1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-2000 | 2001-2500 | 2501-2869
Fezejet
1501 XIII | hogy ha sokáig itt maradsz az én közelemben, teneked is
1502 XIII | kegyes öcsém, nem énrólam fog az rád ragadni, aki gúnyt űzök,
1503 XIII | kit értenék mást? Te azzal az emberrel naponkint érintkezni
1504 XIII | sorba hazudik, s kicsalná az arkangyalok szemeit, ha
1505 XIII | Ön nagyon gyűlöli azt az embert.~– Hogy gyűlölöm-e?
1506 XIII | embert.~– Hogy gyűlölöm-e? Ez az egy jó tulajdonsága van
1507 XIII | van a szívemnek, hogy ezt az embert gyűlölöm.~– Azért,
1508 XIII | kegyeskedő? Mai világban pedig az is egy neme a bátorságnak,
1509 XIII | hallgass rám! Én leszek az „advocatus diaboli”. Elmondok
1510 XIII | neked egy történetet erről az emberről. Ez ismét nem velem
1511 XIII | nekem semmi panaszom, sem az emberekre, sem az alattuk
1512 XIII | panaszom, sem az emberekre, sem az alattuk vagy felettük lehető
1513 XIII | láthatáron emelkedő hold az ablakon át vetett derengő
1514 XIII | eleitől fogva együtt jártuk az iskolákat; mégpedig annyira
1515 XIII | egymás mellett ültünk mindig. Az én pajtásom volt az osztályban
1516 XIII | mindig. Az én pajtásom volt az osztályban a megingathatlan
1517 XIII | és árulkodó volt, s ezen az úton néhányszor kitolt a
1518 XIII | francia háború alatt idebenn az iskolák rende is sokat szenvedett,
1519 XIII | bennünket együtt Heidelbergbe. Az ördög ezt a Sárvölgyit oda
1520 XIII | rokonomat, de mint ideálját az akkori ifjúságnak, bámultam
1521 XIII | titkocskák közössége, miket csak az ifjak értenek egymás között,
1522 XIII | ment eléje, s a régi és az új kor ellentétekben fordultak
1523 XIII | gyermeki megszokás volt az ideig.~Két évig voltunk
1524 XIII | ideig.~Két évig voltunk az akadémiákon; elég zajban,
1525 XIII | találkoztunk Sárvölgyivel; az akadémia nagy erdő, nincs
1526 XIII | akadémia nagy erdő, nincs az ember úgy összeszorítva
1527 XIII | háború legnagyobb hevében az az ötletünk támadt, hogy
1528 XIII | háború legnagyobb hevében az az ötletünk támadt, hogy egy
1529 XIII | hírlapban mindazt, amit az Augsburger nagy pátosszal
1530 XIII | rajta.~Hanem a vége mégis az lett a mulatságnak, hogy
1531 XIII | bizony nem nagyon keserített az: annyi transzcendentális
1532 XIII | aki még azt hiszi, hogy az anekdotamondás a legelső
1533 XIII | láttam Áronffyt. Egyszer az első nap reggelén, midőn
1534 XIII | s úgy vettem észre, hogy az egész világban legjobban
1535 XIII | elfelejti, mire megvénül.~Az én atyámfia azonban csak
1536 XIII | ember, akinek elkoppantottuk az élete gyertyáját?~– Hogy
1537 XIII | csomagot kapok Heidelbergából, az ottani helyhatóság komitivájával,
1538 XIII | rajta a fejemet, ki lehet az, aki az Operencián túlról
1539 XIII | fejemet, ki lehet az, aki az Operencián túlról még nekem
1540 XIII | végett segédeket keresett az ismerősök között. Történetesen
1541 XIII | kénytelen lesz megszökni az akadémiáról.~A kihívott
1542 XIII | fegyverben gyakorlatlan, az amerikai párbajt választja.”~…
1543 XIII | nagyban divatozott akkor az az ostoba neme a párbajnak,
1544 XIII | nagyban divatozott akkor az az ostoba neme a párbajnak,
1545 XIII | amelyiknek a neve kijön, az lője magát főbe bizonyos
1546 XIII | s elfelejtheti commode az ilyen bolond kötelezettséget.~
1547 XIII | bolond kötelezettséget.~Ennél az esetnél tizenhat évi haladékot
1548 XIII | a felek között. Ismertem az embereimet: míg az árulkodó
1549 XIII | Ismertem az embereimet: míg az árulkodó Schulfuchsból tisztességes
1550 XIII | Loránd merev szemekkel bámult az elbeszélőre, s már nem érzett
1551 XIII | mást.~Azonban csalódtam. Ez az egy halálom órájáig mindig
1552 XIII | komoly férfi. Ostobaság ugyan az embernek megölni magát,
1553 XIII | szíverem kövesül meg; a napot, az órát tudom, melyben elvégzek
1554 XIII | nyugtalanít annyira, mint az, hogy most nem mehetek magam,
1555 XIII | kereshetem fel magam azt az embert, aki Áronffyt kezében
1556 XIII | rettentő fogadás miatt, neki az élet minden öröme meg volt
1557 XIII | borítva; elégelje meg ön az áldozatot, ne kívánja a
1558 XIII | legnagyobbat is. Adja vissza az élet verőfényének ez örökké
1559 XIII | családjának, hazájának, az Istennek! – De én nem mehetek.
1560 XIII | hogy mennyi van még hátra az utolsóig.~Azért fordultam
1561 XIII | kettővel; barátja voltál az egyiknek; menj, szólj, tégy
