1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-2000 | 2001-2098
Fezejet
1 I | apánk, bizonyosan tudom, hogy nem volt több harminchat
2 I | hajukat, akkor még azt hittem, hogy az embernek a sok örömtől
3 I | lesz fehér a haja.~Az igaz, hogy nem is volt semmi bánatunk,
4 I | okozni.~Sohasem hallottam, hogy valaha pörölt volna valaki
5 I | csak abban versenyeznek, hogy ki szereti jobban a másikat,
6 I | kit jobban többi közől.~Hogy az igazat megvalljam, mégis
7 I | természetesen nem annyit tesz, hogy kétségbe ne ejtett volna
8 I | ejtett volna az a kérdés, hogy ha meg kellene a négy közől
9 I | kigondolhatlan időkig, hogy soha közőlünk senki meg
10 I | koromban már ő fogta a kezem, hogy el ne essem, ő játszott
11 I | megvárt az iskola udvarán, hogy egyedül ne menjek haza.
12 I | nyűgös lesz, ha látja, hogy nagyon szeretik, én is az
13 I | erős volt. Én nem hittem, hogy a városban legyen nálánál
14 I | beszélni!~Ott hagytam el, hogy a mi családunk igen boldog
15 I | újat kaptunk helyette; s hogy jó barátaink is voltak,
16 I | ismerősök jókedvétől; s hogy a városban tiszteltek bennünket,
17 I | bennünket, azt láthattam abból, hogy mikor apámmal végigmentünk
18 I | hanem neki gondja volt rá, hogy senki se rettegjen tőle;
19 I | esztendőben egyszer történt az, hogy valakire haragosan nézett.
20 I | ahelyett sokszor vettem észre, hogy szemei szüntelen apámat
21 I | gyermekes gondolatom támadt, hogy apám talán azért viseli
22 I | olyan komolyan, mert tudja, hogy az édesanyja nézi.~Ha aztán
23 I | őriznek, s gyakran láttam, hogy öreganyám fölkelt néha örök
24 I | közöttünk, s alig vette észre, hogy anyám, bátyám és én mellette
25 I | mindnyájunkat meglepett az, hogy apánknak szokatlanul jó
26 I | hozzám latinul, s megdicsért, hogy azokra helyesen tudtam felelni;
27 I | nevetett.~Olyan jólesett nekem, hogy egyszer valahára apámat
28 I | Olyan új volt ez rám nézve, hogy szinte reszkettem bele az
29 I | ígérettel! Látszott is arcán, hogy ő azt tudja jól.~– Éppen
30 I | azért feküdjetek le jókor, hogy el ne aludjátok a reggelt;
31 I | gyermek, és azt ígérik, hogy holnap kiviszik falura.~
32 I | jöttek velünk; azt mondták, hogy nem szeretnek falun.~Mi
33 I | szeresse? Gyermek, tudom, hogy nincs.~Alig tudtunk elaludni
34 I | kenyeret? A galambjaim azóta hogy megszaporodhattak! A cseresznye
35 I | meg a vadászatnak örült. Hogy fogja bejárni az erdőt,
36 I | riasztott fel álmomból. Az igaz, hogy mindig puskával álmodtam.
37 I | láttam vadászni, s féltettem, hogy meg találja lőni magát.~–
38 I | hallhattam semmi neszt; csak hogy az ajtókat nyitogatták itt
39 I | visszatért Loránd. Azt mondta, hogy csak aludjak csendesen tovább.
40 I | kell csinálni valamivel, hogy a szél be ne fújjon rajta,
41 I | nagyon ily késő éjszaka? Hogy az ablak kitört?~Még akkor
42 I | kitört?~Még akkor nem tudtam, hogy van egy irtóztató betegség,
43 I | arcra fordultam vánkosomba, hogy szemeimet álomra kényszerítsem.
44 I | fejével sem intett, sem azt, hogy „van”, sem azt, hogy „nincs”;
45 I | azt, hogy „van”, sem azt, hogy „nincs”; csak csendesen
46 I | hevesen sírni, de oly zokogva, hogy könnyei összenedvesítették
47 I | aztán megcsókolt, s kért, hogy jöjjek magamhoz.~Hiszen
48 I | nagy is volt ez a gondolat, hogy az én eszem nem bírta még
49 I | bírta még azt végigérni.~Hogy az atyánk meghalt!~Tegnap
50 I | megcsókolt; azt ígérte, hogy kivisz falura, és ma már
51 I | tépelődtem azzal a gondolattal, hogy mi van a világ végén túl.
52 I | körül. Hogyan lehessen az, hogy az apám meghalt?~– Menjünk
53 I | kiverni a szememből azzal, hogy atyánk meghalt.~Loránd e
54 I | karját, s könyörögtem neki, hogy ne haragudjék, hiszen én
55 I | amit mondott.~Láthatta, hogy elhiszem, mert minden tagom
56 I | erre, mint a tűz. Látszott, hogy valami nagy könnyhullatás
57 I | megriasztott; azt mondtam neki, hogy szót fogadok, csak vigyen
58 I | hallhattam, de jól láttam, hogy rám integetett szemével.~
59 I | Ma sincs még annyi erőm, hogy le tudjak írni egy koporsót,
60 I | aztán azt mondta a bátyám, hogy mármost csókoljam meg atyám
61 I | fájt!~Bátyám azt mondta, hogy várjak szobámban, és ki
62 I | sokára (nekem úgy tetszett, hogy hosszú idők múltak el, meglehet,
63 I | idők múltak el, meglehet, hogy tán csak néhány óranegyed
