Fezejet

2501 XXVII |                    hogy kérdezem meg majd az úrfitól nagy nyájasan: „
2502 XXVII |               búsulj, holnap térdig állsz az abrakban, s azután urat
2503 XXVII |           vadásztanya van.~Éjfél lehetett az idő, mire odáig eljutottak.~
2504 XXVII |                   kútnál, a cselédháznál, az utcaajtónál.~Az előálom
2505 XXVII |             cselédháznál, az utcaajtónál.~Az előálom csendje uralgott
2506 XXVII |                  odalopózott hason mászva az orgonabokrok közé, mik Cipra
2507 XXVII |                azok – erre is most ért rá az éneklés.~      ~Cipra csendesen
2508 XXVII |                Cipra csendesen aludt már.~Az a láthatlan kéz, melyet
2509 XXVII |                   rá, hogy költögesse fel az aluvókat?~Hiszen még a népdal
2510 XXVII |                 mondja:~„Szerelemnél jobb az álom, ~Mert az álom: nyugodalom, ~
2511 XXVII |           Szerelemnél jobb az álom, ~Mert az álom: nyugodalom, ~A szerelem
2512 XXVII |                 oda mezítláb, törd le azt az ágat, amelyen énekel, ültesd
2513 XXVII |                  ki mezítláb, úgy törd le az ágat!”~Nem. Nem. Milyen
2514 XXVII |                Nem. Milyen nevetség volna az; ha valaki meglátná, továbbmondaná,
2515 XXVII |                  Ki tudhatná meg, hogy mi az? Ártatlan tréfájuk a lyányoknak,
2516 XXVII |                 és a fal felé fordult. De az álom csak nem jött vissza;
2517 XXVII |                   a bokorban.~Már egészen az ablak alá jött; ott énekelte: „
2518 XXVII |                 abból a bűvkörből, melyet az Úr ihlete képez a hozzá
2519 XXVII |                 menekülő körül, s melyben az alvilág minden kísértője
2520 XXVII |                  Hiszen csak néhány lépés az ajtótól az orgonabokorig.
2521 XXVII |                   néhány lépés az ajtótól az orgonabokorig. Ki láthatná
2522 XXVII |              Hiszen csak ártatlan óhajtás az egész.~Hiszen nem tesz vele
2523 XXVII |                  elkövetni menne, melynek az álmatlan éjszakát kell magára
2524 XXVII |               adott.~Nesztelenül felnyitá az ajtót, s kitekintett rajta.~
2525 XXVII |                   nyitva hagyja maga után az ajtót. Úgy reszket, úgy
2526 XXVIII|                                   XXVIII. Az éjjeli küzdés~A rémalak,
2527 XXVIII|                  nyomában rohant, s éppen az ajtónál elfogta. Nem volt
2528 XXVIII|                    s míg vonagló testével az ajtótól eltaszigálta őt,
2529 XXVIII|                éles sikoltással verte fel az éjszakát!~– Loránd! Segíts!
2530 XXVIII|                  termett mellette Loránd.~Az első sikoltásra kirohant
2531 XXVIII|                 azt teljes erejével, hogy az ajtón be ne jöhessen.~Loránd
2532 XXVIII|                  ordítás.~Topándy lőtt ki az ablakon, s egyike a négy
2533 XXVIII|               másik sebesülten rogyott le az oszlopok mellé.~A két lövés,
2534 XXVIII|              hozták Kandúrt, hátraszökött az ajtóból, még kését is Cipra
2535 XXVIII|                   rablók erőszakos robaja az ajtón, amint feszítőrudakkal
2536 XXVIII|                elvett kés lapján, ameddig az keblébe volt döfve.~Loránd
2537 XXVIII|       fejszecsapások kettőztetve döngeték az ajtót, s a zárt ablak táblákon
2538 XXVIII|          irányozzák lövéseiket, észrevéve az ablak résein, hogy itt világosság
2539 XXVIII|                  a veszély felől, melyben az egész háznép forog.~– Gyere
2540 XXVIII|                Vedd azt a puskát! – szólt az öregúr, megállva az ajtóban.
2541 XXVIII|                 szólt az öregúr, megállva az ajtóban. Arca most is oly
2542 XXVIII|            látszott rajta.~Loránd felállt az ágy mellől, hol eddig térdepelt.~–
2543 XXVIII|            csizmahúzással! – zsörtölődött az öregúr-vendégeink megjöttek.
2544 XXVIII|              Késszúrás.~– Csak késszúrás? Az még begyógyul. Cipra kiállja
2545 XXVIII|             Katonadolog! Majd visszaadjuk az atyafiaknak. Maradj hát,
2546 XXVIII|              szólt Topándy; s maga elvevé az asztalról a lámpát, s Lorándot
