Fezejet

   1 I     |                   Én voltam akkor tízéves, a bátyám, Loránd, tizenhat
   2 I     |                   volt, tiszta fehér, mint a hó. Gyermekkoromban sokat
   3 I     |                  ilyen szép fehérre mossák a hajukat, akkor még azt hittem,
   4 I     |                   hittem, hogy az embernek a sok örömtől lesz fehér a
   5 I     |                   a sok örömtől lesz fehér a haja.~Az igaz, hogy nem
   6 I     |                   mindenki kötelezte magát a többieknek lehető legtöbb
   7 I     |                 valaha pörölt volna valaki a házunknál.~Sohasem láttam
   8 I     |                     hogy ki szereti jobban a másikat, s kit jobban többi
   9 I     |            szerettem az egész családunkban a bátyámat. Ez természetesen
  10 I     |                kétségbe ne ejtett volna az a kérdés, hogy ha meg kellene
  11 I     |                kérdés, hogy ha meg kellene a négy közől háromtól válnom,
  12 I     |                  együtt maradhatunk szépen a végtelen, kigondolhatlan
  13 I     |                  ne váljon, hát akkor csak a bátyámmal szerettem volna
  14 I     |                gyerek koromban már ő fogta a kezem, hogy el ne essem,
  15 I     |                megismerni; vele jártam fel a kisvárosi iskolába, hol
  16 I     |                   őt korábban hazaereszték a leckéről, megvárt az iskola
  17 I     |                pedig én hányszor megtéptem a haját; hanem ha valami rossz
  18 I     |                  volt. Én nem hittem, hogy a városban legyen nálánál
  19 I     |             beszélni!~Ott hagytam el, hogy a mi családunk igen boldog
  20 I     |                 volt, kényelmünk ott benn, a cseléd is jóllakott nálunk,
  21 I     |             tapasztalhattam, mikor zengett a házunk az ismerősök jókedvétől;
  22 I     |               ismerősök jókedvétől; s hogy a városban tiszteltek bennünket,
  23 I     |          egyszer-egyszer összehúzta azokat a szemöldeit, meg lehetett
  24 I     |          jókedvűnek sem láttam soha. Mikor a legvidámabb lakomák voltak
  25 I     |                volt az az ember, akinek ha a bor vagy a jókedv megoldja
  26 I     |                ember, akinek ha a bor vagy a jókedv megoldja a nyelvét,
  27 I     |                 bor vagy a jókedv megoldja a nyelvét, akkor bőbeszédű
  28 I     |                  lesz, elmond mindent, ami a szívén van, beszél jövőről,
  29 I     |                   valaki volt ilyen komoly a családunkban, a nagyanyám;
  30 I     |               ilyen komoly a családunkban, a nagyanyám; ő is éppen ily
  31 I     |                  arcán függnek, és néha az a gyermekes gondolatom támadt,
  32 I     |                 vidám történetkéket mesélt a régi időkből, s mikor azokon
  33 I     |                    fiam!~– Holnap kiviszem a gyermekeket falura; annak
  34 I     |                jókor, hogy el ne aludjátok a reggelt; a kocsi hajnalban
  35 I     |                    ne aludjátok a reggelt; a kocsi hajnalban már itt
  36 I     |                    tőlünk, megcsókolt mind a kettőnket, s mi elmentünk
  37 I     |                   hálószobánkba lefeküdni.~A lefekvés csak könnyű, de
  38 I     |               falusi jószágunk, nem messze a várostól, a bátyám is úgy
  39 I     |                     nem messze a várostól, a bátyám is úgy szeretett
  40 I     |                  ezen: nem szeretni falun; a mezőn, a virágos réten járni;
  41 I     |                   szeretni falun; a mezőn, a virágos réten járni; a drága
  42 I     |                     a virágos réten járni; a drága illatos levegőt szívni;
  43 I     |                    illatos levegőt szívni; a szép, okos, hasznot hajtó
  44 I     |              gyűjteni? Lehet-e olyan ember a világon, aki ezt ne szeresse?
  45 I     |                   Én kifogyhatatlan voltam a holnapi öröm előszámlálásában.
  46 I     |                   Vajon gondját viselték-e a virágos kertünknek odakinn?
  47 I     |               nagyra megnőhetett már azóta a tarka borjú! Vajon megismer-e
  48 I     |                    még? Elveszi-e kezemből a sós kenyeret? A galambjaim
  49 I     |                   kezemből a sós kenyeret? A galambjaim azóta hogy megszaporodhattak!
  50 I     |                    hogy megszaporodhattak! A cseresznye is érik a kertben,
  51 I     |    megszaporodhattak! A cseresznye is érik a kertben, meg a szamóca;
  52 I     |          cseresznye is érik a kertben, meg a szamóca; a szépit anyánknak
  53 I     |                    kertben, meg a szamóca; a szépit anyánknak fogjuk
  54 I     |               fogjuk hazahozni!~Bátyám meg a vadászatnak örült. Hogy
  55 I     |                    fogja bejárni az erdőt, a nádast, milyen szép zöld
  56 I     |                  eshetnék. Te addig otthon a kert alatt horgászol a patakban,
  57 I     |              otthon a kert alatt horgászol a patakban, s fogsz apró halacskákat.~–
  58 I     |            mellettem való ágyban feküdt, s a csattanásra fölkelt. – Megnézem,
  59 I     |                   Minek öltözöl fel?~– Hát a tört ablakot be kell csinálni
  60 I     |                   csinálni valamivel, hogy a szél be ne fújjon rajta,
  61 I     |             csendesen!~Azzal fejemre tette a kezét; olyan volt ez a kéz,
  62 I     |               tette a kezét; olyan volt ez a kéz, mint a jég.~– Hideg
