Fezejet
1 I | madártojást hoz nekem majd haza!~– Óh, én is elmegyek veled!~–
2 I | azokat délre megsütjük!~Óh, milyen jó lesz!~Nagyon
3 I | még fel kellett emlegetni. Óh, mennyi öröm vár ránk holnap!~
4 I | torzulatával arcán nyögé:~– Óh, Dezső, ne kínozz! Ne kínozz
5 I | leveté magát előtte a földre.~Óh, én el nem tudom mondani,
6 I | valaha úgy szerették egymást!~Óh, ez a fájdalmas föld itt
7 I | rá: „Úgy kellett neki!”~Óh, ez a könnyhullatásainktól
8 I | arról gondolkoznak mindig.~Óh, az iszonyatos!~Hogy semmi
9 I | mosolyával bámult maga elé. Óh, én úgy féltem, hogy nekem
10 I | veríték csorgott végig.~Óh, azt a keserűséget én is
11 I | vége lett. Fiam visszatért.~Óh, nem igaz! Ne higgyétek,
12 I | ringott a szellőtlen légben.~…Óh, áldott égi levegő; óh,
13 I | Óh, áldott égi levegő; óh, áldott napsugáros, madárdalos
14 II | még most is szeretik.~– Óh, Loránd, én nem tudok elaludni,
15 II | érni be azzal, amit kapok.~Óh be szégyenlettem magamat
16 II | áthangzani. Ilyenforma a nóta:~Óh be szép, jaj be szép! ~Ez
17 II | Egyenes, görbe, kerékre.~Óh be szép, jaj be szép ~Ez
18 II | ajánlatos hangon válaszolt:~– Óh igen, egyik zongoráz, másik
19 II | engedte tovább beszélni.~– Óh, hogyne! Óh, hogyne! A zene
20 II | beszélni.~– Óh, hogyne! Óh, hogyne! A zene nemesíti
21 II | pedáns tanodából került elő. Óh, én e tekintetben hallgatok
22 II | olcsónak találta a tanítást.~– Óh, az asszociáció elve szerint
23 III | szeretni és gyűlölni.~Óh, mennyit álmodtam én erről
24 III | csókolóznának a köddel.~S óh be véghetetlen buta és ügyetlen
25 III | zongorázó tünemény kísért tova: óh, milyen messze elkísért!~
26 IV | szolgabíró Topándytól.~– Óh nem – felelt az –, nem feleségem.
27 IV | szomszédba.~– Sárvölgyihez? Óh, ez nem tesz semmit; mikor
28 IV | kérdezé szolgabíró úr.~– Óh, már tíz esztendő óta.~(
29 IV | elfogulatlanul válaszolt:~– Óh, annak igen szép nótája
30 IV | megkezdésére legalkalmasabb téma.~– Óh, én eléggé sajnálom azt,
31 IV | félrefordítva nyakát kegyesen. – Óh, én meg szoktam magamat
32 VI | tiltakozott, nem haragudott érte. Óh be végtelenül fájt nekem
33 VI | kettőnkre megharagusznak érte.~Óh, majd a szívem szakadt meg!~
34 VI | mint még soha életemben.~Óh, én kedves, egyetlen anyám!
35 VII | kedves jó nagymamádnak. Óh, az áldott jó nagymama,
36 VIII | férjhez menendő leánya van?~– Óh, uram, ezt ne emlegesse!
37 VIII | az is neked lesz baj.~– Óh, egyiket sem teszem. Látod,
38 VIII | ezt is feljelenthesd.~– Óh, azt ne várd. Azért, hogy
39 VIII | Loránd magára maradt.~Magára? Óh nem. Ott voltak körüle a
40 IX | IX. A tizenhét éves agg~Óh, milyen szép ifjúnak lenni!
41 IX | milyen szép ifjúnak lenni! Óh, milyen szép a tavasz! Tietek
42 IX | ég minden derült napja.~Óh, mint szeretem én a tavaszt,
43 IX | mint szeretem én a tavaszt, óh, mint szeretem én a fiatalságot!~
44 IX | kell akkor szövetkezni!~Óh, bár jönnének már érte!~
45 IX | kívánja, hogy elkísérjem?~– Óh, dehogy, hogy jutna most
