Fezejet
1 I | olyankor szép méla szemei oly kimondhatatlan szeretettől
2 I | szeretettől sugároztak, oly bűbájos édesség áradt azokból
3 I | elkezde hevesen sírni, de oly zokogva, hogy könnyei összenedvesítették
4 I | maradjunk tovább!~És az nekem oly nagyon fájt!~Bátyám azt
5 I | súgá nagyanyám. – Ne sírj oly hangosan! – Ő maga is elfojtá
6 I | rezzenő szóval, s ezentúl oly nyugodtan beszélt folyvást,
7 I | tébolyodnom. Ez az őrült mosoly oly ragadós!~Lassan bólintgatva
8 I | egy tizenegy éves gyermek oly nagyot? – Anyja azt hitte,
9 II | csillag, sohasem távozhatik el oly messze, hogy láthatlanná
10 II | fájt, bizonyítja az, hogy oly messze idő óta is oly jól
11 II | hogy oly messze idő óta is oly jól emlékezem rá.~Mikor
12 II | de fekete; s nem levén oly rövidre nyírva, állt egyenesen
13 II | Az egész műhelyben minden oly fehér, mint a hó, tiszta
14 II | jövendőbeli prezumptív állásomat, oly magosra felhúzta szemöldökeit,
15 II | nótát pedig mindannyian oly komoly buzgósággal énekelték,
16 II | úgyhogy mikor az benyitott, oly hadarás volt már idebenn,
17 II | simára borotvált arccal s oly vékony, mézédes hanggal,
18 III | nedv a metszett üvegcsében oly csábítóan szikrázott elém;
19 III | Melanie arcára, s e percben oly leverő büszkeséggel tekinte
20 III | nyolcesztendős volt még, de már oly szépen tudott zongorázni,
21 IV | sültek, s a szép ifjú hölgy oly szívesen tudott kínálkozni,
22 IV | is előlépett, egyszerre oly hadilármát csapott, mintha
23 IV | szóra őnagysága egyszerre oly kacagásba tört ki, hogy
24 IV | szent szűz haut-relief, oly szeplőtlen fehér, mint maga
25 IV | s még e szűk termethez oly kicsiny feje volt, hogy
26 IV | kollégiumi diák korában egyszer oly veszedelmes hideglelése
27 V | volna nőve paripájához, oly bizton ül a nyeregben. Csak
28 V | tetejéről, s végső erejével oly szökést tett, hogy körmével
29 V | jutott ide; a hímje nem volt oly okos, s megfogta magát egyik
30 VI | nehézfejű fiú, akire én oly magas lóról szoktam lenézni,
31 VII | ideges izgatottság, ami oly kirívóvá tette arcát a kinn
32 VII | után rám is került a sor.~Oly fásult voltam, mintha én
33 VIII | úgy kell, minek volt önhöz oly bizalmas. Azt csak nem tagadhatja
34 VIII | Különben miért hívattál oly sietve? – kérdé, bizalmasan
35 VIII | akar a másik.~– Dezső lesz oly szíves, hogy számunkra sorsot
36 IX | irány, mely nemzetünkben oly élénken nyilatkozott, minden
37 IX | fogsággal?~Az idő, mely oly rövid – (könnyű tíz év!),
38 IX | asszony.~Hermine volt az, aki oly csendesen, nem hallott léptekkel
39 IX | táncvigalom? – szólt Hermine oly közel lépve Lorándhoz, hogy
40 X | urambátyám érkezett meg. Oly méltóságos hangzású léptei
41 XI | nagyanyám keze után, ki maga is oly fehér lett e pillanatban,
42 XI | rettenetes nagyanyám tevé, s oly jól nem tudta azt senki,
43 XII | tűz-, másik jégfegyverrel, oly gyorsan változott az időjárás.
44 XII | nézte e jelenetet.~Az imént oly vidám, oly mosolygó hölgy
45 XII | jelenetet.~Az imént oly vidám, oly mosolygó hölgy arca olyan
46 XII | orozni jártak.~Lorándnak oly megfoghatatlan volt mindez.~
47 XIII | csak cigányleány. Amellett oly kímélettel bánt vele, mint
48 XIII | később találkoztam is vele, oly fanyar, oly élvezhetlen
49 XIII | találkoztam is vele, oly fanyar, oly élvezhetlen volt rám nézve
50 XIII | Miért van hát Áronffynak oly borult kedélye?~S te ezt
51 XIII | ezeket elmondá.~– És én oly bolond voltam, hogy azt
52 XIII | erre. Megrója érte, hogy oly kevés lélekerővel bírt,
53 XIV | gesztenyeszínű hajfürtei voltak, oly simák, mint a selyem, és
54 XIV | hogy így majd nem fogja más oly hamar észrevenni az elcsúfitottat;
55 XIV | elcsúfitottat; nem ragadja meg így oly hirtelen a jövevény hölgy
56 XIV | olyan furcsa volt ránézni. Oly tréfásan esetlennek látszott,
57 XIV | kedves Ciprim, mert én oly ügyetlen vagyok. Most veszem
58 XIV | árvája annyi megnyugvással, oly kibékült kedéllyel mondta
59 XIV | poharába.~És valósággal Loránd oly szigorú egyszerűségre redukálta
60 XV | magaviseletével. Ő mindenben oly okos, oly eszes. A legkényesebb
