Kötet, fezejet
1 I, I | vett a fájdalmán, s azt mondá:~– Semmit se, leányom.~–
2 I, II | Wisnovieczky.~– Dehogy esőt! – mondá Bercsényi. – Ti ezt ott
3 I, III | Hiszen igézet jár velem – mondá a hős ifjú, s a kezében
4 I, III | Fogadj Isten, bátyámuram – mondá Tiszáné az üdvözletre. –
5 I, III | hozzánk egy pohár borra? – mondá a nagyasszony öreg rokonának.~–
6 I, III | dolgot testi szemeimmel – mondá a nagyasszony, búcsút véve
7 I, III | Csodálatos időket élünk – mondá a nagyasszony, s beinvitálá
8 I, IV | Meglesz mind, atyafi – mondá Tormássy. – Itt a pap (Andrássy
9 I, IV | zászlómat, mint a régit… – mondá a kapitány, s olyan különösen
10 I, IV | Akkor hát mellém ülhetsz – mondá Tormássy, s odább rukkoltatta
11 I, IV | a két szemét, amikor azt mondá: „Őrizze kegyelmed nagyobb
12 I, IV | ebédhez ülni a kapitányt – mondá Ocskay –, mert bizony még
13 I, IV | te, ördögökkel egyidős! – mondá a nagyasszony a kapitánynak. –
14 I, IV | sentenciával.~– Előre tudtam – mondá Ocskay. – Ezek csinálnak
15 I, V | igen jó feleletem van – mondá Tormássy. – Ocskay László
16 I, V | Hol termett az?~Ocskay mondá neki, hogy azt egy francia
17 I, VI | aki, mint a nagyasszony mondá, a szegény megboldogult
18 I, VI | Mikor a miséből kijött, azt mondá neki az íródiákja, hogy
19 I, VI | Mikor menyasszony volt, azt mondá vőlegényének: „Meg ne keserítsd
20 I, VII | kaszakő ezt a mulatságot! – mondá ennek az olvastára Tiszáné
21 I, VII | átvette a levelet, s dölyfösen mondá:~– Ezt éppen úgy nem fogom
22 I, VII | változott át. Hidegvérrel mondá:~– Jól van. Hát a fejedelemnek
23 I, IX | Ezt még jobban szeretem – mondá rá Csajághy.~– Akkor hát
24 I, X | Bécsig már nem mehetünk – mondá a vezérnek. – Az osztrák
25 I, X | Ilonkám fehér kezeit látnám – mondá kegyetlen keserűen. – Ahogy
26 I, XI | szemeidet, majd akkor tudsz – mondá neki a nagyobbik.~Kis idő
27 I, XI | szemeidet, majd akkor tudsz – mondá neki a nagyobbik.~Kis idő
28 I, XIII | megyek, ahová küldesz – mondá Cinka Panna. – De úgy gondját
29 I, XIV | Nem tökéletes munka ez! – mondá Ocskaynak. – Majd én hadd
30 I, XV | csapat hátulján lovagolt, azt mondá neki:~– Tudod, mért mondtam
31 I, XVI | Heistert mindenfelől, akkor azt mondá Dúló Pál kapitány uram,
32 I, XVI | tábornok, s mindenki azt mondá: ez a név bizony Scharodi.~
33 I, XVII | pittyesztve az ajkát, azt mondá:~– Az én apám igazi háborúst
34 I, XVIII| embert meg ne öljenek! – mondá Ocskay.~– Azt nem is teszik.
35 I, XVIII| sarkantyúba kapva paripáját, azt mondá a segédének: „Kísérj oda!”,
36 I, XVIII| mindig van folytatása – mondá a nő. – Fáj, ugye, amit
37 I, XVIII| azok igazak.~– Jól van – mondá Csajághy. – Hát akkor majd
38 I, XVIII| tiszta igazság.~– Nem lehet – mondá Ocskay szárazan.~– Miért
