Fezejet

 1 I   |      tűrni, s testvéreinek jósága annyira meggyűlölteté vele önmagát,
 2 I   |       négy fal között találni. Mi annyira biztattuk, hogy menjen el
 3 II  |           Ha ez a kis pisze ördög annyira találja vinni a vakmerőséget,
 4 II  |          még tán meg is csókolni… annyira meg voltam rettenve.~Rettegésemet
 5 II  |     Henrik hibát ejtett, utoljára annyira zavarba jött, hogy el se
 6 II  |          még a mészáros mesterség annyira van a magasban a Ratsherr
 7 IV  |       extra szobát nyitnak ottan, annyira megérdemli. Én már kifáradtam
 8 IV  |        van; de aminek szarkazmusa annyira lokalizált és személyekhez
 9 IV  |          nézhette volna a belépő, annyira fel volt ékesítve azon megdicsőültek
10 IV  |       asszony most már nem szólt. Annyira jutott, hogy elhallgatott.
11 IV  |         fenyegető rémtől –, de én annyira nem jól érezem magamat,
12 VI  |     francia négyest nem szerettem annyira; ott minduntalan másnak
13 VII |      lettünk idézve.~Már én akkor annyira voltam, hogy meg sem tudtam
14 XII | valamelyikbe.~A por nem lepte még annyira be, a nap nem sütötte el
15 XII |          be, a nap nem sütötte el annyira arcát, hogy e szép, nemes
16 XII |     benyíló is a csárdában, de ez annyira tele volt a csapláros apró
17 XII | hátraugrott, az ajtónak rohant, s annyira meg volt rettenve, hogy
18 XIII|     kérdésre; pedig szegény leány annyira az elejétől kezdve nem értett
19 XIII|         emelkedni.~Loránd kedélye annyira elsekélyült már e pusztai
20 XIII|     jártuk az iskolákat; mégpedig annyira együtt, hogy a klasszisban
21 XIII|          gondolat nem nyugtalanít annyira, mint az, hogy most nem
22 XIX |          volt köztünk e gondolat. Annyira nem kétkedtünk benne, hogy
23 XX  |         múltakért gyászoló keserv annyira elfojtotta érzelemtől túláradó
24 XXII|     figyelme.~Az ifjú lyánkát nem annyira a mese tárgya ragadá meg,
25 XXX |       szikrázó szemekkel.~– Őt. – Annyira, hogy én kénytelen voltam