1562 XIII | poraimban! Úgy áldjon meg téged az Isten!~Azon férfi, ki Áronffy
1563 XIII | felkelt Topándy székéről, s az ablakhoz ment, kitárva annak
1564 XIII | Loránd homlokára.~Topándy ott az ablakban állva folytatá
1565 XIII | én alája vetem magamat.~Az ember kegyes alázattal fogadott:
1566 XIII | hozzám jámbor arccal –, hogy az az ember, ki e levelet írta –
1567 XIII | jámbor arccal –, hogy az az ember, ki e levelet írta –
1568 XIII | lát, árnyéktól irtózik. Ez az egész történet: mese. Nekem
1569 XIII | családja van: ha nálad van az a névjegy, amit tizenkét
1570 XIII | hozzá, figyelmeztetve, hogy az idő letelt. Te megbocsátanál
1571 XIII | boldogsága felett függött; engedd az őszi napsugárt fejére sütni!
1572 XIII | tehetem fel őróla, hogy az ő lelkéhez férne a bosszúállást
1573 XIII | éveken keresztül tartogatni? Az ő múltja, az ő jelen élete
1574 XIII | tartogatni? Az ő múltja, az ő jelen élete megcáfol minden
1575 XIII | párharcnak, ami túltesz még az amerikain is, mert gombostűszúrásokkal
1576 XIII | gombostűszúrásokkal gyilkolja az embert agyon. Tehát gondoljon
1577 XIII | önkéntes csapattal tovább, az egész háborút végigharcolta,
1578 XIII | felhő vonult; – jó, hogy az elbeszélő nem láthatta hallgatója
1579 XIII | magamat nyugtatni azzal az ámítással, hogy sok szomorú
1580 XIII | mesének tartott levelet; s az öreg asszonyság ezt nagyon
1581 XIII | magamat.~Hanem volt egy napja az évnek, mely vörössel jegyezve
1582 XIII | előtti évforduló.~Mikor aztán az a tizenhatodik évforduló
1583 XIII | családja körében megölte magát.~Az elbeszélő itt elhallgatott,
1584 XIII | forgatja, s azt mondja: „Az öngyilkosok számára Istennél
1585 XIII | sincsen irgalom.”~Ki hát az, aki az igaz embert az álnoknak
1586 XIII | irgalom.”~Ki hát az, aki az igaz embert az álnoknak
1587 XIII | hát az, aki az igaz embert az álnoknak két kezébe adja,
1588 XIV | Két leány~Nyolc év telt le az időből.~A pusztába eltemetett
1589 XIV | Cipra a háziasszony, ki az asztalfőn elnököl; Loránd
1590 XIV | mindenes, ki a háznál lakik, az asztalnál ül, s a jövő-menő
1591 XIV | ember egyebet, aki előtt az életnek nincsen semmi célja?~
1592 XIV | szóltunk egymáshoz, elvitte az ördög. Én ugyan nem hiszem,
1593 XIV | fáinul van írva, nincs az a kancellista a vármegyén,
1594 XIV | lepecsételtek, elfoglaltak; még az ő zongoráját is; még a saját
1595 XIV | A szegény leánykát eddig az apácáknál nevelték, azoknak
1596 XIV | határán egy félbolond rokona (az én vagyok); jó lesz egyenesen
1597 XIV | aki előtt meg kell nézni az embernek elébb, hogy milyen
1598 XIV | taszította el magát székestül az asztaltól.~– Nono, te ne
1599 XIV | te rendelsz, parancsolsz, az történik, és akaratod ellen
1600 XIV | ellen egy árva malac sem jut az asztalunkra. Maradsz, ami
1601 XIV | ember tartozik beszámolni az utolsó ingéről is; ami nem
1602 XIV | a háznál, azt kidobhatod az ablakon, s amit megkívánsz,
1603 XIV | megkívánsz, bevásárolhatod. Az új kisasszony egyetlen egy
1604 XIV | elvenni tőled, ami most azon az ezüst lanton, piros övedre
1605 XIV | akasztva függ; s ha csak az öcsémet meg nem hódítja,
1606 XIV | beszél, úgy fog beszélni az egész ház; ha ő lábujjhegyen
1607 XIV | lábujjhegyen jár, úgy fog járni az egész ház, ha neki a feje
1608 XIV | aztán kilenc férfi odajött az ágyához cirkumdedérumot
1609 XIV | feltaszította a székét, és elfutott az asztaltól.~Topándy csendes
1610 XIV | karjára öltve hozta vissza az étterembe, szerfelett tréfás
1611 XIV | Loránd kíváncsi volt megtudni az új családtag nevét.~– Valami
1612 XIV | Egyébiránt olyan régen volt az, hogy látták egymást. Bizonyosan
1613 XIV | eléggé elváltozott-e már az arca.~– Jöjjön, no – szólt
1614 XIV | mindennap, minden reggel; ez az ő szabadalmai közé tartozott.
1615 XIV | Cipra finom ujjainak azt az előjogot, hogy hajfürteiben
1616 XIV | együgyű szemrehányással az ifjúnak.~Loránd pedig tréfásan
1617 XIV | fürtöknek? Micsoda?~– Adsza az ollót, majd megmutatom –
1618 XIV | azzal kivevé Cipra kezéből az ollót, egyik markával homlokán
1619 XIV | markával homlokán összefogta az egész üstökét, s a másik
1620 XIV | Csak így a többit is.~Cipra az ijedség hüledésével rebbent
1621 XIV | testébe vágtak volna azzal az ollóval. Ez a szép selyem
1622 XIV | ilyen rövidre kell vágni, az természetes. Loránd leült
1623 XIV | más oly hamar észrevenni az elcsúfitottat; nem ragadja