2547 XXVIII|                  ugyan nem jöhetnek, mert az ajtók éppen az ő számukra
2548 XXVIII|             jöhetnek, mert az ajtók éppen az ő számukra vannak készítve,
2549 XXVIII|               számukra vannak készítve, s az ablakokat keresztvasak és
2550 XXVIII|             szabadba. Ott azután részükön az előny. Azért most neked
2551 XXVIII|                küldeném oda valamelyiket.~Az ajtót dühödten ütötték fejszével.~–
2552 XXVIII|                  Topándy. – Nem várhatnak az akasztófáravalók!~– S mit
2553 XXVIII|                    a futóval jobban talál az ember, mikor sötétben lövöldöz,
2554 XXVIII|                 öcsém; – tudod: bolondság az egész élet.~Loránd megszorítá
2555 XXVIII|                   élet.~Loránd megszorítá az öreg kezét, s gyorsan felfutott
2556 XXVIII|                 falon. A rablók nem bírva az ajtót kifeszíteni, az ajtófelek
2557 XXVIII|               bírva az ajtót kifeszíteni, az ajtófelek kitöréséhez fogtak.~
2558 XXVIII|                  való.~Csak két férfi van az egész udvartelken, akinek
2559 XXVIII|                 bátor szív egy leányé; de az már sebzve fekszik.~Erre
2560 XXVIII|              eltalálhatá a kötélvetéssel. Az ólomgömbös kötél mint a „
2561 XXVIII|                   saját erőködésük miatt, az ajtórecsegés, a lövöldözés
2562 XXVIII|              lövöldözés mellett elveszett az a rövid kis zaj, amit egy
2563 XXVIII|                 harminc lépésnyi távolban az ostromlott ajtótól.~Loránd
2564 XXVIII|                  a folyondár, s eltakarta az alakokat.~Közelebb kellett
2565 XXVIII|                  kellett hozzájuk mennie.~Az orgonabokor-csalit Cipra
2566 XXVIII|                   csak tíz lépésnyire van az ajtótól, s onnan egyenesen
2567 XXVIII|                   egyedül, egy fegyverrel az egész rablócsapatnak.~Az
2568 XXVIII|                  az egész rablócsapatnak.~Az orgonacsalitba érve, jól
2569 XXVIII|      orgonacsalitba érve, jól ráláthatott az egész csoportra.~Négyen
2570 XXVIII|                   égő fájdalmai dacára is az ostromban. Ez a támadt résen
2571 XXVIII|                  rabló csákánnyal kezében az ajtófél kitörésében fáradt.
2572 XXVIII|               fáradt. Ez volt a Vasgyúró.~Az udvar túlsó felén még azután
2573 XXVIII|                   S még többen is vannak!~Az ajtó nagyon recsegett már:
2574 XXVIII|                 nem is panaszkodtak róla.~Az, amelyiknek a feszítővas
2575 XXVIII|                amint hanyatt vágta magát.~Az elébb megsebesült erre segélyért
2576 XXVIII|                     Ne ordíts! – riadt rá az ötödik rabló – elrémíted
2577 XXVIII|                   tudatá vele, hogy arról az oldalról is jőnek. Most
2578 XXVIII|                  ellen takarják a bokrok, az nem célozhat.~Sietség! vigyázat!
2579 XXVIII|                   arról is bizonyos, hogy az egész csoport futni fog,
2580 XXVIII|              Olyan jól találta őket, mint az oroszlánvadász a magáét.~
2581 XXVIII|               Loránd csendesen célbavette az elsőt; alant kellett vennie,
2582 XXVIII|                 rablót; futtában elbukott az, s a bokrok közé esett.~
2583 XXVIII|            célozva, azt megtudhatá Loránd az arcába hulló orgonafalevelekről,
2584 XXVIII|               arccal.~Onnan hárman jöttek az összehívó füttyszóra: Korvé,
2585 XXVIII|                    Pofók meg Bogrács, kik az utcaajtót s a kastély másik
2586 XXVIII|                  gondolatra jönniök, hogy az talán a vadászlakból jött
2587 XXVIII|        vadászlakból jött segély: a golyók az ő fejeik fölött fütyültek
2588 XXVIII|                  érvényt szerezni magának az eszeveszett lövöldözés közepett:~–
2589 XXVIII|               akinek vérét szomjazta; azt az ellenségét, akit átokkal
2590 XXVIII|                ígért, s aki itt van ismét az útjában, s rettenetes hatalommal
2591 XXVIII|              hatalommal veri szét egymaga az egész ellene jött tábort,
2592 XXVIII|               jött tábort, mintha ő volna az árkangyal.~Kandúr jól tudta,
