bold = Main text
     Rész,  fezejet                                          grey = Comment text

   1     1        |        gyermekeknek többé; és íme eljött az öregség, őszülő hajával,
   2     1        |         gyermekek lehetnénk! Pedig eljön az is: a vénség gyermekkora.
   3     1        |                  egyik elmaradt egy nap, az után valamennyi kérdezősködött,
   4     1        |                hely jutott egy embernek; az ismerős arcok eltünedeztek,
   5     1        |               hangos viták elhallgattak; az ember jön, leül, gallérja
   6     1        |               leül, gallérja mögé hányja az ételt, fizet és megy. Még
   7     1        |                 megesik, hogy magam ülök az asztalnál.~Olyanforma érzéssel
   8     1        |             Igazán lett volna idő, mikor az ember ezt a címet a neve
   9     1        |                féljen? Tettek volna ezek az emberek még valamit egyebet
  10     1        |                piramidtalan kornak, ezek az eleven petrefaktumai és
  11     1        |              hyperboraeok országa?…~…Óh, az valóban sajátságos világ
  12     1        |              olyan közvetlen érintkezése az emberi ügyekkel; sok volt
  13     1        |                Isten csapásai látogatták az országot, folyók kiáradtak,
  14     1        |                  a közügyeket, ki ügyelt az igazság szentségére, ki
  15     1        |             táblabírák.~A táblabíró volt az ország közigazgatása, közgazdászata,
  16     1        |           születik: a jó régi táblabírák az emlékezetből is elmúltak
  17     1        |  anekdoton-gyűjteményt vél találni, mely az újabb kor tréfás felderítésére
  18     1        |                felderítésére van szánva, az meg fog bennem csalatkozni,
  19     1        |                 indolensebbek, mint hogy az ő barátságukat keresni valakinek
  20     2,  I    |             angyalai a halálnak küzdenek az emberekkel, kik a csatamezőn
  21     2,  I    |             ölelés tőlük halottá teszen. Az éhhalál szárnyatlan, földön
  22     2,  I    |                 vitesse magát, s elveszi az álmot attól, ki fetrengve
  23     2,  I    |                  tisztásain még töretlen az ugar, s mint egy sárga szalag
  24     2,  I    |                  között.~Akárhová tekint az ember, nem lát egyebet,
  25     2,  I    |             felgerjed, be szokta tölteni az egész völgyet, s meghordja
  26     2,  I    |                  épült Kallósfalva házai az eszterhajig úsznak a vízben,
  27     2,  I    |                 bírta még szétfeszegetni az áradat. Akkor kőből volt
  28     2,  I    |                  csak fából van, rongyos az is, s a szomszéd faluból
  29     2,  I    |                   alig érintve itt-amott az úttól messze épített helységeket,
  30     2,  I    |       használhatlan követ.~Majd bemélyed az út az egymásra boruló fenyőóriások
  31     2,  I    |               követ.~Majd bemélyed az út az egymásra boruló fenyőóriások
  32     2,  I    |               veszedelmein át. Itt-amott az erdők sűrűjéből kilátszik
  33     2,  I    |                mond egy miatyánkot érte.~Az út zivataros záporesésektől
  34     2,  I    |               fél ház; de minek is volna az jobb? Úri hintók nemigen
  35     2,  I    |            nincsen vevő, nincs munkaadó. Az egész hosszú hegyi út egyik
  36     2,  I    |             bírta már tovább a járást, s az emberi fáradtságtól leroskadt;
  37     2,  I    |                 sem veszik, ha egy-kettő az úton elmaradt közülük.~Amint
  38     2,  I    |             nincs neki több, vagy ez már az utolsó. A kisgyermekek úgy
  39     2,  I    |            csoportozataitól egész azokig az elfásult, eltompult hordákig,
  40     2,  I    |               előtt, mik vigaszul vannak az utak szegleteire emelve.~
  41     2,  I    |                  ki tarisznyájából éppen az út közepére, ez az egyetlen
  42     2,  I    |                 éppen az út közepére, ez az egyetlen tárgy az, melyet
  43     2,  I    |           közepére, ez az egyetlen tárgy az, melyet mindannyian észrevesznek,
  44     2,  I    |              undorodva hajítja el ismét. Az utána jövők újra felveszik
  45     2,  I    |                 a fenyők árnyékai, mikor az aggodalmas zsivaj, veszékelés
  46     2,  I    |                 megáll a tisztáson, ahol az alkonyodó nap rásüthet a
  47     2,  I    |               közül, úgy tűnik elő, mint az erdők mesés vénje, ősz,
  48     2,  I    |             talán ő abban többet lát?~Ez az öregember legalább van százesztendős;
  49     2,  I    |                  kellene neki tudnia, ha az idő olyan kegyes nem volna,
  50     2,  I    |             olyan kegyes nem volna, hogy az egyik félszázad alatt elfelejtesse
  51     2,  I    |                  közül.~– Marina! – szól az öregember, amint onnan a
  52     2,  I    |                  gyermekem, milyen veres az ég: az egész ég le a föld
  53     2,  I    |           gyermekem, milyen veres az ég: az egész ég le a föld színéig
  54     2,  I    |             semmit, hanem erővel elvonta az öreget onnan, s nagy, csontos
  55     2,  I    |              félretaszította lábai elől, az öreg pedig egyre dünnyögte
  56     2,  I    |                  ezt, uram Isten.”~Pedig az ég csak olyan kék volt,
  57     2,  I    |          fehérlettek – más, idegen világ az, melyből ez a véres homály
  58     2,  I    |              minden esztendőben megjárta az utat a Kárpátoktól a bánáti
  59     2,  I    |                  Még tavaly is lenn volt az alföldön, s szakmában dolgozott
  60     2,  I    |          alföldön, s szakmában dolgozott az ifjú legényekkel; milyen
  61     2,  I    |              legényekkel; milyen különös az, hogy most alig bírja magát,
  62     2,  I    |                  egy Szűz Mária képe van az úton, mindenütt letérdel
  63     2,  I    |              letérdel pihenni, és azután az imádság nem jut eszébe,
  64     2,  I    |         összetéve; míg a gyermek elmondá az üdvözletet és a miatyánkot.~
  65     2,  I    |               már régóta a hegyi úton, s az út magasán előtűnik az utazó
  66     2,  I    |                 s az út magasán előtűnik az utazó jármű, mely ezt a
  67     2,  I    |          toldott-foldott szekér, melynek az ülése csézából van kölcsönözve,
