bold = Main text
     Kötet, fezejet                                            grey = Comment text

2001     I,  XXII |                     a rövidre nyírt tarkón az allonge-paróka. Ilyennek
2002     I,  XXII |                 Ilyennek látta őt Eleonóra az elválás pillanatában, s
2003     I,  XXII |               azóta is mindennap, ha mikor az arcképe előtt elmélázva
2004     I,  XXII |                 képe után idegen lett neki az az erős vonásokra kidomborult
2005     I,  XXII |                   után idegen lett neki az az erős vonásokra kidomborult
2006     I,  XXII |                 más lett. Tudod: a francia az orrából beszél, hadarva,
2007     I,  XXII |            fejbólintással kell visszaadnod az üdvözlését; ha megszólít, „
2008     I,  XXII |                 találja: nem ismered-e ezt az urat, azt felelned rá, hogy
2009     I,  XXII |                   célra és hivatalból – de az is nehéz. Vajon kiállja-e?~–
2010     I,  XXII |                  magad! – De ki ne fecsegd az egészet rögtön Ozmonda grófnőnek!
2011     I,  XXII |                    palotásaiból, s azoknak az élén maga Rákóczi Ferenc,
2012     I,  XXII |                 kezében – orgonavirág volt az. Ez idő szerint a legújabb
2013     I,  XXII |                    köszönöm a bokrétát; ez az én kedvenc virágom. Ezt
2014     I,  XXII |                     hogy nem árt-e azoknak az illata felséged drága egészségének?~
2015     I,  XXII |                   felségedre nézve Bécsben az otthon, hanem minálunk!~
2016     I,  XXII |            mosolygott. Milyen furcsa ember az a kapitány. Ő is olyan mohón
2017     I,  XXII |                   kisebbik felől, akárcsak az apja. Annak volt az a szívbeli
2018     I,  XXII |               akárcsak az apja. Annak volt az a szívbeli kedvence. Csak
2019     I,  XXII |                   rajkót.~– Óh a kisebbik, az nagy pajkos. Az inkább szeret
2020     I,  XXII |                  kisebbik, az nagy pajkos. Az inkább szeret játszani,
2021     I,  XXII |              akaratos, szilaj fiú: egészen az apja fia!~Ha e szavaknál
2022     I,  XXII |                   apja fia!~Ha e szavaknál az arcába nézett volna Eleonóra
2023     I,  XXII |                    volna a maga rejtélyét; az a kisugárzó öröm mindent
2024     I,  XXII |                 öröm mindent elárult volna az „ő” szemei előtt.~– Szabad
2025     I,  XXII |                   fiai minden reggel, este az ő arcképe előtt mondják
2026     I,  XXII |              imáikat. Mondja el neki, hogy az ő neve az, amivel ébrednek,
2027     I,  XXII |                    el neki, hogy az ő neve az, amivel ébrednek, az utolsó
2028     I,  XXII |                  neve az, amivel ébrednek, az utolsó szó, amivel aludni
2029     I,  XXII |                    fejéről, s míg Eleonóra az orgonavirágot a sastollas
2030     I,  XXII |                   nem rontotta el a tréfát az egész beszélgetés alatt.
2031     I,  XXII |                volna hozzá, hogy megitassa az egereket, mert mindent értett,
2032     I,  XXII |                    s ha néha-néha elővette az érzékenység, eltakarta az
2033     I,  XXII |                  az érzékenység, eltakarta az arcát a kézbeli kendőjével,
2034     I,  XXII |                 kézbeli kendőjével, mintha az úti por ellen védelmezné
2035     I,  XXII |                 könnyű megdöbbenést, amint az Ocskaynét meglátta a hintóban,
2036     I,  XXII |           Ocskaynét meglátta a hintóban, s az sem kerülte ki a figyelmét,
2037     I,  XXII |             asszonyom (a fejedelemnő előtt az udvarhölgyeknek nem volt
2038     I,  XXII |               ránézni, mindig elfordította az arcát. Ha sohasem látta
2039     I,  XXII |              feladat: mondani valamit, ami az igazságot – megkerüli!~Hiszen
2040     I,  XXII |                   ha csak mondani kellene, az még valahogy kitelnék; de
2041     I,  XXII |                kitelnék; de mit szól hozzá az arc, mely arra a puszta
2042     I,  XXII |                 egyszerre tűzlángba borul?~Az elpirulást pedig másra magyarázzák.
2043     I,  XXII |      visszaparancsolta a lázadó piros vért az arcából. Nem esett hazugságba.
2044     I,  XXII |                veszedelmes, csak rám nézve az.~– És Ocskayra nézve nem?~–
2045     I,  XXII |                  igen szép ember.~– Igazán az.~– Ideálja a férfinak.~–
2046     I,  XXII |                   kérem semmi titkát, csak az ismerős lovagnak a nevét.
2047     I,  XXII |            felséged is követelheti tőle.~– Az igaz, Ilonka! Hogy híják
2048     I,  XXII |                   oly gyors volt egyszerre az átmenet a fagyos szigorból
2049     I,  XXII |              ablakán, s utánanézett sokáig az eltávozónak. – Olyan jólesett
2050     I,  XXII |                 látni, amit a lova fölvert az úton.~Azalatt pedig el nem
2051     I,  XXII |                 pedig egész gyermekké lett az örömtől, alig bírt magával.
2052     I,  XXII |               csakugyan ő a legszebb férfi az országban? – Hát igazán
2053     I,  XXII |                férfi? – Igazán?~Olyan lett az arca, mint egy menyasszonyé.~
2054     I,  XXII |                    minden édes bohóságot – az ismeretlen lovag felől,
2055     I,  XXII |             szerencsétlenné akarnék tenni, az nem a fejedelemnő volna,
2056     I,  XXII |                  komoly mintákba erőltette az arcát, hogy Ocskay észre
2057     I,  XXII |               pihenőt fognak tartani, hogy az egész kíséret együvé jöhessen,
2058     I,  XXII |               Egész éles színt kapott tőle az arca.~– Brigadéros uram! –
2059     I,  XXII |                  Azt a pirosítót alighanem az én feleségem adta neki kölcsön –
2060     I,  XXII |                   Ocskay, gyanakodón nézve az asszonya után, aki azonban
2061     I,  XXII |                  Mentül közelebb jutottak, az út annál inkább el volt
2062     I,  XXII |              összesereglett népsokaságtól: az örömujjongó tömegtől csak