39 I, XVIII| s csikorgó nyájassággal mondá:~– Grófnő! Most már cavalier
40 I, XIX | Teljesítem parancsait, grófnő – mondá, s eltávozott.~Ozmonda pedig
41 I, XIX | Mikor az ön alvezére azt mondá, hogy éppen úgy fognak bánni
42 I, XIX | világát.~Ocskay erre csak azt mondá hidegen:~– Az én feleségem
43 I, XIX | Maradj itt, kérlek – mondá neki. – Én megyek az ágyúkhoz.~
44 I, XIX | föl érte a múlt napokban – mondá nyugodtan Ocskaynak –, itt
45 I, XIX | magad vedd le a hintóból – mondá Ritschán.~– Többieket? Kiket?~
46 I, XIX | szünetet tartottak, azt mondá Ocskaynak:~– Látod, hogy
47 I, XIX | kegyelmetek a cserébe – mondá Ritschán. – Mi hármat adunk
48 I, XX | volna, hova hagyjalak el? – mondá Ocskay. – Kastélyom szét
49 I, XX | Mint a Cinka Pannának! – mondá Ilona.~– Hát már ezt is
50 I, XX | arról meg én felelek! – mondá Csajághy, s nagyon komoly
51 I, XX | szemeket meresztett, s bámulva mondá:~– Hát miért nem hívod őt
52 I, XX | Mindjárt visszatérek!” mondá, és Csajághyval együtt kiment
53 I, XX | odatapadva férje keblére, mondá:~– De énnekem ez nem nagyobb
54 I, XXI | magaddal ezt a csúfidőt! – mondá neki Tiszáné nagyasszony. –
55 I, XXI | fogva a hangja tenorát, ezt mondá:~– No mármost, édes híveim,
56 I, XXI | ezelőtt három nappal – mondá Ocskay. Csajághynak a jobbik
57 I, XXI | elkezdett kacagni, s kacaj közt mondá el:~– Hát értsük meg a dolgot,
58 I, XXII | ha kegyelmed óhajtja – mondá a bán; gondolva magában,
59 I, XXII | biztosíthatom kegyelmedet – mondá Ilonkának –, hogy nemigen
60 I, XXII | egyébre is gondolt. Azt mondá, egyszerre Ocskayhoz fordulva:~–
61 I, XXII | láncait.~– No, te fickó – mondá neki a bán. – Mai napság
62 I, XXII | savószín bajszát, s azt mondá nagy hegyesen:~– No een
63 I, XXII | Bolond ez, vagy idióta! – mondá a bán Ocskayhoz.~– Mind
64 I, XXII | bántól.~– A viszontlátásig – mondá neki a bán.~– Már – vagy
65 I, XXII | ahol a gyermekeim vannak – mondá erre a fejedelemasszony.~
66 I, XXII | elfogadása.~– De „ezt” talán? – mondá Eleonóra, letörve egy ágat
67 I, XXII | Láttam is, ismerem is – mondá Ilonka, s ezzel a szóval
68 I, XXII | Hagyj békét Ilonkának! – mondá a fejedelemnő.~– Hisz én
69 I, XXII | előtte a fejedelemasszony – mondá Ilonka.~– Ahán! Azért ragadta
70 I, XXII | arca.~– Brigadéros uram! – mondá Wratislaw Ocskaynak. – A
71 I, XXIII| Ugyan, te Bercsényi – mondá neki –, volna-e a világnak
72 I, XXIII| árulni?~Amire Bercsényi ezt mondá:~– Bizony mondom neked,
73 I, XXIII| Miseria cum aceto!” – mondá erre Jávorka. – Azt meg
74 I, XXIII| kócsagos kalapját, s azt mondá: „Eb ura a fakó!” – S azzal
75 I, XXIII| volt! Aztán fülbe súgva mondá meg Ocskaynak a mai parolát.~– „
76 I, XXIII| Paracelsi” is az utóiratban mondá Jávorka: „Forgách elmegy
