1-borza | boseg-elveg | elven-fogad | fogak-hiu | hiv-keszu | ketan-leske | lesut-mulok | mult-rajtu | rakat-szult | szuze-valam | valan-zugol
Fezejet
4010 III| azon rabszolgáid fejeit rakatod tálaidra, akik felszolgáltak;
4011 III| csapatjaik élén, gyémánttal rakott fegyverzeteikkel, s e lobogó
4012 V | Kublájt a trón mellett, s rámutatott egyenesen.~– Őreá! – kiálta
4013 IV | ellenfelére, mely ha azt megéri, ránézve is utolsó leende.~Kubláj
4014 III| Senkinek sincs kedve hozzá? Én rangra nem tekintek, nem vagyok
4015 III| netalán szükséged lenne ránk, csapatjaink nem messze
4016 II | lábadat megragadva, a földre ránta; te lábadat nem bírtad hirtelen
4017 IV | megkapva lábszárait, olyant rántott rajta, hogy az óriás egész
4018 II | hadat gyűjt, arra közerővel rárontsanak. A kötés vége az, hogy ha
4019 II | hullott szemeiből a holt ravatalára.~
4020 Uto| olvasó, ha a kuriozitása rávitte, hogy ezt az elbeszélést
4021 IV | élni fog.~Kubláj hitetlenül rázá fejét.~– Ím, lássad, most
4022 IV | tudom.~Dalma csodálkozva rázta fejét:~– Nem tudod? Ez zavart
4023 Uto| intézményt. Nem volt már semmi reagálás – (a szabad, a nemzeti irányban),
4024 II | Oldamúr megdicsőült arccal rebegés:~– Oh öröm, oh gyönyör!~
4025 IV | boldogok – szólt a nő, de ajkai rebegése tanúsítá, hogy zokogását
4026 Uto| becsületes Csehallom a következő referádát nyújtá be a rendőrtanácsosnak
4027 Uto| fogadsz, abban az időben egy refractárius magyar írónak jajkiáltásai
4028 I | bokrok között.~Hogy a keleti rege nem lopott eszméje a rómainak,
4029 I | ismételve lőn Romulus és Remus regéje.~Egy nőfarkas meghallá a
4030 I | mikről apáik diadalmak meséit regélték nekik.~Ott körülfogták Bertenezát,
4031 Uto| Így lett később belőle regény. – Veszett fejsze új nyélbe
4032 Uto| nemzettől.~Ez a mű, így regényalakban, csak jóval később, egy
4033 Uto| hazafiúi frázisoktól duzzadó regényfélét a nyomdafesték reprodukálni
4034 Uto| elbeszélésnek is ecetágya van. Nem regénynek készült ez, hanem drámának.~
4035 IV | erényem diadalára, midőn egy reggelen elfeledék Istenhez imádkozni
4036 III| szólt Elemér – hogy a régi szövetséget esküvéseddel
4037 IV | Most távozzatok a palota rejtekajtaján. Röviden búcsúzzatok. El,
4038 IV | A hold fénye besütött a rejtekház ablakán, átlopózva az eléhajló
4039 IV | nappal félve hagyhatom el rejtekünket. – Úgy, igaz: hisz mi titokban
4040 II | én tőlük különböző?~– E rejtély okának titokban kellett
4041 IV | akarom tudni, ki volt e férfi rejtélyes kedvese?~– Miként?~– A varchonitáknál
4042 II | hogy apáitok sírhalmait rejti e föld, kik ott pihennek
4043 IV | szólt, arcát annak keblére rejtve.~– Ilyenkor legszebb a nő.
4044 Uto| Isten áldja meg ezért a jó rekomendációért.~A „Dalma” előadása a nemzeti
4045 II | keresne nála valami kísértő rém ellen, s kezével tiltva
4046 III| élt, s megálltak vele a rémbálvány előtt.~Halavány gyermeteg
4047 IV | részesülend. Nézd, miként remeg tekintetedtől.~Jobban remegett
4048 III| mennybéli követ vagy is, remegj, midőn előttem állsz.~Hagyd
4049 IV | indulatait, s elfogadá a leány remegő kezét.~– Vőlegényed kissé
4050 III| föl… Légy átkozott, miért remegsz?… Gyűlöletes, reszkető ábrázat!
4051 II | úgy dobogott, ajkai úgy remegtek. Elemér szívéhez és ajkaihoz
4052 II | meg engem?~Dalma habozva, remegve nyújtá neki kezét, halkan
4053 IV | biztatott soha.~Dalma lelkén reménysugár kezde keresztültörni. „Hátha
4054 III| villámütötte fa állt sötéten e rémhírre.~– Átok reád híredért, halálmadár!
4055 III| netalán megengedi magát rémíteni, s ismét visszalép. Átkarolta
4056 III| jutsz.~– Oh, ne ölj meg rémítő szavaiddal, mielőtt a halál
4057 III| ki téged is, hogy engemet rémíts?~– Uram, Chorazanból jövök –
4058 III| lassankint, az éjben egyedül e rémséges vörös tünemény sugárza szét,
4059 I | ismételve lőn Romulus és Remus regéje.~Egy nőfarkas meghallá
4060 IV | rabszolgálói legutolsójának.~Dalma rendbeszedé lelki erejét.~– Kelj föl,
4061 Uto| folytatva a megyefőnökön, a rendőrfőnökön, a biztoson, a végrehajtón
4062 Uto| következő referádát nyújtá be a rendőrtanácsosnak a „Dalma” című drámámról:~„
4063 IV | mely az alaktalan űrben repkedett tétovázva, mint valami bolondos
4064 Uto| regényfélét a nyomdafesték reprodukálni nem fog a Nr. 1 cenzor szigorúsága
4065 I | hegyeiről a világ mind a négy részeiben lakók azt tarták, hogy ott
4066 III| követői Perzsia legészakibb részein, kiket a mahomedanizmus
4067 IV | magát, ha egy mosolyodban részesülend. Nézd, miként remeg tekintetedtől.~
4068 II | jobbjával érinté azokat, s reszketéstelen hangon, elfogulatlan kebellel
4069 IV | álommosolygó arcát, s tagjai reszkettek a kéjtől, mely lelkét elfutotta.~
