Fezejet

501 XVIII |                a kétely, hogy „talán”.~És mármost készüljünk arra
502 XVIII |              fogatott: az utazóhintóba és a bricskába.~Mikor a kocsik
503 XVIII |               sem tekintett az vissza!~És mármost hát megy nyargalva
504 XVIII |                nyargalva a végzet elé.~És mikor majd az est utoléri
505 XVIII |                 elsőrendű csillagaival és csillagködeivel, s az árokpartokon
506 XVIII |              hogy a végtelen nagyoknak és a végtelen parányoknak örök
507 XIX   |                Ilyen életregény Fánnyé és az enyim.~Nyolc éve múlt
508 XIX   |                azóta nagyleány lett, – és még mindig az én helyemet
509 XIX   |             mást, mint békét, türelmet és reményt.~Ő volt, aki biztatta
510 XIX   |              holnap, talán holnapután.~És ő saját magáról mintha nem
511 XIX   |        tanulmányává tenni ne irtózzék.~És ő mindezzel nem volt nekünk
512 XIX   |                szegény szenvedő anyát.~És azután minden évben még
513 XIX   |                  Majd lesz még rá idő.~És midőn így áldozott, tudta
514 XIX   |               De Fánny arca piros volt és mosolygó; szemei elevenek
515 XIX   |              mosolygó; szemei elevenek és tüzesek, kedélye mindig
516 XIX   |          tudtam én, tudták az ő szülői és az enyéim; nem is gondoltunk
517 XIX   |                alá vontam Fánny kezét, és azt mondtam neki:~– Kedves
518 XIX   |       gyermeteg derültséggel felelt:~– És hogy még derekabb ember
519 XIX   |              addig, amíg a gyász tart!~És amidőn azt mondta, hogy
520 XIX   |              fel családoddal, magaddal és velem, viseljük azt, míg
521 XIX   |               sietett anyámhoz vissza, és soha senki sem vette volna
522 XIX   |          országot, hirdetve, hogy ő ez és ez, s nem fog senkire találni,
523 XIX   |               ezzel a kéréssel. Vártam és tűrtem, míg a napok letelnek…~…
524 XX    |                Loránddal.~Megfogadták, és benn maradtak egész nap
525 XX    |             hintóban ülni. Maradj itt, és várj reá!~Azzal a körül
526 XX    |             előtt látni, s ahogy anyám és nagyanyám igazíttattak rajta,
527 XX    |                  Kedves bátyám. Anyánk és nagyanyánk is itt van.~Erre
528 XX    |          tökéletesítem az asztronómiai és kronológiai tanulmányaidat.
529 XX    |              te anyámmal együtt jössz. És ezek nekem tíz évig hű bajtársaim
530 XX    |               akármilyen abszurdum is…~És amíg ezt mondta, oly komoly
531 XX    |                 egyedül lenni publikum és kritikus.~Az első felvonást
532 XX    |     nekieressze, tenyereivel tapsoljon és lábaival tomboljon; most
533 XX    |               hogy vessem a kihúzottat és a bennmaradtat is a kandallóba,
534 XX    |             pofádhoz kenem, nyomorult!~És tudom jól, hogy ez az egy
535 XX    |               öleljem.~Már akkor anyám és nagyanyám is ott voltak
536 XXI   |            bocsánatot nyert mindenért. És azután úgy örült e bocsánatnak,
537 XXI   |                 Úgy látom, hogy anyánk és nagyanyánk is eléggé belé
538 XXI   |            jövőtől jót várni, szeretni és szerelmében büszkélkedni,
539 XXI   |                 szólt a leány suttogva és elpirulva. – Tudja, hogy
540 XXI   |             azt kivenni a zárt fiókból és elolvasni.~Ezúttal nem tanakodott
541 XXI   |              pecsét nem akart engedni.~És aztán olvasta a következőket:~„
542 XXI   |               a vízbe dobott gyűrűnél?~És ha hajam száláig elmerült
543 XXI   |               az gyilkosaival küzdött.~És tisztára akarták mosni az
