1-500 | 501-798
Fezejet
1 I | I. Dezső naplója~Én voltam akkor tízéves, a
2 I | nagyanyám, apám, bátyám és én úgy éltünk, mint akik egymás
3 I | látja, hogy nagyon szeretik, én is az voltam; s ő minden
4 I | vissza nem ütött, pedig én hányszor megtéptem a haját;
5 I | senkit. Iszonyú erős volt. Én nem hittem, hogy a városban
6 I | minden ember köszönt, amire én akkor nagyon sokat adtam.~
7 I | bátyám megcsókolta arcát, ha én ölében ténferegtem, s kérdezősködtem,
8 I | észre, hogy anyám, bátyám és én mellette vagyunk, hízelgünk
9 I | visszatért kötéséhez.~Erre én mind csak most emlékszem
10 I | elaludni bátyámmal együtt. Én kifogyhatatlan voltam a
11 I | hoz nekem majd haza!~– Óh, én is elmegyek veled!~– Dehogy
12 I | már fel is öltöztél.~Azzal én is sietve fölkeltem, s elkezdtem
13 I | hajtókával és apró pitykékkel. Én azt akartam felvenni; Loránd
14 I | kabátomat akarta rám adni.~Én ellenkeztem vele.~– Hiszen
15 I | bajod, Loránd? – kérdezém én ijedten, de ő nem tudott
16 I | miatt. – Ne sírj, Loránd! Én bántottalak? Ne haragudjál!~
17 I | fülembe:~– Meghalt az atyánk.~Én olyan gyermek voltam, aki
18 I | jöjjek magamhoz.~Hiszen én magamnál voltam, láttam,
19 I | volt ez a gondolat, hogy az én eszem nem bírta még azt
20 I | megfoghatatlanabb volt az én eszemnek.~Ekkor egy gondolatom
21 I | kínozz ezzel a nevető arccal! Én azután még jobban megijedtem,
22 I | hogy ne haragudjék, hiszen én elhiszem, amit mondott.~
23 I | Atyánkhoz?~– Oda. Hátha én szólok hozzá, és fölébred?~
24 I | szilárdul.~– Miért?~– Mert én mondom! – felelt keményen.~
25 I | suttogott hozzá valamit, amit én nem hallhattam, de jól láttam,
26 I | a szemfedő szegélyét, s én két viaszsárga kezet láttam
27 I | zárta az ajtót.~Ezen aztán én úgy elgondolkoztam. Miért
28 I | ugyan sírva, hanem hiszen én mindennap láttam őt sírni,
29 I | megtaszít”, úgy éreztem én magamat ezzel a kérdéssel;
30 I | míg szükségét, nem látja.~Én ezalatt csak úgy támolyogtam
31 I | csak vígy magaddal, mert én nem tudok itt magamban maradni.~–
32 I | messze eltávoztunk a falutól.~Én jól elfáradtam már, de azért
33 I | nekem; ő azt hiszi, hogy én éhes vagyok! A sültet aztán
34 I | olyan messzire eljöttünk, s én mégsem kérdeztem, hogy nem
35 I | eget; a szél egyre fújt. Én azt mondtam bátyámnak, hogy
36 I | ideig a zúgó éjszakában.~Én törtem rajta a lelkemet,
37 I | kertek alatt kerülnek haza; én így egyenesen magamban könnyebben
38 I | beszéljen énelőttem.~Az én agyam aztán csak még zavartabb
39 I | egymás keblére borultak; én odafogóztam mindkettőnek
40 I | melynek cifra vasajtaját én sohasem láttam nyitva.~Kicsiny
41 I | ajtófélbe kapaszkodott; és én úgy elgondolkoztam rajta,
42 I | legelső ünnep jött, mikor én már a betűket ismertem,
43 I | amit ezerszer elmondtam én is, és most még kevésbé
44 I | sírboltja.~Ez az ajtó, amit én eddig csak repkénytől benőve
45 I | magát előtte a földre.~Óh, én el nem tudom mondani, miket
46 I | kérni: „Miért jöttetek, míg én nem híttalak?”~E szomorú
47 I | volt a ti nagyatyátok, az én örökké feledhetlen jó férjem.
48 I | szemem előtt történt, és én meg nem fogtam a kezét,
49 I | sejtelemszerű lelkesülés; én nem tudom, miért. Hogyan
50 I | ön magát miattam tovább; én halott vagyok: szívesen
51 I | Két perc múlva meghalt.~És én láttam jól, mert mellette
52 I | mosolyával bámult maga elé. Óh, én úgy féltem, hogy nekem is
53 I | végig.~Óh, azt a keserűséget én is éreztem magamban; én
54 I | én is éreztem magamban; én is gyermek vagyok, annyi
55 I | fenyíteniök szülőimnek, és én tetőtül talpig egy ádáz
56 I | különben már itt volnék én is ebben a házban.~Nagyanyám
57 I | folytatott egymás ellen; – én alig vártam, hogy egyetlen
58 I | kísértő rémek soraiba! – Igen, én örültem, midőn azt tudtam,
59 I | terjedt el az ország fölött, én fájó nyugalommal lestem
60 II | valamivel gyermekebb még, mint én. Öreganyánk fog bennünket
61 II | az, aki utánam jő, mint én szerettelek? Isten hozzátok,
62 II | hozzátok, játékszereim! Mire én visszajövök, akkor már nem
63 II | is azt mondja: „Nem látom én magát, Dezső úrfi, többet.”
64 II | Dezső úrfi, többet.” És én eddig azt hittem, hogy az
65 II | szeretik.~– Óh, Loránd, én nem tudok elaludni, mert
