Fezejet

 1 I    | megállapítva lenni, mely szerint mindenki kötelezte magát a többieknek
 2 II   |         a gonosztól!”~Ezen aztán mindenki nevetett.~E nevetés alatt
 3 III  |       először meggondoltam, ahol mindenki idegen rám nézve, s még
 4 XI   |         sírjon, mert úgy ígérte. Mindenki távol állt tőle: a nagy
 5 XI   |   kérdezte tőlünk, hová megyünk. Mindenki gondolta azt, hová, miért,
 6 XIV  |       fáj, suttogva fog beszélni mindenki a háznál; nem úgy, mint
 7 XIV  |         közös nyájassággal, mely mindenki irányában eltalálja a simaság
 8 XIV  |      nevet szerzett már magának. Mindenki magasztalja. Sokat járt
 9 XV   |         mindig látni, hogy ővele mindenki csak enyeleg, amahhoz pedig
10 XVII |    mutatja azt, de szívét ismeri mindenki.~– S fut előle, amerre lát,
11 XVIII|     volna, a katasztróf eredetét mindenki világosan érteni fogja,
12 XX   |    parolázni kezdünk, odacsődült mindenki körénk, s azután lett olyan
13 XX   |     komédiában, hol tudtán kívül mindenki szerepel, egyedül lenni
14 XX   |          mind jobban áthevülnek, mindenki ráül kedvenc pálcalovára,
15 XX   |      boldog meggyőződésben, hogy mindenki őt nézi, míg egy áldott
16 XX   | elkezdett az ajtó felé hátrálni.~Mindenki el volt ámulva e jelenettől,
17 XX   |          hagyta őt menni. Mintha mindenki egyszerre ki lett volna
18 XX   |       sikoltással: „Fiam! fiam!”~Mindenki fölállt e tiszteletreméltó
19 XXII |     szakíták kétfelé, s arra írt mindenki egy nevet, azt kalapba veték,
20 XXIII|     utatokban álltam!~Erre aztán mindenki szeme megtelik könnyel;
21 XXVII|          ház felett.~Mikor aztán mindenki helyén volt, Kandúr odalopózott
22 XXXI |       annak erényeiről beszélni; mindenki ismeri azokat, mihelyt ő
23 XXXI |          első, akit ölel, csókol mindenki.~– Hát nőd? – kérdi minden