Fezejet

 1 II   |   gyermeket halálra ítéltek. – Én istenem, még szakáll sem volt arcán –
 2 III  |          beledobták a sárga tóba. Istenem, istenem! – Miért nem sietnek,
 3 III  | beledobták a sárga tóba. Istenem, istenem! – Miért nem sietnek, mindjárt
 4 III  |          mindjárt belefullad! Ah, istenem –, hogy vérzik a homloka…
 5 III  |         ölni. A kis Emmát hozzák. Istenem, ne hagyjanak! Mondják,
 6 V    |     kiálta:~– Maga az, Imre úrfi? Istenem, istenem! – s aggódva ment
 7 V    |           az, Imre úrfi? Istenem, istenem! – s aggódva ment hozzá,
 8 VIII |         tudtam egyebet, mint: „Én istenem! Én Istenem! Én istenem!”
 9 VIII |    egyebet, mint: „Én istenem! Én Istenem! Én istenem!” és a kezeimet
10 VIII |           istenem! Én Istenem! Én istenem!” és a kezeimet tördeltem,
11 VIII |       kérdezé:~– De hát uram s én istenem, mit vétettem én önnek?
12 XVI  |    markolatát.~Jöhet, aki akar.~– Istenem! Én istenem! – kiálta esengő
13 XVI  |           aki akar.~– Istenem! Én istenem! – kiálta esengő hangon
14 XVIII|           susogá:~– Nem lehet, én istenem, hogy ez órában meghaljak.~