64 I | Zsuzsitól.~Azt mondtam neki, hogy a hideg lel, mikor azt kérdezte,
65 I | lel, mikor azt kérdezte, hogy mért reszketek olyan nagyon.~
66 I | menjünk a kocsihoz.~Kérdeztem, hogy nagyanyánk nem jön-e velünk.
67 I | jön-e velünk. Ő azt felelte, hogy az még hátul marad. Mi ketten
68 I | úgy borzasztott valami, hogy ez iszonyú kérdéssel bátyámhoz
69 I | örvényébe, úgy hítt valami, hogy taszítsam az elevenbe, szédüljek
70 I | jött elénk, és azt mondta, hogy anyánk még rosszabbul van,
71 I | kivehettem, arról beszéltek, hogy vigyen-e puskát magával
72 I | mégis megegyeztek abban, hogy vihet puskát és lőszert,
73 I | szobából a másikba. Látszott, hogy mindenkinek volt valami
74 I | valami nagyobb gondja annál, hogy velem foglalkozzék.~Délután
75 I | vizslát pórázon vezette, hogy el ne kalandozzék.~Nagy
76 I | között barangolva, anélkül, hogy Lorándnak csak egyszer is
77 I | egy szóval sem mondtam, hogy térjünk vissza, inkább mentem
78 I | világ végtelen végéig, mint hogy hazatérjünk.~Már alkonyodott,
79 I | ott bátyám azt mondta, hogy pihenjünk meg. Leültünk
80 I | esett az nekem; ő azt hiszi, hogy én éhes vagyok! A sültet
81 I | s én mégsem kérdeztem, hogy nem térünk-e még vissza.~
82 I | után nyíltak meg a felhők, hogy a lemenő nap viharjósló
83 I | Én azt mondtam bátyámnak, hogy csúnya szél fúj, s ő azt
84 I | fúj, s ő azt mondta rá, hogy ez nekünk jó.~Hogy mire
85 I | mondta rá, hogy ez nekünk jó.~Hogy mire jó nekünk ez a nagy
86 I | megfogta, s azt mondta, hogy mármost ne szóljak semmit,
87 I | lelkemet, mi oka lehet annak, hogy mi most itt vagyunk.~Egyszer
88 I | átmegyek a falun.~– Gondolja, hogy most is strázsálnak? – kérdezé
89 I | könyökkel, s rám mutatott, hogy ne beszéljen énelőttem.~
90 I | mondta az öreg béresnek, hogy majd a kertek alá fogunk
91 I | szemközt.~Bátyám azt mondá, hogy vonuljunk be egy sövény
92 I | mögé, s rám parancsolt, hogy a kutyánk száját fogjam
93 I | No mármost siessünk, hogy előbb otthon legyünk, mint
94 I | istenem, vétettünk mi valamit, hogy így futunk, hogy így bujdoklunk?~
95 I | valamit, hogy így futunk, hogy így bujdoklunk?~Mire az
96 I | senki sem mondta nekik, hogy vigyázzanak jobban. Olyan
97 I | Egyszer csak azt láttam, hogy Loránd bátyám megfordult
98 I | úgy elgondolkoztam rajta, hogy micsoda csendes ház lehet
99 I | elszőheti a repkényinda, hogy abba nem járnak soha.~Nagyobb
100 I | játszottam sokat, s észrevettem, hogy ennek a homlokára nagybetűk
101 I | úgy óhajtottam megtudni, hogy mit tesznek azok a betűk.~
102 I | nyelvtanban arra indultam el, hogy ez ismeretlen mondat értelmét
103 I | most még kevésbé értettem, hogy mit tesz az, mint eddig.~
104 I | fölött azt a mondatot viselé, hogy őrizzen bennünket az Isten
105 I | laknak a kísértetek?~Tudjuk, hogy a gyermekek mit értenek
106 I | ezt az ajtót, megtudtam, hogy ez az épület családunk sírboltja.~
107 I | ültetve, eltakarta a fényt, hogy nem látszhatott ki a kertből.
108 I | késsel a kezét. Kérdte, hogy miért tette ezt. Megint
109 I | itthon, milyen két szép fia! Hogy tudja azokat elfeledni?
110 I | istenfélő szóval feddé, hogy legyen keresztyén, forduljon
111 I | galambfehér hajfürteit, hogy csakúgy repkedtek szilajon
112 I | hava fedi a tetőt, átlátom, hogy szükséges volt nekünk ott
113 I | volt nekünk ott lennünk: hogy cseppről cseppre kellett
114 I | hozzánk fordult, s azt mondta, hogy maradjunk még itten.~Ő maga
115 I | megátkozott föld, amit úgy hívunk, hogy „édes hazánk”, s aminek
116 I | s mindegyik azt hiszi, hogy az ő vetése a tiszta, a
117 I | nagy emberek azt hitték, hogy ami félig rom, azt újra
118 I | azért kereste találkozását, hogy dacosan felnyomott kalpaggal
119 I | a budai török fürdőbe, s hogy testvérével ne találkozzék
120 I | egyik testvér megölte magát, hogy a másikkal ne találkozzék
121 I | akikre hagyományul maradt, hogy egyik a másikat vonja maga
122 I | mindig.~Óh, az iszonyatos!~Hogy semmi sem tartja vissza
123 I | sem tartja vissza őket, hogy nem gondolnak azok szerelmére,
124 I | szomorú halálukon kesergeni, hogy nem gondolnak arra, akit
125 I | odaadta neki vagyona harmadát, hogy legyenek ismét, egyenlők.~
126 I | meggyűlölteté vele önmagát, hogy mikor az élet gondjaitól
127 I | visszavezet, s mert tudom, hogy ő tökéletes ember volt,
128 I | meg nem fogtam a kezét, hogy ne tegye!~Öreganyánk szemei