2063     I,  XXII |                    Ocskay pedig alig bírta az odafurakodó bámulókat visszatartani,
2064     I,  XXII |                 kerekek alá ne kerüljenek.~Az ágyúk üdvlövései dörögnek
2065     I,  XXII |            elenyészve a nép üdvriadalában.~Az egész tájékot Nyitra felől
2066     I,  XXII |                    a fejedelem kíséretével az érkezőkre.~Környezetét képezték
2067     I,  XXII |            érkezőkre.~Környezetét képezték az erdélyi nemesek, a magyar
2068     I,  XXII |          skarlátpiros dolmányos palotások, az idegen főtisztek pompában
2069     I,  XXII |               Mikor megölelték egymást ott az egész nép láttára, azt dörmögé
2070     I,  XXII |                   rajkó’ csakugyan egészen az apja fia?”~      ~Eddig
2071     I,  XXII |                   a csupa fény: – most jön az árnyék.~
2072     I,  XXIII|               hozzákezdeni.~Érsekújvár nem az volt akkor, ami most.~Most
2073     I,  XXIII|                    celebritásokat sejt meg az utasok közt. – Akkoriban
2074     I,  XXIII|                  ága egy nő nevét viselte; az egyik volt a „császárnő”,
2075     I,  XXIII|            Érsekújvár is rezidencia.~Pedig az volt. Amit nem bizonyítottak
2076     I,  XXIII|       bizonyítottak a falak, bizonyították az emberek, mégpedig nemcsak
2077     I,  XXIII|                 sátorok alatt tanyáznak. – Az egyszerű kis franciskánus
2078     I,  XXIII|              Ocskay dandára. Hadsereg volt az akkor.~Másnap reggel, a
2079     I,  XXIII|                    Eleonórának mutatta, de az idegen uraknak volt szánva
2080     I,  XXIII|              dárdákkal, kiváltképpen pedig az erdélyi nemesi gárda, minden
2081     I,  XXIII|                 kíséret áll a háta mögött, az nevezheti magát fejedelemnek!
2082     I,  XXIII|             Eszterházy, Forgách, Andrássy, az osztrák hadseregnél kitanult
2083     I,  XXIII|                hazáját szerető nemes szív, az eszes politikus és a bátor
2084     I,  XXIII|                  azt kívánhatja tőle, hogy az őt nevezze úgy, ahogy fejedelmek
2085     I,  XXIII|                    szálltak le a csillagok az égből; az ember azt hitte,
2086     I,  XXIII|                   le a csillagok az égből; az ember azt hitte, hogy csak
2087     I,  XXIII|                    szó, és mind itt vannak az ember forró kezében – csak
2088     I,  XXIII|                 szó, s mind visszarepültek az elérhetlen hideg magasba.~
2089     I,  XXIII|                  elérhetlen hideg magasba.~Az új császár, József, személyes
2090     I,  XXIII|               koronát (még most nem), csak az erdélyi fejedelmi süveget,
2091     I,  XXIII|                  amit Erdély rendei tettek az ő fejére. Hű szövetséges
2092     I,  XXIII|                    nem a maga személyének: az országnak. Kész volt a fejedelmi
2093     I,  XXIII|                  külföldi képviselők, mind az osztrák főurak által. Meg
2094     I,  XXIII|            fejedelem” nem szalasztották ki az ajkaikon, míg végre Bercsényi
2095     I,  XXIII|                 áldomásra poharat ürítene; az angol úgy tett, mintha egyszerre
2096     I,  XXIII|                  kellett egy időre hagynia az asztalt, a francia ellenben
2097     I,  XXIII|             meglepően el tudta változtatni az alakját, arcát, hangját,
2098     I,  XXIII|                alakra, még a színpadon. Ez az ő pataki diákja volt, akivel
2099     I,  XXIII|              akivel Léván mulatása közben, az Ilonka gyönyörűségére, Racine-féle
2100     I,  XXIII|                    elő. Jávorkának hívták. Az előadás után bemutatta a
2101     I,  XXIII|                fejedelem a fiatal Rosciust az idegen uraknak, a maga igazi
2102     I,  XXIII|                  sem mondta volna, hogy ez az imént meggörnyedt komédiás.
2103     I,  XXIII|               bajusza (nagy bosszúságára). Az ilyen emberek, akiknek nem
2104     I,  XXIII|                   teázni a belső szobáiba, az urak pedig a kártyázóasztalokhoz
2105     I,  XXIII|                  furcsa kérdés.~– No, mert az bizonyos, hogy veszteni
2106     I,  XXIII|            elveszített, Szirmay nyerte el. Az összeg nem volt készen Bercsényinél,
2107     I,  XXIII|               reggel Szirmay ki akar jönni az ajtaján, majd ott nyomta
2108     I,  XXIII|                  nyomta a pénzes zsák, ami az ajtajának volt támasztva.
2109     I,  XXIII|            támasztva. Olyan nagy zsák volt az, aminőkben a gyapjút szokták
2110     I,  XXIII|              zsákot, különben ki nem jöhet az ajtaján.~Hiába haragudott
2111     I,  XXIII|                   még a dolgot, s reggelre az ő szobájába vándorolt a
2112     I,  XXIII|                embert kaphatnak; ha veszt, az is jó, ha nyer, nyerni hagyják
2113     I,  XXIII|                   nem haragszik érte, hogy az ő pénzét így kicsúfolják?~–
2114     I,  XXIII|               Pozsonyban ezüstöt szóratott az utcán a nép közé.~– Bár
2115     I,  XXIII|              kegyelmed. Mi úgy élünk, mint az ördög árván maradt hét fia.~–
2116     I,  XXIII|                    télirevalót, felruházza az ezredét a morva posztóból;
2117     I,  XXIII|            kongóval fizetünk. Zúgolódik is az atyafiság a sok „szabadság”-
2118     I,  XXIII|                 maguk számára rakják félre az aranyat-ezüstöt.~– Hát a
2119     I,  XXIII|                 hogy koccintott a követ úr az asztalnál az üres pohárral?
2120     I,  XXIII|                    a követ úr az asztalnál az üres pohárral? Ígér sokat,
2121     I,  XXIII|                    a maga erejét; ne várja az égből a mannát. Contribuáljunk.~–
2122     I,  XXIII|                  Akiket kegyelmed itt lát, az mind hű szolgálatainak jutalmát
2123     I,  XXIII|                 tett velük, mint Szent Pál az oláhokkal. Ahány vezér,
2124     I,  XXIII|                    oláhokkal. Ahány vezér, az mind majd felfalja egymást.