61 XV | magaviseletével. Ő mindenben oly okos, oly eszes. A legkényesebb helyzetben
62 XV | szólt hozzá, válaszában oly valami elfogultság volt,
63 XV | teremtés az első mondatokat oly mohón kapó áhítattal rebegte
64 XVI | vallomásait. Hanem ő maga azért oly zárkózott. És az a karikagyűrű
65 XVI | tőle:~– Miért kegyed örökké oly szomorú? Hová repülnek ezek
66 XVI | ékesen szóló tekintetben oly forrón volt kifejezve.~–
67 XVI | ispánlakot fölépíttetni, ami oly rég tervben volt.~– Ahá! –
68 XVI | melynek üregében öreganyja oly rettentő átkot mondott az
69 XVI | meg akarja ölni.~Loránd oly szánalmas mosollyal nézett
70 XVII | amely tulajdonává lesz oly nőknek, kik sokszor kénytelenek
71 XVII | kedves bátyám, még mindig oly tréfás bizonyos tekintetekben.~–
72 XVII | bizonyos tekintetekben.~– Oly istentagadó, akarta mondani,
73 XVII | Igen.~– Pedig ön maga oly kegyes, istenfélő ember
74 XVIII | a következő napok alatt oly derült kedve volt, mint
75 XVIII | ismét május volt, de nem oly rideg, mint tíz év előtt.
76 XVIII | most is. A divatról most is oly korrekt fogalmakkal bírt;
77 XVIII | szívére, mikor az ifjú dandy oly könnyelműen beszélt Melanie-ról,
78 XVIII | indigenátusa, melynél fogva oly szabadon inskribálhat itteni
79 XX | Topándy egyenesen felém jött.~Oly komoly volt az arca, midőn
80 XX | atyádat látnám magam előtt. Oly szakasztott hasonlatosság!~
81 XX | is…~És amíg ezt mondta, oly komoly volt, oly riasztó
82 XX | mondta, oly komoly volt, oly riasztó hidegséggel nézett
83 XX | Loránd kacagását hallanom oly tréfák fölött, amikben a
84 XXI | éltek át azon éjszakán az oly régen epedők, azt ne tegyük
85 XXII | Tudod-e azt, hogy Dezső oly szakasztott mása annak az
86 XXII | visszatérünk hozzád – szólt Loránd, oly gyöngéden szorítva magához
87 XXII | szerencsének – szólt Sárvölgyi oly szorongatott hangon, mintha
88 XXII | feltételeit elfogadott feleknek oly magaviseletet tanúsított
89 XXII | bennünket szeretett jó atyám, ki oly jó, oly nemes szívű volt,
90 XXII | szeretett jó atyám, ki oly jó, oly nemes szívű volt, s ki egy
91 XXII | hevítette arccal még egyszer oly szép fiú volt, mint különben.
92 XXII | Bálnokházyné.~És valóban Sárvölgyi oly sápadt volt: lábai alig
93 XXIII | még az öregúrnak, most is oly nyers hangon kiabált, és
94 XXIII | hangon kiabált, és most is oly őszintén szerette Dezsőt
95 XXIII | felvette már, s e kérése oly forró támogatásban részesült
96 XXIV | maga intézte a löveget, s oly szerencsés volt, hogy a
97 XXVI | megfordítom fejem alatt, te is oly édeset fogsz álmodni felőlem,
98 XXVI | hogy pusztulj innen!~– Ami oly szelíddé teszi a vőlegényt,
99 XXVI | tojáshabot veri, s az üdvözli oly nyájasan. Azt várta, hogy
100 XXVII | az a férfi, kit szívében oly régtől, oly örökké bálványozott,
101 XXVII | kit szívében oly régtől, oly örökké bálványozott, éppoly
102 XXVII | hangjegyre nem szedett még senki, oly híven, oly természetesen
103 XXVII | szedett még senki, oly híven, oly természetesen tudta utánozni,
104 XXVII | félrehúzta, s a kulcsot oly vigyázva fordítá el, hogy
105 XXVIII| odaszökött hozzá, s öklével oly ütést talált a rabló arcára,
106 XXVIII| ide fejedet! Ide, ide; ne oly magasra! Fáj-e nagyon?~A
107 XXVIII| az ajtóban. Arca most is oly gunyoros volt, mint akármikor.
108 XXVIII| gyilkolta hát meg!~E gondolat oly dühöt keltett Loránd szívében,
109 XXVIII| Loránd nem ereszté őt magához oly közel, hogy derekát átkarolhassa.
110 XXVIII| fölött.~Ez akrobatai remeklés oly erőfeszítésébe került, hogy
111 XXIX | életét olyan mesterségesen, oly furfangosan védelmezik;
112 XXIX | elcsendesül az is, s ismét oly méla éjszaka lesz, melyet
113 XXIX | szolgabírónál van. Vigyázz!~Azzal oly észrevétlenül, mint idáig
114 XXX | kocsizördülésre úgy figyelt, és aztán oly csüggedt lett utána, hogy
115 XXX | négy paripa vágtatni tud, oly repülve járta meg az utat
116 XXX | törvény szabott volna rá, oly nehéz és teljesen összefüggő
117 XXX | egyik a főbíró úr, lesz oly kegyes? – a másik én.~Cipra
118 XXXII | összetörve, zúzva; első szerelme oly csúful sárba taposva; a
|