129 I | és ezerszer történik az, hogy a fiak a hírt, mely apjuk
130 I | tudó arccal mondá neki, hogy parancsa van őt őrizet alá
131 I | csupán arra kérte vendégét, hogy engedje feketekávéját meginnia.
132 I | még biztatta is férjemet, hogy nem lesz e történetből semmi
133 I | elé. Óh, én úgy féltem, hogy nekem is meg kell itt tébolyodnom.
134 I | összeroskadt aztán. Látszott, hogy idő kell arra, míg ez emlék,
135 I | sokszor nyíltan kimondá, hogy neki nem lehet más vége,
136 I | szomorú tréfával mondá, hogy ez az ő öröksége. Itt járkált
137 I | találni. Mi annyira biztattuk, hogy menjen el télire Olaszországba,
138 I | állt minden, azt mondá, hogy mielőtt e hosszú útra elmenne,
139 I | után a vasajtót, meghagyva, hogy senki se háborítsa itt.
140 I | azután vártuk vissza, s hogy egyik óra múlt a másik után,
141 I | mikor anyja észrevevé, hogy nem tud neki parancsolni.
142 I | nagyot? – Anyja azt hitte, hogy meg kell őt dorgálnia, a
143 I | dorgáláson; nem bírta elhinni, hogy anyja haragszik; ekkor aztán
144 I | ekkor aztán az történt, hogy anyja arcul találta legyinteni. –
145 I | árulva! Csak azon múlt, hogy verés helyett böjtöléssel
146 I | ellen; – én alig vártam, hogy egyetlen fiam olyan nagy
147 I | fiam olyan nagy legyen, hogy elmehessen katonának. Oda,
148 I | örültem, midőn azt tudtam, hogy ő az ellenség ágyúi előtt
149 I | szoríthatám, s áldtam az Istent, hogy nem vette őt el.~Pedig hát
150 I | dicsekedtem vele a világnak, hogy „Nézzétek, milyen derék
151 I | világba, s emlékezzetek rá, hogy mit mondott ez a fekete
152 I | üreg szája!~Azt gondoltam, hogy megesküdtetlek benneteket
153 I | megesküdtetlek benneteket itt, hogy Istentől el nem távoztok
154 I | Istentől el nem távoztok soha, hogy nem folytatjátok e család
155 I | szerencsétlenségeit; de minek az eskü? Hogy egy bűnnel többet vigyen
156 I | tovább!~Most már tudjátok, hogy mit jelent ez a szomorú
157 I | befutja a repkény. Tudjátok, hogy ide temeti öngyilkosait
158 I | helyet. De azt is tudjátok, hogy e borzasztó hálóteremben
159 II | német város tanárainak, hogy vannak-e kezeik alatt levő
160 II | távozhatik el oly messze, hogy láthatlanná legyen, nagyanyánk
161 II | előttünk anyánk jelenlétében, hogy nekünk nem jó ebben a városban
162 II | engedett, s el lőn határozva, hogy mindkettőnket elküldenek
163 II | este jobbkor vacsoráltunk, hogy korán kelhessünk, mert hajnal
164 II | ki nem bírtam mondani, de hogy e legelső válás legjobban
165 II | legjobban fájt, bizonyítja az, hogy oly messze idő óta is oly
166 II | megtanítottam beszélni, hogy azt is ki tudtad mondani: „
167 II | És én eddig azt hittem, hogy az öreg Zsuzsira haragszom,
168 II | csak most veszem észre, hogy még azt is nehéz itthagynom!~
169 II | és akkor úgy háborgatott, hogy nem bocsátanak bennünket
170 II | keresztülszövi a repkény, hogy besuttoghatnám rajta: „Isten
171 II | innen távoznom anélkül, hogy őneki egy szóval megsúghatnám,
172 II | egy szóval megsúghatnám, hogy most is szeretem; – pedig
173 II | egyedüli öröme az, ha látja, hogy fiai még most is szeretik.~–
174 II | elhalmozta, megfogadtatá vele, hogy írni fog sokat, ha valami
175 II | tudatja, és gondolni fog rá, hogy a rossz hír itthon két szívet
176 II | azonban csak annyi szava volt, hogy siessek melegen meginni
177 II | találkozik velem a keresztúton, hogy elmenjen helyettem az én
178 II | a veszteség.~Megvallom, hogy valami kedves keserűséget
179 II | ízleltem abban a gondolatban, hogy a cseregyermek vásott, rossz
180 II | teremtéstől, aki azért született, hogy velem kicseréltessék.~Estefelé
181 II | Estefelé nagyanyám mondá, hogy már látszik a város, ahova
182 II | vissza kellett fordulnom, hogy meglássam a várost.~A távolban
183 II | csak itt, s bámultam rajta, hogy a gyalogjárók számára járdák
184 II | kellett vinni, kikötötte, hogy vendégfogadóba ne szálljunk,
185 II | az a kettős haszna volt, hogy miután én még németül nem
186 II | támadhatott a derék férfiú iránt, hogy ő is foglalkozott a tudományokkal,
187 II | nézve.~– Est studiosus.~Hogy az is diák! Még ez jó. Együtt
188 II | napon arra volna elítélve, hogy ne kapjon enni, míg meg
189 II | nagyobb következett egymásra, hogy mikor egyszer a rácsos folyosóra
190 II | tudtam elképzelni magamban, hogy jutottam én ide fel, s még
191 II | fel, s még kevésbé azt, hogy találok le innen valaha.~
