Kötet, fezejet

1001    II,  XV   |                   Ocskay martalócai. Csak azt a megtépett mellényt, az
1002    II,  XV   |                   fiam, Gáborom köntösét, azt tegyétek oda a szívemre,
1003    II,  XV   |              sírodból is, s lesújtod vele azt, aki a tieiddel kegyetlenül
1004    II,  XV   |                tegyetek engem a kriptába. Azt fel fogják dúlni a rablók.
1005    II,  XV   |                   tolakodott föl az égre, azt megkapta a forgószél, s
1006    II,  XV   |                amelyikben halott fekszik. Azt hiszik, hogy abból prikulics
1007    II,  XV   |                 élő!~– Miféle kísértet?~– Azt én meg nem mondom, ha kettőbe
1008    II,  XV   |                  is örökre lelkébe égette azt a képet: ahogy egy dicsőült
1009    II,  XV   |                   Maga Ocskay készíttette azt egyszer olasz művész által
1010    II,  XV   |                  összevissza kaszabolta – azt a festett képet –: egy rongyot
1011    II,  XV   |               ajtón, le a tornáclépcsőkön azt a gyalulatlan deszkakoporsót,
1012    II,  XV   |                  még szemfedője sem volt: azt be kellett várni. Halottvivő
1013    II,  XVI  |               Ocskay Lászlónak, ők hitték azt, hogy valami rémkép, aki
1014    II,  XVI  |            kellett neki adni.~– No, hanem azt szerettem volna látni, mikor
1015    II,  XVI  |                  jönni látott. Ők is csak azt teszik, amit mi teszünk.
1016    II,  XVI  |                hurcolta őket Vajda elé, s azt kiabálta: „Zabi panye! zabi!
1017    II,  XVI  |                  Ocskayt, akkor élőszóval azt a hadjárati tervet adta
1018    II,  XVI  |             elfoglalását parancsolta meg. Azt a vidéket Czelder Orbán,
1019    II,  XVI  |         lehetetlenséggel azok előtt, akik azt a vidéket ismerik. Könnyű
1020    II,  XVI  |                való.~Éppen ezért szerette azt meg Ocskay László. Azért
1021    II,  XVI  |               vesztegelni hadseregeikkel; azt hitték, hogy a csikorgó
1022    II,  XVI  |                  Amit rábízott a fővezér, azt ugyan keresztül is vitte,
1023    II,  XVI  |              subagallér!”~– De átkozom én azt az órát, amelyen veled egy
1024    II,  XVI  |                csak lehetséges volt; csak azt nem, ami valóság.~Amint
1025    II,  XVI  |              mindig elolvasni a leveleit; azt nem bízta az íródeákra.~
1026    II,  XVI  |                mindjárt odasietett hozzá, azt remélve, hogy talán az ő
1027    II,  XVI  |                Amit a kezével el nem ért, azt a parázskaparó vassal szaggatta
1028    II,  XVI  |                mind, beledugta a tűz közé azt a kétágú vasvillát, amivel
1029    II,  XVI  |                 Azzal odanyújtá Ilonkának azt a kétágú vasvillát, aminek
1030    II,  XVI  |                  fölkelni a földről. Csak azt zokogta „Szeretnék meghalni!”~–
1031    II,  XVI  |                 Nem tégedet szeret, hanem azt a budetini varázslónőt,
1032    II,  XVI  |                 azzal megkapva két kézzel azt az egész rámán átfont koszorút,
1033    II,  XVI  |                  átfont koszorút, letépte azt onnan, s utánahajítá a többinek.~
1034    II,  XVI  |              Talán egészen össze is tépte azt a fúriává lett öregasszony,
1035    II,  XVI  |                Budetinba. Magam sem tudom azt. Ahol az uramat megtalálom.~–
1036    II,  XVI  |                  akarok!”. Ezt írta neki.~Azt a levelet aztán rábízták
1037    II,  XVI  |                 annak a levélnek, amelyik azt mondta, hogy Ocskay László
1038    II,  XVI  |                  itt Budetinban, ugye?) – Azt egyébiránt kitalálhatta
1039    II,  XVI  |          Beleznayékat.~Beleznay jól tudta azt, hogy Ocskay maga a felesége
1040    II,  XVI  |                   az egész csatazajból; s azt halálordítás kísérte.~Ilonkának
1041    II,  XVII |                 itt van az a nő, akiről ő azt hitte mindig, hogy neki
1042    II,  XVII |             kedves vendégnek, s lesegítve azt a hintógrádicson, még a
1043    II,  XVII |       gyügyögtetve.~A kisebbik aludt már, azt az anyjának az ölébe kellett
1044    II,  XVII |                 az egyiket érhettem utol, azt vehettem vissza.~– A feleségedet?~–
