Fezejet

 1 VI  |         ismertek életökben, s most bizony semmi okuk sem lehet rá,
 2 VI  |         arca nem változott.~– Ugye bizony, édes fiam, ezt a levelet
 3 VI  | fejcsóválva mondák egymásnak, hogy bizony iszonyú dolog az, mikor
 4 VII |           kegyelmed lövi meg?~– Az bizony meglehet, húgám.~– Jaj,
 5 VII |            én kedves kis Kornéliám bizony nagy lélekerőt tanúsított,
 6 VIII|          állapotokat.~– Eltalálta, bizony az vagyok; az apám is az
 7 VIII|      idegent, hogy fogadja el azt, bizony felmelegszik tőle.~Az idegen
 8 VIII|           nem kaptam nekünk valót. Bizony mondom, igazat mondok.~–
 9 VIII|        napról napra jobban enyész. Bizony csak arról van még szó:
10 IX  |            mondtam, fiacskám? Ugye bizony a vismuth íze hasonlít a –
11 IX  |        kergeted innen azt az ebet? Bizony mondom, hogy jobb volna
12 IX  |      kétlábú állatok vagytok, mert bizony olyan világ lesz, amikor
13 XI  |         pironkodva vallá meg, hogy bizony arra nem is gondolt.~– No,
14 XIII|             kedves nagyságos uram, bizony nem iszom; nem azért mondtam;
15 XIII|        betekinteni a Sámsihoz; óh, bizony nem azért, nem azért, hanem
16 XIV |           találna mozdulni valaki, bizony mondom, hogy az első kiáltása
17 XVI |           Tegye le a pisztolyokat, bizony senki sem fogja bántani.~–