bold = Main text
     Kötet, fezejet                                            grey = Comment text

4001    II,  XIII |              egyszer Bécsbe jön, egyenesen az én palotámba szálljon.~Ocskaynak
4002    II,  XIII |                  sem bocsátom kegyelmedet: az én vendégem marad. Rendelkeztem,
4003    II,  XIII |             elmondta neki, mennyire várták az udvarnál. A császár meghagyta,
4004    II,  XIII |                holnap már utazhatik vissza az ezredeihez. (Így: többesben.)~
4005    II,  XIII |                    a hercegi borbély, hogy az arcát egész simára borotválja,
4006    II,  XIII |                  két fejedelemfi előzi meg az audiencián.~Pedig már akkor
4007    II,  XIII |                  odaállítá Ocskayt legelöl az audienciás terem ajtaja
4008    II,  XIII |              szájra terjedő suttogást: „Ez az Ocskay!” Alig jut egy kis
4009    II,  XIII |           kényszeredett mosolyra vonulnak, az egyik szájszegletből kivillan
4010    II,  XIII |               készen; a két keze a mellén; az egyik keze eltakarja a másikat,
4011    II,  XIII |          emlegették, hogy majd eljön értük az Ocskay László, s elviszi
4012    II,  XIII |                  megbánt álmait.~Nem lehet az! Hiába mondja az álmodó:
4013    II,  XIII |                 Nem lehet az! Hiába mondja az álmodó: nem szeretem ezt
4014    II,  XIII |                   álmodó: nem szeretem ezt az álmot: fel akarok már ébredni:
4015    II,  XIII |                 ébredni: más akarok lenni. Az álomlátás nem hagyja magát
4016    II,  XIII |                    trónterembe.~Ott állnak az ország főhivatalnokai, kormánytagok,
4017    II,  XIII |                érsek, püspök, nagykövetek, az egész fényes udvar, a trón
4018    II,  XIII |                aranyszövetű brokátruhában, az aranygyapjas rend nagymesterének
4019    II,  XIII |               kifejezéssel mindig. – Nincs az a dölyf sehol! Az arc simára
4020    II,  XIII |                    Nincs az a dölyf sehol! Az arc simára van borotválva.
4021    II,  XIII |                 divatot I. József hozta be az udvarhoz: minden főhivatalnoknak
4022    II,  XIII |            Wratislaw kimondta, hogy inkább az ország pecsétnyomóját teszi
4023    II,  XIII |                  azon kezdi, hogy meghódol az uralkodó által pártolt divatnak. –
4024    II,  XIII |                   közvetítő idióma azokban az időkben – és még sokáig
4025    II,  XIII |                   elkábítá a kegy, mellyel az uralkodó elhalmozta.~Hősnek
4026    II,  XIII |                    A magyarnak őstulajdona az, hogy mikor indulatba jön,
4027    II,  XIII |            láncolva: odaláncolta a trónhoz az az arany zálog, mely nyakát
4028    II,  XIII |                   odaláncolta a trónhoz az az arany zálog, mely nyakát
4029    II,  XIII |                körülfogta. S tetszett neki az az álom, amit most álmodik!
4030    II,  XIII |             körülfogta. S tetszett neki az az álom, amit most álmodik!
4031    II,  XIII |                    elfoglalni azt a helyet az uralkodó jobbján, ami azt
4032    II,  XIII |              tróntermet, már el volt mosva az emlékéből az, hogy itt,
4033    II,  XIII |                    volt mosva az emlékéből az, hogy itt, ezen ajtóban
4034    II,  XIII |          Visszatérőben első dolgának tartá az udvari fizetőhivatalt felkeresni,
4035    II,  XIII |                 fizetőhivatalt felkeresni, az utalványozott húszezer tallérok
4036    II,  XIII |                    jámbor pénzstrázsálókat az egész magyarországi hadjáratért –
4037    II,  XIII |              elfoglalja Bécset, ők lesznek az okai! Utoljára, csakhogy
4038    II,  XIII |     megszabaduljanak tőle, kifizették neki az utalványát, vihette magával.
4039    II,  XIII |                   hogy lóháton járhassa be az utcákat. – Nagy dolog volt,
4040    II,  XIII |           könnyeket jelentenek. Azt vélte, az asszonyember, ha búslakodni
4041    II,  XIII |           tallérokból fizette ki. Volt még az aranypénzéből, amit a zálogba
4042    II,  XIII |                 Ocskay meleg szónoklatával az egész udvar rokonszenvét.
4043    II,  XIII |                       Tehát mégis Lietava! Az első hőstett után a csatamezőn!
4044    II,  XIII |                   Hisz a csatatéri hőstett az el nem maradhat!)~Nincs
4045    II,  XIII |              búcsúlakoma lesz nálam, amire az egész generalitás hivatalos!~
4046    II,  XIII |                 dühbe hozta, hogy kirohant az utcára keresni, hogy kit
4047    II,  XIII |                  aztán bekóborolta egyedül az elhagyott zsidóvárost. Már
4048    II,  XIII |                   szállta meg idegeit.~Hát az ő saját cimborái, tulajdon
4049    II,  XIII |                    a meggyaláztatást, itt, az idegen földön! Hát azok
4050    II,  XIII |                    Azok bujtogatták ellene az odúk piszoknépét, hogy meghurcolják
4051    II,  XIII |                búcsúlakomának véget vetett az ordinánctiszt megjelenése,
4052    II,  XIII |                 osztott ki a cselédségnek, az őrt álló katonaságnak egy
4053    II,  XIII |                füstgomolyain át megrémlett az agyában, mintha valakinek
4054    II,  XIII |              lelkével.~Nem volt elég, hogy az az aranylánc hozzákötözte
4055    II,  XIII |                     Nem volt elég, hogy az az aranylánc hozzákötözte a
4056    II,  XIII |                  szakadt le róla! Gyűlölte az emlékeit!~Mikor aztán Schwechatnál
4057    II,  XIII |                  megpihent a katonasággal, az első állomáson, ott mégiscsak
4058    II,  XIII |                eszébe jutott neki, hogy ki az, aki elől úgy jöve el Bécsből,
4059    II,  XIII |             valamivel! Talán sokkal is.~Ha az, amit nyert: nyereség –
4060    II,  XIII |   hálakifejezésekkel, s bekoszorúzva azzal az ígérettel, hogy majd legközelebb
4061    II,  XIII |                    tűr, élőszóval elmondja az örökre háladatos Ocskay
