1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-2000 | 2001-2500 | 2501-2869
Fezejet
1 I | milyen nagyon szerethetik az angyalok azokat, akiknek
2 I | akkor még azt hittem, hogy az embernek a sok örömtől lesz
3 I | örömtől lesz fehér a haja.~Az igaz, hogy nem is volt semmi
4 I | jobban többi közől.~Hogy az igazat megvalljam, mégis
5 I | mégis legjobban szerettem az egész családunkban a bátyámat.
6 I | kétségbe ne ejtett volna az a kérdés, hogy ha meg kellene
7 I | csak engemet; tőle tanultam az ábécé legelső betűit játszva
8 I | hazaereszték a leckéről, megvárt az iskola udvarán, hogy egyedül
9 I | hogy nagyon szeretik, én is az voltam; s ő minden rosszalkodásomat
10 I | mikor zengett a házunk az ismerősök jókedvétől; s
11 I | mikor apámmal végigmentünk az utcán, minden ember köszönt,
12 I | esztendőben egyszer történt az, hogy valakire haragosan
13 I | ötleten, ő pedig úgy ült ott az asztal végén, mint aki nem
14 I | azokból alá; de mosolygás az sem volt soha, meg nem nevetteté
15 I | nevetteté őt senki.~Nem is volt az az ember, akinek ha a bor
16 I | őt senki.~Nem is volt az az ember, akinek ha a bor vagy
17 I | kísérik; asztalnál szüntelen az ő arcán függnek, és néha
18 I | ő arcán függnek, és néha az a gyermekes gondolatom támadt,
19 I | komolyan, mert tudja, hogy az édesanyja nézi.~Ha aztán
20 I | mindnyájunkat meglepett az, hogy apánknak szokatlanul
21 I | közlötte vele, amit még az hiányosan tudott; engemet
22 I | hogy szinte reszkettem bele az örömtől.~Csak öreganyánk
23 I | derültebb arca lett apámnak, az ő fehér szemöldei annál
24 I | arcáról, s valahányszor az vidám, derült arcával felé
25 I | lefekvés csak könnyű, de az elalvás nehéz, mikor az
26 I | az elalvás nehéz, mikor az ember még gyermek, és azt
27 I | nézve is kettős ünnep volt az, mikor sátoros ünnepeken
28 I | örült. Hogy fogja bejárni az erdőt, a nádast, milyen
29 I | riasztott fel álmomból. Az igaz, hogy mindig puskával
30 I | hallhattam semmi neszt; csak hogy az ajtókat nyitogatták itt
31 I | tovább. Nagy szél támadt, az egy nyitva maradt ablakot
32 I | maradt ablakot becsapott, az üvegek mind összetörtek,
33 I | üvegek mind összetörtek, az szólt olyan nagyot.~És ezzel
34 I | édesanyánk hálószobájában van az. Csak te aludjál csendesen!~
35 I | áthangzott hozzám anyám kacagása. Az az ismerős, csengő, édes
36 I | hozzám anyám kacagása. Az az ismerős, csengő, édes hang,
37 I | nagyon ily késő éjszaka? Hogy az ablak kitört?~Még akkor
38 I | rebegé fülembe:~– Meghalt az atyánk.~Én olyan gyermek
39 I | volt ez a gondolat, hogy az én eszem nem bírta még azt
40 I | még azt végigérni.~Hogy az atyánk meghalt!~Tegnap este
41 I | mi van a világ végén túl. Az űr! Hát azt az űrt mi veszi
42 I | végén túl. Az űr! Hát azt az űrt mi veszi körül? Hát
43 I | van-e még valami?~Sokszor az őrüléshez voltam közel e
44 I | tépelődés miatt. Most ugyanez az észvesztő kábulat fogott
45 I | fogott körül. Hogyan lehessen az, hogy az apám meghalt?~–
46 I | Hogyan lehessen az, hogy az apám meghalt?~– Menjünk
47 I | beteg.~– Hát miért kacagott az éjjel úgy?~– Mert beteg.~
48 I | még megfoghatatlanabb volt az én eszemnek.~Ekkor egy gondolatom
49 I | falura mulatni: s te csak az álmot akartad kiverni a
50 I | A kezét.~– A kezét és az arcát.~– Csak a kezét szabad
51 I | kiterítve; sokan tudják, mi az, s senki sem akarja tőlem
52 I | nem ismertem volna azokra az erős, izmos kezekre, miknek
53 I | Megcsókoltam mindkét kezét. Az olyan jólesett!~Azután fájó
54 I | Ne maradjunk tovább!~És az nekem oly nagyon fájt!~Bátyám
55 I | azonfelyül rám is zárta az ajtót.~Ezen aztán én úgy
56 I | csak néhány óranegyed volt az) ott tipegett el a folyosó
57 I | a vén asszonycseléd, ki az imént odabenn virrasztott.
58 I | Bizonyosan más váltotta fel.~Az ő arca most is olyan közönyös
59 I | nem tett nála különbséget.~Az ablakon keresztül megszólítottam.~–
60 I | miért nem szabad nekem az atyám arcát megcsókolnom!~
61 I | megmondani, mit hallottam az öreg Zsuzsitól.~Azt mondtam
62 I | velünk. Ő azt felelte, hogy az még hátul marad. Mi ketten
63 I | marad. Mi ketten ültünk az egyik kocsiba; egy másik
64 I | egy másik még várakozott az ajtóban.~Nekem úgy tetszett
