Fezejet

 1 II   |     meghallgatja a te szavaidat. Óh, a te apád oly bűnös, oly
 2 II   |      vénember sírt keservesen.~– Óh, a te apád kezei oly véresek!
 3 II   |         jön-e az a fehér zászló! Óh, mint kértek, mint csókolták
 4 II   |   kivégzett egy asztalhoz ülnek! Óh, e véres lelkek, mik fej
 5 II   |      nélkül járnak a másvilágon! Óh, irtózatos, irtózatos! Embert
 6 II   |         vér égetett, mint a tűz… Óh, gyermekem, e vér ártatlan
 7 II   |    rejtém el. Kössen fel hamar”… Óh, leányom, te fehér angyal –
 8 III  |       annak, ki őt meggyógyítja. Óh, ha látná, mennyit szenved,
 9 III  |         testvérét emlegeti. És – óh – milyen arca van olyankor.~–
10 III  |       nem mondja meg mamának…”~– Óh, kedves kisleányom!~– A
11 III  |          meg fogja az emészteni. Óh, a lélek férgeit nem hajtja
12 IV   |        ropognak, velője összeég. Óh, de mi ez azon halálhoz,
13 IV   |  beszélne, de nyelve hallgatott…~Óh, mennyit kellett e családnak
14 V    |      hóhér kerítésén átugrott.~– Óh, minek jött most haza? –
15 VII  |        cérnagombolyítás miatt!~– Óh, én nem magamért beszélek.
16 VII  |       kellett volna nőül vennem. Óh, még akkor ön kicsike volt;
17 VII  |        öltözve várt reá kedvese. Óh, az régi, régi viszony volt.
18 VII  |        megmentse ellensége fiát. Óh, én ismerem ezt az urat
19 VIII |        aki még nincsen itthon.~– Óh, csak tessék! Mi már mind
20 VIII |     ilyen fiatal ember létére?~– Óh, galambom, ne gondolja ám,
21 VIII |    csinos nyakazás s más efféle. Óh, én nagyon vígan fogok élni
22 VIII |          tiszták, hozzáérhetnek. Óh, az én házamban lelkész?
23 VIII |     akarta azokat visszavonni.~– Óh, uram, ne érintsd az én
24 VIII |   elhagyott, mert a nő szívében, óh, uram, élet és halál van,
25 VIII |       amidőn hirtelen megláttam. Óh, ez valami borzasztó kín,
26 VIII |         ő akarta, hogy megöljék. Óh, uram, a hóhér házán kívül
27 VIII |     egészen felderült az arca.~– Óh, uram! – szólt az idegenhez –
28 VIII |    Széphalmi szomorúan rebegé:~– Óh, uram, miért kínoz ön e
29 VIII | legvalódibb szenvedély hangán:~– Óh, asszonyom, az isten irgalmára
30 IX   |           Kérdezte-e már valaki: óh, én uram, áldott jó föld,
31 IX   |   egyszer – megbetegszik a föld.~Óh, mint hull az ember, mikor
32 X    |      megölnek is!” – tevé hozzá. Óh, az irtózatos asszony; majd
33 X    |       meg vagy mérgezve, Iván.~– Óh, ne tréfálj az ilyennel –
34 XII  |          következik a kastély.~– Óh, apám, szegény apám! – sóhajtá
35 XIII |         meg a torkomra szállott… Óh, köszönöm alássan, ne tessék
36 XIII |          betekinteni a Sámsihoz; óh, bizony nem azért, nem azért,
37 XIII |        tehenkedve az asztalra.~– Óh, mindenképpen végünk van,
38 XIII |      senkit sem, a világért sem. Óh, dehogy akarok. Csak azért
39 XIV  |    kegyelmezni az isten?~– Igen; óh, igen, neked, angyalának –
40 XIV  |          koporsó szélin fekszem. Óh, ne hagyj engem meghalni.~–
41 XIV  |           annak halálos tusáját! Óh, szánj meg engem, férjem.
42 XVI  |     jelentve, hogy „itt van ő!”.~Óh, e néma lények között olyan
43 XVI  |  felfalták a nekik hányt koncot. Óh, igen szívesen vették.~–
44 XVI  |    magában zuhanjon le a földre. Óh, már egy óra óta örült ő
45 XVI  |     térdeit, könyörgött hozzá:~– Óh, uram, én kedves uram, ne
46 XVIII|        és ölében tartotta fejét. Óh, ő már nagyon megszokta