4062    II,  XIII |                    Leírta ebben a levélben az egész fogadtatását az udvarnál,
4063    II,  XIII |             levélben az egész fogadtatását az udvarnál, érdekes részleteivel.
4064    II,  XIII |            udvarnál, érdekes részleteivel. Az asszonyok az ilyesmit szeretik. –
4065    II,  XIII |                 részleteivel. Az asszonyok az ilyesmit szeretik. – Végül
4066    II,  XIII |             éjszakai virrasztás után, hogy az „asszonyi szolgálat” dolgában
4067    II,  XIV  |               Hiób-hírecske fogadta.~Annak az átadója pedig Tököli uram
4068    II,  XIV  |                   utóbbit, a kinevezést és az aranyláncot ugyan sohase
4069    II,  XIV  |                   a kezéhez, mert azt majd az egyik, majd a másik hadvezér
4070    II,  XIV  |                 tábornoki mellszalaggal és az igazi aranylánccal a nyakában
4071    II,  XIV  |                  én azt tudtam volna, hogy az embernek elébb le kell vágni
4072    II,  XIV  |                 bajuszát, mert attól, mint az ökörnek a szarvától, nem
4073    II,  XIV  |                    lánc a nyakába.~Ez volt az első üdvözlet, amivel künn
4074    II,  XIV  |                    nem került a lánc, mert az már megitta volna. Szét
4075    II,  XIV  |                  tarsolyára, ahol csörgött az aranypénz.~– Majd felszaporítom
4076    II,  XIV  |              mázolt ábrázatú kurucok. Ezek az ellene összeesküvők lehettek.~–
4077    II,  XIV  |                     usgye, fóre!~– Hol van az elfogott?~– Ahol hozzák,
4078    II,  XIV  |               fogoly kuruc legényt, akinek az egyenruhája már messziről
4079    II,  XIV  |                   Ocskay ráismert.~Ez volt az a bizonyos „Marci”.~A Tisza
4080    II,  XIV  |              meggyalázták – utolsó tanúja! Az a pozsonyi fogoly, akit
4081    II,  XIV  |                   s annak a lapjával ütött az Ocskay lovának az orrára,
4082    II,  XIV  |                    ütött az Ocskay lovának az orrára, s leszidta dühösen
4083    II,  XIV  |                 annak is a söpredéke. Pfúj az ilyen magyar vezérre! –
4084    II,  XIV  |                  ennek a nyakába akasztják az aranyláncot! Menjünk a haditörvényszék
4085    II,  XIV  |               akasszák még ezt is oda arra az aranyláncra!~Ocskaynak szerencséje
4086    II,  XIV  |                  Egyszer visszagondolt még az agyonlőtt Marcira; ha talán
4087    II,  XIV  |                Pálffy bánnak, hogy ez volt az a fickó, aki közénk lőtt,
4088    II,  XIV  |     összeölelkeztünk, s azzal el lesz ütve az egész dolog.~Hanem az a
4089    II,  XIV  |                 ütve az egész dolog.~Hanem az a baj volt ezúttal, hogy
4090    II,  XIV  |                   bán nem volt Pozsonyban: az túl a Vágon járt. Mikor
4091    II,  XIV  |                    nézve idegen arcok. Aki az asztalfőn ült, Heister tábornagy,
4092    II,  XIV  |                   tábornagy, arra ráismert az arcképe után, a többivel
4093    II,  XIV  |         találkozott, s ott nemigen szokott az ember ismerkedni. De egy
4094    II,  XIV  |                  közöttük: Ritschán. Annak az arcát is csak úgy futólag
4095    II,  XIV  |                     Ocskay azt hitte, hogy az annyit jelent, hogy tehát
4096    II,  XIV  |              csendesen végignézett rajtuk. Az ő szíve nagyon meg volt
4097    II,  XIV  |                  Heister különben nem volt az az ember, aki a haditörvényszék
4098    II,  XIV  |               Heister különben nem volt az az ember, aki a haditörvényszék
4099    II,  XIV  |                   a fővezér. – Tudom, hogy az ő szava mind arany, amit
4100    II,  XIV  |               szavamra fogadom, hogy nincs az a veszély, amitől visszarettenjek!
4101    II,  XIV  |                      kiálta rá Ritschán, s az emberi jószívűség visszatarthatatlan
4102    II,  XIV  |                diadalmas elégültséggel. Ez az igazi katona! Nem kérdi
4103    II,  XIV  |                   e szavak alatt; – ő volt az a válogatós katona, akinek
4104    II,  XIV  |                 szégyenkedést nem mutatott az arcán, sem irigykedést Ocskay
4105    II,  XIV  |              irigykedést Ocskay ellen, aki az ő feladatát elvállalni kész,
4106    II,  XIV  |               részt a haditanácsban, éppen az ordre de bataille-t állapítjuk
4107    II,  XIV  |              szétvethesse a lábait. Ő maga az arcát az öklére támasztva,
4108    II,  XIV  |                    lábait. Ő maga az arcát az öklére támasztva, úgy figyelte
4109    II,  XIV  |                    amíg Heister beszélt.~– Az urak előtt már elmondtam,
4110    II,  XIV  |             Dunántúlra szorítkoznak. Ebből az országrészből a császári
4111    II,  XIV  |           seregeket kiverni, s Érsekújvárt az ostrom alól felszabadítani:
4112    II,  XIV  |                  egyetértésben, Erdélyt és az Alföldet szorongatja. Meg
4113    II,  XIV  |                lephessék. Rákóczinak pedig az a szándéka, hogy amíg a
4114    II,  XIV  |                  vannak elvállalni.~Ocskay az asztalra ütött az öklével,
4115    II,  XIV  |                   Ocskay az asztalra ütött az öklével, s valami nagy szóra
4116    II,  XIV  |                    saját ezredén kívül még az a dragonyoszászlóalj is,
4117    II,  XIV  |               egyre büszkeségtől ragyogott az arca. Csak az ütötte meg
4118    II,  XIV  |                    ragyogott az arca. Csak az ütötte meg a fülét, hogy
4119    II,  XIV  |                  aranyozta mosolygás erről az arcról! Hogy váltotta fel
4120    II,  XIV  |                maga elé kőmerev szemekkel; az átellenben ülők arcai, mint
4121    II,  XIV  |                átellenben ülők arcai, mint az Apokalipszis csodái meredeztek
4122    II,  XIV  |                   A testét vesztett lélek, az új halott láthatja így maga
4123    II,  XIV  |                    a túlvilági araeopagot, az előtte elhunytak társaságát,
4124    II,  XIV  |                  tíz mérföldnyire!~Ez volt az a feladat, amit visszautasított
