Fezejet
1 I | nagyanyám megcsókolá homlokát, mire apám hirtelen más arcot
2 I | kényszerítsem. Késő reggel volt már, mire fölébredtem ismét. Akkor
3 I | hogy ez nekünk jó.~Hogy mire jó nekünk ez a nagy szél,
4 I | futunk, hogy így bujdoklunk?~Mire az udvarra értünk, a szekér
5 I | bátyám és a cselédek között, mire azok villáikat fogták, s
6 I | elhelyezé a hetedik fülkébe; mire aztán az öreg béres összekulcsolá
7 II | hozzátok, játékszereim! Mire én visszajövök, akkor már
8 II | vesztőhelynek néztem.~Jó késő volt, mire a városba beértünk; a mi
9 II | megláttalak!… pedig hát – mire megvénülünk???…~ ~Sohasem
10 II | hogy el se tudta kezdeni; mire aztán vörösre pirult dühvel,
11 IV | kikötve semmi servitus, hogy mire használjam az épületet.
12 IV | szövegre alkalmazva. Már mire való a kártya nyolc lapját
13 IV | szót súgott hajdúja fülébe, mire az hirtelen eltávozott.~–
14 V | fújt a bolygó lángok felé, mire azok szétrepültek előle.
15 VIII | még. Nem is fogja tudni, mire húz? Majd én mesélek neki
16 X | Hogyan adjam elő, amit tudok? Mire kérjem tulajdonképpen?~De
17 X | Átkozott messze van; de mire odaérünk, annál bizonyosabban
18 X | mérhetlen súlyú eszmén: „mire megvénülünk”.~Bál éjszakája
19 X | reggelizhetik, akkorra odaér, mire megvirrad, aztán csak mindig
20 XI | valamit suttogott fülébe, mire anyám felemelte fejét, s
21 XI | súgott valamit anyám fülébe, mire ő fölkelt, egészen erőhöz
22 XII | elrejti magát a pad alá: mire a betyár odalép az asztalhoz,
23 XIII | elfoglalni a mutatott helyet, mire aztán az végtelen jókedvvel
24 XIII | megcsókolta a másik kezét.~Mire aztán mind a két kezét összecsapta
25 XIII | érte magát. Majd elfelejti, mire megvénül.~Az én atyámfia
26 XVII | elárultam önt! De hát végre is mire való lehet itt a titkolózás?
27 XVIII | rá Loránd. Azt se tudta, mire mondja azt; hallotta, de
28 XXV | gyűjtöm, azt is tudtad, mire gyűjtöm. Mert megmondtam.
29 XXVI | szádban hordott vízzel; mire megéled az ág, a szerető
30 XXVII | dörmögi fogai közül.~Mire a Fiastyúk feljön az égre,
31 XXVII | Éjfél lehetett az idő, mire odáig eljutottak.~A lankadombi
32 XXVII | szádban hordott vízzel; mire megéled, szeretőd megtér
33 XXVIII| lövés: még ha betörnének is, mire valaki a folyosó végéről
34 XXVIII| fejeik fölött fütyültek el, mire aztán ők is elkezdtek amarra
35 XXIX | be a szobájába botért; de mire kijött a bottal, már akkorra
36 XXIX | ablaka volt a tyúkudvarra.~Mire aztán a szolgabíró éjféltájon
37 XXIX | Nincsen írva homlokodra, mire virradsz fel holnapra!!!”
38 XXXII | Fánny ápolta. Meggyógyult.~Mire felépült, akkorra már aztán
39 XXXII | sohasem nyitotta fel többet. Mire Fánnyt odahívtam hozzá,
40 XXXII | tovább, és ki tudja, hogy mire vénülünk meg?!~ ~
|