  68     2,  I    |           világrészből válogatták össze, az egyik tizenhatmarkos mustrált
  69     2,  I    |              lába csupa seb belül, amint az istrángon keresztül szokott
  70     2,  I    |                 vagy káromkodik; a másik az előfogatos szotyák, aki
  71     2,  I    |             bőrülésen foglal helyet maga az úr. Hogy miféle úr, azt
  72     2,  I    |                azt nem könnyű kitalálni; az úton járó embert legnehezebb
  73     2,  I    |                 miatt arcából kilátszik, az két mindennél feketébb szem,
  74     2,  I    |       meghódíthatlan, könyörületlen orr. Az arc alsó részét azután nagyon
  75     2,  I    |               nagyon jellemzetessé teszi az, hogy bajusz és szakáll
  76     2,  I    |                 és borotválva, miszerint az ajkakon alól összefolyva,
  77     2,  I    |          jobbról-balról, a kocsis nyűtte az ostort rajtuk, és káromolta
  78     2,  I    |                utat, és a rossz hámot és az elszakadt kerékkötő láncot
  79     2,  I    |            szekeret kigondolta.~Méghozzá az az öregember ott az út közepén,
  80     2,  I    |                  kigondolta.~Méghozzá az az öregember ott az út közepén,
  81     2,  I    |             Méghozzá az az öregember ott az út közepén, aki éppen a
  82     2,  I    |         térdepelt le.~A kocsis jól látta az embert, de nem kiáltott
  83     2,  I    |             lovak közel járnak hozzá. De az öregember nem látott sem
  84     2,  I    |             kocsisa hátát.~– Kiálts arra az emberre, hogy menjen az
  85     2,  I    |                  az emberre, hogy menjen az útból.~– Majd elmegy, ha
  86     2,  I    |                  De kiálts rá! – sürgeté az úr – mert ha elgázolod,
  87     2,  I    |                 én.~– No hát kiáltson rá az úr maga – feleselt a kocsis.~–
  88     2,  I    |                  nyaka közé szedek ezzel az ostorral! – szólt nagyot
  89     2,  I    |          térdeplő agg felé.~A gyermek és az öreg ekkor ijedtek fel a
  90     2,  I    |             ekkor ijedtek fel a zajra, s az ősz férfi, kinek nem volt
  91     2,  I    |               emelé kezét magasra; talán az éghez?~A lovaknak több becsületérzésük
  92     2,  I    |           koldulni a kölykeit; gonoszabb az útonálló rablónál.~A szekér
  93     2,  I    |               pillanat alatt legördültek az út völgyeletébe a meredekről;
  94     2,  I    |               még akkor is ott térdepelt az öregember kislánykája mellett,
  95     2,  I    |           bosszúsan.~*~– Vezess be engem az erdőbe, Marina – szólt az
  96     2,  I    |                az erdőbe, Marina – szólt az öregember, s nagy fáradsággal
  97     2,  I    |                   A gyermek bevezette őt az árnyékos fenyőfák alá, csak
  98     2,  I    |           szentképet lehetett látni, ott az öregember lefeküdt egy gyalogfenyő-bokor
  99     2,  I    |           gyermek hallgatta okosan, amit az öreg beszélt.~– Azután,
 100     2,  I    |               hogy valamennyien alusznak az Úrnál, az Istennél. Tégedet
 101     2,  I    |          valamennyien alusznak az Úrnál, az Istennél. Tégedet magadat
 102     2,  I    |                most mondd el előttem azt az imádságot szépen.~A gyermek
 103     2,  I    |        letérdepelt és imádkozott halkan, az öregember utánamondá azt
 104     2,  I    |                arcát.~– Áldjon meg téged az Isten, kisleánykám.~És azzal
 105     2,  I    |           végigfeküdt a száraz haraszton az öregember, szemeit lehunyva
 106     2,  I    |              mellén összetéve, egymáshoz az ujjak hegyeit, ahogy szokták
 107     2,  I    |                 merte őt felkölteni, aki az Istennél alszik; sírni sem
 108     2,  I    |               kenyeret édesanyja sütötte az utolsó lisztből, még azt
 109     2,  I    |                 utolsó lisztből, még azt az édesapja metszette meg,
 110     2,  I    |                 ez a szépapjának jutott, az öreg nem fogyasztotta azt
 111     2,  I    |                  ezek most mind alusznak az Úrnál, az Istennél.~Mikor
 112     2,  I    |                  mind alusznak az Úrnál, az Istennél.~Mikor ezt elgondolta,
 113     2,  I    |               kenyérkét. Visszadugta azt az öreg táskájába, csendesen,
 114     2,  I    |                 ébressze, s azzal kiment az erdőből; egy kicsinyt elhaladt
 115     2,  I    |           erdőből; egy kicsinyt elhaladt az úton lefelé, mikor már gondolta,
 116     2,  I    |                akkor leült egy nagy kőre az útfélen, és sírt, sírt keservesen.~
 117     2,  I    |                egy elkésett csoport jött az úton alá ügetve, sok gyermekkel
 118     2,  I    |                 akkora gyermeke halt meg az úton, mint ez a kisleány;
 119     2,  I    |                úton, mint ez a kisleány; az odament hozzá megkérdezni,
 120     2,  I    |              többet, s hogy a nagyapa és az édesapa és a testvérek mind
 121     2,  I    |                 közakarattal felfogadták az elárvult leányt; eggyel
 122     2,  I    |                  tovább.~Ahol a hegyi út az országútba belevág, mely
 123     2,  I    |                 szokás, hogy ahol gonosz az út, kiszáll az utas a hintóból,
 124     2,  I    |               ahol gonosz az út, kiszáll az utas a hintóból, hogy könnyítsen
 125     2,  I    |                különböző egyéniség volt.~Az egyik mintegy negyvenéves
 126     2,  I    |                leráncolt szemöldei alól.~Az a másik úr mellette jobbfelől
 127     2,  I    |               szemei is megsárgultak már az öregségtől és a lépbajoktól;
 128     2,  I    |                  a lépbajoktól; termetét az aranyér kétrétbe görnyeszté,
 129     2,  I    |              beszédesek.~A feljövetelnél az a meggörbült öreg úr látszik
 130     2,  I    |           meglátják, egyszerre kétoldalt az út mellett térdre esnek,
 131     2,  I    |                  térden csúszva közelebb az urakhoz, s esdekelnek –
 132     2,  I    |                csak egy betevő falatért.~Az a ragyásképű úr odalép közéjük,
 133     2,  I    |             utaztok?~Azok elmondák, hogy az éhhalál elől jönnek és mennek,
 134     2,  I    |                ellátta magát aprópénzzel az útra, s mindegyiknek ad
 135     2,  I    |                előállt, azt mondta, hogy az övé.~– Kár lenne neki elvesznie.