66 II | magához vette-e. Mindezen én inkább csodálkoztam, mint
67 II | vigyázz Loránd bátyádra!~Én vigyázzak Loránd bátyámra?
68 II | testvérei, akik azután az én testvéreim lesznek? Fél-e
69 II | az is úgy éntőlem, mint én félek őtőle?” Mert én nagyon
70 II | mint én félek őtőle?” Mert én nagyon féltem tőle!~Hogyne!
71 II | hogy elmenjen helyettem az én anyám gyermekének, s nekem
72 II | a város, ahova megyünk.~Én háttal ültem a cél felé,
73 II | óriási vesztőhely! – mondám én nagyanyámnak.~– Az nem vesztőhely,
74 II | megmaradt az első benyomás. Én vesztőhelynek néztem.~Jó
75 II | az utcákon kirakatokat én még sohasem láttam, csak
76 II | szólt hozzájuk; mikor pedig én leszálltam, sajátságos nevetéssel
77 II | haszna volt, hogy miután én még németül nem tudtam,
78 II | tartott, mintha az volna az én fogantyúm, aminél fogva
79 II | mutatott valamit, amiből én olyasmit vettem ki, mintha
80 II | Olyan házat, mint Fromm úré, én még sohasem láttam belülről.
81 II | folyosóra kijutottunk, s én a mély, szűk udvarba letekintettem,
82 II | magamban, hogy jutottam én ide fel, s még kevésbé azt,
83 II | hajcsigácskákat viselt (én nem tudom, miért ne nevezném „
84 II | évvel fiatalabb volt, mint én; – ez már nem hasonlított
85 II | megelőzőleg jöttek elénk.~Én kezet csókoltam a két asszonyságnak,
86 II | veszett, aki nem várta, mint én, hogy fogadott anyja gallérjánál
87 II | még engem is megcsókoljon, én nem tudom, hova leszek ijedtemben.~
88 II | sok mindenfélét, amiből én csak annyit bírtam elméletileg
89 II | Istóknak neveznek; amit én egészen helyén kívül levő
90 II | kérdezte, hogy „darf i?”, amit én akkor mindjárt megértettem
91 II | olyan vakmerő volt, hogy az én tányéromra rakta, amiért
92 II | grószmama eleget is pörölt rá. Én nem értettem, hogy mit beszélt;
93 II | s annak az a vége, hogy én vagy nem kapok valamit,
94 II | mint egy macskaláb, az én tányéromra nyúlkálni?~Akkor
95 II | kiscicának osztogatott, hogy én nem akartam elfogadni. De
96 II | visszanézett rám, s ha akkor én is odanéztem, durcásan kapta
97 II | kapta el a fejét, mintha én azt nagyon bántam volna.~
98 II | szemem láttára.~Hogy hát én minek nézegettem rá, ha
99 II | összeállítás nyomán, hogy ha én egyet azokból a jó perecekből,
100 II | Tán azt fogja hinni, hogy én elég gyáva vagyok az asztalnál
101 II | interpellációt intéznek hozzám, amit én még nem értek, de gyanítom,
102 II | Henrikkel aluszunk együtt. Én aztán kezet csókoltam sorba
103 II | lábaival a lépcsők fokait.~Én pedig folyvást arra gondoltam:
104 II | jó Fánny! Így haragudtam én terád, így gyűlöltelek én
105 II | én terád, így gyűlöltelek én téged, mikor legelőször
106 II | tömkelegen keresztül, ahol én nappal is elvesztettem minden
107 II | vánkosaimra ismertem; az tehát az én fekhelyem lesz. Az ablaknál
108 II | kezével hajába markolva ült az én barátom, Henrik, és magolt,
109 II | nevetett ezen a jeleneten.~Én azonban nagyon sajnáltam
110 II | tudta azt tőle tagadni.~Én ki akartam tenni jó szívemért –
111 II | fejjel magasabb volt, mint én; de én azt nem néztem, hanem
112 II | magasabb volt, mint én; de én azt nem néztem, hanem derékon
113 II | keltem vele. Ő engemet az én ágyam felé akart tolni,
114 II | majd abba beletör; hanem én egyet fordítottam rajta,
115 II | az be szokott teljesülni.~Én a kis piszéről álmodtam.~
116 II | mindig mellettem repkedett; én pedig menni sem tudtam,
117 II | megfogta a kezemet, s akkor én is úgy tudtam futni, hogy
118 II | Surgendum, discipule!”~Én el nem tudtam gondolni,
119 II | Bonum manum pergo! – Lássa, én többet tudok diákul, mint
120 II | mikor éhezik. Kisztihand! Én nem lennék az, ha a Szent
121 II | szekundált a nótának, amiből én semmit sem értettem. Hanem
122 II | nem akar Ratsherr lenni?~Én komolyan biztosítottam,
123 II | biztosítottam, hogy nem: én a vármegyéhez készülök.~–
124 II | is együtt énekelt velük. Én láttam, hogy ez ma nem fogja
125 II | első sora volt megkezdve.~Én hirtelen kiszedegettem számára
126 II | lépcsőn. Henrik dugta az én írásomat hirtelen a zsebébe,
127 II | nyilatkozata volt tőle.~Én megkísértettem az első német
128 II | rázta a fejét, és nevetett; én meg nem tudtam elgondolni,