46 IX | nincs semmi veszély.~– Óh, van; én jól tudom. A veszély
47 IX | kérdezé:~– Minek?~– Minek? Óh, istenem, milyen kérdéseket
48 X | ember, legfeljebb bakter.~– Óh, ne tréfáljon most; a bátyámat
49 X | dorongokkal a segítségére.~– Óh, nem mészároslegények. Hova
50 X | mi baja? De támolyog!~– Óh, Márton – rebegém én –,
51 X | vagyok. – Hát mi történt?~– Óh, azt meg nem mondhatom senkinek!~–
52 X | mikor az érkezik, akire vár.~Óh, mint kell neki őt szeretni!
53 X | mint kell neki őt szeretni! Óh, mily nehéz küzdés vár itt
54 X | össze, és lehajtá fejét.~– Óh, ha tudnád, hogy miket mondasz
55 X | az asztalra és zokogott.~Óh, milyen jól esett nekem,
56 X | hadd siessen a maga útjára!~Óh, hiszen tíz év elég hosszú
57 XI | lekapcsolt bőrfüggönyeit.~Óh, nem „valaki”: az egész
58 XI | hogy Loránd elveszett.~Óh, ha volna mérték, mely az
59 XI | nem sír, – tehát nem sírt.~Óh, mily keserves volt ez alakot
60 XI | csókjaival elhalmozott.~Óh, mint féltem én az ő csókjaitól!
61 XI | Tudom, kedves anyám.~– Óh, mondd sietve, hol van!~–
62 XI | akarsz-e velünk űzni?~– Óh, bár tréfa volna! Ez való;
63 XI | látnoki elragadtatással:~– Óh én Uram, Istenem! ki gyermekekre
64 XIII | Loránd magában mosolygott.~– Óh, kegyes öcsém, nem énrólam
65 XIV | kisasszonynak fog tetszeni. Óh, előre látom én azt. Amint
66 XIV | mindennap át- meg átérzi? Óh, ennek is jól meg lesz vetve
67 XIV | lámpánál regényt olvas? Óh, minő tréfa lesz azt űzni,
68 XIV | kegyelemre ki nem alkudhatik.~Óh, Ciprától őrizkedni jó!
69 XIV | tudom; majd tőled tanulok. Óh, te nagyon sokat meg fogsz
70 XIV | miért különösen megakadni.~Óh, ahhoz nem értenek még egy
71 XIV | valaki, aki talán éhezik?~– Óh, „az” nem éhezik – súgá
72 XIV | közül az egyik mit jelent.~– Óh, az egy igen kitűnő ifjú.
73 XIV | nyíl szúrásával szívében!~Óh be rossz szolgálatot tett
74 XV | csak meg sem sirathatja.~Óh, ez kárhozatra vivő gondolat!~
75 XV | uralkodik ezáltal minden szíven!~Óh, bizonnyal ő az uralkodónő
76 XVII | tán többé, kedves Loránd?~Óh! Loránd is nagyon jól ráismert!
77 XVII | Gyáli Pepit?~– Igen.~– Óh, az nagy karriert csinált!
78 XVII | álmodtam. – Hát te, szólj, óh, szólj, gondoltál-e néha
79 XVII | változtam vénségemre.~– Óh, ismerjük mi jól! – szólt
80 XVIII| nem vagy rá féltékeny?~– Óh! a patvart! egy cigányleányra?~(„
81 XVIII| utánajött menyasszonyának. Óh, milyen kedves ember ez
82 XVIII| sürgős utam van Szolnokra.~– Óh, csak eredj! Miattam ne
83 XVIII| Mennykőt! Tán csak kilöksz?~– Óh, hohó! Ma éjjel nagyszerű
84 XVIII| Hisz azt tetszik tudni.~– Óh, hogyne, kérem. Ott fekszik
85 XVIII| nagyfejedelemségek szögletei összeérnek.~Óh be nagyon el kellett telve
86 XVIII| még többre is viheti.~– Óh igen. Mihelyt őkegyelmessége
87 XIX | nemtőt nem küld le közéjük.~Óh, mennyit köszönhetek én
88 XIX | hogy mi örülni tudunk. Óh, Dezső, itt nem lehet menyegző
89 XIX | várásban nekem elég örömem van.~Óh, mint szerettem volna e
90 XIX | míg a napok letelnek…~…Óh, Loránd! Én teérted két