  63 I     |                  olyan volt ez a kéz, mint a jég.~– Hideg van odakinn,
  64 I     |                       Hát mért reszket úgy a kezed?~– Igaz. Nagyon hideg
  65 I     |                     csengő, édes hang, ami a naiv kedélyű nőket úgy jellemzi,
  66 I     |                    gyermekeik között maguk a legnagyobb gyermekek.~Vajon
  67 I     |                    irtóztató betegség, ami a nőket pokoli kínnal rohanja
  68 I     |                    fel volt öltözve.~Nekem a falura menetel jutott eszembe.~–
  69 I     |                  jutott eszembe.~– Itt már a kocsi? Miért nem költöttél
  70 I     |                  megfésülé. Ingem gallérja a nyakkendő alá volt gyűrődve,
  71 I     |                  valami bajod, Loránd?~Még a fejével sem intett, sem
  72 I     |                     csak csendesen kötötte a nyakkendőmet csokorba. Volt
  73 I     |             akartam felvenni; Loránd pedig a sötétzöld ünneplő kabátomat
  74 I     |                 Hiszen falura megyünk! Oda a pitykés dolmány éppen jó
  75 I     |                    csak rám nézett azokkal a nagy, szemrehányó szemeivel.
  76 I     |             kellett több; rám hagytam adni a sötétzöld kabátot. Hanem
  77 I     |              mennénk, vagy temetésre.~Erre a szóra Loránd egyszerre magához
  78 I     |                     de ő nem tudott szólni a sírás miatt. – Ne sírj,
  79 I     |                 aki nem tudott sírni; csak a férfikor tanított meg rá.~
  80 I     |                éreztem, mintha féreg fúrna a szívembe, s valami bágyadás
  81 I     |                   De olyan nagy is volt ez a gondolat, hogy az én eszem
  82 I     |     Gyermekkoromban sokat tépelődtem azzal a gondolattal, hogy mi van
  83 I     |                   gondolattal, hogy mi van a világ végén túl. Az űr!
  84 I     |                   az álmot akartad kiverni a szememből azzal, hogy atyánk
  85 I     |             összekulcsolta fején kezeit, s a mondhatatlan fájdalom torzulatával
  86 I     |                    kínozz! Ne kínozz ezzel a nevető arccal! Én azután
  87 I     |                szeme olyan lett erre, mint a tűz. Látszott, hogy valami
  88 I     |                   szeretném őt csókolni.~– A kezét.~– A kezét és az arcát.~–
  89 I     |                  őt csókolni.~– A kezét.~– A kezét és az arcát.~– Csak
  90 I     |                  kezét és az arcát.~– Csak a kezét szabad megcsókolnod –
  91 I     |             vezetett két szobán keresztül. A harmadikban nagyanyánk jött
  92 I     |                 Azzal levágta magát arccal a földre, és sírt.~Loránd
  93 I     |                 kezemet, s vont ki magával a negyedik szobába.~Ott volt
  94 I     |                 negyedik szobába.~Ott volt a koporsó. Még nyitva volt;
  95 I     |             koporsó. Még nyitva volt; csak a szemfedővel volt végig leterítve.~
  96 I     |                    öreg asszonycseléd volt a szobában, senki más nem
  97 I     |                    is és minden, ami ebben a szobában van, meg lett volna
  98 I     |                   Egyszer aztán azt mondta a bátyám, hogy mármost csókoljam
  99 I     |                 fogadtam neki, ő felemelte a szemfedő szegélyét, s én
 100 I     |              koromban annyiszor játszottam a megbámult címeres gyűrűkkel,
 101 I     |                címeres gyűrűkkel, egyikről a másikra húzva fel azokat.~
 102 I     |                  ne mozduljak addig, míg ő a kocsikat elrendezi, melyek
 103 I     |                  szállítani.~– Hová?~– Ki, a falura. Itt benn maradj,
 104 I     |                     Miért kell nekem addig a szobában maradnom? Miért
 105 I     |                  suttognak olyan csendesen a ház körül járók? Miért nem
 106 I     |                   ha ilyen nagy halott van a háznál?~Mindez egészen zavarttá
 107 I     |                   volt az) ott tipegett el a folyosó ablaka előtt a vén
 108 I     |                  el a folyosó ablaka előtt a vén asszonycseléd, ki az
 109 I     |                  atyám arcát megcsókolnom!~A vén cseléd vállat vont,
 110 I     |                     Azt mondtam neki, hogy a hideg lel, mikor azt kérdezte,
 111 I     |          köpenyemet, s azt mondta, menjünk a kocsihoz.~Kérdeztem, hogy
 112 I     |                     Az esős, borongós idő, a mellettünk elmaradó házak,
 113 I     |                  fiúk apjának feje. Azután a hosszú jegenyefasorok a
 114 I     |                    a hosszú jegenyefasorok a város végén, miket úgy hajtogat
 115 I     |                  végén, miket úgy hajtogat a szél, mintha valami nagy,
 116 I     |               alatt csóválnák fejeiket; és a mormogó habok a híd alatt,
 117 I     |               fejeiket; és a mormogó habok a híd alatt, amin keresztülmentünk,
 118 I     |             bátyámhoz forduljak. Legyőztem a rémet, nem kérdeztem meg.
 119 I     |                   meg. Sokszor mondják azt a gyermekeknek, kik hegyes
 120 I     |                vagy magas hídról néznek le a vízbe „Vigyázz, mert az
 121 I     |                   éreztem én magamat ezzel a kérdéssel; kezemben volt
 122 I     |                   kérdéssel; kezemben volt a fogója, szívemnek állt a
 123 I     |                   a fogója, szívemnek állt a hegye, párkányon ültem,
 124 I     |         Megérkeztével nagy suttogás támadt a háziak között, mintha valami
 125 I     |            megtudni. Azután nagy hirtelen, a szokottnál korábban ebédhez