65 I | ajtóban.~Nekem úgy tetszett az, mintha csak álmodnám. Az
66 I | az, mintha csak álmodnám. Az esős, borongós idő, a mellettünk
67 I | mellettünk elmaradó házak, az emberek, kik csodálkozva
68 I | kik csodálkozva néznek ki az ablakon, egy-egy ismerős
69 I | le a vízbe „Vigyázz, mert az ördög megtaszít”, úgy éreztem
70 I | párkányon ültem, lenéztem az örvényébe, úgy hítt valami,
71 I | hítt valami, hogy taszítsam az elevenbe, szédüljek bele. –
72 I | tudtam magamat tartóztatni.~Az egész úton nem beszéltünk
73 I | készülnének, amit nem kell az egész világnak megtudni.
74 I | enni, csak úgy néztük végig az egészet. Azután bátyám ismét
75 I | bátyámat készülődni láttam az útra, a kétségbeesés erőt
76 I | kertek alatt mentünk le, az agyagvermek hosszában; bátyám
77 I | kutyáját csitította, mikor az neki akart indulni a cserkészésnek.
78 I | tarisznyájában. Milyen rosszul esett az nekem; ő azt hiszi, hogy
79 I | elkaparta a haraszt közé. Az sem volt éhes.~Ott azután
80 I | nem térünk-e még vissza.~Az idő egyre borongós volt,
81 I | veres tüzével elboríthassa az eget; a szél egyre fújt.
82 I | bírtam kitalálni. Mikor aztán az ég lassankint a tűzvörösből
83 I | üvölteni. Olyan üvöltés volt az, amilyent sohasem hallottam
84 I | nyomán, s nemsokára kiértünk az országútra.~A sötétben egy
85 I | haladt végig.~– Dicsértessék az Úr Jézus! – szólt az öreg
86 I | Dicsértessék az Úr Jézus! – szólt az öreg béres, megismerve bátyámat.~–
87 I | mondta, nagyon melege van.~Az öreg béres egyszer hátramaradt
88 I | Igaz. Igazság – szólt az öreg szolga; csendesen keresztet
89 I | vetett magára, s előrement az ökreihez.~Mikor a faluhoz
90 I | a faluhoz közel értünk, az öreg János ismét odajött
91 I | Mármost jobb lesz, ha az úrfiak a kertek alatt kerülnek
92 I | ne beszéljen énelőttem.~Az én agyam aztán csak még
93 I | erre.~Loránd azt mondta az öreg béresnek, hogy majd
94 I | fogunk kerülni; azonban midőn az jól előrehaladt a szekérrel,
95 I | előttünk is; hallottam, amint az egyik azt mondta a másiknak:~–
96 I | mondta a másiknak:~– Lám, ez az átkozott szél is azért fúj
97 I | hogy így bujdoklunk?~Mire az udvarra értünk, a szekér
98 I | beért. Három béres várt rá az udvaron, azok mindjárt betették
99 I | rejtélyes volt nekem ez az éjszakai munka.~Egyszer
100 I | támaszkodva, lejött velünk együtt az udvarra, a szekérig, mely
101 I | koporsója.~Tehát ez volt az, amit mi éjnek éjszakáján
102 I | elfutottam a zengéstől, amit az ütésre adott.~A vadborostyán
103 I | vadborostyán körös-körül befutotta az épületet, lehajlott már
104 I | épületet, lehajlott már az ajtajára is, belefonta magát
105 I | belefonta magát a kilincsébe, s az ajtófélbe kapaszkodott;
106 I | micsoda csendes ház lehet az, aminek az ajtaját így elszőheti
107 I | csendes ház lehet az, aminek az ajtaját így elszőheti a
108 I | magamban.~Nem juthattam az értelmükhöz, idegen nyelven
109 I | iskolatársaim, iparkodtam feljutni az akkor úgy hítt „diák osztályba”,
110 I | vígy minket a kísértetbe!”~Az Úr imájának egy mondata
111 I | értettem, hogy mit tesz az, mint eddig.~Hanem annál
112 I | hogy őrizzen bennünket az Isten a kísértetektől.~Talán
113 I | azután nyitva láttam ezt az ajtót, megtudtam, hogy ez
114 I | ajtót, megtudtam, hogy ez az épület családunk sírboltja.~
115 I | családunk sírboltja.~Ez az ajtó, amit én eddig csak
116 I | mi számunkra világított az.~A négy férfi levitte a
117 I | mi utána mentünk.~Ez hát az a ház, ahol a kísértetek
118 I | hetedik fülkébe; mire aztán az öreg béres összekulcsolá
119 I | hinni, remélni, szeretni; az átmérhetlen irgalomban bízni;
120 I | feje körül – és átkozta az Istent.~Azt hittem, a végítélet
121 I | énekszó, harangszó nélkül; még az utolsó papi áldás sem szállt
122 I | áldás sem szállt utána, ami az utolsó koldust is elkíséri,
123 I | járna közöttünk. Ez volt az a köd.~– Isten balja, ember
124 I | Szépapátok, Áronffy Jób, az, aki a legelső fülkében
125 I | országban is van gyűlölet az emberek között; testvérek
126 I | haraggal válnak meg egymástól; az enyim és tied, a féltés,
127 I | a féltés, a büszkeség, az irigység konkolyt hint közéjük;
128 I | közéjük; de nálunk még ez az átkozott föld is megtermi