1045    II,  XVII |             fiamat.~– Hát az ezüstödet?~– Azt biz átvitték a Vágon, már
1046    II,  XVII |                 biz átvitték a Vágon, már azt nem érhettem utol.~– De
1047    II,  XVII |               lármát öreg! Visszakapom én azt. Holnap egész csapatommal
1048    II,  XVII |                vakarlak többet!” Beviszik azt, mire te odaérsz, Lietava
1049    II,  XVII |                   az enyim lesz.~– De hát azt gondolod, hogy majd én addig
1050    II,  XVII |              őrjöngésig űzni.~Nem vehette azt észre senki, aki kettős
1051    II,  XVII |              szívét! De most, most, mikor azt mondták neki, hogy: „Elrabolták
1052    II,  XVII |                   azoknak, akik bántották azt a nőt, aki az övé! – Óh,
1053    II,  XVII |             asszony ellen!~S Ilonka tudta azt! Kéjelgett a lelke annak
1054    II,  XVII |             kellett hallgatnia Ozmondának azt a hőskölteményt, amit Ilonka
1055    II,  XVII |                    ujjai közt megforgatva azt a jegygyűrűt felesége ujján.~–
1056    II,  XVII |                 hogy anyja meghalt: talán azt is, hogyan halt meg?~Ezek
1057    II,  XVII |              bársonyos étuit, s felnyitva azt, odanyújtá Ilonkának.~A
1058    II,  XVII |              kimentek a teremből: Ozmonda azt súgá Ilonkának:~– Majd ha
1059    II,  XVII |                hogy mi lesz a beszéd.~Sőt azt is sejtette, hogy a kocka
1060    II,  XVII |                volt a nyerendő sebekre. – Azt hitte, kiállja. S végül
1061    II,  XVII |            Halálos ellenségemébe.~– Tehát azt is tudtad jól, mikor énnekem
1062    II,  XVII |                 tudtad jól, mikor énnekem azt a hősregét elmeséled egy
1063    II,  XVII |                   Úgy akartam.~– Te tudod azt, hogy én szeretem Ocskayt?~–
1064    II,  XVII |                hozzá.~– Nem törődöm vele. Azt hiszem, minden férfi úgy
1065    II,  XVII |             megtetézze a sértő megvetést, azt is hozzátevé Ilonka:~– Mink,
1066    II,  XVII |                egy levelet, s odatartotta azt Ilonka elé. „Olvasd el ezt!”~
1067    II,  XVII |               akarsz még tőlem elvenni?~– Azt a jegygyűrűdet.~Erre felkacagott
1068    II,  XVII |                átkarolva annak a térdeit, azt mondá neki:~– Mondj le róla
1069    II,  XVII |                   térdepelőnek.~– Ne hidd azt! – Tisztítja az észt. –
1070    II,  XVII |            ellenfelét.~Ozmonda észrevette azt az arcán, s gyöngéd erőszakkal
1071    II,  XVII |           orgyilok jól odatalált lelkébe. Azt törte benne össze, ami soha
1072    II,  XVII |          szekrényéből és elolvastatá vele azt a levelet, amit Ocskay László
1073    II,  XVII |                   hitelesség kedvéért még azt a kristályszelencét is megmutatta
1074    II,  XVII |             fátyolt. Nem panaszoltam fel: azt mondtam, így kell annak
1075    II,  XVII |            mondtam, így kell annak lenni. Azt mondtam magamban: elég soká
1076    II,  XVII |             voltam veled boldog; meg kell azt így szokni.~Idehoztál engem
1077    II,  XVII |                házához, ki nekem halálom. Azt mondtam, nem bánom: megiszom
1078    II,  XVII |                  Nincs szó, ami leírhassa azt a nagy fájdalmat, amit én
1079    II,  XVII |               most érzek; de érezni fogom azt örökkön-örökké, mind amíg
1080    II,  XVII |                   megbocsássa neked Isten azt a bűnöd, amit emberi szív
1081    II,  XVII |                   hogy Téged meglássalak, azt ne mérje rám többet az Isten,
1082    II,  XVIII|                hogy mi fog most történni.~Azt nem tudta, hogy Ilonka elhagyta
1083    II,  XVIII|                csendesen suhant el.~Hanem azt jól hallá, mikor Ocskay
1084    II,  XVIII|            levelét. Ozmondának el kellett azt olvasni. Odáig csak reszketett
1085    II,  XVIII|                végsorokhoz ért; de amikor azt olvasta, hogy Ocskayné elhagyja
1086    II,  XVIII|             tegnap térden állt előttem, s azt esküdte, hogy kész elkárhozni
1087    II,  XVIII|                    az Istent. – Tőlem még azt is elvette. Nekem az sincs.
1088    II,  XVIII|                   hitem. – És aztán tudja azt kegyelmed, magáról tudhatja,