91 XX | is ott voltak a teremben.~Óh, a szegény nők ez egész
92 XX | tudva, szorongatta kezét.~– Óh, kedves Loránd…~Loránd azonban
93 XX | drága lábnyomaik alatt:~– Óh, én drágáim! Óh, én szeretteim!~
94 XX | alatt:~– Óh, én drágáim! Óh, én szeretteim!~
95 XXI | szívem evangéliumához?~– Óh be vastag a te fejed, öreg,
96 XXII | Te beszéltél már velük?~– Óh igen. Mi jó hangulatban
97 XXII | nekünk fognak igazat adni.~– Óh, tedd azt, kérlek – szólt
98 XXII | ingerültséggel Bálnokházyné.~– Óh, afelől legyen megnyugodva,
99 XXII | megismerni az embereiket.~(Óh be ártatlan gyerek ez a
100 XXII | figyelmeztesse őt iszonyú fogadására. Óh, uram, ön nem tudja talán,
101 XXII | nem szabad megbántani.~– Óh, akkor nem kívánjuk elrabolni
102 XXIII| Szolnokra.~És onnan azután haza.~Óh, az az édes otthon! Az édesanya
103 XXIII| hozzám titkomat kicsalni? Óh be megszerettelek akkor!~
104 XXIII| elragadtatva kiált fel:~– Óh, milyen boldog vagyok, én
105 XXIV | én gondoskodtam róla. – Óh, barátom, nincs undorítóbb
106 XXIV | bogácson együtt legelni, óh szép szamárvemhe!” vagy
107 XXIV | férfi, istened akarok lenni, óh asszony, ki téged üdvezít!”
108 XXV | hogy ki az a Kandúr!~– Óh, én jól ismerlek, hogy ki
109 XXV | klarinétosoknak öltözve.~– Óh ho ho! Ne legyen arra gondod!
110 XXV | nem fogják kivallani.~– Óh, ne félj attól! Tudom én,
111 XXV | milyen bölcs ember vagy te. Óh, milyen okos ember vagy
112 XXVI | XXVI. A szerelem babonája~Óh, mennyi felfedezésre váró
113 XXVI | végtelenül él és újraszülemlik.~Óh, édes babonái a szerelemnek!~„
114 XXVI | koldusnak való alamizsnát.~– Óh, aranyos nagyságos kisasszony –
115 XXVII| kétségbeesik, kitől kérjen reményt?~Óh, ti bölcs férfiai a mindent
116 XXVII| senki, akitől megkérdezze: „Óh, uram! Közelgő halálom vagy
117 XXVII| édes borzadállyal szívemet? Óh, uram, légy velem!”~A szegény,
118 XXVII| az? Hogyan végződik az? Óh, milyen rettentő szívfájdalom
119 XXX | áhítattal rebegte azt utána.~Óh, milyen szép az! Óh, milyen
120 XXX | utána.~Óh, milyen szép az! Óh, milyen nagy mondások azok
121 XXX | Micsoda erő az az „ámen”? Óh, milyen szép ez mind! –
122 XXX | léptek közeledése a folyosón.~Óh, milyen boldog érzés ez!~
123 XXX | hogy az imának sikere van. Óh, milyen boldogok, akik ebben
124 XXX | egyetértett a gonosztevőkkel?~Óh, milyen iszonyú kétségek
125 XXX | míg segítségére érkeztem.~Óh, milyen jól esett Ciprának
126 XXX | hálateljesen tekinte rá. Óh, mennyi boldogság ragyogott
127 XXXI | mikor ezen végiggondolt.~„Óh, milyen bölcs megoldása
128 XXXI | azután boldog nő a háznál.~Óh, milyen örömmel várták!~
129 XXXI | Megátkozni azt, akit ő szeret!~Óh, dehogy tették azt! Ünnepnap
130 XXXII| Mennyiszer hallottam tőle:~– Óh, milyen rossz emberek vagytok
131 XXXII| hogy engem úgy szerettek! Óh, milyen rosszat tettél velem,
132 XXXII| elhoztál a csatatérről. Óh, milyen kegyetlenség volt
133 XXXII| mellettem virrasztottál! Óh, milyen hiábavaló munka
134 XXXII| engemet életben tartani! Óh, mint haragszom én tirátok,
|