2125     I,  XXIII|                udvari dáma. Jaj annak, aki az etikettet megsérti. Valódi
2126     I,  XXIII|              tábornokkal, úgy lovagoltatta az oldalán. A másodszori szemlénél
2127     I,  XXIII|                    A fejedelem ide célzott az asztal fölött azzal a meglepő
2128     I,  XXIII|                volna ki, hirtelen feltárul az ajtó, s kilép rajta Forgách,
2129     I,  XXIII|                   módon becsapva maga után az ajtószárnyat: az arca sápadt
2130     I,  XXIII|                 maga után az ajtószárnyat: az arca sápadt volt, az ajkai
2131     I,  XXIII|         ajtószárnyat: az arca sápadt volt, az ajkai szederjesek, a szemei
2132     I,  XXIII|                    ki onnan, hogy kicsapta az ajtót, s be sem tette maga
2133     I,  XXIII|                    be sem tette maga után.~Az alvezérek utánabámultak,
2134     I,  XXIII|                  nagyon nevezetes szó volt az; régi is nagyon. Pár év
2135     I,  XXIII|                  bevezető mondata lett, de az értelmét ma is nehéz megmagyarázni.
2136     I,  XXIII|               valakinek fel akarja mondani az engedelmességet, amikor
2137     I,  XXIII|                     ami nem hajol. – Hanem az lehetetlen, hogy ez tábori
2138     I,  XXIII|            érthetlen szótagokra szakadozik az öntudatlan beszéd. Nem lát
2139     I,  XXIII|                 azt fogcsikorgatva tépi le az övéről, s tokostul együtt
2140     I,  XXIII|               gázolva, ketté akarja törni, az érc kardtok elgörbül, de
2141     I,  XXIII|               kihúzni belőle; arra dühösen az asztal alá vágja a kardot
2142     I,  XXIII|                Kutya! Rabszolga! Én vagyok az! – Orvost! Láncot rám! –
2143     I,  XXIII|                 Erre a lármára összefutott az egész udvari nép, az asszonyemberek
2144     I,  XXIII|           összefutott az egész udvari nép, az asszonyemberek nagy jajveszékelést
2145     I,  XXIII|           szobájába, ahova doktor Wolffius az egész orvosi apparátusával
2146     I,  XXIII|                    fejedelemhez sietett, s az előteremben csak annyit
2147     I,  XXIII|                   Jávorkától a többi urak.~Az íródiák vállat vont:~– „
2148     I,  XXIII|                generálisok nem mondták meg az uraknak?~– Az egyik azt
2149     I,  XXIII|                  mondták meg az uraknak?~– Az egyik azt mondta, hogy „
2150     I,  XXIII|                   coki tenger!”. De melyik az igazi?~Jávorka elnevette
2151     I,  XXIII|                továbbadta a jelszót súgva, az alvezérek aztán vették a
2152     I,  XXIII|                     míg Jávorka visszatér.~Az nagyon hamar megtörtént.~–
2153     I,  XXIII|                legény, mint te!” Szép nóta az, kivált ha két generális
2154     I,  XXIII|              követek köztünk vannak, mikor az összetartó erőt, az egyetértést
2155     I,  XXIII|                  mikor az összetartó erőt, az egyetértést kellene nyilvánítanunk.
2156     I,  XXIII|                 Ennek rossz befolyása lesz az alkudozásokra.~– Azt a bécsi
2157     I,  XXIII|               Ocskay is Ozmondára gondolt. Az ilyen jelenetek nagyon jók
2158     I,  XXIII|            rezidenciában könnyű eltitkolni az udvari környezetnek az ilyen
2159     I,  XXIII|          eltitkolni az udvari környezetnek az ilyen összezördülést a fejedelem
2160     I,  XXIII|           elfoglalták a külföldi uraságok; az egyetlen nagy épületbe,
2161     I,  XXIII|                    összeszorul a fejedelem az udvarával és a fővezéreivel.
2162     I,  XXIII|               udvarával és a fővezéreivel. Az emeleten lakik maga Rákóczi,
2163     I,  XXIII|               emeleten lakik maga Rákóczi, az egyik szárnyon saját udvari
2164     I,  XXIII|                 jelenetet egyszerre megtud az egész ház, s aztán az egész
2165     I,  XXIII|               megtud az egész ház, s aztán az egész világ.~Doktor Wolffius
2166     I,  XXIII|                üveget a zsebéből. – Ez itt az aqua vitae, ez a vincetoxicum,
2167     I,  XXIII|                  csak fel kell ragasztani, az emplastrum diacodion, de
2168     I,  XXIII|                   ha a páciens nem ereszti az embert közel magához? Rúg,
2169     I,  XXIII|               öklel, ha közel viszem hozzá az orvosságot, s ha ezt a lövőszerszámot
2170     I,  XXIII|                  le kellett fektetni, most az egyik szobában az úr ejulál,
2171     I,  XXIII|                     most az egyik szobában az úr ejulál, a másikban az
2172     I,  XXIII|                   az úr ejulál, a másikban az asszony cacchinnál: a sok
2173     I,  XXIII|                   meg, hadd kötöztessem le az ágyhoz Bercsényi uramat;
2174     I,  XXIII|                    rá nem tudom ragasztani az emplastrum terbenedictumot
2175     I,  XXIII|           Ocskaynak, szépen körülcirógatva az orcáját –, engedj meg nekem
2176     I,  XXIII|                   Én sokáig voltam Bécsben az apácáknál, akik ilyenféle
2177     I,  XXIII|                  fel Ocskay. Eszébe jutott az a sok keserű megbántás,
2178     I,  XXIII|                megbántás, amivel Bercsényi az ő feleségét illette, azokat
2179     I,  XXIII|            Ilonának bizalmas órákban. S ez az asszony azt mind el tudta
2180     I,  XXIII|                  felejteni. Nem jut eszébe az, hogy őt a fővezér megbántotta,
2181     I,  XXIII|                  fővezér megbántotta, csak az, hogy ez most beteg, s ő
2182     I,  XXIII|                   énnekem is bűnbocsánatot az eddig elkövetett és még
2183     I,  XXIII|                   amiben igazán benne lesz az aqua vitae. Bercsényi baját
2184     I,  XXIII|            tanácsosok bizonyára nem, hanem az udvari bolond talán. Én
2185     I,  XXIII|                   visszatért. Kezében volt az összehajtott papír.~– Itt
2186     I,  XXIII|              összehajtott papír.~– Itt van az „aqua vitae”.~A fejedelem
2187     I,  XXIII|                    a „nostoc Paracelsi” is az utóiratban mondá Jávorka: „