 126 I     |                     de addig ne töltse meg a fegyvert, míg szükségét,
 127 I     |                 támolyogtam egyik szobából a másikba. Látszott, hogy
 128 I     |                 készülődni láttam az útra, a kétségbeesés erőt vett rajtam:~–
 129 I     |              hozzám.~– Velem jöhetsz; vedd a pálcádat és köpenyedet!~
 130 I     |               kutyát is hozott magával.~Ez a gondolat azután megint újból
 131 I     |                  semmi sem történt volna.”~A kertek alatt mentünk le,
 132 I     |                  nem találkozunk senkivel. A vizslát pórázon vezette,
 133 I     |            kalandozzék.~Nagy utat mentünk, a tengeriföldek és csalitok
 134 I     |             egyszer is eszébe jutott volna a puskát leemelni válláról;
 135 I     |                    leemelni válláról; csak a földet nézte mindig, s a
 136 I     |                   a földet nézte mindig, s a kutyáját csitította, mikor
 137 I     |                mikor az neki akart indulni a cserkészésnek. Eközben jó
 138 I     |              Eközben jó messze eltávoztunk a falutól.~Én jól elfáradtam
 139 I     |                hiszi, hogy én éhes vagyok! A sültet aztán odaadta a vizslának,
 140 I     |                     A sültet aztán odaadta a vizslának, a vizsla félrement
 141 I     |                 aztán odaadta a vizslának, a vizsla félrement vele a
 142 I     |                    a vizsla félrement vele a bokorba, s ott elkaparta
 143 I     |                   bokorba, s ott elkaparta a haraszt közé. Az sem volt
 144 I     |              azután elnéztük, mint megy le a nap. Falunkból a tornyot
 145 I     |                   megy le a nap. Falunkból a tornyot sem láttuk már,
 146 I     |                 naplement után nyíltak meg a felhők, hogy a lemenő nap
 147 I     |                 nyíltak meg a felhők, hogy a lemenő nap viharjósló veres
 148 I     |              tüzével elboríthassa az eget; a szél egyre fújt. Én azt
 149 I     |                     Hogy mire jó nekünk ez a nagy szél, azt nem bírtam
 150 I     |               Mikor aztán az ég lassankint a tűzvörösből lilaszínre,
 151 I     |                    tűzvörösből lilaszínre, a lilaszínből szürkére, a
 152 I     |                    a lilaszínből szürkére, a szürkéből feketére vált,
 153 I     |                   akkor bátyám megtöltötte a puskáját, s a vizslát elbocsátá
 154 I     |                  megtöltötte a puskáját, s a vizslát elbocsátá a pórázról.
 155 I     |            puskáját, s a vizslát elbocsátá a pórázról. Kezemet megfogta,
 156 I     |                   Így vártunk hosszú ideig a zúgó éjszakában.~Én törtem
 157 I     |                éjszakában.~Én törtem rajta a lelkemet, mi oka lehet annak,
 158 I     |                  vagyunk.~Egyszer vizslánk a távolból elkezdett üvölteni.
 159 I     |                    vetve. Sietve haladtunk a kutya nyomán, s nemsokára
 160 I     |                    kiértünk az országútra.~A sötétben egy szénásszekér,
 161 I     |                Azután csendesen ballagtunk a szénásszekér mögött.~Bátyám
 162 I     |                      kérdené. – Felülhetne a szekérre.~– Mit gondol,
 163 I     |               János – szólt bátyám –, erre a szekérre!~– Igaz. Igazság –
 164 I     |               előrement az ökreihez.~Mikor a faluhoz közel értünk, az
 165 I     |                    jobb lesz, ha az úrfiak a kertek alatt kerülnek haza;
 166 I     |               magamban könnyebben átmegyek a falun.~– Gondolja, hogy
 167 I     |                   nekik rossz néven venni; a szegény jámboroknak tíz
 168 I     |                 kétszer verte el határukat a jég.~– Ostobaság! – felelt
 169 I     |                     Meglehet – sóhajta fel a pórcseléd. – Hanem a szegény
 170 I     |                   fel a pórcseléd. – Hanem a szegény ember már azt hiszi.~
 171 I     |                hiszi.~Loránd megtaszította a bérest könyökkel, s rám
 172 I     |                   öreg béresnek, hogy majd a kertek alá fogunk kerülni;
 173 I     |                   midőn az jól előrehaladt a szekérrel, mi csak ismét
 174 I     |                 távolban egész odáig, ahol a faluban a legvégső házsor
 175 I     |                egész odáig, ahol a faluban a legvégső házsor kezdődik.~
 176 I     |             körültekintgetni, s jól hallám a sötétben, amint puskájának
 177 I     |                   sárkánya kettőt kattant.~A szekér csendesen ment előttünk
 178 I     |                    csendesen ment előttünk a falu hosszú utcáján végig.
 179 I     |                 falu hosszú utcáján végig. A helységháza felől mintegy
 180 I     |                     s rám parancsolt, hogy a kutyánk száját fogjam össze,
 181 I     |                     mikor azok elhaladnak.~A vasvillás őrök elmentek
 182 I     |                    vasvillás őrök elmentek a szekér mellett, elhaladtak
 183 I     |                  amint az egyik azt mondta a másiknak:~– Lám, ez az átkozott
 184 I     |                 előbb otthon legyünk, mint a szekér!~Azzal végigfutott
 185 I     |                    Azzal végigfutott velem a zsellérház hosszú udvarán,
 186 I     |               mentünk keresztül, mindenütt a sövényt áthágva, míg végre
 187 I     |                    Mire az udvarra értünk, a szekér is éppen beért. Három
 188 I     |                    mindjárt betették utána a kaput.~Nagyanyánk kinn állt
