Fezejet
1 I | félálmosan.~– Maradj csendesen – szólt bátyám, ki mellettem való
2 I | üvegek mind összetörtek, az szólt olyan nagyot.~És ezzel elkezdett
3 I | gyermekes fecsegésemre nem szólt semmit. Nagyon komoly volt,
4 I | nincs olyan!~Loránd nem szólt semmit, csak rám nézett
5 I | tovafutott.~– Mármost jerünk – szólt Loránd, puskáját karjára
6 I | Dicsértessék az Úr Jézus! – szólt az öreg béres, megismerve
7 I | szekérre.~– Mit gondol, János – szólt bátyám –, erre a szekérre!~–
8 I | szekérre!~– Igaz. Igazság – szólt az öreg szolga; csendesen
9 II | kezet szorított, s németül szólt hozzájuk; mikor pedig én
10 II | hogy jól van.~– No lássa – szólt hozzám Márton –, milyen
11 II | pékműhelyekben.~– Hja, ja – szólt elkomolyodva Márton legény –,
12 II | Ergo, ergo; quomodo? – szólt az öregúr, körüldörzsölve
13 III | megfogta a kezemet.~– Te – szólt hozzám keményen –, azt,
14 III | fogják.~– Aztán arra kérlek – szólt fülembe súgva –, bátyádra
15 III | ne sírjon.~Nagyon röviden szólt hozzám valamit, azután felszökött
16 IV | Átkozottul mulattatna!~– Uram! – szólt kezét kiszabadítva a szolgabíró. –
17 IV | komolyan fölkérem önt – szólt az ifjú bíró lábhegyére
18 IV | feltöretni.~– Nem tesszük azt – szólt bele az esküdt. – Majd szépen
19 IV | Jól van. Megadom az árát – szólt nevetve Topándy. – De ugyebár,
20 IV | egy ép závárt elrontani? – szólt közbe esküdt úr.~– No hát
21 IV | szeretném a kezeimet megmosni – szólt esküdt úr e munka után,
22 IV | Alkalmatlanságomra? – szólt felkacagva a bűnhődött. –
23 IV | Az én kedves vendégeim! – szólt Topándy, bemutatva a törvénytevő
24 IV | őnagyságának.~– Ah! Tudom! – szólt az ifjú asszonyság vidám,
25 IV | kellett kínálni.~– Higgye el – szólt őnagysága a szolgabíróhoz –,
26 IV | Rózsabimbó”-t?~– Mind a kettőt! – szólt a háziúr – s ráadásul még
27 IV | csodálatos finomsággal.~– Lássa – szólt a fiatal hölgy –, ez az
28 IV | pedig az én könyvtáram – szólt a hölgy a faliszekrényekre
29 IV | Ez az én kedves madaram – szólt a szép hölgy a benne lakó
30 IV | bűnhődést szabtam magamra – szólt Sárvölgyi félrefordítva
31 IV | Én azt indítványoznám – szólt esküdt úr –, hogy szolgabíró
32 IV | Boris asszony most már nem szólt. Annyira jutott, hogy elhallgatott.
33 V | vízi szárnyast, senki sem szólt bele a dolgába.~Topándynak
34 V | Fáraó, nincs semmi baj? – szólt a lovas, megcsókolva lova
35 VI | kinevetett.~– Képzeld – szólt végigvetve magát Loránd
36 VI | kedves fiú ez a Dezső – szólt Pepi. – Meglásd, Loránd,
37 VI | Ejh, öreg! (Mikor komolyan szólt hozzám, akkor az volt a
38 VI | se a nő; hiszen senki sem szólt volna többet hozzájuk.~És
39 VI | meglepetéssel is vártalak – szólt Henrik fiókjából valamit
40 VII | Desiderius Áronffy! – szólt a direktor – mondsza, kinek
41 VII | érteni a kérdést, fiam – szólt a direktor nyers, száraz
42 VIII | papagáj.~– Nos, kedves – szólt Bálnokházy úr – , hát megtanulta-e
43 VIII | műve, hiába menti magát – szólt végre, lehajítva férje kalapját
44 VIII | éppen nem mentem magamat – szólt Bálnokházy, kedélyesen fogva
45 VIII | kell halni; azt mondtad – szólt Gyáli. – Jó, én nem ijedek