2188     I,  XXIII|                Bercsényi szobája ajtajáig.~Az ajtón keresztül hangzott
2189     I,  XXIII|              keverve.~Mikor Ilona belépett az ajtaján, a beteg az ágyán
2190     I,  XXIII|               belépett az ajtaján, a beteg az ágyán feküdt, a falnak fordulva,
2191     I,  XXIII|                  hajdú meg egy kenőasszony az ablakfülkébe vonulva bámultak
2192     I,  XXIII|               mindent, ami a kezébe akadt, az ápolói fejéhez dobált.~Ilonka
2193     I,  XXIII|                elfutott szemeivel rábámult az ágya mellett álló nőre.
2194     I,  XXIII|                nőre. Neki is villámlott át az agyán valami emlékezet.
2195     I,  XXIII|                házáig hatolt a döfés.~Amíg az az asszony a homlokán tartotta
2196     I,  XXIII|                    hatolt a döfés.~Amíg az az asszony a homlokán tartotta
2197     I,  XXIII|            gyógyítottak.~– Nos? Hát milyen az én betegségem? – kérdezé
2198     I,  XXIII|            Kegyelmedet szívgörcs bántja. S az is nagyon fájdalmas.~– Ugye?
2199     I,  XXIII|              szívét, aminek a feldobogását az öltönyön keresztül lehetett
2200     I,  XXIII|                    uram, hogy itt maradjak az ágya mellett, ahogy a fejedelemnő
2201     I,  XXIII|               kezéből majd beveszem.~– Nem az enyémből, kegyelmes uram.
2202     I,  XXIII|                beteg, megszűntek tagjaiban az ideges rángatózások. Azok
2203     I,  XXIII|                   folytonos hidegrázással. Az utolsó sort mohó szomjepedéssel
2204     I,  XXIII|                   azt a levelet, s bedugta az inge alá: oda a szíve gödre
2205     I,  XXIII|             elmúlik? Nem kell meginnom azt az átkozott medicinát, amit
2206     I,  XXIII|                   átkozott medicinát, amit az orvos rendelt? A látásától
2207     I,  XXIII|                 hajigálja ki a medicinákat az ablakon.~– Ne tegyük azt,
2208     I,  XXIII|                    Milyen nyomorulttá lesz az ember, mikor a szíve megfájdul.~–
2209     I,  XXIII|                    szíve van.~– Hát melyik az a nagy szív?~– Az, amelyik
2210     I,  XXIII|                   melyik az a nagy szív?~– Az, amelyik egy ország terhét
2211     I,  XXIII|                    diótörő is elég neki.~– Az itteni ködös levegő okozza
2212     I,  XXIII|                 esztendő okozta. Nem tudom az érvágást tűrni: pedig a
2213     I,  XXIII|                igazán mondhassa neki, hogy az ő orvosságai mellett aludtam
2214     I,  XXIII|            kegyelmed – engemet.~      ~Ezt az utolsó szót, voltak, akik
2215     I,  XXIII|                vélt akadály lett elhárítva az útból. Mindenki azt hitte,
2216     I,  XXIII|                Mindenki azt hitte, hogy ha az ő törhetlen, büszke, indulatos
2217     I,  XXIII|                  tartóztatná a fejedelmet, az hajlandóbb volna elfogadni
2218     I,  XXIV |          fejedelmet, hogy tárja fel előtte az európai politikai helyzetet,
2219     I,  XXIV |                   mind papiroson maradnak; az ígért segélypénzt sem küldte
2220     I,  XXIV |                   A vezérek között is nagy az egyenetlenség. Sokan megunták
2221     I,  XXIV |                  megunták már a kardjukat. Az a fehér ing (Ozmonda albuma),
2222     I,  XXIV |                    neveik fel vannak írva, az a fehér zászló, mely a megadásra
2223     I,  XXIV |                 Júlia, a testvér! Meg kell az ilyen tűzben, az ilyen vízben
2224     I,  XXIV |                  Meg kell az ilyen tűzben, az ilyen vízben olvadni mindennek,
2225     I,  XXIV |                     Csakhogy Rákóczi éppen az volt.~Mikor egyedül maradt,
2226     I,  XXIV |          megmutatta, hogy nem kéri kölcsön az erejét senkitől, s visszautasított
2227     I,  XXIV |             mindennek. Rákóczi nem mond le az erdélyi fejedelemségről.
2228     I,  XXIV |                     És most már következik az, amit mondtam – folytatá
2229     I,  XXIV |                     amik üldözni fogják. – Az egyikünknek jut a hideg
2230     I,  XXIV |                 másikunknak a forró pokol: az édes, biztos földet mind
2231     I,  XXIV |                  Majd mindjárt megtudom én az igazat Jávorkától.~Éppen
2232     I,  XXIV |                    odatoppant erre a szóra az emlegetett.~– Az igazat
2233     I,  XXIV |                   a szóra az emlegetett.~– Az igazat akarja tőlem megtudni
2234     I,  XXIV |                    hogy miként titkolja el az igazat. Ki sem szabad mondani
2235     I,  XXIV |                követek nem szakítják félbe az alkudozást, csak hazamennek
2236     I,  XXIV |                 Doktor Wolffius tanácsolta az odautazást Érsekújvár posványos
2237     I,  XXIV |              mondta neki, hogy menjen haza az anyjához meg a kisfiához, „
2238     I,  XXIV |            bombázták a török várműveket, s az ember hányta magaslatból
2239     I,  XXIV |                  hányta magaslatból nézett az eltávozó egyetlenegye után.~
2240     I,  XXIV |                    Senki sem tudta ezt meg az arcáról.~Ocskay a fejedelemnő
2241     I,  XXIV |                     s elkezdte hangoztatni az ismeretes nótát: „Repülj,
2242     I,  XXIV |            könnyeit, hátratekintett ismét.~Az az ércszobor-alak még akkor
2243     I,  XXIV |                   hátratekintett ismét.~Az az ércszobor-alak még akkor
2244     I,  XXIV |                volt annak.~– Fiam! – mondá az ifjúnak Ocskay. – Nem fáj-e
2245     I,  XXIV |                      Nem fáj-e a szíved?~– Az enyimnek nincs tiltva, hogy
2246     I,  XXIV |       fejedelemasszonyt?~Jávorka felnézett az égre, és semmit sem felelt,
2247     I,  XXIV |                  kísérte tovább.~Ocskaynak az volt az utasítása, hogy
2248     I,  XXIV |                  tovább.~Ocskaynak az volt az utasítása, hogy a fegyverszünet
2249     I,  XXIV |             betoppant hozzá, azon kezdé:~– Az egyszeri légátussal szólva: „