 189 I     |                kaput.~Nagyanyánk kinn állt a folyosón, s megcsókolt bennünket,
 190 I     |                  suttogás támadt bátyám és a cselédek között, mire azok
 191 I     |              villáikat fogták, s elkezdték a szénát lehányni a szekérről.~
 192 I     |                elkezdték a szénát lehányni a szekérről.~Nem érnének-e
 193 I     |                  Nagyanyám leült egy padra a folyosón, s fejemet ölébe
 194 I     |                  fogta; Loránd lekönyökölt a folyosó párkányára s a munkát
 195 I     |         lekönyökölt a folyosó párkányára s a munkát nézte.~A szénát egyre
 196 I     |               párkányára s a munkát nézte.~A szénát egyre hányták, a
 197 I     |                    A szénát egyre hányták, a nagy szél a folyosóig hordta
 198 I     |                 egyre hányták, a nagy szél a folyosóig hordta a polyvát,
 199 I     |                    szél a folyosóig hordta a polyvát, senki sem mondta
 200 I     |                   odafogóztam mindkettőnek a ruhájába, és rettegve néztem
 201 I     |                   csak egy lámpa sem égett a folyosón.~– Csitt! – súgá
 202 I     |                  velünk együtt az udvarra, a szekérig, mely a kertajtó
 203 I     |                  udvarra, a szekérig, mely a kertajtó előtt állt.~Kétfelől
 204 I     |                    lehetett rálátni, mikor a hátuljához értünk.~Azon
 205 I     |                    hátuljához értünk.~Azon a szekéren volt apám koporsója.~
 206 I     |                   amit mi éjnek éjszakáján a faluba beloptunk, amit bujdokolva
 207 I     |                 sirattunk. Apám koporsója.~A négy béres leemelte azt
 208 I     |                    négy béres leemelte azt a szekérről, s azután vállra
 209 I     |                   azután vállra véve vitte a kert felé. Mi mentünk utána
 210 I     |                    még nem bírtam felkelni a földről, ha egyszer leültem,
 211 I     |                 leültem, emlékemben van ez a kis kerek épület.~Mindig
 212 I     |             Zubbonyos kisfiú voltam, mikor a színes kavicsokat kiszedtem
 213 I     |            vakolatából, s játszottam velük a porban, s ha egy kaviccsal
 214 I     |                    kaviccsal meghajítottam a vasajtót, elfutottam a zengéstől,
 215 I     |       meghajítottam a vasajtót, elfutottam a zengéstől, amit az ütésre
 216 I     |           zengéstől, amit az ütésre adott.~A vadborostyán körös-körül
 217 I     |               ajtajára is, belefonta magát a kilincsébe, s az ajtófélbe
 218 I     |                   az ajtaját így elszőheti a repkényinda, hogy abba nem
 219 I     |                    észrevettem, hogy ennek a homlokára nagybetűk vannak
 220 I     |              nagybetűk vannak írva, amiket a repkényinda csak félig-meddig
 221 I     |            megtudni, hogy mit tesznek azok a betűk.~Amint a legelső ünnep
 222 I     |                tesznek azok a betűk.~Amint a legelső ünnep jött, mikor
 223 I     |                   ünnep jött, mikor én már a betűket ismertem, s ismét
 224 I     |            jószágunkra, egymás után raktam a rejtélyes házikó feliratának
 225 I     |                 annyiszor leírtam e szókat a porba, mígnem értettem is:~„
 226 I     |                    ahol latinul tanítanak.~A legelső elemi ismereteimmel
 227 I     |                legelső elemi ismereteimmel a latin nyelvtanban arra indultam
 228 I     |               fölfedezzem.~„Ne vígy minket a kísértetbe!”~Az Úr imájának
 229 I     |                     mely ajtaja fölött azt a mondatot viselé, hogy őrizzen
 230 I     |                 őrizzen bennünket az Isten a kísértetektől.~Talán éppen
 231 I     |                     Talán éppen itt laknak a kísértetek?~Tudjuk, hogy
 232 I     |                   kísértetek?~Tudjuk, hogy a gyermekek mit értenek a
 233 I     |                    a gyermekek mit értenek a kísértetek alatt. Ma azután
 234 I     |                   lámpavilág fénylett elő. A két nagy virginiai borókafa,
 235 I     |                   virginiai borókafa, mely a kripta elé volt ültetve,
 236 I     |                    volt ültetve, eltakarta a fényt, hogy nem látszhatott
 237 I     |                    hogy nem látszhatott ki a kertből. Csak a mi számunkra
 238 I     |             látszhatott ki a kertből. Csak a mi számunkra világított
 239 I     |                   számunkra világított az.~A négy férfi levitte a lépcsőkön
 240 I     |                   az.~A négy férfi levitte a lépcsőkön a koporsót; mi
 241 I     |                  férfi levitte a lépcsőkön a koporsót; mi utána mentünk.~
 242 I     |                   utána mentünk.~Ez hát az a ház, ahol a kísértetek laknak,
 243 I     |             mentünk.~Ez hát az a ház, ahol a kísértetek laknak, és mi
 244 I     |               imádkoztunk: „Ne vígy minket a kísértetbe!”, íme hozzájuk
 245 I     |                  boltozat alá jutunk, mely a föld alatti nyiroktól zöldes
 246 I     |           nyiroktól zöldes fényben ragyog.~A falba mély fülkék voltak
 247 I     |              azokról, akik már nyugosznak.~A négy cseléd a vállán hozott
 248 I     |                  nyugosznak.~A négy cseléd a vállán hozott koporsót elhelyezé
 249 I     |                  hozott koporsót elhelyezé a hetedik fülkébe; mire aztán
 250 I     |                 egyszerű áhítattal elmondá a miatyánkot; a másik három
 251 I     |            áhítattal elmondá a miatyánkot; a másik három férfi utána
