780 IV | időt, s félve attól, amit óhajtott, sürgeté őket, hogy dolgaikat
3781 II | Utáljam bármiként az életet, s óhajtsam a halált: ha népem kívánja,
3782 III| cseppentél ide, vagy a tenger okádott ki téged is, hogy engemet
3783 I | rabszolgákkal, kiket rövidség okáért csak kutyáknak nevezgetett.~–
3784 IV | a khagán magaviseletének okait.~– Távozzatok! – szólt hevesen
3785 II | tőlük különböző?~– E rejtély okának titokban kellett maradnia
3786 III| látsz sorsod végire. Mi okod van bennünket bántanod?~–
3787 I | Kínával és Európával; a kínai olcsó hadsorok omlottak fegyvereik
3788 II | harcfejszéjével. – Ki küzdött akkor oldalad mellett? Ki volt az, ki
3789 II | tiszteletteljesen vonultak a sátor oldalaihoz, s most közelebb léptek.~–
3790 III| középre, kezében olajág, oldalán kard. Bátran a máguszok
3791 III| szeme. Fegyver volt kötve oldalára jobbról-balról, annak bizonyságaul,
3792 III| estem le lovamról. Három oldalbordám törött be, s én sajnosan
3793 III| hallaték, és a kiáltás más oldalról.~– Hírnök közelg.~Nemsokára
3794 II | lelked és karod erejét, ollyá tekintlek, mintha saját
3795 IV | egymást. Akárki bántson, én oltalmazlak, akármit kívánj, én megadom.
3796 III| És most a magas ég legyen oltalmazód, jó szomszéd mondá búcsúüdvözletét
3797 IV | Vigyázz magadra az úton, az ég oltalmazzon. Légy boldog örökre.~– Miért
3798 IV | a fán is, midőn új ágat oltanak bele. Ez a leány téged szeret.~–
3799 III| erős hálókba burkolva az oltár párkányára voltak már állítva,
3800 II | kék Túla partjain égtek az oltár-tüzek, a táltosok esti himnuszaikat
3801 III| s fölemeli azokat, kik oltárain áldoztak:~E sötét hitnek
3802 III| harmadik üvöltés után a fekete oltárhoz léptek a máguszok, s meggyújtották
3803 II | minden ajtaja fölé, hogy olvashasd, akármerre tekintesz, mert
3804 III| szemekből biztosabban lehet olvasni, mint a csillagokból. Nem
3805 Uto| fogja mondani a századvégi olvasó, ha a kuriozitása rávitte,
3806 Uto| most Te, boldog idők szülte olvasóm, furcsa bombasztoknak fogadsz,
3807 IV | fenyegetőbb indulatokat olvasva le Dalma arcáról, kétségbeesve
3808 IV | karjaival megkapva lábszárait, olyant rántott rajta, hogy az óriás
3809 III| Mihelyt seregeink e lázadó Omért eltiporták, megviszed Dalmának
3810 I | a kínai olcsó hadsorok omlottak fegyvereik alatt türelmesen,
3811 II | e vér kicsordult, akként omoljon vére annak, ki honához és
3812 III| bálványnak, mint a bálvány őneki.~Három disztonáló kürtszó
3813 I | monda egyszer egy pihenő órában izzadságaikat törlő társainak. –
3814 II | őrizd tovább, mert halálom órája jelen van.~Dalma összerezzenve
3815 III| tudott kiirtani.~Az éjfél órájában, mikor a kaszás csillag
3816 II | kellett maradnia halálom órájáig. Ím, vedd át tőlem e titkot,
3817 II | része országomé volt, utolsó órám egészen övé. A hon ege sohase
3818 III| szeges szíjkorbácsokkal, ordíták Astaroth nevét. A nép körül
3819 III| zúgást, majd sziszegést, majd ordítást, majd emberkiáltást adott
3820 V | rámutatott egyenesen.~– Őreá! – kiálta Dalma megdöbbenve. –
3821 IV | kényszerítve ijedten visszaszökni orgyilkosát, ki magáért kezde már aggódni,
3822 III| alól, mint két leskelődő orgyilok, villámlott elő két sötét
3823 II | elvetett mag, de majdan óriási pálmatörzzsé fog felnőni,
3824 III| elnézném, mint nő mellettem óriássá egy poronty, s mint tudakozódik
3825 II | vedd át tőlem e titkot, és őrizd tovább, mert halálom órája