2250     I,  XXIV |              szólva: „Mit is tetszett csak az elébb kérdezni tőlem?”~–
2251     I,  XXIV |                    fogadják – akkor nekünk az ablakon keresztül rohanni
2252     I,  XXIV |                 Tőlem szorgosan követelték az átalagokat, amiket a fejedelem
2253     I,  XXIV |                pénz van benne. S mire való az az eldugott pénz? A cseh
2254     I,  XXIV |                  van benne. S mire való az az eldugott pénz? A cseh népet
2255     I,  XXIV |                 Protestálnod kellett volna az erőszak ellen a fejedelem
2256     I,  XXIV |                  azzal kikomplimentíroztak az ajtón; s most már itt vagyok,
2257     I,  XXIV |            kérdezem: „Mit is tetszett csak az elébb mondani?”~– Visszahozzuk
2258     I,  XXIV |                      Akárhová srófolom fel az eszemet, nem tudom kitalálni,
2259     I,  XXIV |                 tudom kitalálni, hol lakik az ilyen „valaki”?~Ocskay egészen
2260     I,  XXIV |               szobájába, bezárva maga után az ajtót kulccsal. Mikor egy
2261     I,  XXIV |            visszajött, a szemei villogtak, az arca ragyogott: három szál
2262     I,  XXIV |                   kalappal Göcsejből jött; az a fekete fürtösgubájú, a
2263     I,  XXIV |                  népen kívül természetesen az egész koldushad is összecsődül
2264     I,  XXIV |                    is összecsődül ilyenkor az országos búcsúra. Bécs városa
2265     I,  XXIV |                akik nem látják, hogy merre az út. Ha kutyájuk nem volna,
2266     I,  XXIV |           borbolyagyökérrel sárgára festik az arcukat, s attól sárgahideglelőseknek
2267     I,  XXIV |                    diákmondásokkal keverik az ájtatos rimánkodást, s a
2268     I,  XXIV |               olyankor, amikor a beghárdot az alkalmatlankodó törvényszolgák
2269     I,  XXIV |         törvényszolgák megszorítják; azzal az olvasóval ahány ütés, annyi
2270     I,  XXIV |                  csoportostól vonulnak fel az országúton, mankóval a hónuk
2271     I,  XXIV |                 éneket gajdoló vénasszony, az üstfoldozó cigány, közben
2272     I,  XXIV |          crucifixus. Minden szentkép előtt az útfélen megállnak, térdre
2273     I,  XXIV |           letelepednek; mikor belefáradnak az imádkozásba, akkor énekelni
2274     I,  XXIV |               aranymondatokkal, de hogy mi az alapnyelv, azt nehéz kitalálni.~
2275     I,  XXIV |                    azt nehéz kitalálni.~Ez az egész búcsújáró csőcselék
2276     I,  XXIV |        szemenszedve ki lehetett válogatni. Az a barát, aki ott a többinek
2277     I,  XXIV |                   ott a többinek prédikál: az meg maga Jávorka.~Senki
2278     I,  XXIV |             rántani a fokos vasát, s akkor az mindjárt fegyver. Azután
2279     I,  XXIV |               mindjárt fegyver. Azután meg az a kétszáz csikó, amit a
2280     I,  XXIV |            faragványú fogadalmi mű, aminek az eredetéről, történetéről
2281     I,  XXIV |                    tartogatnak a krónikák. Az ötvenláb magasságú emlék
2282     I,  XXIV |                  legutolsó a mondák között az, hogy ennél az emlékszobornál
2283     I,  XXIV |               mondák között az, hogy ennél az emlékszobornál szándékoztak
2284     I,  XXIV |              népének volt szabad vadászni. Az akkori vadásztörvény még
2285     I,  XXIV |                közben magukat. Ilyenformán az az egész matzleinsdorfi
2286     I,  XXIV |                    magukat. Ilyenformán az az egész matzleinsdorfi vonal,
2287     I,  XXIV |                   látható még egy rakáson (az is valami boldog feltámadásra
2288     I,  XXIV |                 nőve fűvel. Ez idő szerint az árok vízzel volt tele, s
2289     I,  XXIV |                  közeledtét sejték; azokat az előreküldött alabárdosok
2290     I,  XXIV |                   előreküldött alabárdosok az árok túlsó partjára szokták
2291     I,  XXIV |          vadásztársaságot nagyon mulattatá az, hogyan birkózik, dulakodik,
2292     I,  XXIV |                    pénzt felkapkodva.~Erre az alkalomra vártak Jávorka
2293     I,  XXIV |                    tudott szónokolni onnan az emlék talapzatáról Keresztelő
2294     I,  XXIV |                mennykőt! Egy birkabőr volt az egész ruházata; ha hátul
2295     I,  XXIV |                  hogy a vásári tolongásban az utat nyitva tartsák.~„Tutti
2296     I,  XXIV |                basaule! – mormogá cigányul az álbarát a körül álló hívekhez,
2297     I,  XXIV |              szájába fognak vetni. Ez lesz az egész lószerszám.~Jávorka
2298     I,  XXIV |                    zsemlyét evett? Azt ám: az ördögöt! Sáskát evett a
2299     I,  XXIV |                 Éppen olyan állat, mint ez az alabárdos itt ni! Páncél
2300     I,  XXIV |                 lábán!”~Ez nagyon tetszett az ájtatos sokaságnak.~Jávorka
2301     I,  XXIV |               annak a gonosz Heródestől és az infámis Heródiástól ki kellett
2302     I,  XXIV |                   maga is látható volt már az úton; kísérete alig állt
2303     I,  XXIV |                   a Spinnerin am Kreuzhoz; az álbarát a hamis szakálla
2304     I,  XXIV |               händelfanger céhből: ismerem az egész nemzetséget, azok
2305     I,  XXIV |                    közeledése fennakadt, s az egész csapatban nagy felindulás
2306     I,  XXIV |                  megcsóválva a feje fölött az olvasót, olyat ütött vele
2307     I,  XXIV |                  olvasót, olyat ütött vele az előtte álló alabárdos koponyájára,
2308     I,  XXIV |                alabárdos koponyájára, hogy az hasra esett tőle: „Most
2309     I,  XXIV |                  devlába!”~Azzal egyszerre az egész kolduscsoport előrántotta
2310     I,  XXIV |                  és marhavásár helyén. Azt az egynehány alabárdost leverték
2311     I,  XXIV |                felé.~Hanem Jávorkának erre az esetre is volt előre kifundált
2312     I,  XXIV |                    nekiterelték a marhákat az országútnak.~A császár és