4125    II,  XIV  |              testvért, szabadítót. Ott van az anyám háza, s benne lakik
4126    II,  XIV  |                  anyám háza, s benne lakik az a jó teremtés, aki nekem
4127    II,  XIV  |                    a tábornoki szalagot és az aranyláncot, s odadobja
4128    II,  XIV  |                  odadobja kardjával együtt az asztalra, s aztán odatartsa
4129    II,  XIV  |     kegyelmességtek, tábornok uraim. Ilyen az igazi katona! Aki nem praemeditál,
4130    II,  XIV  |                 Ilyen énelőttem a mustrája az igazi katonának.~Ocskay
4131    II,  XIV  |                  ami szívét összefacsarja, az egész asztaltársaság hahotája
4132    II,  XIV  |                  teljes óráig közölte vele az utasításokat, hol kezdje,
4133    II,  XIV  |               ugyanegy munka ez.~Jó katona az ilyen munka előtt mindig
4134    II,  XIV  |                  azt nem bízza más kezére. Az egyik pisztolya ki volt
4135    II,  XIV  |                   kellett tölteni; ez volt az a végzetes cső, mely a hű
4136    II,  XIV  |                    sötét üregébe benézett, az a gondolat szállta meg,
4137    II,  XIV  |                   mindjárt meg volna oldva az élet minden talánya; mindjárt
4138    II,  XIV  |                   jó baráttal. Belefújt, s az süvöltő hangot adott vissza.
4139    II,  XV   |                                        XV. Az anyai ház~Csigavér! – mondá
4140    II,  XV   |                adják a példát, hogyan kell az ellenfél elől felperzselni
4141    II,  XV   |          felperzselni a városokat, amikben az meg akar pihenni. Vas helyett
4142    II,  XV   |                  télire. Addig van! De hát az anyai ház? Tiszáné nagyasszony
4143    II,  XV   |                 szigort alkalmazott, hanem az anyósának a házát megkímélte!~
4144    II,  XV   |                  amiben előre tudatja vele az elháríthatlan veszedelmet:
4145    II,  XV   |            lakóháza is van. Ami kára aztán az épületben fog esni, azt
4146    II,  XV   |                    volt a levele, még csak az a nehéz kérdés állt előtte,
4147    II,  XV   |                    el Lévára. Mert levelet az ország egyik részéből a
4148    II,  XV   |              tarsolyában ugyanoda címezve.~Az a lövés, amivel Ocskay a
4149    II,  XV   |               görög kezébe került a levél, az eldugta azt a csizmaszárába,
4150    II,  XV   |             viszketett a tenyere azok után az ötven tallérok után. És
4151    II,  XV   |                    meg is kapta értük, nem az ötven tallért, hanem az
4152    II,  XV   |                    az ötven tallért, hanem az ötven botot. A nagyasszony
4153    II,  XV   |                  deresre húzatta a jámbort az udvar közepén, s jó sort
4154    II,  XV   |                  két levelet külde hozzám! Az egyiket a vőm, a másikat
4155    II,  XV   |               nevében praktikálták. Bolond az első is; de hát még a másik.
4156    II,  XV   |                  pártfogója a háznál, mint az öreg nagybátyja, aki a lábába
4157    II,  XV   |               mentegetni maga előtt. Hajh, az asszonyszívbe nem lehet
4158    II,  XV   |                  előtte, hogy a rác vezért az ő parancsnoksága alá rendelik.
4159    II,  XV   |               parancsnoksága alá rendelik. Az nagy garral futott Ocskayt
4160    II,  XV   |                  nem is állhatta meg, hogy az első szembetalálkozásnál
4161    II,  XV   |                hogy Danausok ajándéka neki az a rác harámbasa. Ez egyébért
4162    II,  XV   |                    és gyanúval kísérje. Ez az ő felügyelője: hogyha netán
4163    II,  XV   |                Heister rábízott, aminthogy az is volt a szándéka Ocskaynak. –
4164    II,  XV   |                gyenyerális úr tud mindent. Az az okos ember, az a hatalmas
4165    II,  XV   |             gyenyerális úr tud mindent. Az az okos ember, az a hatalmas
4166    II,  XV   |                 mindent. Az az okos ember, az a hatalmas ember – a gyenyerális!”~
4167    II,  XV   |                városból, hurcolkodjanak el az ingó holmijokkal, mert ő
4168    II,  XV   |                     Itt van Ocskay László, az átkozott! Beizent Léva városába,
4169    II,  XV   |                     Fussunk, amerre szabad az út.~– Nem lehet! Nem hiszem! –
4170    II,  XV   |                 lehet! Nem hiszem! – szólt az erős lelkű asszony. – Ha
4171    II,  XV   |                    el! Hogy Ocskay László, az én fiam, ide jöhessen, felgyújthassa
4172    II,  XV   |                    jöhessen, felgyújthassa az én városomat, az én ősi
4173    II,  XV   |             felgyújthassa az én városomat, az én ősi kastélyomat, labanc
4174    II,  XV   |               asszonyhúgom. Nézzen ki csak az ablakán! Ott láthatja a
4175    II,  XV   |                 kiforgatja. Ott jönnek már az országúton a portyázói.~–
4176    II,  XV   |                 Bevárom halálom. Elég volt az élet.~S nem mozdult a házból
4177    II,  XV   |                 idejössz, s felgyújtogatod az én házamat meg az egész
4178    II,  XV   |           felgyújtogatod az én házamat meg az egész várost! A levélhozót
4179    II,  XV   |                írtad azt, én tudom. Hozott az Isten! Szállj nálam!~Ocskay
4180    II,  XV   |          nagyasszony. – Te! Ocskay László? Az én vőm? A magyar nép bálványa?
4181    II,  XV   |            nagyasszonynak tűzlángban égett az arca; kinyújtá a kezét Ocskay
4182    II,  XV   |                halkan suttogá:~– Akkor hát az is igaz, hogy te voltál
4183    II,  XV   |                    is igaz, hogy te voltál az, aki a Gábor fiamat megölted,
4184    II,  XV   |                 még elég jól ezt a titkot?~Az anya két keze lassú reszketéssel
4185    II,  XV   |            fájdalomtól felmagasztalt arcát az égnek emelve, könnyező szemeivel
4186    II,  XV   |               Isten! Ne engedd, hogy ennek az embernek a fiai férfikort
4187    II,  XV   |                       Miért átkozta meg ez az asszony a gyermekeit? –
