Fezejet
1 I | Ott hagytam el, hogy a mi családunk igen boldog volt.
2 I | megcsókolt mind a kettőnket, s mi elmentünk hálószobánkba
3 I | hogy nem szeretnek falun.~Mi úgy csodálkoztunk ezen:
4 I | csattanásra fölkelt. – Megnézem, mi történt odakinn.~– Ezzel
5 I | összenedvesítették hajamat.~– Loránd! Mi bajod, Loránd? – kérdezém
6 I | azzal a gondolattal, hogy mi van a világ végén túl. Az
7 I | túl. Az űr! Hát azt az űrt mi veszi körül? Hát azon túl
8 I | Csak rám akartál ijeszteni. Mi mind megyünk ki falura mulatni:
9 I | kiterítve; sokan tudják, mi az, s senki sem akarja tőlem
10 I | álltunk ott sokáig, mintha mi is és minden, ami ebben
11 I | elgondolkoztam. Miért megyünk mi most falura, ha atyánk halva
12 I | Zsuzsi néni! Jöjjön ide!~– Mi kell, édes kis Dezsőcském?~–
13 I | hogy az még hátul marad. Mi ketten ültünk az egyik kocsiba;
14 I | kínzott:~„Apám meghalt, és mi ma délután vadászni megyünk
15 I | törtem rajta a lelkemet, mi oka lehet annak, hogy mi
16 I | mi oka lehet annak, hogy mi most itt vagyunk.~Egyszer
17 I | előrehaladt a szekérrel, mi csak ismét nyomába mentünk,
18 I | hát, istenem, vétettünk mi valamit, hogy így futunk,
19 I | Tehát ez volt az, amit mi éjnek éjszakáján a faluba
20 I | véve vitte a kert felé. Mi mentünk utána fedetlen fővel
21 I | közelében; úgy akartam tudni, mi lehet abban belül. Zubbonyos
22 I | látszhatott ki a kertből. Csak a mi számunkra világított az.~
23 I | a lépcsőkön a koporsót; mi utána mentünk.~Ez hát az
24 I | a kísértetek laknak, és mi hiába imádkoztunk: „Ne vígy
25 I | a lámpát maga elé tette, mi ketten előtte álltunk.~Nem
26 I | eszű tagjának arca előtt. Mi szüntelen úgy láttuk öregeinket,
27 I | szerencsétlen föld ez, amelyen mi lakunk. Más boldog országban
28 I | négy fal között találni. Mi annyira biztattuk, hogy
29 I | senki se háborítsa itt. Mi azután vártuk vissza, s
30 I | halála óráján megtagad? Mi eskü kötné azt, aki így
31 I | még abból később megtudni, mi eddig titok és homály előttetek.~
32 I | eltaszított mindkettőnket magától; mi borzadva bújtunk egymás
33 II | mire a városba beértünk; a mi székvárosunkhoz képest ez
34 II | szívesen lát magánál, úgyis a mi terhünk az útiköltség. Irott
35 II | már nem szól, csak fúj.~A mi dolgunk volt hallgatni szépen.~
36 II | értek, de gyanítom, hogy mi. És bátyám meg nagyanyám
37 II | segélyemre, hogy megmagyaráznák, mi az.~Ahelyett az a kis démon
38 II | Hiszen nincs is ennél a mi mesterségünknél szebb, gyönyörűségesebb,
39 II | foglalva: „Add meg minekünk a mi mindennapi kenyerünket!”
40 II | valahol az imádság? No, mi? Ki tud róla?~Valamely fiatal
41 II | Mihály tornyán levő kakas a mi kappanyunkhoz. A vért sem
42 II | könyv való, nem hegedű. Mi akarsz te lenni? Cigány
43 II | virga, skutika és a pálca, mi javította meg? A hegedűvonó.
44 II | a tanár nem volt otthon; mi aztán egy óra hosszat birkóztunk.
45 III | elfogadásunkra.~Én azt hittem, hogy mi otthon elegáns emberek vagyunk,
46 III | szobáin keresztülmentem. A mi díszszobánk nagyon szép
47 III | nincs nálunk is így? Hiszen mi is megszerezhetnők mindezt;
48 III | zongorajátékát kísérni, s ha mi azután így állhatatosan
49 IV | bennünk a hatóságot tisztelni! Mi önnek bírái vagyunk, a tekintetes
50 IV | mosolygó képe elől. – Hát mi baja a vármegyének velem?