2593 XXVIII|                tajtékzó dühvel veté magát az ifjúra.~Loránd átlátta,
2594 XXVIII|                meg, hogy a rabló Ciprának az apja. Saját leányát gyilkolta
2595 XXVIII|                   egy taszításával.~Hanem az hirtelen talpon volt ismét.~–
2596 XXVIII|                   is erős vagy? Jól élnek az urak; van nekik erejük.
2597 XXVIII|       kétségbeesett volt. Lorándot segíté az ifjúi erő frissesége, a
2598 XXVIII|                elfoglalta minden eszméjét az, hogy saját kezével törje
2599 XXVIII|             belerántani magával Lorándot.~Az ifjú hirtelen megveté lábát,
2600 XXVIII|         megdöbbent arcán észrevette, hogy az tudja már, mi szándéka van
2601 XXVIII|                   no! Gyere hát! Majd ott az oltott mészben lemegy mind
2602 XXVIII|          felveszem a tiedet, te felveszed az enyimet; milyen szépek leszünk
2603 XXVIII|                  erejét összeszedte, hogy az őrjöngőnek ellene szegülhessen.~
2604 XXVIII|              számba sem vett, kemény volt az, mint a vas.~Már a verem
2605 XXVIII|           üvöltéssel rohanva tovább: neki az udvarnak, ki az utcára.
2606 XXVIII|              tovább: neki az udvarnak, ki az utcára. Loránd zsibbadtan
2607 XXVIII|            ordítást mind távolabb haladni az utcán.~
2608 XXIX  |              udvarába, s ott künn találva az urat a folyosón, annak köszönheté,
2609 XXIX  |                    Hal nélkül ne felejtsd az áldást, mert az itt minden
2610 XXIX  |                  felejtsd az áldást, mert az itt minden héten kétszer
2611 XXIX  |                vén gazdasszony. – De nagy az atyafiság, haj!~– No, mi
2612 XXIX  |                   elvégre eljöttnek látta az időt, melyben kabinetkérdést
2613 XXIX  |            quousque tandem!”-en:~– Ugyan, az ördög bujdossék a ti telhetetlen
2614 XXIX  |                 egy valahol.~– De isz azt az egyet nem adom! – protestált
2615 XXIX  |              Valamennyi sátoros cigánynak az apja lelkéért sem adom!
2616 XXIX  |                   apja lelkéért sem adom! Az én bejáró tarka kocámat,
2617 XXIX  |                száz közül is megismerjem; az én kis kezes malacomat,
2618 XXIX  |                Nekem a magam kocája kell; az egész csordáért nem adom
2619 XXIX  |                senkivel sincsenek már jól az egész világon, aztán egy-egy
2620 XXIX  |              magukhoz szoktatnak, s annak az életét olyan mesterségesen,
2621 XXIX  |                  szívtelen gazda kimondja az ítéletet, hogy nyársra kell
2622 XXIX  |          Marcsának.~A malac ott őgyelgett az udvaron, nem sejtve veszedelmét.~–
2623 XXIX  |                  észrevevé, ő is elővette az ellenvarázslat igéjét: „
2624 XXIX  |            Sárvölgyi toporzékolásának, ki az ellenkezésben világos parancsa
2625 XXIX  |              malacot előre-hátra kergetni az udvarban; egyik csalogatva,
2626 XXIX  |                  kerekedett.~De íme ilyen az örökbe fogadott malacok
2627 XXIX  |            fogadott malacok hálátlansága! Az ostoba koca, ahelyett, hogy
2628 XXIX  |                    Mátul fogva nem vagyok az úrnak cselédje, tudja? –
2629 XXIX  |               serpenyő: főzze meg magának az ebédjét, mert a felesége
2630 XXIX  |                  a szomszéd faluban lakik az uram, akit elhagytam fiatal
2631 XXIX  |                hogy hirtelen összekötötte az ágyát, előhozta a tulipános
2632 XXIX  |              elmégy.~Hanem Borcsa asszony az első konfliktusnál bebizonyítá,
2633 XXIX  |           konfliktusnál bebizonyítá, hogy az övé a majoritás, kirántván
2634 XXIX  |                   fogni, tessék! Maradjon az úrnak – koporsószegre!~–
2635 XXIX  |             Borcsa asszony már kívül volt az utcaajtón. Visszadugta tehát
2636 XXIX  |             akkorra Borcsa asszony messze az utca túlsó oldalán tolta
2637 XXIX  |            vállalat egy tisztes férfiúnak az egész falu láttára utána
2638 XXIX  |                 láttára utána iramodni, s az utca közepén kétséges kimenetelű