192 II | az asztal; úgy látszott, hogy korábbra vártak bennünket.~
193 II | sem nagyanyjához, kivéve, hogy a családi szemölcs, kis
194 II | hárman; Fánny úgy letette, hogy a pamlag alá gurult a gyapotgombolyagja;
195 II | aki nem várta, mint én, hogy fogadott anyja gallérjánál
196 II | találja vinni a vakmerőséget, hogy még engem is megcsókoljon,
197 II | olyanokat csókolt rajtam, hogy csakúgy szédelegtem bele;
198 II | kényszerített maga mellé leülnöm, hogy alig fértünk el benne, s
199 II | bírtam elméletileg elvonni, hogy no iszen szegény jó anyám
200 II | hallgatag kisfia helyett; tudom, hogy megkeseríti ez a napjait!
201 II | mert nem is sejthettem, hogy miről foly az értekezés
202 II | csupán annyit vehettem ki, hogy mikor hozzám szólnak az
203 II | tréfának tartottam, nem tudva, hogy ez németül annyit tesz,
204 II | ez németül annyit tesz, hogy „egyél hát”.~Mert tudniillik,
205 II | egyél hát”.~Mert tudniillik, hogy rögtön hozták a kávét, igen
206 II | pisze démon is azt mondta, hogy „isz doch”, s fogta a szarvacsot,
207 II | grószmama eleget is pöröltek rá, hogy meri az ő drága kugelhupfjukat „
208 II | tekintetre kivehető volt, hogy ő a család kényeztetett
209 II | szedett, s csak azután, hogy kivett valamit, kérdezte,
210 II | kivett valamit, kérdezte, hogy „darf i?”, amit én akkor
211 II | és a feje biccentéséről, hogy annyit tehet, mintha kérdené,
212 II | annyit tehet, mintha kérdené, hogy szabad-e.~Aztán pedig nemhogy
213 II | még olyan vakmerő volt, hogy az én tányéromra rakta,
214 II | pörölt rá. Én nem értettem, hogy mit beszélt; de erősen gyanítom,
215 II | beszélt; de erősen gyanítom, hogy azért dorgálta, minek akarja
216 II | magammal még onnét hazulról, hogy mikor két ember előttem
217 II | komplottot, s annak az a vége, hogy én vagy nem kapok valamit,
218 II | pisze adott, mert ő adta. Hogy is mer ő ilyen csúf pici
219 II | kiscicának osztogatott, hogy én nem akartam elfogadni.
220 II | is csak az lett a vége, hogy megint belém kötött, a kis
221 II | s még azt kívánta tőlem, hogy fogjam addig az első lábát,
222 II | diákiskolába járok, azt kívánni, hogy a kismacskával játsszam.~–
223 II | érzékeny bosszút állta rajtam, hogy átment nagyanyámhoz, nyájasan
224 II | nagyanyámnál – szemem láttára.~Hogy hát én minek nézegettem
225 II | mondom, egyedül csak azért, hogy lássam, mennyire viszi még
226 II | gyümölcstelen küzdelemmel, hogy egy társalgásból, mely előttem
227 II | delejtűképpen szolgált, hogy a következő tényállásra
228 II | érdemessé nem teszi azáltal, hogy egy nagy csomag nem megenni
229 II | gondolat volt rám nézve, hogy valaki éhezzék. És még hozzá:
230 II | hidegvérrel arra ítélni, hogy éhezzék, küzdjön a saját
231 II | ez összeállítás nyomán, hogy ha én egyet azokból a jó
232 II | gondolni? Tán azt fogja hinni, hogy én elég gyáva vagyok az
233 II | volna akárminő áldozatra, hogy ez titokban maradjon, képes
234 II | képes lettem volna őt azért, hogy ne mondja azt senkinek,
235 II | Összeadás, kivonás. Kisül, hogy egy perec hiányzik. Hova
236 II | Minden percben azt vártam, hogy az a kis ördöngös furcsaság
237 II | is jött hozzám, s láttam, hogy Fromm papa, mama és grószmama
238 II | nem értek, de gyanítom, hogy mi. És bátyám meg nagyanyám
239 II | nagyanyám nem jönnek segélyemre, hogy megmagyaráznák, mi az.~Ahelyett
240 II | is magyarázza, olyképpen, hogy egyik tenyerét a másikra
241 II | lehunyja.~Áh, ez azt kérdi, hogy nem vagyok-e álmos?~Csodálatos,
242 II | vagyok-e álmos?~Csodálatos, hogy ez a kiállhatatlan teremtés
243 II | Ezentúl, felfogadtam magamban, hogy nem fogom őt többé pisze
244 II | nevezni.~Nagyanyám megengedte, hogy elmehetek, Fánnyka el fog
245 II | olyan nagy volt elfogulásom, hogy még a Fánnynak is kezet
246 II | mégis csak azért született, hogy engemet bosszantson.~Kezébe
247 II | vette a gyertyát, s beszélt, hogy csak menjek utána, majd
248 II | elhagytuk.~Fánny nevetett, hogy a gyertya elaludt, iparkodott
249 II | lángra fújni a kanócot, s hogy az nem sikerült, letette
250 II | karomba kapaszkodva biztatott, hogy majd elvezet ő így is.~Azzal,
251 II | azután dalolni kezdett, hogy tán azt majd jobban megértem,
252 II | maliciózus csíntevő, megteszi, hogy bevezet valami liszttartó
253 II | Sohasem hittem volna, hogy azon a tekervényes tömkelegen