 252 I     |               indulatkifejezés nélkül állt a kripta mélyében, kezeinket
 253 I     |                 maradtunk, őrjöngve rohant a koporsó fülkéjéhez, s leveté
 254 I     |          fülkéjéhez, s leveté magát előtte a földre.~Óh, én el nem tudom
 255 I     |                    szemrehányásokat tett – a halottnak. Dorgálta, mint
 256 I     |                szidnak, ki megvágta késsel a kezét. Kérdte, hogy miért
 257 I     |             átkozta az Istent.~Azt hittem, a végítélet éjszakája ez.~
 258 I     |                    éjszakája ez.~Mit nekem a Jelenések könyvének minden
 259 I     |                tűzokádó szörnye; mit nekem a meghasadó föld kiokádott
 260 I     |                   is elkíséri, s most itt, a halottak házában, nagyanyám
 261 I     |              házában, nagyanyám megátkozza a halottat, és megátkozza
 262 I     |                    halottat, és megátkozza a túlvilágot, melynek küszöbén
 263 I     |               ország ajtaján, ököllel ütve a koporsó födelét.~Most már
 264 I     |                   is közelgő tél hava fedi a tetőt, átlátom, hogy szükséges
 265 I     |                    Nagyanyánk összeroskadt a fülke előtt, s homlokát
 266 I     |                    fülke előtt, s homlokát a koporsó párkányára fekteté;
 267 I     |                    még itten.~Ő maga leült a kőlépcsőzet legalsó fokára,
 268 I     |                kőlépcsőzet legalsó fokára, a lámpát maga elé tette, mi
 269 I     |                  Nem nézett ránk, folyvást a lámpa fényébe mélyedt nagy
 270 I     |            kezeinket, s odavont maga mellé a kőlépcsőre.~– Ti egy szerencsétlen
 271 I     |           öngyilkosul hal meg.~Íme ez volt a titok, mely mint gyászfátyol
 272 I     |                járna közöttünk. Ez volt az a köd.~– Isten balja, ember
 273 I     |           Szépapátok, Áronffy Jób, az, aki a legelső fülkében nyugszik,
 274 I     |              fülkében nyugszik, hagyta ezt a rettentő örökséget utódaira,
 275 I     |               egymástól; az enyim és tied, a féltés, a büszkeség, az
 276 I     |                   enyim és tied, a féltés, a büszkeség, az irigység konkolyt
 277 I     |                  átkozott föld is megtermi a gyűlöletet; ez a megátkozott
 278 I     |                  megtermi a gyűlöletet; ez a megátkozott föld, amit úgy
 279 I     |                    hiszi, hogy az ő vetése a tiszta, a másiké a gaz,
 280 I     |                 hogy az ő vetése a tiszta, a másiké a gaz, és gyűlöli
 281 I     |                  vetése a tiszta, a másiké a gaz, és gyűlöli érte a testvér
 282 I     |              másiké a gaz, és gyűlöli érte a testvér a testvért! Nem
 283 I     |                  és gyűlöli érte a testvér a testvért! Nem értitek ti
 284 I     |       szabadelvűséggel töltötte el lelkét; a közös emberi szabadság rajongója
 285 I     |           küzdelemben egy hasonló naggyal, a nemzeti érzülettel. Ő az
 286 I     |                   ahhoz csatlakozott. Amit a honfiak ősi ereklyéknek
 287 I     |                    ő nem látott mást, mint a múltak bűnét. Bátyja homlokellenében
 288 I     |     homlokellenében állt vele. Találkoztak a közös küzdtéren, s elkezdődött
 289 I     |                     s elkezdődött közöttük a végtelen villongás. Olyan
 290 I     |              bajban el nem hagyták, s ezen a tövistermő mezőn örök ellenséggé
 291 I     |              kellett esküdniök. Szépapátok a diadalmas sereghez tartozott,
 292 I     |               sereghez tartozott, testvére a vert hadakhoz. Hanem a diadal
 293 I     |            testvére a vert hadakhoz. Hanem a diadal nem volt édes.~Jób
 294 I     |                magas állást nyert, fürdött a napfényben; hanem elveszté
 295 I     |               siettek hozzá, s akik hajdan a találkozáskor jobbról-balról
 296 I     |              tulajdon testvére. És ők mind a ketten becsületes, jó emberek
 297 I     |                  szerették egymást!~Óh, ez a fájdalmas föld itt alattunk!~
 298 I     |                  Egyszer aztán összeomlott a tíz évig épített új rendszer,
 299 I     |                   halálos ágyán végighúzta a veres vonalt egész élete
 300 I     |                addig történt, álommá lett.~A föld rengett az örömzajtól,
 301 I     |                  rengett az örömzajtól, ez a föld, ez a keserű föld.
 302 I     |                  örömzajtól, ez a föld, ez a keserű föld. Jób pedig elment
 303 I     |              keserű föld. Jób pedig elment a budai török fürdőbe, s hogy
 304 I     |             elvérzett, meghalt.~És ők mind a ketten jó keresztyének voltak:
 305 I     |                  emberek az életben, hívek a becsülethez, nem gonoszok,
 306 I     |                testvér megölte magát, hogy a másikkal ne találkozzék
 307 I     |                  ne találkozzék többet, és a másik azt mondta rá: „Úgy
 308 I     |                  Úgy kellett neki!”~Óh, ez a könnyhullatásainktól beteg
 309 I     |                  nem hangzott idelenn, még a kriptaajtó is be volt téve;
 310 I     |                kriptaajtó is be volt téve; a szélzúgás nem hangzott idáig;
 311 I     |                    szívdobogása.~Nagyanyám a boltozatra írt évszámot
 312 I     |                     mit olvashatlanná tett a keresztülizzadt mész.~–
 313 I     |             hagyományul maradt, hogy egyik a másikat vonja maga után.~