46 VIII | Jól van, nem térek ki! – szólt ingerülten Loránd, s eltűntek
47 VIII | kalapban mind a két név – szólt Gyáli, Dezső elé tartva
48 IX | Kegyed a bálba indul – szólt Loránd, jókedvvel álarcozva
49 IX | most eszembe táncvigalom? – szólt Hermine oly közel lépve
50 X | Bizony már egyszer – szólt hamisan kuncogva magában
51 X | áldjon meg az isten, Mócli – szólt Márton sietséges cihelődéssel –,
52 X | oltalmazni téged?~– Te? – szólt ő, végignézve rajtam, ökleit
53 X | miket mondasz most nekem? – szólt olyan fájdalmas szemrehányással,
54 X | Hallgass rám, Dezső – szólt Loránd elfásultan. – Én
55 X | ezt – becsületszavadra? – szólt Loránd, merőn szemembe nézve. –
56 X | Én vagyok itt, ifjúúr – szólt Mócli, kalapja karimájához
57 X | hajts oda, ahová küldtek – szólt Loránd. – Vidd el azt, akiért
58 X | udvarból.~– Ez aztán a fickó! – szólt röhögve Márton. – A Mócli!
59 X | Mégiscsak rájuk találtam – szólt az öreg nevetve. – Jaj be
60 XI | csendesen, leányom; csendesen – szólt nagyanyám. – Tudod, mit
61 XI | Miért üldözni fiamat? – szólt anyám reszketve. – Egy ifjúkori
62 XI | annak okait is.~– Igen – szólt anyám –, tudok mindent.
63 XI | összekötve.~– Nincs-e? – szólt Bálnokházy, vállait gúnyosan
64 XI | meg lesz önnek térítve – szólt nagyanyám –, de kérem, ne
65 XI | felelni.~– Azon bámulok – szólt végre –, hogy ezek a fölfedezések
66 XI | nekünk nem írtál semmit – szólt hozzám nagyanyám.~– Nem.~–
67 XI | alaptalan.~– Ohó, fráter! – szólt büszke, dölyfös hangon Bálnokházy.~–
68 XI | Mátyás.~– Az nőm bérkocsisa – szólt közbe Bálnokházy.~– Igen.
69 XI | volna értem!~– Jerünk – szólt nagyanyám, megragadva kezemet. –
70 XI | őt elárulni?~– Dezső! – szólt anyám azon szelíd, mindig
71 XI | innen!~– Megállj, Dezső! – szólt ekkor Fánny elém állva. –
72 XI | igenis, hogy született – szólt Fánny dévaj komolysággal.~–
73 XII | emlegetni.~– Magam nevelése! – szólt büszkén s némileg mentegetőzve
74 XII | lovakat.~– No, csak frissen – szólt Lorándhoz rekedt hangon –,
75 XII | azt akartam én mondani – szólt Loránd –, hogy vegyenek
76 XII | konyhával.~– Vagy úgy? – szólt ezeket látva a lovag. –
77 XII | van a többi?~– Többi? – szólt a hölgy. – Azt most csinálják
78 XII | ide, majd elszámlálom – szólt a nő, az evőkés hegyével
79 XII | adsz még?~– Mit adnék? – szólt a nő, durcásan vetve magát
80 XII | van a kezeden.~– Nesze! – szólt a nő, lekapcsolva kezéről
81 XII | villogtatva elő.~– Ne moccanj! – szólt Loránd, a rabló homlokának
82 XII | szoktam ajándékok után élni! – szólt Loránd, visszautasítva büszkén
83 XIII | hozzá.~– No, azt szeretem – szólt Topándy. – Hozzám sokan
84 XIII | eszerint hát megalkudtunk – szólt nagyot nevetve Topándy. –
85 XIII | Tessék, kérem alássan – szólt Topándy, helyet csinálva
86 XIII | Maga ott fog mindig ülni – szólt a hölgy, letéve a kávés
87 XIII | tegye azt, amit én mondok – szólt a hölgy, agyonsújtva villogó
88 XIII | levelet is hoztam a városból – szólt a hölgy, elővéve tárcáját. –
89 XIII | odaveszett volna.~– Zsivány? – szólt elkomolyodva Topándy. –
90 XIII | pisztoly végét a számba dugta – szólt szétnyitva korallpiros ajkait,
91 XIII | kiverve.~– Csodálatos! – szólt Topándy, szemügyre véve
