Fezejet
1 I | földre.~Óh, én el nem tudom mondani, miket beszélt ott magánkívül!~
2 II | ért, amit ki nem bírtam mondani, de hogy e legelső válás
3 II | beszélni, hogy azt is ki tudtad mondani: „Loránd”, kinek fogsz te
4 III | velem, s a közvizsgákon mondani fogják: ebből valaha nagy
5 VI | Scio, scio, hogy mit akarsz mondani. A konziliáriuséknál voltál.
6 VII | rómainak elmondani, el merem mondani én is: „Longus post me ordo
7 IX | belőle az első napot? Azt mondani: ha tied lett, vedd el;
8 X | Üldözik? Hát ezt kellett volna mondani. Kik? Tán a mészároslegények?
9 X | Még nem.~– Azt akarod vele mondani, hogy talán az enyim ment
10 X | bátyám! – Többet nem bírtam mondani; úgy voltam, mint egykor
11 XII | várni.~– Nem azt akartam én mondani – szólt Loránd –, hogy vegyenek
12 XIII | s utoljára is azt fogod mondani, amit én: „Ha így kell a
13 XIV | Melanie sok új dolgot tudott mondani Ciprának, amit az örömest
14 XV | kezét, s elkezdte előtte mondani a bakancsos imádságát:~„
15 XVII | igen kacskaringós igeneket mondani.)~– Azért ne nehezteljen
16 XVII | Oly istentagadó, akarta mondani, kedves húgom, ugye? Valóban
17 XXI | énnekem! Ilyen szavakat mondani annak, akit valaha szerettünk!~
18 XXI | sem tudott a másiknak mit mondani. Csak gondolkoztak egymás
19 XXII | tekintett; mintha azt akarná mondani: „Tehát csakugyan győzött
20 XXII | elkezdett neki szépeket mondani; magasztalta szép hajfürtjeit,
21 XXII | szándékozik ön még azt is mondani, hogy bátyja hogy mulatott
22 XXII | rebegtek, mintha azt akarná mondani: „Irgalom! Ne beszélj tovább!”~–
23 XXIV | nem beszélek tovább! Amit mondani fogok: erős méreg. Ez az
24 XXVI | kinek miről kell szerencsét mondani.~Hanem Cipra nem örömest
25 XXVI | érezni tud, s aki azt fogja mondani: „Nincsen neve ennek a leánynak?
26 XXVIII| egyenkint. Hát csak ezt akartam mondani.~– Jól van – monda Loránd,
27 XXIX | cseléd létedre, nekem ilyet mondani?~– Mátul fogva nem vagyok
28 XXIX | Sárvölgyi. – Mit mertél nekem mondani?~Borcsa asszony már kívül
|