Fezejet
1 Elo | ez az enyéimmel történt! Én ott voltam. Én borzadva
2 Elo | történt! Én ott voltam. Én borzadva emlékezem reá.
3 Elo | borzadva emlékezem reá. Én láttam ezt.” – Annál jobb.
4 Elo | megváltoztatja rendes folyását.~Én emlékezem ez időkre, emlékezem
5 II | Imádkozzál, imádkozzál, én angyalom! Az isten meghallgatja
6 II | mennydörgő szavával: „Ki merte az én műveimet elrontani? Ki merte
7 II | gyermeket halálra ítéltek. – Én istenem, még szakáll sem
8 II | elítéltek; annak az apját is én gyilkoltam meg, s a kést
9 II | hagyja elfelednem. – Hisz én nem vagyok oka e vérnek.~–
10 II | szemeit hozzá felemeli. Lásd, én mindenütt látom őt. Fejem
11 III | beteg fiam.~– Van, van, én hallom, hogy ott van, az
12 III | hajaszála. – Hétfalusy Benjámin, én láttalak téged fiatalnak,
13 III | mind, akiket szerettél. De én élve maradok, hogy sírodat
14 III | mondasz.~– Minek kérdeztél? Én nem szóltam senkinek. Eredj
15 III | két gyermek a tóparton, én a túlsó parton szedtem a
16 III | kétségbeesés, nekifutott a tónak. Én láttam, mint tekinte le
17 III | hogy majd azt hiszik, hogy én öltem meg. Néhol egy-egy
18 V | Mint sírnak odabenn.~– Én leszek a harmadik.~A szolga
19 V | oly rövid időre, mint az én életem, nem kell útravaló.
20 VI | hasadékán. – Mit keres itt az én kollégám, a myops iskolamester?
21 VI | rázogatva kezében.~(Ez az én tanítványom, mert verekedhetnék –
22 VI | gondolá a kántor.)~– És én már ettem is e gabonából
23 VI | rektor –, tudjátok, hogy én mindig javatokat akartam,
24 VI | egy pillanatig türelemmel; én nem mentem az urakat, de
25 VI | ezt az erszény aranyat is én tettem a zsebedbe? No, bámulj.
26 VI | előtt… – Fiú… Tudod-e, hogy én hat esztendő óta vagyok
27 VI | hóhérlegény? Tudod-e, hogy én meg szoktam embert és állatot
28 VI | mondasz úgy, amint akarom.~– Én nem tudok már semmit.~–
29 VI | tanított.~– Hazug kígyó! Én tanítottalak valamire? Nézzétek
30 VII | szeretné neki mondani: félek ám én kendtül.~– Ugyan mér nem
31 VII | ide azt a levelet, majd én beviszem.~– Nem azt, húgám.
32 VII | Hát te láttad-e már?~– Nem én.~– No, azt megnézd! Ez leányoknak
33 VII | generális úr rendeli el? Ha én generális volnék, mindennap
34 VII | lejár.~– Természetes, azt én igen helyesnek találom.
35 VII | vele. Ez tudomány. Aztán én meg is esküdtem a pap előtt,
36 VII | tartaná, ön bosszankodnék, az én kedves kis feleségemnek
37 VII | tanított meg arra, hogy én önmagamat rendkívül derék
38 VII | ilyen meg amolyan ember, én csak hallgattam magamban;
39 VII | beszéljetek, beszéljetek; én tudom, hogy Vértessy tábornok
40 VII | hazulról emiatt. És lám, az én kis feleségem felvilágosított
41 VII | cérnagombolyítás miatt!~– Óh, én nem magamért beszélek. Én
42 VII | én nem magamért beszélek. Én szokva vagyok mindennemű
43 VII | cérnát tartani. Nem, az én fiam nem fog gombolyító
44 VII | Hanem, kedves édes, mikor én kisgyerek voltam, s aztán
45 VII | evett bizonyosan.~– Kérem, én mesét akarok mondani, nem
46 VII | egy perc múlva.~– Ah, ah. Én ismertem egy embert, aki
47 VII | s azért lépett vissza.~– Én ráhagytam a hírt; Vértessy
48 VII | többet tud, mint magam.~– Én csak a boldogságig tudom.
49 VII | hogy minő szerencsétlen; én azt hittem, hogy Széphalmihoz
50 VII | Úgy volt, ahogy mondá; az én halavány holdsugáram, midőn
51 VII | régi, régi viszony volt. Én hallottam őket beszélni.
