Rész,  fezejet

 1     2,  I   |         idegen urat.~– Ah, nagyságos uraim, ah, méltóságos uraim, vegyétek
 2     2,  I   |      nagyságos uraim, ah, méltóságos uraim, vegyétek meg az én fiamat
 3     2,  I   |             beszél?~– Óh, tekintetes uraim – szólt bele az öreg Popák –,
 4     2,  I   |              a bíró háza, tekintetes uraim – szólt Popákné, amint a
 5     2,  I   |           lesz azt látni, tekintetes uraim. Nagyon sok szomorú dolog
 6     2,  I   |     történetet.~– Nézzék, tekintetes uraim, nézze kegyelmed, bíró uram
 7     2,  I   |         eseteiben teendőkről.~Ah, jó uraim, ily fényűzési cikk ebben
 8     2,  I   |            éppen számított is reá.~– Uraim, meg látszik önöket lepni,
 9     2,  I   |            kellene elvégeznem. Igen, uraim, egy fontos missziót, mely
10     2,  I   |        varázslata a mágiának.~– Íme, uraim, e csekélység szétosztását
11     2,  I   | boldogságunkat tetőzni fogja.~– Nem, uraim, nem, sohasem fogják önök
12     2,  I   |        elismerést. Ah, ő egy angyal, uraim, aki megengedi, hogy őt
13     2,  I   |               És most engedjenek meg uraim egy elégtételt nekem. Ne
14     2,  I   |         kezével – nem kérek önöktől, uraim, egyebet, mint titoktartást,
15     2,  I   |         megismernék a földön. Azért, uraim, titoktartást kérek.~A táblabíró
16     2,  I   |              nem mondták önök elébb, uraim. Hogy lehet azt előlem elhallgatni?
17     2,  IV  |       beszédeket? Tessék, méltóságos uraim! Rakva az asztal. A négy
18     2,  VII |          Pesti Hírlapból.~– Halljuk, uraim, halljuk!~Az „uraim”, úgymint
19     2,  VII |         Halljuk, uraim, halljuk!~Az „uraim”, úgymint Dobokyné és Irén,
20     2,  VII |            ijedten hátrált vissza.~– Uraim! Ezért önök felelősek! E
21     2,  VII |         előre.~– Ej, félre az útból, uraim! – kiálta a csavargó, megforgatva
22     2,  VII |    megrettenék e jelenettől? Óh nem, uraim. Én jól tudom, hogy önök
23     2,  VII |            időt hasztalan beszéddel, uraim – vágott közbe Fenyéry. –
24     2,  IX  |            hogy miért nevetett.~– De uraim, hogy lehet ilyen komoly
25     3,  III |         sírva néznek utána.”~„Csitt, uraim, egy szót se erről”, tiltakozék
26     3,  III |             öltözéket sem váltott.~– Uraim, engedjenek egy kissé magamhoz
27     3,  III |           Irén?~– Ő beleegyez.~– Ah, uraim, ez csak tréfa.~– Hogy nem
28     3,  XII |             találtam ebben. Ugyebár, uraim, ebben én nem voltam vétkes?~–
29     3,  XII |              sietett.~– Tisztelőjük, uraim!~
30     3,  XIV |             mint lépett a terembe.~– Uraim! Parancsolatot hoztam! –
31     3,  XVI |        hangon mondá nekik:~– Óhajtom uraim, hogy önök minden körben,
32     3,  XVII|        hangon mondá nekik:~– Óhajtom uraim, hogy önök minden körben,