92 XIII | Milyen volt az a rabló? – szólt ismét a nőkhöz fordulva.~–
93 XIII | asszony a levelet.~– Itt van – szólt odanyújtva azt Topándynak.~–
94 XIII | azt Topándynak.~– Nőírás – szólt rátekintve a címzetre Topándy.~–
95 XIII | Jól van, Cipra húgom – szólt Loránd kezét nyújtva eléje. – „
96 XIII | távcsövön az égbe. – Ah! – szólt meglepetve. – Ez igen jó
97 XIII | gyúpontot. Azután elragadtatva szólt:~– Nézze ön! Nincs az a
98 XIII | nem mutatja meg.~– Értem – szólt az ateista, Loránd szemébe
99 XIII | célja.~– Kedves öcsém – szólt Topándy, két kezét Loránd
100 XIII | mondta ön meg barátja nevét – szólt Loránd, ki aggódva figyelt
101 XIII | visszaadta.~Nem jöttél rá – szólt hozzám jámbor arccal –,
102 XIII | S te ezt nem tudnád? – szólt a farizeus, meglepetést
103 XIV | tetszik, ugyebár?~– Maguk? – szólt Cipra, fekete szemeivel
104 XIV | udvari tanácsosnak a leánya – szólt Topándy –, ha jól megtanultam:
105 XIV | előtt találta.~– Ahá! – szólt hozzá nevetve – maga éppen
106 XIV | az arca.~– Jöjjön, no – szólt Cipra, bizalmas lanyhasággal. –
107 XIV | nagyon szép fog lenni – szólt Cipra együgyű szemrehányással
108 XIV | ollót, majd megmutatom – szólt Loránd; s azzal kivevé Cipra
109 XIV | Köszönöm, Cipra húgom – szólt Loránd, megölelve a tőle
110 XIV | Fogadott leányom, Cipra – szólt Topándy, bemutatva őket
111 XIV | a legnagyobb bizalommal szólt hozzá, amint Cipra a számára
112 XIV | Az ügyvéd azt mondta – szólt Melanie lesütött szemmel –,
113 XIV | füleiden a fúrás forrni – szólt Cipra. – Adok neked egyet
114 XIV | sóhajtott.~– Valami távollevőnek szólt e sóhaj?~Vagy mikor ebédnél
115 XIV | vőlegénye van.~– Igazán? – szólt Loránd, megsimogatva a leány
116 XIV | gavallér.~– Gratulálok hozzá! – szólt nevetve Loránd.~– De igen.
117 XV | velük valamit; ha Cipra szólt hozzá, válaszában oly valami
118 XV | ha félsz.~– Zárkózhatom – szólt Cipra könnyűvérű nevetéssel –,
119 XV | reszketett.~– Te félsz? – szólt Melanie bámulva. – Lásd,
120 XV | a kapott pofonról ő sem szólt senkinek, Cipra sem.~A legelső
121 XVI | rég tervben volt.~– Ahá! – szólt Topándy nevetve. – Értem.
122 XVI | hiszen te nem az vagy – szólt Melanie félig tréfából,
123 XVII | Ciprát.~– Ugyan kérem – szólt Lorándhoz –, még nem mutatott
124 XVII | találom kegyed kívánságát – szólt Topándy röviden, s ismét
125 XVII | Óh, ismerjük mi jól! – szólt malasztteljes hangon az
126 XVII | még a kedves gyermekkel – szólt Bálnokházyné, észrevéve,
127 XVII | utánuk.~Melanie egy szót sem szólt az egész úton.~Bálnokházyné
128 XVII | Isten önnel, asszonyom – szólt Loránd röviden; kalapot
129 XVIII | Loránd könnyelmű kedéllyel szólt, vállat vonva:~– Akkor…
130 XVIII | Tudod mit, Loránd? – szólt derülten az öreg manikhéus –
131 XVIII | napot, kedves Loránd! – szólt vidám, kedélyes hangon Gyáli,
132 XVIII | emberrel szemben?~– Remélem – szólt a vendég, nyájasan nyújtva
133 XVIII | Az nagyon természetes – szólt Loránd tréfás gúnnyal.~Ezalatt
134 XVIII | kiállania.~– Üldözést? – szólt Cipra bámulva, a férfiak
135 XVIII | Ki? Ház ezek a szemek! – szólt Gyáli, Cipra szemébe hízelegve. –
136 XVIII | sokkal szebb, mint én – szólt szemeit lesütve, s nagyon