2639 XXIX  |                  főzni magában.~Mert hogy az ilyen kudarcot valakinek
2640 XXIX  |                   ingyen odaajándékozzák, az minden emberi lélektanon
2641 XXIX  |             konyha rácsajtaján.~– Te vagy az, Borcsa?~– Én hát; látja
2642 XXIX  |                 válasz helyett ráordított az urára:~– Fogja meg kend
2643 XXIX  |                      szólt nagy flegmával az öreg, s még csak a kezét
2644 XXIX  |                     biztatá aztán odabenn az asszonyt –, amióta belső
2645 XXIX  |                 csak baj kergetett ide?~– Az hát. Megloptak, kiraboltak.
2646 XXIX  |              lophatta el?~– Nem más, mint az az átkozott Marcsa cigányasszony,
2647 XXIX  |           lophatta el?~– Nem más, mint az az átkozott Marcsa cigányasszony,
2648 XXIX  |            mihelyt előkerült.~– A bizony. Az járt ott, míg én kinn gyomláltam
2649 XXIX  |          lefülelem, csak idejöjjön.~Abból az egész tolvajlásból ugyan
2650 XXIX  |                   Akár derül ki, akár nem az ártatlanságod, a malacpecsenye
2651 XXIX  |                   kísérte a túlsó oldalán az utcának, amíg a piac közepére
2652 XXIX  |                   No hát mi kell? – kérdé az vállat vonítva.~– Mi van
2653 XXIX  |               közéjük rontott.~– Ott van! Az az! Ez volt az én malacom!~–
2654 XXIX  |            közéjük rontott.~– Ott van! Az az! Ez volt az én malacom!~–
2655 XXIX  |                   Ott van! Az az! Ez volt az én malacom!~– Tied volt
2656 XXIX  |                   a török császár lovának az árnyéka. Elmenj már; ne
2657 XXIX  |                   a szögletben már.~Amint az éj leszállt, Sárvölgyi sietteté
2658 XXIX  |              leszállt, Sárvölgyi sietteté az asszonyokat, hogy menjenek
2659 XXIX  |                   háznál, maga körüljárta az udvart, bezárta az ajtókat;
2660 XXIX  |             körüljárta az udvart, bezárta az ajtókat; odabenn is minden
2661 XXIX  |                 étvágya támad evés közben az áldozat után a feláldozót
2662 XXIX  |               szövetségesnek sem biztató. Az éji őr elkiáltotta már a
2663 XXIX  |                  Sárvölgyi ablakához ült.~Az ablakokat az utca felől
2664 XXIX  |               ablakához ült.~Az ablakokat az utca felől vastáblák védték,
2665 XXIX  |              középen, amin át ki lehetett az utcára tekinteni; az is
2666 XXIX  |             lehetett az utcára tekinteni; az is elzárható volt.~Sárvölgyi
2667 XXIX  |                   volt.~Sárvölgyi kinyitá az ablakszárnyakat, hogy jobban
2668 XXIX  |                  tavaszutói éjszaka volt.~Az egész természet alunni látszott,
2669 XXIX  |                   Egyszer aztán elkezdtek az ebek faluhosszant rútul
2670 XXIX  |              faluhosszant rútul üvölteni. Az ebugatás különben olyan
2671 XXIX  |                  altató hang; hanem mikor az éber házőrző állat valami
2672 XXIX  |            üvöltésre változtatja hangját, az nyugtalanságot, aggályt
2673 XXIX  |              nyugtalanságot, aggályt költ az emberben is.~Csak a pók
2674 XXIX  |            vészhangnak. Most közelítenek!~Az ebvonítás sokáig eltart;
2675 XXIX  |                 aztán egészen elcsendesül az is, s ismét oly méla éjszaka
2676 XXIX  |                   édes, ábrándos dalnokai az éjszakának.~Sárvölgyi hosszú
2677 XXIX  |                   fog történni már?~Ekkor az éji csendet egy rémes sikoltás
2678 XXIX  |               kísértővel. Perc múlva újra az a sikoltás: még rémesebben,
2679 XXIX  |         összerezzen. A hálót megzavarták. Az orozva támadás nem sikerült.~
2680 XXIX  |             melynek villanása nem látszik az éjben. Bizonyosan az ajtón
2681 XXIX  |              látszik az éjben. Bizonyosan az ajtón be- s az ablakból
2682 XXIX  |                 Bizonyosan az ajtón be- s az ablakból kilövöldöznek;
2683 XXIX  |                   Hogy nem bírják betörni az ajtót? Most egyszerre két
2684 XXIX  |          világítja meg egy-egy pillanatra az éjt, s rá két hatalmas dördület,