129 II | erősségből előmászó fiút, amit én ugyan nem értettem, de arc-
130 II | csábítja a diákot. Tudom én, hogyan van az. Látom a
131 II | könnyelmű leányokkal. Azért én, akinél hegedűt kapok, azt
132 II | cincogásra. Aztán ismerem én már a diákokat; otthon mind
133 II | Gaudeamus igitur!” Azért én semmiképpen meg nem engedem,
134 II | iskolába ne jöjjön, mert én felteszem a lábát a padra,
135 II | rá Loránd; mely válasszal én sehogy sem voltam megelégedve.~
136 II | elbánni.~Innen elmentünk az én osztálytanítómhoz.~Ez tökéletes
137 II | bátorkodott előhozni, hogy én némi hajlamot érzek magamban
138 II | juthatni hozzá nálunk. Az én gyermekeimhez úgyis jár
139 II | tanodából került elő. Óh, én e tekintetben hallgatok
140 II | hallgatok a kor kívánalmaira. Az én gyermekeim mind tanulnak
141 II | jöjjön az előadottakból, hogy én majd a történet folyamában
142 II | hogy bizony most sem értek én mindezekhez semmit; csak
143 II | derék, egyenes lelkű ember.~Én nem értettem, hogy hova
144 II | akartam elérteni. Talán az „én” tanáromat akarja ócsárolni
145 II | akarja ócsárolni vele?~Az én etikám szerint pedig az
146 II | az egyiknek ellensége. Az én uralkodóm ellensége a te
147 II | te uralkodódnak, azért az én katonám ellensége az ő katonájának.~
148 III | III. Az én nagyságos urambátyám~Ebédre
149 III | időkben szép összeg volt.~Én voltam arra a legbüszkébb,
150 III | udvari tanácsos úrnál lakik, én magam azonban csak Fromm
151 III | szónál kővé nem vált, nem az én hibám, legalább én olyan
152 III | nem az én hibám, legalább én olyan baziliszk-szemeket
153 III | csak tudtam. Hova gondol? Én az udvari tanácsos bácsi
154 III | kötötte fel mellényem alá, s én elég hiú voltam megengedni,
155 III | neki, s hogy sértette ez az én büszkeségemet!~A lépcső
156 III | azt neki le kell kefélni. Én csak arra kértem, hogy a
157 III | Azonban ne beszéljünk már ez én gazdáimról; szálljunk a
158 III | uraság várt elfogadásunkra.~Én azt hittem, hogy mi otthon
159 III | ideált állíták elém, akit én képzeltem magamnak egy udvari
160 III | gyűlölni.~Óh, mennyit álmodtam én erről a szép szájról, mennyit
161 III | szájról, mennyit láttam én ezt ébren, mennyi irtózató
162 III | irtózató görög szót megtanultam én erről ábrándozva.~Le nem
163 III | volt minden mozdulatában! Én nem győztem tőle eleget
164 III | buta és ügyetlen voltam én mellette! A kezem reszketett,
165 III | eszmére vetemedtem, hogy én most ezt a poharat felemelem,
166 III | tekinte rám Melanie húgom hogy én ijedten kaptam vissza kezemet
167 III | kóstolod meg azt az aszút?~Én rendületlen elhatározással
168 III | sed victa Catoni”, mint én azt, hogy:~– Sohasem.~–
169 III | tartott. Fromm mester! Az én gazdám! Most mindjárt rákerül
170 III | mindjárt rákerül a beszéd, hogy én éppen őnála vagyok szállva;
171 III | mindjárt felfedezni, amit én titkolni akartam.~– Dezső
172 III | Melanie előtt így megpirítva! Én megtanulok Fromm mestertől
173 III | mindig!~Amint látta, hogy én elpirulok, dacosan fordult
174 III | megfeleljen neki.~De nemcsak én voltam az, ki szemeiből
175 III | mint az udvari tanácsos.~Én elhűltem e vakmerő mondásra!
176 III | vitát befejezni, amiből én arról győződtem meg, hogy
177 III | végtelenül szeretik.~Egyáltalában én kitűnő tisztelettel viselkedtem
178 III | kérek, hogy közbeszólok: én a parókaviselésben legkisebb
179 III | kenőcs volt, semmi más.) És én annak a valakinek, aki azt
180 III | Hagyott volna meg engemet az én boldog hitemben.~Hát még
181 III | mondta volna, hogy ez az én szép ideál angyalom valaha…
182 III | leány kilencéves korában. Én igen ritkán hallottam zongorát;
183 III | fejledezni.~Melanie zongorázik, én hegedülök. Semmi sem természetesebb,
184 III | természetesebb, mint hogy én eljárjak ide a hegedűmmel
185 III | hasznavehetőségemet azáltal, hogy én fordítottam a hangjegyek
186 III | kérdezték nagyanyámtól, vajon én honnan értek a hangjegyekhez.~
187 III | egészen betanulva, pedig én elhallgattam volna félig
188 III | szállt elébb, ott vagyok én is, s ő a kisebbel marad.~
189 III | magamat: ha eszembe jut, hogy én azért jó nagyanyámra még
190 III | csókolnom azért a szaváért: én már csak a kisebbel maradok.~
