Fezejet

 1 Elo |               még senkinek sem jutott eszébe tanulni. Az ember meghal,
 2 Elo |             tán senkinek sem fog újra eszébe jutni, s melyet – ha végigtanulna –
 3 III |           festeni. Ha valaha festőnek eszébe jutna négyéves gyermek arcával
 4 III |        kezéből a fegyvert, nem jutott eszébe, hogy a golyókat ő saját
 5 IV  |              fölriadó, s bűnei jutnak eszébe, s azoknak büntetése – a
 6 VI  | padlásablakból, nem jutva egyhirtelen eszébe, hogy hol van.~Bizonyosságba
 7 VII |             szorítva, s az nem jutott eszébe, hogy azokat ki is lehetne
 8 VIII|            szobámba lépni, annak majd eszébe juttatom, hogy én vagyok
 9 VIII|              neki azon éveit juttatja eszébe, amidőn megholt leánya önnel
10 VIII|         örülök, kedves kolléga uram. (Eszébe jutott, hogy az imént magyarul
11 XI  |              erdők közé… Azután ismét eszébe jutott, hogy miért jött,
12 XI  |               eszme csak akkor jutott eszébe Máriának, midőn Bodza arcát
13 XII |       feketülnek.~Ekkor valami jutott eszébe.~Hirtelen kimászott megint
14 XII |           besütő tűzvilág deríte fel.~Eszébe jutott, hogy az a nyílás
15 XIII|             uramnak eleinte az ötlött eszébe, hogy a jámbor rektort,
16 XVI |           félretett bosszúsága jutott eszébe.~– Te vad marha, minek ordítottál