Fezejet

  1 2 |                perc alatt.~– Lássa ön – szólt diadalmasan –, ezt ön nem
  2 3 |           őfelségét; hozzám is nyájasan szólt, midőn megtudta, hogy önt
  3 3 |               is nagyobb bolond volt! – szólt a drámabírálók egyike.~–
  4 3 |           elismerő oklevélre érdemes! – szólt a második.~– Menjünk sorba! –
  5 3 |             második.~– Menjünk sorba! – szólt a harmadik bíráló. – Most
  6 3 |              egyéniségtől.~– Jól van! – szólt az advocatus diaboli. –
  7 4 |                vissza Elemér.~– Igen? – szólt a hölgy szemrehányó tekintettel. –
  8 5 |                vissza Elemér.~– Igen? – szólt a hölgy szemrehányó tekintettel. –
  9 6 |              már, kedves komámasszony – szólt Világosi –, hogy minden
 10 7 |                 baj?~– Itt a cuspájz! – szólt a kocsis, s letevé eléje
 11 7 |                 öregbéres.~A kocsis nem szólt semmit, csak káromkodott.~
 12 7 |                 az anyámmal beszélsz? – szólt a kisasszony a hozzá legközelebb
 13 7 |               le.~– Hát ez a pipa mi? – szólt a kisasszony a kocsisnak,
 14 7 |                 Böske, visszafogadlak – szólt Ilonka. – Hanem jegyezd
 15 8 |              láttam, önt, Angyaldy úr – szólt Lemmingné hideg közönnyel.~–
 16 8 |                Arról én mit sem tudok – szólt Angyaldy úr. – Egészen prózai
 17 8 |             aszonyságnak.~– Mik ezek? – szólt Lemmingné anélkül, hogy
 18 8 |                  Lemmingné egy szót sem szólt arra, hanem felállt a pamlagról
 19 8 |                    Tisztelt titkár úr – szólt azután a legimpertinensebb
 20 8 |                pénzünket visszaadták! – szólt Angyaldy úr, midőn Harter
 21 8 |           Angyaldy úrhoz olyan nyájasan szólt.~– Édes Angyaldy! Legyen
 22 8 |                 szívesen elfogadom.~Így szólt a titkárhoz tovalejtve:~„
 23 8 |                 amitől úgy megijedtél – szólt Tihamér felemelve a fűből
 24 8 |                 te itt e remetelakban – szólt, kíváncsian betekintve kedvese
 25 8 |            engem kész lakomára vártál – szólt vidáman az úri hölgy, s
 26 8 |              meg addig, míg szeretsz! – szólt, és gyorsabban, mint a villám,
 27 10|                 egymás között.~– Uram – szólt Világosi határozottan –,
 28 10|               meg nem tagadok.~– Uram – szólt fanyar, kedvetlen hangon
 29 10|              még égett.~– Már kialudt – szólt Föhnwald, s eldobta az egész
 30 10|          rovatolt papírra.~– De uraim – szólt Világosi zavarodottan –
 31 10|               hát hogy vagytok, fiúk? – szólt Gierig úr közéjük elegyedve. –
 32 10|                 ajtóban megállt, és így szólt:~– Ez nőm szobája.~És bement
 33 10|            régen kellett volna tennem – szólt Föhnwald százados mellét
 34 10|              vagyok.~– De kapitány úr – szólt szelíd hangnyomattal Gierig –;
 35 10|               készülve.~– Kapitány úr – szólt Föhnwaldhoz. – Önnek nemes
 36 10|           siessen stb.”~– Megértettem – szólt Föhnwald. – Tehát mi rendelete
 37 10|            második részét?~– Értettem – szólt Föhnwald, és leoldotta kardját,
 38 10|         felvette lovagvesszőjét, és így szólt:~– A százados, meglehet,
 39 10|              Fogadja meg, kapitány úr – szólt közbe Gierig úr –, amire
 40 10|                 pénz?~– Itt van nálam – szólt Ilonka, elővonva zsebéből
 41 10|              bírság itten, kisasszony – szólt Ilonka elé tartva valami
 42 10|              folyamodjék?~– Biztos úr – szólt közbe a kapitány –, végezze