191 III | őhozzáig el lehet majd jutni.~Én is olyan úr akarok lenni,
192 III | alkalmával; – míg lassan én is szekretárius, asszesszor,
193 III | korbeli embereket, mint én és Melanie, még érdekelnének
194 III | háztól, s aztán ameddig én itt vagyok, addig ő távol
195 III | szó!~Ismét az intés, hogy én, a gyermek, vigyázzak bátyámra,
196 III | azt a kitüntetést, hogy én vigyázzak bátyámra; most
197 III | jól tudták azt már, hogy én Lorándot jobban szeretem –,
198 III | őt, s mitől védhetném meg én őt? Nem lakik-e ő a legjobb
199 III | helyen a világon, s nem lakom én tőle távol?~Nagyanyám megígérteté
200 III | hosszú volt egy napi út.~De én azért korán reggel, mikor
201 III | lovak megindultak, s az én csereképmásom elindult az
202 III | csereképmásom elindult az én kedves otthonom felé; én
203 III | én kedves otthonom felé; én magam pedig itt maradtam
204 IV | láncra, kötözzenek meg, mert én kötözetlen nem hallgatok
205 IV | akarnak hozzám tartani, mert én különben harapok, mint a
206 IV | vármegyének velem? Loptam én el valakitől valamit? Gyújtogattam?
207 IV | tekintetes vármegye adja.~– Én azonban komolyan fölkérem
208 IV | valakit? Nem, édes öcsém; én biz az ördög barátságát
209 IV | magtáramból, az a bírság, mert én nem esküszöm.~– Nem esküszik?~–
210 IV | esküszöm.~– Nem esküszik?~– Nem én. Ha parancsolja, káromkodom;
211 IV | képmutató!”~– Hát arról én nem tehetek, ha az illető
212 IV | által meg nem toroltatnak?~– Én nem szoktam semmit hinni.~–
213 IV | helyek profanálása.~– Hogy én profanálnék valami szent
214 IV | egyetemben. Így jutottam én is a kolostor kertjéhez;
215 IV | templom lett volna, azt én nem tudom, mert már akkor
216 IV | megmozdítható volt, elvittek onnan, én csak a puszta falakat találtam.
217 IV | vágott közbe az esküdt.~– Én is azt értettem – monda
218 IV | kinyitom az ajtót; mert én sub titulo „klastrom” ki
219 IV | esküdt úr meg fogja kóstolni, én bornemissza vagyok.~Topándy
220 IV | melyik nem az?~– No, mert én nem vagyok olyan jártas
221 IV | igaza van uramöcsémnek; én tartozom leszámlálni, uraságtok
222 IV | festett képek! Inkvizíció az én nótáim felett! Egy esztendeig
223 IV | meglássák uramöcséim, teszek én még olyat, gondolok én ki
224 IV | teszek én még olyat, gondolok én ki majd valamit, hogy vason
225 IV | festékpor a mellükre száll; az én bűnöm miatt kár ne essék
226 IV | testvére van Topándynak.~– Az én kedves vendégeim! – szólt
227 IV | ottan, annyira megérdemli. Én már kifáradtam a megjavításában.~–
228 IV | friss majoránnás kolbászból! Én magam készítettem tegnap
229 IV | a fiatal hölgy –, ez az én hímzőasztalom. Azt az abroszt
230 IV | hímzőasztalom. Azt az abroszt is én szőttem, amiről ma reggeliztünk.~
231 IV | selyem közé.~– Ez pedig az én könyvtáram – szólt a hölgy
232 IV | s naivul mondá:~– Ez az én alvóhelyem.~Egy cifra gyékény
233 IV | nagy rézkalitka.~– Ez az én kedves madaram – szólt a
234 IV | haragosan.~– Lássa, ez az én öreg pajtásom, aki rám vigyáz,
235 IV | mind a négyen nevettek.~– Én nagyon sajnálom, hogy ilyen
236 IV | házigazdájával kezet szorítva.~– Én pedig örülök, hogy szerencsém
237 IV | tessék előremenni, majd én utolérem; egy kicsit hátramaradok
238 IV | magyarádiból; mármost hogy menjek én egy ilyen részeg emberrel
239 IV | legalkalmasabb téma.~– Óh, én eléggé sajnálom azt, hogy
240 IV | lenni – sóhajta Sárvölgyi. – Én különben Topándyt, bár engem
241 IV | férfiú volna. Elismerem, hogy én igen nagyon hibáztam, midőn
242 IV | visszatérítené neki.~– Azért én bűnhődést szabtam magamra –
243 IV | félrefordítva nyakát kegyesen. – Óh, én meg szoktam magamat büntetni,
244 IV | meghozza az elismerést.~– Én azt indítványoznám – szólt
245 IV | a fenyegető rémtől –, de én annyira nem jól érezem magamat,
246 V | te eszel meg engem, vagy én eszlek meg téged.” Ez a
247 VI | előcsarnoka a művészetnek, ha én délután öt órától nyolcig
248 VI | táncom. Ekkor kizárólagosan én voltam mellette; még csak
249 VI | nagyon örül annak, aminek én örülök.~Ha pedig, nagy ritkaságból,
250 VI | volt balett-táncosnő, amit én csak később tudtam meg.~
251 VI | találkoztam.~Mennyire irigylettem én e kicsiny ember ügyes társalgását,
252 VI | körül tudott forgolódni; én csupa szeglet voltam, az