51 IV | betűkkel a térdeplő alak felé: „Mi fili, ego te nunquam deseram”.~–
52 IV | is volt. Hát a kriptából mi lett?~– Az most is kripta.~–
53 IV | Az most is kripta.~– Mi van benne?~– Ami kriptában
54 IV | riadt fel a szolgabíró. – Mi válogassuk ki ebből a kazalból,
55 IV | feleségem. Testvérem.~– Azonban mi ebédre vagyunk híva a szomszédba.~–
56 IV | nem tudta képzelni, hogy mi nevetséges lehetett a kérdésében.~
57 IV | kevesen tudnák már megmondani, mi az élc a keresztre repült
58 IV | ne égjen, majd rátalálunk mi valahol a tens úrra. Elvégezte-e
59 IV | Ez fogadásból böjtöl, mi teleettük magunkat a szomszédban,
60 IV | lehetett „super eo” hozni, hogy mi itthon akarunk maradni.~
61 IV | mellett; miért ne mondanók ki mi is őszintén, minden hipokrízis
62 V | utat nem mutat: a nyomot, mi utána marad, egyszerre átfutja
63 VI | kezét, táncosnét cserél, s mi közöm nekem ezekhez a többi
64 VI | sokan, hogy a pipaszár az, mi a gyermekkor és férfikor
65 VI | kisleányodnak udvarlunk mi, hanem az anyjának. Ha a
66 VI | láthatta abban a körben, ahol mi nevelkedtünk, soha. Egész
67 VI | amit én elmulasztottam. Mi lett belőlem?~– Pedig valami
68 VI | markába. – Nos, találd ki, mi ez!~– Bánom is én, akármi.~
69 VII | Talán nem is értettük, mi lehet az előttünk fekvő
70 VII | jól fel tudtam fogni, hogy mi fenyeget. Vagy engem, vagy
71 VII | ezt a firkát, hanem hogy mi oknál fogva.~– Jól értettem,
72 VII | kérdésemre felelni?~Hát hiszen mi lett volna könnyebb, mint
73 VIII | írott hírlap terjesztőire.~– Mi baja lehetne ebben Lorándnak?
74 VIII | szökve menekülni.~– De hiszen mi nem így egyeztünk egymással.
75 VIII | hirtelen aláhajlani. Ki tudja, mi történhetik még? Ilyenkor
76 VIII | így összetépni.~– Hiszen mi történik vele? Elfut falura
77 VIII | őt átölelni.~– Nos hát, mi történt, amiért úgy ragyogsz?~–
78 IX | már ez idő alatt. Hát őreá mi vár? Túláradó szabadságvágya,
79 IX | tehát bizonyos.~– De hát mi nagy dolog történhetik velem?~
80 X | kegyelmet. Hisz ilyen nagy úrnak mi volna lehetetlen?~Kértem
81 X | előhozni. Ki tudja, kiben mi lakik?~Aztán nem is volt
82 X | találjak.~– Nos hát, kisöcsém, mi kell? – kérdezé urambátyám
83 X | magát is becsípték. No, mi baja? De támolyog!~– Óh,
84 X | nagyon rosszul vagyok. – Hát mi történt?~– Óh, azt meg nem
85 X | érte, s az öreg Mártonnak mi köze hozzá? Tehát mind a
86 X | nevetséges tréfa az, amiben mi most fáradozunk, mennyit
87 X | tartozom én tudni, hogy annak mi dolga volt a másikkal; s
88 X | valaki a más ember feleségét, mi közöm nekem hozzá? Nem vagyok
89 X | másnak kell róla tudni. Mi pedig nem azért jöttünk
90 X | anyánkról beszélni. Más az.~– Mi és ki?~– Bálnokházy az,
91 X | senki sem fog keresni, mert mi nem szerettük őt soha: Topándy
92 X | csúsztatni.~Rajtakapott.~– Mi ez?~– Egy kevés pénz. Gondoltam,
93 X | s kacagva jött oda, ahol mi álltunk a kerítés mellett.~
94 X | arra, ahonnan a nap kél.~Mi összeölelkeztünk. El kelle
95 XI | gondolta azt, hová, miért, mi járatban. Hanem azt, hogy
96 XI | járatban. Hanem azt, hogy mi lesz ennek a mai járatnak
97 XI | Hogyan? – kérdezé anyám. – Mi oka lehetne még üldözni?
98 XI | csak időm, míg hazaérünk. Mi fog történni ottan? Hogyan
99 XI | Azt csak nem hiszed, hogy mi fogjuk őt elárulni?~– Dezső! –
100 XI | éppen kedvében lesz. S a mi családunkban az ilyen ígéretek