137 XVIII | tudhatta szentül.~– Pajtás! – szólt Loránd, tréfásan ütve Gyáli
138 XVIII | volna belőlem hadvezér – szólt Loránd nevetve –, milyen
139 XVIII | levegő után.~– Barátom! – szólt Lorándhoz – ez a te cigányleányod
140 XVIII | leány vagy te, Cipra! – szólt Loránd, gyöngéden megveregetve
141 XVIII | nagybátyámhoz a hintóba, Pépó! – szólt Loránd a dandyhez – velem
142 XIX | tőle neheztelve.~– Miért? – szólt ő szelíd komolysággal. –
143 XX | Nono, ne neheztelj, öreg – szólt aztán Loránd, s odahúzott
144 XX | is velünk iszol, ugye? – szólt hozzám dévánkodva Loránd,
145 XXI | halál helyett.~– Te, öreg – szólt Loránd öccséhez –, én még
146 XXI | tőle.~– Megszököm tőletek – szólt, a fejét rázva jókedvében.~–
147 XXI | nekünk is.~– Nem abból – szólt a leány suttogva és elpirulva. –
148 XXI | Lesz, Cipra, más is – szólt Loránd. – Most öcsémmel
149 XXII | tanácsot adott nekünk Cipra? – szólt Topándy.~– Minthogy ő bennünket
150 XXII | is megyünk, Cipra húgom – szólt Loránd. – Igen, igen: ne
151 XXII | Sárvölgyiékhez.~– Sárvölgyiékhez? – szólt Cipra, kezeit összecsapva,
152 XXII | éppen Sárvölgyi kedvéért – szólt Loránd igen komolyan –,
153 XXII | Óh, tedd azt, kérlek – szólt Loránd, tréfásan összetett
154 XXII | bennünket, Cipra húgom – szólt Loránd a mindig közelében
155 XXII | mi visszatérünk hozzád – szólt Loránd, oly gyöngéden szorítva
156 XXII | szemektől féltem én magukat – szólt Cipra csintalan fürgeséggel
157 XXII | ebéd után fog eljönni – szólt Loránd, ki ráért Borcsa
158 XXII | meg.~– Testvérem, Dezső – szólt Loránd elfogulatlan bizalmas
159 XXII | Örülök a szerencsének – szólt Sárvölgyi oly szorongatott
160 XXII | ebből a Dezsőből, nagysád? – szólt Loránd Bálnokházyné és Melanie
161 XXII | Tisztelt nagysádtok! – szólt Dezső hideg nyugalommal. –
162 XXII | már ezek, kedves öcsém – szólt fitymáló hangon Bálnokházyné.~–
163 XXII | Gyáli.~– Az nem bizonyos – szólt Bálnokházyné. – Ilyen eseteknél
164 XXII | a tante-val való táncra szólt, hanem a Loránd és Gyáli
165 XXII | Megálljon csak, kedves öcsém – szólt közbe Bálnokházyné –, mielőtt
166 XXII | Gyáva magaviselet miatt? – szólt Bálnokházyné, szúró tekintetet
167 XXII | végigfutott rajtuk.~– Igenis – szólt Dezső Bálnokházynénak válaszolva –,
168 XXII | legyen ön ítélő bírám, uram – szólt Dezső, egyenesen Sárvölgyihez
169 XXII | törekedett.~– Uraságod – szólt tétova hangon, mely gyakran
170 XXII | hogy azt megakadályoztam – szólt Dezső, anélkül, hogy megzavarodnék
171 XXII | Önebben remekelni tud – szólt gúnyos keserűséggel Bálnokházyné.
172 XXIII | siessünk vissza a tiedhez – szólt Loránd másnap reggel öccséhez. –
173 XXIII | neki ajándékozza. De nem szólt neki ezúttal semmit. Cipra
174 XXIII | jó botnak köszönhetem – szólt Loránd, előadva köpenye
175 XXIII | Hát énrám emlékezel-e? – szólt Fánny, tréfásan fonva kezét
176 XXIII | Én most sietek odább – szólt Loránd anyjához.~– Hová?~–
177 XXIII | anyám. – És neked is – szólt öreganyja kezét megszorítva.~
178 XXIV | illusztrációhoz.~– Hallgatom – szólt Loránd leülve, s föltette
179 XXIV | mégsem lett az ő neje? – szólt Loránd. – És eszerint Melanie
