Rész,  fezejet

 1     2,  I   |          bosszúsan.~*~– Vezess be engem az erdőbe, Marina – szólt
 2     2,  I   |           és aludni fogok sokáig. Engem nem szabad senkinek felébreszteni.
 3     2,  I   |      tekinte rá:~– Hát ismer kend engem?~Az ember csak kezével mutatta
 4     2,  I   |       férfi ősz hajára.~– Igenis, engem hínak ifjúnak, mert van
 5     2,  I   |  tiszteletbeli csókok ellen. – Ne engem magasztaljatok, ne énértem
 6     2,  I   |      nekik lesz, ők is eltartanak engem.~– Hát kend, Márton, miért
 7     2,  II  |       ifjú uram!~– Mit ifjú uram? Engem nem hínak ifjú úrnak.~–
 8     2,  II  |           No, no, ne ijedjen meg. Engem vertek meg. Ez az én bajom.
 9     2,  II  |          is hagytam el? Úgy! Hogy engem megvertek.~– Ne kezdje elöl,
10     2,  II  | Kegyelmedet már megverték, de még engem nem vertek meg. Beszéljünk
11     2,  III |       tárgyfonalába.~– … Igen is. Engem mindenütt rontanak, károsítnak,
12     2,  IV  |           Az én leveleim tartalma engem illet, és ahhoz önöknek
13     2,  IV  |      közelíteni senkinek. Ha önök engem szabad akaratomra hagynak,
14     2,  IV  |         sem azt, hogy ő öljön meg engem. Ezt elismerem. Nem szokatlan
15     2,  V   |        válasz.~– Nem lenne szíves engem odáig elvezetni?~E bátor
16     2,  V   |         Jó szelindek, ne szaglálj engem. Én ölném azt meg, nem te,
17     2,  V   |          tettem le jó híremet, ön engem semmivé tehet e szavával.
18     2,  V   |   levéllel siessen. Én nem félek, engem megvéd az Isten.~Azzal sietve
19     2,  VIII|          megállapodott e szóra.~– Engem meg ne üssön az asszony,
20     2,  VIII|       koldussá tegyenek; így tett engem csúffá az urak előtt, az
21     3,  I   |          Ön nyugtalanul várhatott engem – szólt végre Leonora, midőn
22     3,  II  |           ön nekem itt elmondott, engem legkevésbé sem érdekelnek.~
23     3,  II  |        nem gyanítja az okot, mely engem Magyarországra visszatérni
24     3,  III |        azért nem változtunk.~– Ön engem igen, igen elfeledett.~Az
25     3,  IV  |        órában sehova! Ne hagyj el engem.”~A nő azt hivé, hogy mindent
26     3,  IV  |          miatt. Miért is szeretsz engem?~A hölgy mosolyogva felelt,
27     3,  VIII|        gondolj arra most, Róbert. Engem megáldott az Isten. Derék,
28     3,  IX  |           ehhez a ponthoz. Ért ön engem?~– Hogyne.~Az ispán azt
29     3,  X   |  számláltam. Nem azért öltem meg. Engem pedig keressenek, ahogy
30     3,  XII |      kocogtatott az ajtón. Krénfy engem küldött, hogy vegyem el
31     3,  XII |     Istenthívó igéi közé.~…„Isten engem úgy segéljen. Amen.”~Akkor
32     3,  XIII|   Dobokyné, könnyeit letörölve. – Engem megbántana ön a legcsekélyebb