Fezejet
1 Elo | számtalanjai, az a hízelgő melegű ég fehér fellegeivel s a fehér
2 Elo | volt maga a levegő is, s az ég elveszté kék zománcát, mintha
3 Elo | míg olykor legderültebb ég mellett orkáni viharok zaklatták
4 II | szokatlanul világos vala az ég. Mindenünnét visszaverődő
5 IV | szeméről, úgy mennydörgött az ég, mintha szét akarta volna
6 IV | fekhelyén. Egy ablakban sem ég a gyertya, szembehunyva
7 VI | kékre, zöldre változnak. Ég és föld érzi előre, hogy
8 VIII| hogy álltak hajuk szálai az ég felé.~– Nem ugratták meg
9 VIII| Szálljon a te szívedbe az ég kegyelme, fiam – szólt az
10 VIII| nyelvén, hirdetve nékik az ég vigaszait. Én Angliából
11 VIII| kegyelme az, ami örökkön él. Az ég mindenki előtt nyitva van,
12 VIII| büntetésül osztogatja az ég? Hátha jutalmul volt ez
13 VIII| sorstól őrizte őt meg az ég e csapással? Nem lett volna-e
14 VIII| úgy simula hozzá.~– Nem az ég irgalmát hirdető angyal-e
15 VIII| Nem úgy küldötte-e őt az ég le hozzád, tudtod-, sejtelmeden
16 VIII| lelkemnek, hogy e gyermeket az ég küldte nekem. És úgy kell
17 VIII| lenni. Senki sem szeret az ég alatt, csupáncsak ő. És
18 VIII| Gyönyörű kék szemei, mint az ég. Ártatlanság és jóság világol
19 IX | bűneiket, viseli érettük az ég csapásait. Nem haragszik
20 X | el.~– Milyen sárga ez az ég! – szólt feltekintve. –
21 X | sötét felhő úszik ott az ég határán. Mint valami nagy,
22 XI | hosszú fekete vonal volt az ég alján, mely csendesen egy
23 XI | nektek erre a jelt?~– Az ég és a föld – felelt a mester –,
24 XI | felelt a mester –, az ég, mely elküldé a népekre
25 XI | hajnalodni kezdett, a szürkülő ég elhamvasztá az éjjeli fényt,
26 XII | és szórta a szikrát az ég felé.~Nagy sok időre ugyan,
27 XIV | fogom őt menteni.~A hölgy ég felé emelte reszkető kezeit
28 XVI | feje mellé, mely arccal az ég felé esett le, nyílt szája
29 XVII| kukoricaföldek közé.~Az ég is szürkülni kezdett már;
|