52 VII | rokonai ajtót mutatnak. Az én kedves kis Kornéliám bizony
53 VII | bevádoltak fent és alant. Én védtem magamat, és hallgattam.
54 VII | szívedben, kedves édesem, ahogy én tartogattam eddig.~Kornélia
55 VII | közte és atyja között, azt én nem fürkésztem, hanem azt
56 VII | fenyegette Eliz egykori kedvesét, én teneked soha meg nem mondom,
57 VII | oltárhoz vezette. Hanem én mégis úgy tudom, hogy a
58 VII | legszomorúbb benne, hogy a vége az én kezemben van.~– Én azt hiszem,
59 VII | vége az én kezemben van.~– Én azt hiszem, jó helyen van.~–
60 VII | történt így.~– Azt mondom. Én meg vagyok abban nyugodva,
61 VII | meg fogod őt menteni.~– Én? – kérdé a tábornok, s bámulva
62 VII | szemeit. – Az lehetetlen.~– Én azt hiszem, hogy Vértessy
63 VII | megmentse ellensége fiát. Óh, én ismerem ezt az urat jól;
64 VII | Testvéredet nem; de ezt igen. Én meg vagyok abban nyugodva,
65 VIII | házi nő.~– Nem bántottak. Én tudok az ebekkel beszélni.
66 VIII | ismeri maga a gazdát?~– Én sohasem láttam, hanem azért
67 VIII | fiatal ember itt a legénye. Én jól ismerem önöket is.~–
68 VIII | Mi dolga lehet magának az én urammal?~– Ej, kedves jó
69 VIII | Ejh, hagyja azt. Hátha én magam is az vagyok.~– Ah,
70 VIII | éppen ez a szenvedélyem. Én most csak azért jöttem,
71 VIII | galambom, ne gondolja ám, hogy én minden, a mesterséggel járó
72 VIII | gyönyörűségemet akarom találni; én tartani fogok több segédet,
73 VIII | nyakazás s más efféle. Óh, én nagyon vígan fogok élni
74 VIII | felelt durcásan a némber –, én csak nem járhatok valamennyi
75 VIII | hajlamnak lenni az emberben. Én például sohasem fogadnék
76 VIII | magamnak másutt állomást. Én azt hallottam, hogy a hétfalusi
77 VIII | Pedig az nagyon mulatságos. Én sokszor bementem Lembergbe,
78 VIII | van ennek a mesének. Az én apámnak az a jó szokása
79 VIII | sárosan, rongyosan? Az én hadapródom, aki velem párbajt
80 VIII | halavány.~A némber kacagott.~– Én pedig milyen barna és milyen
81 VIII | gyöngéd gyermekhez. Elizke, én úgy foglak hívni, hogy Elizke.
82 VIII | érinté azt.~– Lelkész az én házamban? Leánykám, vezesd
83 VIII | tiszták, hozzáérhetnek. Óh, az én házamban lelkész? Soha nem
84 VIII | Soha nem remélhettem ezt.~– Én messze földről jövök – szólt
85 VIII | kezeit, állt mellette.~– Én messze földről jövök, nem
86 VIII | hirdetve nékik az ég vigaszait. Én Angliából jövök. Tagja vagyok
87 VIII | Óh, uram, ne érintsd az én kezeimet.~Az ifjú erővel
88 VIII | és leült az ifjú mellé.~– Én vén vagyok, uram, deres
89 VIII | emlékei szaporodtak, és én annál inkább ittam a bort,
90 VIII | asszonyt odakinn? Ez az én nőm. Megházasodtam, azt
91 VIII | és álmomban üldöztek, és én ittam és daloltam újra.~
92 VIII | Nem tudtam egyebet, mint: „Én istenem! Én Istenem! Én
93 VIII | egyebet, mint: „Én istenem! Én Istenem! Én istenem!” és
94 VIII | Én istenem! Én Istenem! Én istenem!” és a kezeimet
95 VIII | gyermeksírást… Gyermeksírás az én házamnál! Azt hittem, ez
96 VIII | ábrándjaim hangja, hisz én siket vagyok, s az üldöző
97 VIII | félve tekingettek körül. Én nem tudtam, mi adta nekem
98 VIII | a szobába mind a ketten. Én ott álltam a szoba közepén.
99 VIII | kezetekbe nem kerül többet. Én magamhoz vettem, és gondját
100 VIII | majd eszébe juttatom, hogy én vagyok a bakó!” – Azzal
101 VIII | mindenféleképpen megront; én pedig szép csendesen elővettem
102 VIII | alatt, csupáncsak ő. És én sem szeretek senkit, semmit
