Fezejet
1 I | oly hangon, minőn soha nem szólt, elkezdjen üvölteni, mintha
2 II | ne nézz ott a semmibe – szólt a jövevény, visszafordulva
3 III | Mit akartál, Benjámin? – szólt sértő, nyugodt hangon a
4 IV | aranyzsineget, a csengettyű szólt, mint a lélekharang, midőn
5 V | magunkra a kutyákat hiába – szólt a mindenes, s ezzel megfogta
6 V | halottad, ki itt marad – szólt, s érzékenyülten nyúlt az
7 V | mielőtt halva látnál! – szólt, s térden csúszott lábaihoz
8 VI | Csendesen, barátim – szólt a rektor csitítva. – Nem
9 VI | ítéleteiteket, jó barátim! – szólt a rektor tettetett kegyességgel. –
10 VI | szóhoz jutnom, felebarátim – szólt a kegyes rektor –, tudjátok,
11 VI | tud.~– Ki fogja mondani… – szólt a hóhérlegény, s keresztbe
12 VII | van.~– Vegye el hát, no – szólt messziről nyújtogatva neki
13 VII | nagy baj, igen nagy baj – szólt a tábornok, olyan erősen
14 VII | úgy van, ahogy mondom? – szólt ez indulatosan, felállva
15 VIII | köpenyemet ide a tűzhely mellé – szólt Ivánhoz fordulva, s lekeríté
16 VIII | aligha van messze tőle – szólt Iván.~– Sz-sz-sz! – sziszegett
17 VIII | Áldás, békesség e házra – szólt az ismeretlen szelíd, malasztteljes
18 VIII | szívedbe az ég kegyelme, fiam – szólt az ifjú az ősz emberhez,
19 VIII | Én messze földről jövök – szólt az ifjú ismeretlen, leülve
20 VIII | angyal-e ez itt körüled? – szólt az ifjú a szép gyermekre
21 VIII | Majd magam bevezetem – szólt a gyermek –, és enni, inni
22 VIII | felderült az arca.~– Óh, uram! – szólt az idegenhez – én még sohasem
23 VIII | küldetésemet e háznál bevégeztem – szólt az ismeretlen önkénytelen
24 VIII | engedelmeskedéssel.~Az idegen nem szólt neki többet, hanem pofon
25 VIII | Ez erősen hat, erősen – szólt az ifjú, megtapintva a kór
26 VIII | lássam addig gyermekemet! – szólt rimánkodva Széphalmi.~–
27 VIII | beszélhetünk magyarul is – szólt ez mosolyogva.~– Hát ön
28 VIII | általa súlyosabb.~– Uram! – szólt a tábornok a leveleket összehajtogatva,
29 VIII | Maradjon ön itt. Íme – szólt Kornéliára mutatva –, itt
30 X | élvezetéből.~– Vártalak, Iván – szólt a mester, hóna alá dugva
31 X | az én karjaimat. Nézd! – szólt Iván, felgyűrve húsos karjáról
32 X | megmutatom, ha ott leszek! – szólt Iván, mellére ütve, s kérkedőleg
33 X | Milyen sárga ez az ég! – szólt feltekintve. – Semmi kék
34 X | Nyugodalmas jó éjszakát! – szólt ez iróniás mosollyal.~–
35 XI | közé, s férfias bátorsággal szólt:~– Mit cselekesztek itt?~
36 XI | megérthesse.~– Kicsoda? – szólt a fickó dacosan. – Ni, mintha
37 XI | kaszám hegyébe.~– Csitt – szólt a mester. – Én hadd beszéljek.
38 XI | Jer innen a házba! – szólt, őt magával vezetve, míg
39 XI | meg, Romulus most is él – szólt suttogva a kérdezőnek.~–
40 XI | Elragadták az istenek – szólt Mária, és rejtélyesen mosolygott,
41 XI | Az az én testvérem volt – szólt Mária eltakarva kezével
42 XI | Nevem Fabius Cunctator – szólt Mária. (Jól ismerte a rajongók