1624 XIV | azzal a sámsoni bűverővel az utolsó szálig! Ez a gondolat
1625 XIV | elfordult tőle, kihajolt az ablakba, úgy kacagott. Tulajdonképpen
1626 XIV | elfordult leány derekát. – Ma az ebéddel ne várjatok, mert
1627 XIV | maradjon belőle másnak, s az egész bűbájos csomagot elrejté
1628 XIV | elvetni.~ ~Cipra azzal az ösztönnel, amit a természet
1629 XIV | adott, előre érezé, hogy az, aki most érkezik a házhoz,
1630 XIV | töprengett, milyen lesz az új ellenség megjelenése.~
1631 XIV | aki meg fogja találni azt az érző részét, amin meg lehet
1632 XIV | van, egy jó meg egy rossz! Az egyikkel szeret, a másikkal
1633 XIV | S mentül jobban szeret az egyikkel, annál jobban gyűlöl
1634 XIV | feltalált maga a verandára: az eléje jövő Topándyval már
1635 XIV | eléje jövő Topándyval már az ajtóban találkozott össze.
1636 XIV | kezet csókolt nagybátyjának, az megcsókolta unokahúga homlokát,
1637 XIV | hagyta őket együtt elmenni.~Az újon érkezett leány semmi
1638 XIV | mikor leány leányt szid, az még jólesik. Ugyebár, megtanítasz
1639 XIV | Természetesen. Örökké nem maradhat az ember rokonainak a terhe;
1640 XIV | Aki után a fél harisnyát az egyik szobából, a másik
1641 XIV | összekeresgetni a szobaleánynak, az olyan kisasszonyból nem
1642 XIV | kezét mellére szorítva, az erkölcsi iszony bámulatával
1643 XIV | kinek szép, lehajtott fejére az égi világosság ömlik alá.
1644 XIV | azok?~Semmi ékszer sem volt az érkezett hozománya között.~
1645 XIV | eltakarja, csak suttogva.~– Az ügyvéd azt mondta – szólt
1646 XIV | Cipra. – Adok neked egyet az enyéimből.~Azzal elfutott
1647 XIV | éppen nem titkolta örömét az adományon.~– Nézd, az enyim
1648 XIV | örömét az adományon.~– Nézd, az enyim is ilyen zafírköves
1649 XIV | vont fonva, és viszont.~Az első est Ciprának teljes
1650 XIV | lehet fecsegni, eltölteni az időt, s nem kell előtte
1651 XIV | állt, hogy megköszönte neki az asztalnál, ha vizet töltött
1652 XIV | alatt meg tudják érteni, mi az a férfiszépség.~Loránd is
1653 XIV | Lorándnak arca, járása, hangja. Az arc megférfiasodott, a járás
1654 XIV | neki a protektori szerep, az a nyers, rövid elbánású
1655 XIV | mégis tele volt kedéllyel, az a folytonos asszonyi zsémbelés,
1656 XIV | halottak országába jutott; az ember megszereti azt. És
1657 XIV | tudott mondani Ciprának, amit az örömest hallgatott.~Cipra
1658 XIV | aki talán éhezik?~– Óh, „az” nem éhezik – súgá vissza
1659 XIV | Ciprát megörvendezteté.~Az esti beszélgetéskor fölvette
1660 XIV | fölvette e tárgyat:~– És ki az az „Az”?~Melanie pedig elértette,
1661 XIV | fölvette e tárgyat:~– És ki az az „Az”?~Melanie pedig elértette,
1662 XIV | tárgyat:~– És ki az az „Az”?~Melanie pedig elértette,
1663 XIV | elértette, hogy a három „az” közül az egyik mit jelent.~–
1664 XIV | hogy a három „az” közül az egyik mit jelent.~– Óh,
1665 XIV | egyik mit jelent.~– Óh, az egy igen kitűnő ifjú. Több
1666 XIV | Melanie szemeiben, mint az övében Loránd!~– Hozzá fogsz
1667 XIV | Ha ismerné azokat!~– Ez az ő neve?~– Nevének előbetűi.~–
1668 XIV | nevezetes férfi, gyűrűje ott az ujján! Szent a béke.~Most
1669 XIV | Melanie-nak; hitte, hogy az a közöny, melyet Loránd
1670 XIV | nem tettetés. El van már az a hely foglalva mástól.~
1671 XIV | róhatná azt meg?~Ah, de az asszonyi szemnek megvan
1672 XIV | asszonyi szemnek megvan az a csodás adománya, hogy
1673 XIV | itt a sárga féltés, ez itt az égő szerelem, ez itt a sötétkék
1674 XIV | elmerengés.~Cipra nem tanulta az optikát, hanem ezt, ezt
1675 XIV | virágbimbóhoz nyúlna.~– Nono, minek az a nagy nyájasság egyszerre?
1676 XIV | karikagyűrű van a kezén; az pedig jegygyűrű szokott
1677 XV | mátkája ez a leány! Azé az emberé, aki miatt neki meg
1678 XV | neki meg kell halni. És ez az ember kacagni fog, midőn
1679 XV | azon arc mosolyában, mely az elveszettet még csak meg
1680 XV | a becsvágy hátramarad, s az erkölcsi érzéketlenség az
1681 XV | az erkölcsi érzéketlenség az úr. Loránd szívéből ez a
1682 XV | ellenségének kezébe adta az életét vagy a becsületét,
1683 XV | mezei munkák megtörténhettek az ő felügyelete nélkül is;
1684 XV | Sokkal több ideje jutott az otthon maradásra.~Nem is
1685 XV | társalgásban, válogatós az öltözékben, s hogy ügyességével
1686 XV | szerette, mint Melanie-t, s az ifjút mindkettőnél jobban.
1687 XV | összetalál, arra ő is ráadja az áldást. Lottéria ez! Idegen