4070 I | megnagyobbodva, lassankint két részre kezde bomlani; az, mely
4071 III| Bajkál-tóig terjedt, most e darab részt te bírod, nem adnád vissza?~–
4072 III| helyen van? – monda gúnyos részvéttel Disabul.~– Állítsd fel palotám
4073 IV | megáldozni, akkor halálos rettegéseimben Istenhez kiálték, e szóra
4074 V | érzed magadat, nincs miért rettegned; de ha bűnös vagy, itt vétettél,
4075 IV | választanám, ha lehetne!~Halila rettegve látta, hogy a khagán könnyezik. –
4076 III| magas kőszikláról, csak e rettenetes tűzbe ne vessetek, oh, én
4077 III| vadjainak is. Oh, meg ne rettenj, légy erős!~– Ne félj. Ez
4078 IV | jelenlétének, mely az őrültség rettentő határán szokott megjelenni,
4079 III| felállítva, azon egy idomtalan rézbálvány, szétterpedt lábakkal, öblös
4080 III| állítják, hogy e fenevad rézgyomrából egyenesen a mennyországba
4081 IV | trónja hátuljába vonultan a rhabonbánnal, az utóbbi szavaknál hevesen,
4082 IV | tenyerével megüté a földet.~A nép riadalt kiáltott. A törpe kirántá
4083 II | égett. Végre hangzott a riadó. A te arcod kigyulladt egyszerre,
4084 III| nevét, ki keblébe fogad! – riadt a leányra a főmágusz, félrántva
4085 IV | Halila e pillanatban azon ritka nemével a lélek jelenlétének,
4086 II | csattogása között, a harci kürt rivallása mellett, a paripák dobogásainál.
4087 II | alig várhatva a csatakürt rivallását; keblünkben zajlott a vér,
4088 V | egyszerre szomorú kürthang rivallt meg a háttérben, s míg a
4089 IV | magához vonta le.~– Öless rneg, oh, Dalma. Inkább te, mint
4090 IV | a palota rejtekajtaján. Röviden búcsúzzatok. El, el!~– A
4091 I | varchonita rabszolgákkal, kiket rövidség okáért csak kutyáknak nevezgetett.~–
4092 IV | ellensége. Megújulva az öröm rohamától emelkedék fel ágyáról.~–
4093 I | védfalul a longobárd foglalók rohanó árja ellen.~ ~
4094 III| ott paripáinkkal egymásnak rohantunk, úgy megöklelt dárdájával,
4095 I | különbözőkké tették elvált rokonaiktól a szelídebb hajlamok, költőibb
4096 IV | termeszte országának. A rokonfajok földére húzódtak megtelepülni,
4097 II | fejedelem, leáldozó nap, rokonimat, kiket nem ismerek, ott
4098 II | napsugáros mezőt, a kedves rokonokat, az elválhatlan kardot,
4099 II | nem gondoltak arra, hogy a rokonokból támadt ellenségek rosszabb
4100 I | szétágazva hosszú láncolatban.~A rómaiak nevezik Imausnak, a csinek
4101 I | rege nem lopott eszméje a rómainak, arról eredete kezeskedik;
4102 I | ismert világrészeken túl, hol Rómának még nevét sem hallák, egy
4103 I | nép között ismételve lőn Romulus és Remus regéje.~Egy nőfarkas
4104 I | megtelepítve őket Pannónia rónáin, védfalul a longobárd foglalók
4105 II | meghasonlásban, örök harcokkal rongálta egymást. Ma győzött egyik,
4106 IV | Atyám! Légy velem. Erőm roskadoz: e harc nem emberi, és én
4107 III| halálfélelem miatt térdeire roskadt, s meggyalázott arcát kezeibe
4108 Uto| Pesten.) Ez egy maliciózus, rosszindulatú, hóhérnak született pribék
4109 II | daliás alak, a fiatalság rózsaszínével arcán, minő tizennyolc éves
4110 III| szakálla előreállt, mint egy rúd.~– Tehát Oldamúr meghalt,
4111 I | felnőtt korukig nem jártak ruhában, törvényeik, isteneik nem
4112 IV | meg lehetett számlálni a ruháin keresztül.~A gyulák feltartott
4113 III| testem! – kiálta Disabul, ruháit felszakítva, miután a nép
4114 III| holdas szenvedély. Hófehér ruháját termete körül csavargatá
4115 I | írásismeretük, melynek sajátságos rúnáit maig is mindenütt feltalálni,
4116 III| termeted? Lennél inkább rút, törpe, kancsal és púpos –
4117 III| benned, egy férget meg kell sajnálnod, melyet így megölnek, nem
4118 IV | szigorúbb vonásokat ölte.~– Sajnálom, vezér, hogy szemedbe kell
4119 IV | tűz. Szegény nő!~– Miért sajnálsz engem? Én boldog vagyok,
4120 III| oldalbordám törött be, s én sajnosan kényszerültem megvallani,
4121 III| pillangó, a kétéltűek közül a salamander, egy aranyhal, egy galamb,
4122 III| bíborcsigát, a pillangót, a salamandert, az aranyhalat, a galambot,
4123 IV | szakállodat, emír, s tipord a sárba – szólt neki gúnyolódva. –
4124 II | hosszú, térdig begombolt, sárga aranyvirágokkal, a felső
4125 III| Hát te másik? A paraszt sarkában egy hivatalnok következett:~–
4126 III| Le fogjátok-e ugatni a sasokat az égből? Fenyegették-e
4127 III| senki sem volt már, a népség sátoraiba oszlott. A kétségbeesett
4128 II | e pillanatban belépett a sátorba, s reszketeg hangon szólt
4129 II | vének mind kitakarodtak a sátorból, s utánuk belépett Dalma.~
4130 II | táborutakon elesteledve sátorod árnyában pihentél, fejed
4131 III| kioltottak minden tüzet a sátorokban és mezőkön, a nép arcra
4132 I | öltönyt viseltek; amazok sátrak alatt laktak, státusbölcsészetük
4133 Uto| végrehajtón keresztül, egész le a Schulrath-ig. Csak a cenzor kötelessége