77 I, XXIII| ezzel odamehetsz, angyalom – mondá Ocskay, s elkísérte a feleségét
78 I, XXIII| ide kegyelmességedhez! – mondá Ilonka.~– Miért? – kérdezé
79 I, XXIII| sodorgatta fel a bajuszát, s azt mondá Ocskaynénak:~– Kegyelmed
80 I, XXIII| szerető nőnek.~Ozmonda azt mondá magában: „No, most már szabad
81 I, XXIV | hallott.~– Mindent elhiszek – mondá Ocskay –, csak azt nem,
82 I, XXIV | tőlem megtudni kegyelmed? – mondá Jávorka. – Ez nehéz dolog
83 I, XXIV | szava volt annak.~– Fiam! – mondá az ifjúnak Ocskay. – Nem
84 I, XXV | viselte.~– Éppen jókor – mondá neki a sebesült vezér.~–
85 I, XXV | nem fejedelemnő többé – mondá Ocskaynak.~– Tehát csak
86 I, XXV | egyre vérzett.~Egy napon azt mondá, hogy szeretné, ha soror
87 I, XXVI | valamitől félni látszik – mondá Ocskay Sándor, mikor Csajághyval
88 I, XXVI | Ocskay Sándor pedig azt mondá a bátyjának, mikor Wsetin
89 I, XXVI | Zengjétek el, fiúk! – mondá Ocskay.~Azok rákezdték a
90 I, XXVI | Kegyelmed, fővezér uram, azt mondá: a fejedelmet megsebesülve
91 I, XXVI | tisztek közül.~– Édes fiam – mondá neki a brigadéros. – Te
92 II, I | eszébe. – Vágtassunk elébük – mondá Jávorkának –, amíg össze
93 II, I | Mentek, fiaim, alunni – mondá nekik Ocskay László. – Megérdemeltétek:
94 II, II | az absolutiót, akkor azt mondá neki a fehér barát:~– Mármost
95 II, II | sor.~– Hallgasd tovább – mondá a fehér barát. – Confiteor.
96 II, III | Mindjárt, mindjárt! – mondá Ocskay –, csak még Lietava
97 II, III | visszafordult az öreghez, s azt mondá neki:~– Kedves cimborám.
98 II, III | Három hét alatt itt vagyok – mondá Ocskay, kezet szorítva az
99 II, III | lépcsőgádoron visszalépdegéltek, azt mondá Gáspár úr magában:~„A cudar
100 II, III | Azután pedig egész fennhangon mondá Ozmondának:~– Mit szólsz?
101 II, IV | Régen láttalak benneteket – mondá Ocskay. – Mit csinál a kisember?~
102 II, IV | indulatosan odafordulva nejéhez, mondá érdes hangon:~– Neked az
103 II, V | tőle Ocskay László, azt mondá neki:~– Most csak maradj
104 II, V | fonáleresztőt, s magabíztában azt mondá:~– Igenis, nénémasszony;
105 II, VI | Majd megtudod egyszer – mondá Ocskay, s nem nevetett többé;
106 II, VI | nevetni való! Ocskay azt mondá magában:~– No, ha rossznak
107 II, VII | megtették.~– Csigavér! – mondá Ocskay, mikor észrevette
108 II, VII | ezt az írást nagyon jól – mondá a bán –, hiszen én küldtem
109 II, VIII | Tegyünk esküt egymásnak! – mondá Jávorka társainak.~– De
110 II, IX | Nem láttam semmit! – mondá a korcsmáros.~– Mit akar
111 II, X | megkapjam.~– Az már más – mondá a koszperdes. – Akkor csak
112 II, X | sürgős.~– Önre nézve, ugye? – mondá a magas úr csendes szarkazmussal.~–
113 II, X | Angyalba jött szállni! – mondá parolát csapva Ocskay tenyerébe –