2685 XXIX  |          verekednének tán? Kijöttek volna az udvarra? Segítséget kaptak
2686 XXIX  |                  és hallgatott. Szemeivel az éjszakán keresztül akart
2687 XXIX  |                  Amit a cigánynő mondott, az halálijedség volt rá nézve.~
2688 XXIX  |               rémtett végre volna hajtva, az intéző kéz már el van árulva.~
2689 XXIX  |                   vértől csepegő ujjakkal az iratok között, hogy az ötpecsétes
2690 XXIX  |           ujjakkal az iratok között, hogy az ötpecsétes levelet megtalálják!~
2691 XXIX  |                   csendet. Nem, nem állat az. Így csak ember tud üvölteni,
2692 XXIX  |              fájdalomdühében elfelejtette az emberi hangot.~Az ordítás
2693 XXIX  |            elfelejtette az emberi hangot.~Az ordítás elébb a távolban
2694 XXIX  |                felől, de egyre közelít, s az üvöltő hanggal együtt egy
2695 XXIX  |                   rémalak is fut errefelé az utcán végig, hanyatt-homlok
2696 XXIX  |                  hangon kezd el ordítani, az ajtót rázva: – Bocsáss be,
2697 XXIX  |          Sárvölgyi arcát a rémület görcse az elkárhozottak képeihez tevé
2698 XXIX  |                   rémalak egyre zörgetett az ajtón, s nyavalyogva kiabált:~–
2699 XXIX  |                átkozódni, s öklével verte az ajtót, hogy nem nyitották
2700 XXIX  |                 pengő tallérokat. – Nesze az átkozott pénzed: szedd fel!~
2701 XXIX  |                    Énnek nem szabad élni.~Az ablakból nem láthat reá.
2702 XXIX  |                    amíg tusakodva méri át az ajtótól az ablakig és ismét
2703 XXIX  |              tusakodva méri át az ajtótól az ablakig és ismét vissza
2704 XXIX  |                   és ismét vissza a tért, az utcán új robaj hangzik három
2705 XXIX  |             főbűnös látja magára gördülni az egész nagy, rohanó lavinát,
2706 XXX   |          áthajtott maga a szomszéd faluba az orvosért – számodra.~– Nem
2707 XXX   |                 baja?~– Hallhattad szavát az ablakon át, mikor mindennek
2708 XXX   |                 jöhetett, mert zárva volt az ajtó. Az volt első gondja,
2709 XXX   |                  mert zárva volt az ajtó. Az volt első gondja, hogy neked
2710 XXX   |                Topándy öt ujja közé, hogy az mint két imádkozó kéz kapcsolódott
2711 XXX   |              szélén állok. Most megfogtam az ön kezét. Úgy fogtam meg,
2712 XXX   |              sírba lemennem anélkül, hogy az egy imádságra megtanított
2713 XXX   |                   megtanított volna? Ezen az éjszakán a gyilkos kés az
2714 XXX   |                 az éjszakán a gyilkos kés az én szívemet találta, hogy
2715 XXX   |                 én szívemet találta, hogy az önét megszabadítsa. Nem
2716 XXX   |                teljesüljön? Nem érdemli-e az az Isten, aki az éjjel mind
2717 XXX   |             teljesüljön? Nem érdemli-e az az Isten, aki az éjjel mind
2718 XXX   |                érdemli-e az az Isten, aki az éjjel mind a kettőnket megszabadított,
2719 XXX   |           kettőnket megszabadított, engem az élettől, önt a haláltól,
2720 XXX   |                 utánam!~S elmondta előtte az Úr imáját.~A leány áhítattal
2721 XXX   |                azt utána.~Óh, milyen szép az! Óh, milyen nagy mondások
2722 XXX   |                   azt, hogy „atyánk!”, mi az a „te országod”? Megbocsát-e
2723 XXX   |         megszabadít-e minket? Micsoda erő az az „ámen”? Óh, milyen szép
2724 XXX   |      megszabadít-e minket? Micsoda erő az az „ámen”? Óh, milyen szép
2725 XXX   |         Harmadszor aztán ő maga mondta el az imát Topándy előtt: egy
2726 XXX   |              boldogságtól sugárzó arccal.~Az ateista félrefordítá arcát,
2727 XXX   |              félrefordítá arcát, és sírt.~Az ablaktáblák átereszték a
2728 XXX   |              Topándy kinyitott egy táblát az ablakon, hogy a besütő napfényt
2729 XXX   |             ajakkal.~Olyan hosszú is volt az az idő, amíg Loránd visszajő.~
2730 XXX   |                   Olyan hosszú is volt az az idő, amíg Loránd visszajő.~