4134 IV | belső seb által vérzem el. – Sebet vágnak a fán is, midőn új
4135 IV | elfeledék Istenhez imádkozni segélyeért, s ím, az napon a férfi,
4136 IV | uram.~– Miért nem jöttél segélyemre?~– Tevém azt, de nem vetted
4137 IV | e hideg ércövtől várná a segélyt indulatai lángja ellen.~–
4138 III| áldozat idegen Istent hí segélyül.~– Isten! Mindenható! –
4139 IV | hatalmán kívül semmi bűbáj segítségökre nem leend, s azzal magukra
4140 II | hívhassam vezéreidet.~– Isten segítsen. Óhajtom e harcodat, pedig
4141 I | tanácsot mondok, miként segítsünk rajta. Ha negyvenezer kardot
4142 III| Mondd e gyanút.~– Nem sejted-e? Én hiszem, okom van hinni,
4143 IV | lesz mindennek.~A halál sejtelme csalhatatlan.~Elemér szomorúan
4144 IV | azt is tudja, amit ő csak sejtett.~– Tehát a khagán maga szöktetett
4145 IV | halálosan megsértette, nem is sejtheté, mily örömet szerzett neki.~–
4146 II | mint egy leopárdé, kettős selyemdolmány fedé, az alsó hosszú, térdig
4147 I | építé, földjeit más mívelte, selymét, bíborát idegen ország termé,
4148 III| hogy oly sebesen jövél?~– Semmije sem hiányzik, uram, csupán
4149 III| maradtatok itten? Nincs semmim, amire várjatok.~– Még van
4150 V | súlyát kikerülni. Törd össze, semmisítsd meg. Ölje meg a bakó, temessék
4151 III| meg úszva, az ottveszett seregből.~– Dobjátok vissza, hogy
4152 III| végin kezdd… Győztetek-e?~– Sereged elhullt. Magam vagyok utolsó,
4153 III| most nem siratnám elveszett seregeim. Volna másik. Így meg kell
4154 III| magát az emír.~– Mihelyt seregeink e lázadó Omért eltiporták,
4155 II | hol négy év óta járt a seregekkel, és sietve jött jelen lehetni
4156 III| visszatérő daccal. Maradt még két seregem. Semmit sem tesz. Elég erős
4157 II | Már hat vezér vére omolt a serlegbe, ekkor a hetedik lépett
4158 II | beiktatásán.~Odalépett a serleghez ő is, s amint fehér karját
4159 III| adtak.~Halila csüggedten, sértett szeméremérzettel hajtá le
4160 III| kíván, legyen szabad és sérthetetlen.~Halila felsóhajtott, gondolván
4161 IV | sürgeté őket, hogy dolgaikat siessenek előadni.~Ekkor egyszerre
4162 III| kellett nekik, mért nem siettek jobban. Oh, a chorazani
4163 IV | óriás hét láb magas nyurga siheder volt, egy híres nagyevő,
4164 III| III.~Egy sík puszta közepett világítnak
4165 IV | Bármihez fogott, tetteit siker követte. A kard aranydicsőséget,
4166 IV | már odafenn élsz.~A fohász sikeres volt. Dalma új erőt érze
4167 Uto| mellett.~A stratagéma teljesen sikerült.~Az én derék, becsületes
4168 III| még bizonyosan nem tud, sikolt kétségbeesett hangon:~–
4169 IV | Azt nem venném lelkemre. Sikolts, ha csizmám orra közel lesz,
4170 IV | az Istenre. Állítsatok a síkra egy törpét egy óriás ellenében.
4171 III| igazság, nemde, hogy egy sima állú ifjonc, kinek nincs
4172 III| karcsúbbnak termetét, bőrét simábbnak, mint férfiaké szokott lenni.
4173 IV | beírva, a falak belseje simított tarka gyökérfából; az ajtók
4174 III| parancsolsz, s ez ellen senkinek sincsen kifogása.~– De már meguntam
4175 V | hívé, Dalma örömkönnyeket sír: az volt akkor is eszében,
4176 I | nőfarkas meghallá a csecsemő sírását, s szoptatni kezdé azt.
4177 V | bakó, temessék el a hollók, sirassa meg a vihar, átkozzam meg
4178 III| férfi és Dalma nő, most nem siratnám elveszett seregeim. Volna
4179 II | vezetnek fel, az én lépcsőim a sírbarlangba le.~Ekkor a rhabonbánok
4180 III| Pofád sápadt, mint ki sírból kelt föl… Légy átkozott,
4181 II | feledjétek, hogy apáitok sírhalmait rejti e föld, kik ott pihennek
4182 II | haldokló ne gondolkozzék sírhalmáról, hanem azokról, akik élve
4183 II | koszorúnak fűzted azt a sírhalomra, s ott sírtunk mind a ketten,
4184 II | a fájdalom.~– Dalma, ne sírj – szólt intve a khagán. –
4185 IV | fekteti, s könnyeit ölembe sírja, s fájdalmasan panaszkodik,
4186 II | együtt eljártunk jó anyád sírjához, én letéptem a virágot a
4187 II | hull annak könyje gyermekei sírján.~A khagán megszorítá barátai
4188 IV | megfizetsz érte, még az ő sírját is megmutatom.~– Nincs rád
4189 II | emlékeiteket hallom. Ne sírjon, aki engem meghalni lát.
4190 I | durva obeliszkokra vésve, a sírokba elásott kardokon, arannyal
4191 II | azt a sírhalomra, s ott sírtunk mind a ketten, és az oly
4192 III| a harmadik egyenesen a sivatagon vág ellene keresztül. Ha
4193 III| is itt maradtál velem; te skorpiószívű udvaronc, te aranyos légy,
4194 III| nadályt – a bogarakéból skorpiót – csörgőkígyót a csúszókból –
4195 I | mitológia.~De nem arany és nem smaragd terem azon hegyek keblében:
4196 II | barlangjából, megrázta aranyos sörényét, s dörgő ordítással felelt
4197 III| mint a villámütötte fa állt sötéten e rémhírre.~– Átok reád