 43 10|               nekem mindig igazam van – szólt Gierig. – Az ember ne legyen
 44 11|                 de vegyünk csak egyet – szólt Gierig úr –; s tegyük fel,
 45 11|              Nem tréfa itt lenni.~Egyet szólt a fél szája szegletéből
 46 11|              akkor aztán kvitteljünk! – szólt a bohóc folytatva a tréfát.~–
 47 11|              kapitány.~– Édes barátom – szólt neki Föhnwald –, itt rossz
 48 11|       találkozott szembe.~– Megálljon – szólt hozzá parancsoló hangon
 49 11|              senki.~– Térjen magához! – szólt a fiatal leány a dühöngőhöz,
 50 11|           szónak ura.~– Jöjjön velem! – szólt Ilonka. – Én adok önnek
 51 13|             Kegyed mindig szerette őt – szólt megragadva az eléje nyújtott
 52 13|                    Még egy eszmém van – szólt Harter elmélázva. – Egy
 53 13|                 percent!”~– Asszonyom – szólt ekkor Harter Nándor, felkelve
 54 13|              kénytelen ezt megírni.~Így szólt az utolsó epitáfium visszautasításakor
 55 13|                 én atyai tanácsaimat! – szólt emelt hangon s elvörösödve.~–
 56 13|                Hát mondok neked egyet – szólt Harter Nándor felállva,
 57 13|             önzés.~– Kedves fiamuram! – szólt dölyfös, hanglökdöső szóval –;
 58 13|                 az atyai áldást, papa – szólt keserűen nevetve Elemér. –
 59 13|           láttatott.~– Mi jót hoz ön? – szólt Malvina, s megkínálta üléssel
 60 13|                    Rossz, gonosz fiú! – szólt Malvina könnyeit felszárítva
 61 13|           kigondolni.~– Én? Én, ugye? – szólt kedélyesen felkacagva Malvina. –
 62 13|          tervezett.~– No, egy már van – szólt, amint fürkésző tekintete
 63 13|          csinálni ide?~– Szalmából-e? – szólt a kocsis –; magunk is megennénk,
 64 14|             batyu volt.~– Nézd, anyám – szólt Ilonka –, ha nem tudnám,
 65 14|                ezek ők.~– Ah, dehogy! – szólt Világosiné – nem is hasonlítnak
 66 14|              bolondságot követtél el! – szólt hüledezve Ilonka kisasszony.~–
 67 14|                  hogy Lemming úrnak sem szólt efelől senki.~Lemming úr,
 68 14|             angol nyelvből.~– Ön? Áh! – szólt hitetlenül rázva fejét a
 69 14|             keserű nedvétől.~– Apropó – szólt Lemming úr –, a napokban
 70 14|                  Magam is azt akartam – szólt Elemér, és sietett elkotródni.~
 71 15|                 Fél év múlva megint így szólt Lemming úr a feleségéhez:~–
 72 15|                   Nem engedem magamat – szólt a kékruhás, s ő is fleuretjéhez
 73 15|             rajta kacagni.~– Lássa ön – szólt szemrehányó zokogással a
 74 15|              Most én önt megsértettem – szólt a kékruhás.~– Ah, dehogy
 75 16|                kormány malasztjait (így szólt egy képviselőházi szónok),
 76 16|          hazafiak véleményét. Egyik így szólt:~„Nem akarok szólani az
 77 16|                adlak benneteket össze – szólt erre kenetteljes hangon
 78 16|                is elmondok kenteknek! – szólt a leány, s felgyűrte a két
 79 16|                 Mihály pátriárka, s így szólt a leányhoz.~– Ne bántsd
 80 17|               Hát ez a vér mire való? – szólt tréfálózva a haldokló. Mártsa
 81 17|               már bátran elküldhetjük – szólt az egyik orvos az ifjú szívére
 82 17|         Átadhatja ön a tábori postának– szólt a másik a huszárhoz. – Ez
 83 17|              ifjú egy missről beszélt – szólt a vén huszár; – ne csatolnánk
 84 18|                lett.~– Az is meglehet – szólt Ilonka meggondoltan –; ha
 85 18|            szakadni szívének.~– Anyám – szólt tűzben lángoló szemekkel,