1688 XV | hamva. Ha víg cimborák ülnek az asztalnál, s Topándy cinikus
1689 XV | hozni a lyánkákat, kiknek az asztalnál úrnői szerepet
1690 XV | szíven!~Óh, bizonnyal ő az uralkodónő a háznál; ő a
1691 XV | okos és szép és bűbájos az a másik, azért mégis én
1692 XV | másik, azért mégis én vagyok az igazi; ezt érzem, ezt tudom;
1693 XV | hasonlíthatnánk össze; – de hát az nem lehet.”~Ciprának azt
1694 XV | szellemi míveltség nélkül, az erkölcsi tartalék kincséből
1695 XV | amennyit a természet és az ösztön szívébe oltott, hit
1696 XV | volt, szerelmes leány volt. Az örökölt hajlam, az elvadító
1697 XV | volt. Az örökölt hajlam, az elvadító nevelés és a szenvedély
1698 XV | keresztbe szelő folyosó; az egyik folyosó főajtaja az
1699 XV | az egyik folyosó főajtaja az udvarra nyílt, a másik a
1700 XV | Cipra átköltözteté Lorándot az átellenes szobák egyikébe.
1701 XV | helyére vissza.~És akkor az a pokolbeli gondolat támadt
1702 XV | csak hárman ültek egyedül az asztal mellett. Loránd a
1703 XV | álmos! Pedig jó lesz, ha az éjjel vigyáz ránk, hogy
1704 XV | nevetéssel –, mikor ezek az átkozott cselédek úgy elrontották
1705 XV | cselédek úgy elrontották ezen az oldalon minden ajtó zárait,
1706 XV | Melanie becsukta maga mögött az ajtót, Cipra elfújta a gyertyát
1707 XV | visszafojtva odacsúszott az ajtóhoz, s a kulcslyukon
1708 XV | csendes léptekkel közelít az asztalhoz, melyen a gyertya
1709 XV | félig lebontva; kezében az a kis fekete könyv, amiben
1710 XV | kérdezni: kik azok.~Melanie az asztalhoz érve, a kis imakönyvet
1711 XV | két kezét összekulcsolva az asztal szélére nyugtatá,
1712 XV | fehér tüneményeknek, kik az örök dicsőség pálmaágával
1713 XV | Aki e látományt meglopta, az minden bűnös gerjedelmet
1714 XV | elvesztett szívéből.~Ismét az áruló júdáslyukhoz hajolt,
1715 XV | aztán elvégezte a leány az imádkozást, rányitott a
1716 XV | szenvedő jóltevője kezét, az árva atyjának, anyjának
1717 XV | nyomorult védtelen ember az Isten arcát, ki védi ködoszlop
1718 XV | Melanie felriadt, s odasietett az ajtóhoz, megnézni, mi baja
1719 XV | egy asztal mellett ülve. Az asztalon lámpa égett, Loránd
1720 XV | hozzád, s együtt maradunk az éjjel?~– Igen, jó lesz –
1721 XV | felelt Cipra. – Te feküdjél az én ágyamba!~– Hát te magad?~–
1722 XV | végigvágta magát a földön az ágy előtt.~Melanie ijedten
1723 XV | keblére nyomva.~– Feküdjél az ágyamba – biztatá őt Cipra. –
1724 XV | takarózni.~„Cigányasszony volt az anyám, ~Megtanított földön
1725 XV | hirtelen maga körül göngyölte az ágy elé terített pokrócot,.
1726 XV | városból, alig rakta le az úti gúnyát magáról, midőn
1727 XV | én, hogy rajtam keresed az imádságodat?~– Tanítson
1728 XV | vegyem a neked valót?~– Az nem igaz. Ön tud olvasni.
1729 XV | csak eltagadja, hogy ismeri az Istent, mert szégyenkedik
1730 XV | látta; térdre ereszkedék az asztal előtt, két kezét
1731 XV | áhítattal összetette, s az asztal szélére nyugtatá.~
1732 XV | szegény nyomorult teremtés az első mondatokat oly mohón
1733 XV | mohón kapó áhítattal rebegte az istentelen szája után; –
1734 XV | egészséges pofont alkalmazott az orcájára, hogy a füle is
1735 XV | elfutott, s becsapta maga után az ajtót.~Topándy sóbálvánnyá
1736 XV | gyors kezecskéjét valaha az ő urának és jóltevőjének
1737 XV | egymás irányában, akik eddig: az egyik az ingerkedő, csipkelődő,
1738 XV | irányában, akik eddig: az egyik az ingerkedő, csipkelődő, tréfás
1739 XV | Ciprától, hogy nem mondaná el az asztaláldást, amit tőlem
1740 XV | tréfálózzanak velem! Kezemben az életük. Egyszer farkasalmát
1741 XV | Egyszer farkasalmát főzök az étel közé, s mindnyájukat
1742 XV | érzékenyen szorítá ajkaihoz az ő ura kezét, csókjaival
1743 XVI | XVI. Az a gyűrű~A tizedik év is
1744 XVI | határidővel.~Szerelmes volt.~Ez az egy gondolat elűzte szívéből
1745 XVI | Melanie-nak is tetszett az ifjú.~Szenvedélyei nem voltak
1746 XVI | azért oly zárkózott. És az a karikagyűrű folyvást ott
1747 XVI | karikagyűrű folyvást ott az ujján. Ha ez a bűvzár lepattanhatna
1748 XVI | két év elmúlt azóta, hogy az apa halálát meggyászolá,
1749 XVI | fekete ruhát rég letette; s az árvaság kenyere ellen sem
1750 XVI | szomorú? Hová repülnek ezek az örök sóhajok?~Melanie a
1751 XVI | szívhez.~– Lássa ön: már az elég nagy ok a szomorúságra
1752 XVI | hogy megkérdezze tőlem, mi az: Lássa ön, nekem van anyám,
