Kötet, fezejet

 1     I,  I    |            hanem nekem hites uram.~– Óh, te kis élhetetlenke! Mit
 2     I,  I    |           megtörülgesse a szemeit.~– Óh, azt bizonnyal nem teszi! –
 3     I,  I    |          hajat megtartom magamnak.~– Óh bizony, azt nekem adod.
 4     I,  I    |            kisírt szemmel találna.~– Óh, én pedig valami rosszat
 5     I,  I    |             teszem föl a pártádat.~– Óh, kedves, édes, jó anyám.
 6     I,  III  |            halálos nagy munka előtt, óh, be nagyon jól illett a
 7     I,  III  |        Ocskayt, azért az egy szóért, óh, de megszerette!~Mikor aztán
 8     I,  IV   |       szemrehányó szavakra fakadt:~– Óh, Muki, Muki! Mért tetted
 9     I,  IV   |        Ráismerek a hangjáról. Szólj, óh szerencsétlen! Miért húzott
10     I,  V    |          azalatt, míg itt időzünk.~– Óh, az nagyon jó lesz. De melyiket?~–
11     I,  V    |           Hát mi az? Valami rossz?~– Óh nem.~– Hát akkor mondja,
12     I,  VI   |       húgomat, mert akkor megöllek.” Óh tudom, hogy ha meghallotta
13     I,  X    |          őket ki, vesszenek odabenn!~Óh, a tatároknak nem kellett
14     I,  XI   |             a hideg éji levegővel.~– Óh, készülj! Siess! – suttogja
15     I,  XI   |            mint tebenned magadban?~– Óh, hercegnő! – rebegé Ozmonda
16     I,  XI   |             a hideg éji levegővel.~– Óh, készülj! Siess! – suttogja
17     I,  XI   |            mint tebenned magadban?~– Óh, hercegnő! – rebegé Ozmonda
18     I,  XIV  |        ráismernék az istentelenre!~– Óh, azon könnyen segítünk,
19     I,  XVII |        diadalt az én szerelmesemnek? Óh bizonyára, én nem fogok
20     I,  XVIII|            aki tudja ezt a titkot!~– Óh igen. Együtt őrzöm azt azzal
21     I,  XIX  |             emelni hölgyeit. A fiút?~Óh, azt nem adja oda. Az lovaskatona
22     I,  XXII |             fel előtte – a rajkót.~– Óh a kisebbik, az nagy pajkos.
23     I,  XXIII|        komoly érzelem volt rejtve.~– Óh, édes szent asszonyom; nem
24     I,  XXIV |          álomlátás csalképei voltak: óh, ezt asszonyszív nem bírja
25     I,  XXV  |             rég a semmibe tűnt el.~– Óh…~Elvette kezéből a levelet,
26     I,  XXV  |            énekelje, hogy: „Ordítsd, óh, oroszlán, hogy ő rettenetes!”
27     I,  XXV  |           igaz volt, amit mondtam.~– Óh, én uram, én fejedelmem! –
28    II,  III  |              De most rám találtál?~– Óh nem! Az az Ocskay László,
29    II,  III  |          Ozmonda szemei voltak azok.~Óh, milyen szédítő mélység
30    II,  IV   |            válasszon el tőlem többé. Óh, milyen nagy lelke tud lenni
31    II,  IV   |         tenni? Micsoda nagy dolog?~– Óh, én nem tudom kimondani
32    II,  IV   |           verítékező kínos óráimban: óh, te kis néma lélek, súgd
33    II,  VI   |         késeddel? – kérdezé nevetve.~Óh pedig olyan kínálkozó helyen
34    II,  IX   |     megelőzhessem.~– De hát miért?~– Óh, ne gondolja kegyelmed,
35    II,  X    |              mondá Federreiter úr. – Óh, a mi Augustinunknak nincsen
36    II,  XII  |           vagyok, hanem a Mikulás?~– Óh, ez a drága szép fő! Ez
37    II,  XIV  |             sírva, mint egy gyermek „Óh uram, ne küldj engem oda,
38    II,  XIV  |         fölötte haditörvényszéket? – Óh, be nyomorult volt!~Egy
39    II,  XV   | keserűségében fogamzott sóhajtást:~– Óh, te mindenható Isten! Ne
40    II,  XV   |             mindjárt meg fogja ölni. Óh, az a szív olyan hatalmas
41    II,  XVI  |       elkezdett zokogni keservesen: „Óh, anyám! Édes jó anyám!”~–
42    II,  XVI  |              Meg kell bolondulnom.~– Óh, nagyságos asszonyom! Milyen
43    II,  XVI  |       mezítláb: de elmegyek innen.~– Óh, legalább csak addig várna
44    II,  XVII |      léptetve: ebben van a felesége. Óh, hogy szaladt a ház ura
45    II,  XVII |        törődve. Megijedt bizonyosan. Óh, azok az átkozott kurucok!
46    II,  XVII |           ajkkal férje hősi tusáját.~Óh, minden beszéde a dicsekedtében
47    II,  XVII |             azt a nőt, aki az övé! – Óh, mily emésztő irigységet
48    II,  XVII |         vettem a számodra. Szép-e?~– Óh szép! Nagyon szép! Sokkal
49    II,  XVII |             László felesége többé.~– Óh, akkor áldalak, boldogságos
50    II,  XVII |               De nem adta meg magát. Óh, még hátra volt az utolsó
51    II,  XVIII|              hogy a férje utoléri.~– Óh, jó emberek! – lihegé a
52    II,  XVIII|              panaszos szóval mondá: „Óh, te édes szent asszonyom!
53    II,  XVIII|         jutottál? Világgá kergettek, óh, az átkozottak!”~Ilonka
54    II,  XVIII|           megfogni Ocskay Lászlót.~– Óh, édes jó barátom! – könyörgött
55    II,  XVIII|               csak magamhoz bízom.~– Óh, mi pogány beszéd! – mondá
56    II,  XVIII|         Jávorkáét megragadja vele.~– Óh, édes jó barátom, igaz hű
57    II,  XVIII|        másfelé, hagyjátok elfutni! – Óh, ne bántsátok itt!~Jávorka
58    II,  XVIII|           egy szívbe gyúrta össze!~– Óh köszönöm! – rebegé az asszony,
59    II,  XXI  |             sietett és megszólítá:~– Óh, asszonyom. Elfogták Ocskay
60    II,  XXI  |             Elfogták Ocskay Lászlót. Óh, könyörögjön mellette a
61    II,  XXI  |         Lászlóné. Férjemet elfogták. Óh, szabadítsa meg kegyelmességed!
62    II,  XXI  |            kezeivel Sándor karját.~– Óh, ne kérdezd! Ne nézz oda!