254 II | Csak azon csodálkoztam, hogy ez a rendkívül vakmerő leány,
255 II | volt hozzá, megállhatta, hogy egyszer se húzta meg a hajamat.~
256 II | szükség lámpásnak égni, hogy a keresett numero felől
257 II | ajtóra, s megfogta kezemet, hogy csendesen legyek. Azután
258 II | az ajtót, s rám hagyta, hogy menjek utána. Kicsiny szoba
259 II | kanóca, annak a jeléül, hogy akinek el kellene koppantania,
260 II | munkába úgy bele van bódulva, hogy nem veszi észre, setétség
261 II | orra volt neki is, hanem hogy amellett olyan sertekemény
262 II | Szegény fiú azt hitte, hogy amnesztiát kapott, s jön
263 II | a fehér asztalkendővel, hogy felhíja vacsorálni; Fánnyra
264 II | valószínűleg azt kérdezte, hogy tudja-e már a leckéjét.~
265 II | utoljára annyira zavarba jött, hogy el se tudta kezdeni; mire
266 II | szavát, értettem szeméből, hogy valamit kér enni.~A kegyetlen,
267 II | szívemért – a hiúság is bántott, hogy minél elébb tudassam ezzel
268 II | ezzel a gonosz teremtéssel, hogy nem magam számára dugtam
269 II | a perecet az asztal alá, hogy szerteszét szakadt.~– Dummer
270 II | híják iskolai műnyelven, hogy „Holzbirn”.~Akik emlékeznek
271 II | jelentőségére, azok tudni fogják, hogy a Holzbirn a nagyobb diáknak
272 II | ágyam felé akart tolni, hogy majd abba beletör; hanem
273 II | diákul kezdett el kérni, hogy eresszem el, jó pajtások
274 II | bámultam csak legjobban, hogy Fánny azalatt, míg bátyját
275 II | csodálatosnak találtam, hogy ennek az impertinens gyermeknek
276 II | idegen házban. Azt tartják, hogy amit az ember olyan helyen
277 II | én is úgy tudtam futni, hogy a lábam hegye sem érte a
278 II | hegye sem érte a földet.~Hogy bosszankodtam magamra ezért
279 II | Mártonnak volt meghagyva, hogy rendesen, mikor a reggeli
280 II | kézmozdulatokkal megmagyarázta, hogy most menjünk le a pékműhelybe,
281 II | pékműhelybe, nézzük meg, hogy sütik a szarvacsokat, pereceket.~
282 II | melyről azt képzeli az ember, hogy ha sokáig belélegzené, talán
283 II | különös adománnyal bírt, hogy mikor a szemöldökét fel-
284 II | nevettetni, s úgy látta, hogy szavainak nem volt eléggé
285 II | öreg legény megdicsérte, hogy jól van.~– No lássa – szólt
286 II | erőnek erejével azt akarja, hogy tanuljon diákul. Ratsherrt
287 II | serpenyővel a zsemlyéket, hogy elég nehezek-e.~Úgy látszott,
288 II | egy Ratsherrnek, mint azt, hogy a zsemlyéket meglatolja, –
289 II | nem állhatta meg Márton, hogy rá ne gyújtson egy melódiátlan
290 II | bal szemöldökét lerántva, hogy a hálósipkájának a bojtja
291 II | akkor mégis gyanítottam, hogy az a Herr Dintenklex valami
292 II | tanulni! Az öregúr azt mondja, hogy ő is Ratsherr lehetne, ha
293 II | iskolákat. Szerencséje, hogy nem tette. Így is majd megöl
294 II | tudományával. Mindig mutogatja, hogy ő is tud lateint. Az öregúr
295 II | afölötti véleményét kifejezni, hogy mit tart ő a mester diákoskodása
296 II | komolyan biztosítottam, hogy nem: én a vármegyéhez készülök.~–
297 II | van. Ezt már megengedem.~S hogy megmutassa, mennyire tiszteli
298 II | magosra felhúzta szemöldökeit, hogy a sipkája a nyakáig hanyatlott
299 II | Jó szemmérték kell ahhoz, hogy se a gazdát, se a közönséget
300 II | meg ne csalja, eltalálja, hogy mind egyforma legyen.~–
301 II | Öldökölte az a gondolat, hogy valaha azért tanuljon össze
302 II | össze annyi sok diák szót, hogy őt is így kacagják majd
303 II | Márton legény –, nagy baj az, hogy az embertől nem kérdik,
304 II | de még nagyobb baj az, hogy nem kérdik, hogyan akar
305 II | ingemre nézek, olyan jólesik, hogy nem kell mindjárt összefecskendeznem
306 II | legény most ahhoz fogott, hogy a sütőlapáttal néhány tucat
307 II | máig is azt kell hinnem, hogy ennek nem a vers szépsége
308 II | sajátságos babonás ráéneklés, hogy a kenyér záklyás ne legyen
309 II | talán valami időmérték, hogy mikor e nótának vége van,
310 II | énekelt velük. Én láttam, hogy ez ma nem fogja már megírni
311 II | nézett rám, s azt mondta, hogy „guter Kerl”.~Arcáról nem
312 II | tenyerével. Úgy láttam, hogy ez a nyájasság nyilatkozata
313 II | meg nem tudtam elgondolni, hogy miért tesz így, rosszul
314 II | Henrik azt próbálgatta, hogy meg tudná-e a fejebőrét
315 II | mutatta be apjának, gondolva, hogy jobb lesz a gyöngébb oldalt
