Fezejet

 1 XXV   |             fogaival. – Én vagyok a Kandúr, a megveszekedett Kandúr!
 2 XXV   |            Kandúr, a megveszekedett Kandúr! Láttál-e már veszett kandúrt?
 3 XXV   |           maradt ott egyéb a bolond Kandúr számára, mint egy nagy fekete
 4 XXV   |            kését a fenevad.~– Nono, Kandúr! Legyen eszed! Miért gyújtottam
 5 XXV   |               Add elő a pénzemet!~– Kandúr!~– Ne tátogj! Ne is fáraszd
 6 XXV   |         aranyam add elő!~– Jól van, Kandúr, a pénzed meg fogod kapni.
 7 XXV   |             a kettőt!~– Az úgy van, Kandúr; a leányod utána bolondult
 8 XXV   |             megölöm!~– Mit mondtál, Kandúr?~– Megölöm, ha száz lelke
 9 XXV   |          tudjátok még, hogy ki az a Kandúr!~– Óh, én jól ismerlek,
10 XXV   |             ismerlek, hogy ki vagy, Kandúr – szólt Sárvölgyi, nyájasan
11 XXV   |         mindig is pártfogód voltam, Kandúr.~– Ne bölcselkedjél itt
12 XXV   | kiszabadítsd. A cél magasztos volt, Kandúr. Aztán megválogattad, kitől
13 XXV   |       Azoknak foglaló kell.~– Adok, Kandúr, adok. Ne légy haragos,
14 XXV   |              adok. Ne légy haragos, Kandúr; tudod, hogy én nagyon szeretlek.
15 XXV   |         hanem adj pénzt!~– Jól van, Kandúr. Tartsd a süvegedet!~Sárvölgyi
16 XXV   |             Tartsd hát a süvegedet!~Kandúr két kézre fogta báránybőr
17 XXV   |           Igaz, igaz – bólintott rá Kandúr.~– Ez a hetyke fickó, aki
18 XXV   |              Mit akarsz vele tenni?~Kandúr mutatta a kezébe fogott
19 XXV   |              Ne félj semmit! Amit a Kandúr megfog, az meg van fogva.
20 XXV   |             egy tréfát nem csinál a Kandúr. Megtalálom én, akit keresek.~–
21 XXVII |            ingovány nádasai között.~Kandúr vezeti őket.~Mindegyik lovas
22 XXVII |              s mozdulatait követik. Kandúr korbácsával csapkod feléjük.~–
23 XXVII |           tettek a zsiványok – szól Kandúr cinkosaihoz. – Amit összegyűjtögettünk,
24 XXVII |            is ott leszek – folytatá Kandúr –, ha pedig csellel nem
25 XXVII | felismerhetetlenné téve magát.~Csak Kandúr nem csinált magából semmi
26 XXVII |         hogy ki vagyok. Én vagyok a Kandúr, a veszett Kandúr, aki megissza
27 XXVII |          vagyok a Kandúr, a veszett Kandúr, aki megissza a véredet,
28 XXVII |           kastély udvarába, s ahogy Kandúr előre kiosztá szerepeiket,
29 XXVII |         aztán mindenki helyén volt, Kandúr odalopózott hason mászva
30 XXVIII|          Meg ne nyikkanj! – dörmögé Kandúr, egyik kezével a leány karját
31 XXVIII|            mert a következő percben Kandúr kettős lövései hangzottak
32 XXVIII|      fordulattól, s elfutott.~A vén Kandúr rekedt hangja nem bírt érvényt
33 XXVIII|          maga volt még hátra. A vén Kandúr. A dühtől égő rabló, ki
34 XXVIII|        mintha ő volna az árkangyal.~Kandúr jól tudta, hogy annak nem
35 XXVIII|      szemébe.~– Te ördög! – mormogá Kandúr fogvicsorgatva, mint mikor
36 XXVIII|        rablók is visszatérhetnek, s Kandúr sem, a házbeliek eljövetelétől
37 XXVIII|        kezével törje le ellenfelét.~Kandúr csak fogai közül dörmögött;
38 XXVIII|             Gyere ki innen! – morgá Kandúr, kifelé rángatva Lorándot
39 XXVIII|        erejével visszatartózkodott.~Kandúr szemei ragyogtak a düh örömétől,
40 XXVIII|           szegülhessen.~Akkor aztán Kandúr hirtelen mind a két karjával
41 XXIX  |         képeihez tevé hasonlóvá.~Ez Kandúr hangja! Ez Kandúr alakja!
42 XXIX  |     hasonlóvá.~Ez Kandúr hangja! Ez Kandúr alakja! De ily fehéren!~
43 XXX   |       Hogyan?~– A rablóvezér, a vén Kandúr, kínhalála előtt, amivel,