Fezejet

 1 VI  |              leitta magát.~Mikor azt mondom, hogy szokatlanul, az alatt
 2 VII | használhatnám olló gyanánt.~– Igazán mondom.~– Nem használ semmit. Önnek
 3 VII |              én teneked soha meg nem mondom, mert az a te tiszta, szép
 4 VII |                 Nemde úgy van, ahogy mondom? – szólt ez indulatosan,
 5 VII |            ez jól történt így.~– Azt mondom. Én meg vagyok abban nyugodva,
 6 VIII|             mert megvakultam. Igazán mondom, akkor vak voltam. Bízott
 7 VIII|          kaptam nekünk valót. Bizony mondom, igazat mondok.~– Tudtad,
 8 VIII|          Hazudsz. Tudod. Mondd ki!~– Mondom már. Jaj, a torkom! – Kamienszka
 9 IX  |          talán gyermek voltam (azért mondom „talán”, mert nem tudom
10 IX  |            innen azt az ebet? Bizony mondom, hogy jobb volna neked is,
11 X   |           gyűjtsd őket össze. Én nem mondom, hogy mit tégy, majd belátod
12 XI  |               és mit akar?~– Azt nem mondom meg minden bolondnak. Elébb
13 XIII|        komámuram, most már én is azt mondom, hogy végünk van – szólt
14 XIV |              mozdulni valaki, bizony mondom, hogy az első kiáltása után
15 XV  |              ajánlatot önnek, ha azt mondom, hogy siessen egy rövid
16 XVII|             kiálta:~– Doktor! Én azt mondom, hogy ön hazudik. Senki
17 XVII|             te arcod sápad, reszket. Mondom, hogy a halál onnan felyülről