 136     2,  I    |              hogy segítsen nyomorúságán.~Az éhen haló nép szomorú tréfára
 137     2,  I    |                szomorú tréfára vette ezt az ajándékot: arra értették
 138     2,  I    |           méltóságos uraim, vegyétek meg az én fiamat is, az én leányomat.
 139     2,  I    |            vegyétek meg az én fiamat is, az én leányomat. Ez már nagy,
 140     2,  I    |           szolgáló is volt és fejni tud. Az enyimet vegyétek meg, nagyságos
 141     2,  I    |            vegyétek meg, nagyságos urak. Az enyimet. Adom két forintért.
 142     2,  I    |               kimenetelre hizlalnak fel.~Az újabbkori olvasó e jelenetet
 143     2,  I    |                  lesz neki, mint otthon.~Az éhség kivetkőzteti az embert
 144     2,  I    |            otthon.~Az éhség kivetkőzteti az embert nemcsak az emberiségből,
 145     2,  I    |           kivetkőzteti az embert nemcsak az emberiségből, de még az
 146     2,  I    |                  az emberiségből, de még az állatiságból is. Apák, anyák
 147     2,  I    |                legtöbb bizalmuk, csaknem az ölébe rakták a kis gyerkőcöket,
 148     2,  I    |                 most is dühösen féltette az urát – pedig bizony nem
 149     2,  I    |                  volt rá semmi oka; csak az kellett volna még, hogy
 150     2,  I    |          tökéletesen felforduljon.~Azért az öreg táblabíró nagyon komolyan
 151     2,  I    |              védve magát minden oldalról az ajánlatoktól –, mi nem vagyunk
 152     2,  I    |               rendelkezés van téve, hogy az oda csoportosulók minden
 153     2,  I    |           veendjük.~Ezen bölcs beszédből az ragadt meg leginkább a bujdosók
 154     2,  I    |                  helységében kilátás van az evésre; sokan meg sem várták
 155     2,  I    |              hátára gyermekeit, s futott az elébb elsietők után.~A jó
 156     2,  I    |               egy pár fiatal csemetéhez?~Az öreg úr kitérő mondással
 157     2,  I    |             anekdota jut erről eszembe. (Az említett táblabíró úr mindig
 158     2,  I    |                 lovaim nem voltak szokva az ilyen mulatsághoz, megijedtek
 159     2,  I    |            megijedtek tőlük, félrekaptak az útról, neki az ároknak,
 160     2,  I    |               félrekaptak az útról, neki az ároknak, a kocsi feldűlt,
 161     2,  I    |          képzelni, milyen szépen szidtam az egész cigány fajt, amint
 162     2,  I    |            anekdotát tudok én is – monda az öregebb táblabíró. (Haj,
 163     2,  I    |  táblabíró-világnak egyik jó oldala volt az anekdotamondás, néha reggelig
 164     2,  I    |           reggelig is elanekdotáztunk, s az volt a legvígabb mulatság.) –
 165     2,  I    |               legvígabb mulatság.) – Hát az úrfi vadászni járt, s róka
 166     2,  I    |              belőle, adott száz forintot az öreg cigánynak, s az elhallgatott
 167     2,  I    |            forintot az öreg cigánynak, s az elhallgatott a dologgal.
 168     2,  I    |              forint, s egyszer csak megy az öreg cigány az úrfihoz: „
 169     2,  I    |                 csak megy az öreg cigány az úrfihoz: „Mikor megyünk
 170     2,  I    |   hajtóvadászatra? Van ám még hat fiam!”~Az anekdotázást félbeszakítá
 171     2,  I    |                  a legifjabb útitárs, ki az előre haladókat ezalatt
 172     2,  I    |             késett oly soká?~– Azok után az emberek után néztem: amint
 173     2,  I    |               hogy nem váltak meg tőlük.~Az öreg úr vállára veregetett
 174     2,  I    |               öreg úr vállára veregetett az ifjúnak.~– Optimista, idealista…~–
 175     2,  I    |           kislányunk mit csinál? – kérdé az anekdotás úr, amint a hegytetőn
 176     2,  I    |                   Ott a szentképen túl – az Istennél.~– Jó leánykám,
 177     2,  I    |             Istennél.~– Jó leánykám, aki az Istennél alszik, azt nem
 178     2,  I    |                mondta, hogy én menjek el az úton, majd találok jó emberekre,
 179     2,  I    |                 elmennék is, odáig, ahol az ég van, még onnan is visszatalálnék
 180     2,  I    |                rögtön felült hintajaiba, az anekdotás táblabíró maga
 181     2,  I    |                  a fáról ráismert, amibe az be volt vésve.~A hintókat
 182     2,  I    |               megfogta a lányka kezét, s az vezette őt a fenyőbokrokon
 183     2,  I    |             többiek követték.~Ott feküdt az öreg férfi a hallgató bokrok
 184     2,  I    |               bokrok között, sápadt arca az ég felé fordítva, két keze
 185     2,  I    |                      s csak azután, hogy az nem akart ébredni semmi
 186     2,  I    |           keservesen sírni, akkor borult az alvó keblére, s összecsókolá
 187     2,  I    |           szemeit, jajgatva fájdalmasan.~Az anekdotás táblabíró odahajolt
 188     2,  I    |         rátartotta fülét a mellére.~– Ez az ember nincs még meghalva.~
 189     2,  I    |                   kérem alássan? – kérdé az egyik megrettenve.~– Hol,
 190     2,  I    |                  formára. Szaladj! Ennek az embernek semmi egyéb sem
 191     2,  I    |            Nyargalj a kocsimhoz, vedd ki az ülés alól azt a kis négyszegletes
 192     2,  I    |         négyszegletes ládát – itt járjon az eszed! Nehogy a borotválkozó
 193     2,  I    |             követte a parancsszót, maguk az urak azalatt kocsivánkosból