4198 IV | összenőtt lombok szentséges sötétje.~Két hó múlt azóta. A rejtett
4199 III| némán, mereven bámult a sötétségbe, az érkező alakjára lesve,
4200 III| legyőz lelkével.~Disabul arca sötétvörös lett e magasztalástól.~–
4201 IV | Oh, Dalma, szeretlek! – sóhajtá még egyszer, s azzal összerogyott.~
4202 V | megyünk a harcba!~Dalma sóhajtva tekinte szét. Mindenütt
4203 II | órám egészen övé. A hon ege sohase maradjon naptalan. Midőn
4204 I | jönni, s mikor ott saját sokaságától nem bírt mozogni, bezárták
4205 III| elárulja?~– Tudományodért sokat adhatna valami bolond bölcs;
4206 III| kortársaival összehasonlítám, sokkal gyöngédebbnek találtam vonásait,
4207 III| pillanta meg egy hosszú sor fénylő kopját a hajnal első
4208 II | élned. Nem is leendesz őseid sorában utolsó. Fiad, dicső fajodnak
4209 II | Keresztültörtél az ellenség legelső során, keresztül a másodikon,
4210 IV | udvara minden nagyjait, sorba veendő az országos ügyeket,
4211 IV | ki szüntelen hátrálva a sorompó körül, egyszerre hirtelen
4212 IV | feltámadt, a bajnokok a sorompóban állnak.~– E bűnt elhinni
4213 IV | házasságtörő asszony.~Az ítélőszék sorompói nyílt helyen voltak felállítva
4214 IV | pillanatban kürtszó hallatszék a sorompók előtt, s a nép közt egy
4215 IV | kapujától kezdve egész a sorompókig a nép feje fölé tartott
4216 III| Disabul, te rosszul látsz sorsod végire. Mi okod van bennünket
4217 II | harcodat, pedig tudom, hogy a sorssal nincs fegyver küzdeni.~–
4218 IV | egy borjút, s mégis oly sovány volt, hogy a csontjait meg
4219 III| tekintetében nem volt semmi sóvárgás, arcán semmi melegség. Ez
4220 Uto| című drámámról:~„Dieses Spektakelstück ist ein Machwerk, welches
4221 I | amazok sátrak alatt laktak, státusbölcsészetük alapja levén, hogy oly nép
4222 Uto| kegyes elnézése mellett.~A stratagéma teljesen sikerült.~Az én
4223 III| tengert, melybe gályáim süllyedtek.~– Astaroth édes áldozatát
4224 IV | félve attól, amit óhajtott, sürgeté őket, hogy dolgaikat siessenek
4225 III| addig dongsz, míg a nap süt, ezt bámulom.~Kubláj mosolygott,
4226 Uto| Veszett fejsze új nyélbe sütve.~
4227 III| kinek kell? Kormánybotom? Süvegem? Itt van, vegyétek! Osztozzatok
4228 III| azzal leszakítá boglárát süvegéről.~– Netek! – kiálta, azt
4229 V | lépett oda, s fogcsikorgatva súgá Halilának:~– Elárulál, de
4230 IV | Neved fényéből csak egy sugár hiányzik még, s ím, e sugárt
4231 II | vénség ezüstre, az alkony sugárai aranyra festék hajfürteit,
4232 III| fénylő kopját a hajnal első sugáriban.~– És nekem egy harcosom
4233 IV | sugár hiányzik még, s ím, e sugárt királyom saját koronája
4234 III| rémséges vörös tünemény sugárza szét, a reszkető emberarcokba
4235 II | erő lángjaitól látszottak sugárzani.~– Az ég mondá, és én esküszöm,
4236 IV | volna fojtani a szót.~– Jer, súgd fülembe – szólt Dalma, édes
4237 IV | ajtón egy fehér női alak suhant ki, félve és futva.~A hold
4238 II | mindig a legmagasabb bérceket sújtja.~– Kivéve azokat, melyek
4239 II | csapásod, oda egy erősebbet sújtott, míg atyád mentésedre megérkezék?
4240 II | segíts, ha ingadozom; sújts le, ha elbukom.~A rhabonbánok
4241 I | felérni, mert négynek a súlya lesz benne.~A férfiak helybenhagyták
4242 II | Lelkem könnyebbül és testem súlyosabb lesz – monda halk szóval
4243 IV | terhe alatt, mely lelkére súlyosult.~E percben egyszerre magához
4244 IV | hallgatni. – A férfi az erdő sűrűjében tűnt el.~ ~A hold fénye
4245 IV | s a magányos sziget fái susogtak az esti széltől, lehete
4246 IV | tartá az indulatok kulcsát. Susogva mondá Halilának:~– Te itt
4247 II | távoztukban bámulattól ellepve suttogák maguk közt:~– Ez valóban
4248 IV | jól. Jer közelebb hozzám. Suttogjunk csendesen. Ne félj, kedvencem
4249 I | vallás, nemesebb éghajlat, szabadabb szellem, békésebb foglalkozások,
4250 III| leányára.~– Minek vagy itt? Szabaddá tettelek. Mehetsz, ahová
4251 IV | ellen. Élte veszélyével szabadította meg, bizonyosan szereti
4252 III| szava megadta éltedet és szabadságodat, az ég adja meg boldogságodat
4253 II | királyi tűz heve lángolt, szabályos, nemes vonásain fájdalmas
4254 II | éltemet tudom, csak egy szabályt tanultam ismerni: „Első
4255 III| áldozatok, a bálvány irtózatos szája az elvesző állatok halálhangjaihoz
4256 Uto| khokonorhegyi szakadékok közé, szájába adva soha nem élt királyoknak
4257 V | eszében, hogy e szókat Elemér szájából kellett volna hallania.~
4258 II | két kezemmel az oroszlán száját, hátrarántottam azt, s míg
4259 III| hassal, iszonyúan feltátott szájjal, s négy szarvval homlokán.~
4260 Uto| áthelyezve a khokonorhegyi szakadékok közé, szájába adva soha
4261 II | Bertezena meghalt, kétfelé szakadva, átkos meghasonlásban, örök