4188    II,  XV   |                   gyermekeit? – A nagyanya az unokáit! – Hogy ne érjék
4189    II,  XV   |                    öltözve teste-lelke: ez az egy sebhető része volt:
4190    II,  XV   |                  találták el!~Rohant, mint az őrült a paripájához, a nyeregbe
4191    II,  XV   |               mindjárt meg fogja ölni. Óh, az a szív olyan hatalmas ellenség,
4192    II,  XV   |                  harc.~Cselédjei felfogták az összeroskadót.~– Ne ágyba –
4193    II,  XV   |                  azt a megtépett mellényt, az én szerette jó fiam, Gáborom
4194    II,  XV   |                  Oh, édes jó fiam! Hol van az a te erős kezed? Akit kinyújtasz
4195    II,  XV   |                  kedves fiam? Mindjárt jön az anyád, és fölébreszt!~Oda
4196    II,  XV   |                    síromhoz! Minek mondaná az: itt nyugszik az Úrban!
4197    II,  XV   |                   mondaná az: itt nyugszik az Úrban! Nem nyugszom. Hazajárok –
4198    II,  XV   |                     Majd meg elhallgatott: az arca mutatta, mily kínokkal
4199    II,  XV   |                 Tormássy László kinyitotta az ablakot, hogy friss levegőt
4200    II,  XV   |                  levegőt eresszen be. Azon az ablakon át éppen ráláthatott
4201    II,  XV   |                  füstoszlop tolakodott föl az égre, azt megkapta a forgószél,
4202    II,  XV   |         pontossággal. A nap lement már, de az ég világolt: boltozata egy
4203    II,  XV   |                  Nyughatatlan szívét, mint az üldöző farkast, úgy kapatta
4204    II,  XV   |         Szentiványi-kastély gyulladt ki! – Az ott a gimnázium lángja! –
4205    II,  XV   |                 templom lobog fel! – Olyan az égő tornya, mint egy égre
4206    II,  XV   |               Minden ház fel van perzselve az utolsó egyig.~Ocskay László
4207    II,  XV   |                  felé.~Most oda tekinte.~– Az utolsó egy! Ez volt az.
4208    II,  XV   |                     Az utolsó egy! Ez volt az. Még éppen állt.~Megértette
4209    II,  XV   |                  oda a harámbasához.~– Hát az a ház mért nem ég ott?~–
4210    II,  XV   |                 hiszem, a ház asszonya – s az én rácaim babonásak: nincs
4211    II,  XV   |                    rácaim babonásak: nincs az a kincs a világon, amiért
4212    II,  XV   |              prikulics lesz, csuma lesz, s az hozza rájuk a pestist. –
4213    II,  XV   |                gyújtsátok fel!~Kókány Laci az az ember volt, aki sok ilyen
4214    II,  XV   |             gyújtsátok fel!~Kókány Laci az az ember volt, aki sok ilyen
4215    II,  XV   |           Tisza-kastély, körül bevilágítva az égés fénye által, még mindig
4216    II,  XV   |                     rebegé a káplár, s még az álla is reszketett rémületében.~–
4217    II,  XV   |        mordályégetőket a Tisza-kastélyhoz. Az udvarba érve, leugrott lováról,
4218    II,  XV   |                 tornácon Ocskay László; de az az egy futó pillantás is
4219    II,  XV   |              tornácon Ocskay László; de az az egy futó pillantás is örökre
4220    II,  XV   |                Ocskay betaszítá maga előtt az ajtót, s betoppant a terembe,
4221    II,  XV   |               Térdei megrogytak alatta.~Ki az ott? Az a kísértet! Aki
4222    II,  XV   |              megrogytak alatta.~Ki az ott? Az a kísértet! Aki előtte áll!~
4223    II,  XV   |                       Csak egy festett kép az: egy vászonra kent alak.
4224    II,  XV   |                    kísértet mégis megverte az elevent. S az ő szellemkardja
4225    II,  XV   |               mégis megverte az elevent. S az ő szellemkardja kiüté ennek
4226    II,  XV   |        szellemkardja kiüté ennek a kezéből az igazi vasat.~Reszketett,
4227    II,  XV   |                    Távozz! Távozz! Távozz!~Az ablakon át belobogó tűzfény
4228    II,  XV   |                 vakító fénnyel áraszták el az éjszakát. S e fénykitörésnél
4229    II,  XV   |        fénykitörésnél úgy tetszett, mintha az a rémkép egészen közelbe
4230    II,  XV   |                    egészen közelbe rohanna az élő képmáshoz, arcot archoz
4231    II,  XV   |                akit a rémület megőrjített, az ijedtség veszett haragjával
4232    II,  XV   |                 mert éppen akkor vitték ki az ajtón, le a tornáclépcsőkön
4233    II,  XV   |                 hogy „ámen”, s nem jött ki az ajkán.~És még azután is
4234    II,  XV   |           kétségbeesett szónak: „Verje meg az Isten, aki ezt tehette!”~
4235    II,  XVI  |                       XVI. Két kincs közül az egyiket!~Ez a kísértetes
4236    II,  XVI  |               elsősorban őket rémíté agyon az élethű arcképe Ocskay Lászlónak,
4237    II,  XVI  |                   elbánt a generális azzal az ijesztő csodával! – Ebből
4238    II,  XVI  |                  Mert hiszen nem veszik ám az ilyen kis egzekúciót olyan
4239    II,  XVI  |                világ! Csak éjjel borzasztó az, mikor a lángja vereslik,
4240    II,  XVI  |                    végzett munka után, ott az erdő sátorában „fecerunt
4241    II,  XVI  |                     Keresztben, hosszában? Az nagyon derék lehetett. –
4242    II,  XVI  |                lehetett. – Ennek híre lesz az országban, hogy Ocskay László
4243    II,  XVI  |          vigasztalgatja.~– Fel se vedd ezt az egész dolgot, édes gyenerálisom!
4244    II,  XVI  |                  többször is. Piszlicárság az egész! Kérdezd meg csak
4245    II,  XVI  |                    a kurucokat. Azoknal is az a hadi praktika, hogy minden
4246    II,  XVI  |                  Zólyom; Andrássy tábornok az első gyanús csapat közeledésére
4247    II,  XVI  |              kovácsnál, ha még lágy; lásd, az enyém milyen kemény. Megállj,
4248    II,  XVI  |     strázsamesteredet. Te se sajnáld őket! Az a szép, mikor a magyar vágja
4249    II,  XVI  |                Majd nő helyébe más. „Terem az ember, mint a subagallér!”