3826 V | húzódék hátra.~– Ez asszony őrjöng! – hebegé. – Én nem tartozom
3827 III| partra a hullám.~A király őrjöngő fájdalommal tekinte szét,
3828 III| szeretni foglak, álmaid felett őrködöm, gondolatoddal uralkodhatol
3829 I | világ vége.~E hegyek fehér ormai messze belátszanak Kína,
3830 II | lovaggal a harcjátékon, vagy az oroszlánnal a vadászaton, vagy ellenséggel
3831 II | Egyszerre egy forrás mellett oroszlánnyomokra bukkantunk. Mint hagytunk
3832 II | a dámvad űzésével, hogy oroszlánra vadászhassunk, mely szembe
3833 III| hogy ők ejtették el az oroszlánt, aki meg hagyja magát enni
3834 IV | férfi a halálcsapás előtt? Orozva jöttél ölni? Tanuld meg
3835 V | többé! – kiálta Kubláj. Én ország-világ előtt vádollak, hogy nem
3836 II | egyike sem talált saját országában egy ép házat, melyben éjszakára
3837 IV | szerint a kerek világ minden országait Isten sűrű csapásai látogatták,
3838 IV | és aranykalászt termeszte országának. A rokonfajok földére húzódtak
3839 IV | paradicsom volt, mely a körüllevő országokat is táplálta, nem volt szegény
3840 IV | bármelyik méltó hozzád. Országom első férfiai ők.~– Nincs
3841 II | Ifjú vezér, támadó csillag, országomat, melyet elhagyok, megoltalmazd.~–
3842 II | itt. – Éltem nagy része országomé volt, utolsó órám egészen
3843 V | keresni. Inkább elhagyták ősi országukat, mintsem rabszolgák maradtak
3844 III| Disabul, fújva dühében.~– Hogy országunkat haddal sohasem fogod háborítni… –
3845 II | hirtelen elhagyá a sátort; az őrszemek mindig távolabbról jövő
3846 III| világítnak a nomád török nép őrtüzei.~A nagy próféta, még ekkor
3847 III| elborították vele a napot, s ha őrtüzeiket meggyújták, mintha a föld
3848 II | másik után letűnt, egyik őrtűz a másik után kialudt, csak
3849 IV | Dalma kezére, míg Elemér az őrültséghez volt közel.~– Most menjetek.
3850 II | valami közép volt pap és orvos között, ők voltak a nép
3851 III| legkészebb leszek, mert én nem őrzöm városaim árkát, vetett füveimet,
3852 III| engedelmeskedni kénytetve őrzője vasvesszejének, ordíta fel:~–
3853 V | kovácsolt, s miként egykor őse, Bertezena, éppen úgy vágta
3854 II | Koszorútlan fővel fogok ülni, őseim között legutolsó.~A rhabonbán
3855 I | Miért hagyták ők el őshazájokat, az Imaust, az arany hegyeket,
3856 III| hogy mit kérjen, s azzal ostoba képpel mondá:~– Uram! Egy
3857 IV | Öless meg. Úgy érdemeltem.~– Őszinte vallomásod megmenti éltedet,
3858 IV | boldog.”~Körös-körül a palota oszlopaira felírva, arany betűkkel
3859 IV | magas ereszeit cédrusfa oszlopok tarták, miknek kígyós tekervénye
3860 IV | megírták, hosszú cédrusfa oszlopokra egy cikket írtak abba, mely
3861 III| már, a népség sátoraiba oszlott. A kétségbeesett királlyal
3862 V | felültették. Hasonló trónról osztá egykor Bertezena parancsait.~
3863 III| hányta azokat, mely civakodva osztozott meg rajtuk. Az erősebb elvette
3864 III| elő az apró csillagok, s osztozzanak meg az égen, de amíg élek,
3865 III| Süvegem? Itt van, vegyétek! Osztozzatok meg rajta!~S azzal egyenkint
3866 III| van hozzád. E hajadont, ki ótalomért folyamodott hozzám, senki
3867 III| menekültem meg úszva, az ottveszett seregből.~– Dobjátok vissza,
3868 IV | másikkal kardját emelé.~Kubláj óvatosan közelge vissza, a két kard
3869 III| a fehér hunok követét és Padmalanhát, az indukét, kik örökké
3870 IV | ingatott lombok közül a padozatra. Elemér ábrándozva, álmodozva
3871 III| hegyoromtul a másikig, arany pajzsaikon a nap tündökölt, dárdáik