2731 XXX   |                   lett utána, hogy mégsem az jő.~Milyen soká tud késni!~
2732 XXX   |                tud, oly repülve járta meg az utat Loránd.~A sebláz még
2733 XXX   |                  Hátha valami veszély éri az úton? Hátha összetalálkozik
2734 XXX   |               úton? Hátha összetalálkozik az elriasztott rablókkal? Hátha
2735 XXX   |                   szemeit lehunyta.~Amint az áment kimondá magában, hallatszott
2736 XXX   |                 hallatszott a kocsizörgés az udvaron s rá az ismerős
2737 XXX   |               kocsizörgés az udvaron s rá az ismerős léptek közeledése
2738 XXX   |                érzés ez!~Azon érzés, hogy az imának sikere van. Óh, milyen
2739 XXX   |             boldogok, akik ebben hisznek!~Az ajtó nyílik, s az imádott
2740 XXX   |                hisznek!~Az ajtó nyílik, s az imádott ifjú lép be rajta.~
2741 XXX   |                  volt; éppen útban kaptam az orvost. Ez is jót jelent.~
2742 XXX   |                 téged nem ért semmi baj?”~Az orvos megvizsgálta a sebet,
2743 XXX   |                kérdé tőle súgva Loránd.~– Az Isten és a természet segíthetnek.~
2744 XXX   |                  a természet segíthetnek.~Az orvosnak távozni kellett,
2745 XXX   |                    s kezében tartá kezét. Az orvos valami csillapító
2746 XXX   |                   milyen mélyen hatott be az!~A férfiak azt hitték, hogy
2747 XXX   |                  férfiak azt hitték, hogy az a vékony kis szúrás nem
2748 XXX   |                 Mi titokteljes ház ajtaja az, mely meg fog előtte nyílni?
2749 XXX   |          gömbölyűsége dacára, meglátszott az izgalom, melybe a jelen
2750 XXX   |           takarja-e be szégyenpiros arcát az Isten színe előtt, akit
2751 XXX   |                 nyújtja esdő kezét, midőn az elmerülés órája jelen van?~
2752 XXX   |                  van?~Vagy pedig bevallja az egészet?~Hogyan szeretett?
2753 XXX   |                kivallani! Inkább szívéből az utolsó csepp vért, mint
2754 XXX   |           imádkozott.~Alig múlt negyedóra az esküdt eltávozása után,
2755 XXX   |             valaki.~Daruszegi Miklós volt az, a szolgabíró.~A leány megrettent
2756 XXX   |                mit mondott neki halkan.~– Az orvos megtiltá neki a beszédet;
2757 XXX   |                kimenni, hogy megnézze, mi az. Az ajtóban aztán már szemközt
2758 XXX   |            kimenni, hogy megnézze, mi az. Az ajtóban aztán már szemközt
2759 XXX   |                  a magyarázat. Még jobban az, hogy Loránd arcán azt látta,
2760 XXX   |          kénytelen voltam a bírói vizsgát az ő személyére is kiterjeszteni.
2761 XXX   |              afölött, hogy Sárvölgyi urat az egész háznál nem találják;
2762 XXX   |             fegyverei ott voltak elszórva az asztalon, s pénzes ládájában
2763 XXX   |            szemközt nyíló ebédlő ajtaján. Az zárva volt. Az asszonyságok
2764 XXX   |                   ajtaján. Az zárva volt. Az asszonyságok azt állíták,
2765 XXX   |                  ajtaja van, melyek közül az egyik a konyhára, másik
2766 XXX   |                   hogy nyissa ki előttünk az ajtót. Nem jött semmi válasz.
2767 XXX   |            parancsomra sem nyittatott fel az ajtó, kénytelen voltam azt
2768 XXX   |            erőszakkal feltöretni; s midőn az ajtón át a napvilág behatott
2769 XXX   |                  függött a csillár helyén az asztal fölött; a felrúgott
2770 XXX   |                      Igazságosztó Úristen az égben! Saját kezével ütötted
2771 XXX   |            előtted.~Ezt nem tilthatta meg az orvos.~Cipra áhítattal lesé
2772 XXX   |                feltámadás! örökélet!~– Mi az az örökélet?~Ha erre tudott
2773 XXX   |             feltámadás! örökélet!~– Mi az az örökélet?~Ha erre tudott
2774 XXX   |                  felelni!~Még ott térdelt az ateista a leány ágya mellett,
2775 XXX   |                      kérdezé a lelkész.~– Az egyik a főbíró úr, lesz
2776 XXX   |               kérdést.~– Loránd nem lehet az. Néhány perc múlva megtudod,