129 I | mindegyik azt hiszi, hogy az ő vetése a tiszta, a másiké
130 I | utoljára le kellett törölni az egészet.~Jóbot németországi
131 I | a nemzeti érzülettel. Ő az elsőbbnek adott igazat;
132 I | álommá lett.~A föld rengett az örömzajtól, ez a föld, ez
133 I | keresztyének voltak: igaz emberek az életben, hívek a becsülethez,
134 I | Istent imádók; és mégis az egyik testvér megölte magát,
135 I | keresztülizzadt mész.~– Ebben az évben építettük e szomorú
136 I | szomorú házat. Jób volt benne az első lakó. Éppen így, mint
137 I | Mert rettenetes hagyomány az önkéz ontotta vér! Befecskendi
138 I | ontotta vér! Befecskendi az a fiakat és a testvéreket.
139 I | Ama gúnyos kísértő, aki az apa kezét vezette az éles
140 I | aki az apa kezét vezette az éles késsel önszíve felé,
141 I | ott áll leskelődve örökké az utódok háta mögött; szüntelen
142 I | halált; a te fejeden is rajta az ítélet, akárhová futsz előle,
143 I | hordozod saját jobb kezedben!” Az kínálja, az kecsegteti a
144 I | jobb kezedben!” Az kínálja, az kecsegteti a tétovázót fényesre
145 I | gondolkoznak mindig.~Óh, az iszonyatos!~Hogy semmi sem
146 I | kincset, amiről számot kérnek az égben.~Jóbnak három fia
147 I | ismét, egyenlők.~S Ákos azon az éjszakán főbe lőtte magát.~
148 I | vele önmagát, hogy mikor az élet gondjaitól megszabadult,
149 I | gondjaitól megszabadult, az élet örömeit sem akarta
150 I | Gerő volt a ti nagyatyátok, az én örökké feledhetlen jó
151 I | ember volt, s amit tett, még az utolsó tette is, az helyes
152 I | még az utolsó tette is, az helyes volt, annak úgy kelle
153 I | százszor és ezerszer történik az, hogy a fiak a hírt, mely
154 I | fiunkat!” – rebegé; s azzal az idegen úrhoz fordult: „Uram,
155 I | abból valami fehér port az előtte álló csészébe, mint
156 I | Maradj élve!”~Nagyanyánk az őrülés felmagasztalt mosolyával
157 I | kell itt tébolyodnom. Ez az őrült mosoly oly ragadós!~
158 I | ültette a szép borókafákat az ajtó előtt, mik akkor még
159 I | tréfával mondá, hogy ez az ő öröksége. Itt járkált
160 I | telet gyűlölte nagyon. Mikor az első hó leesett, kedvetlensége
161 I | a családból: Ákos fia és az enyim.~Lőrincet, ez volt
162 I | anyja haragszik; ekkor aztán az történt, hogy anyja arcul
163 I | magát? Egy ütésért, amit az anyai puha kéz ad, azt a
164 I | gyermeknek! Elszakítani az életet, melyet még nem is
165 I | ismer! Hány gyermeket megver az anyja, és másnap újra keblére
166 I | szeretik egymást; hisz az anya ütése egyik jele az
167 I | az anya ütése egyik jele az anyai szeretetnek! És az
168 I | az anyai szeretetnek! És az meg tudta magát ölni!~Rajtam
169 I | vagyok, annyi idős, mint az a másik volt; engem sem
170 I | bennem is el van már terjedve az örökölt kór, rajtam is kezét
171 I | történt: tizenhat éves. Az ő születésétől kezdve mind
172 I | felfordult világ volt; az egész világ mindem nemzete
173 I | midőn azt tudtam, hogy ő az ellenség ágyúi előtt áll;
174 I | sötét felhő, terjedt el az ország fölött, én fájó nyugalommal
175 I | közé szoríthatám, s áldtam az Istent, hogy nem vette őt
176 I | szerencsétlenségeit; de minek az eskü? Hogy egy bűnnel többet
177 I | aki így szól: „Nem kell az Isten kegyelme nékem!”~De
178 II | gondol: éppen így bánnak most az enyimmel is a messze távolban;
179 II | a messze távolban; mert az anyaszerelmet semmi fizetésért
180 II | cserében megnyerni lehet.~Ezt az intézményt csak asszonyok
181 II | ahol korán letörülje róluk az élet minden emlékét a családi
182 II | szerencsétlen nap óta, mely, mint az álló csillag, sohasem távozhatik
183 II | akart tőlünk megválni. Pedig az orvosok is azt tanácsolák.
184 II | csereleányt is.~Egy hétig az egész háznál minden ember
185 II | erősen növésben voltam; az utolsó nap útravalót sütöttek,
186 II | legjobban fájt, bizonyítja az, hogy oly messze idő óta
187 II | Fog-e téged úgy szeretni az, aki utánam jő, mint én
188 II | míg újra láthatnál? Lám, az öreg Zsuzsi maga is azt
189 II | én eddig azt hittem, hogy az öreg Zsuzsira haragszom,
190 II | húrjain, a csendes tárgyakról az élőkre, a megszokott állatokról
191 II | a megszokott állatokról az ismerős emberekre vezetve,
192 II | magával a megholtakhoz, az eltemetettekhez, és akkor