253 VI | Hiszen vehette észre, hogy én hányadán vagyok vele. Szokása
254 VI | jó tréfának tartotta, s én egypárszor elnéztem neki.
255 VI | karját, s ellódítottam onnan; én csak szintaxista voltam,
256 VI | kilenc óráig táncoltunk; én mindig Melanie-val, Loránd
257 VI | egy másik gyerek miatt.~Én pedig nemcsak féltékeny
258 VI | célzás elevenre talált. Én még nem élveztem azt a nemes
259 VI | döböz, tele török dohánnyal; én minden válasz helyett odamentem,
260 VI | mindjárt elszédül tőle. Én pedig csak azért is szíttam,
261 VI | Mézeskalács-huszár! Ettől ugyan kikaptad.~Én egészen fölmelegedtem arra
262 VI | féltékeny ránk, te ne légy az.~Én azt vártam, hogy e gyalázatos
263 VI | pajtás, neked is azt mondom én, hogy sokkal háládatosabb
264 VI | idegen volt ez a cinizmus az én lelkem előtt.~Nemcsak a
265 VI | sok „labor” vár holnapra. Én már elvégeztem a magamét;
266 VI | Az a nehézfejű fiú, akire én oly magas lóról szoktam
267 VI | helyettem végzi azt el, amit én elmulasztottam. Mi lett
268 VI | találd ki, mi ez!~– Bánom is én, akármi.~Nagyon rossz kedvem
269 VI | mégis csak örülsz neki!~Én elragadtam tőle a levelet.~
270 VI | sokat emlegetnek otthon, és én olyan rossz vagyok, hogy
271 VI | a felbontott levélbe az én nevemben, s azt odaviszi
272 VI | s elolvassa neki, mintha én írtam volna: hogy örülnek
273 VI | még soha életemben.~Óh, én kedves, egyetlen anyám!
274 VI | annyit aggódol miattam, míg én olyan helyeken járok, ahol
275 VI | egyéb utcavágó dalokat, s én ennyi bosszantás, taszigálás
276 VI | jövendő bűneiért, mint amilyet én szántam neki, azért, hogy
277 VI | szántam neki, azért, hogy én csak szintaxista voltam,
278 VII | vedd el – monda ő. – Nem én adom, valaki más; nem is
279 VII | gyümölcs az élet fáján, amit én elérek, és magam leszakíthatok.~
280 VII | ráismertek, azok között voltam én magam is.~Az iskolai törvényszék
281 VII | elé lettünk idézve.~Már én akkor annyira voltam, hogy
282 VII | hagyják el helyeiket; rosszabb én sem fogok lenni.~Mint azt
283 VII | iskolaépületben.~Különös, hogy én még akkor sem féltem, mikor
284 VII | csak énrám nézz mindig! Én minden kitelhetőt el fogok
285 VII | ne sírj; ne félj semmit! Én úgy fogok veled bánni, mintha
286 VII | lemásolandót, a lánc utolsó szeme én vagyok, s mögöttem áll azután
287 VII | Oly fásult voltam, mintha én már mindezen egyszer keresztülestem
288 VII | elém, megfizettek érte; én elfogadtam az ajánlatot,
289 VII | belőle valamit. Hidd el, hogy én mindent elkövetek, hogy
290 VII | Tessék velem tenni akármit, én nem árulkodom; s ha volt
291 VII | elmondani, el merem mondani én is: „Longus post me ordo
292 VII | büntettek. Ez volt az egész.~Én azt hittem, hogy most ezzel
293 VIII | fiatalság hazaszéled.~– Én nem tartóztatom fel őket.~–
294 VIII | hallottam.~– Igen, tőlem. Én elmondtam önnek, amit nekem
295 VIII | diplomácia: ön megcsal engem, én megcsalom önt, ön megcsalta
296 VIII | nem tagadhatja ön el, hogy én a legudvariasabb férj vagyok
297 VIII | fiatalember udvarol a nőmnek; én látom, tudom; és nem dühösködöm
298 VIII | hiszi-e azt valaki, hogy én azon nevetni tudok, mikor
299 VIII | megszökik innen, anélkül, hogy „én” kergetném?~Bálnokházy olyan
300 VIII | volt az osztálynak, mint én. Minden évben az ő helyére
301 VIII | aki túlteszesz Rappón, én pedig egy cinege, azért
302 VIII | szemöldöködtől. Ha neked úgy tetszik, én készen vagyok.~– Ezt szeretem.~–
303 VIII | természetesnek fogod találni, hogy én veled, ki képes volnál olyanforma
304 VIII | olyanforma emberkét, mint én, kenyérre kenni és úgy felfalni,
305 VIII | tetszik.~– Még azt sem teszem. Én amerikai párbajt ajánlok.
306 VIII | mondtad – szólt Gyáli. – Jó, én nem ijedek meg tőle. Húzzunk
307 VIII | túl eső tárgyakat nézne.~– Én értem habozásodat; vannak
308 VIII | ilyen apró kis pillét, mint én, gombostűvel oda tudnál
309 VIII | fogja tudni, mire húz? Majd én mesélek neki valamit. Így
310 VIII | Kérlek, vállald magadra az én barátságomért.~– Ejh! –
311 VIII | nem értett.~– Hát bizony én csak magam nem lehetek az
312 VIII | az áldozat, vagy te, vagy én. Nem bánom húzzunk rá sorsot,
313 VIII | végeznem.~– Hát végezd, én leülök egy szögletbe, s