544 XXI   |                mielőtt kezembe veszem.~És én mégsem fogom őt soha
545 XXI   |                 Szívembe döfte a tőrt, és én csak a csókra emlékezem,
546 XXI   |         tekintetet vet arra a levélre.~És a cigányleány elérti, mi
547 XXI   |           kapja ki azt Loránd kezéből, és szikrázó szemekkel, szilajon
548 XXI   |                lényt megvigasztalni, – és nem találták ki soha.~E
549 XXI   |               örült e szónak.~– Bátyám és öcsém előtt mutassunk derült
550 XXI   |            talált, s akkor még egyszer és újra elolvasá azt.~Szobája
551 XXI   |            nevetéssel vegyest: Topándy és Dezső jöttek hozzá; Loránd
552 XXII  |             neked, Dezső. Bálnokházyné és leánya itt vannak Sárvölgyinél
553 XXII  |               hanem az utóbbi megbízás és bátorságának kétségbevonatala
554 XXII  |                 No, azt majd meglátod. És egyúttal azt is meg fogod
555 XXII  |           Siess hát, hozd a kalapodat, és menjünk!~Dezső elszánt léptekkel
556 XXII  |       tivornyából, azonnal kocsira ül, és visszatér. Melanie és anyja
557 XXII  |              ül, és visszatér. Melanie és anyja selyembe voltak öltözve;
558 XXII  |              szólt Loránd Bálnokházyné és Melanie közt foglalva helyet,
559 XXII  |                szemeit levenni.~– Nagy és szép fiú – bizonyítá Bálnokházyné. –
560 XXII  |                  Bálnokházyné, Melanie és Dezső. Milyen indiszkrétek
561 XXII  |              jó volna a tárgyhoz látni és félbeszakítani ezt a beszédet.~
562 XXII  |              utazik nagy sietve.~– No, és mi oka lehet arra?~– Az
563 XXII  |              Ilyen eseteknél a látszat és a szenvedély szemüvege gyakran
564 XXII  |               volt, s kinek a jó szíve és annak megfelelő áldással
565 XXII  |               az egyiket. Én kihúztam, és Loránd nevét olvastam le
566 XXII  |           táncra szólt, hanem a Loránd és Gyáli közötti összeütközés
567 XXII  |                cédulát pedig eltettem, és megtartottam mai napig,
568 XXII  |         tisztelt hölgy kézírása; dátum és vízjegy rajta.~Bálnokházyné
569 XXII  |                attól, amitől retteg.~– És ez az ember engedte legkedvesebb
570 XXII  |               halál gondolatával kelni és fekünni; engedte őt idegen
571 XXII  |      keresztyén férfi, ki Istent hisz, és bízik azokban, amik szentek;
572 XXII  |                hevültebben folytatá.~– És ez az ember tudta azt jól:
573 XXII  |             szerencsétlen balvégzetét, és hidegvérrel vezette oda
574 XXII  | ablakmélyedésből, indulatosan kérdezé „És megölte őt?”~Dezső magas
575 XXII  |              húgába. A bátyjánál szebb és kedélyesebb is. Talán erre
576 XXII  |               aztán eltűnt a mosoly.~– És most legyen ön ítélő bírám,
577 XXII  |             fel hirtelen Bálnokházyné.~És valóban Sárvölgyi oly sápadt
578 XXII  |               észrevegyék reszketését, és még mosolyogni törekedett.~–
579 XXII  |                mégis igen rossz időben és helyen mondta el kifakadásait.
580 XXII  |           nevünkben is a kedves Ciprát és a kedves Fánnyt. Mi e derék
581 XXII  |         Áronffy-címernek a „patkó”-hoz és a „kifli”-hez; a cigányleányhoz
582 XXII  |           kifli”-hez; a cigányleányhoz és a pékleányhoz.~Hanem Loránd
583 XXII  |           lenni, hogy így kitörhetett! És nincs-e igaza a nőnek, aki
584 XXII  |          jutott reánk: boldognak lenni és bosszút állni. Együtt egyikünk
585 XXII  |                A titkot csak mi tudjuk és nagyanyánk s maga a farizeus.