193 II | hajlanak, talán egyedüli öröme az, ha látja, hogy fiai még
194 II | voltam (melyik gyermek nem az?), de soha a fölébredés
195 II | reggelén.~Már holnapután ebben az ágyban egy idegen gyermek
196 II | mert virradat előtt volt az idő.~Édesanyánk sokszor
197 II | bátyámmal volt elfoglalva; az után tudakozódott: ez és
198 II | Loránd bátyámra? A gyermek az ifjúra? A gyönge az erősre?
199 II | gyermek az ifjúra? A gyönge az erősre? Az utóbb szülött
200 II | ifjúra? A gyönge az erősre? Az utóbb szülött az öregebbre?~
201 II | erősre? Az utóbb szülött az öregebbre?~Messze út jártán
202 II | magamnak megmagyarázni.~Az út benyomásaira nemigen
203 II | reggeltől késő estig eltartott az utazás Pozsonyig, s csak
204 II | foglalkoztam: „Vajon milyen lehet az a gyerek, akiért most engemet
205 II | aki helyemet pótolni foga az asztalnál, hálószobámban
206 II | neki testvérei, akik azután az én testvéreim lesznek? Fél-e
207 II | testvéreim lesznek? Fél-e az is úgy éntőlem, mint én
208 II | hogy elmenjen helyettem az én anyám gyermekének, s
209 II | volnának is azok, mégiscsak az enyim lenne a veszteség.~
210 II | érte emlegetni. – De hátha az ellenkező talál lenni? Valami
211 II | négyoszlopos fehér épületváz; az tűnik a közeledő szemébe
212 II | mondám én nagyanyámnak.~– Az nem vesztőhely, fiam – felelt
213 II | várrom. Bennem megmaradt az első benyomás. Én vesztőhelynek
214 II | ez nagy város volt nekem; az utcákon kirakatokat én még
215 II | magánál, úgyis a mi terhünk az útiköltség. Irott címzete
216 II | Bonus, bonus!~Ennek pedig az a kettős haszna volt, hogy
217 II | szűk kőlépcsőn fölvezetve az emeletbe; engemet pedig
218 II | fejemnél fogva tartott, mintha az volna az én fogantyúm, aminél
219 II | tartott, mintha az volna az én fogantyúm, aminél fogva
220 II | nézve.~– Est studiosus.~Hogy az is diák! Még ez jó. Együtt
221 II | ozsonnához volt terítve az asztal; úgy látszott, hogy
222 II | pamlagon két asszonyság ült; az egyik Fromm mama, a másik
223 II | nála is megvolt, csakhogy az álla hegyén.~Egy kis alacsony
224 II | kis alacsony karszéken ült az a bizonyos, akivel engemet
225 II | szóval csúnya volt, mint az ördög.~Mind a hárman kötéssel
226 II | elfoglalva, mikor beléptünk; az ajtónyílásra aztán letették
227 II | kicsi karszékhez, amelyről az imént felkelt, s kényszerített
228 II | benne, s beszélt hozzám azon az ismeretlen nyelven sok mindenfélét,
229 II | juthatott szóhoz. Folyt az nála, mint a csergedező
230 II | sejthettem, hogy miről foly az értekezés ez idegen nyelven,
231 II | hogy mikor hozzám szólnak az asszonyságok, mindig Istóknak
232 II | készített számunkra.~Még az a kis pisze démon is azt
233 II | éhes.~Hoztak mindenfélét az asztalra, de énnekem nem
234 II | is pöröltek rá, hogy meri az ő drága kugelhupfjukat „
235 II | olyan vakmerő volt, hogy az én tányéromra rakta, amiért
236 II | azért dorgálta, minek akarja az „új gyereket” nagy ehetőségre
237 II | előttem németül beszél, az okvetlen felőlem tervez
238 II | titkos komplottot, s annak az a vége, hogy én vagy nem
239 II | akkorák, mint egy macskaláb, az én tányéromra nyúlkálni?~
240 II | elfogadni. De annak is csak az lett a vége, hogy megint
241 II | kis fehér cicát fölültette az asztalra, csemegés kendőből
242 II | tőlem, hogy fogjam addig az első lábát, míg valamiből
243 II | gonosz fenevadnak, amit az, dacára idegen ajkú nemzetiségének,
244 II | mert egyszerre leugrott az asztalról, s elszaladt.~
245 II | megharagudott rám, s azt az érzékeny bosszút állta rajtam,
246 II | kezét csókolgatta, később az ölébe dűlt, nekem hátat
247 II | maga is kiejté e nevet; az tehát nem lehet más, mint
248 II | következő tényállásra jussak el az adatok nyomán: Henrik barátomnak
249 II | megtanulja.~Szegény Henrik!~Az mindig tűrhetetlen gondolat
250 II | büntetésből éhezzék. Hiszen az felfogható, ha valakit első
251 II | azokból a jó perecekből, miket az a vakmerő leány erővel elém
252 II | a zsebembe csúsztatnék, az nem veszne kárba.~Kilestem,
253 II | akkor vettem észre, mikor az a kis pisze ördög elnevette
254 II | hogy én elég gyáva vagyok az asztalnál nem merni enni,