101 XI | levegőben eloszlani.~– De hát mi oka lehetett rá, hogy tőled
102 XI | hagyjuk őt most magára.~Mi leeresztettük az ablakfüggönyöket,
103 XII | tárca tartalmát.~– Hát aztán mi ez? – kérdezé mérgesen.~–
104 XII | bántalmazóját saját testével védi.~Mi nyitja lehet e talánynak?~
105 XII | Sok idő kellene ahhoz? Mi?~Loránd mindig jobban bámult
106 XIII | Hát megismertetlek vele, mi nálam az ispánnak a dolga.
107 XIII | Hát a konvenció, tudod-e, mi lesz?~– Tudom.~– Már hogy
108 XIII | tiszti lakás, iroda vagy mi felől nincsenek igényeid?
109 XIII | Elébb meg akarta figyelni, mi hatást fog az ifjúra tenni
110 XIII | lehetsz el?~– Van.~– Vajon mi lehet az?~– Azt szeretném
111 XIII | Hát magad sem tudod, hogy mi?~– Nem tudom kimondani,
112 XIII | Nem tudom kimondani, hogy mi.~– S ismersz valakit, aki
113 XIII | boldog embert fogok csinálni. Mi a boldogság a világban?
114 XIII | rajta, hogy egész életemben mi keserűségek értek, annak
115 XIII | s azt is felfogom, hogy mi is egy osztályt képezünk
116 XIII | itthon maradok.”~– De hát mi ez a Sárvölgyi?~– Egy álszenteskedő,
117 XIII | pöffeszkedő emberek voltak; amit a mi szülőink tettek, azt nekik
118 XIII | kellett neki jönni, ahol mi is ott vagyunk.~– Még nem
119 XIII | mindössze is annyiból állt, hogy mi a hírlapban mindazt, amit
120 XIII | mulatságnak, hogy egy szép napon mi ketten megkaptuk a consilium
121 XIII | meg kellett fogadnia, s mi sorsot húztunk fölöttük.~
122 XIV | Tegye, amit neki tetszik.~– Mi is tesszük, ami nekünk tetszik,
123 XIV | alatt meg tudják érteni, mi az a férfiszépség.~Loránd
124 XV | sürgeté Melanie-t is.~– Mi is lenyugodjunk jókor, mert
125 XV | odasietett az ajtóhoz, megnézni, mi baja Ciprának.~Cipra, amint
126 XV | ki hozzá, kérdezve, hogy mi baj.~– Semmi, semmi. Zajt
127 XV | kérdezgeté tőle: – Ciprim! Mi bajod? Szólj, mi lelt!~–
128 XV | Ciprim! Mi bajod? Szólj, mi lelt!~– Cipra nem felelt,
129 XV | rebegé:~– Jézus, Mária! mi történt? – akkor hirtelen
130 XV | vállai közé.~– Hát tehozzád mi ütközött most, hogy így
131 XVI | hogy megkérdezze tőlem, mi az: Lássa ön, nekem van
132 XVII | vénségemre.~– Óh, ismerjük mi jól! – szólt malasztteljes
133 XVIII | megfeledkeztem volna róla!”) – S mi ismét fidélis cimborák leszünk.~
134 XVIII | azt kérdeztem tőled, hogy mi lesz a lecke holnap.~– No,
135 XVIII | tőled haraggal váltam el. Mi, a vidám cimborák! És valaha
136 XVIII | bizony, fiú, ha jót akarsz. Mi különben is falusi emberek
137 XVIII | hiába törtem a fejemet.~– Mi lehet az? – kérdezé Cipra
138 XVIII | míg ő ismét visszakerül, mi munkát végezzenek a mezőn,
139 XVIII | szívétől akarná megtudni, hogy mi van benne.~De hát mi is
140 XVIII | hogy mi van benne.~De hát mi is lehet benne?~Loránd letette
141 XVIII | kell-e nekem tudnom, hogy mi van e levélben írva?”~„Hátha
142 XVIII | parányoknak örök törvénye van; de mi a közbeeső férgek története:
143 XIX | kizárta magát az életből. A mi házunknál nem volt vigalom.~
144 XIX | megállapodni.~Nem beszéltünk mi arról soha; de azért tudtuk
145 XIX | is beszéltünk róla soha.~Mi nem adtunk egymásnak hajfürtöket
146 XIX | egymásnak hajfürtöket emlékül, mi nem esküdtünk egymásnak
147 XIX | csillagokra, minden istenekre; mi gyűrűt sem váltottunk egymással;