2777 XXX   |            megnyílni.~– Mindig nyitva áll az, és mindenkinek.~– Nem számomra
2778 XXX   |            zúgolódom ellene. Azoknak kell az áldás, akiket szeretek.
2779 XXX   |                      Hogy űznék én tréfát az Istennel most, midőn jelenléte
2780 XXX   |                  Most mondja már, tied ez az egész szép világ, mikor
2781 XXX   |                    mikor nem kell már más az egész szép világból, mint
2782 XXX   |                egy futó villáma vonult át az örömnek, azután ismét elborult
2783 XXX   |            örömnek, azután ismét elborult az.~– Hiszen tudom – szólt
2784 XXX   |                lelkész úr szavának. Nézd: az éjjel levelet írtam anyámnak
2785 XXX   |                   más ajánló levele, mint az, hogy én szeretem.~Szerelmünk
2786 XXX   |                 szeretsz engem, te örülsz az én örömömnek. Te ismersz,
2787 XXX   |                 iskolát járatott ki velem az élet. Te tudod, hogy a sors
2788 XXX   |                   földön, hogy te, anyám, az anyák legjobbika, ki engem
2789 XXX   |                  szorítsd.~Foglald imádba az én nevem mellé hű kedvesem
2790 XXX   |                  a túlvilágban.~De ha nem az volnál is, akinek Isten
2791 XXX   |                kész anyám, homlokod körül az örök szeretet glóriájával;
2792 XXX   |           törődött már semmivel: sebével, az élettel, a halállal; nem
2793 XXX   |                 szóban benne volt minden: az Isten szerelmétől a férfi
2794 XXX   |                átkarolta Loránd nyakát, s az őrülés erejével odavonta
2795 XXX   |                  úgy borítá el annak vére az ifjú keblét.~És ahány csókot
2796 XXX   |                   annyi vért lüktetett ki az a hű szív, mely csak ővele
2797 XXX   |                   akkor megtudta, hogy mi az az örökkévalóság!…~
2798 XXX   |                akkor megtudta, hogy mi az az örökkévalóság!…~
2799 XXXI  |                    íme, én adom meg neked az egész szép világból azt
2800 XXXI  |                   egész szép világból azt az egy kapa földet.~Topándy
2801 XXXI  |            Loránddal nem lehetett szólni, az magánkívül volt fájdalmában.~
2802 XXXI  |                   szomorú meglepetés lesz az anyának, kit Topándy egy
2803 XXXI  |                   maga fog írni anyjának, az majd nagyon büszke hangon
2804 XXXI  |                   okosan tudatott mindent az anyjával, hogy Loránd levele
2805 XXXI  |                    a családi sírboltot.~S az volt a különös, hogy Topándy
2806 XXXI  |                    milyen bölcs megoldása az életnek a meghalás!”~Egy
2807 XXXI  |               halottját haza a jószágára. Az orvost felkértem már, hogy
2808 XXXI  |                 valamikor abban folytatom az ellenállást az Isten rendeletei
2809 XXXI  |                  folytatom az ellenállást az Isten rendeletei ellen;
2810 XXXI  |              Odaadom Ciprának kölcsön. Ez az ő kiházasítási pompája.~
2811 XXXI  |                 nem? – kérdé Daruszegi. – Az is jól van.~– Se most nem,
2812 XXXI  |             Nagyobb úr parancsol velem, s az máshová rendel.~Most kezdtek
2813 XXXI  |             anyádnak. Mikor lepecsételém, az égő viasz körmömre cseppent,
2814 XXXI  |               onnan azután a szívig rövid az út.~Az elősiető orvos igazolta
2815 XXXI  |              azután a szívig rövid az út.~Az elősiető orvos igazolta
2816 XXXI  |                  ugrott bátyja ápolására, az öreg átölelte a mellé térdelő
2817 XXXI  |       megnyittatik, rég kocogtattam volna az ajtón: „Én uram, bocsáss
2818 XXXI  |              magát viselni egy halottnak! Az én halálom nem lesz olyan
2819 XXXI  |                 nem lesz olyan szép, mint az övé: én nem lehelem át lelkemet
2820 XXXI  |                   magát.~– Hogy protestál az ostoba hústömeg! Nem engedi
2821 XXXI  |               mind kiesnek hivatalaikból.~Az orvos azt állítá, hogy iszonyú
2822 XXXI  |                 vitáztunk, Loránd – szólt az öreg mindinkább elhaló hanggal –
2823 XXXI  |               üdvözlé, bizonyítá, hogy ez az utolsó.~Azontúl keze lankadt,