180 XXIV | Nem ihatnám én, bátyám – szólt Loránd más gondolatokkal
181 XXV | engem?~– Mit vétettél? – szólt a támadó, s úgy csikorgatta
182 XXV | hogy ki vagy, Kandúr – szólt Sárvölgyi, nyájasan cirógatva
183 XXV | tartva maga elé.~– Látod – szólt Sárvölgyi nyugodt hangon –,
184 XXVI | vigyázd meg, melyik ágon szólt; eredj ki mezítláb, törd
185 XXVI | foglalkozott.~– No, öcsém – szólt Lorándnak nyújtva a levelet –,
186 XXVI | tennél akkor?~– Akkor? – szólt Loránd elgondolkozva; s
187 XXVI | elgondolkozva; s hosszú csend után szólt: – Szegény anyámnak annyi
188 XXVII | elég vagy.~– Elég la! – szólt nagy elbizakodottsággal
189 XXVII | kecskelábak?~– Itt vannak – szólt egy rabló, szűre alól előmutatva
190 XXVII | neked alig hagytam benne – szólt szemérmes mentegetőzéssel
191 XXVII | szabadban? A fülemüle tovább is szólt:~„Eredj ki mezítláb, úgy
192 XXVII | hogy meglássa, melyik ágon szólt a madár.~Nem tudja meglátni.~
193 XXVIII| Jer, siessünk innen! – szólt Loránd, Cipra kezét megfogva.
194 XXVIII| sebesítve?~– Nem nagyon – szólt a leány –, nézze, csak eddig
195 XXVIII| a feje alja.~– Loránd! – szólt a leány lihegve. – Hagyjon
196 XXVIII| hát! Vedd azt a puskát! – szólt az öregúr, megállva az ajtóban.
197 XXVIII| nem fognak ők bejönni – szólt Topándy; s maga elvevé az
198 XXVIII| jó lesz futókat venned – szólt Topándy –; a futóval jobban
199 XXVIII| pokoli humorát. Loránd nem szólt neki semmit.~A tér is rossz
200 XXIX | élceire?~– Jó napot, hugám! – szólt nyájasan a háziúr.~– Még
201 XXIX | Jól van, Marcsa hugám – szólt Sárvölgyi úri nyájassággal –,
202 XXIX | Ne hallgass rá, Marcsa – szólt csendesen a kegyes úr. –
203 XXIX | kocázott.~– Van még egy – szólt Sárvölgyi hideg nyugalommal,
204 XXIX | Elég, ha én odaadom – szólt szúrósan Sárvölgyi.~– Mit,
205 XXIX | úrnak cselédje, tudja? – szólt indulattól reszketve a vén
206 XXIX | jöttél egyébért, Borcsa? – szólt nagy flegmával az öreg,
207 XXIX | a karján.~Kólya uram nem szólt neki semmit, csak hagyta
208 XXIX | észrevétlenül idáig.~– Sárvölgyi! – szólt a cigányasszony erőszakolt
209 XXX | Azt én jobban tudom – szólt a leány sebláztól hevülten. –
210 XXX | Cipra, meg fogsz gyógyulni – szólt Topándy, megfogva a leány
211 XXX | Topándy elfogult kebellel szólt:~– Mondd utánam!~S elmondta
212 XXX | könnyebben érzem magamat – szólt boldogságtól sugárzó arccal.~
213 XXX | elejétől fogva jelen voltam – szólt Loránd a főbíróhoz. – Cipra
214 XXX | tovább a kisasszonytól – szólt Daruszegi. – Ez ügy különben
215 XXX | most?~Topándy malaszttal szólt közbe.~– Hogy űznék én tréfát
216 XXX | mondja már, amikor meghalok – szólt szomorú szemrehányással
217 XXX | hajítani.~– Nem, leányom – szólt Topándy –, Loránd öcsém
218 XXX | elborult az.~– Hiszen tudom – szólt szétzilált fürteit arcából
219 XXX | nem akarsz nekem hinni – szólt Loránd –, hinni fogsz hát
220 XXX | elállta.~– Én hiszek! – szólt felmagasztult arccal, fölemelkedve
221 XXXI | szolgabíró is.~– Uramöcsém – szólt a tisztviselőhöz –, már
222 XXXI | Hagyjátok! Szükségtelen már – szólt Topándy, fáradtan rogyva
223 XXXI | Sokat vitáztunk, Loránd – szólt az öreg mindinkább elhaló
|