Fezejet

 1 I     |           nyájas volt; Loránddal sokáig elbeszélgetett, kikérdezé
 2 I     |           milyen jó lesz!~Nagyon sokáig nem tudtunk egymástól elaludni;
 3 I     |          haragudjál!~Mikor aztán sokáig sírt, és folyvást átölelve
 4 I     |   fejemet két keze közé fogta, s sokáig nézett arcomba, fejét csendesen
 5 I     |       fejemet, s úgy álltunk ott sokáig, mintha mi is és minden,
 6 II    |          küldeni máshová.~Anyánk sokáig ellenzette azt. Nem akart
 7 II    |        képzeli az ember, hogy ha sokáig belélegzené, talán jól is
 8 IV    |        emberek lássák.~Sárvölgyi sokáig hagyta várakozni vendégeit,
 9 X     |          a Duna-parton végig.~Én sokáig láttam a hajóhíd lámpásait
10 XI    |          akkor is súgva mondá: – Sokáig késtem. Nem akartam anyám
11 XIII  |     gondolkozhatol azon, jó fiú, sokáig; sohasem fogod te azt kitalálni.
12 XIII  |        nem?~– Azért nem, hogy ha sokáig itt maradsz az én közelemben,
13 XIV   |        égi világosság ömlik alá. Sokáig elnézegette a képeket. Vajon
14 XIV   |       otthon.~Cipra nem állhatta sokáig e kínzást.~Egyszer négyszemközt
15 XV    | szobájául rendezé be. Hiszen nem sokáig tart; holnapután ismét rendbe
16 XVII  |        ám. Tudja: szegényke elég sokáig élt már árvaságban egy félbolondnak
17 XVII  |        szóhoz jutni.~– Nem fogok sokáig terhére lenni, kedves urambátyám.
18 XXI   |      Cipra kezét kezében tartva, sokáig járt vele alá s fel szobájában
19 XXII  |         hogy csak maradjanak ott sokáig.~Cipra a kapuig kikísérte
20 XXIII |  Bocsássatok meg nekem, hogy ily sokáig utatokban álltam!~Erre aztán
21 XXV   |       eveztek el a kertek alatt. Sokáig néztem utánuk, s megvártam,
22 XXVIII|   tapogatózva lehetett haladnia; sokáig tévedezett előre-hátra,
23 XXIX  |        közelítenek!~Az ebvonítás sokáig eltart; míg aztán egészen
24 XXIX  |         minden.~Végük volna már?~Sokáig semmi nesz távol és közel.~