586 XXIII |             vélte kitalálni. Ez Loránd és Topándy között könnyen véghezmehetett;
587 XXIII |              Ez a fény bizony kialudt.~És ha nem sikerült is Lorándot
588 XXIII |           magát a világ ügyeibe, mulat és nevet: – csak ő maga tudja,
589 XXIII |            visszatért délre Szolnokra.~És onnan azután haza.~Óh, az
590 XXIII |            ahogy régen-régen elhagyta, és lássa, érezze, hogy amíg
591 XXIII |           szeretne újra leülni közéjük és játszani velük; ott vannak
592 XXIII |                tudott, mert fél karját és lábát megütötte a guta;
593 XXIII |               mi leányunk fogsz lenni!~És valamennyien úgy szeretik
594 XXIII |              oly nyers hangon kiabált, és most is oly őszintén szerette
595 XXIII |               őszintén szerette Dezsőt és a két családot, mint hajdan.
596 XXIII |      menyasszonyt, amiért olyan bátran és hangosan elmondta azokat
597 XXIII |               táncot a menyasszonnyal; és aztán egy nappal később
598 XXIII |                 Isten áldjon meg érte!~És Loránd nem is tudta azt,
599 XXIII |             jutalma az, ha sikerülnek, és rejtve maradnak.~– A gyermekek
600 XXIII |                másik kettő: a nagyanya és Loránd végre meg hagyták
601 XXIII |             némán, egy szót nem ejtve! És mennyire megérthették egymás
602 XXIII |              hangjai fogadták őket. Úr és cseléd örült, vidult.~–
603 XXIII |              Új örömet neked, anyám. – És neked is – szólt öreganyja
604 XXIII |          megcsókolá homlokát.~– Eredj!~És ebben a csókban nehéz, kötelességrovó
605 XXIII |              áldás súlya volt. Eredj – és állj bosszút!~
606 XXIV  |    laboratóriumba, ahol együtt szoktak és egyedül tanakodni emberek
607 XXIV  |              egyedül tanakodni emberek és természet felől.~Az öregúr
608 XXIV  |              mely a megye levéltárában és a káptalanban van letéve,
609 XXIV  |             meghívatik Melanie leányom és Gyáli József úr menyegzőjére,
610 XXIV  |              Én is kiültem a tornácra, és onnan néztem.~Megindult
611 XXIV  |           győzni, hogy története való, és nem mese, a külsőségeket
612 XXIV  |               az öné?~– De kicsoda ön, és hogy mer engem megtámadni?~–
613 XXIV  |            Miklós főszolgabíró vagyok, és jövök önt fel- és letartóztatni
614 XXIV  |              vagyok, és jövök önt fel- és letartóztatni a bécsi cs.
615 XXIV  |                több rendbeli hamisítás és csalás miatt, in flagranti,
616 XXIV  |            egyébiránt csalódott volna. És most újra kérdem öntől,
617 XXIV  |                neje? – szólt Loránd. – És eszerint Melanie nem ment
618 XXIV  |             két napra rá férjhez ment, és megesküdött – Sárvölgyivel.~–
619 XXIV  |         érdemesnek tartson szerelmére, és az Sárvölgyi.~– Én elhiszem,
620 XXIV  |              nevét viselje. A szamarat és a csikót felöltöztettem
621 XXIV  |             felöltöztettem vőlegénynek és menyasszonynak, egyik részeg
622 XXIV  |               midőn az igazi Sárvölgyi és Melanie húgom esküvőre mentek,
623 XXIV  |              nem voltál akkor itten.~– És én sajnálom, hogy nem voltam
624 XXIV  |               forgatta az ki helyéből. És most mégis olyan iszonyú
625 XXIV  |         átveszed gazdaságom vezetését, és itt maradsz.~– Itt maradok.~–
626 XXIV  |         eszembe, hogy egy fiatalembert és egy fiatal leányt hogyan
627 XXIV  |                 Ez, mint mondám, ízlés és fogalom dolga. Rátok van
628 XXIV  |                titkolni, igen ravaszok és vigyázók. Nem szorulnak
