Fezejet

 1 I    |        anyja, szintén ott lakott velünk, és volt akkor hatvanéves.
 2 I    |        lett, beszélgetni kezdett velünk; erre aztán nagyanyám újra
 3 I    |         elkezdtünk nevetni, ő is velünk nevetett.~Olyan jólesett
 4 I    |     tudtuk miért, sohasem jöttek velünk; azt mondták, hogy nem szeretnek
 5 I    |         meghalt!~Tegnap este még velünk beszélt, még megölelt, megcsókolt;
 6 I    |        hogy nagyanyánk nem jön-e velünk. Ő azt felelte, hogy az
 7 I    |      vállára támaszkodva, lejött velünk együtt az udvarra, a szekérig,
 8 II   |      lesz ránk, és szigorúan fog velünk bánni. Meg nem engedi, hogy
 9 II   |  meglátva, hogy női társaság jön velünk, hirtelen fekete kabáttal
10 III  |     Országház környékén állt meg velünk, ott volt egy kétemeletes
11 VI   | szobájába a földszintre, Pepi is velünk jött.~Azt gondoltam, hogy
12 X    |    urambátyám visszatér.~– Akkor velünk vacsorálhat.~– Köszönöm,
13 X    |    egyszer aztán megállt a kocsi velünk.~Mócli elkezdett fütyörészni,
14 XI   |         nagyanyám –, Dezső pedig velünk jő.~Anyám e szóra rám tekintett,
15 XI   |           Dezső! Tréfát akarsz-e velünk űzni?~– Óh, bár tréfa volna!
16 XII  |        nem mondtam semmit! Jőjön velünk! A kocsis már pattog az
17 XII  |         ostorral. Akar benn ülni velünk a hintóban? Vagy jobb szeret
18 XIII |        eszembe jutott, hogy járt velünk együtt a tanórákra egy hosszú
19 XVIII|       magaddal; együtt ebédeljen velünk.~– Itt fogjuk várni a hídnál –
20 XVIII|       hivatalos rá. Oda neked is velünk kell jönnöd.~– Ah! A te
21 XVIII|          ki hagyjuk törni. Tehát velünk jössz te is.~– Okvetetlen,
22 XX   |       Pepi.~– No, öreg, ma te is velünk iszol, ugye? – szólt hozzám
23 XXII |           hogy itt maradnak önök velünk ezt a kárba ment kézfogói
24 XXXII|          meg soha.~Loránd mindig velünk lakott: míg a városban laktunk,
25 XXXII|     vagyok.~Itt is együtt maradt velünk Loránd.~Nem volt élet már