 194     2,  I    |          kocsivánkosból fejealját raktak az öregnek; a víz néhány perc
 195     2,  I    |            csodálkozva kérdezé, mi lehet az, midőn a kinyitott hólyag
 196     2,  I    |                   milyen tréfás gondolat az: három kaputos úr hogy etet
 197     2,  I    |          kineveti őket.~A hajdúk ezalatt az öreg lábait dörzsölték vizes
 198     2,  I    |                  ismeretlen nagy urakra; az ifjú idealista érzékeny
 199     2,  I    |               töltsön a torkába! – szólt az anekdotás táblabíró, ki
 200     2,  I    |           érzékeny színezettől megfossza az emberbaráti cselekvényt,
 201     2,  I    | felvilágosították, hogy nem neki kellene az éhséggel küzdeni, hanem
 202     2,  I    |                egy pedig rakja a szájába az ételt. „Jaj! – nyögött az
 203     2,  I    |                az ételt. „Jaj! – nyögött az ember – inkább csak egy
 204     2,  I    |           jeleneteket tréfára fordítani. Az ő adomái vetettek véget
 205     2,  I    |                vitáknak a közgyűléseken, az ő adomái fejtették meg a
 206     2,  I    |                különben úgy járunk, mint az egyszeri generális, aki
 207     2,  I    |                de megmentette a zászlót. Az én hintóm forduljon vissza,
 208     2,  I    |                 hintóm forduljon vissza, az öreget emeljétek bele; a
 209     2,  I    |                  siessünk Kallósfalvára.~Az öreg szlávot felemelte a
 210     2,  I    |               nagyságos pán vicispánnak.~Az anekdotás úr meglepetve
 211     2,  I    |                    Hát ismer kend engem?~Az ember csak kezével mutatta
 212     2,  I    |           valamire emlékezni.~– Nem kend az öreg Sztropkó Mihály, aki
 213     2,  I    |              évvel jószágunkra kaszálni?~Az öreg csak fejével intette
 214     2,  I    |                öreg csak fejével intette az igent.~– Kend akkor is volt
 215     2,  I    |                 A szegény öreg didergett az esteli hűs légben.~Az alispán,
 216     2,  I    |          didergett az esteli hűs légben.~Az alispán, mint egykor Szent
 217     2,  I    |                 a bélelt részét ráteríté az öregre. Maga helyezé el
 218     2,  I    |               igazi ó tokaji bort ivott; az óságtól már az üveg is el
 219     2,  I    |               bort ivott; az óságtól már az üveg is el volt szivárványosodva.
 220     2,  I    |                el volt szivárványosodva. Az alispán kiszakítá belőle
 221     2,  I    |                  vén ember ajkához tartá az üveg nyílását.~– Húzz belőle
 222     2,  I    |                 száz évet! – sóhajta fel az ifjú útitárs.~– Bizonyosan
 223     2,  I    |                itt van a világon – monda az alispán, ismét tréfára fordítva
 224     2,  I    |                fordítva a dolgot, nehogy az elérzékenyülés még őrajta
 225     2,  I    |                 még őrajta is meglássék…~Az érzékenység legtöbb embernél
 226     2,  I    |             világ előtt alakoskodást űz.~Az országúttól egy mély, veszedelmes
 227     2,  I    |                 a négy kerekét megkötik; az út két oldala oly szűk,
 228     2,  I    |             hintóikat s gyalog tenni meg az utat a kérdéses faluig.
 229     2,  I    |                faluig. Bár késő volt már az idő, de ezt a járást el
 230     2,  I    |             pórnő és a leány odaborultak az állat nyakába, cirógatták,
 231     2,  I    |                mintha őket ütötte volna.~Az egész ember olyan jól illett
 232     2,  I    |            minthogy mégis szerette volna az orcáját egyenesen tartani,
 233     2,  I    |               orcáját egyenesen tartani, az ebbeli törekvéstől úgy kiment
 234     2,  I    |            rendkívüli pisze orrt, melyet az önfenntartási ösztön előre
 235     2,  I    |                  állni kényszeríte; csak az áll lehetett megelégedve
 236     2,  I    |                megelégedve magával, mert az oly fölösleges arányban
 237     2,  I    |              csontos végével előre, hogy az agyaraiból kiálló kurta
 238     2,  I    |                  gazdájának, melynek nem az orrából, hanem az állából
 239     2,  I    |            melynek nem az orrából, hanem az állából nőtt ki a szarva.~
 240     2,  I    |                állából nőtt ki a szarva.~Az út szűk volt, a karavánnak
 241     2,  I    |            lehetett a tehénnel kikerülni az urakat anélkül, hogy szóba
 242     2,  I    |               álljanak velük, amit pedig az említett agyaras ember szeretett
 243     2,  I    |                  vette volna őket.~Hanem az alispán éppen eléje állt.~–
 244     2,  I    |                állt.~– Miért sírnak azok az asszonyok?~Az agyaras ember
 245     2,  I    |                sírnak azok az asszonyok?~Az agyaras ember arra fordítá
 246     2,  I    |            kérdező felé kurta pipáját, s az állával még jobban felnyomta
 247     2,  I    |           pipakupakja felett fél szemmel az alispánra, mintha lőni akarna
 248     2,  I    |               meg csak egy szóra – monda az alispán, kit nagyon megakasztott
 249     2,  I    |                szolga – pattogott vissza az agyaras ember -, én a nagyságos
 250     2,  I    |           haszonbérlő úr ispánja vagyok.~Az alispán végignézett rajta,
 251     2,  I    |                 volt.~– Mi bajuk ezeknek az asszonyoknak, miért sírnak?