314 VIII | nyúlt sipkája után.~– Pedig én ma este együtt akartam veled
315 IX | napja.~Óh, mint szeretem én a tavaszt, óh, mint szeretem
316 IX | tavaszt, óh, mint szeretem én a fiatalságot!~Amabban újra
317 IX | merészséggel nyilatkozott.” – Én ez arany sorokat csak irigyelhetem;
318 IX | semmi veszély.~– Óh, van; én jól tudom. A veszély Bálnokházy
319 IX | át kezét.~– Mit keressek én külföldön? Senkim, semmim,
320 X | X. Én és a démon~Késő este volt
321 X | szülőinket! Isten veled.”~Én felugrottam ágyamból – már
322 X | Így vagyunk? No, már ezen én nem segíthetek. Hát maga
323 X | bizony okosan lesz. Már így én is magával megyek. Nem azért,
324 X | vacsorálhat.~– Köszönöm, én már elvégeztem.~– Olyan
325 X | a péknél?~– Ilyen korán.~Én aztán leültem a zongora
326 X | hangjegytámla mögül, hogy hát én nevetek-e.~Volt eszemben!~
327 X | bosszankodnék rajta, hogy most már én kezdem irányában a közönyöst
328 X | nagyságos úrral, ha akarok.~Én egész testemben remegve,
329 X | velük nem sokat törődünk.~Én elfogultan, mintha egy sírkő
330 X | tetszik tudni? – kérdezém én, elámultan.~– Hogy Loránd
331 X | bátyáddal együtt szöktek.~Hogy én ezen szavak után hogy jutottam
332 X | Óh, Márton – rebegém én –, nagyon rosszul vagyok. –
333 X | legényekre az öreg Márton? Hátha „én” tudnék valamiben segíteni?~
334 X | hívom kollégának, mert az én hajam úgy tesz, mintha paróka
335 X | Azt mondta – rebegtem én a péklegény karjába fogózva –,
336 X | hogy többet tud, mint én. Loránd nemcsak elszökött,
337 X | jó tréfa volt tőle; amin én eléggé megbotránykoztam.~–
338 X | nő fogja az egyik kezét, én megfogom a másikat, s akkor
339 X | hogy „ki látta a bátyámat”?~Én igazán nem tudtam, hogy
340 X | Idehallgasson most, mintha én volnék a Brodfresser. Ha
341 X | van, a nro. 7. Azt pedig én jól ismerem. Hát legelőször
342 X | studiosus úr! A fiáker lovát én ismerem; az nem visz el
343 X | fiáker megint visszatér.~Én bámulva kérdezém, hogy miből
344 X | nem tudja senki: – csak én, meg Mócli, meg a madame
345 X | hazudni, mint az írás; hanem én csak egyszerre megrohanom,
346 X | szemeivel folyvást rám nézett.~– Én biz azt hittem, hogy valahol
347 X | kapaszkodjék.~– Hát aztán? Bánom is én; keressen akárki akárkit!
348 X | keressen akárki akárkit! Én nem láttam senkit, én nem
349 X | akárkit! Én nem láttam senkit, én nem vittem senkit. Ha vittem
350 X | is valakit, mit tartozom én tudni, hogy annak mi dolga
351 X | nekem hozzá? Nem vagyok én szindikus, hogy erről kérdezősködjem;
352 X | hogy erről kérdezősködjem; én a tarifa szerint szállítok
353 X | lóhalálában a Duna-parton végig.~Én sokáig láttam a hajóhíd
354 X | is vele van? – kérdezém én halkan.~– Nincs. Az a „Fehér
355 X | Hát már azt is tudja?~Én siettem a hosszú, sötét
356 X | Hogy jutottál te ide?~Én nem szóltam semmit, hanem
357 X | most rajtam?~– Nem tudom. Én csak annyit tudok, hogy
358 X | hogy ahová te mégy, oda én is megyek.~E nagyon együgyűnek
359 X | iparkodott lerázni magáról. Én azonban nem tágítottam tőle.~–
360 X | tágítottam tőle.~– Hátha én foglak oltalmazni téged?~–
361 X | megdöbbent e szóra.~– Az én becsületemet?~– És a magamét.
362 X | mint egy valódi őrült.~Én odaléptem hozzá, s vállára
363 X | életed; szenvedély nem bánt. Én pedig már el vagyok veszve.
364 X | ezek egymással!~– Loránd! Én nem tudom, minő bűbáj volt,
365 X | szemöldöködet, nem szólok én nejéről egy szót sem. Asszonyra
366 X | mit akarsz velem tovább!~Én nem voltam egy szónak ura,
367 X | hogy mégis oltalmazhatlak én! – Hanem most már drága
368 X | új szerencsétlenséget.~– Én gondoltam valamit. Nekünk
369 X | szólt Loránd elfásultan. – Én ráállok arra, amit mondtál;
370 X | lettem.~– Sohasem? – kérdezém én megrettenve.~– Nem. Csak
371 X | bajom, jó helyen vagyok. Én más nevet veszek fel; nevem
372 X | írni fogok. Te elmondod az én kedveseimnek is otthon,
373 X | szeretni. Helyettem is téged.~Én tétováztam. Ez nehéz ígéretvolt.~–
374 X | meg kell fogadnod értem.~Én ölébe dőltem, s azt mondtam,
375 X | bérkocsi vár.~– Bérkocsi? Azzal én nem utazhatom messzire.
376 X | aztán fizetést se kér.~Én egy kis tárcát vontam elő
377 X | hogy ő most nevet, azt én ki nem mondhatom. Nevetése
378 X | zsebébe tette tárcámat. És én nem tudtam hová lenni örömemben,