316 II | világosan látható szándékkal, hogy amint a gyerek hibát ejt,
317 II | Szegény Henrik, persze, hogy egy szónak sem volt ura.
318 II | lineát, meglehet pedig, hogy csak azon szándékban, hogy
319 II | hogy csak azon szándékban, hogy egy üdvös ráijesztéssel
320 II | Fromm táti meg nem ígérte, hogy nem fogja bántani, s a reggelizéshez
321 II | kézmozdulataiból kivehettem, hogy restelli a dolgot – énelőttem.~
322 II | Nagyanyámat biztosítá afelől, hogy gondja lesz ránk, és szigorúan
323 II | velünk bánni. Meg nem engedi, hogy ebben a városban elkanászodjunk.
324 II | összetöröm. Nem kérdem, hogy volt, drága volt, csapom
325 II | egyik sincs úgy nevelve, hogy magához méltatlan helyre
326 II | mellett, s azon versenyeznek, hogy ki tud több stiblivel megvedelni.
327 II | semmiképpen meg nem engedem, hogy a diákok köpönyeg alatt
328 II | védelmében odáig terjeszti, hogy a hegedűket összetöri, a
329 II | régen: gyermekkoromban), hogy amit olyan ember mondott,
330 II | a sors jogot adott arra, hogy nekem parancsoljon, az rám
331 II | Lorándnak: – Nekem úgy tetszik, hogy a te csizmádnak az orra
332 II | világosított fel arról, hogy a szigorú tekintetű emberek
333 II | tapasztalásból tanulták meg; hogy a direktor úr maga is zajos
334 II | után jutott arra a tézisre, hogy a fiatalember mind gonosz,
335 II | igazgatótanárnak. Szinte tartok tőle, hogy azt a szemrehányást vonom
336 II | vékony, mézédes hanggal, hogy szinte könyörgésnek lehetett
337 II | bennünket, amit, meglátva, hogy női társaság jön velünk,
338 II | valami női nevet kiáltozott, hogy jöjjön segítségére: egy
339 II | fogadott, s jól emlékezem rá, hogy az orcámat is megveregette.~
340 II | miért viselünk gyászt, hogy atyánk szerencsétlenül meghalt,
341 II | szerencsétlenül meghalt, hogy beteges anyánknak egyedüli
342 II | egyedüli reményei vagyunk; hogy eddig jól viseltük magunkat;
343 II | viseltük magunkat; kérte, hogy rám, a kisebbre, ügyeljen
344 II | s biztosítá nagyanyámat, hogy igen nagy embert fog belőlem
345 II | odajárok hozzá privátára, hogy még külön is köszörülhesse
346 II | félénken bátorkodott előhozni, hogy én némi hajlamot érzek magamban
347 II | hegedüléshez, de nem tudja, hogy szabad-e. A jó úr nem is
348 II | felsőbbségre talál!) Megemlíté, hogy talán még – táncolni is
349 II | okvetlenül megkívántatik, hogy az ifjú lépni, járni, helyesen
350 II | mind árt megjelenésével, hogy valami pedáns tanodából
351 II | megtanulnak. Ha kívánja kegyed, hogy ifjú barátom rajzolni is
352 II | találja kegyed fölöslegesnek, hogy ifjú barátom a művelt európai
353 II | volna; kérdezte is nagyon, hogy nem jár-e az valami nyaktöréssel.
354 II | Pártfogóm megnyugtatta felőle, hogy ott sohasem történhetik
355 II | semmiképpen meg nem engedte, hogy okos, tanult emberhez illő
356 II | jöjjön az előadottakból, hogy én majd a történet folyamában
357 II | fogok dicsekedni azzal, hogy a hegedűben milyen Paganini,
358 II | időjártával, – sietek elmondani, hogy bizony most sem értek én
359 II | semmit; csak a híre van, hogy tanítottak rá.~Mikor privátára
360 II | amit a többiek alatt; úgy hogy a tornászati leckére már
361 II | ember.~Én nem értettem, hogy hova céloz vele, azaz hogy
362 II | hogy hova céloz vele, azaz hogy nem akartam elérteni. Talán
363 II | természetes jogszempont volt, hogy minden diák tartozik bámulni
364 II | történhetik más indokokból, mint hogy a másik osztálynak a tanára
365 III | voltam arra a legbüszkébb, hogy bátyám udvari tanácsosnál
366 III | igazán nagyon sajnálta, hogy nem ebédelünk „itthon”.
367 III | magamat hagyhatnának ott. Hogy e szónál kővé nem vált,
368 III | Nagyanyám is úgy találta, hogy engemet is szükség lesz
369 III | elég hiú voltam megengedni, hogy a kis pisze kösse fel a
370 III | tükörben. Úgy találtam, hogy szép fiú volnék, mikor az
371 III | voltam felőle győződve, hogy ebben a nagy városban több
372 III | enyim.~Csak az bosszantott, hogy a kis pisze mit enyeleg
373 III | enyeleg ott körülöttem. Hogy körüljárt, hogy nem csinált
374 III | körülöttem. Hogy körüljárt, hogy nem csinált titkot belőle,
375 III | mennyire tetszem neki, s hogy sértette ez az én büszkeségemet!~
376 III | kezében. Erővel rám fogta, hogy lisztes lett az atillám,
377 III | kefélni. Én csak arra kértem, hogy a galléromat ne érintse
378 III | tartottam arra valamit, hogy az atillám gallérja bársony.~