 252     2,  I    |                 Azok beszéljenek – szólt az alispán, eldugva kezét jó
 253     2,  I    |                édes Istenem – siránkozék az idősebb némber – elviszik
 254     2,  I    |     kifejezésével mondta, mintha ezeknek az uraknak tudniuk kellene:
 255     2,  I    |                  s milyen világi baleset az, hogy ha azt elviszik.~A
 256     2,  I    |         huszonötről van itt szó? – kérdé az alispán szigorúan.~A nagyságos
 257     2,  I    |                 süvegét homlokába nyomva az ispánnak állított ember –,
 258     2,  I    |                 botot, amennyit tetszik!~Az ősz táblabíró sietett beleszólni
 259     2,  I    |                  a pallosjogok és azokat az uradalom is csak az úriszékek
 260     2,  I    |               azokat az uradalom is csak az úriszékek útján gyakorolhatja.~
 261     2,  I    |           úriszékek útján gyakorolhatja.~Az alispán hátratámaszkodva
 262     2,  I    |                   szigorú hangon fordult az ispánnak. – Hogy hívják
 263     2,  I    |            legyen, érthet valaki rosszul az etimológiához, s lehet azért
 264     2,  I    |                 nincsen. Hát hogy jut ez az ember a huszonöt bothoz?~
 265     2,  I    |                 ember a huszonöt bothoz?~Az agyaros nevetett, úgy vélte,
 266     2,  I    |              kitüntetni tisztelethiányát az urak iránt, mint ha mindig
 267     2,  I    |                  szerződést kötött ezzel az emberrel bizonyos mennyiségű
 268     2,  I    |           pallosa sajtvágó késnek is jó?~Az agyaras erre is nevetett,
 269     2,  I    |            nevetett, gondolván, hogy itt az a kérdés, ki mulatja magát
 270     2,  I    |               pusztítanám őket innen, ha az uramnak volnék; százszor
 271     2,  I    |              volnék; százszor megcsalják az embert, s addig rimánkodnak,
 272     2,  I    |                  hogy újra rá ne szedjék az uramat, olyan kötést csináltam
 273     2,  I    |                nem tagadta egy szóval is az állítást.~– Hiszen elkészítettem
 274     2,  I    |         felsóhajtva és kalaplevéve –, ha az Isten úgy meg nem látogatott
 275     2,  I    |                 nyolc tehenemből csak ez az egy maradt. Ebben a nagy
 276     2,  I    |              most már ennek is vége van.~Az agyaras sietett megelőzni
 277     2,  I    |                 Magának kellett felmenni az erdőbe mogyorófát vágni;
 278     2,  I    |     visszaküldtem, mert vékonyat hozott; az első hatot csak kiállotta
 279     2,  I    |              vigyem el a tehenüket, csak az apjukat ne bántsam. Én biz
 280     2,  I    |                 vele. Amíg be nem hajtom az udvarra, addig mindig visszaválthatja
 281     2,  I    |                  további járandóságáért.~Az embernek olyan nagyon tetszett
 282     2,  I    |                  még egyszer hozzáfogott az elmondásához, ha tán a részletekből
 283     2,  I    |                 ki talált volna feledni.~Az alispán arca egészen halavány
 284     2,  I    |               asszony és leány odamentek az ispánhoz, kezeit, lábait
 285     2,  I    |            lábait csókolták: ne vigye el az utolsó tehénkéjüket, ne
 286     2,  I    |               tehénkéjüket, ne verje meg az öreg Popákot, inkább őket;
 287     2,  I    |              térdepeljetek itt! – kiálta az alispán keménynek tetsző
 288     2,  I    |                   még csak nem is ember. Az a szerződés, amit az öreggel
 289     2,  I    |              ember. Az a szerződés, amit az öreggel kötöttek, érvénytelen,
 290     2,  I    |                vagyok a megye főnöke, ez az ifjú úr itt a megye ügyésze,
 291     2,  I    |                 ember, hogy ha ő akarja, az öreg Popák nem kap botot,
 292     2,  I    |                   hanem még ő téríti meg az öreg elveszett teheneit.
 293     2,  I    |              hajtsátok vissza a tehenet; az ügy majd a törvényszék elé
 294     2,  I    |                 emberek nem tudták, hogy az égből hullottak-e e szavakra.
 295     2,  I    |                 érzékeiknek, csak amidőn az egyik hajdú kivevé az ispán
 296     2,  I    |             amidőn az egyik hajdú kivevé az ispán kezéből a kötelet,
 297     2,  I    |           kezéből a kötelet, s odanyomta az öreg Popák kezébe, akkor
 298     2,  I    |                hevesebb kacagásba térni; az ember ilyenkor nem tud magának
 299     2,  I    |              egymásra borultak, majd meg az áldott tehénkére: a jó riska,
 300     2,  I    |            áldott tehénkére: a jó riska, az áldott riska, a szép, kedves,
 301     2,  I    |             álljon meg egy szóra – szólt az alispán feléje fordulva
 302     2,  I    |            nyugodt tekintetével, mellyel az embereket úgy ki tudta hozni
 303     2,  I    |             hozni sodraikból. – Majd azt az anticipandó kifizetett hat
 304     2,  I    |             eltenni emlékezetnek okáért.~Az agyaras kiegyenesíté erre
 305     2,  I    |                ami abból állt nála, hogy az egyik vállát jobban felemelte,
 306     2,  I    |         taszította, s azzal odapiszkálva az alispán orra alá mutató
 307     2,  I    |              Hátha Balambérral jöttek ki az őseid, nem visszakapnád-e,
 308     2,  I    |                 kölcsönadtál? – viszonza az alispán ítéletében meg nem
 309     2,  I    |              szóra. – Legények, csak itt az út szélében, ahol tágas
 310     2,  I    |              szélében, ahol tágas a tér!~Az agyaras nem akarta hinni,
 311     2,  I    |                  lehessen.~– Tudja-e azt az úr, hogy mit tesz az: egy
 312     2,  I    |                 azt az úr, hogy mit tesz az: egy nemesembert megütni?