255 II | percben azt vártam, hogy az a kis ördöngös furcsaság
256 II | kezével, s kikiáltja: „Ott van az új gyerek zsebében a perec!”~
257 II | hogy megmagyaráznák, mi az.~Ahelyett az a kis démon
258 II | megmagyaráznák, mi az.~Ahelyett az a kis démon hajlik oda elém,
259 II | fújni a kanócot, s hogy az nem sikerült, letette a
260 II | kezével tapogatózva kereste az ajtókat és lábaival a lépcsők
261 II | liszttartó hombárba, rám zárja az ajtaját, s otthágy reggelig; –
262 II | felől bizonyossá legyen az ember. Az ajtón keresztültört
263 II | bizonyossá legyen az ember. Az ajtón keresztültört az a
264 II | Az ajtón keresztültört az a minden emberi hang legszomorúbbika,
265 II | akkor sincs otthon a sor.~Az ajtón keresztül messze hangzott,
266 II | Fánny odatartotta a fülét az ajtóra, s megfogta kezemet,
267 II | Ennek sok hasznát veheti az ember, mikor később valami
268 II | találta.~Azután kinyitotta az ajtót, s rám hagyta, hogy
269 II | utána. Kicsiny szoba volt az a lépcső alatt; benne két
270 II | egymással szemközt fordítva, az egyikben otthoni vánkosaimra
271 II | otthoni vánkosaimra ismertem; az tehát az én fekhelyem lesz.
272 II | vánkosaimra ismertem; az tehát az én fekhelyem lesz. Az ablaknál
273 II | tehát az én fekhelyem lesz. Az ablaknál volt az íróasztal,
274 II | fekhelyem lesz. Az ablaknál volt az íróasztal, azon égett egy
275 II | aminek gombává nőtt már az izzó kanóca, annak a jeléül,
276 II | körülötte vagy világosság.~Arra az asztalra lekönyökölve s
277 II | kezével hajába markolva ült az én barátom, Henrik, és magolt,
278 II | kunkorodva a sok használástól.~Az ajtó nyíltára felvette fejét
279 II | nyíltára felvette fejét az átkozott könyvből.~Nagyon
280 II | könyvből.~Nagyon hasonlított az anyjához meg a nagyanyjához,
281 II | is megvolt: esetleg éppen az orra közepén.~Amint feltekintett
282 II | fogcsikorgatva kapta ki Fánny kezéből az áldástalan könyvet, s levágva
283 II | s levágva azt maga elé az asztalra, nekiacsarkodott
284 II | azzal úgy vágta a perecet az asztal alá, hogy szerteszét
285 II | birokra keltem vele. Ő engemet az én ágyam felé akart tolni,
286 II | csodálatosnak találtam, hogy ennek az impertinens gyermeknek is
287 II | járt a gondolatja, ahol az enyim.~Ez órától fogva mindig
288 II | mit fogok álmodni ebben az idegen házban. Azt tartják,
289 II | Azt tartják, hogy amit az ember olyan helyen álmodik,
290 II | álmodik, ahol először alszik, az be szokott teljesülni.~Én
291 II | bosszankodtam magamra ezért az álomért! Pisze angyal! Milyen
292 II | Milyen tréfás álmai vannak az embernek.~Másnap korán reggel
293 II | virradt. Hanem ahelyett az első legénynek, Mártonnak
294 II | gondolni, miféle attentátum az, mely álmomból felzavar,
295 II | sütödébe.~Valami kedves hely az: már messziről elárulja
296 II | messziről elárulja magát azzal az édes süteményillattal, melyről
297 II | süteményillattal, melyről azt képzeli az ember, hogy ha sokáig belélegzené,
298 II | talán jól is laknék vele.~Az egész műhelyben minden oly
299 II | szarvacsokat csavargatnak belőle, az óriási fehér kemence párkányán
300 II | párkányán sorba rakva pirul már az előcsapat, s kellemes illatával
301 II | kellemes illatával eltölti az egész műhelyt.~Márton legény,
302 II | szemöldökét fel- vagy letolta, az egész fejebőrét sipkástul
303 II | fonni, mint akárki más. Az elégültség ragyogott arcáról,
304 II | ragyogott arcáról, mikor az öreg legény megdicsérte,
305 II | múlva felszabadítanók. Hanem az öregúr erőnek erejével azt
306 II | felküldte a feje tetejére Márton az egész fejebőrét sipkástól,
307 II | fejebőrét sipkástól, mintha az csak egy rugókon járó paróka
308 II | Kisztihand! Én nem lennék az, ha a Szent Mihály-tornyot
309 II | zsemlyéket meglatolja, – s az nemigen nyerte meg helybehagyását.~–
310 II | helybehagyását.~– Pedig ha az ember nem restelli a fáradságot
311 II | amint akarja. Bizony, ha az ember a lelkét akarná terhelni,
312 II | stricli mindszentnapkor, az is megteszi. Az ilyen Herr
313 II | mindszentnapkor, az is megteszi. Az ilyen Herr Dintenklex!~Itt
314 II | Gassenhauerre, melynek refrénje az volt: „Ó jé, Herr Dintenklex!”~
315 II | mégis gyanítottam, hogy az a Herr Dintenklex valami