4250    II,  XVI  |                  hűségére” nézve. Még azon az éjszakán, amelyen e próba
4251    II,  XVI  |                elfogadni Ocskay Lászlónak.~Az egész haditerv, amit Heister
4252    II,  XVI  |                  Könnyű ám Heister uramnak az ujja hegyével a mappán alá
4253    II,  XVI  |               Nagy-Fátra hegyeit beutazta, az tudni fogja, hogy az ilyen
4254    II,  XVI  |             beutazta, az tudni fogja, hogy az ilyen séta kemény télben
4255    II,  XVI  |                  kezdődő, egyszerre eloltá az égő város tüzét; délután
4256    II,  XVI  |                   kegyetlen télre, mint ez az utolsó tele volt a Rákóczi
4257    II,  XVI  |                   végre a hadműveletet. Ez az emberek harca volt az istenek
4258    II,  XVI  |                   Ez az emberek harca volt az istenek ellen, a hó, a jég,
4259    II,  XVI  |                  ellen. Francia védmű volt az, faltörő ágyúkkal is megostromolhatlan.~
4260    II,  XVI  |   megostromolhatlan.~Ocskay nem válogatott az útban. Amerre egyenes! Nem
4261    II,  XVI  |                   a pihenésre: sietős volt az út. Ő maga a huszárezredével
4262    II,  XVI  |                    huszárezredével képezte az előhadat, középen jött Tököli
4263    II,  XVI  |                   vitéz nép.~– Fel se vedd az egész dolgot – mondá neki
4264    II,  XVI  |                     Ott kezdődött még csak az igazi! Mikor a Nagy-Fátra
4265    II,  XVI  |                   a völgyben előrehatolni, az erdőkön keresztül új utcát
4266    II,  XVI  |                 várát.~Ocskay Lászlóé volt az oroszlánrész ebben a diadalban.~
4267    II,  XVI  |               ugyan keresztül is vitte, de az egész dandárából nem maradt
4268    II,  XVI  |            dragonyosparipa mind ott maradt az útfélen, s a vitéz rácságból
4269    II,  XVI  |           áldomását itták. – Vegyítve volt az édes bor közé a nagy ormótlan
4270    II,  XVI  |          Keményítsd meg a szívedet. „Terem az ember, mint a subagallér!”~–
4271    II,  XVI  |           subagallér!”~– De átkozom én azt az órát, amelyen veled egy
4272    II,  XVI  |                hogy fényes nappal betörtek az aklokba, onnan ragadozták
4273    II,  XVI  |                   alig tudott tőlük aludni az ember.~Azért hát nem is
4274    II,  XVI  |                  volt minden közlekedésnek az egész országban. Minden
4275    II,  XVI  |                   járó zivatarok voltak, s az erdőkben megszólalt a kakukk:
4276    II,  XVI  |                   jósolta.~A nagy árvíznek az az egy haszna volt, hogy
4277    II,  XVI  |                jósolta.~A nagy árvíznek az az egy haszna volt, hogy azon
4278    II,  XVI  |                    leveleit; azt nem bízta az íródeákra.~Amint Ilonkának
4279    II,  XVI  |                    azt remélve, hogy talán az ő számára is lesz azok között
4280    II,  XVI  |                   hogy mi történt. Ez volt az ő rettegéseinek állandó
4281    II,  XVI  |              Csajághy Márton írja. Átlopta az ezredét a labancokhoz, maga
4282    II,  XVI  |               rakni, míg izzóvá lett.~– Ez az ember tudott bennünket megcsalni! –
4283    II,  XVI  |           bennünket megcsalni! – rikácsolá az öregasszony, csontos öklével
4284    II,  XVI  |                 csontos öklével fenyegetve az arcképet. – Akit úgy imádott
4285    II,  XVI  |               arcképet. – Akit úgy imádott az egész nemzet, úgy szeretett
4286    II,  XVI  |                   kivégezni! A hazaárulót, az anyagyilkost, a mordályégetőt!~
4287    II,  XVI  |                 feleség, s még nedves volt az arca könnyeitől; de a hűség
4288    II,  XVI  |                   csábította el; a grófnő, az apáca, a cigányleány! Elébb
4289    II,  XVI  |                    megkapva két kézzel azt az egész rámán átfont koszorút,
4290    II,  XVI  |            Vádterhes szemekkel tekinte fel az arcképre, kezeit ölébe csüggesztve
4291    II,  XVI  |                   mégis szeretem őt.~S ezt az utolsó szót aztán minden
4292    II,  XVI  |                 majd én megteszem! – hörgé az öregasszony, s nekirohant
4293    II,  XVI  |                 arcképnek, a bálványnak, s az izzó vasvilla hegyeit oda
4294    II,  XVI  |               hegyeit oda fúrta a szívébe, az arcába, ahányat szúrt vele,
4295    II,  XVI  |                    mint akit űznek; futott az istállókba.~– Fogjatok be
4296    II,  XVI  |                    Megyünk ebből a házból!~Az Ocskay által Lietavába rendelt
4297    II,  XVI  |                  Magam sem tudom azt. Ahol az uramat megtalálom.~– Ebben
4298    II,  XVI  |                 alatt el ne hagyjam: innen az ő parancsa nélkül ki ne
4299    II,  XVI  |                    amit itten adnak.~– Hát az a tömérdek kincs, ezüst,
4300    II,  XVI  |                  használ semmi ellenvetés, az asszonyakarat előtt meg
4301    II,  XVI  |            értesíteni Ocskay Lászlót, hogy az asszonya megindult a keresésére;
4302    II,  XVI  |          odábbmenjen: sőt inkább készüljön az elfogadására!~– Jó lesz –
4303    II,  XVI  |                  őket!~S aztán levelet írt az urához: nagyon rövid volt
4304    II,  XVI  |                  urához: nagyon rövid volt az. „Kedves uram. Én Lietava
4305    II,  XVI  |             várában tovább nem maradok; ha az egész világot nekem adják
4306    II,  XVI  |                vadászlegényre, aki ismerte az erdők gyalogösvényeit Lietavától
4307    II,  XVI  |                 szerencséje lesz, hogy kap az innenső parton valami ladikot,
4308    II,  XVI  |                 parton valami ladikot, ami az árvízen átvigye, hát legalább
4309    II,  XVI  |                  Könnyen beléjük bukkanhat az ember, mikor éppen nem keresné
4310    II,  XVI  |                               Úgy volt biz az. Egészen igaza volt annak
4311    II,  XVI  |                   fogva Budetin várában. – Az az ürügy, hogy ehelyett
4312    II,  XVI  |                fogva Budetin várában. – Az az ürügy, hogy ehelyett a liptói,