 313     2,  I    |           megütni? Főbenjáró eset ez. Ez az én egyik pofám ér egy világot,
 314     2,  I    |                 pofám ér egy világot, ez az én másik pofám éri a másik
 315     2,  I    |              bírjon, mégsem fizethet ki.~Az alispán úrnak szörnyű nagy
 316     2,  I    |               nem undorodott volna attól az embertől.~– Én nem vitatkozom,
 317     2,  I    |              nyúlni senki! – hetvenkedék az agyaras, hanem mire ezt
 318     2,  I    |                ezt kimondta, már akkorra az egyik izmos hajdú annyira
 319     2,  I    |          hozzányúlt, hogy térdre nyomta. Az ember ekkor látta át, hogy
 320     2,  I    |                szólt humoros nyugalommal az alispán úr –, ne engedd
 321     2,  I    |           fenyegetve:~– Megbánja ezt még az első vicispántól kezdve
 322     2,  I    |                  első vicispántól kezdve az utolsó hajdúig az egész
 323     2,  I    |                 kezdve az utolsó hajdúig az egész vármegye!~A Popák
 324     2,  I    |            láttak, nem hallottak semmit.~Az anekdotás úr észrevette
 325     2,  I    |                 igyekezetüket, s rámondá az anekdotát, melyben a pesti
 326     2,  I    |                 tanúnak előállani…~Amint az urak utolérték a Popák családot,
 327     2,  I    |              utolérték a Popák családot, az alispán beszédbe akart velük
 328     2,  I    |       vallatásnak tartja.~– Nagy nálatok az ínség?~A paraszt elébb gondolkozott,
 329     2,  I    |       gondolkozott, ha vajon ne mondja-e az ellenkezőt, csak miután
 330     2,  I    |                  kérdésre, hogy mit tart az ínség okának, azt felelte,
 331     2,  I    |            okának, azt felelte, hogy azt az Isten tudja.~Teljes oka
 332     2,  I    |                 is ő adja meg majd ennek az árát.~Azonban szerencsére
 333     2,  I    |                 legnagyobb oka mindennek az a nagy gonosz boszorkány,
 334     2,  I    |                 a kéményes házban lakik. Az hozott ránk minden csapást.~
 335     2,  I    |            félsuttogva merte ezt mondani az uraknak, élénk szemjárással
 336     2,  I    |                  pótolva a hang hiányát. Az öreg pór fejcsóválva dörmögé
 337     2,  I    |            reggelre mind le van forrázva az egész vetés. De biz úgy
 338     2,  I    |               küldi, akire megharagszik; az üres kezéből földi kukacot
 339     2,  I    |                   s amely vetésre kipök, az mind üszöggé válik.~– Hallgass,
 340     2,  I    |                   de hátra sem nézett.~– Az idén is minden baj tőle
 341     2,  I    |                  baj tőle jött – sietett az asszony beszélni –, ő tanácsolta
 342     2,  I    |                 a rosszakkal, hogy felét az egész termésnek nekik adja,
 343     2,  I    |               Akkora burgonyák termettek az idén a feles földeken, hogy
 344     2,  I    |                már a gonosz, hogy melyik az ördögé, mert úgy válogatta,
 345     2,  I    |                   vagy tele pokolsárral, az övé pedig nem rothadt meg.~–
 346     2,  I    |                     Micsoda kéményes ház az? – kérdé az alispán, ki
 347     2,  I    |                 kéményes ház az? – kérdé az alispán, ki kezdett nyomot
 348     2,  I    |            tekintetes uraim – szólt bele az öreg Popák –, ne hallgassanak
 349     2,  I    |             asszonyra; a pálinkafőző ház az, a haszonbérlő úr pálinkafőzője;
 350     2,  I    |            haszonbérlő úr pálinkafőzője; az meg az ő gazdasszonya, aki
 351     2,  I    |                 úr pálinkafőzője; az meg az ő gazdasszonya, aki ott
 352     2,  I    |                   mert pálinkának főzik; az asszonyok mindig mendemondáznak,
 353     2,  I    |           rajtunk. Tudom én, hogy mi jön az Istentől, mert én jártam
 354     2,  I    |                  Nem vétettünk mi annyit az Isten ellen, hogy bennünket
 355     2,  I    |             hallgass, te ostoba asszony! Az a haszonbérlő.~– Én nem
 356     2,  I    |           feketeszájú úr helyet keresett az uraság telkén, ahová valamit
 357     2,  I    |                 úgyis el fogja szaggatni az egész falu helyét. Akkor
 358     2,  I    |                 hogy építsenek a dombra. Az úr oda sem engedte, mert
 359     2,  I    |                ezt a helyet. De ami szót az a fekete száj kimondott,
 360     2,  I    |                 a fekete száj kimondott, az mind beteljesedett rajtunk.
 361     2,  I    |                  a temető mellé, s felét az Isten kertjének hozzáfoglalta
 362     2,  I    |                  kertjének hozzáfoglalta az udvarhoz. Hallottam, mikor
 363     2,  I    |                  hírét sem hallották még az öregek sem, felforgatták
 364     2,  I    |                 tornya. Istentelen dolog az, nagyobb kéményt építeni,
 365     2,  I    |            nagyobb kéményt építeni, mint az Isten házán levő torony.
 366     2,  I    |                 levő torony. Jól mondták az öregek, hogy ez bizonyosan
 367     2,  I    |               öregek, hogy ez bizonyosan az ördög számára építtetett
 368     2,  I    |               éjszaka. Ez a ház eszi meg az egész falut. Azelőtt minden
 369     2,  I    |              marad, senki sem építi fel. Az a rossz boszorka ott a kéményes
 370     2,  I    |               sem tudjuk, hogy érjük meg az aratást. Megmondta azt a
 371     2,  I    |               hallgass… Nem jó zúgolódni az Isten ellen, sem pedig a
 372     2,  I    |                 leérkeztek a falu végéig az urak. Az egymástól távol
 373     2,  I    |        leérkeztek a falu végéig az urak. Az egymástól távol elszórt
 374     2,  I    |                 többi elpusztult, másutt az egész üres telken csak a
 375     2,  I    |                 bíró hajdanában, ez volt az iskola, az iskolamestert
 376     2,  I    |           hajdanában, ez volt az iskola, az iskolamestert onnan ásták
 377     2,  I    |                kilenc tanuló gyermekkel, az ő fia volt az egyik. Tegnapelőtt
 378     2,  I    |                gyermekkel, az ő fia volt az egyik. Tegnapelőtt volt
 379     2,  I    |           Tegnapelőtt volt a napja, hogy az utolsó lakót kivitték abból
 380     2,  I    |        tenyerében tartva, aki nem köszön az azon menő uraknak, ennek
 381     2,  I    |                 már sem apja, sem anyja, az egész ház üres; a gyermek
 382     2,  I    |                  bíró a faluban? – kérdé az alispán.~– Igenis, van.