379 X | leskelődve kivehettek.~– Én vagyok itt, ifjúúr – szólt
380 X | ahhoz, aki érte küldött. Én másfelé megyek.~E szónál
381 X | Hanák fuvaros vagyok-e én, hogy nekem fizessen valaki,
382 X | Márton. – A Mócli! Ismerem én a Móclit. Mennykő gyerek.
383 X | öreg.~– No, de melyik úton? Én azt hiszem, legjobb volna
384 X | Maguk ketten menjenek előre, én egy kicsit hátrább maradok,
385 X | tenyereivel.~– Tudja. Mondanék én valamit. De nem mondok semmit.
386 X | szóbeli vitába ereszkedett.~– Én polgár vagyok! Csendes,
387 X | kancsó sör még nem a világ. Én polgár vagyok. A nevem Fugias
388 X | Fugias Mathias! Megfizetek én mindenért. Ha palackot törtem,
389 X | árát. Ki mondja azt, hogy én ordítok? Én éneklek. Hai-dia-dő!
390 X | mondja azt, hogy én ordítok? Én éneklek. Hai-dia-dő! Akinek
391 X | szabadult meg? – kérdezém én, ki nem találtam olyan dicsőnek
392 X | utolértem nagy hamar; tudtam én azt.~A jó öreg egészen meg
393 X | amerre az a hintó ment?~– Nem én.~– Hát nem ismert rá a kocsisra?
394 X | a madonna-arccal, aminél én szebbet, bájolóbbat nem
395 XI | utcára, hol már akkor, midőn én leérkeztem, Fromm papa nagy
396 XI | közelében maradni, akire én eddig nem is ügyeltem, akit
397 XI | Ő már olyan, mintha az én gyermekem volna.~Én nem
398 XI | mintha az én gyermekem volna.~Én nem voltam többé Fánnyra
399 XI | suttogva: „Köszönöm”.~Mindezt én némán néztem egy szegletből.
400 XI | volna eszébe, hogy hiszen én is itt vagyok még, hanem
401 XI | a vége, azt csak egyedül én tudtam.~Nem tolakodtam vele.
402 XI | tudtukra, ha még nem tudják. Én azt hittem, mindenről értesülve
403 XI | nézésében sok kérdés volt, amire én mind igen jól tudtam volna
404 XI | kegyetekre nézve mind újak. Én azt hittem, hogy ugyanaz,
405 XI | eltűnés végbement, miután én azt vele magam tudattam.~
406 XI | semmit, míg jöttünk!~– Pedig én megmondtam azt az öcsémnek
407 XI | végig alaptalan – ismételtem én nyugodtan, bár minden ízem
408 XI | rettenetes vádat Loránd ellen, én rögtön elindultam, hogy
409 XI | Magyarország belseje felé; én és Márton kísértük el a
410 XI | kísértük el a hegyekig, az én zsebpénzem volt egyedüli
411 XI | tudná azt nagyságod? Hát én megmondhatom. Az a sima
412 XI | elhalmozott.~Óh, mint féltem én az ő csókjaitól! Most mindjárt
413 XI | kérdezősködni, azért csókol így. És én nem fogok neki felelhetni
414 XI | kedves anyám – vigasztalám én, és siettem elmondani mindazt,
415 XI | való; nagyon nehéz való. Én Lorándnak megfogadtam, hogy
416 XI | menj ki, jó Fánny – szóltam én hozzá. – Én távollétedben
417 XI | Fánny – szóltam én hozzá. – Én távollétedben sem fogok
418 XI | Mennyire csalatkoztak bennem. Én már nem voltam az a jó gyermek,
419 XI | ha ezt meg nem tartanám. Én szavamat adtam neki rá,
420 XI | azután sírva fakadt, és én elég kegyetlen tudtam lenni,
421 XI | nagyanyám megátkozott, s én kimentem az ajtón, és azután
422 XI | milyen rossz ember vagyok én, mint saját magam.~Hagyjanak
423 XI | magamtól.~– Dehogy vagyok én „kedves Dezső”. Nevezz „
424 XI | ígéretet csikarjon ki?~– Azt én nem tudom. Hanem azt tudom,
425 XI | nyilatkoznod. Megmondhatod nekem; én megmondom őnekik. Te nem
426 XI | ajánlottál nekem, s hogy én arra azt mondtam: „Jól van”.~
427 XI | nagyanyám megígérik, hogy amíg én nekik Loránd írását nem
428 XI | elébb nekem adják, hogy én küldjem el neki, és senkinek
429 XI | előttem az ajtót.~– Gyere be!~Én beléptem, ő becsukta utánam
430 XI | vonni látszott magához. Én odamentem hozzá, és megcsókoltam
431 XI | látnoki elragadtatással:~– Óh én Uram, Istenem! ki gyermekekre
432 XI | Lorándnak, hogy odamenjen?~– Én.~– Nem tudtad, hogy mit
433 XI | fölfedezitek őt: elvész bátyám, és én nem élem őt túl.~A vihar
434 XII | rám ott holnapig, akkor én visszajövök, ott aztán mondd
435 XII | el nekem a prédikációdat; én még sohasem hallottam olyat.
436 XII | sohasem hallottam olyat. Én adok neked érte negyven
437 XII | reám ott egy hétig; akkor én visszajövök; aztán majd
438 XII | aztán majd ott húzd el az én nótámat, adok érte tíz forintot.~–
439 XII | tíz forintot.~– Nem vagyok én muzsikus! – felelt a lovas,
440 XII | várni.~– Nem azt akartam én mondani – szólt Loránd –,