4313    II,  XVI  |            kószálni a hegyek között; mikor az egész tájék tele van kóborló
4314    II,  XVI  |               Aztán meg félbeszakítani ezt az idilli életet itt Budetinban,
4315    II,  XVI  |                    egyébiránt kitalálhatta az éles eszével, hogy mi oka
4316    II,  XVI  |              asszonyság éppen úgy bánik el az ő megkoszorúzott arcképével
4317    II,  XVI  |                megtudni.~– Elhozza magával az ezüstmarháidat is?~– Azokat
4318    II,  XVI  |                   hozza.~– Akkor tisztelem az eszét.~Ocskay László rögtön
4319    II,  XVI  |               Ocskay László rögtön felkelt az asztaltól, s rendeleteket
4320    II,  XVI  |                tartsanak útra készen, hogy az első trombitaszóra megindulhassanak. –
4321    II,  XVI  |                 maga, a házigazda látszott az érkező vendégek elfogadásában
4322    II,  XVI  |         szellőztetett. – Meg kell becsülni az olyan látogatót, aki hat
4323    II,  XVI  |                marad – nem a vendég, hanem az ezüst.~Ozmonda pedig azon
4324    II,  XVI  |                   összefecskendette a sár; az ábrázatjából is csak a két
4325    II,  XVI  |                   nekem a generális; hanem az Ocskay László. Én vagyok
4326    II,  XVI  |                  történt a feleségemmel?~– Az történt, hogy a biccsei
4327    II,  XVI  |                   voltak, mi csak ötvenen. Az én embereim nagyobb része
4328    II,  XVI  |     sürgött-forgott körülötte.~– Jaj, csak az ezüstödet a kezük között
4329    II,  XVI  |                   a kezük között ne hagyd! Az átkozott rablók!~Alig gyűlt
4330    II,  XVI  |             kaptatónál aztán összeverődött az egész csapat; akkor sem
4331    II,  XVI  |                  hagyták volna Ocskayt, ha az egeket vívni vezette volna
4332    II,  XVI  |            társzekerekkel visszafelé vette az útját a podhrágyi rév felé;
4333    II,  XVI  |                  nem szoríthatják Ocskayék az innenső parton; hanem időt
4334    II,  XVI  |              Beleznayékra!~S azzal letérve az országútról, nekivágott
4335    II,  XVI  |                    maga csak félerővel jön az ő üldözésére. Így reméllette
4336    II,  XVI  |               patak hídjára, s útját állta az egész kuruc csapatnak; ember
4337    II,  XVI  |                körülötte bele a sömlyékbe. Az ő kardcsapása kihangzott
4338    II,  XVI  |                   ő kardcsapása kihangzott az egész csatazajból; s azt
4339    II,  XVI  |                őrjöngő haraggal; szikrázik az acél a kezében, a düh a
4340    II,  XVI  |                körüle; acélvárban lakik, s az egész acélvár egy kardnak
4341    II,  XVI  |                  egész acélvár egy kardnak az éle; végre az egész kuruchad
4342    II,  XVI  |                  egy kardnak az éle; végre az egész kuruchad rémült riadással
4343    II,  XVI  |                riadással szalad meg szerte az erdőnek, s futtában is jajgat
4344    II,  XVI  |                   így fogok harcolni, mint az apám!~Ocskay magához szorítá
4345    II,  XVII |                  átkeltek a Vágon: ezeknek az üldözése lehetetlen. Az
4346    II,  XVII |                    az üldözése lehetetlen. Az egész kincshalmaz elveszett:
4347    II,  XVII |             Budetinban. Vajon igaz-e, amit az a kegyetlen vénasszony mondott,
4348    II,  XVII |           vénasszony mondott, hogy ott van az a varázslónő, aki az ő férje
4349    II,  XVII |                   van az a varázslónő, aki az ő férje szívét úgy el tudta
4350    II,  XVII |                    tudta változtatni, hogy az igaz istenek helyébe csupa
4351    II,  XVII |            bálványokat fogadott be? Igaz-e az, hogy itt van az a nő, akiről
4352    II,  XVII |                    Igaz-e az, hogy itt van az a nő, akiről ő azt hitte
4353    II,  XVII |                  Ocskayt magát is elővette az aggódás, amíg az alkony
4354    II,  XVII |                  elővette az aggódás, amíg az alkony ködében végighaladtak
4355    II,  XVII |                  magának menni kell, amint az út engedi, le a Csallóközbe,
4356    II,  XVII |                     Nem gondolta meg, hogy az asszonyok között is lehet
4357    II,  XVII |                 harc életre-halálra.~Aztán az öregember! Aki kincseket
4358    II,  XVII |                     lámpással a kezében, s az előrevágtató huszárokat
4359    II,  XVII |                    magáét! – felelt vissza az előhad vezetője.~– Megvertétek-e?~–
4360    II,  XVII |                 Megerősíté ebben a hitében az utca végén feldöcögő hintó,
4361    II,  XVII |                    kisebbik aludt már, azt az anyjának az ölébe kellett
4362    II,  XVII |                 aludt már, azt az anyjának az ölébe kellett venni: a nagyobbik
4363    II,  XVII |              Megijedt bizonyosan. Óh, azok az átkozott kurucok! Csak tessék.
4364    II,  XVII |                  Amiken a kincseid vannak; az ezüstmarha?~– Hát azokkal
4365    II,  XVII |                 kurucok kétfelé szaladtak, az egyik rész a feleségemmel
4366    II,  XVII |                 két helyen megvernek: csak az egyiket érhettem utol, azt
4367    II,  XVII |                    Meg a két fiamat.~– Hát az ezüstödet?~– Azt biz átvitték
4368    II,  XVII |                   fiadat sem eszik meg: de az ezüstöd, ha egyszer az ördögé
4369    II,  XVII |                  de az ezüstöd, ha egyszer az ördögé lett, az ördögé marad.
4370    II,  XVII |                    egyszer az ördögé lett, az ördögé marad. Oh, te ostoba!
4371    II,  XVII |                     Feleséget kaphatsz, ha az egyik elvész, kilencvenkilencet,
4372    II,  XVII |               Porontyot is hoz a gólya, ha az kell; de ki hozza vissza
4373    II,  XVII |                 várával együtt.~– Csakhogy az neked jeruzsálemi királyság.~–
4374    II,  XVII |                   királyság.~– Végre mégis az enyim lesz.~– De hát azt
4375    II,  XVII |                   jobb szerettem volna, ha az ezüstöt hoztad volna el.~–
