Fezejet

 1 I    |      eszmél, megérzi az idegen halált?~*~Ki Hétfalu egyetlen hosszú
 2 II   |       mosolyogni valaki az élő halált? Azon arc, mely annyiszor
 3 II   |    tudja csókolni, mely mindig halált adott, kegyelmet soha, mely
 4 II   | műveimet elrontani? Ki merte a halált osztani énkívülem?” Ki fog
 5 II   |        hogy miért ad életet és halált, mi nem. Eredj alunni, jó
 6 II   |     hadbíró kimondja majd rá a halált, s ekkor kiteszik a siralomházba.
 7 III  |    életért imádkozónak ámenére halált kiáltani!~És ismét hangzék
 8 IV   |       életet nem adja ember, a halált sem szabad neki adni. Várnia
 9 VI   |   gyanút gerjesztünk. Nekünk a halált kell segítségül hínunk.
10 VI   |   vagyunk mérgezve, megettük a halált mindnyájan.~– Engedjetek
11 VII  |      delnő, aki úgy szerette a halált emlegetni, aki mirtuszkoszorúval
12 VII  |        mint bírája elé, akinek halált kell mondani rá! Az egész
13 VIII |       mondja akkor azt, hogy a halált büntetésül osztogatja az
14 XI   |       mely elküldé a népekre a halált, és a föld, mely megnyílt
15 XI   |      maguk is keresni fogják a halált. Nekünk azonban szükségünk
16 XIV  |        életet ad, egy ijedelem halált; egy édes gondolat többet
17 XVII |   keresztül százan meg százan, halált kiabálva fejére, s azután
18 XVIII|  silány lélekre nem lehetett a halált elvesztegetni.~Az ostromlókat