441 XII | ostornyelet. Nem gondolok én vele. Üljön fel, no! Lankadombig
442 XII | Loránd meglepetve.~– Ott hát. Én nagyságos Topándy urat szolgálom.
443 XII | négyszáz forintért jöttem én ide? Négyszáz forintért
444 XII | Négyszáz forintért ácsorgok én itten egy hét óta? Hol van
445 XII | Nono; nem kell tréfálni; én tudom, hogy ebben a tárcában
446 XII | lobogott a cintányérban. – Én nem értem a tréfát! Ebben
447 XII | nézegetni.~– Mennyit érhet ez?~– Én kaptam ajándékba, neked
448 XII | homlokának.~– Most aztán én mondom, hogy ne moccanj,
449 XII | kezedben van; majd adtam volna én neked passzust a pokolba!
450 XII | tőle; tartsa meg magának, én odaadom, és menjen vissza
451 XII | kollégiumba.~– Asszonyom, én nem szoktam ajándékok után
452 XII | ennél sokkal többet kívánok. Én nem vagyok prédikációval
453 XII | gazdatisztre, férjének ajánlhat; én híven fogok szolgálni; hűségemnek
454 XII | vétett! Gyilkolt? Vallja meg! Én azért magától meg nem ijedek,
455 XII | szabad levegőn? Jobb is az! Én is inkább ott szeretnék.
456 XIII | önnek, hogy tegye azt, amit én mondok – szólt a hölgy,
457 XIII | annál okosabb tanácsot én sem adhatok neked. Üljünk
458 XIII | cigányleány.~– Nini! Magának én egy levelet is hoztam a
459 XIII | akarta húzni az ujjamról; de én nem engedtem. Aztán megfogta
460 XIII | aggodalommal.~– Bizony nem tudom én, hogy látott volna-e maga
461 XIII | Majd fegyvert hordok én is magammal máskor.~– Ezt
462 XIII | engemet ne is nagyságoljon. Én csak egy szegény cigányleány
463 XIII | nagyságos úr igen jó hozzám, s én meghalnék érte, ha rákerülne
464 XIII | magam előtt, amilyen az én ideálom; akit nem kínoznak
465 XIII | talán többet tudsz, mint én; kérlek, ha te ismered,
466 XIII | vállára téve. – Ezt az eszmét én régóta ismerem. A végtelenség
467 XIII | ismerem. A végtelenség előtt én is leroskadok, s azt is
468 XIII | S tán ez a féreg, akit én megöltem, hogy a szárnyában
469 XIII | ha sokáig itt maradsz az én közelemben, teneked is múlhatatlanul
470 XIII | tagadóvá kell válnod, mint én vagyok.~Loránd magában mosolygott.~–
471 XIII | azt fogod mondani, amit én: „Ha így kell a mennyországba
472 XIII | mennyországba jutni, akkor én inkább itthon maradok.”~–
473 XIII | széket, és hallgass rám! Én leszek az „advocatus diaboli”.
474 XIII | ismét nem velem történt; én csak egyszerű tanúja voltam
475 XIII | mellett ültünk mindig. Az én pajtásom volt az osztályban
476 XIII | osztályban a megingathatlan első, én mindjárt utána; néha kettőnk
477 XIII | kisdiákok olyan sokat tartanak. Én persze már akkor is olyan
478 XIII | nyomomba, és bosszulj meg!” Én kérdeztem tőle, miért nem
479 XIII | engem.~Azt hiszem, hogy én tudom, miért van ez.~Azt
480 XIII | van ez.~Azt hittem, hogy én tudom komolyságának titkát.
481 XIII | elfelejti, mire megvénül.~Az én atyámfia azonban csak évrül
482 XIII | nézve a társasága, hogy biz én nem is igen örömest kerestem
483 XIII | porát levertük csizmáinkról, én egy csomagot kapok Heidelbergából,
484 XIII | legelőször megszólítani. Én természetesen elfogadtam
485 XIII | veled, s te folytasd azt. Én elfogadtam a cartell-megvivést,
486 XIII | szétmentünk, ti hazautaztatok, s én azt hittem, hogy el fogjuk
487 XIII | veríték csorgott végig.~„Én a halál küszöbén állok –
488 XIII | hazájának, az Istennek! – De én nem mehetek. Itt kell ülnöm
489 XIII | tégy érte! Lehet, hogy én nevetséges bolond vagyok,
490 XIII | földi férget, aki beszél.~– Én rögtön magam átsiettem ez
491 XIII | nyájas, békeajánló arccal. Én nyújtottam neki előbb a
492 XIII | közöttünk béke ezentúl. Én kezdtem el magasztalni kegyességét,
493 XIII | magasztalni kegyességét, erényeit. Én kértem tőle bocsánatot azon
494 XIII | kívánjon tőlem bármi vezeklést, én alája vetem magamat.~Az
495 XIII | tapasztalt részemről, amire én csak azt mondhattam, hogy
496 XIII | Sárvölgyi végigolvasá a levelet; én folyvást arcára figyeltem,
497 XIII | őrült?~Őrült? – kérdezém én megütközve.~Kétségen kívül –
498 XIII | elejétől végig: költemény.~Én tudtam, hogy nem költemény;
499 XIII | megbocsátott volna neki érte.~Én még mindig nem eresztettem
500 XIII | ügyben elvész, folytassam én tovább, s én is tudom egy
1-500 | 501-798 |