2313     I,  XXIV |                ordításuk már hallható volt az országúton; a paripáiktól
2314     I,  XXIV |                 pillanatokra tarthatta fel az ádáz rohamot; a legvitézebb
2315     I,  XXIV |             fegyvere a csikósnak, átugrott az ellenfele lovára, s úgy
2316     I,  XXIV |              húszfontos olvasóval osztotta az áldást. Átkozott fegyver
2317     I,  XXIV |              áldást. Átkozott fegyver volt az a kezében.~A vadászkíséret
2318     I,  XXIV |                  jobban közreszorult. Elöl az összetódult tulokfalka zárta
2319     I,  XXIV |            összetódult tulokfalka zárta el az utcát, hátul a harcoló testőrség
2320     I,  XXIV |              veszedelmet, nem félt kijönni az utcára, mint a többi nyárshazafi;
2321     I,  XXIV |                   lova kantárát.~– Ide be, az én udvaromba! Innen a kötélverőtéren
2322     I,  XXIV |                  Favoritára, s arra szabad az út.~A fejedelmi vadászkíséret
2323     I,  XXIV |                   nyakát. Még utolérhették az úton végigvágtató vadászcsapatot;
2324     I,  XXIV |                  gárdával sem volt dolguk; az a háta mögött maradt. A
2325     I,  XXIV |            pecsenyénk!”~Fel kellett hagyni az üldözéssel.~De meg arra
2326     I,  XXV  |                                       XXV. Az apáca~Ilyen dolgok történtek
2327     I,  XXV  |               néhány száz főnyi helyőrség, az is magyar, ellenben Stahremberg
2328     I,  XXV  |                    Felvidék behódoltatása. Az egész országban megkezdődött
2329     I,  XXV  |                    manu propriákat iktatni az ellenség bőrére, mint a
2330     I,  XXV  |                     fényes nappal meglepte az erdő közepett, s úgy semmivé
2331     I,  XXV  |                   belőle: aki élve maradt, az foglyul esett, s ezzel a
2332     I,  XXV  |             nagyszabású haditervét, amivel az a fejedelem ellen fordult.~
2333     I,  XXV  |                 Vöröskő-vár egyike azoknak az úri fellegváraknak, amik
2334     I,  XXV  |                most kísértettanya mind. Ez az egy élte túl a háborút.
2335     I,  XXV  |               várkastélyaikat berendezték: az egész reneszánsz kori pazar
2336     I,  XXV  |                   angyal-kariatidák emelik az aranyozott boltíveket, miknek
2337     I,  XXV  |               fehér márvány szobra. Szerte az egész teremben rejtett szökőkutacskák,
2338     I,  XXV  |            fenyegetnék szakállas ágyúikkal az alantas síkságot. – Mai
2339     I,  XXV  |                   messze kimagasló bástyái az egész síkot uralják, s a
2340     I,  XXV  |                   Vöröskővár megvívásában, az egy uralkodó vonás volt
2341     I,  XXV  |                 férfival, nem kérdezte, ki az, mindenható császár-e, vagy
2342     I,  XXV  |                fegyverét ellene fordítsa, (az utóbbi pedig még lehetetlenebbnek
2343     I,  XXV  |             lehetetlenebbnek látszik, mint az előbbi), akkor nem kért
2344     I,  XXV  |                    akkor nem kért tanácsot az eszétől; de ha nő került
2345     I,  XXV  |                     hogy elgázoltassa vele az útjában állót, lett légyen
2346     I,  XXV  |                 útjában állót, lett légyen az hercegnő, démon vagy cigányleány.
2347     I,  XXV  |                    démon vagy cigányleány. Az asszonyszem kiverte kezéből
2348     I,  XXV  |                Vöröskő-várott ellenségének az asszonyai voltak: Pálffy
2349     I,  XXV  |                  akik kevés idővel ezelőtt az ő feleségét mint vendéglátó
2350     I,  XXV  |                   azt: „Most én következem az én tűzcsókjaimmal!”, s köszönetül
2351     I,  XXV  |                   hogy a dámáknak még csak az álmukat is elrontaná vele.
2352     I,  XXV  |                    aztán ismét kezében van az élő zálog, amiért Eleonórát
2353     I,  XXV  |                    Igen egyszerű terv volt az.~Dandárja elég volt a várat
2354     I,  XXV  |                   a márványnimfák meg ezek az aranypotykák csodálkozni,
2355     I,  XXV  |                    a kútfőt elfoglalhatja, az ura a várnak. Az őrség,
2356     I,  XXV  |            elfoglalhatja, az ura a várnak. Az őrség, ha az ivóvizet elfogják
2357     I,  XXV  |                 ura a várnak. Az őrség, ha az ivóvizet elfogják tőle,
2358     I,  XXV  |             gorombaság nincs a szándékában az ő méltóságos személyeik
2359     I,  XXV  |                 megzavarva, csakhogy éppen az ivásra, főzésre és mosásra
2360     I,  XXV  |                    történt.~Amellett pedig az előnyomuláshoz szükséges
2361     I,  XXV  |           megszállás hetedik napján, mikor az éj beállt, már általános
2362     I,  XXV  |             kevesebb vitézséggel fogadták; az erdő és a bástyák közötti
2363     I,  XXV  |                    hómezőn a fekete alakok az éj dacára is könnyen célbavehetők.~
2364     I,  XXV  |                felülve, nyargalászta körül az ostromlott redoute-ot, osztotta
2365     I,  XXV  |                 magát, s tovább vezényelte az ostromot. A vére folyhatott,
2366     I,  XXV  |                    nem törődött vele. Csak az volt a gondja, hogy a sáncárok
2367     I,  XXV  |                 nem lehetett félbenhagyni. Az ellenség égő szurokkoszorúkat
2368     I,  XXV  |                   kosarakkal fojtották el, az égő gránátokat innen is,
2369     I,  XXV  |                hajigálták egymásra. Ocskay az ágyútaligához köttetve magát
2370     I,  XXV  |                   harsogó szava túldörögte az ostromzajt, puskaropogást.~
2371     I,  XXV  |                    kellett esni bizonnyal. Az elszánt hajdúság ellenében
2372     I,  XXV  |                  hogy meglássuk a betűket.~Az a bizonyos világosság valami
2373     I,  XXV  |                 belül, melynek a vésztüzét az ostromlottak nagy erőlködéssel
2374     I,  XXV  |                    nem bukott meg komédiás az aktus végén, mint én. A