3872 IV | a nép feje fölé tartott pajzsain, mint egy érchídon kellett
3873 II | mellett? Ki volt az, ki pajzsával betakart, ki felfogta rólad
3874 II | Dalmát térdeikre fektetett pajzsra emelték, annak jeléül, hogy
3875 III| visszarezzent, midőn egy halavány, pajzstalan alak tántorgott elé, tétova
3876 IV | mozdulattal szorítá össze palástját.~Az emír éles szemei minden
3877 V | rabszolgája. Tedd le fejedelmi pálcád.~– Fejedelmi pálcám e kard! –
3878 V | fejedelmi pálcád.~– Fejedelmi pálcám e kard! – szólt Dalma, fölemelve
3879 II | vevé kését, s egy négyszögű pálcára felrótta a mondatot, az
3880 I | kardot, s könnyeden, mint egy pálcát megforgatá azt a feje fölött,
3881 I | Bertezena odanyújtá a nehéz pallost a tatárnak, ki amint egyet
3882 II | monda fölmagasulva, mint egy pálma vihar előtt.~– Ne esküdjél
3883 II | homlokomra, törvénytételben pálmaágat kezembe.~– A legnehezebb
3884 IV | is. – Te napja az égnek, pálmafája nemzetednek, hajnala a dicsőségnek.
3885 II | elvetett mag, de majdan óriási pálmatörzzsé fog felnőni, melynek viharokkal
3886 III| volna, mint te vagy. Ha nem palotádban, hanem egy pásztor viskójában
3887 IV | Végre levették őt lováról, s palotája kapujától kezdve egész a
3888 IV | feldúlt kedéllyel tért vissza palotájába. Izgatott szíve reszketett
3889 III| részvéttel Disabul.~– Állítsd fel palotám udvarán, ott jó helyen lesz.
3890 IV | te szenvedsz.~– Nekem a panasz is tiltva van.~– Tiltva
3891 IV | ölembe sírja, s fájdalmasan panaszkodik, hogy fogva van a hideg
3892 II | körül, a nyilak pattogtak páncélodon, s a harc közepett ősz apád
3893 I | vásárlá meg, megtelepítve őket Pannónia rónáin, védfalul a longobárd
3894 III| máguszaid előtt.~– Mit nekem papjaim és bálványaim? Parancsoljanak
3895 Uto| született. S ide kell egy pár korrajzoló kontúrvonás.~
3896 IV | támasztának a földön, az ő országa paradicsom volt, mely a körüllevő országokat
3897 V | trónról osztá egykor Bertezena parancsait.~A nép választottai tisztelegve
3898 IV | kérdé tőle~– Hívem vagy-e?~– Parancsold, hogy meghaljak – viszonza
3899 IV | Országunk szokásai azt parancsolják, uram, hogy a khagán menyasszonyát
3900 III| nekem papjaim és bálványaim? Parancsoljanak a másvilágon, e világ az
3901 III| Elő, ti többiek! Kérjetek, parancsoljatok. Mimet adjam oda. Kell e
3902 III| gyávaság, ez arc félelmet parancsolna még a puszták vadjainak
3903 I | szavait. – Testvérek! Íme, parancsolóink ismét kétszázezer kő vasat
3904 II | másutt nem érezek.~Dalma parancsolt szívének, s hideg arccal,
3905 IV | szép, őérte tért vissza parancsom ellen. Élte veszélyével
3906 III| hogy egyenkint hívogatom ki párbajra a nagy próféta dárdahordozóit?
3907 V | közöttük, vállain fényes párducbőr keresztülkötve, mely gömbölyű
3908 III| Fenyegették-e valaha az egerek a párducokat?~– Oh, nagy Disabul, nem
3909 III| aranyhal, egy galamb, egy paripa és egy szűzleány.~Oldamúr
3910 III| harcsíkra szólított, s amint ott paripáinkkal egymásnak rohantunk, úgy
3911 IV | s inte, hogy hozzák elé paripáját.~Elemér szótlanul vonult
3912 II | kürt rivallása mellett, a paripák dobogásainál. Hiába; megtagadta
3913 II | kiszabadítani, én hirtelen leszöktem paripámról, s megragadva két kezemmel
3914 III| hálókba burkolva az oltár párkányára voltak már állítva, a máguszok
3915 III| egyetlen gálya jutott a parthoz, azt is a sziklához vágta
3916 IV | most is bürköt hoztam a parti ingoványból, míg ő aludt,
3917 II | bércei mögül, a kék Túla partjain égtek az oltár-tüzek, a