 314 I     |                ontotta vér! Befecskendi az a fiakat és a testvéreket.
 315 I     |                 Befecskendi az a fiakat és a testvéreket. Ama gúnyos
 316 I     |                 testvéred maga kereste fel a halált; a te fejeden is
 317 I     |                 maga kereste fel a halált; a te fejeden is rajta az ítélet,
 318 I     |                  Az kínálja, az kecsegteti a tétovázót fényesre köszörült
 319 I     |                   felírva: „Ne vígy minket a kísértetbe!”. Láthatjátok.
 320 I     |           foglalták el már helyeiket. Mind a heten odadobták a gondviselés
 321 I     |                     Mind a heten odadobták a gondviselés lábaihoz azt
 322 I     |                   gondviselés lábaihoz azt a kincset, amiről számot kérnek
 323 I     |                  Gerő és Kálmán.~Ákos volt a legidősebb, ki legkorábban
 324 I     |                    és tönkrejutott. De még a szegénység nem ejté kétségbe.
 325 I     |                ezután más szolgái leszünk; a munka nem szégyen; elmegyek
 326 I     |       gazdatisztnek valamelyik urasághoz.”~A másik két testvér, amint
 327 I     |                 éjszakán főbe lőtte magát.~A balsors csapását el tudta
 328 I     |              maradt, egy fiú és egy leány.~A leány tizenhat éves volt,
 329 I     |                    jó. – Nézzétek, ott van a sírköve! Letöretett 16 esztendős
 330 I     |                    Már akkor hárman voltak a magányos sírboltban.~Gerő
 331 I     |             magányos sírboltban.~Gerő volt a ti nagyatyátok, az én örökké
 332 I     |              történt, és én meg nem fogtam a kezét, hogy ne tegye!~Öreganyánk
 333 I     |                 miért. Hogyan lelkesítenek a halottak?~– Nagyapátok éppen
 334 I     |                 ezerszer történik az, hogy a fiak a hírt, mely apjuk
 335 I     |                   történik az, hogy a fiak a hírt, mely apjuk nevét nyugatnak
 336 I     |         összeköttetésben volt azokkal, kik a múlt század végén egy főpap
 337 I     |              előkészíteni. Nem adatott meg a siker törekvéseiknek; elbuktak
 338 I     |               eredt közönyös dolgok felett a vendég úrral, ki nem látszott
 339 I     |              halott vagyok: szívesen látom a temetési toromra.”~Két perc
 340 I     |                    nyitá ki hüvelykujjával a kisujján viselt gyűrű címeres
 341 I     |             elpihen lelkében.~– Ő volt már a negyedik lakója e kísértetek
 342 I     |              legkedvencebb tanyája volt ez a kert, ez a hely itt. Ő ültette
 343 I     |                 tanyája volt ez a kert, ez a hely itt. Ő ültette a szép
 344 I     |                   ez a hely itt. Ő ültette a szép borókafákat az ajtó
 345 I     |                     mint más nap, míg csak a leeső hó a szobába nem szorítá.
 346 I     |                   nap, míg csak a leeső hó a szobába nem szorítá. A telet
 347 I     |                  hó a szobába nem szorítá. A telet gyűlölte nagyon. Mikor
 348 I     |                  hó leesett, kedvetlensége a türelmetlenségig fajult;
 349 I     |          türelmetlenségig fajult; gyűlölte a szobai levegőt, s mindent,
 350 I     |                   Úti ruhájában lejött ide a sírboltba, becsukta maga
 351 I     |              sírboltba, becsukta maga után a vasajtót, meghagyva, hogy
 352 I     |              vissza, s hogy egyik óra múlt a másik után, s ő mégsem jött
 353 I     |                   jött elő, utána jöttünk; a zárt ajtót kifeszítettük,
 354 I     |           kifeszítettük, s itt találtuk őt a középen fekve; – megtért
 355 I     |               sincs többé nyár.~Ugyanazzal a pisztollyal lőtte magát
 356 I     |                  fiúgyermek volt még hátra a családból: Ákos fia és az
 357 I     |              Lőrincet, ez volt Ákos fiának a neve, szegény jó édesanyja
 358 I     |            szerette őt, azzal rontotta el; a gyermek nagyon kényes lett,
 359 I     |                  neki parancsolni. Egyszer a gyermek valami csínyt követett
 360 I     |                hogy meg kell őt dorgálnia, a fiú nevetett a dorgáláson;
 361 I     |                  dorgálnia, a fiú nevetett a dorgáláson; nem bírta elhinni,
 362 I     |                arcul találta legyinteni. – A fiú kiment a szobából, a
 363 I     |                 legyinteni. – A fiú kiment a szobából, a kert hátulján
 364 I     |                   A fiú kiment a szobából, a kert hátulján volt egy halastó,
 365 I     |                  az anyai puha kéz ad, azt a rettenetes bosszúállást
 366 I     |                   tudta magát ölni!~Rajtam a hideg veríték csorgott végig.~
 367 I     |                    csorgott végig.~Óh, azt a keserűséget én is éreztem
 368 I     |                vagyok, annyi idős, mint az a másik volt; engem sem ütöttek
 369 I     |                     rajtam is kezét tartja a rettentő démon; megfogott,
 370 I     |                 már itt volnék én is ebben a házban.~Nagyanyám összekulcsolta
 371 I     |                  katonának. Oda, oda, ahol a halál két kézre fogott kaszával
 372 I     |                vitézek soraiból; oda, ahol a síró anyák gyermekeit összetapossák
 373 I     |                   gyermekeit összetapossák a lovak patkói; oda, oda,
 374 I     |               lovak patkói; oda, oda, ahol a kedvenc elsőszülötteket
 375 I     |              megcsonkított testtel hányják a közös sírba; csak ne ide,