148 XIX | szemrehányás volna, hogy mi örülni tudunk. Óh, Dezső,
149 XIX | tegnaptól fogva gondolunk mi egymásra, s amíg megvénülünk,
150 XIX | azt ajkaimmal érinteni.~– Mi tehát maradunk, ahogy voltunk.~–
151 XX | lézengő cimborákhoz fordult:~– Mi meg, pajtások, menjünk addig
152 XX | érzi azt legjobban, hogy mi ebben az órában az átérzeni
153 XX | órában az átérzeni való. Mi szükség volt őt kerülnünk?~
154 XX | számtalanszor mulattunk mi ezzel.~Loránd egyik képhez
155 XX | egészen megtollasodtál! Mi a mennykő? Én azt hittem,
156 XX | megjelenéssel neked. Szolnok a mi lakóhelyünkhöz két napi
157 XX | Bolond beszéd. – Itt mi most egy jó napot akartunk
158 XX | megölelt. – Ne haragudjunk mi még ma egymásra, ha eddig
159 XX | az én egészségemért sem? Mi?~Ránéztem. Miért akar ez
160 XX | minálunk nem mehet, mert a mi füleink nincsenek kifúrva! –
161 XX | kiálta erre az egyik.~– Mi iszunk kényszerítés nélkül
162 XX | kiálta fel Loránd.~– Mi az ördög az a wartburgi
163 XX | tudna magának tanácsot adni, mi történjék itt most.~Hanem
164 XXI | várnám, hogy megtaníts rá; de mi köze a te ó-testamentomodnak
165 XXI | ők azalatt itt maradnak, mi az öreg Topándyval visszarepülünk
166 XXI | semmit sem tudhat arról, mi történik a pokolban: ily
167 XXI | így, tőle észrevétlenül.~– Mi baja? – kérdezé tőle remegő
168 XXI | És a cigányleány elérti, mi van e tekintetben mondva,
169 XXI | van e tekintetben mondva, mi van abban a levélben írva,
170 XXI | szomorúnak látsz, kérdezd meg, mi bajom, meg fogom vallani.
171 XXII | olyan nagyon?~– Hallod-e, mi tanácsot adott nekünk Cipra? –
172 XXII | beszéltél már velük?~– Óh igen. Mi jó hangulatban vagyunk egymáshoz.
173 XXII | nevetett. Ő tudta, hogy mi lesz ebben a nevetnivaló.
174 XXII | elkapják ám.~– Nem, Cipra, mi visszatérünk hozzád – szólt
175 XXII | s látszik, hogy szereti. Mi kell több? – Ne félj, Cipra
176 XXII | volt. Majd megölt. – Pedig mi nagyon hívek vagyunk az
177 XXII | utazik nagy sietve.~– No, és mi oka lehet arra?~– Az indok,
178 XXII | a másikra árulkodott. S mi történt azután?~– Én valóban
179 XXII | uram, ön nem tudja talán, mi rettentő végzet ez a mi
180 XXII | mi rettentő végzet ez a mi családunkban: Így halt meg
181 XXII | Ciprát és a kedves Fánnyt. Mi e derék lyánkákat igen nagyon
182 XXII | talpig keserű. A titkot csak mi tudjuk és nagyanyánk s maga
183 XXII | nagyanyánk s maga a farizeus. Mi majd bevégezzük a számadást
184 XXIII | Sokkal hosszabbakat.~– Mi akadály lehet Cipránál?~–
185 XXIII | nagyanyjával!~– Tehát mégis a mi leányunk fogsz lenni!~És
186 XXIII | Egy archivarius! Aztán mi lett belőle: maradt asinus!
187 XXIII | maradjon Dezsőékkel.~– Hanem mi ketten távozzunk innen –
188 XXIII | megszorítva.~Az értette, mi van e kézszorításban.~A
189 XXIV | leste a sok siheder, hogy mi lesz itt mindjárt. Én is
190 XXIV | férfin, s meg nem foghatva, mi jogon bátorkodik valaki
191 XXIV | uram, van önnek lelke?!~A mi kedves barátunk meg nem
192 XXIV | roppant sok tréfa sült ki a mi kedves barátunkra, amit
193 XXIV | ivott hát, csakhogy hallja, mi történt tovább.~– Tehát,
194 XXIV | Nekem van egy jó gondolatom: mi úgyis egyezkedésben vagyunk
195 XXIV | cserébe esett; mert viszont mi is megcsaltuk őt ezzel a
196 XXIV | tréfát végrehajtottam, hogy mi lesz majd annak a jutalma,