316 II | Henriknek törvényt kell tanulni! Az öregúr azt mondja, hogy
317 II | lehetne, ha végigjárta volna az iskolákat. Szerencséje,
318 II | hogy ő is tud lateint. Az öregúr lateinja!~Itt alig
319 II | készülök.~– Aha! Vicekspan? Az már respekt! Az egészen
320 II | Vicekspan? Az már respekt! Az egészen más; az már valami.
321 II | respekt! Az egészen más; az már valami. Hintón jár,
322 II | gyönyörűségesebb, háládatosabb. Az Isten áldásával bánunk,
323 II | Ratsherrekről szól-e valahol az imádság? No, mi? Ki tud
324 II | kellett dagasztani. Öldökölte az a gondolat, hogy valaha
325 II | Márton legény –, nagy baj az, hogy az embertől nem kérdik,
326 II | legény –, nagy baj az, hogy az embertől nem kérdik, hogyan
327 II | meghalni; de még nagyobb baj az, hogy nem kérdik, hogyan
328 II | Engem is mészárosnak adott az apám elébb. Kitanultam az
329 II | az apám elébb. Kitanultam az egész mesterséget. Egyszer
330 II | szakállam. „Kell-e pékinas?” Az öreg felcsapott rá, s azóta
331 II | van. Ugyebár, Henrik!~– Az ám! – dörmögé a fiú mérgesen.~–
332 II | fűtött kemencébe. Ezalatt az egész műhely legénysége
333 II | Hosszú, vékony, háromláb. ~Ez az óra, ez a gólya,~Ez pediglen
334 II | ennek nem a vers szépsége az oka, sem az annak megfelelő
335 II | vers szépsége az oka, sem az annak megfelelő melódia,
336 II | ma nem fogja már megírni az iskolai feladványát, s mikor
337 II | még egyszer újrakezdték az „Ó be szép” kardalt, odahagytam
338 II | s fölmentem szobánkba.~Az asztalon kiterítve feküdt
339 II | legújabb feladványnak csak az első sora volt megkezdve.~
340 II | kapjon elébb. Nagy volt aztán az öröme, mikor a kész dolgozatot
341 II | a lépcsőn. Henrik dugta az én írásomat hirtelen a zsebébe,
342 II | a kitárt könyvnek, mikor az öreg megállt az ajtó előtt;
343 II | könyvnek, mikor az öreg megállt az ajtó előtt; úgyhogy mikor
344 II | ajtó előtt; úgyhogy mikor az benyitott, oly hadarás volt
345 II | ergo; quomodo? – szólt az öregúr, körüldörzsölve a
346 II | tőle.~Én megkísértettem az első német szót kiadni a
347 II | felelve a kérdésre; amire az öreg nagyon rázta a fejét,
348 II | biztosság kedvéért legelébb is az írott gyakorlatot mutatta
349 II | felmondani; hát még ma, mikor az öreg vette a kezébe a könyvet!~
350 II | tartotta figyelemben, s amint az első akadályhoz ért, amint
351 II | nem volt sehol sem, hanem az ágy alatt, ahova hosszú
352 II | csupán szóval dorgálta meg az erősségből előmászó fiút,
353 II | a tanárok látogatásával.~Az igazgatótanár erős, csontos
354 II | diákot rendetlenségen kap, az megbűnhődik.~– Tudnak-e
355 II | hegedül.~Direktor úr erre az asztal közepére helyezé
356 II | Miért? Miért? Azért, mert az minden gonoszságnak a kútfeje,
357 II | diákot. Tudom én, hogyan van az. Látom a mindennapi példákból.
358 II | helyre kívánkozzék mulatni.~– Az mindegy. A kicsinynek még
359 II | kabátnak. Diáknak köpönyeg! Az csak katonatisztnek való!
360 II | senki hegyes orrú csizmában az iskolába ne jöjjön, mert
361 II | férfiúnak, ki buzgalmát az erkölcs védelmében odáig
362 II | orrait levagdalja.~Nekem az a jó szokásom volt (régen:
363 II | hogy nekem parancsoljon, az rám nézve szentírás volt.~
364 II | tetszik, hogy a te csizmádnak az orra is hegyes egy kissé.~–
365 II | s ami jó látszik rajta, az csak tettetés, azért hát
366 II | elbánni.~Innen elmentünk az én osztálytanítómhoz.~Ez
367 II | tökéletes ellentéte volt az igazgatótanárnak. Szinte
368 II | hálófőkötős arc be is tekintett az ajtón, s azután annál hirtelenebben
369 II | s jól emlékezem rá, hogy az orcámat is megveregette.~
370 II | lelkeket, a zene szelídíti az indulatokat, már Pythagoras
371 II | hegedűvonó. Aki zenélni tud, az mindig jó szellemekkel társalkodik.
372 II | is juthatni hozzá nálunk. Az én gyermekeimhez úgyis jár
373 II | kívánalmaiban. (Igy tesz az elégületlen nép mindig,
374 II | természetesebb! – volt rá az engedékeny férfiú válasza. –
375 II | rómaiaknál a kultuszhoz tartozott az, sőt az írás szerint maga
376 II | kultuszhoz tartozott az, sőt az írás szerint maga Szent
377 II | okvetlenül megkívántatik, hogy az ifjú lépni, járni, helyesen
378 II | hallgatok a kor kívánalmaira. Az én gyermekeim mind tanulnak