 376 I     |                    fájó nyugalommal lestem a villámot belőle, mely szívemre
 377 I     |               szívemre le fog csapni azzal a hírrel: „Fiad meghalt! Megölték
 378 I     |                    hőst!”~Nem történt így. A csatáknak vége lett. Fiam
 379 I     |                     Miért dicsekedtem vele a világnak, hogy „Nézzétek,
 380 I     |                  nyertem vele, ő is eljött a többi után. Ő is, ő is!
 381 I     |               minden mennyországa itt volt a földön.~Bátyám sírt, engemet
 382 I     |               földön.~Bátyám sírt, engemet a hideg rázott.~Ekkor nagyanyánk
 383 I     |              számára. Nézzétek meg jól azt a helyet, s aztán menjetek
 384 I     |                   helyet, s aztán menjetek a világba, s emlékezzetek
 385 I     |                    rá, hogy mit mondott ez a fekete üreg szája!~Azt gondoltam,
 386 I     |               többet vigyen valaki magával a másvilágra, melyet halála
 387 I     |               tudjátok, hogy mit jelent ez a szomorú ház, aminek ajtaját
 388 I     |                  emberélet-időn át befutja a repkény. Tudjátok, hogy
 389 I     |                    ide temeti öngyilkosait a család, mert másutt nem
 390 I     |                  van még üres nyoszolya, s a másiknak már nem jut más,
 391 I     |             másiknak már nem jut más, mint a temetőárok!…~Nagyanyánk
 392 I     |             hozzánk, átölelt mindkettőnket a téboly erejével; sírt, fuldoklott,
 393 I     |                    ki őt, karjainkra véve, a kriptából.~Odafenn már virradt;
 394 I     |            kriptából.~Odafenn már virradt; a hajnali harangszó ringott
 395 I     |                  hajnali harangszó ringott a szellőtlen légben.~…Óh,
 396 II    |                                        II. A csereleány~Egy kedves ősi
 397 II    |                talán még most is megvan) – a gyermekcsere.~Soknyelvű
 398 II    |                  kellene egymást értenünk; a németnek meg kell tanulni
 399 II    |                 meg kell tanulni magyarul, a magyarnak németül. S szent
 400 II    |                 magyarnak németül. S szent a béke.~A jámbor hazafiak
 401 II    |                   németül. S szent a béke.~A jámbor hazafiak efelől így
 402 II    |               hazafiak efelől így tesznek.~A német városban is vannak
 403 II    |                városban is vannak iskolák, a magyarban is. A német szülők
 404 II    |                   iskolák, a magyarban is. A német szülők írnak a magyar
 405 II    |                   is. A német szülők írnak a magyar városban levő tanodák
 406 II    |                    tanodák igazgatóinak, s a magyar szülők a német város
 407 II    |            igazgatóinak, s a magyar szülők a német város tanárainak,
 408 II    |               asszonyszív-szülte gondolat!~A gyermek elmegy hazulról,
 409 II    |                eltávoztával nem marad üres a ház, gyermek helyébe gyermek
 410 II    |                  helyébe gyermek jön, s ha a fogadott anya a gyermekének
 411 II    |                  jön, s ha a fogadott anya a gyermekének szánt gyöngédséggel
 412 II    |                   gyöngédséggel elhalmozza a jövevényt, arra gondol:
 413 II    |                 bánnak most az enyimmel is a messze távolban; mert az
 414 II    |         gondolhatták ki; ellentétben azzal a rideg rendszerrel, melyet
 415 II    |                  rideg rendszerrel, melyet a férfiak találtak fel, mely
 416 II    |                 férfiak találtak fel, mely a fogékony ifjú szívek számára
 417 II    |               róluk az élet minden emlékét a családi létnek.~Ama szerencsétlen
 418 II    |                   hogy nekünk nem jó ebben a városban maradnunk: el kell
 419 II    |            Pozsonyba. Bátyám, ki már abban a korban van, amiben nem szokás
 420 II    |              korban van, amiben nem szokás a fiúkat cserébe venni, egy
 421 II    |                    s ő fogja magával hozni a csereleányt is.~Egy hétig
 422 II    |                 útravalót sütöttek, mintha a világ végére lettünk volna
 423 II    |                   ez volt első eltávozásom a szülői háztól.~Azóta is
 424 II    |                 amint így ment fokozatosan a keserv végig lelkem húrjain,
 425 II    |               keserv végig lelkem húrjain, a csendes tárgyakról az élőkre,
 426 II    |              csendes tárgyakról az élőkre, a megszokott állatokról az
 427 II    |                   végre odarántott magával a megholtakhoz, az eltemetettekhez,
 428 II    |                  legalább egy percre ahhoz a magányos házhoz, melynek
 429 II    |                ajtaját újra keresztülszövi a repkény, hogy besuttoghatnám
 430 II    |                    pedig ő talán vár arra. A nyomorult léleknek, ki beszenteletlen
 431 II    |               nyughatik, ki nem talál utat a kietlen égbe, mert nem várta
 432 II    |                    mert nem várta meg, míg a kalauz angyal érte eljön;
 433 II    |                eljön; s most ott gunnyaszt a szomorú borókaágak között,
 434 II    |                  nem búcsúzhattam el attól a háztól ott a pataknál.~Bátyám
 435 II    |         búcsúzhattam el attól a háztól ott a pataknál.~Bátyám felsóhajtott,
 436 II    |                  gyermek nem az?), de soha a fölébredés olyan igen terhemre
 437 II    |                  Még egyszer összegyűltünk a reggelinél, amit még gyertyavilágnál
 438 II    |                   és gondolni fog rá, hogy a rossz hír itthon két szívet