103 VIII | el magamtól e gyermeket. Én tanítottam járni, beszélni,
104 VIII | tanítottam járni, beszélni, én készítettem neki ételt,
105 VIII | Míg nagyon kicsiny volt, én virrasztottam ágyánál, ha
106 VIII | aludt; most ő vigyáz, míg én elalszom. Mikor útra megyek,
107 VIII | leánynak; ha ön meghal, én jó anyát fogok néki adni.
108 VIII | szólt az idegenhez – én még sohasem éreztem magamat
109 VIII | elrejté azt szekrényébe.~– Hát én mit adjak, mit adhatok hálaul
110 VIII | újjáteremtőm? Mit adhatok én?~Az idegen hirtelen válaszolt:~–
111 VIII | kérdezé:~– De hát uram s én istenem, mit vétettem én
112 VIII | én istenem, mit vétettem én önnek? Kicsoda ön? És mit
113 VIII | eresszen el; igaz, hogy én egy szökött katonát csaltam
114 VIII | ide, de nem azért, hogy én elrejtsem.~– Nem azért hoztad
115 VIII | mindent, nagyságos rendőr úr; én igaz ember vagyok. Igaz,
116 VIII | még aznap megszökött, de én feladtam őt, s elfogták
117 VIII | siralomházba már. Mit vétettem én ezzel önnek?~Az idegen parancsolt
118 VIII | Bolond! Azt vétetted, hogy én most hiába fáradtam, s elvesztem
119 VIII | egyszer ártsd magadat az én dolgomba!~Fogcsikorgatva
120 VIII | Ördög a kollégád, nem én. Vuz – ét őn – magnetizőr,
121 VIII | Ön is szenved, uram. Az én rendszerem önt is meg tudná
122 VIII | Nem is durva anyag az én gyógyszerem. Látni fogja
123 VIII | Hétfalusy. Látja, uram, én jól vagyok értesülve; orvosnak
124 VIII | halálaért imádkoztatok, én visszaadom tinektek; mit
125 VIII | fekve. Gondolja meg, hogy én orvosa vagyok, s gyógyszakomnak
126 VIII | elébb.~– Minő betegségemből? Én nem vagyok többé beteg.
127 VIII | nem vagyok többé beteg. Én meggyógyulok.~– A gyűlöletből.
128 VIII | karjait, és azt mondja: „Én gyermekem”, akkor lesz ön
129 VIII | meggyógyulva, akkor mondhatja: én nem vagyok beteg.~– Én ne
130 VIII | én nem vagyok beteg.~– Én ne lássam addig gyermekemet! –
131 VIII | vezessen engemet oda, hogy én láthassam; ne mondja meg
132 VIII | ne mondja meg neki, hogy én vagyok az atyja, csak úgy
133 VIII | lehet az elég nagy.~– Uram, én nem vagyok szemfényvesztő,
134 VIII | vagyonában osztozni jött. Én csak egy díját tudom annak,
135 VIII | kegyelem”. Kegyelem annak az én fiamnak, aki iránt én magam
136 VIII | az én fiamnak, aki iránt én magam nem ismerék kegyelmet
137 VIII | e gyermeknek, az mind az én bűnöm, hogy az én üldözésem
138 VIII | mind az én bűnöm, hogy az én üldözésem vadítá el őt az
139 VIII | Ördög a kollégád, nem én”.)~– Csak adjon kegyed a
140 VIII | szereket, az nem rontja az én kúrámat; néhány nap múlva
141 VIII | veszélyes a késedelem. Az én nevem Kamienszky gróf, Lengyelországból
142 VIII | hibázott; megsértett egy nőt, én bizonyosan mondhatom, hogy
143 VIII | hogy megsértette, mert én testvére vagyok azon nőnek;
144 VIII | ügyet, és visszavonulok; de én embert keresek, uram, embert,
145 VIII | becsülettel összefér, és én követni fogom azt.~Az ifjú
146 IX | Kérdezte-e már valaki: óh, én uram, áldott jó föld, tetszik-e
147 X | jaj annak, aki fél tőle. Én nem félek. Hát te?~A legény
148 X | összeborzadt; de mégis azt mondá:~– Én sem.~– A mirigy egyszerre
149 X | előtt gyűjtsd őket össze. Én nem mondom, hogy mit tégy,
150 X | jár is. A többi azután az én gondom lesz.~– Jól van,
151 X | Te választottál engem? Én választottalak téged. Nem
152 X | választottalak téged. Nem én vagyok a feje e szövetségnek?~–