379 II | együtt a többiekkel, nem fog az többe kerülni öt váltó forintnál.~
380 II | rendkívül meg volt elégedve az alkuval. Szinte olcsónak
381 II | találta a tanítást.~– Óh, az asszociáció elve szerint
382 II | barátom rajzolni is tanuljon, az meg éppen nem kerül többe
383 II | is nagyon, hogy nem jár-e az valami nyaktöréssel. Pártfogóm
384 II | még eszmerokonságnál fogva az úszás megtanulását is indítványba
385 II | félelmes gondolatra jöjjön az előadottakból, hogy én majd
386 II | órától fogva nagyra becsülni az egy derék, egyenes lelkű
387 II | akartam elérteni. Talán az „én” tanáromat akarja ócsárolni
388 II | tanáromat akarja ócsárolni vele?~Az én etikám szerint pedig
389 II | én etikám szerint pedig az egészen természetes jogszempont
390 II | szeretni azt a tanárt, aki az ő osztályát igazgatja, s
391 II | másikkal csendes háborút visel, az nem történhetik más indokokból,
392 II | osztálynak a tanára ennek az egyiknek ellensége. Az én
393 II | ennek az egyiknek ellensége. Az én uralkodóm ellensége a
394 II | a te uralkodódnak, azért az én katonám ellensége az
395 II | az én katonám ellensége az ő katonájának.~Kezdtem Lorándot
396 III | III. Az én nagyságos urambátyám~
397 III | nagyságos urambátyám~Ebédre az udvari tanácsos Bálnokházyhoz
398 III | szónál kővé nem vált, nem az én hibám, legalább én olyan
399 III | tudtam. Hova gondol? Én az udvari tanácsos bácsi ebédjét
400 III | bácsi ebédjét elmulasszam az ő kedvéért!~Nagyanyám is
401 III | bérkocsit hozattunk; mert az udvari tanácsos bácsihoz
402 III | hogy szép fiú volnék, mikor az ezüstgombos atillámat felveszem.
403 III | ezüstgombos atilla nincsen, mint az enyim.~Csak az bosszantott,
404 III | nincsen, mint az enyim.~Csak az bosszantott, hogy a kis
405 III | neki, s hogy sértette ez az én büszkeségemet!~A lépcső
406 III | fogta, hogy lisztes lett az atillám, bizonyosan a Fánny
407 III | a Fánny kötényétől, mert az mindig lisztes, s azt neki
408 III | annak selyemkefe kell, mert az bársony.~Úgy gondolom, tartottam
409 III | tartottam arra valamit, hogy az atillám gallérja bársony.~
410 III | Hogy szerettem volna érte az orrát betörni! Mit kompromittál
411 III | régiókba.~A bérkocsi valahol az Országház környékén állt
412 III | kétemeletes ház, abban lakott az udvari tanácsos. Az inas –
413 III | lakott az udvari tanácsos. Az inas – pardon! – a komornyik
414 III | a pitvarba, a pitvarból az előszobába, az előszobából
415 III | pitvarból az előszobába, az előszobából a szalonba,
416 III | előszobából a szalonba, ahol az uraság várt elfogadásunkra.~
417 III | függönyeivel; de hová esett az hátra reputációmban, mikor
418 III | elég birtokunk van hozzá, s az ember mindjárt egészen más
419 III | A szemköztin urambátyám, az udvari tanácsos, dolgozószobájából,
420 III | gouvernante-néval a tanulószobából.~Az udvari tanácsos magas, délceg
421 III | arcszakálla tökéletesen azt az ideált állíták elém, akit
422 III | bátyámnak kezét nyújtá, mit az megszorított, nekem pedig
423 III | nagy türkázos gyűrű volt az ujján!~Azután jött elénk
424 III | szempilláktól beárnyalva; az egész alak nem látszott
425 III | elém, átlátszó volt, mint az alabástrom.~Melanie húgom
426 III | szebbet, valami eszményibbet az ő egész alakjánál.~Nem volt
427 III | Le nem tudnám írni azt az ebédet, amit Bálnokházyéknál
428 III | tanulni. Mikor a kanalat vagy az ezüstvillát fogta, a kisujját
429 III | evés után ajkát megtörülte az asztalkendővel, az olyan
430 III | megtörülte az asztalkendővel, az olyan volt, mintha szellemek
431 III | nyúlnom. Irtóztató volt az a gondolat, hogy ha a kanalat
432 III | s a mártással leönteném az ő fehér muszlinruháját.~
433 III | foglalkozott senki. Ezekben az években a férfiember a leghasznavehetlenebb
434 III | S legnagyobb baj, hogy az ember ezt maga is érzi.
435 III | ezt maga is érzi. Innen az a minden tizenkét éves gyermekkel
436 III | akkor nagyon terhemre volt az. Mennyi van még hátra!~Csupán
437 III | Nekem is töltött a komornyik az aszúból. A tiszta aranyszín
438 III | gondolatom támadt.~Arra az eszmére vetemedtem, hogy
439 III | poharához, s azt mondom neki: „Az ön egészségére, kedves Melanie