 383     2,  I    |                  alispán.~– Igenis, van. Az ifjú Sztropkó Mihály. Igen
 384     2,  I    |                majd mindjárt ott leszünk az ő háza előtt.~Itt azután
 385     2,  I    |             látszik már elveszni, melyet az alkonyóra dacára sem világít
 386     2,  I    |           trüszkölve a feketeség közé.~– Az az ördög háza, ottan lakik
 387     2,  I    |        trüszkölve a feketeség közé.~– Az az ördög háza, ottan lakik
 388     2,  I    |               téve a kaloda. – Itt lakik az ifjú Sztropkó.~– Milyen
 389     2,  I    |                   Milyen különös – szólt az alispán figyelve –, hogy
 390     2,  I    |              mind, hogy meg ne vesszenek az éhség miatt, vagy gyermekeinket
 391     2,  I    |             bátran. Úgysincs mit félteni az ellopástól.~A három úr hazabocsátá
 392     2,  I    |           szokásos üdvözlés után kérdezé az uraktól, hogy mit parancsolnak.~
 393     2,  I    |                   hogy mit parancsolnak.~Az ember haja egészen ősz volt
 394     2,  I    |                  már, s egészen eltérően az itteni szokástól, rövidre
 395     2,  I    |          csavarintva, bajuszt is viselt, az is fehér volt, arcvonásai
 396     2,  I    |            katona lehetett.~– Szólhatunk az ifjú Sztropkó Mihállyal? –
 397     2,  I    |                  kérdé a katonás öregtől az alispán.~– Én vagyok az,
 398     2,  I    |                  az alispán.~– Én vagyok az, szolgálatjára a tekintetes
 399     2,  I    |      szolgálatjára a tekintetes úrnak.~– Az ifjú Sztropkó Mihály?– kérdé
 400     2,  I    |                  Sztropkó Mihály?– kérdé az alispán, kétkedő bámulattal
 401     2,  I    |                  nyomorúságból származik az mind.~– Olvasta bíró uram
 402     2,  I    |               helységek elöljáróit, hogy az ínség okait, állását, körülményét
 403     2,  I    |                  előhozta a kenyeret.~Ha az ember az úton találná, el
 404     2,  I    |                  a kenyeret.~Ha az ember az úton találná, el nem tudná
 405     2,  I    |                  tudná gondolni, hogy mi az. Nem volt annak semmi alakja,
 406     2,  I    |                  rejthetlen szorongással az alispán.~A jámbor öreg szégyenlette
 407     2,  I    |              szalmalisztet! – kiálta fel az alispán elszörnyedve – a
 408     2,  I    |                   A fűrészpornál? Amivel az utcákat szokták behinteni?~–
 409     2,  I    |                 sok gombát szedtek össze az erdőn, s azt megaszalták,
 410     2,  I    |       megaszalták, ezek most azt keverik az étel közé, vagy magánosan
 411     2,  I    |               Azon igen jól kitelelnek.1~Az alispán végigsimítá homlokát
 412     2,  I    |               Nincs földesura e falunak?~Az öreg nagy jámborul felsóhajtott.~–
 413     2,  I    |          legtehetősebb helységek egyike; az emberek szorgalmasak, gyarapodók
 414     2,  I    |                tartottuk már akkor, hogy az egész telet tejen és sajton
 415     2,  I    |                 megtörtént rajtunk, hogy az árvíz elvitte mindenünket,
 416     2,  I    |                 Ez is régen történt; sőt az öreg Sztropkó Mihály, aki
 417     2,  I    |               emlegetett egy esetet, ami az ő gyermekkorában történt,
 418     2,  I    |              meghalt egy zsellérember, s az árván maradt három fiúgyermek
 419     2,  I    |               bármilyen rettentő volt is az eset, a falu mégis megmaradt
 420     2,  I    |                   Most pedig, nagyuraim, az utolsó három esztendő alatt
 421     2,  I    |                 legjobb dolga van. Ahogy az új haszonbérlő úr megtelepedett,
 422     2,  I    |          bolondok azt beszélték, hogy ez az ördög háza eszi meg a többit,
 423     2,  I    |                háza eszi meg a többit, s az a nagy boszorkány odabenn
 424     2,  I    |            boszorkány odabenn rontja meg az embereket; pedig az volt
 425     2,  I    |                  meg az embereket; pedig az volt a bajuk, hogy nagyon
 426     2,  I    |                utoljára elnyelte nemcsak az egész bért, de utánament
 427     2,  I    |                 el saját balgasága miatt az egész helység népe. Úgy
 428     2,  I    |               helység népe. Úgy látszik, az Isten csapásai siettetni
 429     2,  I    |           rendetlenebb gazdák nagy része az éhenhalással küzdött; ekkor
 430     2,  I    |                  míg azokban tart, addig az uraságtól bármilyen kamatra
 431     2,  I    |              szomszéd házig értek; annak az ablakából látszott valami
 432     2,  I    |             világosság. A bíró odalépett az ablakhoz, s azon keresztül
 433     2,  I    |                szólalt:~– Fenn van-e már az öreg Ancsa asszony?~– Fenn
 434     2,  I    |         mennyországban! – szóltak vissza az asszonyok. – Éppen mostan
 435     2,  I    |                súgva mondá: „Ez is üres, az is üres”.~A szótlanul beszélő
 436     2,  I    |          Szerencsére nem volt igaz, csak az éhség hagymáza költé ezt
 437     2,  I    |               kikerülhetlen végórájának.~Az egész faluban egy életerős
 438     2,  I    |               gólyák és fecskék fészkei!~Az udvar elé érve négy vagy
 439     2,  I    |              vagy öt asszonyt láttak ott az urak nagy foglalkozásban
 440     2,  I    |          rostaalját, s azért szegény tán az ördöghöz is elment volna
 441     2,  I    |                visszavonni a megrontást.~Az alispán hagyta őket működni,
 442     2,  I    |                  bement a házba. Valóban az egész háznép a legirtóztatóbb
 443     2,  I    |                 érzett hasogató kínokat.~Az asztalon feküdt a felszelt
 444     2,  I    |                 szoba levegőjét terhelé; az ember melle elszorult tőle.