153 X | feje e szövetségnek?~– De én vagyok a lelke.~– Micsoda?
154 X | pipaszár karokkal? Nézd az én karjaimat. Nézd! – szólt
155 X | majd összetörted ujjaimat, én nem szepegtem.~– De ez irtóztató.
156 XI | Csitt – szólt a mester. – Én hadd beszéljek. Kicsoda
157 XI | Úgy légy üdvöz, testvér, én Oroszhonból jövök.~Bodza
158 XI | áldozta fel magát?~– Az az én testvérem volt – szólt Mária
159 XI | ne sirasd! Látod, hogy én sem siratom, pedig nekem
160 XI | válogatni neveket.)~– Az én nevem Numa Pompilius – szólt
161 XI | által Nyitra vidékére, míg én a másikat véve magamhoz,
162 XI | által Rozsnyóra, a másikat én kézbesítendem. Ne mulaszd
163 XI | Fabius Cunctatornak. Az én elvem az okszerű késedelmezés.
164 XI | hasonló veszedelmünk támadjon. Én tanácslom neked, hogy a
165 XI | gyanakodónak kell lenni; hátha én csak kém, hátha áruló volnék!
166 XI | Hát eredj előttem; majd én ütöm hátul az ostorral.~
167 XI | míg te bemégy a városba, én idekinn maradnék, s amint
168 XI | volna szép. Egyházfi vagyok én!~– Jó lesz biz az – hagyá
169 XI | Majd szépen elolvasom én ezt, a friss csapatokkal
170 XII | visszanevetett rá: „Ha te kacagsz, én is kacagok; kacagjunk ketten”.~
171 XII | lángnak: „Féljetek éntőlem! Én vagyok a bakó!”~E percben
172 XIII | pálinkát. Méltóztatik tudni, én nem nagyon szeretem a pálinkát,
173 XIII | akkor az nem egészséges; hát én csak azt mondtam, hogy köszönöm,
174 XIII | lobogós!” – kiálték elförmedve én is, s elkeseredésemben rögtön
175 XIII | méreg? Hát nem megiszom én ezt? Hát meghaltam én ettől?”
176 XIII | megiszom én ezt? Hát meghaltam én ettől?” Az a sunyi Hamza
177 XIII | van benne?” – már ekkor én kiáltottam jobban. A sunyi
178 XIII | holnap. „No, jól van, hát én eljövök holnap is, holnapután
179 XIII | nagyságod úri famíliáját, akinek én annyi javával éltem, nem
180 XIII | No, komámuram, most már én is azt mondom, hogy végünk
181 XIII | bíró visszahökkenve.~– Nem én. Láttam, kóstoltam, hoztam
182 XIII | velünk. Kezemben volt a láda, én vettem le azt a hintórul.
183 XIII | láttam: egészen elsárgult. Én csak annyit kérdeztem tőle,
184 XIII | mindjárt elveszne tőle, de én mégis eltettem belőle egy
185 XIII | isten áldja meg. Nem akarom én a földesuramat agyonveretni.
186 XIII | attól.~– Hát kit?~– Nem én, senkit sem, a világért
187 XIII | diktátori hangon.~– Most én parancsolok.~A megkötözött
188 XIV | tud mentségemre felhozni. Én nem mondtam semmit.~– De
189 XIV | nem mondtam semmit.~– De én azért tudok. Védték önt
190 XIV | reszkető ajakkal. – Atyám? Az én atyám?~– Tulajdon édesatyja.
191 XIV | nem fogja ön hinni, hogy én is lázban beszélek? Elhiszi
192 XIV | van végezve a számadás. Én már nem létezek.~– Tehát
193 XIV | áldozatul kell esniök. Az én apám neve áll a legelsők
194 XIV | kalap alá búvó emberek? Én nem akarom kétségbe vonni,
195 XIV | Hangjával titkolja; de én a leheletén érzem. Nagy-e
196 XIV | erős fára –, ha te ölsz, én is meghalok; ami kínt e
197 XIV | halálraítélt szenved, azt én is mind kiállom. Annak a
198 XIV | monda neki:~– Tábornok úr, én úgy hiszem, hogy ez nem
199 XIV | tőle, hogy folytassa.~– Én magam tudok hasonló esetet
200 XV | hogyan és miképpen. Ezt én meg nem mondhatom, nem akarván
201 XV | összehúzta lábait a görcs; és én tudom, amit tudok. Ha tehát
202 XV | tábornok francia nyelven. – Én az első moccanásra szétveretem