1753 XVI | de éppen ez a tárgy volt az, amiről még többet akart
1754 XVI | eltűnésével hozta kapcsolatba az ő eltávozását, ki házunknál
1755 XVI | kellett.~– Hogy hítták azt az ifjút? – kérdezé Loránd.~–
1756 XVI | magát a világ elől.~– Hát az az ifjú hova lett? Nincs
1757 XVI | magát a világ elől.~– Hát az az ifjú hova lett? Nincs vele
1758 XVI | hét múlva ismét itt lesz az évfordulója azon szerencsétlen
1759 XVI | felém: a bánat, a szégyen, az elhagyottság érzete akaratlanul
1760 XVI | vagyok, árva és elhagyott. Az ilyen gyűrűkről meg szoktak
1761 XVI | Topándyval, hogy nagy ideje volna az ispánlakot fölépíttetni,
1762 XVI | Értem. Úgy jöhet, hogy az ispán megházasodhatik, s
1763 XVI | kívül senki sem tud semmit. Az pedig hallgatni fog örökké,
1764 XVI | Nem egészen más ember-e az, akinek életét folytatja
1765 XVI | Nem bevégezte-e már azt az életet, amit eljátszott
1766 XVI | oly rettentő átkot mondott az utolsó lakóra. Hisz neki
1767 XVI | mennyország kapujában?~És aztán az is jólesik, hogy e mennyországot
1768 XVI | eltitkolt boldogság, amiről csak az a két ember tud, aki azt
1769 XVI | cserében adja.~Sokszor látjuk az életben e tüneményt. Egy-egy
1770 XVI | évek múlva alig ismerünk rá az elhanyagolt külsejű, durva
1771 XVI | büszke jellemet is leöltse az ifjúról, s adjon fel helyette
1772 XVI | érdektelenséget? Hadd kiabálja az ellenség gúnyhahotával az
1773 XVI | az ellenség gúnyhahotával az ország egyik szélitől a
1774 XVI | feleség mosolygása kárpótol az elvetett büszkeségért.~Most
1775 XVI | Most csupán csak még arra az egyre van szükség, hogy
1776 XVI | egyre van szükség, hogy az egyetlen ember, kinek hollétéről
1777 XVI | házasságot, s egészen kezébe adja az élete fölötti uralmat, hogy
1778 XVI | Tudja:~„Cigányasszony volt az anyám:~Megtanított kártyát
1779 XVI | kártyák.~Valamit csak kell az embernek hinni.~Először
1780 XVI | mondanak. Ne bal kézzel: az nem jó. Jobb kézzel maga
1781 XVI | figyelemmel vizsgálta végig az ismeretes ábrákat.~A színlovag
1782 XVI | Nagy öröm. A virágbokréta az öröm. A szívleány egy sorban
1783 XVI | Jól talál össze. Hanem az irigy-leány meg a gyilkos
1784 XVI | annak el kellett érteni az ifjú gondolatát.~Ő is csak
1785 XVI | ingatva kezét, mutatá, hogy „az” nem ő! A sárgaruhás nő,
1786 XVI | nem ő! A sárgaruhás nő, az irigy-leány a kártyában,
1787 XVI | arra a zöldruhásra tette – az a bús-leány. És Loránd most
1788 XVI | azon túl van a gyilkos. Az irigység és a szívleány
1789 XVI | szögletben. Másik oldalon az öregasszony. Feje fölött
1790 XVI | öregasszony. Feje fölött az égő ház. Őrizkedjék valami
1791 XVI | Jöjj, játszd el nekem az én kedves nótámat a cimbalmon!
1792 XVI | pipázott erősen.~Cipra verte az érző húrokat, s azalatt
1793 XVI | ahol ő ül; csakhogy nem az ő arcára, hanem azon túl,
1794 XVI | S azzal szétteríté ismét az asztalon kártyáit, s szomorú
1795 XVI | alatt.~– Ah, hiszen te nem az vagy – szólt Melanie félig
1796 XVI | körvonalra.~– Hová lett innen „az a” gyűrű?~Melanie arca mélyen
1797 XVII | elodázta, amíg lehetett, az időt, hogy Dezsővel tisztába
1798 XVII | hollétét el nem árulja, az a kiszámított vég-gondolata
1799 XVII | valaha ismét bekopogtat az ajtón, s mutogatni fogja
1800 XVII | miket a testvér írt, mikor az már régen ott lesz, ahonnan
1801 XVII | teríteni a várt fiú számára az asztalt, mikor már az ivópohár
1802 XVII | számára az asztalt, mikor már az ivópohár is magátul elpattant
1803 XVII | tegyen most, midőn élni, az életnek örülni, boldog napokat
1804 XVII | életét megváltani, kizárni az egész világot titkából:
1805 XVII | mond a büszkeség; mit mond az apa emléke, ki hasonló esetben
1806 XVII | magáról Tátray Bálint azt az egész világot, mely Áronffy
1807 XVII | megszólítja:~– Jó napot, Loránd!~Az ifjú rettegett neve hallatára
1808 XVII | megszólító arcára nézett.~Az pedig a kétségtelen felismerés
1809 XVII | nyertem meg, s avégett jöttem az „öreg”-hez, hogy ha eladhatnám
1810 XVII | is fél tőlem; pedig ezen az átkozott göröngyös falusi
1811 XVII | Gyáli Pepit?~– Igen.~– Óh, az nagy karriert csinált! Rendkívül
1812 XVII | sokra vitte. Egész csoda az a fiatalember.~– Igen?~–
1813 XVII | lakásáig; nem húznak le az istentagadó kutyái az ön
1814 XVII | le az istentagadó kutyái az ön védelme alatt. – Hanem
1815 XVII | megvédelmezzen ám!~Lorándnak az is rosszul esett, hogy ez
1816 XVII | tréfára fordítja azokat az emlékeket, amikbe mindkettőjük