 86 18|            vinni.~A levél Világosinénak szólt. A címeren megismerte Bélteky
 87 19|              megrettentett halálával! – szólt neki gyöngéd szemrehányással. –
 88 19|                 Ez már szép szabadság – szólt Malvina nevetve.~– Ne úgy
 89 19|                azok igen rútak voltak – szólt Malvina –, azoknak itt Európában
 90 19|                 itthon.~– Az meglehet – szólt Elemér elmosolyodva. Neki
 91 20|                tudnám.~– Te bohó vagy – szólt a hölgy, és lesütötte szemét.~–
 92 20|          jutalmam, amiért itt vagyok? – szólt szomorú szemrehányással
 93 20|               nem leszek soha.~– Úgy? – szólt kegyetlen hangnyomattal
 94 20|               Ma anélkül fogunk vívni – szólt Malvina, és odanyújtá neki
 95 20|                 Nem érti, kisasszony? – szólt gyilkos tekintettel a delnő,
 96 21| megnevezhetetlen tárgyból.~És akkor így szólt.~– Őrmester, vegyen ön magához
 97 21|                porkolábhoz fog menni! – szólt Föhnwald a sütőhöz –, majd
 98 21|             mosolygott a szemébe, s nem szólt semmit. Be akart vele menni
 99 21|            egészet.”)~– Tessék, kérem – szólt odanyújtva a félig felbontott
100 21|               akarja megkapni.~– Uram – szólt rémülettől reszkető hangon –,
101 21|                fölött, s csendes hangon szólt:~– Tanácslom önnek, hogy
102 22|             anyai örökét.~– Tudom jól – szólt Bélteky, óraláncát kiszabadítva
103 22|            nekem az ő csempészetéhez? – szólt ismét bevágva magát karszékébe.~–
104 22|            Fogja, ön, és siessen vele – szólt Angyaldynak. S hozzátevé
105 23|               áldozatkészségre.~– Jó! – szólt Harter. – Kész vagyok erre
106 23|                felelte: „Nem.”~– Nem? – szólt megütődve Harter, s aztán
107 23|             Semmi.~– Én tudok valamit – szólt Harter, fogain keresztül
108 23|            fogom ezt önnek hálálhatni – szólt Harter, megszorítva titkárja
109 23|             kedves Angyaldy.~– Énrám? – szólt a titkár, s alsó ajkát foga
110 23|           ejtett sérelmet.~– Köszönöm – szólt Angyaldy. (Ez a második
111 23|                mi jó barátok maradunk – szólt nevetve, s igyekezett Lemming
112 23|               előteremteni.~– Jól van – szólt Lemming igen szelíd, jóakaró
113 23|           Angyaldyhoz.~– Emil barátom – szólt hozzá lélegzetfogyott sietséggel –,
114 24|             kezét.~– Ön nem ismer rám – szólt az ismeretlen nyájasan. –
115 24|             bankjegycsomót.~– Jól van – szólt Ilonka –, elfogadom, mert
116 24|                    Én már tudom, ki ő – szólt az egyik. – Amerikai tábornok
117 24|         szürcsölte feketekávéját, s így szólt:~– Én hát megmondom, uraim,
118 25|               büszkén a leány.~– Igaz – szólt az ifjú. – De vannak, akik
119 25|              sikátoron végig. Egyik sem szólt a másikhoz több szót, míg
120 25|             atyám. – Harter Elemér úr – szólt az ifjúra mutatva.~Világosi
121 25|          beszédet. Mikor vége volt, így szólt, mélyen felsóhajtva.~– Asszonyom,
122 26|                  azt csak ön képzeli! – szólt Harter, kinek a forró tea
123 27|                városi mendemondákról! – szólt a hölgynek.~S azzal mind
124 27|                 már.~– Ebcsont beforr – szólt cinikus egykedvűséggel a
125 27|            dolgok.~– Ártatlan dolgok? – szólt a nő, s tekintete menádi
126 27|               dacosan fölvetett ajakkal szólt:~– Ahogy én ismerem azt
127 27|               hideg, se meleg.~– Uram – szólt Harter –, ön tudja, hogy