2824 XXXI  |                 megtudom, – hogy mi van – az Északi Vadászkutya ködfoltjaiban –
2825 XXXI  |                 eltűnt arcáról, sima lett az, mint a márvány, és nyugodt,
2826 XXXI  |                   meg jöttét.~Otthon csak az első levelet kapták.~Azt
2827 XXXI  |                  első levelet kapták.~Azt az örömhírt hozó levelet, mely
2828 XXXI  |                 mámort, diadalt gerjeszte az egész háznál.~Hiába, csak
2829 XXXI  |                   mert hisz annak a szíve az övéhez van nőve most is,
2830 XXXI  |               átengedve a legifjabb jogát az apai ősi lakhoz bátyjának.~
2831 XXXI  |            cigányleányról; Loránd levelei az elmúlt tíz hallgató évről
2832 XXXI  |             magyarázatot tudtak venni, és az mind Cipra javára ütött
2833 XXXI  |          gondviselés is így rendelte azt!~Az első találkozás óta a pusztai
2834 XXXI  |                pusztai csárdában úgy volt az elrendelve, hogy Loránd
2835 XXXI  |                 is, ki lehetett számítani az órát is, amikor meg fognak
2836 XXXI  |               testvér megérkeztére; hanem az nagyon rút éjszaka volt,
2837 XXXI  |               nagyon rút éjszaka volt, és az nagyon szomorú várakozás
2838 XXXI  |             várakozás volt. A szél zúgott az ákácok között, a felhők
2839 XXXI  |                  felhők kergették egymást az égen, az ebek vonítottak
2840 XXXI  |                kergették egymást az égen, az ebek vonítottak a faluban:
2841 XXXI  |           menyasszonyt várnak.~Milyen más az idők járása!~Egyszer aztán
2842 XXXI  |                   eléjük rohannak, Loránd az első, akit ölel, csókol
2843 XXXII |                  nem közöny, de undor már az, amivel a napok eseményei
2844 XXXII |                    Loránd jó katona volt.~Az lett volna bizonnyal bármely
2845 XXXII |              hevében, legyilkolva; lelkén az életunalom terhével s azzal
2846 XXXII |                 családját terhelé. Mindig az a rém állt előtte, hogy
2847 XXXII |                megnyílt hát a vásár, ahol az ember száz percenttel adhat
2848 XXXII |                 száz percenttel adhat túl az ütött-kopott életen.~Hanem
2849 XXXII |                 csatatéri zengő méh, mint az igazi méh; aki bátran jár
2850 XXXII |            hetekig sem hagyta el a házat.~Az új idők új rendszere engem
2851 XXXII |                lemondjak, amit még apáink az élet díszes céljának tartottak.
2852 XXXII |                 parasztember.~Még most is az vagyok.~Itt is együtt maradt
2853 XXXII |                 Loránd.~Nem volt élet már az övé, hanem csak a napok
2854 XXXII |                patak mellett befalaztatom az ajtaját.~Ne kérdezzék gyermekeim,
2855 XXXII |                    Nem örült már semminek az életben. Nem foglalkozott
2856 XXXII |                  kezébe vegyen.~„Hazudság az egész világtörténet!”~Mindennap,
2857 XXXII |                 oda, ahol Cipra nyugszik „az illatos fűgyökér alatt”,
2858 XXXII |                   s alá tűzve írott sorul az aszú fűszál.~Egy élettörténet,
2859 XXXII |              gyümölcsfái voltak és méhei.~Az állatok és a növények nem
2860 XXXII |              hazánkban, aki el tudja ölni az időt, Loránd csak küzdött
2861 XXXII |                 időt, Loránd csak küzdött az idővel, s minden lefolyt
2862 XXXII |            mellett. „Szeretnék ott aludni az illatos fűgyökér alatt!”~
2863 XXXII |                nem feküdt a földön, hanem az ágyon.~Arca égett, mintha
2864 XXXII |               csak egy kicsit meghalok.~– Az istenért! Mit tettél?~–
2865 XXXII |               tettél?~– Ne ijedj meg! Nem az én kezem volt.~– Mi bajod
2866 XXXII |                   nyolcadik ágyba. – Kinn az illatos fűgyökér alatt.
2867 XXXII |                 mellett. Falaztasd be azt az ajtót! – Jó éjszakát.~Azzal
2868 XXXII |                 utolsó perce eljött, hogy az életunalom az ősi átokkal
2869 XXXII |                eljött, hogy az életunalom az ősi átokkal felfegyverezze