379 III | fejebőrével a sipkáját.~Hogy szerettem volna érte az
380 III | bátyám előtt? Tudhatná, hogy mikor fel vagyok öltözve,
381 III | bennünket a kapuban (meglehet, hogy nem is minket várt), s megmutatá
382 III | elfogadásunkra.~Én azt hittem, hogy mi otthon elegáns emberek
383 III | elegáns emberek vagyunk, hogy úriasan lakunk és élünk;
384 III | embernek érzi magát, ha tudja, hogy otthon virágos szőnyegen
385 III | nekem pedig megengedte, hogy kezet csókoljak neki.~Milyen
386 III | nagyságos néni.~Mondhatom, hogy szebb asszonyt azóta sem
387 III | volt rám nézve. Nem hiszem, hogy képzelni lehessen valami
388 III | mert különben lehetetlen, hogy azokon a parányi lábakon
389 III | Irtóztató volt az a gondolat, hogy ha a kanalat ki találnám
390 III | teljes tudatával bírt annak, hogy most mellette egy olyan
391 III | nem elég kicsiny arra, hogy vele játszani, s nem elég
392 III | játszani, s nem elég nagy, hogy vele komolyan foglalkozni
393 III | lehessen. S legnagyobb baj, hogy az ember ezt maga is érzi.
394 III | gyermekvilágnak is megengedték, hogy apró gyűszűnyi pohárkákból
395 III | nedvesíteni a maga poharából, hogy nekem valami rendkívül vakmerő
396 III | Arra az eszmére vetemedtem, hogy én most ezt a poharat felemelem,
397 III | tekinte rám Melanie húgom hogy én ijedten kaptam vissza
398 III | victa Catoni”, mint én azt, hogy:~– Sohasem.~– Ah! Sohasem
399 III | inni! No, majd meglássuk, hogy állsz szavadnak idővel!~
400 III | mindjárt rákerül a beszéd, hogy én éppen őnála vagyok szállva;
401 III | szállva; még azt is elmondják, hogy annak van egy pisze kisleánya,
402 III | kell az embernek valamitől, hogy beteljesedjék. Nagyanyám
403 III | pozsonyi kétszersültet sütni.~Hogy le voltam forrázva, hogy
404 III | Hogy le voltam forrázva, hogy semmivé voltam téve! Melanie
405 III | mikor közel járt hozzá, hogy az üstökömet megtépássza.
406 III | volt mindig!~Amint látta, hogy én elpirulok, dacosan fordult
407 III | fordult Bálnokházy felé, hogy helyettem megfeleljen neki.~
408 III | férjének:~– Úgy hiszem, hogy a pékmester is csakolyan
409 III | én arról győződtem meg, hogy ők egymást végtelenül szeretik.~
410 III | voltam hatva azon hittől, hogy Bálnokházy nagybátyámnál
411 III | paróka… Bocsánatot kérek, hogy közbeszólok: én a parókaviselésben
412 III | legelőször felfedezte előttem, hogy Bálnokházy nagybátyám parókát
413 III | azt mondta volna valaki, hogy ez a cifra jólét, mely úri
414 III | Hátha még azt mondta volna, hogy ez az én szép ideál angyalom
415 III | rokonaink olyan kegyesek voltak, hogy Melanie húgomnak megengedték
416 III | nagynéném erősen állítá, hogy még csak két éve, hogy tanul.~
417 III | hogy még csak két éve, hogy tanul.~Bennem egy messzevágó
418 III | sem természetesebb, mint hogy én eljárjak ide a hegedűmmel
419 III | zongorázunk, lehetetlen, hogy utoljára az élet célját
420 III | hasznavehetőségemet azáltal, hogy én fordítottam a hangjegyek
421 III | sértette önszeretetemet, hogy nagyságos rokonaim nem kérdezték
422 III | ugyan váltig maraszták, hogy jöjjön át hozzájuk éjszakára;
423 III | éjszakára; de ő azt felelte, hogy oda szállt elébb, ott vagyok
424 III | magamat: ha eszembe jut, hogy én azért jó nagyanyámra
425 III | kalácsra való.~Hiszen az igaz, hogy Pozsonyban igen jó mákos
426 III | süteményeket készítnek, az is igaz, hogy egy lázsiásért sok mákos
427 III | valamint azt sem tagadhatom, hogy énnekem még soha ennyi pénz
428 III | Melanie előtt.~Éreztem, hogy ez engemet megaláz az ő
429 III | szemeiben. Nem bírtam kitalálni, hogy mit tegyek most azzal a
430 III | Annyit mégis vettem észre, hogy rám se néz, mikor elmegyek.~
431 III | Arról meg fogják tudni, hogy ki vagyok. S nem sütöm többet
432 III | fogulva e tény nagyságától, hogy aki ránk nézett, bizton
433 III | nézett, bizton azt hihette, hogy az inas ajándékozott nekem
434 III | fecsegett. Azt kérdezte, hogy miből állt az úri ebéd.
435 III | miből állt az úri ebéd. Meg hogy igaz-e, hogy a konziliárius
436 III | úri ebéd. Meg hogy igaz-e, hogy a konziliárius kisasszonyának
437 III | babák. Mondtam Henriknek, hogy ezt tolmácsolja meg neki;
438 III | tolmácsolja meg neki; láttam, hogy erre rossz kedve lett, s
439 III | rossz kedve lett, s örültem, hogy lerázhattam a nyakamról.~