4262 III| átkozott vihar! – kiálta szakállát tépve a király. Hogy fuss
4263 IV | tekintetében.~– Vágd le szakállodat, emír, s tipord a sárba –
4264 III| érdeme fölöttem, mint hogy szakálltalan, kiböjtöljön engem a világból,
4265 I | ékíték fel, hosszú hajaikat szalagok közé fonták, s szűk, testhez
4266 II | áldozatod füstjét?~– Magasan szálla az fel, mint egy reszketeg
4267 IV | gondolat édes nyugalmat szállíta háborgó indulataira, s boldog
4268 III| Szeplőtelen hajadon, szállj lelkedbe és örülj, hogy
4269 II | előbb kihal, annak országa szálljon a másik uralma alá, s így
4270 IV | Dalma új erőt érze lelkébe szállni, vas-kemény akarata ismét
4271 II | álomlátásban egy tündér szállott le hozzá, ki e szavakat
4272 II | Fellengúr, kik előtted sírba szálltak?~– Azt, hogy boldog azon
4273 III| kell, mert a tizenhetes szám előtte szent.~Disabul leverten
4274 IV | dögvész az egész emberiség számát felére leapasztá, az ő népe
4275 I | vadat, kiket senki sem vesz számba.~És mégis a varchoniták
4276 IV | a csontjait meg lehetett számlálni a ruháin keresztül.~A gyulák
4277 IV | töré le, itt küldve általam számodra egyetlen leányát.~S ezzel
4278 II | találkozni fogtok velem, s én számon kérendem tőletek, amit rátok
4279 IV | tekintetétől, senki sem tudott számot adni róla, miért szereti
4280 I | kardjaikat felajánlva neki, ha számukra Európában hazát jelölend
4281 III| Hadseregedet a pusztában érte a Szamum irtószele, s homokfellegekkel
4282 III| Khagánom örülni fog jó szándékodon.~– Derék férfi khagánod? –
4283 IV | aranydicsőséget, kalapács és szántóvas aranypénzt és aranykalászt
4284 I | a varchoniták évről évre szaporodtak, és gyermekeik izmosaknak,
4285 III| Oh, átkozott tenger, hogy száradj ki, és láss tulajdon fenekedre!
4286 IV | az ő népe szaporodott. Szárasztó szelek, izgatott népvándorlások
4287 IV | Szólni akartál velem? – kérdé szárazon Dalma.~– Még mindig ily
4288 I | terhe alatt, s tövisekkel, szárazsággal, viharokkal árassza el a
4289 III| dombot hányatok reád, hogy szarvaid sem látszanak ki belőle.~
4290 III| inte Elemér, ki szironyos szarvasbőr-vánkoson egy kenyeret és egy botot
4291 III| feltátott szájjal, s négy szarvval homlokán.~Midőn az éjféli
4292 III| ülő hölgyet –, a király szava megadta éltedet és szabadságodat,
4293 III| Sohasem hallottam egy édes szavadat. Életemnek egyetlen örömnapja
4294 II | fel a sorsot, ím, az első szavadra megjelent. Nem gondolád,
4295 IV | megtanultam jól, megbocsáss, ha szavaidban bízni nem tudok. Attól félek,
4296 IV | nyugtalanul. Felejtsd el szavaimat.~Dalma megfogá Elemér kezét,
4297 III| szólt a hindu, nagyot tartva szavainak hatása felől. – Fejedelmeink
4298 III| Fejedelmeink örülni fognak, hogy szavaink súlyát tekintetbe vevéd.~
4299 II | a hazát – legjobban…~E szavakkal szemeit csendesen lehunyta
4300 III| leány, úgy örült ez édes szavaknak! Örömének terhét alig bírta
4301 III| hullakeselyűt az égen meghallották szavam. Jertek! Tiétek vagyok!~
4302 II | Hívjátok Istent! Esküszöm szavamra.~Ekkor két gyula állt elő,
4303 V | főhajtással fogadák a kikiáltó szavát, maga Dalma is leszállt
4304 II | dörgő ordítással felelt meg szavunknak. Te hevesen vágtattál felé,
4305 I | kiknek követei a hatodik század második félében megjelentek
4306 Uto| bombaszt!” – fogja mondani a századvégi olvasó, ha a kuriozitása
4307 III| helyen. Minden szenvedésedet százannyi örömmel pótolom vissza.
4308 I | férfiaik mindegyike óriás, s a százéves kor náluk még csak öregségnek
4309 IV | én bálványom. Most már százszor kedves előttem a halál,
4310 IV | útfélen saját maga számára is szedett gyógyfüvet – haláladó bürköt.
4311 III| hadam. Ez a kettő úgyis csak szedett-vedett nép volt, merő csőcselék,
4312 II | melyre gondolni magam is szédülök; oly helyzetben, minőt nem
4313 IV | és szeretni szabad.~Dalma szédülve kerese támaszpontot kezeivel.
4314 III| meztelen hátaikat verve szeges szíjkorbácsokkal, ordíták
4315 III| ogurokkali kötését meg nem szegi, s örök ígéretek és fenyegetések
4316 III| nőitek vannak, az enyimek szegletes fejűek, nekem szép rabnők
4317 III| emír –, hogy ellenünk ne szegüljön. Hadsereged nincs. Leányod
4318 III| Senki sem szólt. Halila szégyen és halálfélelem miatt térdeire
4319 IV | kérdé Dalma.~– Fátyola szégyenét takarja el; bűne házasságtörés.~–
4320 IV | Örömestebb állok előtted a szégyenpadon, mint tőled távol a diadalszekeren.~–
4321 IV | szólt Elemér, felemelve szégyenpiros arcát. – Örömestebb állok
4322 IV | azt el fátyolába. – Arcom szégyentől ég.~– Büszke légy reá, ha
4323 II | Elemér könnyes szemekkel széjjeltekintve, s hirtelen elhagyá a sátort;
4324 Uto| magyar irodalom fölötti bírói székbe ültetve.~Az egyik firtatta