3918 III| gályáimat darabokban hányja ki a partra a hullám.~A király őrjöngő
3919 II | villogtak fejed körül, a nyilak pattogtak páncélodon, s a harc közepett
3920 IV | megrontójának magadat, de ne adj példát e bűnre, mely Bertezena
3921 I | arannyal kiverve, s nehéz pénzeiken.~Ezek voltak amaz avarok,
3922 IV | között, aki úgy szereti a pénzt.~– Tatár volt az anyám,
3923 II | volna az utolsó gondolaton, percek múlva ismét e gondolatnál
3924 IV | féltés szenvedélyeit. Egy percig villámló haraggal tekinte
3925 IV | szereti őt.~Halila percről percre fenyegetőbb indulatokat
3926 IV | bizonyosan szereti őt.~Halila percről percre fenyegetőbb indulatokat
3927 II | pirosnak.~Most is éppen a perzsa határokról jött vissza,
3928 I | Imausnak, a csinek Altájnak, a perzsák Kafhegynek.~Ezek ama mesés „
3929 II | örömestebb látnók a tatárt, a perzsát urunknak, mint a törököt,
3930 I | magát töröknek, amelyik Perzsiához esett, ogurnak.~Helyzet,
3931 I | alatt megismerteték magukat Perzsiával, Kínával és Európával; a
3932 Uto| mindössze négy hírlap jelent meg Pesten.) Ez egy maliciózus, rosszindulatú,
3933 V | liliommal koszorúzva. Pirulva, pihegő kebellel járult elé a kiválasztott
3934 II | sírhalmait rejti e föld, kik ott pihennek a négyszögű kövek alatt,
3935 I | készíttetik? – monda egyszer egy pihenő órában izzadságaikat törlő
3936 II | elesteledve sátorod árnyában pihentél, fejed ölembe hajtva, s
3937 V | szelíd éneklése zengett.~E pillanatában a közörömnek egyszerre szomorú
3938 III| Az ifjú észrevette esdő pillanatát.~– Valóban, még egy kérelmem
3939 II | múltakról, Elemér. Utolsó időm pillanatjai így múlnak el legkedvesebben
3940 IV | régóta gyűjté egy elhatározó pillanatra, s mindazt kevésnek érzi,
3941 III| bíborcsiga, bogarakból a pillangó, a kétéltűek közül a salamander,
3942 III| áldozatát kéri: a bíborcsigát, a pillangót, a salamandert, az aranyhalat,
3943 III| hátratekintett, reszketve pillanta meg egy hosszú sor fénylő
3944 III| ki éjeket virraszt egy pillantásodért, kinek élete nem lesz kívüled,
3945 IV | eltávozott, csókot és könnyes pillantást vetve vissza a küszöbről.~–
3946 I | Asszonyai nem ismerték a piperét, férfiai a kényelmet, gyermekeik
3947 II | Arcáról ismét eltűnt minden pír, s helyet foglalt rajta
3948 III| A nap éppen akkor kezde pirkadni; Disabul amint hátratekintett,
3949 II | gömbölyűek, idomzatosak, piros telt ajkai felett valami
3950 IV | lábaimnál. E kardon az ő vére piroslik. Nem óhajtod-e, hogy a tieddel
3951 II | csatában lehetett látni pirosnak.~Most is éppen a perzsa
3952 V | s liliommal koszorúzva. Pirulva, pihegő kebellel járult
3953 V | izmos kezébe fogá a nehéz pörölyt, s a nép színe előtt a szikrázó
3954 Uto| csak még egynéhány exaltált poéta keblében.~No, azokról meg
3955 III| Disabul, elfedve arcát. – Pofád sápadt, mint ki sírból kelt
3956 III| elő, te vércseszemű, látom pofádból, hogy kell valami. Mi kell?
3957 IV | tolakodék elő, mosolygó pofával kérdezősködve Dalmától menyasszonya
3958 III| kezéből a kard.~– Ég és pokol! Mindenem elveszett… mindenem,
3959 III| láthatatlan kezekkel? Te pokolbeli szörnyeteg Astaroth! Azért
3960 III| vállalja el helyetted azt? E pokolbéli királynak édes áldozat kell,
3961 III| hogy így bánj velem? Te pokollal viselős fenevad, most fiaddz
3962 Uto| akkor is ravasz, furfangos politikus voltam, előre tudva, hogy
3963 III| nő mellettem óriássá egy poronty, s mint tudakozódik utánam,