629 XXV   |        édesanyjának felügyelete alatt, és így igen jó kézben.~Egyébként
630 XXV   |              szebbnél szebb valcereket és mazurkákat, amiken a felesége
631 XXV   |                  papot is raboltam ki. És most is ölni akarok.~– Imádkozni
632 XXV   |            mondok! Tartsd a süvegedet, és fogd a pénzt!~Azzal letette
633 XXV   |          Mármost hát hallgass ide rám, és szedd össze az eszedet!~
634 XXV   |                 elsülnének a kezemben, és szétszaggatnának. Ezek a
635 XXV   |               Az az átkozott megigézte és megrontja.~– Megrontom én
636 XXV   |               mit akar. Szívébe döfni, és megforgatni azt benne.~–
637 XXV   |            bizalmasan hajolt közelébb, és fülébe súgá:~– És azzal
638 XXV   |            közelébb, és fülébe súgá:~– És azzal a hírrel, hogy a szomszéd
639 XXV   |           szomszéd véletlenül meghalt, és másikat nem írhatott.~–
640 XXV   |             ahelyett, amit elraboltak. És azután mehetsz leányostul
641 XXV   |              jóllakom emberhalállal! – és ötödször – megint kapok
642 XXV   |               keringőt, melyen Melanie és Bálnokházyné hevült arccal
643 XXVI  |            hitregéiről; a két földsark és a napfordítók népfajainak
644 XXVI  |                összegyűjték a tudósok, és egyről még nem beszéltek:
645 XXVI  |               légkörében végtelenül él és újraszülemlik.~Óh, édes
646 XXVI  |           füvet, fát, patakot, tengert és egeket benépesítettek.~A
647 XXVI  |           szenvedély lángoló őrjöngése és a hideg kétségbeesés, egymással
648 XXVI  |     tekintetéből új táplálékot nyerve! És azután alkonytól hajnalig
649 XXVI  |     valahányszor meglátom, megnémulok, és nincsen erőm.”~„Ő követett
650 XXVI  |           megszólalok, megölöm őtet is és magamat is.”~„Vagy talán
651 XXVI  |             Vagy talán csak magamat.”~„És tán akkor sem szólok még?”~
652 XXVI  |                arra, hogy nőül vedd.~– És olyan hű hozzám. Sok hálával
653 XXVI  |                arra, hogy nőül vedd.~– És mert felyül vagyok emelkedve
654 XXVI  |               igaz pénzzel fizető nőt; és elveszem – nem hálából,
655 XXVI  |             szeret, mint másik fiát.~– És én őt jobban szeretem, mint
656 XXVI  |              vagy őt, azt felelném rá, és fájna bele a lelkem: „Anyám,
657 XXVII |                keblén; arcát felemeli, és összegyűjti szívének minden
658 XXVII |              vágyaktól megtelt szívvel és néma ajakkal! Amilyen gyönge
659 XXVII |                van, aki meghallja azt!~És a némán térdeplőnek ki nem
660 XXVII |             imáját van, aki feljegyzi, és a szót, amely mondva nincs,
661 XXVII |               minden madár fészkén ül, és fejét szárnya alá rejtve
662 XXVII |             alszik? Ki küldi őt: „Kelj és hirdesd, hogy a szerelem
663 XXVII |               úgy hallgatá azt tovább.~És eszébe jutotta vén cigányasszony
664 XXVII |              de egész teste reszketett és fázott!~– Nem. Nem kell
665 XXVII |                takaróját fejére húzta, és a fal felé fordult. De az
666 XXVII |                 majd kiszakítá keblét, és minden tagja úgy reszketett.~
667 XXVII |             gallyacskát letörni indul, és mégis úgy érzi, mintha a
668 XXVIII|             hangzott, s rá egy zuhanás és egy káromlattal teljes ordítás.~
669 XXVIII|              csak eddig ment be a kés.~És mutatta a rablótól elvett
670 XXVIII|        Szemükbe nézek! – monda Loránd, és csak Ciprára volt gondja,
671 XXVIII|            Maradj hát, Cipra, veszteg, és ne mozdulj! Mi ketten végezünk.