2375     I,  XXV  |                várbelieknek megizené, hogy az ostrom meg van szüntetve.
2376     I,  XXV  |                  van szüntetve. Tréfa volt az egész. Csak krétára játszottunk.~
2377     I,  XXV  |              sebláznak.~Akkor aztán ráért, az ágyban fekve, végiggondolkozni
2378     I,  XXV  |                   egy keresztüllőtt lábat, az a tied: azzal lefekhetel. –
2379     I,  XXV  |                    lenni a jutalma.~Azután az otthon maradottak is eszébe
2380     I,  XXV  |               tudósabb volt, mint a másik: az egyik Göttingában végzett
2381     I,  XXV  |           követendő eljárás iránt, s mikor az egyik bekötött valamit,
2382     I,  XXV  |           csalhatatlan szert ajánlani, ami az ő bajában használt, míg
2383     I,  XXV  |                   A két orvos disputájából az ajtón is ki lehet venni
2384     I,  XXV  |                   lehet venni annyit, hogy az egyik sürgősen kívánja a
2385     I,  XXV  |           megvirrad a hosszú téli éjszaka. Az utcán postakürt hangzik:
2386     I,  XXV  |                   a bán felesége.~Thallósy az íródiák felolvasá azt a
2387     I,  XXV  |              engemet és szegény leányaimat az ostromlás iszonyúságaitól.
2388     I,  XXV  |                  feladata lesz kegyelmedet az orvosom rendeletei értelmében
2389     I,  XXV  |                 Fogadja tőlem szívesen ezt az ajánlatot.”~A felolvasott
2390     I,  XXV  |                 örve alatt megmérgeztetni. Az ellenségtől nem kell elfogadni
2391     I,  XXV  |             ellenségtől nem kell elfogadni az írokat és flastromokat.~
2392     I,  XXV  |                    nem tudja megmozdítani. Az egész teste meg van merevedve.
2393     I,  XXV  |                   széket, s szétverni vele az egymással veszekedő fantomokat,
2394     I,  XXV  |           itthagyni mindent, jót, rosszat, az egész földi káoszt.~Egy-egy
2395     I,  XXV  |                  mindig új alakok tódulnak az eddigi sátán-torzképek közé
2396     I,  XXV  |                    melynek ágai a nyakától az öveig s egyik vállátul a
2397     I,  XXV  |               rettenetes, borzasztó; ennek az egynek nincs: le van takarva
2398     I,  XXV  |                  Mindenik azt akarja, hogy az övé legyen.~Utoljára az
2399     I,  XXV  |                    az övé legyen.~Utoljára az az egy apácaforma fantom
2400     I,  XXV  |                    övé legyen.~Utoljára az az egy apácaforma fantom kiparancsolja
2401     I,  XXV  |                  Egyenkint kisompolyognak: az egyik veszi a fűrészeit,
2402     I,  XXV  |              kenőcseit; némelyik visszanéz az ajtóból, s megnyalja a száját –
2403     I,  XXV  |              száját – éhen maradt ördög! – Az apáca a lábával dobbant,
2404     I,  XXV  |                   kéménybe föl valamennyi.~Az arc nélküli kísértet marad
2405     I,  XXV  |             lárvája, úgy világít keresztül az arca a fekete fátyolon.~
2406     I,  XXV  |                    s mint a vampír, szívja az égő sebből a vért. Talán
2407     I,  XXV  |         életszervezetbe. Utoljára elhagyja az eszmélet is: meghal – vagy
2408     I,  XXV  |               világot bejárt a lelke abban az ismeretlen új alakban!~Itt,
2409     I,  XXV  |                   a gerendás szobát, azzal az ólomkarikás ablakkal, amin
2410     I,  XXV  |              szobában nem volt semmi nesz. Az ördögalakok eltűntek, a
2411     I,  XXV  |            kebelről. Egyetlen alak térdelt az ágy lábánál, az apáca –
2412     I,  XXV  |                    térdelt az ágy lábánál, az apáca – fejét a nyoszolya
2413     I,  XXV  |                    a saját hangját hallja.~Az apáca fölemelte a fejét,
2414     I,  XXV  |                    Ez volt a második szava az ébredőnek.~Az apáca sietett
2415     I,  XXV  |                második szava az ébredőnek.~Az apáca sietett kezével és
2416     I,  XXV  |                 meg: hanem jég volt rajta. Az ördögök nem dolgoznak jéggel.~–
2417     I,  XXV  |                    Illés hollója – suttogá az apáca.~– Köszönöm a hollónak.
2418     I,  XXV  |              mesterségét?~– A szenvedés.~– Az pedig híres professzor.
2419     I,  XXV  |                  Imával és jeges vízzel.~– Az egyik meleg, a másik hideg.
2420     I,  XXV  |                    meleg, a másik hideg. S az a kettő jó minden betegség
2421     I,  XXV  |               Bizony mindenik ellen.~– Még az ellen is, mikor valaki megunta
2422     I,  XXV  |                   is, mikor valaki megunta az életét, s nem akar több
2423     I,  XXV  |               részt kapni a napvilágból?~– Az ellen is.~– Nem hiszem én
2424     I,  XXV  |                innen a ködökből kiszabadul az ember. Hanem azután csupa
2425     I,  XXV  |                    Én már nem hiszem, hogy az életért imádkozni jó.~–
2426     I,  XXV  |                  galambja.~– Hát terem még az Ararát hegyén olajfalevél?~–
2427     I,  XXV  |                 László brigadéros uramnak, az én kedves fiamuramnak adassék,
2428     I,  XXV  |              adassék, anyai szeretettel.~– Az anyósom írja. Törje föl
2429     I,  XXV  |                 írja. Törje föl kegyelmed!~Az apáca fölnyitá a levelet,
2430     I,  XXV  |                   fel nekem ezt a levelet.~Az apáca mélyen felsóhajtott.
2431     I,  XXV  |                  mint mikor éjjel fölébred az ember, s hallani vél valamit
2432     I,  XXV  |               ember, s hallani vél valamit az egyedüllétben, aminek az
2433     I,  XXV  |                   az egyedüllétben, aminek az okát ki nem találhatja,
2434     I,  XXV  |           panasznak a visszhangját hallaná az ébrenlétben, mikor az álomalak
2435     I,  XXV  |              hallaná az ébrenlétben, mikor az álomalak már rég a semmibe
2436     I,  XXV  |                  felesége; mert öröm annak az oka, ami őt ebben akadályozza.
2437     I,  XXV  |             második fiúgyermeket hozott le az angyalok karából. Mind a