3964 IV | leszállsz te onnan.~– Hát szép porontyom, hasra fekügyem-e, s úgy
3965 III| Hírnök közelg.~Nemsokára portól belepett harcos sietett
3966 III| chorazani sereg mindezt ki fogja pótolni!~Alig mondá ki szavait Disabul,
3967 III| szenvedésedet százannyi örömmel pótolom vissza. Felmagasztallak
3968 IV | takargatsz. Perzsia minden préme sem melegít fel engem. Add
3969 Uto| rosszindulatú, hóhérnak született pribék volt. A nevére nem emlékezem.
3970 II | kezembe.~– A legnehezebb próba még hátravan. Karodnak erejét
3971 II | férfinak hisz. Kiálltam a próbákat csatákban és tanácskozásban.
3972 I | valamink, amiért drága az élet? Próbáljuk meg, jól metszenek-e a magunk
3973 II | van hátra: azt meg fogja próbálni a szerelem.~– Nem tudom,
3974 III| szenvedtél eddig, az csak próbatét volt, mellyel szíved érzelmeit
3975 III| fogadom, hogy én megnövelem prófétai hírét, és mártírrá teszem,
3976 III| s ha nem mutogattak még prófétát kitömve, majd mutogatok
3977 Uto| Costüme ein zahlreiches Publikum ins Theater anzulocken.”~
3978 III| inkább rút, törpe, kancsal és púpos – csak férfi lennél. Mit
3979 III| az élet. Hadseregedet a pusztában érte a Szamum irtószele,
3980 III| félelmet parancsolna még a puszták vadjainak is. Oh, meg ne
3981 III| fölkelő naptól megaranyozott pusztán.~Mély csend maradt eltávozása
3982 III| koromban kivetettél volna a pusztára, valamely fenevad felnevelt
3983 III| kiáltva:~– Hatalmas király, a pusztáról jövök, hadsereged közül. –
3984 I | többi kis farkasok, akkor ráakadtak nemzetebeli férfiak, s magokkal
3985 IV | el vele? Hanem ő örömest ráállt erre, mert szerelmes volt
3986 III| gondolatoddal uralkodhatol rajtam; rabnőd leszek, ki éjeket virraszt
3987 III| szegletes fejűek, nekem szép rabnők kellenek. Nekem kardom van,
3988 II | meg, kiket hozzá felküldék raboknak.~– És fiaidnak mit mondjak,
3989 Uto| megszokni a kényuralmat, a rabrendet, az idegen szót, az új intézményt.
3990 I | legszegényebb valamennyi rabszolgafaj között, melynek még csak
3991 II | zsarnokai a kisebbeknek, hogy rabszolgái ne legyetek a nagyobbaknak…
3992 III| gyönyörködöl, hogy azon rabszolgáid fejeit rakatod tálaidra,
3993 V | Bertezena utódait nem engedi rabszolgákká lenni soha.~Szemei könnyeztek,
3994 I | félmeztelen bőrkötényes varchonita rabszolgákkal, kiket rövidség okáért csak
3995 III| Disabul.~– Örömestebb lennék rabszolgálód – suttogá alig hallhatóan
3996 IV | hogy fogadjon el téged rabszolgálói legutolsójának.~Dalma rendbeszedé
3997 III| egy óra előtt a legutolsó rabszolgának sem volt kedve kezedet elfogadni,
3998 V | még a varchoniták szegény rabszolganép voltak, s puszta erdeikben
3999 III| egyet.~– Akkor aligha fogsz ráérni, hogy erődet Dalma ellen
4000 IV | elrejteni nem tudó arccal ragadá meg a leány kezét, ki midőn
4001 IV | szép és ártatlan, hozzád ragaszkodik, királyi törzsnek egyetlen
4002 III| elhagyott, még akkor is ragaszkodtál hozzám; midőn szabadon bocsátálak,
4003 IV | Ne félj – szólt Dalma ragyogó arccal, s keblére voná a
4004 IV | felírva, arany betűkkel ragyogott e mondat: „Semmi áldozat
4005 I | szaporodott, kibocsátott rajai majd hun, majd török, majd
4006 II | felelt:~– Hagyd a gyermekkori rajongásokat, vezér. Hűségeddel nem személyemnek,
4007 III| gondolatoddal uralkodhatol rajtam; rabnőd leszek, ki éjeket
4008 III| civakodva osztozott meg rajtuk. Az erősebb elvette a gyöngébbtől,
4009 III| magas király! Nagyon sok rajtunk az adó, engedd el felét.~–
|