 439 II    |              melegen meginni kávémat, mert a reggeli lég hűvös lesz odakinn.~
 440 II    |         irigykedtem. Hiszen szokás szerint a kisebb fiút szükség dédelgetni.~
 441 II    |                    dédelgetni.~Mikor aztán a hintó előállt, felvettük
 442 II    |           köpenyeinket, elbúcsúztunk sorba a háziaktól; édesanyánk akkor
 443 II    |                    nyakába borulva jött ki a kapuig, őhozzá suttogott
 444 II    |               megcsókolá, míg énrám került a sor.~Akkor aztán, mikor
 445 II    |                 vigyázzak Loránd bátyámra? A gyermek az ifjúra? A gyönge
 446 II    |             bátyámra? A gyermek az ifjúra? A gyönge az erősre? Az utóbb
 447 II    |               hiszem, nagyon sokat aludtam a kocsin. Kora reggeltől késő
 448 II    |                      Vajon milyen lehet az a gyerek, akiért most engemet
 449 II    |                  Egy gyermektől, aki azzal a föltett szándékkal találkozik
 450 II    |                szándékkal találkozik velem a keresztúton, hogy elmenjen
 451 II    |               gyermekének, s nekem adja át a saját szülőit!~Ha uralkodó
 452 II    |                   mégiscsak az enyim lenne a veszteség.~Megvallom, hogy
 453 II    |                 keserűséget ízleltem abban a gondolatban, hogy a cseregyermek
 454 II    |                  abban a gondolatban, hogy a cseregyermek vásott, rossz
 455 II    |               Mindenképpen rettegtem attól a teremtéstől, aki azért született,
 456 II    |                    mondá, hogy már látszik a város, ahova megyünk.~Én
 457 II    |                   megyünk.~Én háttal ültem a cél felé, s vissza kellett
 458 II    |                  fordulnom, hogy meglássam a várost.~A távolban látszik
 459 II    |                   hogy meglássam a várost.~A távolban látszik egy hegytetőn
 460 II    |                  fehér épületváz; az tűnik a közeledő szemébe legelőbb.~–
 461 II    |                   fiam – felelt ő –, hanem a pozsonyi vár romja.~Különös
 462 II    |                 néztem.~Jó késő volt, mire a városba beértünk; a mi székvárosunkhoz
 463 II    |                   mire a városba beértünk; a mi székvárosunkhoz képest
 464 II    |                     s bámultam rajta, hogy a gyalogjárók számára járdák
 465 II    |                  urak lakhatnak.~Fromm úr, a pékmester, akihez engem
 466 II    |                szívesen lát magánál, úgyis a mi terhünk az útiköltség.
 467 II    |                 után rátaláltunk lakására. A Fürstenallée-n volt szép
 468 II    |                   maga kinn várt bennünket a boltajtóban, s a kocsiajtót
 469 II    |                 bennünket a boltajtóban, s a kocsiajtót maga sietett
 470 II    |                   sűrű, lisztfehér hajjal.~A jó úr lesegítette nagyanyámat
 471 II    |                    lesegítette nagyanyámat a kocsiból; bátyámmal is kezet
 472 II    |                   nevetéssel fejemre tette a kezét:~– Iste puer?~Azután
 473 II    |               Bonus, bonus!~Ennek pedig az a kettős haszna volt, hogy
 474 II    |              segítségül híhatánk, mely azt a gyanút levegye rólunk, mintha
 475 II    |                levegye rólunk, mintha mind a ketten siketnémák volnánk; –
 476 II    |                 illő respektus támadhatott a derék férfiú iránt, hogy
 477 II    |                     hogy ő is foglalkozott a tudományokkal, s mestersége
 478 II    |                     engemet pedig folyvást a fejemnél fogva tartott,
 479 II    |              Filius meus.~Tehát fiú is van a háznál. Új ijedség rám nézve.~–
 480 II    |             nunquam scit.~Azután kifogyott a diák szóból, s pantomímiával
 481 II    |                 olyasmit vettem ki, mintha a meus filius a mai ünnepélyes
 482 II    |                   ki, mintha a meus filius a mai ünnepélyes napon arra
 483 II    |                  enni, míg meg nem tanulja a leckéjét, s addig be legyen
 484 II    |                    s addig be legyen zárva a szobájába.~Ez nem nevelte
 485 II    |           szobájába.~Ez nem nevelte bennem a kedves előérzetet.~Hát még
 486 II    |                 kedves előérzetet.~Hát még a „mea filia” milyen fog aztán
 487 II    |               egymásra, hogy mikor egyszer a rácsos folyosóra kijutottunk,
 488 II    |                folyosóra kijutottunk, s én a mély, szűk udvarba letekintettem,
 489 II    |                   találok le innen valaha.~A folyosóról aztán egyenesen
 490 II    |                 folyosóról aztán egyenesen a vizitszobába vezetett bennünket
 491 II    |                   igen szívesen is teszem.~A szobában gyertya égett már,
 492 II    |                 korábbra vártak bennünket.~A pamlagon két asszonyság
 493 II    |                  ült; az egyik Fromm mama, a másik a nagymama.~Fromm
 494 II    |                  egyik Fromm mama, a másik a nagymama.~Fromm mama sovány,
 495 II    |                álla, és egy lencseszemölcs a szája alatt.~A grószmama
 496 II    |              lencseszemölcs a szája alatt.~A grószmama tökéletesen hasonlított
 497 II    |             megtudtam, azok már nem voltak a saját hajából; hanem a szemölcs
 498 II    |              voltak a saját hajából; hanem a szemölcs nála is megvolt,
 499 II    |                  alacsony karszéken ült az a bizonyos, akivel engemet
 500 II    |               engemet ki akarnak cserélni.~A Fánny egy évvel fiatalabb