Fezejet

 1 I    |      azt mondta a bátyám, hogy mármost csókoljam meg atyám kezét,
 2 I    |   megfogta, s azt mondta, hogy mármost ne szóljak semmit, hanem
 3 I    |     aztán megint tovafutott.~– Mármost jerünk – szólt Loránd, puskáját
 4 I    |       ismét odajött hozzánk.~– Mármost jobb lesz, ha az úrfiak
 5 I    |    kezemet, s azt mondta:~– No mármost siessünk, hogy előbb otthon
 6 II   | hanyatlott vissza.~– Hanem hát mármost, Henrik, elég lesz a perecfonás,
 7 IV   |      de miután meg nem jelent, mármost tessék elviselni makacssága
 8 IV   |        mégis csak megegyezünk; mármost tehát lássam a kontót; mivel
 9 IV   |      becsípett a magyarádiból; mármost hogy menjek én egy ilyen
10 IV   |     hogy megtartja a pénteket? Mármost itt van la, engemet ér a
11 VIII |  kezeit.~– Nos, hát mit akarsz mármost velem? – kérdé hideg elhízottsággal.~–
12 X    | mondaná Fromm papa diákul. Hát mármost mit gondol, úrfi?~– Azt
13 X    |      magának szerzett.~– Hanem mármost igazán búcsúzzunk ám el
14 XI   |       Nem bánom, ha agyonüt is mármost.~Azt hiszem, ehhez lett
15 XI   |    mert meg kellett ígérnem; s mármost megtartom, mert megígértem.~–
16 XIV  |     selyem hajcsomag a földön!~Mármost a többit is ilyen rövidre
17 XVIII|       kétely, hogy „talán”.~És mármost készüljünk arra az útra!~
18 XVIII|        tekintett az vissza!~És mármost hát megy nyargalva a végzet
19 XXII |  ifjúurat ott felejtették, hát mármost csak menjenek el maguk Boris
20 XXIII|    tied; ez volt a kívánságom, mármost a te dolgod, hogy hamarább
21 XXV  |      egy köcsög aranyat. Hanem mármost hagyj szóhoz jutnom! A pénzedet
22 XXV  |         Hogy megijesztettél!~– Mármost hát hallgass ide rám, és
23 XXV  |      ember vagy te!~– Ha tehát mármost ez az ötpecsétes levél az
24 XXV  |     hallod-e!~– Tehát hiszed-e mármost, hogy ha énhozzám eljössz
25 XXVI |       meg a bánata is.~– No de mármost takarodjál! – kiálta rá
26 XXIX |   vette elő a háta mögül.~– No mármost kend megint össze akar veszni