440 III | nyakamról.~Azt mondtam, hogy tanulni kell mennem, mert
441 III | múlva azon vettem észre, hogy semmi sem maradt a fejemben
442 III | Bálnokházy család előtt, hogy az embernek van egy pékleány
443 III | Zsebpénzt is adott, megígérve, hogy azt minden hónapban a Lorándéval
444 III | Ismét e szó!~Ismét az intés, hogy én, a gyermek, vigyázzak
445 III | érdemlé azt a kitüntetést, hogy én vigyázzak bátyámra; most
446 III | nagyanyám jól tudták azt már, hogy én Lorándot jobban szeretem –,
447 III | Nagyanyám megígérteté velem, hogy naplót fogok írni mindenről,
448 III | mondta, mikor költöttem, hogy megvárja, míg a kemencét
449 III | volna.~Látszott szemein, hogy ki vannak sírva, s most
450 III | s most erőlteti magát, hogy ne sírjon.~Nagyon röviden
451 IV | rokonságban állt, anélkül, hogy ezek őt kitűnő rossz szokásai
452 IV | földön elhíresztelték róla, hogy az öreg a leggonoszabb ateista.~
453 IV | az átkozott mulatságért, hogy istentagadásával a vele
454 IV | azon célból rendelt ki, hogy egyszer valahára már azon
455 IV | hívek lelkeit háborítja, hogy azok panaszt panaszra halmoznak
456 IV | esküdteddel az ispánomnak, hogy mit izen a vármegye! Ha
457 IV | amannál, közel állt hozzá, hogy az ostromló sereg vezérét
458 IV | megvasaltatjuk kezét-lábát, hogy jobban se kell!~Ezt mondván,
459 IV | csak az újság kedvéért is; hogy elmondhassam, hogy rajtam
460 IV | kedvéért is; hogy elmondhassam, hogy rajtam is volt már lánc;
461 IV | kiküldve azon megbízással, hogy az ön által okozott botrányoknak,
462 IV | küldött ki bennünket…~– Hogy nekem prédikációt tartsanak?
463 IV | Gyújtogattam? Gyilkoltam? Hogy ilyen nagy erőszakkal jöttök
464 IV | gyilkolta meg.~Topándy úr látva, hogy nincs menekülése, kérőleg
465 IV | közületek, s fogjon meg, hogy el ne szaladhassak!~Azok
466 IV | Szolgabíró urat bosszantá, hogy semmiképpen nem tud komoly
467 IV | vármegye senkit akarata ellen, hogy keresztyénné legyen. De
468 IV | Peckeltesse fel, kérem, a számat, hogy ne káromolhassak!~– Valóban
469 IV | örvendeztesd meg őket, hogy bemennek a mennyországba,
470 IV | lábhegyére emelkedve –, hogy feleljen előttünk illő mérséklettel,
471 IV | titkol-e ön el valakit.~– Hogy nem loptam-e el a pokol
472 IV | félóráig elkáromkodom anélkül, hogy ismételném magamat. Ismét
473 IV | becsületszavára a tekintetes úr, hogy a kiadottakon kívül nincs
474 IV | becsületszavamra mondom, hogy nincs a „cselédségem között”
475 IV | van. Ön nem éri be azzal, hogy környezetét kényszeríti
476 IV | hanem még arra is vetemedik, hogy másokat, kik ájtatos érzelmeikből
477 IV | imádkozik, ami arra mutat, hogy nagyon sok bűnének kell
478 IV | nyilvánosság előtt meri mutatni, hogy még tiszteli a vallást,
479 IV | egész fülkét eltakarta, hogy csúfondáros kezek hozzá
480 IV | megváltoztatta a nézeteit.~– Igenis, hogy csak ön tehet róla. A piktor,
481 IV | neki bizonyos összeg pénzt, hogy az alapfestésen olajban
482 IV | vízfestékkel a másik mondatot, hogy így a legelső zápor lemosván
483 IV | gyalázva. Hiszi ön, uram, hogy az ilyen tréfák a törvény
484 IV | pedig hinnie kell önnek azt, hogy a törvényszék önt először
485 IV | törvényszék rendelkezésére hagyta, hogy jótékony célokra fordíttassék.~–
486 IV | hitére. Egy helyen az áll, hogy valamely láthatlan kéz valamely
487 IV | szent helyek profanálása.~– Hogy én profanálnék valami szent
488 IV | Voltak rajta épületek is, de hogy valamelyik templom lett
489 IV | kikötve semmi servitus, hogy mire használjam az épületet.
490 IV | nagy örömét találta abban, hogy balgaságaival egy egész
491 IV | ha botrányt lát abban, hogy egy csoport jókedvű ember
492 IV | olyan ártatlan szövegük van, hogy akár nyomtatásban olvassák,
493 IV | Hisz éppen az a botrány, hogy kegyes dallamokat paródiáznak,
494 IV | tehát az – pince?~– Persze, hogy pince; soha jobb pincém
495 IV | át a kolostor kulcsait, hogy a profanált helyet letisztíttassam!~–
496 IV | úr.~– No hát ígérjék meg, hogy legalább egy hordóból fognak
497 IV | tudom egy szóval kifejezni, hogy mivel – tulajdonképpen,
498 IV | átesnie, amit úgy hínak, hogy egzekúció.~– Tessék, kérem
499 IV | válogassuk ki ebből a kazalból, hogy melyik a pénz, melyik nem
500 IV | jártas a megítélésében, hogy a sok közül melyik kelendő
1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-2000 | 2001-2098 |