Fezejet

 1 I   |       ember.~Ez időben, midőn egy igaz szó, egy világos gondolat
 2 VI  |      akarok senkit; ha van valami igaz e borzasztó vádban, előbb-utóbb
 3 VI  |           gondolatra, hogy valami igaz lehessen a dologban. Kordé
 4 VII |           megjavulsz tőle”.~Annyi igaz, hogy a legkényesebb, makrancos
 5 VII |         arról, ha mást szeretett? Igaz, hogy akkor nem kellett
 6 VIII|           nem szeretem.~– Az való igaz.~– Aki erre a mesterségre
 7 VIII|          kérem; csak eresszen el; igaz, hogy én egy szökött katonát
 8 VIII|           nagyságos rendőr úr; én igaz ember vagyok. Igaz, hogy
 9 VIII|         úr; én igaz ember vagyok. Igaz, hogy idecsaltam azt az
10 VIII|           És ezt rosszul tevé. Az igaz útról eltiltott érzelem
11 X   |           őt vezetni a míveltség, igaz tudomány, költészet, műipar
12 X   |        különösen éreztem magamat. Igaz, hogy csak mese. De milyen
13 XI  |           bolondok, hanem vagyunk igaz, hős férfiak, kik harcolunk
14 XI  | kézszorítással válaszolt.~– Tehát igaz – folytatá a mester lelkesülten –,
15 XIII|           fájdítja ő meg azzal.~– Igaz ez? – kérdezé egy megrémült
16 XIII|       asztalon keresztül.~– Olyan igaz, mint hogy élek. A doktor
17 XV  |          nincsen is különben, ami igaz is. Nagy az ellenségnek
18 XV  |       vonaglott. Az elítélt szava igaz volt.~– Ott urat és cselédet
19 XVI |          hidegen válaszolt:~– Nem igaz!~Minden tagadó szavát embertelen
20 XVI |           újra azt felelte:~– Nem igaz.~A kastélyba berontó bőszült