1817 XVII | társaságában, midőn Loránd az idegen hölgyet bevezeté.~
1818 XVII | volt lepetve; csak bámult az érkezőre, mintha nehéz volna
1819 XVII | egyszerre ráismernie, míg az színpadi elragadtatással
1820 XVII | szép lett! Milyen angyal! Az én kedves, egyetlen, imádott
1821 XVII | Majd ha egyedül leszünk.~Az asszonyság jobban tudta
1822 XVII | Topándy szépen meg nem kéri az asszonyságot, hogy legyen
1823 XVII | azután vidám, csevegő lett az asszonyság. Köszönte ezer
1824 XVII | felelt nyugodt humorral:~– Az az én leányom; és még hajadon.~–
1825 XVII | felelt nyugodt humorral:~– Az az én leányom; és még hajadon.~–
1826 XVII | No de hiszen, ami nincs, az lehet, kedves Loránd, ugyebár?~– „
1827 XVII | közelebb lépett Topándyhoz; az megszorítá kezét, s e kézszorítással
1828 XVII | mindenre „igen”-t mondjon, mint az imént Loránd. (Azt pedig
1829 XVII | tűri kérdésre feleletül az „igen”-t; így például, ha
1830 XVII | Topándy röviden, s ismét az asszonyságra nézett, mintha
1831 XVII | szegény elhagyatott árvámnak. Az ég meg fogja jutalmazni
1832 XVII | szólt malasztteljes hangon az úrhölgy. – Csak kívül mutatja
1833 XVII | akarom fölkérni, hogy midőn az ég felhozza azt a boldog
1834 XVII | több is leszek, nemcsak az. Ha az égnek azon bizonyos
1835 XVII | is leszek, nemcsak az. Ha az égnek azon bizonyos napja
1836 XVII | sütni, ahogy én óhajtom, ez az istentelen kezem két embert
1837 XVII | tudni tenni. Ha azonban az ég napjának nem úgy tetszik
1838 XVII | kedves barátnéd, Melanie, az a kedves szép teremtés?
1839 XVII | hogy foglalja el helyét az ifjú másik oldalán, mit
1840 XVII | karjába fogózott. Így haladtak az utcán végig. Bálnokházyné
1841 XVII | visszaintegetett Topándynak, ki az ablakból nézett utánuk.~
1842 XVII | Melanie egy szót sem szólt az egész úton.~Bálnokházyné
1843 XVII | kérdezősködött, tudakozódott.~– Az öregúr, úgy látszik, rossz
1844 XVII | volt mindig; és most is az?~– Igen.~– Tehát Topándy
1845 XVII | leszünk?~– Nem.~– No, hála az égnek, hogy valahára egy „
1846 XVII | nem”-et is hallok öntől. Az a sok „igen” már idegessé
1847 XVII | kezdett tenni. Tehát ön is az ellenségek közé tartozik?~–
1848 XVII | Loránd Melanie-ra nézett, az föl sem emelte szemeit.~–
1849 XVIII | megfizető örök igazság keze!~Ezt az asszonyt ő az út közepén
1850 XVIII | keze!~Ezt az asszonyt ő az út közepén hagyta el, melyen
1851 XVIII | asszony állja útját, midőn az életbe vissza akar térni.~
1852 XVIII | térni.~Nincs semmi remény az irgalomra! Ki is fogadná
1853 XVIII | is, el kellene utasítania az ilyen ajándékot.~Isten hozzád,
1854 XVIII | szerelem!~Csak egy út van, és az egyenes: – a nyitott sír
1855 XVIII | sír felé.~Nevetni fognak az elbukott fölött, de legalább
1856 XVIII | szemébe nem fognak nevetni.~Az apa is elment ezen az úton;
1857 XVIII | nevetni.~Az apa is elment ezen az úton; pedig annak szerető
1858 XVIII | nekik sem olyan hosszú már az út.~A végzetnek teljesülni
1859 XVIII | végzetnek teljesülni kell.~Az apának a vére baljóslat
1860 XVIII | lesznek.~Csak néhány nap még az élet.~E néhány nap alatt
1861 XVIII | szívet, aki figyelve kíséri az útja végéhez közelítőt,
1862 XVIII | levelet írt öccsének, hogy az utolsó napon, mely az évforduló
1863 XVIII | hogy az utolsó napon, mely az évforduló előtt van, jöjjön
1864 XVIII | el a gondos útrakészülő az akadályokat, amik elindulásakor
1865 XVIII | előttük, mint boldog embert.~– Az csak rajtad függ.~– Néhány
1866 XVIII | kifecsegi, előtte, hogy az a fiatal férfi, ki itt tőszomszédjában
1867 XVIII | vonva:~– Akkor… Nem Melanie az egyedüli leány a kerek földön.~–
1868 XVIII | fiam, s akit te hozasz ide, az a leányom. Csak hozd minél
1869 XVIII | Ha akarsz, tedd gyorsan! Az ilyen dolognál vagy rögtön,
1870 XVIII | titkába. Azt sejté, hogy az ifjú két leány közül válogat,
1871 XVIII | apjának a halála előtti estén.~Az utolsó előtti nap is eljött;
1872 XVIII | nap óta nem volt a háznál az az uralkodó vetélytársné;
1873 XVIII | óta nem volt a háznál az az uralkodó vetélytársné; Loránd
1874 XVIII | gondolt arra, hogy még egy nap az élet, s akkor aztán isten
1875 XVIII | tükrén.~Ezen a helyen volt az ő keze a kezében; ezen a
1876 XVIII | kezében; ezen a helyen mondá az elvesztett gyűrűre: „Hagyja
1877 XVIII | Loránd? – szólt derülten az öreg manikhéus – azt gondoltam,
1878 XVIII | örökké!” ember szájában! Van az időnek mértéke?~– Mit hoz
