Fezejet

 1 I   |         bátyám sírt helyettem is. Utoljára aztán megcsókolt, s kért,
 2 I   |       csalódás, sok kiábrándulás; utoljára le kellett törölni az egészet.~
 3 II  |    ahányszor Henrik hibát ejtett, utoljára annyira zavarba jött, hogy
 4 II  |        magát, bennünket meglátva. Utoljára is, nagyanyám kértére, a
 5 III |      csúzt kapnak fedetlen fővel. Utoljára is az nem egyéb, mint egy
 6 III |     zongorázunk, lehetetlen, hogy utoljára az élet célját el ne érjük
 7 III | hangjegyekhez.~Mint minden jónak, utoljára ennek is vége lett; Melanie
 8 IV  |      lássa, tekintetes öcsémuram, utoljára mégis csak megegyezünk;
 9 V   |          kihúzgálni a dágványból.~Utoljára aztán megnyugodtak benne,
10 VII |        Hanem azután, hogy engemet utoljára hagytak, arra a gondolatra
11 VIII|     gyárjegy árulója ne lehessen.~Utoljára Hermine levelkéje akadt
12 X   |         az orrukra kötni.~– No de utoljára is! Hát maga vármegye ura
13 XI  |   idősebbnek látszott, mint mikor utoljára láttam.~Mikor leszállt,
14 XI  |       vagyok végiggondolni rajta. Utoljára anyám elájult, nagyanyám
15 XI  |         békét! Nem mondhatom meg.~Utoljára kijött hozzám Fánny; odahajolt
16 XIII|          négyezer mártír énekelte utoljára, hogy „Nincs még oda!”~–
17 XIII|     naponkint érintkezni fogsz, s utoljára is azt fogod mondani, amit
18 XIV |     féltékeny kotlóval, mely harc utoljára is Melanie futásával végződött.~
19 XX  |        egyik a másik szavába, míg utoljára az, aki egy bús nótára rágyújt,
20 XXII|           mind a hárman nevettek, utoljára még Dezső is; pedig ő nem