Fezejet

 1 II  | fölkelnek, nem marad kő kövön – monda a hóhérlegény.~– S hiszed,
 2 VII |        s azután nagyot sóhajtva monda:~– Aközött még az élet és
 3 VII |        mondhattál volna nekem – monda a tábornok, visszatérve
 4 VIII|        s jól szemei közé nézve, monda neki:~– Galambom. Magy úgy
 5 VIII|       beszélhet vele, ha akar – monda a némber. – Majd mindjárt
 6 VIII|    kezét, s indulatáruló hangon monda néki:~– Legyen ön nyugodt.
 7 VIII|   szokott naphosszant feküdni – monda Széphalmi az idegennek.~
 8 VIII|       Az öreg Hétfalusy susogva monda vejének:~– Adj tollat és
 9 VIII|        meghajtván magát előtte, monda:~– Moszjő, vuz ét őn ánsántőr!~–
10 VIII| kebléhez, és reszketve, lihegve monda neki, a legvalódibb szenvedély
11 X   |    vesszünk össze az országon – monda Bodza, engesztelőleg nyújtva
12 XIV |        hangon a férj.~– Látod – monda a nő, karjára fonva karjait,
13 XIV |     odalépett hozzá, s komolyan monda neki:~– Tábornok úr, én
14 XIV | homlokát, s biztató férfiszóval monda neki:~– Meg fogom őt menteni.~
15 XV  |        szétpiszkálva a levegőt, monda neki:~– Nem lesz abból semmi,
16 XV  |        és katonás őszinteséggel monda neki:~– Én igen nagyra becsülöm
17 XVI |       maga előtt, rekedt hangon monda ostromlóihoz:~– Kijöttem;