Kötet, fezejet
1 I, I | kínnal fordítá szemeit az ég felé: de nem zokogott.~–
2 I, II | magyar alföldi rónán az ég összefolyik a földdel; az
3 I, II | tarisznyázódott el.~Délest felé az ég egyszerre elhomályosodott,
4 I, II | ezreit, s borogatta be az ég firmamentumát bakacsin kárpittal.
5 I, II | vonták be, a nap már lement; ég és felhő skarlátpiros volt.
6 I, IV | kézzel Tormássy kezébe, s ég felé forgatta a két szemét,
7 I, IX | dühében, s ökleit rázva az ég felé, ordíta: „Isten! Isten!
8 I, IX | öklét a magasba, s arcát az ég felé fordítá, tele pokolkínnal;
9 I, X | megszabadulnak is. Tán nem ég addig rájuk a tető, amíg
10 I, XI | esedezve emelé azokat az ég felé. Azután besietett a
11 I, XI | esedezve emelé azokat az ég felé. Azután besietett a
12 I, XVII| egy tarka viaszgyertyácska ég; a pompás repülő angyalkák
13 I, XIX | békességet parancsolt az ég. Azazhogy nem az ég, hanem
14 I, XIX | parancsolt az ég. Azazhogy nem az ég, hanem a föld. A múlt évben
15 I, XXI | egyszerre kevélyen emelkedett ég felé az arca. Pozsonyba
16 I, XXIV| egyikünknek jut a hideg ég, a másikunknak a forró pokol:
17 I, XXV | Köszönöm, soror Arminia, az ég jutalmazza meg ennyi jóságáért.~–
18 I, XXVI| kánikulai este volt: az ég alig akart besötétedni;
19 I, XXVI| intézkedni kell; mert körmünkön ég a tapló.~És itt ismét Ocskayhoz
20 I, XXVI| elalszik.~Hahaha!~Zöld erdőben ég a gyertya,~Az én babám koppantgatja.~
21 II, III | hozzám, egy egész hideg ég áll közöttünk. Te az égben
22 II, XII | Ezt a homlokot, amit az ég fölszentelt, hogy nagy céljait
23 II, XV | A nap lement már, de az ég világolt: boltozata egy
24 II, XV | füstoszlop. – Most a Csáky-palota ég! Most a Szentiványi-kastély
25 II, XV | Hát az a ház mért nem ég ott?~– Mert nincsen meggyújtva.~–
26 II, XV | kastélynak, hogy milyen szépen ég a vár.~Jó idő vártatva megint
27 II, XVII| tűz volna, ami a szemekben ég, az ő szemei tüzében el
28 II, XIX | testvére arcába. Az egész ég, az egész harcmező ezt a
|