Kötet, fezejet

 1     I,  IV   |         a sentenciával.~– Előre tudtam – mondá Ocskay. – Ezek csinálnak
 2     I,  VI   |       édes öcséd, Sándor…~– Nem tudtam ezt – rebegé Ocskay; de
 3     I,  VII  | bontottam fel.~– Hát micsoda?~– Tudtam jól, hogy mit írnak benne.
 4     I,  XVIII|      kardmarkolatára csapott.~– Tudtam! Már megrontotta őt! Egy
 5     I,  XXI  |      miért vagyok ide küldve.~– Tudtam én azt – sóhajta Ilonka,
 6     I,  XXII |          akinek még a nevét sem tudtam meg eddig. Most már nem
 7     I,  XXII |        monda Ilonka –, hogy nem tudtam megőrizni a titkot, de mikor
 8     I,  XXVI |         ápolta. Kár, hogy későn tudtam meg. Azt is tudom, hogy
 9     I,  XXVI |         akinek én csak a hátára tudtam felírni a nevemet: az megrohanja
10    II,  IX   |      megfordultam is, egyet nem tudtam magamtól elhagyni, a férfibüszkeséget.
11    II,  XIV  |     volna azt.~– Hja! Ha én azt tudtam volna, hogy az embernek
12    II,  XVII |     Öklével a mellére ütött.)~– Tudtam. Úgy akartam.~– Te tudod
13    II,  XVIII|     csapkodta a feje tetejét.~– Tudtam azt! Megmondtam előre! Hogy
14    II,  XVIII|      már viszi a pokolba! Előre tudtam ezt! Dugjátok vissza a szerszámot
15    II,  XXI  |    Ocskay Lászlót? Tudom. Elébb tudtam, mint ti. Kellenek nekem