672 XXVIII|             végezünk. Hozd a fegyvered és a lőszereidet, Loránd! A
673 XXVIII|               különben én is felugrom, és elvánszorgok innen, amíg
674 XXVIII|              az ablakokat keresztvasak és táblák védik. Kezem ügyében
675 XXVIII|            feladatod: Vedd a dupládat, és eredj föl a padlásra! A
676 XXVIII|            török a hátadon. – Felmégy, és kimászol a padlás csapóajtaján
677 XXVIII| vadásztáskájából előkeresve töltényeit és lőkupakjait.~– Golyók helyett
678 XXVIII|           célozhat.~Sietség! vigyázat! és bátorság!~Loránd sokat olvasott
679 XXVIII|                túlsó félen, s dupláját és pisztolyait onnan lövöldözé
680 XXVIII|             velük menni, azt felkapták és magukkal cipelték, perc
681 XXVIII|                 izmai szívósak voltak, és támadásai véletlenek, hevesek,
682 XXVIII|           ellenfelét keresve szemeivel és nem találva sehol.~Perc
683 XXIX  |            vetve, Sárvölgyi úr. – Amit és parancsolok, azt teszed.
684 XXIX  |               A malacot meg kell fogni és odaadni a Marcsának.~A malac
685 XXIX  |          koccintá a nemes állat orrát.~És íme e koccanásra – egy lázsiás
686 XXIX  |              nyíláson ki tudott bújni, és odább állt.~A szolgabíró
687 XXIX  |            után útban volt esküdtjével és hajdújával a nyomukban.~      ~
688 XXIX  |              két puskát, két pisztolyt és egy vadászkést.~Kötve kell
689 XXIX  |        fülemülék zengnek össze a távol és közel kertek bokraiban,
690 XXIX  |                Sokáig semmi nesz távol és közel.~Sárvölgyi nyugtalan
691 XXIX  |          nyugtalan várakozással nézett és hallgatott. Szemeivel az
692 XXIX  |        ötpecsétes levelet megtalálják!~És már e percben mindén el
693 XXIX  |               át az ajtótól az ablakig és ismét vissza a tért, az
694 XXIX  |            egész nagy, rohanó lavinát, és nincs ideje már hova menekülni
695 XXX   |                   Ő rögtön befogatott, és áthajtott maga a szomszéd
696 XXX   |                megfogva a leány kezét.~És akkor a leány úgy kulcsolá
697 XXX   |            ateista félrefordítá arcát, és sírt.~Az ablaktáblák átereszték
698 XXX   |           kocsizördülésre úgy figyelt, és aztán oly csüggedt lett
699 XXX   |        Összetette kezeit keble fölött, és szemeit lehunyta.~Amint
700 XXX   |                 Odasiet Cipra ágyához, és megfogja kezét.~– Lásd,
701 XXX   |        megvizsgálta a sebet, bekötözé, és azt mondá a leánynak, hogy
702 XXX   |                nyugodtan; ne mozogjon, és ne beszéljen sokat.~– Van-e
703 XXX   |               súgva Loránd.~– Az Isten és a természet segíthetnek.~
704 XXX   |               rablók ápolására. Loránd és nagybátyja ott maradtak
705 XXX   |           tárgyát.~A bírák itt vannak, és törvényt tartanak a bűnösök
706 XXX   |          milyen iszonyú kétségek ezek!~És azután ismét eszébe jutott,
707 XXX   |            Topándy felugrott helyéről, és eléje ment.~Cipra jól hallá,
708 XXX   |                 felderítve, elítélve – és végrehajtva. – Hogyan?~–
709 XXX   |            szabott volna rá, oly nehéz és teljesen összefüggő vallomásokat
710 XXX   |                találtuk. Elénk jöttek, és legnagyobb aggodalmukat
711 XXX   |            szobája nyitva van feledve, és üres. – Hálószobáját valóban
712 XXX   |          ládájában benne volt a kulcs, és a szobaajtó nyitva volt
713 XXX   |            emberektől szenved, meghal, és feltámad; igazságos ítéletet
714 XXX   |                  Mindig nyitva áll az, és mindenkinek.~– Nem számomra
