Fezejet

 1 I    |       lakozónak?~Ki kényszeríti rá, hogy éjnek éjszakáján vijjongva
 2 I    |     ásta meg azt; ki tanítá meg rá, hogy valakinek sírra lesz
 3 I    |  másiknak halála óráját, s volt rá eset, hogy beteljesült az.~
 4 I    |         igazság pecsétét nyomta rá, leggyakrabban százértelmű
 5 II   |         ideig vigyorogva nézett rá, mintha azt várná, hogy
 6 II   |       szemedet.~– Mármost kezdd rá.~A monstrum elkezdte mondani
 7 II   |  legényhez, s büszkén nézett le rá.~– Hát még te is?!~– Nem
 8 II   |      kedves ajkaira.~Így szállt rá az álom hófehér holdsugár
 9 II   |      szereti, mert nincs is oka rá; nyúzták, köpködték, alábbvaló
10 II   |   szökésre; nagy szükségem volt rá, mert már harmadszor szökik,
11 II   |         a hadbíró kimondja majd rá a halált, s ekkor kiteszik
12 II   |        oly irtózatos út, melyre rá ne lépjen az ember, hogy
13 II   |   lehajló ágát, felkapaszkodott rá, s átlépett a túlsó felére…
14 II   |    csengő, gyermeki hang kiálta rá onnét belül:~– Ismét gyilkolni
15 III  |    őrjöngő boszorkány! – ordítá rá Benjámin, s alig tízlépésnyiről
16 IV   |         nőve. Jótét volna ugyan rá nézve a halál. S tán jobban
17 V    |         a jövevényhez, feltette rá két első lábát, megnyalta
18 V    |       kezére, s úgy csaholt fel rá, hogy szinte érteni lehete,
19 V    |    hajak, nem hagynak emlékezni rá.~– Fiad vagyok, kit elkergettél,
20 VI   |       gyakorlott, noha nem volt rá hatalma; ott felejtette
21 VI   |     bizony semmi okuk sem lehet rá, hogy bennünket szeressenek.
22 VI   |      beszélni, csoda! – rivallt rá fogcsikorgatva üldözője,
23 VI   |         azt mondta, hogy fogjam rá…~– Nem hallgatsz, nyomorú!…
24 VI   |  rongyos, mint akármelyikünk, s rá hagyja magát venni, hogy
25 VI   |       szabad őt, szükségünk van rá, hogy éljen, mert sokat
26 VI   |        a koponyádban a velő, ha rá emlékezel; amit csak átkozott
27 VI   |     Eleresztünk.~– Még fölkacag rá.~Azután ismét sokáig lehete
28 VII  |        földhöz, melynek oltalma rá mint katonára van bízva.~
29 VII  |       szabad, melyre ha egyszer rá van parancsolva a szigorú,
30 VII  |        az ellenfél vezére mondá rá: „Ki az a vas ember ott,
31 VII  |    fényes fedelét, fel-felnézve rá, ha nem ijeszti-e meg, s
32 VII  |    kétségbeesése kényszerítette rá. Sokszor beszélték, hogy
33 VII  |    fogják általadni. Nekem kell rá ítéletet mondanom!~Úgy félt,
34 VII  |      akinek halált kell mondani rá! Az egész világ azt fogja
35 VIII | minthogy olyan kevés ember adja rá magát. Látja, énnekem éppen
36 VIII |         elpirult. Esküdni lehet rá, hogy nő! Ez a szemérem
37 VIII |         Mit ijedezel? – förmedt rá a némber. – Nem hallod,
38 VIII |         alatt, ha visszagondolt rá.~– Egyszer azután elkezdtem
39 VIII |    rettegtem attól, hogy valaha rá fognak találni, s visszakövetelik
40 VIII |         írni, az válaszolni fog rá, s értesülve lesz felőle.