1879 XVIII | végig; ha öccse jött meg, az rá nézve az utolsó órákat
1880 XVIII | öccse jött meg, az rá nézve az utolsó órákat kétszeresen
1881 XVIII | kétszeresen kínossá fogja tenni. Az alakoskodás, a cinikus hetykeség
1882 XVIII | egészen új meglepetés fogadta.~Az az ifjú gavallér, ki őt
1883 XVIII | új meglepetés fogadta.~Az az ifjú gavallér, ki őt úgy
1884 XVIII | legelébb fölkeresni, nem az öccse volt, Dezső, hanem –
1885 XVIII | valami különbséget tett rajta az idő, azt csak bizonyos előkelő
1886 XVIII | Loránd elé kezét –, hogy az a tréfás összekoccanás,
1887 XVIII | lejárt agyában. „Ha ezt az embert én innen most kirugdalom,
1888 XVIII | meg ez a nyomorult, hogy az, aki saját halálával néz
1889 XVIII | a derült jókedvben, mint az, ki őt odáig üldözni gyönyörűséggel
1890 XVIII | Szervusz, Pépó! De hogy az ördögbe is ne ismertem volna
1891 XVIII | rosszul életemben, csak az, hogy tőled haraggal váltam
1892 XVIII | miért? Egy rongyos újságért! Az ördög vigye el valamennyit!
1893 XVIII | Hahaha!~– De mutass be az öregnél! Hallom, hogy viális
1894 XVIII | Hallom, hogy viális bolond az öreg. Nem szereti a papokat.
1895 XVIII | nevetéstől, ha én rákezdem.~– Az persze magától értődik,
1896 XVIII | nálunk.~– Természetesen! Az öreg Sárvölgyi már úgyis
1897 XVIII | átkozott csúf gazdasszonya van. Az is alkalmatlan, hogy a két
1898 XVIII | örökösen szépeket mondjon az ember. Az ember nem azért
1899 XVIII | szépeket mondjon az ember. Az ember nem azért jön falura. –
1900 XVIII | velem együtt: ezt szeretem. Az asszony csak asszony. A
1901 XVIII | foi! Becsületemre mondom! Az a tíz esztendei színpadi
1902 XVIII | is szerelmes még beléd.~– Az nagyon természetes – szólt
1903 XVIII | szerencséjének betudni.~Az öreggel röviden megismerkedve,
1904 XVIII | megismerkedve, nagy hirtelen átvette az udvarlói szerepet, amire
1905 XVIII | törtem a fejemet.~– Mi lehet az? – kérdezé Cipra kíváncsian.~–
1906 XVIII | kérdezé Cipra kíváncsian.~– Az, hogy mint szeretheti valaki
1907 XVIII | toros káposztát.~– Ki lehet az?~– Azt nem tudtam megérteni,
1908 XVIII | kötelességem ezt úgy hinnem, mint az apostolok minden csodáit;
1909 XVIII | azt te megérdemelnéd, és az az én lelkemnek jól fogna
1910 XVIII | te megérdemelnéd, és az az én lelkemnek jól fogna esni;
1911 XVIII | soha senki! A te neveddel az enyim még a halálban se
1912 XVIII | kedvtelésed szerint!~– Nem úgy van az, Pépó; te nem fogsz azalatt
1913 XVIII | dáridót csapunk Szolnokban az én újjászületésem ünnepélyére.
1914 XVIII | tósztoznom kell, Loránd pajtás!~– Az öcsém is ott lesz: a Dezső
1915 XVIII | gyerek.~– Ah! A kis Dezső? Az a kis kuruc fiú? No, annál
1916 XVIII | mulatságos fiú volt ő azzal az ő komoly arcával. No, így
1917 XVIII | ezért jött-e ide, hogy azon az egy napon Loránd agóniájában
1918 XVIII | te is.~– Okvetetlen, csak az útiköpönyemért légy szíves
1919 XVIII | milyen szépen elfogtam az ostromló sereget.~– Ah,
1920 XVIII | e banális tréfákat, amik az ő rovására mondattak; ha
1921 XVIII | tréfákon annyit, mint máskor.~Az valami undorító hatást gyakorolt
1922 XVIII | gyakorolt szívére, mikor az ifjú dandy oly könnyelműen
1923 XVIII | így beszélnek a férfiak?~Az öreg Topándy azonban más
1924 XVIII | tekintetre megismerte ő az emberét. Énnek több gyönge
1925 XVIII | dicsekedéseket kitálalhatni. Az a másik lássa, hogy hová
1926 XVIII | Hohenelm-Weitbreitsteinban; mert az igen szép vidék.~Gyáli kezdte
1927 XVIII | mondatja a hitetlennel ezeket az elismerő magasztalásokat,
1928 XVIII | magasztalásokat, s mikor az éppen arról kezdett el tudakozódni,
1929 XVIII | elkezdett pletykázni, hogy az milyen derék, szabadelvű
1930 XVIII | minő tréfákat követett el az apácákkal, hogy tudja üldözni
1931 XVIII | Ez a téma aztán eltartott az ebéd végéig.~Cipra nagyon
1932 XVIII | ki tudja, mikor ül ennél az asztalnál megint?~Ebéd végeztével
1933 XVIII | végezzenek a mezőn, a kertben, az erdőn. Mindenkit jól helybenhagyott,
1934 XVIII | osztott ki, hogy azt igyák meg az ő egészségére, ki holnap
1935 XVIII | Cipra volt a háziasszony; az ő feladata volt egyébkor
1936 XVIII | van Cipra, hallgassa, amit az beszél.~S még nem volt rá
1937 XVIII | de nem eszmélt rá.~Csak az a levél! Melanie levele!~
1938 XVIII | Ott egyedül lévén, bezárta az ajtót, megcsókolta a finom
1939 XVIII | követni a tengereken túl, az ismerősök gúnyhahotáján