203 XV | voltaképpen megérteni. Ámbátor én sem azt nem mondottam, hogy
204 XV | kellemes szolgálatot tett, amit én önnek reménylek visszafizethetni.~–
205 XV | ítélte a haditörvényszék. Én ez ítéletet vissza nem vonhatom,
206 XV | kezeit sem nélkülözheti. Én saját felelősségemre felmentem
207 XV | őszinteséggel monda neki:~– Én igen nagyra becsülöm önt,
208 XVI | tőle Iván ingerülten.~– Én tudok valamit, és tudom
209 XVI | mind a ketten elbuktatok, én előállok akkor.~A vezérek
210 XVI | ember. – A Tiszát, a Farkast én neveltem magam. Mindennap
211 XVI | való az ilyen tréfa. Az én anyám boszorkány volt, magam
212 XVI | az vagyok. Majd kinyitok én előttetek minden ajtót szerrel –
213 XVI | a kapubálvány mögé. Majd én bemegyek egyedül az udvarra,
214 XVI | magatokat eltagadnotok! Én pörölni jöttem. Folytatni,
215 XVI | megvesztegethetni. Most én vagyok a hatalmasabb.~–
216 XVI | ablakán zörgetek, nem az én ősi telkemre van-e építve?
217 XVI | fogtok énhozzám nyúlni. Most én vagyok a vesztegető.~Azzal
218 XVI | történni ezen az éjszakán, mert én ingyen nem jöttem ide.~Azzal
219 XVI | abban a pillanatban, ahogy én elestem, ott áll anyám a
220 XVI | Úristent, ~Mert meghallgatá az én kérésemet. ~Könyörgésemre
221 XVI | nem szólnak, majd szólok én. Atyámfiai, földieim! Ezek
222 XVI | Az ő tulajdon bűnök az én kezeimbe adta őket. Tudjátok
223 XVI | testvérgyilkos gyermekével együtt. Én neveltem és ápoltam a gyermeket,
224 XVI | gyalázatos titkaikat. Íme, én kibeszélem azokat; tudja
225 XVI | meggörbítik a nagyságos urak, én e gyermek szívébe kést ütök!~
226 XVI | Jöhet, aki akar.~– Istenem! Én istenem! – kiálta esengő
227 XVI | könyörgött hozzá:~– Óh, uram, én kedves uram, ne lőjön, az
228 XVI | tavaly betegen feküdtél, én tápláltam egész családodat.
229 XVI | fiadat katonának vitték, én váltottam ki. Mikor vetésedet
230 XVI | vetésedet elverte a jég, én adtam gabonát, amin kiteleltél
231 XVI | Semmi Hanák! Nem vagyok én mostan Hanák, mert én mostan
232 XVI | vagyok én mostan Hanák, mert én mostan kuruc vagyok.~A szegény
233 XVI | e helyen veretted meg az én apámat. Emlékezel-e Dudokyra?
234 XVI | úgy álltál mellette, ahogy én most temelletted, és gyönyörködtél
235 XVI | gyönyörködtél benne. De az én apám sírt, üvöltött a kínzás
236 XVI | ölöm; de azzá teszem, ami én voltam; és azt is esküszöm
237 XVII | Te, nagy bűnös, felelj az én kérdésemre igazán. Miért
238 XVII | viszonza doktor Sarkantyús –, én önt igen silány embernek
239 XVII | reszketni, tudta füleit bedugni, én meg tudok szembeszállni
240 XVII | kell megcáfolnom. Tudtam én azt önről, hogy ön gyáva,
241 XVII | Ön gyáva, silány ember, én pedig nem vagyok az; én
242 XVII | én pedig nem vagyok az; én saját lábam csontját kétszer
243 XVII | igazságot bebizonyítsam. Ez az én mondásom. Ki van hát itt,
244 XVII | hangon kiálta:~– Doktor! Én azt mondom, hogy ön hazudik.
245 XVII | szemei! Hogyan sápad!~– Az én szemeim nem merednek, mester;
246 XVII | felyülről jő, és nem az én poraimból.~Bodza Tamás tántorogva
247 XVIII| Most ezt halálra üldözik. Én rejtettem el őket a híd
248 XVIII| Miért ne mondanád ki? Én nőd vagyok; a hírhedett
249 XVIII| szóval susogá:~– Nem lehet, én istenem, hogy ez órában
250 XVIII| Hétfalusy, mondtam ugyé; én böjtöllek ki téged, nem
251 XVIII| Pihennél már, ugye, hogyha én nem volnék. Vagy bánod,
252 XVIII| pörpatvart? No, majd ha én is megtalálom azt az ajtót,
|