4376    II,  XVII |                  volt fejezve mindkettőnek az arcában az, hogy legengesztelhetetlenebb
4377    II,  XVII |                    mindkettőnek az arcában az, hogy legengesztelhetetlenebb
4378    II,  XVII |         megsemmisítésig!~De Ilonka ezúttal az istennők erejét érezte szívében.
4379    II,  XVII |            szívében. Teljes fegyverzetében az asszonyerőnek állt ellenfelével
4380    II,  XVII |                    fegyverzetben diadalmas az asszony, a hitves. Ezzel
4381    II,  XVII |                    bűbáj, semmi varázslat. Az anya büszkesége gyémántpáncél.~
4382    II,  XVII |                    egy kerub!~S ez érezte, az első szembetűzésnél, hogy
4383    II,  XVII |                Ozmonda? Hogy szabadult meg az elfogott nő. S miről beszélt
4384    II,  XVII |                   szabadítá ki a férje. De az elbeszélés minden szava,
4385    II,  XVII |             szétverte lángoló dühében. Nem az az Ocskay volt, aki szorultában
4386    II,  XVII |                    lángoló dühében. Nem az az Ocskay volt, aki szorultában
4387    II,  XVII |                   feleségének, sohasem. Ez az egy igazi: ez az egy imádatra
4388    II,  XVII |               sohasem. Ez az egy igazi: ez az egy imádatra méltó! Mikor
4389    II,  XVII |                   bántották azt a nőt, aki az övé! – Óh, mily emésztő
4390    II,  XVII |                   tudatában, hogy most ezt az asszonyt ő kínozza, férje
4391    II,  XVII |           tündérarc! Hogy vonaglanak rajta az eltorzult vonások! Hogy
4392    II,  XVII |           szemöldökei, hogy vékonyulnak el az összeszorított ajkai; hogy
4393    II,  XVII |           összeszorított ajkai; hogy festi az irigység holdvilágsápadtra
4394    II,  XVII |                Lássa, hogy tündököl!~Ebben az első tornában Ozmonda nyomorultul
4395    II,  XVII |             elmondott; mind igaz volt: nem az ő képzelete festette Ocskayt
4396    II,  XVII |                    aztán mikor megcsókolta az asszonyát a diadalmas harc
4397    II,  XVII |                után!~Még most is sugárzott az a csók erről az arcról! –
4398    II,  XVII |                  sugárzott az a csók erről az arcról! – Szemben vele olyan
4399    II,  XVII |                   volt annak a másik nőnek az arca, mint a hold. Gáspár
4400    II,  XVII |                 dicsekedés rosszul eshetik az ő kedves menyemasszonyának,
4401    II,  XVII |          visszaadja még!~– De nem adja biz az! Még a húgomasszonyt is
4402    II,  XVII |                  jegygyűrűjét ne húzzák le az ujjáról.~Ez a kellemetlen
4403    II,  XVII |      visszaemlékezés gyökeresen elrontotta az addigi jókedvet.~– Te ezt
4404    II,  XVII |               arcán a legelső mosolyt ezen az estén. Hát itt van nyitva
4405    II,  XVII |                  Nagyon szép! Sokkal szebb az elveszettnél.~– Szívesen
4406    II,  XVII |                  férje kezét.~Azzal Ocskay az igazgyöngy füzért Ilonka
4407    II,  XVII |                 volna, ami a szemekben ég, az ő szemei tüzében el kellett
4408    II,  XVII |                   kínzás a rováson.~Ocskay az estebéd után elmondá, hogy
4409    II,  XVII |                Holnap indul a csapatjával. Az ilyen búcsúáldomást tehát
4410    II,  XVII |           hosszítani. A férfiak maradjanak az ivóteremben. Az asszonyok
4411    II,  XVII |                 maradjanak az ivóteremben. Az asszonyok menjenek pihenni.~
4412    II,  XVII |                   mindekkorig fenn volt, s az asztalnál hallgatta a hősregéket
4413    II,  XVII |              álmosodott; – azonnal sietett az ellenséges meghívásnak eleget
4414    II,  XVII |          megkoszorúznak, hogy bújhatnék el az örömök elől, amik fölkeresik?
4415    II,  XVII |                    asszony nem ütközik meg az ilyen dolgon. Nem kérdi,
4416    II,  XVII |                önfeledéssel Ozmonda. – Nem az egész világ minden szép
4417    II,  XVII |                     S e vakmerő vallomásra az volt Ilonkának a válasza,
4418    II,  XVII |             vállait.~– Áldjon meg hát érte az Isten, hogyha megvigasztaltad
4419    II,  XVII |                férjünk lelke a mienk.~– De az sem a tied! – kiálta dühtől
4420    II,  XVII |               ajakkal Ozmonda. S odarohant az asztalához, s azon egy kis
4421    II,  XVII |                    ezt!”~Ez volt Ocskaynak az a schwechati levele, ami
4422    II,  XVII |   visszaparancsolta. – Aki ebben a tusában az első könnycseppet elejti,
4423    II,  XVII |                  első könnycseppet elejti, az elveszett.~Hidegvérrel mondá:~–
4424    II,  XVII |               Egyéb bajod nincs? – Már ezt az egyet pedig nem fogod megkapni.
4425    II,  XVII |               császári pártra? Azért, mert az osztrák törvények szerint
4426    II,  XVII |                  haszontalan. Ez a ház már az osztrák császár birodalmában
4427    II,  XVII |                  magát. Óh, még hátra volt az utolsó fegyvere: a méregbe
4428    II,  XVII |                    a méregbe mártott.~Csak az alakját változtatta meg:
4429    II,  XVII |              csapkodott áldozatára, s hogy az visszaverte, megkísérté
4430    II,  XVII |                   kacajának, eszébe jutott az a rejtélyes nevetés, mit
4431    II,  XVII |            andalgás pillanatában: s aminek az okát nem akarta megmondani. „
4432    II,  XVII |             szeretsz! Hiszen nem lész soha az enyim. Pápistává lett a
4433    II,  XVII |            almáriomhoz ment, kinyitá annak az egyik szárnyát, egy hosszú,
4434    II,  XVII |               hatása.~– Nem jót tesz neked az az ital! – mondá a térdepelőnek.~–
4435    II,  XVII |                      Nem jót tesz neked az az ital! – mondá a térdepelőnek.~–
4436    II,  XVII |                   Ne hidd azt! – Tisztítja az észt. – Én világosan beszélek. –
4437    II,  XVII |              beszélek. – Nem való tehozzád az az ember. – Ti nem vagytok