1940 XVIII | s elveszni velem együtt az elfeledett alakok csoportjaiban.”~„
1941 XVIII | a szerelmet, hogy félek az egy haláltól, mert szerelmes
1942 XVIII | haláltól, mert szerelmes vagyok az élet mosolygó arcaiba, s
1943 XVIII | kacagjanak, és otthagyjanak az egész világ megvetésének –
1944 XVIII | olvasatlanul.~Hadd legyen az az utolsó gondolatja, hogy
1945 XVIII | olvasatlanul.~Hadd legyen az az utolsó gondolatja, hogy
1946 XVIII | szeretve volt, s hadd tegye ezt az utolsó gondolatot könnyűvé
1947 XVIII | utolsó gondolatot könnyűvé az a kétely, hogy „talán”.~
1948 XVIII | mármost készüljünk arra az útra!~Loránd két jó öblös
1949 XVIII | szokott magával hordani az úton, azokat most újra gondosan
1950 XVIII | mindegyikbe egyet azok közül az acélhegyű golyók közül,
1951 XVIII | Topándy két kocsiba fogatott: az utazóhintóba és a bricskába.~
1952 XVIII | tajtékpipájára, s lement az udvarra.~Cipra a kocsik
1953 XVIII | ügyelve, hogy kinek-kinek az ülésben legyen a köpönyege;
1954 XVIII | dandyhez – velem kockáztatnád az életedet, hogy valahol felfordítalak
1955 XVIII | hogy valahol felfordítalak az árokba, s kitörik a nyakad.
1956 XVIII | szekér utána.~Cipra kiállt az utcaajtóba, onnan nézte,
1957 XVIII | onnan nézte, míg láthatta az eltávozót, fejét szomorúan
1958 XVIII | csak egyszer sem tekintett az vissza!~És mármost hát megy
1959 XVIII | végzet elé.~És mikor majd az est utoléri az utasokat,
1960 XVIII | mikor majd az est utoléri az utasokat, s az ég millió
1961 XVIII | est utoléri az utasokat, s az ég millió fénye feltűnik,
1962 XVIII | csillagaival és csillagködeivel, s az árokpartokon felcsillámlanak
1963 XVIII | árokpartokon felcsillámlanak az apró szentjánosbogárkák,
1964 XVIII | ideje lesz végiggondolni az ifjúnak azon a témán, hogy
1965 XVIII | közbeeső férgek története: az egynapos légyé, a nagyravágyó
1966 XVIII | Ime két kezébe adja a sors az igazat a gonosznak, hogy
1967 XIX | azt mondá: legjobb hír az egy nőről, ha semmi híre
1968 XIX | hozzáteszem: legjobb élettörténet az, amelynek nincsen története.~
1969 XIX | Ilyen életregény Fánnyé és az enyim.~Nyolc éve múlt már
1970 XIX | nagyleány lett, – és még mindig az én helyemet foglalta el.~
1971 XIX | Mennyire irigykedtem rá az első napokon, hogy e helyet
1972 XIX | betöltve tudtam általa.~Engem az életpálya messze vidékekre
1973 XIX | a rettentő magányban, ha az ég egy oltalmazó nemtőt
1974 XIX | köszönnöm.~Minden évben, midőn az iskolai szünidőkre hazatértem,
1975 XIX | őrjöngve átkozni a sorsot, az embereket, az egész világot,
1976 XIX | a sorsot, az embereket, az egész világot, ahol fájdalomnak
1977 XIX | virág nyílni akar tavaszkor; az ifjú leánynak joga van élni
1978 XIX | leánynak joga van élni s az életnek örülni.~Fánny önkényt
1979 XIX | Fánny önkényt kizárta magát az életből. A mi házunknál
1980 XIX | mulatságokba, ők is vele mennek.~– Az én kedvemért? Azért, hogy
1981 XIX | S mulatság volna nekem az? Maradjunk itthon! – Majd
1982 XIX | tanúbizonyságot tesznek az eltemetett vágyakról.~De
1983 XIX | vallotta, hogy amit tesz, az szívéből jő, s szívének
1984 XIX | jelensége megvilágítá körüle az egész borongós kört; mint
1985 XIX | Tudta ő, tudtam én, tudták az ő szülői és az enyéim; nem
1986 XIX | én, tudták az ő szülői és az enyéim; nem is gondoltunk
1987 XIX | nem is gondoltunk rá, hogy az másképp lehessen. Csak idő
1988 XIX | megkapja?~– Nem tagadom, hogy az volt.~– Akkor el kell ismerned,
1989 XIX | addig nem lehet itthon az öröm ennél a háznál. Tudnál-e
1990 XIX | nálamnál!~– Hiszen elfut az a rövid két év is, mint
1991 XIX | trombitaszóval járhatja körül az országot, hirdetve, hogy
1992 XIX | nyolc, engedje el már azt az utolsó két évet, s bocsásson
1993 XX | óta minden készen állt már az útra. Előkeresgettem mindent,
1994 XX | midőn Lorándtól elváltam, az utolsó emléklapig. Ez foglalta
1995 XX | előtt arról beszélnem, hogy az út milyen rossz ilyenkor
1996 XX | út milyen rossz ilyenkor az Alföldön, hogy egy nappal
1997 XX | meg, hogy őket lebeszéljem az útról. Ki maradt volna közülök
1998 XX | szobájában, míg én egész álló nap az udvaron ácsorogtam, lesve
1999 XX | Azokkal is hamar megvolt az ismeretség.~Mindannyian
2000 XX | éjszakát fogunk tölteni annak az örömére, hogy Loránd ismét
1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-2000 | 2001-2500 | 2501-2869 |