4325 IV | hívá Elemér, félkezével széke karjára támaszkodva, míg
4326 II | mind fölkeltek a királyi székeikben ülő alakok s kezeiket fölemelve
4327 II | szivárványok felett, arany királyi székeken, homlokaik körül csillagokból
4328 II | harmadik ivadék ül a fejedelmi széken, a törökén Disabul, az avarén
4329 V | nemsokára lehete látni a szekeret, melyen fehér lepellel leterítve,
4330 III| termete körül csavargatá a szél, annak szelíd körrajzait
4331 IV | népe szaporodott. Szárasztó szelek, izgatott népvándorlások
4332 I | tették elvált rokonaiktól a szelídebb hajlamok, költőibb vallás,
4333 III| s leányához fordult.~– Szelíden bánj vele – súgja az emír –,
4334 III| édes áldozatnál az élők szelídjei lőnek válogatva; férgek
4335 III| e lovas dandárok, mik a széllel futottak versenyt, s ha
4336 I | nemesebb éghajlat, szabadabb szellem, békésebb foglalkozások,
4337 IV | Jutalmadat… – susogá Dalma szellemcsöndes hangon.~S azzal a mellékterembe
4338 IV | Imádlak… Lelkedet bámulom… Szellemed volt az, mi körülem lebegett
4339 IV | helyre megyünk… Tehát a szellemek találkoznak a túlvilágon!
4340 IV | megtorlásra vár. Bontsátok széllyel házát, tegyétek a földdel
4341 III| képpel mondá:~– Uram! Egy szélmalmom van, de igen rossz helyen.~–
4342 IV | megütközve tekinte a nő szemébe.~– Te engem üdvözölni mersz.
4343 II | egy könnycsepp nem jött szeméből. Midőn végre az utolsó férfi
4344 III| Isten! Légy velem! S ha van szemed meglátni szenvedéseim, legyen
4345 III| gazember? Nem jön könny szemeidbe? Katonák! Vigyétek, és tanítsátok
4346 II | A férfiak zokogva tőrlék szemeiket.~Ekkor Dalma fölállt, nyugodt,
4347 II | keblünkben zajlott a vér, szemeinkben eddig nem ismert öröm tüze
4348 III| figyeltél-e még menyasszony szemeire, midőn fejére tették a nászkoszorút,
4349 IV | szólt Elemér vadul lángoló szemeivel keresztülnézve Dalma szemein. –
4350 III| ravasz értelmességgel –, a szemekből biztosabban lehet olvasni,
4351 III| nincs egyéb bizonyítéka a szemeknél, az kevés tanúság.~– Oh,
4352 II | rajongásokat, vezér. Hűségeddel nem személyemnek, hanem koronámnak tartozol
4353 IV | arcomon, mint örülök, midőn szemembe mondod, hogy nem szeretsz,
4354 III| Halila csüggedten, sértett szeméremérzettel hajtá le fejét.~– Mindenféle
4355 IV | Ilyenkor legszebb a nő. A szemérempír legbájolóbb színe az arcnak.
4356 IV | trónja mellett, hogy arcát szemlélhessem. Minek örülsz?~Halila nem
4357 II | egy délceg levente, sötét szemölde, szakálla úgy illett halovány
4358 III| még zordonabbakká, levont szemöldei alól, mint két leskelődő
4359 IV | nevében.~Dalma összeráncolta szemöldeit, gondolva, hogy ettől félni
4360 II | utolsó szavait kimondja. Úgy szenderült el, mint egy alvó gyermek
4361 III| kútfejének hisz, ők annak szentelék keblök vallásos érzelmeit;
4362 V | napok emlékére volt ez ünnep szentelve, mikor még a varchoniták
4363 IV | a vadul összenőtt lombok szentséges sötétje.~Két hó múlt azóta.
4364 III| elűzetett ősi trónjárói, s most szenved sötét fogságban, de egykor
4365 III| annyiszor kerestem, midőn szenvedék, ki mindenütt jelen vagy,
4366 II | testvérérzelmet szívedbe, s szenvedéllyé nő fel.~– Már azzá nőtt –
4367 IV | által biztosítva érzé magát szenvedélye ellen, s erős határozata
4368 IV | Dalma szívében a női féltés szenvedélyeit. Egy percig villámló haraggal
4369 IV | magam elől, kiért tiltott szenvedélyem hevült, kértem, megesküdtetém,
4370 IV | leányt lábaitól, s csöndes, szenvedélyhagyta hangon szólt:~– Légy nyugodt.
4371 IV | föllépett. Egész éltem egyetlen szenvedés volt, s midőn azt egy borzasztó
4372 III| szívemben első helyen. Minden szenvedésedet százannyi örömmel pótolom
4373 III| S ha van szemed meglátni szenvedéseim, legyen karod megmenteni
4374 III| gyermeteg alak volt az, szenvedő vonásokkal, miket körülrepkedett
4375 IV | Te nem vagy boldog, te szenvedsz.~– Nekem a panasz is tiltva
4376 III| szerető apád vagyok. Ha szenvedtél eddig, az csak próbatét
4377 IV | féltékenyek. Beszéljünk róla, szép-e? Ismerem talán? Hol lakik?~–
4378 I | életrevalóknak születtek, és hölgyeik szépek voltak, délcegek, erőteljesek,
4379 III| azt elnyerendi. Álmodjál szépeket. Álmodd azt, a mi legmagasabb,
4380 III| Halilához, s megfogta kezét.~– Szeplőtelen hajadon, szállj lelkedbe
4381 III| galambot, a paripát és a szeplőtlen szüzet.~– No, hát adjatok
4382 III| meglepetve lett volna ennyi szépség láttára. Arcának lángba
4383 III| szeme fénye is és a világ szépsége, esküszöm, áldozat legyen!~
4384 II | kitették az ősi ereklyét, a szerecsendiókelyhet, melybe fejedelemválasztáskor
4385 II | fiatal szüzek, képzelethevítő szerek és szigorú böjt által bizonyos
4386 IV | gyűlölettel, minőt csak egy szerelemféltő nő szemei képesek kifejezni.~–