197 XXIV | több, mint másutt; csakhogy mi a más bajáról nem tudunk.~–
198 XXIV | tudunk.~– Nem úgy van; ez a mi környékünk valóságos góca
199 XXIV | nehezebben megejthetők, mint a mi gavallér betyárjaink, akik
200 XXIV | Egyszerűbb tervem van annál. Mi ketten felülünk a csónakra,
201 XXV | a megtámadott – ki vagy? Mi kell?~– Ki vagyok? – morgott
202 XXV | Hát nem ismersz már?~– Mi kell?~– Mi kell? A te csontod,
203 XXV | ismersz már?~– Mi kell?~– Mi kell? A te csontod, a te
204 XXV | viselni magát.~– De hát mi bajod velem? Mit vétettem
205 XXV | vagyok. Beszélj okosan! Mi történt rajtad?~– Mi történt
206 XXV | okosan! Mi történt rajtad?~– Mi történt rajtam? Tedd magadat,
207 XXV | barna pofáját. – Hiszen mi régi jó ismerősök vagyunk.
208 XXV | annál nagyobb legyen, ha mi az első végrendelettel előállunk,
209 XXVI | mennyire nem érdemeljük mi meg, hogy miattunk a szerelem
210 XXVII | üdvösségem előérzete-e ez? Mi bánt, mi borzaszt, mi csábít,
211 XXVII | előérzete-e ez? Mi bánt, mi borzaszt, mi csábít, mi
212 XXVII | ez? Mi bánt, mi borzaszt, mi csábít, mi tölti el édes
213 XXVII | mi borzaszt, mi csábít, mi tölti el édes borzadállyal
214 XXVII | hogyan kellene imádkozni? Mi lehet az a szó, mely közel
215 XXVII | akkor bojtárt magaddal, mert mi nem jöttünk ide lovakat
216 XXVII | virágcserépben. Ki tudhatná meg, hogy mi az? Ártatlan tréfájuk a
217 XXVII | orgonabokorig. Ki láthatná meg? Mi történhetnék addig?~Hiszen
218 XXVIII| tölteni puskáinkat, míg mi lövöldözünk.~– Cipra nem
219 XXVIII| veszteg, és ne mozdulj! Mi ketten végezünk. Hozd a
220 XXVIII| észrevette Loránd, hogy mi szándéka van ellenfelének.~
221 XXVIII| észrevette, hogy az tudja már, mi szándéka van vele.~– No
222 XXIX | az atyafiság, haj!~– No, mi jót hoztál, Marcsa hugám?~–
223 XXIX | tekintetes úrhoz sem tudom, mi ütött, amióta felcsapott
224 XXIX | felé, megtudandó, vajon mi lehet abban.~A cigányasszony
225 XXIX | cigányasszonynak.~– No hát mi kell? – kérdé az vállat
226 XXIX | kérdé az vállat vonítva.~– Mi van a kosaradban?~– No hát
227 XXIX | van a kosaradban?~– No hát mi volna? Egy jámbor malac
228 XXIX | de nem a csalogánydalra; mi fog történni már?~Ekkor
229 XXIX | mely rögtön rá következik.~Mi ez? Künn a szabadban verekednének
230 XXIX | nagy csendesség odakünn?~Mi titka van e szörnyű éjszakának,
231 XXX | mondjuk azt, hogy „atyánk!”, mi az a „te országod”? Megbocsát-e
232 XXX | Megbocsát-e ő nekünk, ha mi is megbocsátunk elleneinknek?
233 XXX | érze testén e gondolatnál.~Mi titokteljes ház ajtaja az,
234 XXX | kimenni, hogy megnézze, mi az. Az ajtóban aztán már
235 XXX | feltámadás! örökélet!~– Mi az az örökélet?~Ha erre
236 XXX | már akkor megtudta, hogy mi az az örökkévalóság!…~
237 XXXI | sokkal nemesebb emberek, mint mi itt a földön. Ha kérdik,
238 XXXI | mindjárt – megtudom, – hogy mi van – az Északi Vadászkutya
239 XXXII | én a múltak dicsőségét, mi hasznom belőle? Úgyis kevesen
240 XXXII | engemet úgy szerettek!~Hanem mi azért csak szerettük őt.~
241 XXXII | Ne kérdezzék gyermekeim, mi lakhatik azon belül; ne
242 XXXII | benne.”~És ettől irtóztunk mi valamennyien.~Ő is, mink
243 XXXII | mintha lázban volna.~– Mi bajod? – kérdezém, kezét
244 XXXII | Nem az én kezem volt.~– Mi bajod hát?~– Egy méhcsípés.
245 XXXII | boldogok laknak.~ ~Mi pedig vénülünk tovább, és
|