440 III | mozdulatom tán magára vonta az udvari tanácsos nagybácsi
441 III | öcsém, nem kóstolod meg azt az aszút?~Én rendületlen elhatározással
442 III | sem iszom bort. Talán ez az első dac okozta bennem az
443 III | az első dac okozta bennem az elhatározást. Egy szóval,
444 III | elhatározást. Egy szóval, az első pohárnál így megbukva,
445 III | magad, öcsém – biztatott az udvari tanácsos, aki nagyon
446 III | tettem. – Szabad ahhoz nyúlni az ifjaknak is, kivált pozsonyi
447 III | felé tartott. Fromm mester! Az én gazdám! Most mindjárt
448 III | valóban! Csak félni kell az embernek valamitől, hogy
449 III | akartam.~– Dezső éppen annál az úrnál fog lenni cserében.~–
450 III | cvibaksütőnél! Még megtanítja az öcsémet pozsonyi kétszersültet
451 III | mikor közel járt hozzá, hogy az üstökömet megtépássza. Elértettem,
452 III | neki.~De nemcsak én voltam az, ki szemeiből kiolvastam
453 III | is csakolyan ember, mint az udvari tanácsos.~Én elhűltem
454 III | Azt hittem, e szóért most az egész társaságot befogják,
455 III | legfelyül!~Bálnokházy fején az a dús hajlombozat csak paróka…
456 III | fedetlen fővel. Utoljára is az nem egyéb, mint egy esztétikai
457 III | mégis nagyon megkeserített az a valaki, aki azt legelőször
458 III | visel, s a bajuszát festi. (Az is persze csak színes kenőcs
459 III | Hagyott volna meg engemet az én boldog hitemben.~Hát
460 III | még azt mondta volna: ezek az egymás kezét csókoló házastársak,
461 III | azt mondta volna, hogy ez az én szép ideál angyalom valaha…
462 III | ne ilyen sokat egyszerre! Az ebéd végeztével nagyságos
463 III | hanglépcsőzetet verte mindig, s az engem nem mulattatott.~Melanie
464 III | lehetetlen, hogy utoljára az élet célját el ne érjük
465 III | célját el ne érjük ezen az úton.~Ezúttal is iparkodtam
466 III | akire nézve már otthon volt az udvari tanácsos háza.~Mikor
467 III | mákos kalácsra való.~Hiszen az igaz, hogy Pozsonyban igen
468 III | süteményeket készítnek, az is igaz, hogy egy lázsiásért
469 III | volna két tallérért, ha azt az egyet nem kapom Melanie
470 III | hogy ez engemet megaláz az ő szemeiben. Nem bírtam
471 III | se néz, mikor elmegyek.~Az ajtóban Loránd megfogta
472 III | a kezedbe nyomott, mikor az inas kinyitja a kocsiajtót,
473 III | előtt. Hanem mikor a tallért az inas kezébe nyomtam, úgy
474 III | bizton azt hihette, hogy az inas ajándékozott nekem
475 III | quadrille hangzott a fülembe; az a zongorázó tünemény kísért
476 III | népesült meg általa. Láttam az utakat, amelyen át őhozzáig
477 III | szorgalmasan; első eminens leszek az iskolában, tanáraim dicsekedni
478 III | lesz! Préklárummal fogom az ügyvédi vizsgát letenni;
479 III | érzelmű tervet koholnak az elöljáróság irányában tartozott
480 III | kérdezte, hogy miből állt az úri ebéd. Meg hogy igaz-e,
481 III | Este ismét összejöttünk az ebédlőben a Fromm családdal.
482 III | Bálnokházy család előtt, hogy az embernek van egy pékleány
483 III | vigyázz! Ismét e szó!~Ismét az intés, hogy én, a gyermek,
484 III | gyermek, vigyázzak bátyámra, az ifjúra!~De amit az első
485 III | bátyámra, az ifjúra!~De amit az első mondáskor meg nem értettem,
486 III | diákul jó reggelt kívánni.~Az egész Fromm család lejött
487 III | a kocsihoz búcsút venni az utazóktól.~Az a leány, ki
488 III | búcsút venni az utazóktól.~Az a leány, ki helyemet elfoglalni
489 III | nagyanyám után a hintóba.~Az ostor csördült, a lovak
490 III | a lovak megindultak, s az én csereképmásom elindult
491 III | én csereképmásom elindult az én kedves otthonom felé;
492 III | magam pedig itt maradtam az ő helyén.~És amint ezt a
493 III | férfiú, a hegedűvirtuóz, az első eminens, az udvari
494 III | hegedűvirtuóz, az első eminens, az udvari tanácsos, a hősszerelmes;
495 IV | IV. Az ateista és a kegyeskedő~
496 IV | Elátkozott háztáj volt az övé. Messze földön elhíresztelték
497 IV | elhíresztelték róla, hogy az öreg a leggonoszabb ateista.~
498 IV | valaki, mintha Topándyt tán az újabb kor szabadelműsége
499 IV | maga mulatságáért. Azért az átkozott mulatságért, hogy
500 IV | Topándy pipával kínálja az érkező hivatalos végrehajtókat.
1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-2000 | 2001-2500 | 2501-2869 |