4438    II,  XVII |                       Nem való tehozzád az az ember. – Ti nem vagytok
4439    II,  XVII |                 egy király! Amit egy ember az arkangyaltól Luciferig magában
4440    II,  XVII |                     Ozmonda észrevette azt az arcán, s gyöngéd erőszakkal
4441    II,  XVII |               valódi kiegészítő fele: hisz az is egy Ocskay: a jobbik,
4442    II,  XVII |               Ocskay: a jobbik, a szebbik, az ifjabbik, a Sándor!~Ilonka
4443    II,  XVII |                   imáimmal védelmezem őket az átka elől.~– Egész nemzete
4444    II,  XVII |                    Miért? Mi jogon?~– Mert az enyim.~– Akkor az én jogom
4445    II,  XVII |                     Mert az enyim.~– Akkor az én jogom erősebb, mert régibb.
4446    II,  XVII |                 még téged sohase látott.~– Az nem igaz.~– Olyan enyim
4447    II,  XVII |               nevét, kit miattam megölt? – Az a te bátyád volt: a jó Tisza
4448    II,  XVII |             Arcáról eltűnt minden élet. Ez az orgyilok jól odatalált lelkébe.
4449    II,  XVII |                vele; de vigasztalásom volt az emlékezet, hogy elég soká
4450    II,  XVII |                  hitestársad; ha osztoztam az áldásban, osztozzam az átokban
4451    II,  XVII |           osztoztam az áldásban, osztozzam az átokban is, ami utadban
4452    II,  XVII |                  leejtettem volna fejemről az asszonyi fátyolt. Nem panaszoltam
4453    II,  XVII |               rettenetes titkot. Te voltál az, aki az én szegény jó bátyámat,
4454    II,  XVII |                  titkot. Te voltál az, aki az én szegény jó bátyámat,
4455    II,  XVII |                    én szegény jó bátyámat, az én szeretett Gáboromat megölted.~
4456    II,  XVII |                    azt ne mérje rám többet az Isten, aki legyen Hozzád
4457    II,  XVII |                 Ilona.”~A levél ott maradt az asztalon, a négy sor igazgyönggyel.
4458    II,  XVII |             gyermekkel úgy eltűnt a házból az éj sötétjében, hogy senki
4459    II,  XVIII|                    XVIII. Elvesztve örökre~Az urak odaát az ivóteremben
4460    II,  XVIII|             Elvesztve örökre~Az urak odaát az ivóteremben késő éjfél után
4461    II,  XVIII|             gyermekeinek.~Benyitotta félig az ajtót, s halkan mormogva
4462    II,  XVIII|             Felkapta a karos gyertyatartót az asztaláról, s átment a szobába.~
4463    II,  XVIII|                három számára volt megvetve az ágy, üresen állt.~Nem ide
4464    II,  XVIII|              jöttek-e? Máshol feküdtek le?~Az asztalon heverő gyöngyfüzér
4465    II,  XVIII|                 megtalálta a levelet is, s az megmondta neki, hogy hová
4466    II,  XVIII|                 magára. S ott hallgatózott az ajtón, és leste, hogy mi
4467    II,  XVIII|           ugyanazon léptek sietve dobogtak az ő ajtaja felé.~Mi történt?~
4468    II,  XVIII|              felszakítá Ozmonda szobájának az ajtaját, a nő megrettent
4469    II,  XVIII|                   tekintetétől. Olyan volt az, mint az őrülteké. A háborodott
4470    II,  XVIII|          tekintetétől. Olyan volt az, mint az őrülteké. A háborodott lélek
4471    II,  XVIII|                     hogy Ocskayné elhagyja az urát örökre, s soha többet
4472    II,  XVIII|                maradt a győztes; ő űzte el az asszonyt a férje mellől,
4473    II,  XVIII|                   úgy üté öklével homlokon az asszonyt, hogy az eszméletlenül
4474    II,  XVIII|                 homlokon az asszonyt, hogy az eszméletlenül terült el
4475    II,  XVIII|             gyermekkel a kezén, akik közül az egyiket ölében kell vinni?~
4476    II,  XVIII|                     Akárhová! Mindegy volt az neki. Délnek, északnak,
4477    II,  XVIII|               mezőre, s aztán futvást neki az avarnak!~Kerülnie kellett
4478    II,  XVIII|                merre forduljon.~Nem messze az országúttól, egy vályogvető
4479    II,  XVIII|              férfialak állt előtte, akinek az árnyékát, a hol fellobbanó,
4480    II,  XVIII|               síkon.~Ilonka arrafelé vette az útját a két gyermekével.~
4481    II,  XVIII|                  ponyvával fedett szekerük az agyagverem mélyében volt
4482    II,  XVIII|             pipázva: egy a lovakat őrizte.~Az, amelyik a tűz előtt állt (
4483    II,  XVIII|              Ocskay elől futott? Neki csak az az egy félelme volt, hogy
4484    II,  XVIII|                  elől futott? Neki csak az az egy félelme volt, hogy a
4485    II,  XVIII|                  bírok!~A cigány odahajolt az úrnőhöz, s mereven nézett
4486    II,  XVIII|                     s mereven nézett annak az arcába, amit megvilágított
4487    II,  XVIII|           mondásának. – Hát világgá futsz? Az urad elől futsz, ugye? Aztán
4488    II,  XVIII|                  fejét, hogy ne hallja meg az ezt a szót az apja felől.~–
4489    II,  XVIII|                   hallja meg az ezt a szót az apja felől.~– Hiába tagadod! –
4490    II,  XVIII|               átkarolva két izmos karjával az asszony térdeit, most már
4491    II,  XVIII|                     Világgá kergettek, óh, az átkozottak!”~Ilonka ráismert
4492    II,  XVIII|              hangról.~– Jávorka! Kegyelmed az itten?~– Nem vagyok én Jávorka!
4493    II,  XVIII|                   ahogy én járok mindenütt az ő nyomában. Nincs az én
4494    II,  XVIII|             mindenütt az ő nyomában. Nincs az én életemnek semmi más célja
4495    II,  XVIII|                  fel szőrére; aztán toljuk az országutat a kerékkel!~Nehány
4496    II,  XVIII|                   mikor meredekre vitt fel az út, s fogta a lőcsöt, tartotta
4497    II,  XVIII|                  mikor aztán lejtőnek ment az út, akkor meg vágtatva csörtettek
4498    II,  XVIII|              útközben beszélgetett Jávorka az úrnővel.~– De hát mármost
4499    II,  XVIII|                    neki sem hibája; mindig az volt, hitét megtartotta,
4500    II,  XVIII|                    hogy mi hozta oda. S ez az egy hely az a világon, ahol