41 VIII |      megnézte, egy könnye esett rá, megcsókolá, azután szótlanul
42 VIII |         öcsém, talpra! – kiálta rá az idegen, s megráncigálta
43 VIII |        idegen megütközve nézett rá; nem értette ezt a franciát.~
44 VIII |      felyülről lefelé; megrázta rá a fejét, s azzal otthagyta
45 VIII |       vesztőhely szélin áll; ön rá sem gondol arra; önnek a
46 VIII |         papírt.~Az bámulva néze rá, mintha nem értené.~Az öreg
47 VIII |         s az oly buzdítóan inte rá vissza szép, derült szemeivel,
48 VIII |        bámulva, meglepetve néze rá; okos lelke már megfejté
49 IX   |    morbus megragad, arra sem ér rá, hogy háta mögé nézzen;
50 IX   |            Coki innen! – kiálta rá az egyházfi, utánahajítva
51 X    |         tanítják, nem vetemedik rá”. A népiskola-tanítók a
52 X    |     kapott rajta, s kezet adott rá. Ki volt az a boldogtalan,
53 X    |        Az öreg nem sokat gondol rá.~– Azt pedig ártalmatlanná
54 XI   |        lepetve, hogy nem tudott rá mit válaszolni.~– Ni, hogy
55 XI   |       jövevényt, figyelmeztetve rá, hogy ne menjen oda, mert
56 XI   |       Numa Pompilius! – förmedt rá Mária. – Ez lett volna az
57 XI   |         Egypárszor visszakiálta rá.~– Bratyi. Ne maradj el!~–
58 XII  |      füleibe.~– Apám!~Felugrott rá. A szívén, az egész lelkén
59 XII  |      némber fogcsikorgatva néze rá:~– Apádra, az igazi apádra
60 XII  |      Zudár Péter visszanevetett rá: „Ha te kacagsz, én is kacagok;
61 XIII |      mintha mondaná, hogy üssön rá, akinek tetszik.~Az öreg
62 XIII |   hagyta szólni a harangot. Tán rá sem hallgatott. Annyi volt
63 XIII |     szókat, aki figyelmezni tud rá, és ért az emlékezéshez!~
64 XIII |        Az orvos mérgesen támadt rá:~– Mondtam, hogy ne nyaláboljon
65 XIII |         A bíró haragosan nézett rá:~– Jó helyt vannak. A kalodában.~–
66 XV   |     elítélt nem akart emlékezni rá.~Az elítélt szavaiban mégis
67 XV   |         cselekszik ön? – kiálta rá a tábornok francia nyelven. –
68 XVI  |    szóltak hozzá, ezt kiáltotta rá vissza:~„Hamamama!”~Ez volt
69 XVI  |      minden alvónak fel kellett rá ébrednie. – Segítsetek!
70 XVI  |        tudsz!~– Cudar! – kiálta rá Bodza. – Nem tud meghalni
71 XVI  |        a gyönyörűség pillanatát rá nézve; hallotta, hogy ordított
72 XVI  |   Valami tompa nyögés válaszolt rá vissza.~– A ti házatokba
73 XVI  |    ember nem ölte azt el, ahogy rá volt bízva, a szegény ember
74 XVI  |         megölni. Szükségünk van rá, hogy éljen. Ne bántsa senki
75 XVI  |       látta volna, azt mondhatá rá, hogy őrült.~Csak akkor
76 XVI  |         Kezdett visszaemlékezni rá, mik történtek vele az elmúlt
77 XVI  |         hozzá is:~– Emlékezel-e rá, Hanák, mikor tavaly betegen
78 XVII |         urak ültek, és olvasták rá a törvényt a nagy, kutyabőrös
79 XVIII|     odaérhetnek; nem hallgatott rá. Egyedül is kész volt a
80 XVIII|          A nő biztatólag nézett rá vissza:~– Miért ne mondanád
81 XVIII|      földdel, olyan éhes voltál rá életedben mindig. Pihennél