1089    II,  XVIII|                Lászlót megszerette, annak azt nem szeretni többé nem lehet.
1090    II,  XVIII|                  a feje tetejét.~– Tudtam azt! Megmondtam előre! Hogy
1091    II,  XVIII|                     Látja-e kegyelmed ott azt a holdat a hegyorom felett?
1092    II,  XVIII|                     Hát biz az asszonyság azt kérdezte tőlünk, merre visz
1093    II,  XVIII|                dénárt a révészek számára, azt mondta, megadja, ha lemegyünk
1094    II,  XVIII|               vagy a hradnói sokadalomra. Azt mondta, ott lakik Hradna
1095    II,  XVIII|               babonásan; s aztán benyújtá azt a ponyva alatt. – Nesze,
1096    II,  XVIII|                   búcsút vett Jávorkától, azt mondá neki:~– Ígérje meg
1097    II,  XVIII|                  Lászlót élve elfoghatja, azt énnekem rögtön tudtul adja.~–
1098    II,  XIX  |            keveredik a kuruc lovassággal, azt visszaveti, összekeveredik
1099    II,  XIX  |                   bátor lelket ébresszen, azt tette Ocskay, hogy magát
1100    II,  XIX  |                     Pedig már akkor tudta azt, hogy négy hajdani bajtársa
1101    II,  XIX  |                  amiben ezt megéneklik, s azt Ocskaynak is meghozták nyomtatásban.~
1102    II,  XIX  |               aminek „páncéltörő” a neve; azt ragadta kézbe. – Ocskay
1103    II,  XIX  |             megtalálja sebhető részedet!” Azt is elfeledte, hogy megvédje
1104    II,  XIX  |                 nem ismert rá a bátyjára. Azt gondolta: ki ez a német,
1105    II,  XX   |                  látja, ismerve Ocskaynak azt a szokását, hogy onnan egyhamar
1106    II,  XX   |              ablaka előtt elléptetett, az azt kérdé tőle: Hová ilyen korán?~–
1107    II,  XX   |                  Ocskay Lászlót.~– No, ha azt a derék madarat elfogja
1108    II,  XX   |              szállás. Jávorka jól ismerte azt a vidéket. Ez a Vág és Dodvág
1109    II,  XX   |                    még ami kis esze volt, azt is elveszté.~Nem ment már
1110    II,  XX   |             magával? – mondá Deliancsa.~– Azt akkor mondom meg, ha őméltósága
1111    II,  XX   |                   Bortól hevült fővel még azt a bolondságot is megtette
1112    II,  XX   |                 Legénykedett vele, hogy ő azt is meg bírja fékezni, akármennyit
1113    II,  XX   |             mordályához kapott, s ráfogta azt Jávorkára. Már elfeledte,
1114    II,  XX   |                kolostorba, oda bezáratom; azt mondom neki: „barát voltál,
1115    II,  XX   |               szabadítsd meg a láncaidtól azt a dicső teremtést, akire
1116    II,  XX   |                 De van ördög is, s ez meg azt súgta Ocskay László szívének,
1117    II,  XX   |                tartott.~Mikor bevégezték, azt kérdé Csajághy a rabtól:~–
1118    II,  XX   |                   Nem kérek egyebet, csak azt engedjétek, hogy én ölhessem
1119    II,  XXI  |                fővezérhez.~Az előszobában azt mondták neki, hogy várjon.
1120    II,  XXI  |            hadsegéde kilépett az ajtón, s azt mondá:~– Melyik az az úrhölgy,
1121    II,  XXI  |              csalni annak az ajkaiból még azt a vigasztaló felvilágosítást
1122    II,  XXI  |             átvette a levelet, s felbontá azt a törvényszék előtt.~– Heister
1123    II,  XXI  |                   végrendeletet írhasson.~Azt Ocskay László elvégzé olyan
1124    II,  XXI  |                   volt a végrendeletével, azt mondá öccsének:~– Megvan
1125    II,  XXI  |              megcsókolták egymást, László azt súgta Sándornak még egyszer: „
1126    II,  XXII |           félelmetes helyét.~Úgysem fogja azt látogatni senki.~Egy reggel
1127    II,  XXII |          gondolatai szerint ítél, aki nem azt nézi, hogy mit tettünk,
1128    II,  XXII |                   hogy mit tettünk, hanem azt, hogy mit éreztünk.~            ~
1129    II,  XXII |                már sűrű erdő, bozót nőtte azt tele. Soha ember be nem
1130    II,  XXII |              szatmári békekötésnek hívják azt az okmányt.~I. József már
1131    II,  XXII |                 az okmányt.~I. József már azt nem érte meg: ifjan halt
1132    II,  XXII |             visszaadatott neki.~A krónika azt mondja, hogy a béke helyreálltával