4387 IV | magadhoz méltóbbat.~– A szerelemre nem elég az, hogy van ok
4388 IV | mosolyog, álma nyugtalan. Szerelemről álmodik. Ijedtségre fog
4389 V | hazát szeretni tanítál, szerelmedért jutalmazzon szerelemmel
4390 IV | és reszketek.~– Te csak szerelmedre gondolj. A gyűlölet dolgait
4391 IV | nagy könnyen hozzászoktál szerelméhez.~– Mondd: gyűlöletéhez.
4392 IV | azt sem tudom még, hogy szerelmem talál-e viszontszerelmet?~–
4393 IV | örömest ráállt erre, mert szerelmes volt beléd; nem volt-e az?~–
4394 IV | leplet. És akkor az, ki neki szerelmese volt, nem fog-e magáról
4395 V | Te nő vagy, és e férfi szerelmesed. Trónod enyim.~– Tiéd a
4396 IV | s ha el tudta titkolni szerelmét, lesz-e elég ereje eltitkolhatni
4397 II | vesztetek, tudjatok remélni; a szerencse elbízottá, a balsors elcsüggedtté
4398 IV | szemekkel –, hogy van egy szerencsétlen nemzet, melynek élete attól
4399 IV | rossz asszony vagy.~– Nevezz szerencsétlennek, óh, khagán. Én szerettem
4400 II | azért, hogy csupán nemzetét szeresse? Miért állam legfelül, ha
4401 II | legyetek a nagyobbaknak… Szeressetek mindent, mi szép, nagy és
4402 IV | visszaadta éltemet, azóta szeretek élni.~– Beszélj tovább.
4403 IV | kedvencem vagy. Hisz nem szeretjük egymást. Akárki bántson,
4404 IV | helyett csillagról csillagra szeretne szállani.~– Ez gyermekkori
4405 IV | óhajtom azt tudni.~– E hölgyet szeretned kell viszont.~– Emberi hatalom
4406 III| szökött fel e szóra helyéről. „Szeretnéd megtudni, ha férfi vagyok-e? –
4407 IV | szerencsétlennek, óh, khagán. Én szerettem nagyon.~– Tudtál volna lemondani –
4408 IV | hogy Dalma őt szerette, és szeretteték általa, s tudá bámulni azon
4409 V | ki megtartád, amit apáid szereztek, lásd hazádat felvirulva,
4410 II | tanácskozásban. Ütközet hevében szereztem babért homlokomra, törvénytételben
4411 III| szórt tárgyakból.~A nép szertebeszélte, hogy a király ma különös
4412 IV | is sejtheté, mily örömet szerzett neki.~– Te engem nem szeretsz?
4413 IV | khagánt? Sohasem voltak ily szeszélyei. Kubláj mosolygott. Kezében
4414 I | India és Szibéria határaiba, szétágazva hosszú láncolatban.~A rómaiak
4415 III| vonásokkal, miket körülrepkedett szétbomolt hajzata, nagy kék szemeiben
4416 III| megszólított szurtos-lisztes legény szétmosolygott a levegőben, megvakarva
4417 III| trónjában, s keserű jókedvvel széttekinte a nép között.~Nehány paraszt
4418 III| egy idomtalan rézbálvány, szétterpedt lábakkal, öblös hassal,
4419 I | Kína, Perzsia, India és Szibéria határaiba, szétágazva hosszú
4420 III| mindazokat, kik őt egykor szidalmazák, s fölemeli azokat, kik
4421 IV | oly erős, mint karod.~– Szidj, uram – szólt Elemér, felemelve
4422 III| akarok harcolni ellenetek. Szidjatok, csúfoljatok ki; én hallgatok.~–
4423 IV | változtattak.~ ~A Tula szigetén, magas nyírfáktól árnyékozva
4424 IV | még egy férfi ül benne.~A szigetparton kikötnek. A hajós megállítja
4425 IV | férfi, kit a megölt hajós a szigetre hozott. A jövevény csöndes
4426 IV | Dalma arcának szokatlan szigora elvevé bátorságát, alig
4427 IV | lemondani – szólt Dalma szigorún.~– Az ég tanúm, hogy küzdöttem
4428 Uto| reprodukálni nem fog a Nr. 1 cenzor szigorúsága miatt, azt fundáltam ki,
4429 III| meztelen hátaikat verve szeges szíjkorbácsokkal, ordíták Astaroth nevét.
4430 III| jutott a parthoz, azt is a sziklához vágta a hullám, magam menekültem
4431 III| Disabul vadul tekinte szét, szilaj tekintete majd leányát,
4432 IV | fehérbeöltözött nép; a fehér szín kedvence volt az ogurnak,
4433 Uto| Dalma” előadása a nemzeti színházban meg lett engedve. A hatás
4434 Uto| volt bízva a színművek és színielőadások ellenőrzése.~Én tehát, aki
4435 Uto| hítták. Erre volt bízva a színművek és színielőadások ellenőrzése.~
4436 Uto| ki, hogy ugyanezt, mint színművet fogom a letargiás közönséggel
4437 II | átlátszóság foglalta el a színtelen vonásokat, mikben emberfölötti
4438 III| apródnak inte Elemér, ki szironyos szarvasbőr-vánkoson egy
4439 II | én letéptem a virágot a szirt fokáról, te koszorúnak fűzted
4440 III| képest majd zúgást, majd sziszegést, majd ordítást, majd emberkiáltást
4441 I | bírta azt többé legyőzni.~E szittyafaj azután évről évre szaporodott,
4442 IV | vőlegényi sátort, napsugárból, szivárványból, éjszakfényből, fellegborulásból…
4443 II | megöltek. Ott ültek őseid a szivárványok felett, arany királyi székeken,
4444 IV | keblére téve kezét: – Van, aki szívéből ki tudja tépni a szerelmet.~–
4445 IV | viszontszerelmet?~– Nem bízol szívedben? Szerelmed öntudata nem
4446 IV | volt tőlem kivallani.~– Szívedre hallgass, és légy bátor. –
4447 IV | kardot itt a te és az én szívemen egyszerre keresztülütném,