 445     2,  I    |                   Hasztalan nyitották ki az ablakot, az a fojtó szag
 446     2,  I    |                 nyitották ki az ablakot, az a fojtó szag nem akart tisztulni.~–
 447     2,  I    |                 Tudom már, mi ez – szólt az alispán. – Ez a kenyér vadócos.~
 448     2,  I    |                 Hozzatok ecetet! – szólt az alispán, kinek hirtelen
 449     2,  I    |           faluban nem található!~– Nincs az minálunk, uram – szólt a
 450     2,  I    |             ellen a szájukba tölteni; de az is hiába dörömböl az ajtón,
 451     2,  I    |                  de az is hiába dörömböl az ajtón, amíg mi ki nem füstöljük
 452     2,  I    |                 amíg mi ki nem füstöljük az odvából azt a rossz vajákost; –
 453     2,  I    |                  hallgass! – szólalt meg az öreg Popák valahonnan a
 454     2,  I    |             várták a jámborok, hogy ezek az urak majd csodákat tudnak
 455     2,  I    |                  a menekülést.~Elkísérte az egész csoport a három táblabírót
 456     2,  I    |          Egyetlen nagy veres kapuja volt az egész tömör épületnek, s
 457     2,  I    |           felírva e sokat mondó két szó, az olasz-diák műnyelvből:~„
 458     2,  I    |                 a kapun dörömbözött, még az urak odaérkezte előtt, egy
 459     2,  I    |                 meg a dörömbözést, mikor az urak odaértek az aggódó,
 460     2,  I    |                   mikor az urak odaértek az aggódó, reménylő népcsoporttal.~
 461     2,  I    |                   No, hát neked se adjon az Isten maga irgalmából soha!~
 462     2,  I    |              Isten maga irgalmából soha!~Az ember fel sem látszott venni
 463     2,  I    |             ember fel sem látszott venni az odaérkezett urakat, sem
 464     2,  I    |             lehámlott, vakolatlan falba.~Az alispán bezörgetett a kapun,
 465     2,  I    |                 innen! – kiáltott vissza az udvarból az elébbeni hang,
 466     2,  I    |              kiáltott vissza az udvarból az elébbeni hang, élesen vontatott
 467     2,  I    |                éjszaka sem hagytok békét az embernek. Mikor dolog ideje
 468     2,  I    |                ugye? Hanem most jó volna az ingyenáldás! Pusztuljatok
 469     2,  I    |                  majd megmutatják, merre az út hazafelé. Úgy jönnek
 470     2,  I    |                vannak itten, láthatta is az ember őket jól a kapu hasadékán
 471     2,  I    |                  át, de úgy tett, mintha az ebugatás és saját lármája
 472     2,  I    |         beszélnek. Azután el is távozott az udvarról, s csak a nagy
 473     2,  I    |               hangján a garaboncás.~Most az alispán ismétlé a felszólítást;
 474     2,  I    |        nyomorultak kérésére. Tennék csak az emberek azt, amit én mondok;
 475     2,  I    |                  pillanatban ajtó, ablak az egész háznál. Úgy kell,
 476     2,  I    |                Birkák, bornyúk, szamarak az emberek, igavonó barmok,
 477     2,  I    |            Hallgatna csak énreám valaki.~Az ifjú idealista azt hivé,
 478     2,  I    |                 akarta azt elmondani, de az indulat mindig félrevitte
 479     2,  I    |                    Hogy én mit gondolok? Az igen rövid dolog. Ez a nagy,
 480     2,  I    |                mindenkorra. Hol vette ez az ember azt? Csalta, lopta,
 481     2,  I    |               nem fog rajta segíteni sem az Isten, sem az urak. És az,
 482     2,  I    |               segíteni sem az Isten, sem az urak. És az, aki odabenn
 483     2,  I    |                az Isten, sem az urak. És az, aki odabenn van, nevet
 484     2,  I    |               míg mind háttal nem állunk az ég felé…~Az ember akkor
 485     2,  I    |            háttal nem állunk az ég felé…~Az ember akkor egészen odahajolt
 486     2,  I    |                  akkor egészen odahajolt az ifjú úrhoz, s mintha ahhoz,
 487     2,  I    |                   Fejszét, kanócot neki!~Az ifjú táblabíró visszadöbbent
 488     2,  I    |           beszélhetsz ilyen helytelenül?~Az ember mérgesen tekinte oda,
 489     2,  I    |               veszett kutya. Tudom, hogy az vagyok, mert sokszor neveztek
 490     2,  I    |            számba egy olyan lelket, mint az enyém?~– Ej, ej, Márton,
 491     2,  I    |                  ej, Márton, ne káromold az Istent! – feddé a zúgolódót
 492     2,  I    |            Hallgass, Márton – csitítá őt az ifjabb Sztropkó Mihály –,
 493     2,  I    |                lenézi, semmibe veszi azt az eszmét, amit a bíró mondott,
 494     2,  I    |                 szóval. – Hát tudják azt az urak, hogy mi baja van a
 495     2,  I    |               nem, nem mondom, hogy ezek az urak itten nem különbözők
 496     2,  I    |               sima, kopasz fejét –; ezek az urak jót akarnak, jóért
 497     2,  I    |                tenni, hogy manna hulljon az égből? Manna és kopasztott
 498     2,  I    |               lássuk, tudják-e azt tenni az urak, hogy manna hulljon
 499     2,  I    |                 urak, hogy manna hulljon az égből. Ma, még ma, és itt,
 500     2,  I    |                  Hogyan hull hát a manna az égből?~A garaboncás égre