Fezejet

 1 I     |            jött szemközt.~Bátyám azt mondá, hogy vonuljunk be egy sövény
 2 I     |    szegénység nem ejté kétségbe. Azt mondá feleségének s gyermekeinek: „
 3 I     |              rejteni nem tudó arccal mondá neki, hogy parancsa van
 4 I     |          magánál, s szomorú tréfával mondá, hogy ez az ő öröksége.
 5 I     |        indulókészen állt minden, azt mondá, hogy mielőtt e hosszú útra
 6 II    |          legyen, nagyanyánk többször mondá előttünk anyánk jelenlétében,
 7 II    |   kicseréltessék.~Estefelé nagyanyám mondá, hogy már látszik a város,
 8 II    |        modorával, bátyám, Loránd azt mondá:~– Azt a másik tanárt kezdem
 9 IV    |             hozni, jámbor ábrázattal mondá a hölgynek:~– És ha neked
10 IV    |        fölemelé a függönyt, s naivul mondá:~– Ez az én alvóhelyem.~
11 IV    |             önnel megismerkedhetni – mondá búcsúzólag az ifjú tisztviselő,
12 IV    |      legkomolyabb képpel a nap alatt mondá:~– No, most már mehetünk.~
13 V     |            meg a fű.~Topándy gyakran mondá ismerős vadászcimboráinak,
14 VIII  |       karokkal a piperkőc elé, s azt mondá neki:~– Tudod-e, micsoda
15 VIII  |              elhallgassa.~Loránd azt mondá neki:~– Köszönöm, Dezső.~
16 X     |             a terembe a komornyik, s mondá, hogy beszélhetek már a
17 X     |           kettőt:~– „Teufelskerl!” – mondá. – Mik jutnak eszébe? Bánná
18 X     |              ablakon.~– Itthon van – mondá ismét leszállva –, de nyakában
19 X     |             Loránd, s aztán keserűen mondá: – Ez jó ötlet volt tőled;
20 XI    |     megszorítá mindkét kezét, és azt mondá neki: „Köszönöm”. Még egyszer
21 XI    | elkomolyodott, s reszkető szóval ezt mondá:~– Ha te kívánod, – hát
22 XI    |           eltávoztak; akkor is súgva mondá: – Sokáig késtem. Nem akartam
23 XI    |              nézett szemembe, és azt mondá:~– Ott fogom azt őrizni,
24 XII   |             a dologban.~A nő nevetve mondá e szavakat; azután egyszerre
25 XIII  |        izgatottan jött hozzám, s azt mondá: „Fogom a fülét annak, ki
26 XIII  |         vissza a kihívást, hanem azt mondá, hogy miután ő gyönge testalkatú,
27 XIII  |          megszorítá kezemet. Lelkére mondá, hogy semmi bántalomra nem
28 XIV   |           Egy estebédnél Topándy azt mondá Ciprának és Lorándnak:~–
29 XV    |            tűzzel nézve szemébe, azt mondá:~– Uram! Én nem élhetek
30 XVI   |          Cipra megfogta kezét, s azt mondá neki enyelegve:~– Maga nagyon
31 XVI   |            két kezével arcát, és azt mondá fuldokolva:~– Ah – ez a
32 XVII  |               E szót csakugyan súgva mondá Topándynak, kesztyűs kezével
33 XVII  |           kezét karja alá húzva, azt mondá:~– Jól van, asszonyhúgom.
34 XVIII |             a kezében; ezen a helyen mondá az elvesztett gyűrűre: „
35 XVIII |              tenyerére tette, és azt mondá:~– Valamit, ami e levél
36 XIX   |          amellett költő is volt, azt mondá: legjobb hír az egy nőről,
37 XXVI  |             s azzal nagy hidegen azt mondá:~– Miért veszed nőül?~–
38 XXVII |                 Nem. Nem kell így! – mondá magában. – Ha cserében nem
39 XXVIII|          néhány hét előtt, midőn azt mondá nagybátyjának, hogy ispánlak
40 XXIX  |             Borcsa asszony pedig azt mondá lihegő dühvel Sárvölgyinek:~–
41 XXX   |              sebet, bekötözé, és azt mondá a leánynak, hogy csak legyen
42 XXX   |           tréfát űz vele. Valami azt mondá neki belül, hogy e leánynak
43 XXX   |             tréfát a te szíveddel? – mondá Loránd.~– És egy haldoklóval –
44 XXXII |           Vadászni sohasem járt; azt mondá, nem jó neki töltött fegyvert