715 XXX   |            várom; én bírám elé megyek, és nem zúgolódom ellene. Azoknak
716 XXX   |                Loránd odalépett hozzá, és megfogta kezét, elkezde
717 XXX   |                Én űznék gúnyt belőled, és most?~Topándy malaszttal
718 XXX   |           szíveddel? – mondá Loránd.~– És egy haldoklóval – rebegé
719 XXX   |               meghalni – meggyógyulsz, és boldogok leszünk.~– Most
720 XXX   |          tisztelendő atyám, törje fel, és olvassa el előtte. Kegyed
721 XXX   |        végzései felőlem mindig bölcsek és gondviselésteljesek voltak.~
722 XXX   |                úgy szeretsz, ki szelíd és Istenben megnyugvó vagy,
723 XXX   |               akarja alkotni a sorsot, és e kegyetlen úrhölgy átka
724 XXX   |                 fölemelkedve helyéről, és e szóban benne volt minden:
725 XXX   |          erejével odavonta őt keblére, és csókjaival halmozá el.~A
726 XXX   |             annak vére az ifjú keblét.~És ahány csókot adott hevült
727 XXX   |          szegény „zöldruhás” hű leány!~És midőn utolsó csókját nyomta
728 XXXI  |                jókedvű gúny volt rajta és könnyelmű mosoly.~– Loránd
729 XXXI  |                 kérdé Daruszegi.~– Én.~És akkor kivonta kebléből bal
730 XXXI  |            kezem.~Bal kézfeje kék volt és felduzzadt.~– Gyorsan, orvosért! –
731 XXXI  |              hogy csak zörgetnem kell, és megnyittatik, rég kocogtattam
732 XXXI  |         dominium fogsz lenni mindjárt. És gyomor uram őnagysága és
733 XXXI  |               És gyomor uram őnagysága és szív uram őkegyelmessége
734 XXXI  |               szív uram őkegyelmessége és fej uram őexcellenciája,
735 XXXI  |                azalatt, míg gúnyolódik és mosolyog; s mikor felkacag,
736 XXXI  |           teljhangon. – Én apelláltam!~És azzal visszarogyott a karszékbe.~
737 XXXI  |               lett az, mint a márvány, és nyugodt, mint a halottaké
738 XXXI  |             magyarázatot tudtak venni, és az mind Cipra javára ütött
739 XXXI  |               nagyon rút éjszaka volt, és az nagyon szomorú várakozás
740 XXXI  |             szénásszekér döcögött be – és abba volt elrejtve a koporsó. –
741 XXXI  |                be rajta, miként akkor.~És a szénásszekér után gyalog,
742 XXXI  |                némán a szekérre mutat, és nem tud szólni. Dezső válaszol
743 XXXII |              alatt, míg érte mehettem, és hazahoztam. Fánny ápolta.
744 XXXII |               azért csak szerettük őt.~És aztán így megvénültünk csendesen.~
745 XXXII |                 Siralom volt ezt tudni és őt látni.~Egy délceg alakot,
746 XXXII |          lehetett volna egy országban!~És aki tétlenül, szerettelenül,
747 XXXII |          hullatott levelet levél után, és nem várt a holnaptól semmit.~
748 XXXII |               üres szállás van benne.”~És ettől irtóztunk mi valamennyien.~
749 XXXII |               ivott; örökké józan volt és egykedvű. Nem olvasott mást,
750 XXXII |          érdekelte, gyümölcsfái voltak és méhei.~Az állatok és a növények
751 XXXII |            voltak és méhei.~Az állatok és a növények nem csalják meg
752 XXXII |                harcot a rovarok ellen; és tanult naphosszant életbölcsészetet
753 XXXII |             meg előttem.~Félt magától, és félt attól a csendes háztól
754 XXXII |              közepén a földön fekszik, és nem akar fölkelni.~Én a
755 XXXII |                 Azzal lehunyta szemét, és sohasem nyitotta fel többet.
756 XXXII |              nem tudott megölni a kard és a dárda, tíz perc alatt
757 XXXII |              Mi pedig vénülünk tovább, és ki tudja, hogy mire vénülünk