Kötet, fezejet

1     I,  VI   |    elfelejtem, hogy olyan nagyon fájt a szívem valaha miattad.~
2     I,  XVIII|       utolsó kenet”.~Senkire nem fájt úgy a foga Ocskay Lászlónak,
3     I,  XIX  |       azt titkolni jobban.~– Nem fájt semmi, asszonyom. Én nőmet
4     I,  XXII | megőrizni a titkot, de mikor úgy fájt a lelkemnek, amiért azt
5    II,  I    |         a sereghajtó hadtól; nem fájt már senkinek a lába, se
6    II,  XV   |         férjét tekintette benne: fájt a szíve miatta; de megtanulta
7    II,  XVI  |        pillanatban, ami szívének fájt.~Ocskay huszárjai a hegytetőig
8    II,  XVII |     tudod-e már?~– Tudom. Nagyon fájt. De már elsirattam.~– Tudod,
9    II,  XX   |    begyógyult is, akkor is egyre fájt.~A dicsőségről hazudó álmai