43 XI | én nevem Numa Pompilius – szólt öntetszéssel vetve hátra
44 XI | lehet! Már nem lehet! – szólt kezeit tördelve a mester;
45 XI | bízta másra.~– Sietek – szólt Mária, felnyitva gyorsan
46 XI | Hozzatok elő két paripát!– szólt Bodza a folyosón őrködő
47 XI | fel ötfelé?~– Barátaim! – szólt Mária közéjük lépve meghitt,
48 XI | hallani fogtok felőlünk – szólt szavait Bodzához intézve. –
49 XII | fejed forró…~– Belül fázom – szólt az öreg. – Belülről jön
50 XII | kocogtatást hall az ajtón; Zudárné szólt kívülről.~– Erzsi, te! Alszik
51 XII | termett; egy hangot nem szólt, csak megragadta fél kézzel
52 XII | bevégeztük a számadást! – szólt Zudárné odakívül; a cimborák,
53 XIII | kezeit, nagyságos uram – szólt a bőrharang, kalapját, pálcáját
54 XIII | fölszedem, kérem alássan – szólt a bőrharang meghunyászkodva,
55 XIII | mondom, hogy végünk van – szólt a bőrharang titkolózva a
56 XIII | a méreg…~– Bolond kend – szólt a bíró visszahökkenve.~–
57 XIII | körülállók.~– Mondtam, ugye? – szólt diadalmas arccal a bőrharang,
58 XIII | De nem ezt az embert! – szólt akkor a tömeg közül egy
59 XIV | Ön rosszul védte magát – szólt, amint belépett hozzá, szemrehányólag. –
60 XIV | Tudom. Akartam azt – szólt az ifjú derült, nyugodt
61 XIV | titkai vannak, Vértessy – szólt lihegve a hölgy, kezével
62 XIV | Mit tegyek? Mit tehetek? – szólt rebegő hangon a férj.~–
63 XV | Itt van, olvassa kend is – szólt Mátyás mester.~Az hosszú
64 XV | mégis ismerik egymást? – szólt Vértessy. – Ez ifjú bizonyosan
65 XV | pihenésre.~– Igaza van önnek – szólt Vértessy, megszorítva azt
66 XV | Csodálatos asszony – szólt utánabámulva, mindaddig,
67 XVI | Hívjátok be a bőrharangot! – szólt Iván az ajtó előtt álló
68 XVI | odavetődtem.~Zudárné gúnyosan szólt Ivánnak:~– Téged még jobban
69 XVI | Mekipiros, gyere, igyál! – szólt hozzá Iván, szájához tartva
70 XVI | ereje van a fickónak! – szólt azután Bodza Tamáshoz, a
71 XVI | vették.~– Akkor mehetünk! – szólt Iván, egy rozsdás katonapisztolyt
72 XVI | Huhu!~– Hallgatsz! – szólt elfojtott suttogás hangján
73 XVI | hogy ez lesz belőle! – szólt fogcsikorgatva Zudárné. –
74 XVI | lehet örökre, nyomorult! – szólt egy másik hang, az ifjabb
75 XVI | pillanatig van idő gondolkozni – szólt most fennhangon:~– Ha ti
76 XVI | halni.~– Térdepelj le! – szólt hozzá a némber hidegen.~
77 XVI | esküdjék meg arra. Ez maga – szólt Hétfalusy reszkető kezével
78 XVI | Arra tehát megesküszöm – szólt a némber; s izmos jobbját
79 XVI | A jámbor bőrharang nem szólt, nem csillapított senkit;
80 XVII | halál onnan felyülről jő – szólt a mesterhez nyugodtan. –
81 XVII | Nézzétek, hogy zöldül az arca – szólt a mester gonosz fantáziával
82 XVII | mester; hanem a tieid – szólt nyugodtan az orvos. – A
83 XVIII| boltozatok között.~– Imre! – szólt az öreg nemes fiához. –
84 XVIII| váljunk el egymástól sírva – szólt az öreg tovább. – Tegyünk
85 XVIII| borzas Hanák, s mellére ütve szólt:~– Nem térünk addig házainkba,
|