2438     I,  XXV  |                      Ocskay majd kiszökött az ágyából: csaknem elfelejté,
2439     I,  XXV  |                    csaknem elfelejté, hogy az egyik lábát nem szabad megmozdítania;
2440     I,  XXV  |                annak a tartalmát hallania, az ujjai hegyével is végig
2441     I,  XXV  |                    tudják, hogy mit jelent az?~Ők bizonyára tudják. Akik
2442     I,  XXV  |                    Akik szeretnek. Hogy mi az a 100 000? Az apácák ezt
2443     I,  XXV  |           szeretnek. Hogy mi az a 100 000? Az apácák ezt nem találhatják
2444     I,  XXV  |       átköltöztetni. A szemeibe visszatért az élet fénye: ajkai dicsőülten
2445     I,  XXV  |                    dicsőülten mosolyogtak.~Az apáca suttogva beszélgetett
2446     I,  XXV  |                  amidőn nem szereti valaki az életet?~– Áldott legyen,
2447     I,  XXV  |                   Köszönöm, soror Arminia, az ég jutalmazza meg ennyi
2448     I,  XXV  |                    holló nem kér jutalmat.~Az apáca odahúzta a kis asztalkát
2449     I,  XXV  |                   odahúzta a kis asztalkát az írószerekkel a sebesült
2450     I,  XXV  |                  angyalom, mennyországom.”~Az apáca leírta egymás után:
2451     I,  XXV  |                 mit érté ő azt, mire valók az ilyen megszólítások?~„Véghetetlen
2452     I,  XXV  |                  Hm! Evangéliomi jó hír! – Az apáca azt is csak leírta.~„
2453     I,  XXV  |                    is csak leírta.~„Te még az életben lehordogatod számomra
2454     I,  XXV  |               járnak a szentségtöréshez. – Az apáca leírt mindent szórul
2455     I,  XXV  |                     Ennél a szónál „csók”, az apáca kezében reszketős
2456     I,  XXV  |                 veszélyesen. A golyó, mely az ostrom hevében eltalált,
2457     I,  XXV  |             meggyógyulok. – Tudom, hogy ez az idő még rövidebb ideig tartana,
2458     I,  XXV  |                    virrasztanál fölöttem.”~Az apáca írta híven, amit tolla
2459     I,  XXV  |                     miként te magad vagy…”~Az apáca az asztalra dobta
2460     I,  XXV  |                   te magad vagy…”~Az apáca az asztalra dobta le a tollat
2461     I,  XXV  |                    magad vagy.”~– No igen.~Az apáca felemelte a fekete
2462     I,  XXV  |                 felemelte a fekete fátyolt az arcáról, s odafordult egész
2463     I,  XXV  |                   felé.~– Ozmonda! – hörgé az, hátravetve elszédült fejét,
2464     I,  XXV  |                    ott járt a lelke azokon az óhajtásra méltó virányokon,
2465     I,  XXV  |                  volt. – A lámpa ott égett az asztalon, s mellette ott
2466     I,  XXV  |                 ott látta ülni kísértetét, az apácát, a lefátyolozott
2467     I,  XXV  |                kereszttel a mellén, előtte az imádságoskönyv. Minden tagjában
2468     I,  XXV  |              érzett.~– Ozmonda! – suttogá.~Az apáca fölrezzent; azután
2469     I,  XXV  |                   Álom volt. Elmúlt – súgá az apáca, friss jeges burkot
2470     I,  XXV  |              sebkötelékre.~– Mit jelent ez az öltöny, amit ön visel?~–
2471     I,  XXV  |                     S azért virrasztok itt az ágya mellett, hogy megnyerjem
2472     I,  XXV  |          bűnbocsánatát; mert amit vétettem az életemben, az mind kegyelmed
2473     I,  XXV  |                amit vétettem az életemben, az mind kegyelmed ellen volt
2474     I,  XXV  |                 lázbeteg gyermeké. Ocskayt az nyugtalanítja, hogy miért
2475     I,  XXV  |                   mienk. Nem a földieké. Ő az általa fundált rend főnöknője.~–
2476     I,  XXV  |                   A külfejedelmek, akiknek az udvarához menekült, igyekeztek
2477     I,  XXV  |                       Ki hihetné azt el?~– Az, aki Eleonórát úgy ismeri,
2478     I,  XXV  |           Eleonórát úgy ismeri, mint én. Ő az égi koronáját nem adja a
2479     I,  XXV  |                 pápista.~– Hát Rákóczi nem az?~– Csak volt az. Amidőn
2480     I,  XXV  |                Rákóczi nem az?~– Csak volt az. Amidőn fölajánlotta az
2481     I,  XXV  |                    az. Amidőn fölajánlotta az ország koronáját egy eretnek
2482     I,  XXV  |                    hit oszlopa lenni.~– Ki az az eretnek?~– Kegyelmetek
2483     I,  XXV  |                 hit oszlopa lenni.~– Ki az az eretnek?~– Kegyelmetek előtt
2484     I,  XXV  |                hogy Szent István koronája, az angyaloktól hordott, a pápáktól
2485     I,  XXV  |                    Még most csupa zűrzavar az. – Nem egyébért hoztam elő,
2486     I,  XXV  |                    el magamtól. – Legyen ő az, aki boldog és élve marad;
2487     I,  XXV  |                   és élve marad; legyek én az, aki kiszenvedett. – Igazán
2488     I,  XXV  |            kiszenvedtem. Ki vagyok békülve az egész világgal. A magam
2489     I,  XXV  |              diktált?~Ocskay némán intett.~Az apáca végigolvasta a múlt
2490     I,  XXV  |                 lehetett ránézve: nehezebb az önkorbácsolásnál.~Azzal
2491     I,  XXV  |                   azt fektében végezhesse, az imádságoskönyvét tette a
2492     I,  XXV  |                   nemzetes Tisza Ilonának, az én szerelmetes hitvestársamnak,
2493     I,  XXV  |              ajánlva, Sztropkó várában.”~– Az a bizalmas szolgája a kegyelmed
2494     I,  XXV  |                   aki onnan hazulról hozta az „evangéliumos” levelet,
2495     I,  XXV  |                szegény Tisza Gábornak volt az inasa, akit mi öltünk meg
2496     I,  XXV  |                     hogy ez a hit már csak az asszonyokra maradt. Kísértetlátás
2497     I,  XXV  |              szokása. Takarja be kegyelmed az arcát és aludjék! Nem jönnek
2498     I,  XXV  |              vissza a halottak a sírból.~– Az enyim sokszor föltámad –
2499     I,  XXV  |              Valahányszor közeledni akarok az éghez, utamat állja. Megállít.
2500     I,  XXV  |                ugye, milyen nagy szenvedés az: mikor az ember akarna,