114 II, X | mind az Augustin nótái – mondá Federreiter úr. – Óh, a
115 II, X | Angyalban a kneipolásra, azt mondá az oberregistrator:~– Megbocsáss
116 II, X | egészen ismeretlen pofák! – mondá Scharodi Ocskaynak. – Sohasem
117 II, XI | a dolgot.~– Megbocsáss – mondá kedvetlenül Scharodinak –,
118 II, XII | kocsmai hajcécúért, azt mondá neki az ő kedves barátja
119 II, XII | Meglátnak!~– Lássanak – mondá Ocskay fásultan.~– Itt borzasztó
120 II, XIII | után hivatalos stílusban mondá el a következőket:~– Kegyelmes
121 II, XIII | hallottam már.~– Az ám. Tudom – mondá Federreiter úr suttogva. –
122 II, XIII | Ad vocem „tegnapi est” – mondá Wratislaw. – Nehogy valami
123 II, XIII | Holnap hajnalban bizonnyal – mondá Wratislaw. – Egy zászlóalj
124 II, XIV | maga dáridózott.~– Tudom – mondá Ocskay – Nagytapolcsánynál.
125 II, XIV | General!” Aztán fennhangon mondá:~– Éppen jókor jön kegyelmed,
126 II, XIV | No, látják kegyelmetek! – mondá Heister diadalmas elégültséggel.
127 II, XIV | s száraz, kemény hangon mondá Heisternek:~– Végre fogom
128 II, XV | Az anyai ház~Csigavér! – mondá magában Ocskay, mikor hideg
129 II, XV | Azt a levelet én írtam – mondá kemény, érzelemtagadó hangon.~–
130 II, XV | huszárszakaszhoz.~– Kókány Laci! – mondá a szélső káplárnak. – Végy
131 II, XVI | se vedd az egész dolgot – mondá neki Ocskay. – Holnap még
132 II, XVI | kezeit, s mélyen elpirulva mondá:~– Ő énnékem mégis hites
133 II, XVI | fejét alázatosan meghajtva, mondá:~– Ő mégis atyja gyermekeimnek –
134 II, XVI | elfogadására!~– Jó lesz – mondá Ocskayné. – Ne lepjük meg
135 II, XVII | Ez hűtött.~– Eh, mit! – mondá Ocskay, Ilonka keze után
136 II, XVII | az elveszett.~Hidegvérrel mondá:~– No, hát ez is a tied.
137 II, XVII | Én vigasztaljalak-e? – mondá neki Ilonka.~Erre megtörlé
138 II, XVII | Ne félj! Nem méreg – mondá a grófnő, visszatéve. –
139 II, XVII | átkarolva annak a térdeit, azt mondá neki:~– Mondj le róla önkényt!
140 II, XVII | tesz neked az az ital! – mondá a térdepelőnek.~– Ne hidd
141 II, XVIII| Ej, ej, szép asszonyka – mondá azzal a furcsa dialektussal,
142 II, XVIII| vegyülő panaszos szóval mondá: „Óh, te édes szent asszonyom!
143 II, XVIII| Óh, mi pogány beszéd! – mondá Ilonka borzadozva.~– Tudom –
144 II, XVIII| búcsút vett Jávorkától, azt mondá neki:~– Ígérje meg nekem
145 II, XX | Hát hova visz magával? – mondá Deliancsa.~– Azt akkor mondom
146 II, XX | mátkádat.~– Nesze, cigány! – mondá Ocskay, odadobva neki egy
147 II, XXI | fejét, kevély elutasítással mondá:~– Asszonyom, ilyesmit nem
148 II, XXI | kilépett az ajtón, s azt mondá:~– Melyik az az úrhölgy,
149 II, XXI | Hajts Érsekújvár felé! – mondá a kocsisnak.~Senki sem kísérte,
150 II, XXI | volt a végrendeletével, azt mondá öccsének:~– Megvan még nálad
|