4448 IV | Sokáig nem az élő világban. Szívemet hölgy emléke nem tudta betölteni.
4449 IV | egy gyilok volt, mely őt szíven üté, s melytől örökre megtanult
4450 II | jöjj – szólt ez, erőt vevén szívén. – Isten veled.~Elemér meghajtá
4451 III| engedd el felét.~– Igen szívesen! – szólt Disabul. – Hát
4452 IV | lekívánkoznának onnan – ha szívük volna. Dalma feldúlt kedéllyel
4453 IV | jött aggodalomtól dobogó szívvel a kis hajlékba vissza, s
4454 Uto| mint ahogy kitesszük a szobából a vaskályhát, mikor a tavasz
4455 II | fel, mint egy reszketeg szobor, s a fellegekkel egyesült,
4456 II | meglátta a vezért, vére arcába szökellt egyszerre, reszkető ajkakkal,
4457 IV | sejtett.~– Tehát a khagán maga szöktetett el vele? Hanem ő örömest
4458 III| láthatatlan kezekkel? Te pokolbeli szörnyeteg Astaroth! Azért emeltelek
4459 III| alatt tartogatva a harcvágyó szörnyeteget.~Disabul inte a máguszoknak,
4460 III| megtehetem.~– Vétenél a szövetség ellen.~– Ki kötötte azt?
4461 II | testvéri kar tárul a hű szövetséges elé, kemény szív, acél kar
4462 III| ellenségemet megettem, csak szövetségeseim vannak hátra, s most arra
4463 V | múlva megkezdé Disabul tatár szövetségesével a harcot a varchoniták ellen.
4464 I | hazát jelölend ki, s kiknek szövetségét a hetvenöt éves császár
4465 III| árkát, vetett füveimet, s szövőszékeimet, amik nálam mind nincsenek.
4466 IV | előlépve mondá:~– Országunk szokásai azt parancsolják, uram,
4467 II | trónra lépted előtt, ősi szokásaink szerint mondd jelszavad,
4468 II | ördögimádó vallásával s zsarnoki szokásaival. Íme, azonban a férfikor
4469 III| Honnan gyanítod ezt?~– Szokásom kétkedni, gyanakodni. Midőn
4470 II | gyermek valál, kicsiny kis szőke fürtű angyal, én már nagyobb,
4471 III| tudva azt, hogy te mennyire szoktad tisztelni a népjogokat,
4472 V | mozdulatnál kitűnt a férfi-erőre szoktatott izmok játéka.~A hölgyek
4473 V | mellett egy baljóslatú hang szólalt meg:~– Ez a zomotor hangja.~
4474 IV | hölgytársad, barátnéd előtt szólanál.~– Ah, Dalma, biztató szavaid
4475 IV | Te kedvesedről akartál szólani, és ez kellemes tárgy, kivált
4476 IV | elvessz miattam.~– Örömest szolgálnék még, mert jól fizetsz.~–
4477 III| velem.” S azzal a harcsíkra szólított, s amint ott paripáinkkal
4478 IV | büntetésről, hanem jutalmazásról szólnak?~– Az erény jutalma önmagának,
4479 III| felelt, midőn Dalmáról kelle szólnia.~– Félisten a harcban –
4480 IV | válhatnánk egymástól! Mit szólsz hozzá? Azt, nemde, hogy
4481 II | vérszövetséghez, vezérek – szóltak a gyulák, s a középre kitették
4482 II | mérlegbe vetve.~– Nemesen szóltál. Írasd fel e mondatot palotád
4483 IV | rebegé:~– Oh, Dalma. Néhány szóm volna hozzád, titokban;
4484 IV | magára, csakhogy őt ily szomorúnak ne lássa.~– Arcom hazug,
4485 III| ég legyen oltalmazód, jó szomszéd mondá búcsúüdvözletét Elemér –
4486 I | viselni, végre a különféle szomszédokkal érintkezés még nyelvüket
4487 II | harcolást, s felszabadíta minden szomszédot, hogy amelyik e kötés ellenére
4488 IV | felületes értelmét tartva meg a szónak.~– Úgy bizony kicsiny helyen
4489 V | Dalma keserűen tekinte a szónoknőre, ki oly szomorú gúnyt monda
4490 II | léptekkel járult a sátor szőnyegéhez, s a künn várakozó vezéreket
4491 II | pillanatban fölnyilák a sátor szőnyegeit, s beléptek a jósló táltosok.
4492 I | meghallá a csecsemő sírását, s szoptatni kezdé azt. Ez időtől fogva
4493 I | hadi zászlója egy gyermeket szoptató farkas volt, másiké egy
4494 IV | előttem állsz. Látlak, kezedet szorítom, arcodra nézek, hallom hangodat,
4495 I | vad, elnyomott, erdei közé szorított nép között ismételve lőn
4496 III| leány, Elemér kezét ajkához szorítva.~– És most a magas ég legyen
4497 III| töredék maradt meg a nekik szórt tárgyakból.~A nép szertebeszélte,
4498 II | arca, szemei villámokat szórtak, szilárd léptekkel járult
4499 IV | ha szereted.~A lány szíve szorult, mintha vissza akarta volna
4500 IV | hozzák elé paripáját.~Elemér szótlanul vonult vissza.~Oh, igazat
4501 V | meg a férfiak, saját kezük szőtte öltönyökben a nők, mint
4502 IV | egy az, mire tanítottak születésem óta.~– Csak félni tanítottak,
4503 III| ősapám bivaly volt, én nem születhettem-e arszlánnak? Ha a kérődző
4504 V | áldott. Boldog, aki alattad születik, s boldog, aki alattad hal
4505 I | izmosaknak, életrevalóknak születtek, és hölgyeik szépek voltak,
4506 III| hanem egy pásztor viskójában születtem volna, most tán egy tevehajcsár
4507 III| fenevad, most fiaddz meg, s szülj nekem oly hadsereget, aminőt
4508 III| erényes és szelíd; királyi szülött. Semmi ok sincs őt el nem
4509 III| Anyád adott rá okot, amiért szült.~– Sohasem hallottam egy
4510 Uto| Amiket most Te, boldog idők szülte olvasóm, furcsa bombasztoknak
|