Rész, fezejet
1 2, I | a dolgot.~– Jó emberek – monda két kezével védve magát
2 2, I | anekdotát tudok én is – monda az öregebb táblabíró. (Haj,
3 2, I | ő is itt van a világon – monda az alispán, ismét tréfára
4 2, I | Álljunk meg csak egy szóra – monda az alispán, kit nagyon megakasztott
5 2, I | vitatkozom, én ítélek! – monda szigorúan, s inte a hajdúknak. –
6 2, I | akarna beszélni, mély hangon monda a bírónak.~– Ha valaki kérdőre
7 2, I | Egy kis inzultus biz ez – monda az alispán –, de hosszú
8 2, II | Verhovinai pezsgő! – monda Boros uram, variálva a csúfolódást –,
9 2, II | emberét.~– Az Isten éltesse! – monda Boros uram, kissé felé emelintve
10 2, III | tanultam.~– Óh, kérem alássan – monda Krénfy úr, ki kezdett szemlátomást
11 2, V | viszem.~– Csitt! Alszik – monda a hölgy, és még lépni sem
12 2, V | Uram, ő nem gyáva! – monda indulattól reszkető hangon.
13 2, V | csendes, de határozott hangon monda:~– Írja ön, uram, újra.
14 2, V | visszaadta.~– Óh, nem lesz elég – monda a grófnő –, a levél igen
15 2, VII | lázadókon, szilárd hangon monda nekik:~– Aki közel mer lépni,
16 2, VII | többé.~Az alispán súgva monda neki:~– Ön gonosz bajba
17 2, VII | fordulva, fogvacogó hangon monda:~– Önök tanúim, urak, hogy
18 2, VIII| kétséges rangú delnő előtt, monda:~– Tisztelt asszonyság,
19 2, VIII| Szívesen, szívesen! – monda a hárpia. Hanem ebben a
20 2, IX | kezét, magasztos hangon monda:~– Uram, Fenyéry úr; én
21 2, IX | komolyan szemrehányó szóval monda neki:~– Ön rossz húrt pendített
22 2, IX | ostobául viseltem magamat – monda Fenyéry megilletődve.~–
23 2, IX | szemeivel, s karját megfogva, monda:~– Jó, hogy jön.~A fiatal
24 3, I | kell, váljunk gyorsan – monda hirtelen felszökve a hintóba. –
25 3, I | sem adom fel ügyünket – monda Leonora egy reggelen, egy
26 3, I | halál.~– Nyomorult. Gyáva – monda a gróf, letéve az asztalra
27 3, I | akkor hideg, tompa hangon monda leányának:~– Tehát, ha te
28 3, II | napot utána írta, és súgva monda Tarnóczynak:~– Elfogadtam.~
29 3, III | volna tenni.~Fenyéry susogva monda, tán hogy magát igazolja:~–
30 3, IV | el, éppen tizenkét óra – monda Fenyéry, odalépve hozzájuk.~–
31 3, IV | szavát, s azután tréfásan monda neki:~– Az álom azt jelenti,
32 3, VI | magához Cynthiát, és rebegve monda neki:~– Jöjjön e helyről,
33 3, VI | kezét, s igen száraz hangon monda:~– Megbocsát a grófnő, de
34 3, VI | e kérdést s megdöbbenve monda:~– Énértem jótállani? Hogyan?
35 3, VI | vegyítékből, Lenczné félelmesen monda neki, hogy ne nyúljon azon
36 3, VI | semmit.~– Én nem hiszem – monda magában –, ha az egész világ
37 3, VI | kezét, s szívéhez szorítva, monda neki:~– Ugye nincs ott,
38 3, VI | eléje állt, s szigorú hangon monda neki:~– Ez nőm hálószobája,
39 3, VI | székéről s elfogult hangon monda:~– Csak nem hiszi ön azt,
40 3, VIII| Az is be fog következni – monda Fenyéry, miután az iratokat
41 3, VIII| feleletet, s biztatólag monda testvérének:~– Ne gondolj
42 3, VIII| nyakáról, s szomorú nyugalommal monda a két hölgynek:~– Bohó gyermekek,
43 3, VIII| gyöngéden intve kalapjával, monda Irénnek:~– Önre bízom az
44 3, IX | keserűben is édes volt, monda a nála levő öreg Érkeletynek:~–
45 3, IX | embernek.~– Nesze botod is – monda neki az ispán, s nem állhatta
46 3, IX | ajtót, csöndes, halk hangon monda nek:~– Ide figyeljen ön.
47 3, X | gyermekkel van itt dolga. Susogva monda neki:~– Mit keressz te itten?~–
48 3, XI | szállani a tekintetes úr? – monda Popák, szolgálatkészen nyújtva
49 3, XIII| meg a nő kezét, s tréfásan monda:~– Ma a maga asszonya, holnap
50 3, XIV | odahajolt füléhez és súgva monda:~– Dobokynétól egy levéllel
51 3, XIV | székéből, s dörgő férfihangon monda, hogy meghallhaták a szomszéd
52 3, XVI | egy nyomorult silány! – monda nekik, és szinte sírt bele.~
53 3, XVII| egy nyomorult silány! – monda nekik, és szinte sírt bele.~
|